Kősziklára állva
Mózes V. könyve 32,1-52
„Figyeljetek egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is számnak beszédeit! Csepegjen tanításom, mint eső; hulljon mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fűre, s mint permetezés a pázsitra! Mert az Úr nevét hirdetem: magasztaljátok Istenünket! Kőszikla! Cselekedete tökéletes, mert minden ő úta igazság! Hűséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes ő! Gonoszak voltak hozzá, nem fiai, a magok gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék. Így fizettek-é az Úrnak: balga és értelmetlen nép?! Nem atyád-é ő, a ki teremtett? Ő alkotott és erősített meg. Emlékezzél meg az ős időkről; gondoljátok el annyi nemzedék éveit! Kérdezd meg atyádat és megjelenti néked, a te véneidet és megmondják néked! Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek; mikor szétválasztá az ember fiait: megszabta a népek határait, Izráel fiainak száma szerint, Mert az Úrnak része az ő népe, Jákób néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt reá, őrizte, mint a szeme fényét; Mint a fészkén felrebbenő sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettök szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket: Egymaga vezette őt az Úr; idegen Isten nem volt ő vele. A föld magaslatain járatta őt, mezők terméseivel étette, kősziklából is mézet szopatott vele, kovaszirtből is olajat; Tehenek vaját, és juhok tejét bárányok kövérjével, básáni kosokat és bakkecskéket a buza java kövérjével; és szőlő vérét, bort ittál. És meghízott Jesurun, és rúgódozott. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyá Istent, teremtőjét, és megveté az ő üdvösségének kőszikláját. Idegen istenekkel ingerelték, útálatosságokkal bosszantották. Ördögöknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, a kiket nem ismertek; újaknak, a kik csak most támadtak, a kiket nem rettegtek a ti atyáitok. A Kősziklát, a ki szült téged, elfeledted; megfelejtkeztél Istenről, a ki nemzett téged. Látta ezt az Úr és megútálta bosszúságában az ő fiait és leányait. És monda: Elrejtem orczámat előlök, hadd látom, mi lesz a végök? Mert elzüllött nemzetség ez, fiak, a kikben nincs hűség! Azzal ingereltek ők, a mi nem isten; hiábavalóságaikkal bosszantottak engem; én pedig azzal ingerlem őket, a mi nem népem: bolond nemzettel bosszantom őket. Mert tűz lobban fel haragomban és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait. Veszedelmeket halmozok reájok, nyilaimat mind rájok fogyasztom. Éhségtől aszottan, láztól emésztetten és keserű dögvésztől - a vadak fogait is rájok bocsátom, a porban csúszók mérgével együtt. Kivül fegyver pusztít, az ágyasházakban rettegés: ifjat és szűzet, csecsszopót a vén emberrel együtt. Mondom: Elfuvom őket, eltörlöm emlékezetöket az emberek közül. Ha nem tartanék az ellenség bosszantásától, hogy szorongatóik a dolgot félremagyarázzák, és hogy ezt mondják: A mi kezünk a hatalmas, és nem az Úr cselekedte mind ezt! - Mert tanács-vesztett nép ez, és nincs bennök értelem. Vajha eszesek volnának, megértenék ezt, meggondolnák, hogy mi lesz a végök! Miképen kergethetne egy ezeret, és kettő hogyan űzhetne tízezeret, ha az ő Kősziklájok el nem adja őket, és ha az Úr kézbe nem adja őket?! Mert a mi kösziklánk nem olyan, mint az ő kősziklájok; ellenségeink is megítélhetik! Mert az ő szőlőjök Sodoma szőlője és Gomora mezősége; bogyóik mérges bogyók, keserűek a gerézdjeik. Sárkányok mérge az ő boruk, áspiskígyóknak kegyetlen epéje. Nincsen-é ez elrejtve nálam, lepecsételve az én kincseim között? Enyém a bosszúállás és megfizetés, a mikor lábuk megtántorodik; mert közel van az ő veszedelmök napja, és siet, a mi rájok vár! Mert megítéli az Úr az ő népét, és megkönyörül az ő szolgáin, ha látja, hogy elfogyott az erő, s védett és védtelen oda van. És ezt mondja: Hol az ő istenök? a Kőszikla, a melyben bizakodtak? A kik megették az ő véres áldozataik kövérjét, megitták az ő italáldozatuk borát: keljenek fel és segítsenek meg titeket, és oltalmazzanak meg titeket! Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezemből megszabadítson. Mert felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én! Ha megélesítem fényes kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyűlölőimnek. Megrészegítem nyilaimat vérrel, és kardom jól lakik hússal: a legyilkoltak és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejéből! Ujjongjatok ti nemzetek, ő népe! Mert ő megtorolja az ő szolgáinak vérét, bosszút áll az ő ellenségein, földjének és népének megbocsát! Elméne azért Mózes és elmondá ez éneknek minden ígéjét a nép füle hallására, ő és Józsué a Nún fia. És mikor végig elmondá Mózes mind ez ígéket az egész Izráelnek, Monda nékik: Vegyétek szívetekre mind ezeket az ígéket, a melyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon; és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét; Mert nem hiábavaló íge ez néktek; hanem ez a ti életetek, és ez íge által hosszabbítjátok meg napjaitokat azon a földön, a melyre általmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt. És ugyanezen a napon szóla az Úr Mózesnek, mondván: Menj fel ebbe az Abarim hegységbe, a Nébó hegyére, a mely Moáb földén van és pedig Jérikhóval átellenben; és nézd meg a Kanaán földét, a melyet én Izráel fiainak adok örökségül. És halj meg a hegyen, a melyre felmégy, és takaríttassál a te népedhez, a miképen meghalt Áron, a te testvéred a Hór hegyén, és takaríttatott az ő népeihez; Mivelhogy vétkeztetek ellenem Izráel fiai között a versengésnek vizénél, a Czin pusztájában Kádesnél: mert nem szenteltetek meg engem Izráel fiai között. Mert szemközt látod a földet; de arra a földre, a melyet én adok Izráel fiainak, oda nem mégy be.”
Áldott Testvérek, rendkívül súlyos dolgok következnek e mai alkalommal. Ezen fejezetben, tanúi lehetünk annak, hogy az Örökkévaló, az önnön tanítását eggyé teszi Önmagával amikor így szól:
„Figyeljetek egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is számnak beszédeit! Csepegjen tanításom, mint eső; hulljon mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fűre, s mint permetezés a pázsitra! Mert az Úr nevét hirdetem: magasztaljátok Istenünket! Kőszikla! Cselekedete tökéletes, mert minden ő úta igazság! Hűséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes ő!”
Az Örökkévaló, a világ fiaiból vett „részét”, a sorsvetés által neki jutott részt, amit Ő maga vetett. A maga beszéde által felnevelte, gondját viselte, táplálta, nevelte, tanította. Tehát ez az Ő része, eltért az Isten által neki tanítottaktól, és idegen irányba fordult, mintegy idegen tanításokat követett. Ezekről olvashatunk, az 5-6-os versben:
„Gonoszak voltak hozzá, nem fiai, a magok gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék. Így fizettek-é az Úrnak: balga és értelmetlen nép?! Nem atyád-é ő, a ki teremtett? Ő alkotott és erősített meg.”
Vegyük észbe Testvérek, hogy ez az „elhajlás” miben nyilvánult meg? Hiszen abból érthetjük meg, mik voltak, és honnan lettek ezek a bálványistenek. Nos, az Izráél bűne summázva és egyszerűen ez volt: elhagyták az Isten szavát, illetve az Ő szavának követését, és a maguk feje után mentek. Kívánságaik irányították őket, ilyenek mint: evés, ivás, gazdagság, hatalom, és az ezeknek való áldozás volt az igyekezetük. Tehát megértve: minden, ami a figyelemben megelőzi az Istent, az bálvány, vagyis idegen isten. Minden ez irányban kifejtett igyekezet: bálványáldozat, és minden ezeknek szentelt gondolat, öröm, megemlékezés bálványimádat az Örökkévaló szemében! A Kőszikla jelentésére és elengedhetetlen fontosságára még vissza fogunk térni, de most lássuk meg a szem előtt levőket, tehát azt a pozíciót, ami a Kőszikla nélkül adódott, hiszen ez a jelen helyzet is egyben.
„Látta ezt az Úr és megútálta bosszúságában az ő fiait és leányait. És monda: Elrejtem orczámat előlök, hadd látom, mi lesz a végök? Mert elzüllött nemzetség ez, fiak, a kikben nincs hűség! Azzal ingereltek ők, a mi nem isten; hiábavalóságaikkal bosszantottak engem; én pedig azzal ingerlem őket, a mi nem népem: bolond nemzettel bosszantom őket.”
Ez Testvérek egyet jelent a kiszolgáltatással, vagyis az Örökkévaló a népét kiszolgáltatja azoknak, akik szokásait felvette Izráél. Ennek különböző mélységei vannak:
1. Uralkodnak rajtuk testileg.
2. Uralkodnak rajtuk lelkileg.
A testileg való uralkodás, a testi erőszakot jelenti értelem szerűen, amikor is szolgasorba taszítják őket, üldözik őket, gyilkolják őket. A lelkileg való uralkodás pedig jelenti, hogy az identitásuktól fosztják meg, de legalábbis próbálják megfosztani az Isten népét. Ugye gyakorta elhangzik ez a mondat: „csak volt a te Istened, de már a mienk!” Vagy: „elvetett téged az Isten, és minket vett magának” - és a többi esztelenség. Ez a népek számára egyben az ítélet gyűjtés ideje is egyben, hiszen ezekkel a szavakkal maguk ellen gyűjtenek haragot az Istentől. Ezekben az időkben kellene nagyon az Isten ismeret, és az Isten iránti tisztelet, de az eleve nem lehet meg náluk, hiszen az Isten eleve nem adta más népnek meg ezek módját, hanem csak az Övéinek. Ugye ez lenne a „Kőszikla”. Hiszen minden olyan állítás, ami az Örökkévaló változásáról szól, egyben Istenkáromlás is, mert azért Örökkévaló Ő , mert változhatatlan és sziklaszilárd! Mielőtt tovább haladnánk, térjünk vissza a kezdetekhez, hogy a következőket megérthessük:
Mózes I. könyve 4,1-5
„Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól. És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő. Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté.”
Ábel esetében, a második engesztelő áldozatnak lehetünk tanúi, hiszen az elsőt maga az Örökkévaló adta Önmagának az emberért!
I Mózes 3, 21
„És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket.”
Ez a bőr, ugye sejtjük is, hogy ezt megelőzően egy állaton volt! Azt is tudjuk, hogy a bűn elválaszt mindenkit az Istentől. De hogy ez ne juthasson teljességre, az emberért megadta az Úr a keresésének „lehetőségét” ezzel az: „engesztelő áldozattal”. Ugye ebből kiindulva érthetjük meg azt is, hogy a Messiás engesztelő áldozata bár az egész világért adatott, de valóban csak lehetőség gyanánt! Annak okán, hogy az ember kereshesse az Örökkévalót, és engedelmesség által az Ő fiává lehessen! A bűntelen magára vállalja az én bűneimet, és meghal a bűneim miatt, hogy én az bűntelenségében élhessek! „Bőrébe öltözve”, vagyis vele azonosulva, az Ő életét élve! Nem báránybőrbe bújt farkasról beszélünk, hanem valós átlényegülésről, ami az azonosulást jelenti! Vagyis az újjászületést! A báránybőrbe bújt farkas jelentése egészen más, hiszen ahogy mondjuk is: csak külsőleg akar az a valaki hasonulni, de a bensője változatlan marad, az élete nem változik, a testiessége továbbra is fennáll. Tehát Ábel és Kain. Ábel valahogy „ráérzett” arra a szükségre, hogy ahogyan ez több helyen is megjelenik a szent tanban:
Zsidókhoz írt levél 9,22
„És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.”
Kain ezzel szemben „ugrott egy nagyot”, és mindjárt hálaáldozattal kezdett, hiszen hála áldozatul adatik „vissza” az, amivel az Isten megajándékozza a teremtményeit. Tehát nem rendezte az Úrral a maga életét, hanem magától értetődőnek gondolta az Istenhez való közeledést. De ez lehetetlen, hiszen a bűn elválaszt az Istentől. Mert nem elég az engesztelés, ha a mindennapi életre nézve nem eredményez gyökeres változást! Isten maga mondja Mózesnek:
II Mózes 19,14-25
„Leszálla azért Mózes a hegyről a néphez, és megszentelé a népet, és megmosák az ő ruháikat. És monda a népnek: Legyetek készen harmadnapra; asszonyhoz ne közelítsetek. És lőn harmadnapon virradatkor, mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés; és megréműle mind az egész táborbeli nép. És kivezeté Mózes a népet a táborból az Isten eleibe és megállának a hegy alatt. Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje, mint a kemenczének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala. És a kürt szava mindinkább erősödik vala; Mózes beszél vala és az Isten felel vala néki hangosan. Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne. És monda az Úr Mózesnek: Menj alá, intsd meg a népet, hogy ne törjön előre az Urat látni, mert közűlök sokan elhullanak. És a papok is, a kik az Úr eleibe járulnak, szenteljék meg magokat, hogy reájok ne rontson az Úr. Mózes pedig monda az Úrnak: Nem jöhet fel a nép a Sinai hegyre, mert te magad intettél minket, mondván: Vess határt a hegy körűl, és szenteld meg azt. De az Úr monda néki: Eredj, menj alá, és jőjj fel te és Áron is veled; de a papok és a nép ne törjenek előre, hogy feljőjjenek az Úrhoz; hogy reájok ne rontson. Aláméne azért Mózes a néphez, és megmondá nékik.”
Amikor tehát az Örökkévaló adta a Kősziklát, ami az Ő igéje, akkor azt is elvárta, hogy az Övéi, szófagadóak, tehát engedelmesek legyenek, éspedig nem csak egyszer-egyszer, és nem is „bizonyos dolgokban”, hanem tökéletesen és állandóan! Erről beszélt maga a megtestesült ige is:
Máté evangéliuma 7,24-29
„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása. És lőn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán: Mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”
Ezek után pedig térjünk vissza a folytatáshoz. Tehát az Örökkévaló, az engedetlen és szófogadatlan népét, elszéleszti az ítélete szerint a népek közé. Már előre vetít egy félelmes ítéletet a nemzetek ellen:
V Mózes 32,15-31
„És meghízott Jesurun, és rúgódozott. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyá Istent, teremtőjét, és megveté az ő üdvösségének kőszikláját. Idegen istenekkel ingerelték, útálatosságokkal bosszantották. Ördögöknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, a kiket nem ismertek; újaknak, a kik csak most támadtak, a kiket nem rettegtek a ti atyáitok. A Kősziklát, a ki szült téged, elfeledted; megfelejtkeztél Istenről, a ki nemzett téged. Látta ezt az Úr és megútálta bosszúságában az ő fiait és leányait. És monda: Elrejtem orczámat előlök, hadd látom, mi lesz a végök? Mert elzüllött nemzetség ez, fiak, a kikben nincs hűség! Azzal ingereltek ők, a mi nem isten; hiábavalóságaikkal bosszantottak engem; én pedig azzal ingerlem őket, a mi nem népem: bolond nemzettel bosszantom őket. Mert tűz lobban fel haragomban és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait. Veszedelmeket halmozok reájok, nyilaimat mind rájok fogyasztom. Éhségtől aszottan, láztól emésztetten és keserű dögvésztől - a vadak fogait is rájok bocsátom, a porban csúszók mérgével együtt. Kivül fegyver pusztít, az ágyasházakban rettegés: ifjat és szűzet, csecsszopót a vén emberrel együtt. Mondom: Elfuvom őket, eltörlöm emlékezetöket az emberek közül. Ha nem tartanék az ellenség bosszantásától, hogy szorongatóik a dolgot félremagyarázzák, és hogy ezt mondják: A mi kezünk a hatalmas, és nem az Úr cselekedte mind ezt! - Mert tanács-vesztett nép ez, és nincs bennök értelem. Vajha eszesek volnának, megértenék ezt, meggondolnák, hogy mi lesz a végök! Miképen kergethetne egy ezeret, és kettő hogyan űzhetne tízezeret, ha az ő Kősziklájok el nem adja őket, és ha az Úr kézbe nem adja őket?! Mert a mi Kősziklánk nem olyan, mint az ő kősziklájok; ellenségeink is megítélhetik!”
Olvassuk el azt a fejezetet, ami ezekről a büntetésekről szól, és jussunk értelemre:
Ezékiel próféta könyve 36,1-28
„És te, embernek fia, prófétálj Izráel hegyei felől, és mondjad: Izráel hegyei, halljátok meg az Úr beszédét, Így szól az Úr Isten: Mivelhogy ezt mondja az ellenség reátok: Haha! és: Az ősi magasságok a mi örökségünk lőnek. Ennekokáért prófétálj, és mondjad: Ezt mondja az Úr Isten: Azért, mert pusztítanak, és kívánnak titeket mindenfelől, hogy legyetek öröksége a pogányok maradékának, és az emberek rágalmazó ajkára-nyelvére kerültetek; Ezokáért, Izráel hegyei, halljátok meg az Úr Isten beszédét! Így szól az Úr Isten a hegyeknek és halmoknak, a mélységeknek és völgyeknek, és az elpusztult romoknak és az elhagyott városoknak, melyek ragadományra és csúfolásra lőnek a pogányok maradékának köröskörül. Azért ezt mondja az Úr Isten: Bizony, féltő szerelmem tüzében beszéltem a pogányok maradékai és egész Edom ellen, kik magoknak vették az én földemet örökségül teljes szívöknek örömével és lelkök megvetésével, hogy azt néptelenül zsákmányokká tegyék; Ezokáért prófétálj Izráel földjéről, és mondjad a hegyeknek és halmoknak, a mélységeknek és a völgyeknek: Így szól az Úr Isten: Ímé, féltő szerelmemben és búsulásomban beszélek, mivelhogy a pogányok gyalázását viseltétek; Ennekokáért ezt mondja az Úr Isten: Én fölemelem kezemet! Bizonyára a pogányok, kik körülöttetek vannak, ők viseljék gyalázatukat. Ti pedig, Izráel hegyei, neveljétek ágaitokat és hozzátok gyümölcsötöket az én népemnek, Izráelnek, mert közel vannak, hogy hazajőjjenek. Mert ímé, én hozzátok hajlok és hozzátok fordulok, és megmívelnek és bevetnek titeket. És megsokasítom rajtatok az embereket, Izráel házát egészen, és lakják a városokat, és a romokat megépítik. És megsokasítom rajtatok az embereket és barmokat, hogy sokasodjanak és szaporodjanak, és lakatom őket rajtatok, mint régi időtökben, és több jóval lészek hozzátok, mint első napjaitokban, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. És járatok rajtatok embereket, az én népemet, Izráelt, és bírjanak téged, s te légy nékik örökségül, s többé nem teszed őket gyermektelenné. Így szól az Úr Isten: Mivelhogy mondják néktek: emberevő vagy és gyermektelenné teszed népedet: Ennekokáért embert nem eszel többé, és népedet gyermektelenné nem teszed többé, ezt mondja az Úr Isten. És többé nem hallatom ellened a pogányok gyalázását, és a népek szidalmát többé nem viseled, és nemzetedet többé gyermektelenné nem teszed, ezt mondja az Úr Isten. És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! mikor Izráel háza a maga földén lakott, megfertéztette azt életével és cselekedeteivel; mint a havi betegség tisztátalansága, olyan vala élete előttem. És kiöntém haragomat reájok a vérért, a melyet ontottak a földre, és bálványaikkal megfertéztették azt. És eloszlatám őket a pogányok közé, és szétszóratának a tartományokba, életök és cselekedeteik szerint ítéltem meg őket. És bemenvén a pogányokhoz, a kikhez menének, megfertéztették az én szent nevemet, mikor ezt mondták rólok: az Úr népe ezek, és az ő földéről jöttek ki! Ekkor könyörültem szent nevemért, melyet megfertéztetett Izráel háza a pogányok közt, a kikhez menének. Ennekokáért mondjad Izráel házának: Ezt mondja az Úr Isten: Nem ti érettetek cselekszem, Izráel háza, hanem az én szent nevemért, melyet ti megfertéztettetek a pogányok között, a kik közé menétek. És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az ő szemök láttára. És fölveszlek titeket a pogányok közül, s egybegyűjtelek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre. És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságtoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek.”
Ugye láthatjuk, hogy az Izráél azzal fertőztette meg az Örökkévaló nevét a pogányok között, hogy ez az Úr népe, de ugyan olyan bűnösök, bálványimádók, tehát az Istennek engedetlenek, mint akár mely nép. De ezek a népek nem gondolkodnak el a mostani időben sem, amikor már nekik is megadatott volna a szent tan, és nekik is lenne „lehetőségük” az Istenhez való közeledésre, hiszen a tökéletes engesztelés előttük is ajtót nyitott ehhez. Ugye azt mondottam: „ez az idő, a nemzetek számára az ítélet gyűjtésének ideje is egyben...” Miért? Mert megmondatott az Istentől, elsőként:
Mózes I. könyve 12,1-3
„És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked. És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz. És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.”
Ezt az Örökkévaló ki is mondatja eggyel a „nem népéből” valóval:
Mózes IV. könyve 24,1-9
„Mikor pedig látta Bálám, hogy tetszik az Úrnak, hogy megáldja Izráelt, nem indula, mint az előtt, varázslatok után, hanem fordítá az ő orczáját a puszta felé. És mikor felemelte Bálám az ő szemeit, látá Izráelt, a mint letelepedett az ő nemzetségei szerint; és Istennek lelke vala ő rajta. Akkor elkezdé az ő példázó beszédét és monda: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyílt szemű embernek szózata. Annak szózata, a ki hallja Istennek beszédét, a ki látja a Mindenhatónak látását, leborulva, de nyitott szemekkel: Mily szépek a te sátoraid óh Jákób! a te hajlékaid óh Izráel! Mint kiterjesztett völgyek, mint kertek a folyóvíz mellett, mint az Úr plántálta áloék, mint czédrusfák a vizek mellett! Víz ömledez az ő vedreiből, vetését bő víz öntözi; királya nagyobb Agágnál, és felmagasztaltatik az ő országa. Isten hozta ki Égyiptomból, az ő ereje mint a vad bivalyé: megemészti a pogányokat, az ő ellenségeit; csontjaikat megtöri, és nyilaival által veri. Lehever, nyugszik mint hím oroszlán, és mint nőstény oroszlán; ki serkenti fel őt? A ki áld téged, áldott lészen, és ki átkoz téged, átkozott lészen.”
Tehát aki az élő Isten népét szidalmazza, átkozza vagy ellene tör, az bizony ítéletet gyűjt magának! Ez az egyik része a dolgoknak. A másik pedig:
Lukács evangéliuma 19,1-27
„És bemenvén, általméne Jerikhón. És ímé vala ott egy ember, a kit nevéről Zákeusnak hívtak; és az fővámszedő vala, és gazdag. És igyekezék Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatá, mivelhogy termete szerint kis ember volt. És előre futván felhága egy eperfüge fára, hogy őt lássa; mert arra vala elmenendő. És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá őt, és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá; mert ma nékem a te házadnál kell maradnom. És sietve leszálla, és örömmel fogadá őt. És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bűnös emberhez ment be szállásra. Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett. És mikor azok ezeket hallották, folytatá és monda egy példázatot, mivelhogy közel vala Jeruzsálemhez, és azok azt gondolák, hogy azonnal megjelenik az Isten országa. Monda azért: Egy nemes ember elméne messze tartományba, hogy országot vegyen magának, aztán visszatérjen. Előszólítván azért tíz szolgáját, ada nékik tíz gírát, és monda nékik: Kereskedjetek, míg megjövök. Az ő alattvalói pedig gyűlölék őt, és követséget küldének utána, mondván: Nem akarjuk, hogy ő uralkodjék mi rajtunk. És lőn, mikor megjött az ország vétele után, parancsolá, hogy az ő szolgáit, a kiknek a pénzt adta, hívják ő hozzá, hogy megtudja, ki mint kereskedett. Eljöve pedig az első, mondván: Uram, a te gírád tíz gírát nyert. Ő pedig monda néki: Jól vagyon jó szolgám; mivelhogy kevesen voltál hív, legyen birodalmad tíz városon. És jöve a második, mondván: Uram, a te gírád öt gírát nyert. Monda pedig ennek is: Néked is legyen birodalmad öt városon. És jöve egy másik, mondván: Uram, imhol a te gírád, melyet egy keszkenőben eltéve tartottam; Mert féltem tőled, mivelhogy kemény ember vagy; elveszed a mit nem te tettél el, és aratod, a mit nem te vetettél. Monda pedig annak: A te szádból ítéllek meg téged, gonosz szolga. Tudtad, hogy én kemény ember vagyok, ki elveszem, a mit nem én tettem el, és aratom, a mit nem én vetettem; Miért nem adtad azért az én pénzemet a pénzváltók asztalára, és én megjövén, kamatostól kaptam volna azt vissza? És az ott állóknak monda: Vegyétek el ettől a gírát, és adjátok annak, a kinek tíz gírája van. És mondának néki: Uram, tíz gírája van! És ő monda: Mert mondom néktek, hogy mindenkinek, a kinek van, adatik; a kinek pedig nincs, még a mije van is, elvétetik tőle. Sőt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!”
Áldott Testvérek, mit is olvasunk ezen fejezetben? Nos, ezen fejezet értelme sokkal mélyebb, mint azt gondolnánk. Példabeszéd ez! Mielőtt ezt kifejtenénk, lássuk meg az „ellenpéldát”:
Lukács evangéliuma 7,36-50
„Kéré pedig őt egy a farizeusok közül, hogy ő vele egyék; annakokáért bemenvén a farizeus házába, leüle enni. És ímé a városban egy asszony a ki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő a farizeus házában leült enni, hoza egy alabástrom szelencze drága kenetet. És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az ő lábait, és fejének hajával törlé meg, és csókolgatá az ő lábait, és megkené drága kenettel. Mikor pedig ezt látta a farizeus, a ki őt meghívta, monda magában: Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, a ki őt illeti: hogy bűnös. És felelvén Jézus, monda néki: Simon, van valami mondani valóm néked. És az monda: Mester, mondjad. Egy hitelezőnek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel, a másik pedig ötvennel. És mikor nem volt nékik miből megadni, mind a kettőnek elengedé. E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban? Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom, hogy az, a kinek többet engedett el. És Jézus monda néki: Igazán ítéltél. És az asszonyhoz fordulván, monda Simonnak: Látod-é ez asszonyt? Bejövék a te házadba, az én lábaimnak vizet nem adál: ez pedig könnyeivel öntözé az én lábaimat, és fejének hajával törlé meg. Engem meg nem csókolál: ez pedig az időtől fogva, hogy bejöttem, nem szünt meg az én lábaimat csókolgatni. Olajjal az én fejemet meg nem kented: ez pedig drága kenettel kené meg az én lábaimat. Minekokáért mondom néked: Néki sok bűne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; a kinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret. És monda annak: Megbocsáttattak néked a te bűneid. És a kik együtt ülének vele az asztalnál, kezdék magukban mondani: Ki ez, hogy a bűnöket is megbocsátja? Monda pedig az asszonynak: A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel!”
Figyeljük meg a két eset közötti különbséget: Jézus ugye mind a két esetben bement a „befogadó” házába. Az egyik hatalmas megtiszteltetésnek vette ezt a Messiástól, míg a másik, egyfajta gesztusnak irányozta a vendégül fogadást. Az első „befogadónál” tökéletes változáshoz, újjászületéshez vezetett az, hogy a Messiás bement őhozzá, és teljes bűnbánat fakadt fel benne, majd az egész életét ezek után az Istennek tetsző életnek szentelte, addig a másik esetben nem eredményezett változást a befogadó életében a Messiás „behívása”. A Zákeusban történt azonnali változást látva ezt mondta Jézus:
„Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.”
Figyeljetek a 9-es versre:
„Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia.”
Ábrahám Fia! Azért a fia, mert engedelemben követi az Istent! Miért? Mert bűnbánatra indult, és megtért a bűneiből. Hiszen őt foglalkozása vitte bűnbe, és tette bűnössé mind az Isten, mind az emberek előtt. Vámot szedett, adót hajtott be. Márpedig az Isten szava kimondja, hogy ezeket nem szabad tenni! Valósággal nyomorgatta az Isten népét, pedig a törvény ezt tiltja! Vagyont gyűjtött, pedig tiltja a törvény, patvarkodott, pedig rendeli a hétévenkénti „visszaállítást” is, és tiltja az erőszakkal való elvételt is. Addigi életében tehát engedetlen volt az Istennek! Ábrahámról pedig tudjuk, hogy mindenben, mindenkor tökéletesen engedelmes volt az Örökkévalónak. Aki követi az Ábrahám hitét, vagyis az engedelmességet, az az Ábrahám fia! Na most a szövetség, vagyis az Istennel való házasság, Ábrámmal és az Ő magvával köttetett! Ugye Testvérek, és visszatérve a két „befogadó” közötti különbségre azt látjuk, hogy mind a két esetben megtörtént az, hogy Jézus bement hozzájuk, de csak az egyiknél eredményezett ez „üdvösséget”. Jézus mondja:
Jelenések 3,19-22
„A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg. Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem. A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében. A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.”
Megint csak a kiragadott igék okozta zavar. Jézus azzal kezdi:
Jelenések 3,19
„A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.”
Bizony vannak, akiket Jézus személye már megtérésre indít, és vannak, akiket a győzködése sem! Hányan gondolják magukat megtérve azóta is, mondván: „befogadtam az Urat, tehát biztos, hogy üdvözít!” Ezt is mondja Jézus az utóbb olvasott igerészben:
„A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.”
A Lélek pedig megtérésre és az Istennek való engedelmességre hív mindeneket (erre még visszatérünk)! Pedig látjuk is hogy nem! Ma hányan vannak, akik úgy hívták be az Urat az életükbe, hogy az életükben ez nem eredményezett változást? Egészen pontosan a hívők kétharmada él így Testvérek!
Zakariás 13,8-9
„És lészen az egész földön, így szól az Úr: a két rész kivágattatik azon és meghal, de a harmadik megmarad rajta. És beviszem a harmadrészt a tűzbe, és megtisztítom őket, a mint tisztítják az ezüstöt és megpróbálom őket, a mint próbálják az aranyat; ő segítségül hívja az én nevemet és én felelni fogok néki; ezt mondom: Népem ő! Ő pedig ezt mondja: Az Úr az én Istenem!”
Mert aki nem a „Kősziklára” épít, annak építménye romba dől! Ha az Örökkévaló a maga népét száműzte az engedetlenség miatt az ígéret földjéről, akkor azokat az idegeneket, akik nem az Ő népe, beengedné? Ez az állítás minden nemzetekbelire igaz tehát? Nem! Mert azok a nemzetbeliek, akik valóban „megtértek” éspedig Izráél Istenéhez. Tehát Ábrahám, Yichak és Yakov Istenéhez, azokat az Isten egybe szerkesztette a népével, tehát „beplántálta őket”. Figyeljük meg ezzel kapcsolatban először is a Messiás magyarázatát, majd Pál tanítását. Erről szólt a Messiás már előre:
János evangéliuma 10,1-16
„Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló. A ki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját. Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, a mit szól vala nékik. Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. Mindazok, a kik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájok a juhok. Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál. A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek. Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és a ki nem pásztor, a kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra. Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, A miként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.”
Tehát újra:
„Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.”
Ez az akol az az akol, ahol a juhok az igazi Pásztorként, tehát követendő Úrként tekintenek Jézusra!
„A ki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.”
Tehát semmi más tanításra nem figyelnek ezek, hanem csak az ismert vezetőre, aki maga az Isten igéje! És Jézus engesztelő áldozata csak értük szól!
„Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, A miként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért.”
Tehát most lássuk Pál tanítását:
Efézusi levél 2,11-22
„Annakokáért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a testben pogányok, kiket körülmetéletlenségnek nevez vala amaz úgynevezett s a testen kézzel megcsinált körülmetélkedés, Hogy ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon; Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által. Mert Ő a mi békességünk, ki egygyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat, Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén; És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést. És eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak. Mert Ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, A kiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; A kiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.”
Ám ezek az eredetileg más akolból valók, nem más út vezetése által, és nem erőszakkal akarják magukénak az Isten népének helyzetét!
Zakariás próféta könyve 4,1-6
„Majd visszatére az angyal, a ki beszél vala velem, és felkölte engem, mint mikor valaki álmából költetik fel. És mondá nékem: Mit látsz te? És mondám: Látok ímé egy merő arany gyertyatartót, tetején az olajtartója, rajta pedig annak hét szövétneke, és hét cső a szövétnekekhez, a melyek a tetején vannak; És mellette két olajfa: egyik az olajtartó jobb oldalán, a másik pedig annak bal oldalán. És felelék, és mondám az angyalnak, a ki beszél vala velem, mondván: Mik ezek, Uram? És felele az angyal, a ki beszél vala velem, és mondá nékem: Hát nem tudod-é, mik ezek? És mondám: Nem, Uram! És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.”
A két olajfa, és az igaz világosság , vagyis a menóra, egy terjedelmét tekintve hosszú történet, javaslom, hogy ne ma beszéljünk ezekről. Tehát:
„És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.”
Isten lelke pedig megtérésre, és engedelmességre hív mindeneket! Csak ezek oltatnak be és csak így!
Mózes V. könyve 4,1-9
„Most pedig hallgass ó Izráel a rendelésekre és végzésekre, a melyekre én tanítlak titeket, hogy azok szerint cselekedjetek, hogy élhessetek, és bemehessetek, és bírhassátok a földet, a melyet az Úr, a ti atyáitoknak Istene ád néktek. Semmit se tegyetek az ígéhez, a melyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, a melyeket én parancsolok néktek. Szemeitekkel láttátok, a mit cselekedett az Úr Baal-Peór miatt; hogy minden embert, a ki Baal-Peór után járt, kipusztított az Úr, a te Istened te közüled. Ti pedig, a kik ragaszkodtatok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mindnyájan éltek e napig. Lássátok, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, a mint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melybe bementek, hogy bírjátok azt. Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcseségtek és értelmetek a népek előtt, a kik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! Mert melyik nagy nemzet az, a melyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mi hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk? És melyik nagy nemzet az, a melynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, a melyet én ma adok elétek?! Csak vigyázz magadra, és őrizd jól a te lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, a melyeket láttak a te szemeid, és hogy el ne távozzanak a te szívedtől teljes életedben, hanem ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival.”
Az Istennek népét, az Istennek fiai alkotják! Ezek pedig azok, kik az Örökkévaló nevelése szerint élnek!
{flike}