Dávid aki Istenre várt
Áldott Testvérek, a mai napon Dávid élete került elém ami mindannyiunk követendő példája lehet. Pontosabban az élete azon szakaszára gondolok itt, amely Sámuel prófétától való királlyá felkenetésével kezdődött, majd hosszú éves menekülés követte, ezután pedig a nép királlyá tette.
De kezdjük csak az elejénél:
1Sámuel 16,1-14
„Az ÚR azonban ezt mondta Sámuelnek: Meddig bánkódsz még Saul miatt, hiszen én elvetettem, és nem marad Izráel királya? Töltsd meg olajjal a szarudat, és indulj! Elküldelek a betlehemi Isaihoz, mert ennek a fiai közül szemeltem ki a királyt. Hogyan mehetnék oda? - kérdezte Sámuel. Ha meghallja Saul, megöl engem. De az ÚR ezt mondta: Vigyél magaddal egy üszőborjút, és ezt mondd: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az ÚRnak. De Isait hívd meg az áldozati lakomára. Én pedig majd tudtodra adom, hogy mit kell tenned: azt kend fel, akit én mondok neked! És úgy tett Sámuel, ahogyan az ÚR megmondta neki. Amikor megérkezett Betlehembe, remegve mentek eléje a város vénei, és azt kérdezték: Békés szándékkal jöttél-e? Békés szándékkal - felelte. Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az ÚRnak. Szenteljétek meg magatokat, és jöjjetek velem az áldozatra! Miután szentnek találta Isait és fiait, meghívta őket az áldozati lakomára. Amikor megérkeztek, és meglátta Eliábot, ezt gondolta: Biztosan ez lesz az ÚR felkentje, aki most itt van. De az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van. Ekkor Abinádábot szólította Isai, és odavezette Sámuel elé, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. Azután Sammát vezette oda Isai, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. Így vezette oda Isai Sámuel elé mind a hét fiát, de Sámuel ezt mondta Isainak: Ezeket nem választotta az ÚR. Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Minden fiad itt van? Hátra van még a legkisebb - felelte ő -, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel azt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik. Üzent tehát neki, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az ÚR: Rajta! Kend fel, mert ő az! Sámuel pedig fogta az olajos szarut, és felkente őt testvérei jelenlétében. Akkor az ÚR lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt. Sámuel pedig elindult, és elment Rámába. Saultól viszont eltávozott az ÚR lelke, és rossz szellem kezdte gyötörni, amelyet az ÚR küldött.”
Ahogyan olvastuk, itt megtörtént a királlyá felkenése. De nem csupán egy előre vetített jelkép történt itt, hanem valóban ettől a ponttól királlyá vált Dávid. Úgy olvashattuk, hogy Dávidra az Úr lelke szállt, Saultól viszont eltávozott az Úr lelke. Sault elvetette az Úr és helyette Dávidot emelte fel. De mégis mi történt ezek után?
Mivel Sault megszállta egy rossz szellem, a szolgái ajánlása által kerestek valakit aki a lantpengetés által jobbulást nyújt Saulnak a gonosz lélek felett. Ez történetesen pedig Dávid volt. Egy rövid kitérőt érdemes tenni a lantpengetéssel kapcsolatban. Dávidon Isten lelke volt, és a lanton nem valami népdalt vagy heavy metal-t játszott, hanem dicsőített! Az Úr jelenléte volt ott, azért nem maradhatott a gonosz lélek. Most akkor el lehet gondolkozni a mai kor démonűzési stratégiákról és hogy egy hívőben vajon lehet-e démon. De ezt rátok bízom, ítéljétek meg magatok!
Visszatérve a történetünkre, ezután következett a mindenki által jól ismert Góliát kivégzése. Szándékosan nem mondtam hogy harc, hiszen semmilyen harcolás nem volt ott, Dávid egyszerűen kivégezte a filiszteus Góliátot. Viszont kicsit vissza ugorva az időbe érdemes megnézni az előzményeket:
1Sámuel 17,21-26
„Csatarendbe állt Izráel is, meg a filiszteusok is: egyik csatasor a másikkal szemben. Dávid rábízta holmiját arra, aki a fölszerelést őrizte, és a csatasor felé futott. Odaérve megkérdezte bátyjait, hogy jól vannak-e. És miközben beszélgetett velük, előállt a filiszteusok csatasorából a Gátból való harcos, a Góliát nevű filiszteus, és most is ugyanúgy beszélt, Dávid pedig meghallotta. Amikor az izráeli férfiak meglátták azt az embert, mindnyájan elfutottak előle, mert nagyon féltek. Ezt mondták az izráeliek: Láttátok ezt az embert, aki előállt? Azért állt elő, hogy csúfolja Izráelt. Ha akadna olyan ember, aki megölné, gazdagon megajándékozná a király, még a leányát is hozzáadná, és fölmentené apjának a házát Izráelben minden szolgálat alól. Akkor ezt mondta Dávid a mellette álló embereknek: Mi történik majd azzal az emberrel, aki megöli ezt a filiszteust, és megmenti Izráelt a gyalázattól? Mert ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten seregét?”
Még egyszer ezt az utolsó mondatot:
„Mert ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten seregét?”
Ne felejtsük el, hogy Dávidon már Isten lelke volt. Láthatjuk szent haragját, nem nyugodott mert nem nyugodhatott, hiszen Isten lelke volt rajta aki vezette őt! Vegyük észre azt, hogy mielőtt Dávid kiállt volna Góliát ellen, nem kevés idő telt el:
1Sámuel 17,16
„A Filiszteus pedig előjön vala reggel és estve, és kiáll vala negyven napon át.”
A negyvenes szám üzenetet hordoz, hiszen Mózes 40 évig volt a pusztában, Izráel népe szintén 40 évig volt a pusztában, Jézus pedig 40 napig volt a pusztában.
Mit gondoltok, mit jelölhet ez a szám? Nekem meggyőződésem, hogy a jelentése egyben ítélet és ígéret! Mert legyen bár 40 nap vagy 40 év, ez idő alatt megítéltetik a látható és a testi, és ez idő után pedig elérkezik a lelki amelyet Isten ígért. Először Mózes példáját nézzük:
Mózes tudta, hogy Ő által fogja Isten megszabadítani Izraelt:
Apostolok Csel. 7,22-25
„És Mózes taníttaték az Égyiptombeliek minden bölcseségére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben. Mikor pedig negyvenéves kora betölt, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izráel fiait. És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az égyiptomi embert megölvén, bosszút álla azért, aki bosszúsággal illettetett. És azt gondolá, hogy az ő atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg.”
Izráel nem értette meg, hogy Mózes keze által fogja megszabadítani őket Isten. De az a nagy helyzet, hogy Mózes pedig nem értette a szabadítás módját:
Zakariás könyve 4,6
„És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.”
Mózes tehát erővel és hatalommal próbálta megszabadítani Izráelt Egyiptomból, míg az Úrnak más terve volt a szabadítás módját illetően! Mózesből nem akárki lett a 40 év alatt, de szintén kellett 40 év ahhoz, hogy ezt a testiességet porrá zúzza Isten. Ezért küldte ki Isten 40 évre pásztorkodni Mózest. Tehát ebben a történetben is láthatjuk, hogy a 40 éves pusztai időszakban ítéletet hozott Isten Mózes testiességre és ez idő után pedig beváltotta az ígéretet.
Izrael 40 éves pusztai vándorlása is hasonló történet, Isten megítélt minden testit ez idő alatt, de az idő beteltével ígéretéhez hűen bevezette őket az ígéret földjére. Igaz akik elkezdték az utat, azokból csak kevesen mehettek be, szám szerint 600 ezer férfiből csupán ketten.
És mi a helyzet Jézus 40 napos túrájával? Őbenne nem volt bűn vagy bármilyen testiesség. Az a 40 nap a sátán megítéléséről szólott, Jézus minden testiességet elutasított, legyen az kenyér, a hatalmával való visszaélés (hiszen nem tekintette zsákmánynak hogy egyenlő Istennel Filippi levél 2,6) vagy a világ összes kincse!
Visszakanyarodva az eredeti témánkhoz Góliát 40 napig kiállt Izráel csatasorai elé. De most egy kicsit vonatkoztassunk el Góliát nagyképűségétől, nézzük meg hogy milyen volt ez Izráelnek! 40 napos ítéletet kaptak, amelyben egyértelműen kiderült, hogy Isten nélkül még a királyukkal sincsenek sehol. Vajon kinek kellett volna képviselnie az Úr seregét (Izráelt) ha nem a királynak? Ha Góliát magasságát is nézzük, akkor a király is történetesen átlagon felüli magassággal rendelkezett:
1Sámuel 9,2
„És volt néki egy Saul nevű fia, ifjú és szép; ő nála Izráel fiai közül senki sem volt szebb; vállától felfelé magasabb vala az egész népnél.”
Minden bizonyára nem állt ki Góliát ellen, mert akkor nem élte volna túl. Saulról tudjuk, hogy nem az Úr, hanem a nép választotta magának. Ugyan az Úr rendelte Őt királlyá, de olyan királyt adott a népnek, amelyet a nép kért önmagának. Emlékezzünk csak, Izráel pusztai vándorlása alatt folyton húst kívántak és megvetették a mennyei kenyeret (ma na-t, vagyis Jézust). Kaptak is húst fürjek formájában, de még a szájukban volt a hús, a foguk között , mikor Isten csapással sújtotta őket. A nép is megkapta azt amit kért, de nyilvánvalóan nem vált áldásukra.
Szóval van egy Góliátunk, egy magas Istentől elvetett királyunk, 40 napi szégyen amely Izráelt érte. Viszont van ott egy Istentől rendelt királyunk is, Dávid, csak róla az a helyzet, hogy a nép nem ismerte fel. Viszont Dávid nem olyan volt, aki testileg törekedett volna emberek tisztességére, hanem Ő Istenre várt! És eljutottunk a mai téma címéhez; Dávid, aki Istenre várt.
De tovább ugorva mint már előzőekben említettem, megtörtént Góliát kivégzése és megkezdődött a filiszteusok kergetése és egyben gyilkolása. Vegyük észre ebben a harcban is, hogy Isten Dávid által kezdte meg a szabadítást, ezzel is megmutatva a népnek, hogy kit választott királynak. Ahogy telt az idő, úgy a nép szívében is érlelődött, hogy Dávid az igazi vezetőjük. Ezt első ízben a körtáncot járó asszonyoktól hallhatjuk, amely így hangzott:
1Sámuel 18,7
„És énekelni kezdének az asszonyok, kik vígadozának és mondának: Megverte Saul az ő ezerét és Dávid is az ő tízezerét.”
Ezután azt olvashatjuk, hogy Saul rádöbbent, hogy csupán a trón és korona teszi különbbé Dávidtól és ezért Dávidra ellenségként tekintett. Tudjuk azt, hogy Isten rendeletei hatalmasabb minden emberi rendeletnél, de akkor mégis hogy lehet az, hogy Saul a trónon maradt az igazi király pedig bujdosott? Sámuel felkente Dávidot ugyan királlyá, de nem nyilvánosan, csupán a testvérei jelenlétében. Se a vének, se a király se senki nem tudott erről. Isten is így akarta, nem nyilvános felkenetésre utasította Sámuelt, hanem hogy történjék titokban:
1Sámuel 16,1-3
„Az ÚR azonban ezt mondta Sámuelnek: Meddig bánkódsz még Saul miatt, hiszen én elvetettem, és nem marad Izráel királya? Töltsd meg olajjal a szarudat, és indulj! Elküldelek a betlehemi Isaihoz, mert ennek a fiai közül szemeltem ki a királyt. Hogyan mehetnék oda? - kérdezte Sámuel. Ha meghallja Saul, megöl engem. De az ÚR ezt mondta: Vigyél magaddal egy üszőborjút, és ezt mondd: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az ÚRnak. De Isait hívd meg az áldozati lakomára. Én pedig majd tudtodra adom, hogy mit kell tenned: azt kend fel, akit én mondok neked!”
Felmerül a kérdés, hogy miért volt a titkos felkenésre szükség? Sámuel ugyan félt Saultól, de bizonyára kiegyezünk abban, hogy Isten elég hatalmas arra hogy egy nyilvános felkenést megszervezzen Dávid számára anélkül, hogy Sámuel vagy Dávid meghalna. Vegyük észre azt is, hogy Sámuelnek sem mondta meg Isten előre, hogy Isai legkisebb fiát szemelte ki, hanem csak akkor tudatta Isten Sámuellel, mikor már Dávid előtte állt! Miért nem mondta meg Sámuelnek előre? Hát ezért:
1Sámuel 16,6-7
„Amikor megérkeztek, és meglátta Eliábot, ezt gondolta: Biztosan ez lesz az ÚR felkentje, aki most itt van. De az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.”
Tehát azt, ami a szívben és nem ami a szem előtt van! Már Sámuel megkapta ezt a prófétikus képet, hogy Isten eképpen fogja Dávidot királlyá tenni! Izráel egész népét formálta Isten az által, hogy szemük előtt volt a testi király (Saul) és a szívükben pedig az igazi király (Dávid). Isten azt akarta, hogy a nép a szívében ismerje fel igazi királyukat és erre eszköz volt Dávid.
De meg kell látnunk azt is, hogy nem csupán a népet formálta Isten, hanem magát Dávidot is. Dávidon kétségtelenül Isten lelke volt és nem távozott el tőle. Tudjuk azt is, hogy Dávid próféta volt, erre utalást is találunk Péter szavai által:
Apostolok Csel. 2,29-30
„Atyámfiai, férfiak! Nyíltan megmondhatom nektek ősatyánkról, Dávidról, hogy meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig. De próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára;”
A prófétákról pedig tudjuk, hogy:
1Korintusi levél 14,32
„A prófétákban lévő lélek pedig alárendeli magát a prófétáknak.”
Mindezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert egyes irányzatok szerint ha valakiben Isten lelke van, az tehet bármit, az Isten akaratában van és nem bűn. Saulon is az Úr lelke volt, mégsem cselekedte meg az Úr akaratát és még emlékoszlopot is állított magának. Dávid is követett el bűnt, paráználkodott és gyilkolt is. Igaz ez a királlyá válása után történt, amit azután le is aratott, de a megkoronázása előtt is kardot rántott Nábál ellen aki nem adott eleséget neki és a vele levőknek. De Isten Abigail által megfékezte a vérontástól. A zsoltárai által betekintést kaphatunk a vívódásaiba, csüggedéseibe, megpróbáltatásaiba, Istenben való bizodalmába, örömébe és sok másba is, ami által megláthatjuk hogyan formálta őt Isten.
Ő megkapta ezt a csodálatos kijelentést az Úrtól:
Apostolok Csel. 13,22
„És mikor őt elveté, támasztá nékik Dávidot királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi.”
Azt várja tőlünk is Isten, hogy szíve szerint valók legyünk, akik véghezviszik minden akaratát. De ehhez nem a láthatókra kell tekintenünk, nem a magas királyra vagy a még magasabb Góliátra, hanem a láthatatlanra. De hogyan lehet egy láthatatlan dologra tekinteni?
Zsidó levél 11,1
„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.”
Isten ígéretei láthatatlanok mindaddig, amíg be nem teljesednek. Dávid is megkapta még egész fiatal korában az ígéretet amiről bizonyságot nyert Sámuel, Jonathán az egész Izráel és még maga Saul is. Dávid Istenről tett bizonyságot és nem magára mutatott. Ő olyan volt mint a szél.
János evangéliuma 3,8
„A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.”
A szél nem tesz bizonyságot magáról, mert nem is láthatod. A szél láthatatlan de láthatóvá teszi cselekedete! Ez a hit! Nem önmagára hívja fel a figyelmet, hanem a cselekedeteire hogy Isten szerint cselekedte azt! Dávid ilyen volt, ezért is nyilatkozott Isten úgy, hogy szíve szerint való férfiú.
Dávid személye és története túl sok üzenetet tartalmaz, hogy megemlítve őket, csupán felületesen érintsem. Ezek azok, amiket az Úr a szívemre helyezett.