Természetesen nem gondoltam arra, hogy mindenki szent lenne, aki magát kereszténynek vallja. Amíg az ember nem érti meg, hogy attól, hogy valaki után elmormolja a megtérés imáját, és- mivel tudja, hogy meg kell tenni- lemerül a víz alá, keresztég gyanánt, még önmagában nem jelenti azt, hogy ő Jézus követőjévé vált, és hogy üdvözülni fog. Ugyanis, ha mindezeket nem követi a megváltozott élet, akkor semmi több az egész, mint holt cselekedet, aminek nincs szakrális ereje. Nem véletlenül mondja Jakab a levelében:
"Mert amiképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül." Jakab levél:2:26
A megtérés egy kapu, amin bemegyünk, amely mögött van egy út, amelyen végig kell mennünk hűségesen, amíg a végére érve el nem érünk Isten elé, és aki előtt el kell számolnunk cselekedeteinkkel. Amennyiben Krisztus követői voltunk teljes szívvel, akkor bár cselekedtünk olyan dolgokat, amelyek Isten előtt gonoszságnak számítanak, mégis megmenekülünk, mert kegyelemért kiálthatunk, amelyet Jézus vére biztosítani is fog számunkra, és Jézus maga is meg fog vallani minket az Atya előtt. Így Ő reá nézve nyerünk örök életet, és megyünk be az Új Jeruzsálembe, ahol Jézus helyet készített nekünk. Összefoglalva a fentieket, fontosak a cselekedetek abból a szempontból, hogy jelei lesznek a szívünk állapotának, a Jézushoz térés valódiságának, ugyanakkor nem a cselekedeteink miatt leszünk szentek, hanem a miatt, aki megszentel minket kegyelemből. A cselekedeteink tehát jelek, amelyek szívünk állapotáról tesznek bizonyságot, illetve első sorban Krisztusról tesznek bizonyságot.
