Két bibliai időfogalom: kronosz és kairosz
Amikor a Biblia az időről beszél, elsősorban az embernek az idővel kapcsolatos értelmi és létkérdésével foglalkozik. Kétféle időt különböztet meg, melyeket a görög nyelvű Újszövetségben kronosz ill. kairosz jelöl. Minthogy a magyarban és a legtöbb nyelvben nem létezik ez a szóbeli megkülönböztetés, a bibliaértelmezés területén már gyakran vezetett súlyos tévedésekre, hogy nem vették figyelembe e két időfogalom közti elvi különbséget.
Kronosz: az ember ideje
Kronosz a fizikailag mérhető idő, ezért a történelmi kronológia ideje.
Szigorú törvényszerűség az alapja, amely minket, embereket is korlátoz.
A nap, a hónap és az év lettek ennek az időelképzelésnek és időfelosztásnak a mértékegységei. „A kronoszban a térben és időben történő lineáris mozgás egyes pillanatai összegződnek.” (Heinrich Kemner)
Ez valami fontosat fejez ki, ez az idő nem választható el tértől és anyagtól: az idő, a tér és az anyag képezik világunk fizikai alapvető lényegét, és ezek közül egyik sem vizsgálható a többitől függetlenül.
A teremtett világban, melyben élünk, a kronosz természettörvényekkel leírható.
Az anyagnak a semmiből való megteremtésével (Zsid 11,3) Isten az időt is létrehozta.
Az időtengelynek meghatározott kezdőpontja van. Ez egy lineáris (vagyis egyenlő közű beosztással ellátott) tengely és egydimenziós (vagyis csak egy koordinátájú folytonos tengely) jelenség. A kronológiai időt az jellemzi, hogy állandóan egyenletesen és csak egy irányban halad. Számunkra nem megfordítható és nem megismételhető. Az idő folyásáról beszélünk. Valahol ezen a tengelyen helyezkedik el jelenlegi időpontunk is.
Szigorúan véve a jelennek (a most) nincs időtartama. Mindent, ami ez időpont mögött van, múltnak nevezzük, ami pedig előtte van, jövőnek.
Felvetődik a kérdés, vajon az időtengelynek van-e jövőbeli határpontja vagy pedig végtelen. A Biblia válasza erre világos és egyértelmű:
Máté 24,35: „Az ég és a föld elmúlik…”
1Korintus 7,31: „…mert e világ ábrázata elmúlik.”
1Péter 4,7: „Mindennek a vége pedig már közel van…”
Ezek a szavak határozottan jelzik, hogy a jelen világ elmúlásra van ítélve. Ha viszont ez a világ és anyagi tartalma időben korlátozott, akkor – a tér, az anyag és az idő fent említett kapcsolata miatt – magának az időnek is korlátozottnak kell lennie. A Jelenések 10,6-ban éppen erről tudósít a Biblia: „…hogy nem lesz többé idő.”
A kronológiai jövő tehát nem korlátlan, hanem Isten által megállapított mértéke van.
A Biblia az egyetlen könyv, mely az egész emberi történelmet áttekinti a kezdettől a végig, egyetlen hatalmas folyamatban. Egyetlen más információforrás sem ölel át ekkora időtartamot.
Valahol ezen az időtengelyen helyezhető el saját életünk időtartama is. Időnk nem körkörösen halad és nem ismétlődik. Előre halad, egyszeri, visszahozhatatlan, és szigorúan a születés és a halál közé van zárva. Az időt másként éljük meg, mint a teret, melyet tetszés szerint akár többször is bejárhatunk. Bármikor felkereshetjük gyermekkorunk színhelyeit, de időben sohasem térhetünk oda viszsza. Az idő életünk nagy egyirányú utcája.
Kairosz: Isten ideje
„A térnek és az időnek önmagában véve is leigázó és beszűkítő hatása van.” (H.Bezzel) Lényegében egészen más jellegű és a kronosz minden általunk ismert és korlátozó tulajdonságától mentes a kairosz, Isten ideje. „Isten órája” nem másodpercek, órák és évek szerint mér, hiszen tér és anyag nem köti gúzsba: „Olyanok napjaid, mint a halandóé, olyanok éveid, mint az emberé?” (Jób 10,5). Isten kairosza a beteljesült idő, melyben a mi korlátozó fogalmainknak, mint múlt és jövő, nincs többé helye. Ezért a a kairosz a mi időtengelyünkön kívül és afölött van.
Isten Szellem, és mint a teremtés Urát, nem korlátozzák az általa teremtett jelenségek, mint tér és idő. Egyetlen pillantással látja és áttekinti az egész időtengelyt, nem kell végigjárnia a mi időnk egyes szakaszait. Ugyanolyan könnyen átlát ezer évet, mint egyetlen kiragadott napot. Ezért érvényes Istenre, ami számunkra felfoghatatlan: „Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel.” (Zsolt 90,4). Sajnos ezt az idézetet gyakran félreértelmezik és arra használják fel, hogy a Mózes első könyve szerinti teremtéstörténetbe egy hosszú evolúciós folyamatot magyarázzanak bele. Aki Isten Igéjét így értelmezi, az a fenti zsoltárrészletet alkalmazhatná például a Máté 27,63-ra, és így magyarázhatná: „Háromezer év múlva feltámadok.” Ha erről lenne szó, ma is Jézus feltámadására várnánk. Ő azonban él – feltámadott! Nem manipulálhatjuk önkényesen a Biblia kijelentéseit. Az Istentől kapott információt komolyan kell venni. Amikor az anyag megteremtésével (1Móz 1,1) az idő is létrejött, a teremtés a Biblia tanúsága szerint szigorú időrendben, napi ritmusban folyt tovább.
Az időmérés módszerét 1Mózes 1,14 írja le: „Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek.” Ez az időmérés első és legrégibb módszere, mely a teremtés folyamatát egyértelműen a kronosznak rendeli alá.
Arra a kérdésre, hogy Isten ideje és az emberek ideje átszámíthatók-e egymásba, megkapjuk a pontos választ a 2Péter 3,8-ból: „Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.” Egyenlet formájában ezt így írhatjuk:
1 isteni nap 1000 emberi év
1000 isteni év 1 emberi nap
A következtetés egyértelmű: A kronosz és a kairosz között nem létezik átszámítási képlet!
A kronosz és a kairosz tehát nem csak léptékben különböznek, hanem minőségben és dimenzióban is.
Ha ezeket az ismertetőjeleket szem előtt tartjuk, elkerülhetjük a Biblia felületes értelmezését. Az isteni kairosz magasabb dimenziója a kronosszal szemben mindig akkor lesz világos számunkra, amikor Isten térben és időben szuverén módon cselekszik. Így beszélhet Isten már lezárt folyamatokról, holott azok a kronoszban nekünk még jövőnek számítanak. Mielőtt Izráel népe csatába megy, Isten az ellenségen aratott győzelmüket már befejezett tényként jelentheti ki: „…a kezedbe adtam őket.” (pl. Józs 10,8). A Jelenések prófétai igéjében feltűnően gyakran váltakozik a nyelvtani időalak. Isten független a mi kronoszunktól, ezért úgy beszélhet számunkra jövőbeli eseményekről, mint megtörténtekről.
A teremtés isteni rendje szerint az ember szellemből, lélekből és testből áll.
A szellem birtokában, melyet Istentől kapott (Préd 12,7), az ember hordozza Isten ama lényegi vonását, amely megengedi nekünk, hogy az időtengelyt bizonyos értelemben relativizáljuk. Gondolatban repüljünk egy a Földtől ezer fényévnyire levő távoli csillagra. A fényév az a távolság, melyet a fény egy év alatt megtesz, azaz 9,46 billió kilométer. Képzeljük el, hogy alkalmas távcsővel Cs1-ről meg tudjuk figyelni a Földet. Olyan eseményeknek lennénk a szemtanúi, melyek ezer évvel azelőtt történtek a Földön. A Cs2 csillagról, mely kétezer fényévre van a Földtől, a még távolabbi múltba tekinthetnénk vissza. Ugyanígy szellemben olyan helyzetet is elképzelhetnénk a világmindenségben, ahonnan megfigyelhetnénk Izráel népének átkelését a Vörös-tengeren. Ha ily módon legalábbis szellemben olyan helyzetbe kerülhetünk, melyben képesek vagyunk átélni a múltbeli események bizonyos egyidejűségét, mennyivel inkább érvényes ez Istenre.
Isten kairoszát ezért úgy képzelhetjük el, mint örök egyidejűséget, melyben nem érvényes a kronológiai egymásutániság szigorú törvényszerűsége.
folyt.köv.
