Mielőtt ítélnél...
Örömmel a szívemben köszöntelek benneteket az év elején, s kívánom nektek, hogy minden egyes napotok úgy teljen el, hogy hitetek erősebb és kitartóbb lett, még akkor is, ha az életben nyomorúságok, nehézségek, próbák vagy harcok vesznek majd körül! Bizony, én is úgy tapasztalom, nincs győzelem mindezek nélkül! Sikeresen el lehet sajátítani a legnagyobb igei tudást, létre lehet hozni a legerősebb testvéri közösséget, el lehet kezdeni a leghasznosabb missziós szolgálatot - természetesen megfelelő kitartással, szívós akarattal, szerető bátorításokkal, s önzetlen támogatókkal -, de mindezeknek az ég adta világon semmi hasznuk nincs, amennyiben olyan indulat vezérel minket, mely még igyekszik elkerülni a kellemetlenségeket, megúszni a próbákat, vagy kivédeni a várható kellemetlenségeket! Hogyan állíthatnánk valamiről, hogy az a mi Urunk személyes szolgálata, ha közben minden erőnkkel azon munkálkodunk, hogy mi - egyszerű emberek - a lehető legtökéletesebb módon útját állhassuk az előttünk álló próbáknak, vagy kikerülhessük a várható harcokat?! Ugyan milyen célt lehetne kijelölni, melynek elérésére mi is képesek lehetünk, s hogyan vehetnénk a bátorságot mindezek mellé Isten áldásait igényelni, ha egyszer feketén fehéren ott áll az Igében: "nálam nélkül semmit!". Ha azonban az élő Isten velünk van - pontosabban fogalmazva: elérhette, hogy mi végre Ővele legyünk -, vajon ki állhat akkor ellenünk?! Semmi és senki. Éppen ezért mondom, milyen kifejezhetetlen örömet okoz a számomra megtapasztalni, ha Krisztus Uramnak engedelmeskedve, az Ő akarata szerint munkálkodom, s közben ajtók nyílnak, utak jelennek meg, oázisok teremnek, a Menny szinte összeér a földdel!
Ahogyan kimondhatatlan hálával csordultig telt szívvel ott álltam Uram előtt, hogy Vele kettesben, csendben zárjam az elmúlt évet, csak jöttek elém az év során átélt események, azok hatásai szívemben, lelkemben, s minden körülményem közepette. Még az év legkeményebb pillanatai is örömre és hálaadásra indították szívemet, mert megláthattam azokon keresztül is, mit jelent, amikor szeret az Isten. Nem is a látható dolgokról beszélek, hanem azokon át Isten láthatatlan munkájáról, mely ugyanakkor olyan mélyen vert gyökeret bennem, hogy nem is tudok olyat elképzelni, mely képes lenne ezeket kiszaggatni. Talán éppen ezeken a gyökereken keresztül élhetem mindennapjaimat, olyan táplálékot magamhoz véve, melyhez semmi nem hasonlítható, amit ma a polcokon kapni lehet... Ha voltak kísértések, amikből csúnya bukások, majd még rondább megszégyenülések származtak, is előnyömre váltak ezek; ha voltak próbák, melyek kiállítottak hitemmel együtt a szírt szélére, hogy bemutassák nekem, mekkorát lehet zuhanni ha magasan járok, is megtanulhattam mit jelent, amikor a legnagyobb magasságban, vagy a legkilátástalanabb mélységben is alázatos és megtört szívvel járulhatok Ahhoz, Akin keresztül, ha meghaltam is élek tovább; ha történtek emberi értelem számára rejtett események, melyek a látszólagos világ előtt talán tömeges megbotránkozást váltottak ki, és megtapasztalhattam, mit értett Pál azon: "mi a Krisztusért ostobákká, erőtlenekké, dicstelenekké lettünk..." (I.Kor.4:10); végezetül, ha az egész elmúlt esztendő - számomra legerőteljesebb - üzenetét kellene megfogalmaznom, így tenném: megkaptam, s átvettem egy évvel ezelőtt az Igét - "Bizony, bizony azt mondom nektek, ha a földbe hullatott gabonamag el nem hal, egyedül marad. Ha azonban meghal, sok gyümölcsöt terem." (Jn.12:24) -, mely az év folyamán élővé válhatott a számomra. Hogyan? Szembesültem azzal, mennyire hajlamos az ember az érzelmein keresztül irányítania életét, s ezek az érzelmek milyen hihetetlen módon gátjaivá válnak Jézus Krisztus engedelmes követésének. Nem segítik, hanem akadályozzák az Úr munkálkodását. De milyen kegyetlenül nehéz levetkőzni ezt az érzelmi természetet! Majd belepusztul az ember! Sőt! Bele is pusztul...
Be kell vallanom, hogy az is nehezemre esett, amikor szembesülnöm kellett az alábbi Ige üzenetével: "Egyebekben imádkozzatok értünk testvérek, hogy az Úr igéje fusson és megdicsőüljön, mint nálatok is és hogy a helytelen és rossz emberek közül kiragadjon bennünket az Úr, mert nem mindenkié a hit. Hű az Úr, aki titeket meg fog szilárdítani és a rossztól megőriz. " (II.Tessz.3:1-3) Szomorúan vettem tudomásul, hogy nem mindenki követi valójában Jézus Krisztust, aki azt hangoztatja! Csak mondani, csak hirdetni, csak beszélni róla - nem nehéz. Mindenki tud úgy beszélni, hogy tessen a világnak, tessen az embereknek, de igen kevesen képesek úgy élni, hogy már nem is kell beszélniük - tetteik beszélnek, s ezek a tettek már nem is az emberek felé szolgálnak, hanem egyedül Istennek, hogy engedelmességükön keresztül ismét Krisztus szolgálhasson az embereknek. A keskeny út félelmetesen keskeny! Nem fér el rajta csak a kereszt, s mindazok, akik ott függnek azon - Krisztussal együtt -, hogy vele együtt élhessenek. Bármilyen szépen és zengzetesen hirdetik is egyesek az evangéliumot, miközben úgy hiszik: Krisztust hirdetik, csak megtévesztették magukat, s a világnak szolgálnak. Nem ezrek és ezrek, hanem milliók és milliók követnek olyan tanítókat, evangélistákat, misszió-munkásokat, vagy éppen prófétákat, akik már egészen más úton haladnak. Elvétették a hitet. Talán volt egy kevés hitük az elején, hiszen tagadhatatlan a valósága annak, hogy minden megtért ember kap hitet ajándékba, ám sok esetben ezt a hitet nem munkába állítják, hanem elnyomják, megölik. Hogyan is származhatna "élet" olyan prédikációkból, vagy akár csodákból, melyek névlegesen Krisztust szolgálják, valójában azonban egyszerű emberi-, lelki-, vagy éppen ördögi munkálkodások?! De jaj! Mit teszek? Vétkezem az Úr Igéje ellen? Hiszen ott áll a Bibliában, miszerint "Ne ítéljetek, hogy titeket se ítéljenek!" (Mt.7:1), még pontosabban: "Ne ítéljetek látszat szerint, hanem igazságos ítélettel ítéljetek!" (Jn.7:27), avagy: "Ki vagy te, hogy másnak a cselédjén ítélkezel? Saját ura állítja talpra vagy ítéli el. De talpán fog állni, mert az Úrnak hatalma van rá, hogy felállítsa." (Róm.14:4). Hálát adok Uramnak, Krisztusnak, hogy a sok nehézségen és próbán át valamiféle világosságot gyújtott bennem ez Igék üzenetét illetően. Hányszor hallottam ezeket a csodálatos Igéket, melyeket a legtöbben hangoztattak és hangoztatnak ebben a kifordult nemzedékben?! Az egyházak, a gyülekezetek, s a legtöbb hívő ember, aki csak Krisztust Krisztusnak vallja, ráállt ennek az Igének egy olyan használatára, mely - mint kiderült - olyan messze van a valódi értelmétől, mint a Menny a földtől. Mi késztetheti az embert arra, hogy kikanyarítson egy Igét az Egészből, hogy azt a számára legkedvesebb módon használatba állíthassa? Miért olyan kedves ez az Ige oly sok keresztyén ember számára, s miért csattogtatják szerte a világon minden olyan esetben, amikor bárki - ismétlem: bárki - ki meri ejteni a száján a szót: "nem"? Úgy értem: "nem jó út", "nem igazi Krisztus", "nem hívő", "nem szeret", vagy "nem hasznos"... Mert, egyre inkább úgy látom, egy olyan időszak érkezett el, melyben már a "tiszta sem tiszta", s a "világos sem világos". S ha egyszer valaki ki merné ejteni a száján ezt, számoljon azzal, hogy kiközösítik, támadni fogják, elítélik, s üldözik! Mi történhetett ezzel a világgal, hogy már egy őszinte szó sem ejthető ki anélkül, hogy ne kellene szembe nézni az ítélkezés vádjával? Bizony utolsó idők ezek! Olyan mértékben összemosódott az emberi ítélkezés a szellemi ítélettel, hogy ember legyen a talpán, aki képes szétválasztani e kettőt. Sajnos, a Sátánnak éppen ez a célja! Hogyan lehetne megtéveszteni emberek tömegeit, ha nem ezen az úton?! Szépen lassan, de biztosan elérte az embereknél - hívő, megtért emberekről beszélek -, hogy elforduljanak Attól, Aki egyedül képes igazságos ítélettel ítélni, s helyette odaforduljanak az emberi praktikákhoz. Mit tettek?! Mit értek el ezzel? Elérték, hogy az ember megint csak látszólagosan ítéljen. Elérték, hogy az alapján döntik el, ki az, aki Istennel jár, amit látnak a szemükkel, éreznek a lelkükkel, vagy hallanak a fülükkel. Mintha bizony nem ezek a részek lennének azok az emberben, melyeknek inkább a kereszten kellene feszülnie, mint a mindennapi életben hasznot hajtania?! A látszólagos ítélkezés. Borzalmas károkat képes okozni! Szétválaszt testvéreket, s kettészakít emberi életeket. Megvonja a bizalmat Istentől, s távoltartja a hitet Krisztustól. Láttam, ahogyan testvérek odaállnak egymással szembe, hogy elmondják, mi az, ami hibás a másik életében. Mintha ennek lenne bármi értelme... Arról beszélnek, amit látnak. Azt hangoztatják, amit hallottak, s amit éreznek. Azzal foglalkoznak, amiről Isten Igéje pontosan az ellenkezőjét tanítja, miszerint semmi köze az egyik embernek ahhoz, hogy a másiknak miben van békessége, legalábbis a látható dolgokkal kapcsolatban nincs! Mit gondoltok, hol másutt lenne képes az ember megítélni a másikat, ha nem a látható területeken? Ott. Ha eszik, hát nem tudja...? Ha nem eszik, hát nem értette meg...? Ha megveszi, hát miért...? Ha nem akarja megvenni, csak nem...? Ha elment, minek...? Ha nem ment el, vajon hogyan gondolta...? Ha számára még jelent valamit, vajon sejti már...? Ha már semmit nem jelent neki, mit képzel...? Hiszen mindezek olyan területet érintenek, melyhez egy másik testvérnek semmi köze nincs! Lehet, sőt szabad úgy élni Jézus Krisztussal Istenben elrejtett életet, hogy közben ezer ember ezer féle képpen él. Ha az alap jó, s az építkezés halad! Ha...
Tudjátok, mit mondott Pál erről? "Nekem pedig a legkisebb dolog, hogy ti ítélkezzetek rajtam, vagy emberi ítéletnap, sőt magam sem ítélkezem magamon, mert lelkiismeretem semmiről sem tud magamra vonatkozólag, de ez még nem tesz engem igazságossá: aki rajtam ítélkezik, az az Úr. Így hát idő előtt ti se ítéljetek semmi felől, amíg el nem jön az Úr. Ő majd rávilágít a sötétség rejtett dolgaira, s világossá teszi a szívek szándékait. Akkor majd mindenki az Úrtól kapja meg dicséretét. " (I.Kor.4:3-5) Ugye, mennyire más? Egyedül Istenre bízta magát. Senkit és semmit nem jelölt olyan posztra, ahol annak joga lenne bármilyen ítéletre, hacsak nem Isten maga akar szólni valakin keresztül. De ebben az esetben is Isten szól! Hogy mit jelent a gyakorlatban, amikor egy másik emberen keresztül szól az Úr? Nem könnyű ezt elmagyarázni... Valójában egyetlen egy esetben történik: amikor az illető olyan közel áll Istenhez, hogy kész meghallani az Ő hangját bármin keresztül. Akár egy másik testvérén keresztül is. Ki szól ekkor? Nem az ember, hanem az Isten! A másik ember az, aki a legtöbb esetben soha nem tudja meg, hogy valójában mire és hogyan használta fel Isten őt arra, hogy rajta keresztül üzenjen Őt kereső gyermekének. Mi történik ilyenkor? Ember áll összeköttetésben emberrel? Dehogy! Két hívő ember közeledik Istenhez... Nem egymáshoz! Istenhez! Észrevétlen, amikor két testvért kapcsol össze az Úr, hogy az egyik hiányát kiegészítse a másik többlete. Soha - egyetlen esetben sem - vallja a magáénak az ember, ha segíthetett egy másiknak, amennyiben az egész valóban Krisztus munkája volt, ugyanígy aki kapott valamit egyik testvérétől, miközben közelebb került Krisztushoz, egyedül Urának adhat hálát, s nem függhet embertársától! Ha mégis ez történik, megkérdőjelezem, hogy nem pusztán emberi - azaz érzelmi vagy értelmi - segítségnyújtás történt-e, aminek azonban Krisztus Igéje szempontjából semmi haszna nincs, s nem is lesz soha. Összeköthetünk embereket egymással, alapíthatunk közösségeket, szerethetjük egymást, s szolgálhatunk egymásnak, de ha ezeket az alkalmakat nem Urunk készítette elő, csak fecséreljük az időnket, s az energiánkat. Amit az elmúlt évben ezen a területen tapasztalhattam, az ugyancsak félelmetes volt! Megérthettem, hogy minden egyes testvéri kapcsolat, mely nélkülözi Krisztus világosságát, s egyértelmű munkáját, csak ellenáll Neki, s nem épít, hanem rombol. Apropó, világosság. Mondhatom azt, hogy ezzel elérkeztem tapasztalataim legkellemetlenebb pontjához? Attól félek, igen...
"Megírtam nektek levelemben, hogy ne keveredjetek össze paráznákkal. Nem általában e világnak paráznáival vagy kapzsijaival és ragadozóival vagy bálványimádóival, különben még a világból is ki kellene mennetek. Nos azt írtam nektek, hogy ne keveredjetek össze olyannal, akit testvérnek neveznek és mégis parázna, vagy kapzsi, vagy bálványimádó, vagy szitkozódó, vagy részeges, vagy ragadozó, az ilyennel együtt se egyetek. Hiszen mit tartozik ez rám, hogy a kívül valókat megítéljem? Nem a benn lévőket ítélitek-e meg? A kívülvalókat pedig Isten ítéli meg. Vessétek ki a gonoszt magatok közül." (I.Kor.5:9-13) Hiszen kik is azok a "bentlévők"? A saját testvéreink. Azok, akik úgy vallják, ők is Isten gyermekei. Milyen szomorú, hogy a hívő testvérek többsége inkább alkalmazza az ítélkezést a hitetlen embertársak felé, mint saját testvérei megmentésére! Hitetleneken ítélkezni?! Mi értelme bármit is megmondani egy világi embernek, aki még azt a nyelvet sem beszéli, amit mi; akinek halvány fogalma sincs arról, mit jelent a bűn, s a gonoszság, vagy mit jelent a megtisztított lelkiismeret?! Mégis, úgy látom, sokkal szívesebben vizsgálgatják sokan a kívülvalókat, mint saját testvéreiket. Hát ezért tartanak itt a gyülekezetek! Ezért esnek el sokan. Ezért mennek tönkre keresztyén életek, s családok! Mert nincs meg az a szeretet a testvérekben, mely hajlandó fájdalmat okozni magának, csak mentse a másikat. Nincsenek olyan testvérek, akik már nem azt nézik, ami a szemük előtt van, hanem azt, ami a mélyben rejlik. Hogyan? A Szent Szellem világosságában természetesen. Ember nem képes oda lelátni, ahol a rejtett problémák vannak. Egyedül Isten, s Rajta keresztül mindazok, akik megengedik, hogy elsősorban a saját életükben valósággá válhasson az Ő világossága. Nehogy azt gondoljuk, hogy ha valaki beengedi az Ő világosságát az életébe, akkor csak a saját életét kezdi meglátni! Nagyon szánalmas lenne akkor Krisztus Teste... Nem! Ahogyan kezdi valaki megérteni, mit vétett, s ahogyan kezdi megismerni Krisztust személyesen, úgy javul a látása - az egész világról. Mindenről. Isten személyes ismerete és a Benne való megerősödés hihetetlenül tiszta látást ad mindazoknak, akik hajlandók voltak magukra venni keresztjüket, s úgy követni a Mestert. Most már csak egy őszinte kérdésem van ezzel kapcsolatban: Ha valaki lát valamit, vajon szólnia kell-e minden esetben? S ha igen, hogyan? Mikor? Végül pedig mit?
Hogyan is fogalmaz Isten Igéje? "Amit szólunk is, nem emberi bölcsesség tanította szavakkal szóljuk, szellemi dolgokkal mérve össze a szellemi dolgokat. Lelki ember nem fogadja el Isten Szellemének dolgait, hiszen ostobaság neki. Nem is ismerheti meg, mert szellemileg vizsgálhatók meg. A szellemi ember mindent megvizsgál, ő maga azonban senki vizsgálata alá nem esik. Hát ugyan ki ismerte meg úgy az Úr gondolkodását, hogy taníthatná őt? Bennünk azonban az Úr gondolkodása van. " (I.Kor.2:13-16)
Több testvért is hallottam már így szólni: - az ember, bármilyen bölcs és bármilyen engedelmes is Isten felé, csak ember marad, ezért amikor beszél, vagy szolgál, esetleg mond valamit, óvatlanul is vétkezik abban. Ahogyan az Ige is mondja: "aki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes..." Egy valamiről mindannyian elfelejtkeztek. Ha valóban Isten készít fel valakit egy munkára, Ő tökéletes munkát végez. Nem fog az Úr addig munkába állítani egy embert, amíg a veszélye is fennáll, hogy téved. Az ember hajlamos tévedni, Isten soha! Az ember még a legszentebb állapotában is képes egyik pillanatról a másikra emberit csempészni a szellemibe, az Úr soha! Mit is jelent akkor a "szellemi ember" fogalma? Bizony, nem egy tökéletes keresztyént. Nem is egy kiváló pásztort. Valójában egyet jelent: azt az állapotot, amikor az egyszeri hívő ember teljes odaadással engedi meg Istennek, hogy használatba állítsa őt. Abban a pillanatban, ahogy az Úr elkezdi végezni munkáját egy emberen keresztül, az illető ellen senki és semmi nem szólhat - büntetlenül! Azt gondoljuk, csak Mózesnél volt így? Dehogy! Amikor az Úr szól, vagy az Úr cselekszik, ott sem a Sátán, sem emberi hódolói nem rúghatnak labdába. Ha valóban az Úr az, Aki szól...
Az a legnagyobb problémám a mai kor missziójával, s gyülekezeteivel, valamint a legtöbb keresztyén szolgálattal, hogy már régen elveszítették Istentől való eredetüket. Azt látom, már egyáltalán nem az Úr az, Aki végzi a munkát a testvérek között, hanem a testvérek azok, akik munkálkodnak - Isten nélkül. Vajon nem éppen ez okozza az evangélium erőtlen és szerencsétlen terjesztését? De bizony ez! Rengeteg a munkás, akiket már nem az Úr képzett ki, s nem az Úr küldött el. Ilyen munkások soha nem képesek eredményt elérni! Tudnak adakozni, ha van miből; képesek missziózni, gyülekezeteket alapítani, tanokat hirdetni, teológusokat képezni, de nem képesek embereket megváltoztatni, családokat megmenteni, hitet megerősíteni, s igazi szabadulásokat megvalósítani. Látszat munkára elegek, de mire lesz elég "ama napon" ez a látszat eredmény?! Semmire... Azt tapasztalom, a sokat hangoztatott Ige már elveszítette isteni erejét és hatalmát, hogy helyette speciálisan kialakított pszichológiai és egyéb emberi tudományokból merített források vegyék át helyét. Borzalmas tények ezek! Nem arról van szó, amikor egy ember eltévelyedik, s már azt hiszi, hogy lát, közben vak és világtalan, hanem arról, hogy már nem ismerek keresztyén egyházat, ahol teológiai szinten valóban Jézus Krisztust tanítanák - méghozzá az életükkel, nem pedig a szavaikkal! Így van ez? Milyen kétségbeejtő állapot! Elmész, meghallgatod a keresztyén, Istent dicsőítő alkalmakat, melyet felemelt kezek, hangosan síró arcok, becsukott szemek, s hangos halleluja kísér, miközben majd meghasad a szíved, s kézzel fogható módon érzed, ahogyan az igaz Isten, a Menny és Föld Ura szenved ezek miatt, hiszen az összetódult emberek csak megint egy könnyebb utat kerestek maguknak, s már semmi közük ahhoz, amit Isten valódi dicsérete jelenthet... Ki mered ezt jelenteni? Nem egy adott alkalomról beszélek, hanem általában az ilyen alkalmakról. Számíthatsz rá, hogy őrült és sátánista jelzőkkel távozol. Pedig igazad van, jól érezted... Elmész egy evangelizációs alkalomra, ahol Jézus nevében beszélnek, az evangéliumról beszélnek, de a háttérben megpillanthatod egy szépen felépített és megtervezett emberi munka alapjait, egy szánalmas és semmire nem jó alapot, tele emberi módszerekkel, ötletekkel, elképzelésekkel. Mi haszna lesz? Ha meg is tér valaki a hallott Igére, csak Isten hatalmas kegyelme és irgalma, ha az illető nem esik azonnal áldozatául az emberi utánzatoknak. Azt tapasztalom, sok esetben áldozatául esik... Sokáig azt hittem, hogy ha élnek, s munkálkodnak Krisztusnak átadott életű emberek vallásos közösségek élén, csak esélyt adnak arra nézve, hogy katolikus, evangélikus, református, baptista vagy egyéb közösségbe tért emberek is megtapasztalhassák Krisztus jó hírét, megtérhessenek, s beállhassanak Krisztus Testébe szolgálni. Mert ismerek ilyen szolgálókat. De egy ideje egészen más meglátásra jutottam. Feltettem magamnak a kérdést: hová vezetik a szolgák a megtért híveket? Valóban Krisztushoz? Sajnos, nem. Beállítják egy olyan egyházba, ahol már régen nem Ő az úr. Hogy mi lesz a következménye ennek? Még az említett pásztorok és szolgák sem fognak tudni megállni, ha ott maradnak, nem hogy a frissen megtért emberek! Ez a valóság. Mégis, találni olyan testvéreket, akik határozottan és őszintén követik Mesterüket. Eklézsia, azaz kihívottak közössége - tudjátok mi a megdöbbentő ebben? Hogy eljött az ideje, amikor már nem csak a világból kihívottak, hanem az eltévelyedett egyházakból is... Ha fel merik vállalni a hitüket.
Hadd ismételjem meg a mai üzenet Igéjét: "Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat." (II.Tim.2:22)
Ezt kívánom mindenkinek, minden nap, e világ végezetéig,
... egy szolgája az Úrnak
"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem."
