Igen arra a mit Ermaha írt,
+
aki mind ezt betöltötte, milyen hittel tette, vagy csak embereknek akart megfelelni, mint Simon a mágus, aki a következő lépéshez szükséges Szent Szellemet saját dicsőségére akarta, ezért még pénzt is ajánlott.
A szíveket és veséket vizsgáló Isten tudja, és a Szent Szellemet csak annak adja aki ezt akarja, kéri, és magát már teljesen átadta, alárendelte Isten szolgálatának.

Az utolsó soraiddal nem értek egyet.Isten nem jutalomból adja a Szent-szellemét,-hanem azért,hogy vigasztalod,segitőd,
Kérdés: Ki a Szentlélek?
Válasz: Sok félreértés van a Szentlélek személyiségével kapcsolatban. Néhányan úgy gondolják, hogy a Szentlélek egy misztikus erő. Mások szerint egy személytelen hatalom, amit Isten ad Krisztus követőinek. Mit mond a Biblia a Szentlélek személyéről? Egyszerűen azt, hogy a Szentlélek maga Isten. Azt is kijelenti, hogy egy személy, egy lény tudattal, érzésekkel, akarattal.
A tény, hogy a Szentlélek maga Isten tisztán látható sok igerészben, mint például az Apostolok Cselekedetei 5:3-4. Itt Péter ellentétbe kerül Anániással, amiért az hazudott a Szentléleknek, és azt mondja neki, hogy “Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.” Egyértelműen kiderül, hogy a Szentléleknek hazudni annyi, mint Istennek hazudni. Onnan is tudhatjuk, hogy a Szentlélek maga Isten, hogy az Ő jellemzői és tulajdonságai igazak rá. Például a Zsoltárok 139:7-8-ból látható, hogy a Szentlélek mindenhol ott van: “Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy.” Aztán az 1 Korinthus 2:10-ben a Szentlélek mindentudását látjuk: “Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke.”
Tudhatjuk, hogy a Szentlélek egy személy, mert tudata, érzései és akarata van. A Szentlélek gondolkozik és tud (1 Korinthus 2:10). El lehet szomorítani (Efézus 4:30). Közbenjár értünk (Róma 8:26-27). A saját akarata szerint döntéseket hoz (1 Korinthus 12:7-11). A Szentlélek maga Isten, a Szentháromság harmadik személye. Istenként a Szentlélek a vigasztaló és tanácsadó, amit Jézus megígért (János 14:16,26,;15:26).
Vissza a magyar oldalra
Ki a Szentlélek?
Keresés:
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.
Efézus 2:8-9
Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.
Róma 10:9
Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.
Róma 5:8
Kérdés: Mi az a Szent Lélekbe való bemerítkezés?
Válasz: A Szent Lélekbe való keresztelkedés a következőképp határozható meg: az az esemény, melynek során Isten Lelke a hívőt Krisztussal és a többi hívővel való egységbe helyezi, Krisztus testébe építi be a megváltás pillanatában. Az 1 Korintus 12:12-13 és a Róma 6:1-4 azok a szakaszok, melyeben erről a tanításról olvashatunk. Az 1Kor 12:13 ezt állítja: ”Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.” A Róma 6:1-4 pedig ezt mondja: ” Mit mondjunk tehát? Maradjunk meg a bűnben, hogy a kegyelem gyarapodjék? Szó sincs róla! Ha egyszer már meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk tovább benne? Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk. ” Mégha nem is említi a Róma 6 kifejezetten a Szent Lelket, a hívőket úgy festi le, mint akik Isten jelenlétében állnak, és az 1Kor pedig elmondja, mindez hogyan történhet meg.
Három fontos tényt kell közelebbről megvizsgálnunk ahhoz, hogy megszilárdítsuk a Lelki keresztséggel kapcsolatos ismereteinket. Először is az 1Kor 12:13 világosan kimondja: mindnyájan megkereszteltettünk a Lélekben, mint ahogy mindnyájan megitattattunk a Szentlélekkel. Másodszor sehol a Bibliában buzdítja a hívőket a Szent Lélekbe való megkeresztelkedésre. Ez azt mutatja, hogy minden hívő megtapasztalja ezt az élményt. Végül pedig az Efézus 4:5 – úgy tűnik – a Lélek keresztségére utal. Ha ez így igaz, akkor a Lélek keresztségében ugyanolyan része van minden hívőnek, mint ahogy “egy a hit” és “egy az Atya”.
Mindezeket figyalembe véve a Szent Lélek két dolgot tesz: (1) csatlakoztat minket Krisztus testéhez, és (2) létrehozza énünk Krisztussal való megfeszítését. Testének tagja lenni annyit tesz, hogy Vele együtt feltámadtunk az új életre (Róma 6:4). Ezért tehát használnunk kell lelki ajándékainkat, hogy ezt a testet tökéletesen működőképesnek tarthassuk fenn amint az az 1Kor 12:13-ben és szövegkörnyezetében áll. Az egy keresztség megtapasztalása szolgál alapul az Egyház egységének megtartására, amint azt az Ef 4:5 környezetében olvassuk. Az pedig, hogy a Lélek keresztsége által Krisztussal kerülünk egységbe az Ő halálában, eltemetésében és feltámadásában megszilárdítja az alapot, melyre épül felismerésünk, miként lettünk elszakítva a bennünk lakó bűn hatalmától, és miként kell ebben az új életben járnunk (Róma 6:1-10, Kolossé 2:12).
Csak azért tettem be,hogy a vitát elkerüljem.