Holtak vagy élők?

Áldott Testvéreim. Az utóbbi napokban Biblia olvasása közben elgondolkoztatott egy rész, amely egy kérdés volt. Jézus feltámadása után angyalok jelentek meg a sírhoz érkező asszonyoknak és ezt kérdezték:

Lukács evangéliuma 24,5
„…Mit keresitek a holtak között az élőt?”

Ami ezután eszembe jutott, az Jézus szavai voltak, mikor még a megfeszítése előtt beszélt a haláláról és a feltámadásáról és hogy előttük fog menni Galileába.

Máté evangéliuma 26,32
„De föltámadásom után előttetek megyek majd Galileába.”

Jézus megmondta a történéseket, mégis a sírban keresték nem pedig Galilea irányában. Tulajdonképpen ha jobban boncolgatjuk akkor ezen a vonalon továbbhaladva megláthatjuk, hogy Jézus szava, miszerint feltámadása után előttük megy Galileába, az egyenlő Isten igéjével. Vagyis amit Jézus mondott, az értelemszerűen Isten beszéde volt, Isten beszédéről pedig tudjuk, hogy az élet!

János evangéliuma 6,63
„A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet.”

Ebben a szemszögből mélyebben megérthetjük az angyalok általi kérdést, hiszen nem az élet után mentek, vagyis Jézus beszédei szerint, hanem a szemük után! De akik csak a láthatók után mennek, azok nem képesek hinni Isten beszédének.

Ezek után pedig egy másik kérdés merült fel, ez pedig:

2Korintusi levél 6,4
„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?”

Tulajdonképpen ez is nagyon hasonlít az előbb tárgyalt kérdéshez. A világosság maga Jézus, és akik ebben a világosságban járnak, azok szintén világosságban járnak. A sötétség halál, a világosság pedig az élet. A kérdés kapcsán a test szerint való élésre és a lélek szerint való járásra szeretnék utalni, hiszen akik még e világ kívánságai szerint élnek, azokat az ige úgy írja le, hogy: halottak:

Máté evangéliuma 8,22
„Jézus pedig monda néki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat.”

Akik pedig a test általi irányításnak nem engednek, azok lélek szerint járnak, ezt pedig az ige úgy nevezi: élők!

Római levél 6,13
„Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek.”

Ha tehát azok, akik valóban élnek és így Isten országának a törvényes polgárai lettek, azok lélek szerint járnak, vagyis a sötétség (földi dolgok) útján nem járnak. Nagyon fontos megérteni, hogy akik általmentek a halálból az életre, azok Isten országának a törvényei szerint élnek! Vagyis földi törvény miatt nem törölhetjük el Isten törvényét és semmilyen módon azt nem helyettesíthetjük. Aki pedig Isten törvénye ellen vét, az büntetésben részesül. A halálból az életre való lépést nem képletesen értette Jézus, hanem szó szerint.

János evangéliuma 3,1-7
„Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele. Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.”

Nikodémus test szerint próbálta megérteni az újjászületést („Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?”), pedig az újjászületés nem valósulhat meg, csakis a halál után! A halál nem azt jelenti, hogy megsemmisülés, hanem: elválasztódás. Elválasztódni e világtól! Ha a szentség fogalmát is ide vesszük, akkor így még teljesebb képet kapunk, hiszen a szent azt jelenti, hogy: elkülönítettség. Így akik meghaltak e földi élet számára, azok elválasztódtak tőle és szentek, azaz elkülönítettek lettek Isten számára.

Ha tehát meghaltunk e földi élet számára (ami azt jelenti, hogy nem uralkodik semmi sem rajtunk ami ebben a világban van, és nem a vágyak és kívánságok irányítanak), és élünk Istennek (azaz Isten lelke szerint járva akarata szerint cselekedve), akkor általmentünk a halálból az életre:

János evangéliuma 5,24
„Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.”  

Tudjátok nagyszerű Isten igéje abból a szemszögből is, hogy folyton egy tükröt tart elénk, amibe beletekintve megláthatjuk önmagunkat. Hiszen ha a cselekedeteink sötétek, akkor bármit is mondunk, bármire is hivatkozunk, sőt, bármiben is bízhatunk, nem vagyunk Isten irányítása alatt, vagyis Istennel közösségünk nincs, és üdvösségünk sincs.

János evangéliuma 3,19-21
„Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek; Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”

Csak megemlíteném, hogy ezeket a szavakat akkor mondta Jézus, mikor Nikodémussal beszélgetett. Figyeljünk az imént felolvasott igerész kezdésére:

„Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött…”

Ki a világosság? Jézus a világosság, és így megértjük az ige további részeit is. Azt írja, hogy aki hamisan cselekszik, az gyűlöli a világosságot, vagyis Jézust. Itt meg is ragadnám a lehetőséget és megkérdezném, hogy mennyi olyan ember van, aki Isten gyermekének adja ki magát, közben pedig hamisan cselekedik!? Szájukkal Jézust vallják, de a cselekedeteikkel megtagadják Őt. Erre mondja Jézus, hogy:

„Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot…”

Tehát szavak ide vagy oda, a cselekedeteink határozza meg, hogy szeretjük Jézust, vagy éppen gyűlöljük Őt. De ebben az igerészben is erről beszél Jézus:

János evangéliuma 15,10
„Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.”

De János is nyomatékosítja bennünk:

1János levele 5,3
„Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.”

Továbbmenve Jézus szavain amit Nikodémushoz intézett:

„Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”

A világosság cselekedeteiről a mai kor túlnyomó tanításai azt mondják, hogy nem feltétele az üdvösségnek. Többet kellene olvasniuk az Istennek igéjét, mert mindenhol az köszön ránk, hogy a cselekedeteink által leszünk megítélve, továbbá hogy az van Jézusban, aki megcselekszi a parancsolatait. Az üdvösség feltétele az, hogy Jézust kövessük, megtagadva önmagunkat, nem a saját vágyainknak élve mindennél jobban szeretve Őt. De ez a szeretet nem a szavakban, az érzelmekben vagy a gondolatokban merül ki, hanem a cselekedetekben. Visszatérve az utoljára beidézett részre:

„Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”

Miért megy a világosságra, hogy kitűnjék a cselekedetei? Talán büszkélkedhetünk mindazzal, amit Jézus adott nekünk? Hiszen meg van írva:

János evangéliuma 15,4-5
„Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”

Nem büszkélkedésről van szó, hanem Istentől jövő ígéretről, hogy aki az Ő akaratában jár, az biztos lehet az iránta való kedvességben. Tulajdonképpen erről beszélt Isten is a kezdetekkor:

1Mózes 4,1-7
„Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, aki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól. És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő. Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.” 

Nem felcsapott orral, hanem Isten ígéretében bízva, hogy helyünk lesz az Isten országában.