A FEHÉR TRÓN
Mégegyszer körbenéztem a hegy belsejében lévő hatalmas teremben. Az üdvösség igazságait jelképező kincsek és drágakövek dicsősége lélegzetelállító volt. Úgy tűnt, végtelen sok ilyen kincs van, és szinte lehetetlen teljesen befogadni szépségüket. Elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy a többi terem, amely a hit más nagy igazságait tartalmazta, ennél dicsőségesebb lehetne. Ez segített megértenem, hogy sok keresztény miért nem akarja soha elhagyni ezt a szintet: megelégszenek azzal, hogy csodálják a hit alapigazságait. Úgy éreztem, örökké itt tudnék maradni, anélkül, hogy megunnám.
De a sas, aki mellettem állt, figyelmeztetett:
- Tovább kell menned! - Megfordultam és ránéztem, s ő kicsit halkabban folytatta:
- Nincs annál nagyobb békesség és biztonság, mint az Úr üdvösségében időzni. Azért kerültél ide, hogy átéld ezt, mert szükséged lesz erre a hitre ott, ahova most mész. Azonban nem szabad tovább itt maradnod.
A sas kijelentése a békességről és a biztonságról azokat a bátor harcosokat juttatta eszembe, akik a hegy első szintjén, az Üdvösségen harcoltak. Olyan hősiesen küzdöttek, és oly sokakat megszabadítottak, ugyanakkor mindnyájuk testét szörnyű sebek borították.Nem úgy tűnt, mintha békességre és biztonságra találtak volna ezen a helyen. Akkor a sas megint félbeszakította gondolataimat, mintha hallotta volna őket.
- Isten másképpen értelmezi a békességet és a biztonságot, mint mi. Csatában megsebesülni nagy tisztességet jelent. Az Úr sebei által gyógyulunk meg, és mi is a saját sebeink által kapunk hatalmat a gyógyításra. Ha egyszer gyógyulást nyerünk, hatalmat kapunk mások meggyógyítására ugyanazon a ponton, ahol az ellenség megsebzett bennünket. A gyógyítás az Úr szolgálatának egyik alapvető része volt, és ezért a mi szolgálatunknak is alapvető része. Az egyik oka annak, amiért az Úr megengedi, hogy rossz dolgok érjék az Ő népét, hogy ők is könyörületet kapjanak mások iránt, mert ezen keresztül hat a gyógyítás ereje. Ezért beszélt Pál apostol a megverettetéseiről és megkövezéseiről, amikor a tekintélyét kérdőjelezték meg. Minden seb, amit kapunk és minden rossz dolog, ami velünk történik átváltoztatható arra a hatalomra, hogy jót tegyünk. Minden egyes ütés, amelyet a nagy apostol elszenvedett, mások üdvösségét eredményezte. Minden seb, amelyet a harcosok kapnak, mások megmentésére, gyógyítására vagy helyreállítására szolgál.
A sas szavai nagyon felbátorítottak. Itt, az üdvösség kincseinek dicsőségében még világosabbnak és metszőbbnek tűnt ez az igazság. Szerettem volna a hegy tetejéről kiáltani ezt az üzenetet, hogy bátorítsam azokat, akik még mindig harcolnak.
A sas így folytatta:
- Másik oka is van, hogy az Úr megengedi, hogy sebeket kapjunk. Nincs bátorság valós veszély nélkül - Az Úr azt mondta Józsuénak, hogy vele megy a harcba az Ígéret Földjéért, de újra és újra intette, hogy legyen bátor és erős. Azért mondta ezt, mert Józsuénak harcolnia kellett, és valóságos veszéllyel nézett szembe. Ilyen módon teszi próbára az Úr azokat, akik méltók az ígéretekre.
Ránéztem az öreg sasra, és észrevettem, hogy tépett és csapzott tollai alatt sebhelyek és forradások látszanak. Mégsem voltak csúnyák ezek a hegek, mert aranybarázdák húzódtak rajtuk, amelyek nem fémből, hanem húsból és tollból voltak. Észrevettem, hogy ez az arany sugározza a dicsőséget, amely a sasból árad, és amely oly csodálatossá és félelmetessé tette.
- Eddig miért nem vettem ezt észre? - kérdeztem.
- Amíg nem látod és méltányolod az üdvösség kincseinek mélységeit, addig nem láthatod azt a dicsőséget sem, amit az evangéliumért való szenvedés jelent. Ha megláttad, kész vagy azokra a próbákra, amelyek után a szellemi hatalom magasabb fokára léphetsz. Ezek a sebek örökké tartó dicsőséget jelentenek. Ezért viseli Urunk még itt a mennyben is a sebhelyeket. Még mindig láthatod a sebeit, és az Ő választottainak sebeit is, amelyeket Érte szenvedtek el. Ezek a mennyei érdemrendek. Akik viselik, jobban szeretik Istent és az Ő igazságát, mint a saját életüket. Ők azok, akik követték a Bárányt, akárhová ment, és vállalták a szenvedést az igazságért, az igazságosságért és az emberek üdvözüléséért. Az Úr népe igazi vezetőinek, akik valódi szellemi fennhatóságot hordoznak, előbb a szenvedések által kell bizonyítaniuk Isten iránti odaadásukat.
Ránéztem az engem kísérő angyalcsoport vezetőjére. Azelőtt soha nem láttam, hogy egy angyal mély érzelmeket tanúsított volna, de ezek a szavak mélyen megindították őt is, meg a többi angyalt is. Azt gondoltam, mindjárt sírva fakadnak. Akkor a vezető megszólalt:
- A teremtés kezdetétől fogva sok csodának voltunk szemtanúi. De mindezek között a legnagyobb, amikor az emberek önként vállalják a szenvedést az Úrért és felebarátiakért. Nekünk is harcolnunk kell, és időnként mi is kapunk sebeket, de itt a mennyben olyan nagy világosságban és dicsőségben élünk, hogy mindez nem esik nehezünkre. De amikor az emberek, akik oly sötét és gonosz helyen laknak, oly kevés bátorítást kapnak, és képtelenek az Úr dicsőségét közvetlenül szemlélni, csak reménységük van felőle, önként vállalják a szenvedést, azért a reménységért, melyet csak homályosan láthatnak szívükkel ez még a leghatalmasabb angyalokat is arra készteti, hogy térdüket meghajtva, boldogan szolgálják az üdvösségnek ezeket az örököseit.
Először nem értettük, miért rendelte az Atya, hogy az emberek hitben járjanak, anélkül, hogy a valóságot és a menny dicsőségét közvetlenüln szemlélhetnék, és hogy ilyen ellenségeskedést szenvedjenek el. De most már értjük, hogy a szenvedések által válik teljesen bizonyossá, méltók-e arra a nagy hatalomra, amelyet Isten saját háza népének fog adni. Ez a hitben való járás a legnagyobb csoda az egész mennyben. Azok, akik kiállják ezt a próbát, méltók arra, hogy a Báránnyal együtt üljenek az Ő trónján, mivel a Bárány méltókká tette őket, ők pedig bebizonyították, hogy igazán szeretik az Urat.
Ekkor a sas közbeszólt:
- A bátorság által mutatkozik meg a hit. Az Úr sohasem ígérte, hogy az Ő útja könnyű lesz, de biztosított bennünket, hogy megéri. Azoknak a bátorsága, akik az Üdvösség szintjén harcoltak, tiszteletet ébresztett a menny angyalaiban az iránt, amit Isten a bukott emberben elvégzett. Ezek a harcosok sebeket kaptak a szörnyű támadásban, miközben - ugyanúgy, mint Krisztus a kereszten - nem láttak mást, mint sötétséget, és úgy látszott, hogy a gonosz arat diadalt az igazság felett. Ennek ellenére nem adták fel, és nem hátráltak meg.
Újra azon kezdtem bánkódni, hogy én nem maradtam ott az Üdvösség szintjén, hogy együtt harcoljak ezekkel a bátor emberekkel. A sas értette a gondolataimat, és újra közbeszólt:
- Azzal, hogy megmásztad a hegyet, te is bebizonyítottad hitedet és bölcsességedet, amelyek szintén hatalmat szabadítanak fel. Hited sok lelket szabadított meg, akik ezáltal az üdvösség hegyéhez jöttek. Te is kaptál néhány sebet, de a te hatalmad a királyságban inkább a hit cselekedeteiből származik, mint a szenvedésből. Mivel néhány dologban hűséges voltál, most azt a nagy megtiszteltetést kapod, hogy visszamehetsz szenvedni, hogy sokak vezetőjévé válhass. De ne felejtsd el, hogy mi mindannyian egy közös célért munkálkodunk, tekintet nélkül arra, hogy építünk vagy szenvedünk. Ha még magasabbra jutsz a hegyen, még sokkal több lélek tölti majd meg ezeket a termeket, a menny nagy örömére. Most arra hivattál el, hogy följebb juss és építs, de ha ezen hűséges leszel, akkor később megkapod azt a megtiszteltetést is, hogy szenvedj Őérte.
Megfordultam, és ránéztem a sötét és baljóslatú ajtóra, amire ez volt írva: "Krisztus Ítélőszéke". Ahogy melegség és békesség árasztotta el lelkemet, amikor az üdvösség csodálatos kincseire néztem, most a félelem és bizonytalanság öntött el, amikor erre az ajtóra pillantottam. Úgy tűnt, minden porcikám itt akar maradni ebben a teremben, és semmi sem akarja bennem, hogy bemenjek az ajtón. A sas újra válaszolt a gondolataimra.
- Mielőtt bármelyik nagy igazsághoz vezető ajtón belépsz, ugyanezek az érzések fognak el. Még akkor is ezt érezted, amikor beléptél ebbe a terembe, amely az üdvösség kincseivel van tele. De a félelmek a bukás következményei, a Jó és Gonosz Tudása Fájának gyümölcsei. Ez a tudás tett mindannyiunkat bizonytalanná és énközpontúvá. A jó és a gonosz ismerete miatt tűnik félelmetesnek Isten valódi ismerete, holott valójában minden Istentől származó igazság nagyobb békességre és biztonságra"vezet bennünket.
Még Isten ítéletei is kívánatosak, mert az Ő útjai mindig tökéletesek.
Mostanra már eleget tapasztaltam ahhoz, hogy tudjam: ami helyesnek látszik, sokszor az hozza a legkevesebb eredményt, és gyakran kudarchoz vezet. Utam során mindig a nagyobb kockázattal járó ösvény vezetett a legnagyobb jutalomhoz. Azonban úgy tűnt, egyre nagyobb a tét. Ezért egyre nehezebb volt úgy döntenem, hogy folytatom az utat felfelé. Kezdtem megérteni azokat, akik egy ponton megálltak, és nem akartak továbbmenni, bár jobban tudtam, mint valaha, hogy rosszul döntöttek. Csak az jelent valódi biztonságot, ha folyton továbbhaladunk olyan régiókba, ahol még több hitre van szükségünk, és még inkább függünk az Úrtól.
- Igen, a magasabb szellemi szinten való járás valóban több hitet követel - tette hozzá a sas.
- Az Úr kezünkbe adta Királyságának térképét, amikor azt mondta: "Ha meg akarod tartani az életedet, akkor el fogod veszteni, de ha elveszíted Énértem, akkor megtalálod. " Egyedül ez tarthat meg az ösvényen, míg fölérsz a csúcsra, és ez vezet győzelemre az előttünk álló !1agy csatában, és segít majd, hogy megállhass Krisztus Ítélőszéke előtt.
Tudtam, itt az ideje, hogy elinduljak. Elhatároztam, hogy mindig emlékezni fogok ennek a teremnek a dicsőségére, ahol az üdvösség kincsei voltak, de azt is tudtam, hogy tovább kell mennem. Megfordultam, minden bátorságomat összeszede, kinyitottam a Krisztus ítélőszéke felé vezető ajtót, és beléptem. A mellém rendelt angyalok körülállták az ajtót, de nem jöttek velem.
folyt.köv.
