Valami hiányzik!


Világunk kaotikusan zajos. Teljes a zűrzavar. Az általános egyházi élet is hangos. Egymást követő programok, jubileumok, koncertek, ilyen-olyan "hetek" és mindenféle rendezvény köti le a híveket mind a fizikai, mind az online térben. Sodródnak az árral az egyének, elvesztve egyéniségüket, a tömegek elvárásaihoz igazodva.

Cseng a telefon, pittyennek a lájkok, özönlenek az értesítések, reklámok. A mindenhonnan és minden témában, mindenkiről áradó információ. Vélemények… Hírek… Ajánlások… Megállunk? Megszűrjük? Tartunk szünetet? Vagy bolyongunk az internet útvesztőjében, miközben elménk zakatol, eltompul, szívünk langyosra hűl, és kezdünk elszakadni a valóságtól.


S az Úr figyel. Vár. Halkan szólongat. Nem kiabál, mint a harsányan, szemtelenül hazudozó média.

A csend hiányzik. A belső szoba titkai. A suttogva elmondott beismerések, fohászok, imádságok. A mély igei megértések, és az ezek nyomán elindult válaszok mindennapjainkra történő kivetítése. Az idők jeleinek felismerése.

Mikor mondtuk utoljára, hogy szólj Uram, mert hallja a Te szolgád? Csak a körülmetélt szív tud igazán figyelni, csak a körülmetélt fül képes tisztán hallani. Szenteljük oda, azaz különítsük el magunkat az Úr számára!


"A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok." I. Péter 4:7.



Guti Tünde – 2026. március 7.

"Hanem megsanyargatom testemet, és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek." I. Kor. 9:27.

Ma már a test sanyargatásának kategóriájába tartozik az interneten eltöltött idő bölcs korlátozása is. Mint már korábban írtam, egy-egy napot kihagyok (egyelőre…), és Isten igazolta a döntésemet. Krisztus-követőként nem engedhetem meg magamnak, hogy beszippantson a világháló!

Az időmről is számot kell majd adnom, ahogy szavaimról, tetteimről. Ezért int az Úr, s Lelke által vezet, ha engedem. Annyira szerettem volna néha mindent (is) tudni, napra készen, mintha legalábbis ebből doktorálnék… De ezt befejeztem. Nincs rá erőm, sem vágyam.Úgy tapasztalom, hogy fele annyi információ is elég a világban zajló sötét ügyletekről, bizarr kiszivárogtatásokról ahhoz, hogy teljes meggyőződéssel állítsam: közel a vég.

Isten TELJES SZÍVET kér tőlem. Nem leszek képmutató.



Guti Tünde – 2026. február 12.

Kesergés és vigasz


Gyakran érzem úgy, hogy győzelmeim mellett is kudarcot vallok, harcaim vége olykor egy nagy csőd. Az Úr mégis irgalmas hozzám, csodálatos kegyelmével betakar, mint egy palásttal. Szívemre beszél, és végtelen bölcsessége segítségével megértésre jutok. Ilyenkor már messze nem érdekelnek a politikai vagy egyéb hírek, nagyvilági érdekességek... Csak hitem célja.

Ahogy haladok előre a keskeny úton, és minél érettebb leszek hitben, annál inkább látom legapróbb hiányosságaimat is. Hát nem épp utam vége felé közeledve kellene egyre jobban tökéletességre jutnom?! Így kesergek bánkódva, látva esendőségemet. Majd jön Isten drága Lelke, és lecsendesít:


"Akik hozzám közel vannak, azokban kell nékem megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem." III. Mózes 10:3.

Tudom, hogy az Igazságban járva Krisztushoz kell hasonlóvá válnom, erre törekszem. EZÉRT szembesít az Úr mindennel, ami szeplő és sömör menyegzői ruhámon. Más talán észre se venné, vagy hímzett mintának gondolná, de a Szent által finoman hangolt lelkiismeretem jelez. Isten Igéje a tükröm. Istenfélelemmel vallom, hogy "amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős". II. Kor. 12:10.

Kegyelmes Atyám pedig dolgozik rajtam, mint fazekas az agyagon, és az egyre szorongatóbb körülményektől függetlenül, illetve épp azok ellenére, elkészít az Ő szerelmes Fiának országára!

Közel az Úr napja! Maranatha!


Guti Tünde - 2026. január 20.

Rejtekhely
(Nagy Viktória gondolatai)

https://megvanirva.hu/rejtekhely/

"... A siker nem ölel vissza. A pénz nem hallgatja meg a fájdalmat. A rang nem törli le a könnyeket...

... Végső soron nem az a lényeg, hogy mit gondolunk magunkról. És nem is az, mit mondanak rólunk mások. Még csak az sem, ha szemtől szemben dicsérnek bennünket a tőlünk valamilyen módon függő személyek; főleg, ha a hátunk mögött közben már a kést fenik.
Sokkal többet ér egy másik ember szeméből sugárzó őszinte „köszönöm”, és az a csendes bizonyosság, hogy ma valakinek az élete egy kicsit könnyebb lett miattam..."

Horváth Mihály (internetről, megvanirva hu)