Az ítélet hósene

Tanulmányok Találatok: 1007

Az ítélet hósene

HósenEzékiel próféta könyve 43,1-27
„És vitt engem a kapuhoz, ahhoz a kapuhoz, a mely napkelet felé néz vala. És ímé, Izráel Istenének dicsősége jő vala napkelet felől, és zúgása, mint nagy víz zúgása, és a föld világos vala az ő dicsőségétől. És a jelenség, melyet láttam, olyan vala, mint az a jelenség, melyet akkor láttam, mikor menék a várost elveszteni; és olyan látások valának, mint az a jelenség, melyet a Kébár folyó mellett láttam. És orczámra esém. És az Úr dicsősége beméne a házba a kapunak útján, mely néz napkeletre. És fölemele engem a lélek, és bevitt engem a belső pitvarba, és ímé, az Úr dicsősége betölté a házat. És hallám, hogy valaki beszélget hozzám a házból, holott ama férfiú mellettem áll vala. És mondá nékem: Embernek fia! ezt az én királyi székemnek helyét és lábaim talpainak helyét, a hol lakom Izráel fiai között örökké, és itt az én szent nevemet többé meg ne fertéztesse Izráel háza, ők és királyaik paráznaságukkal és királyaik holttesteivel, magaslataikkal, Mikor küszöbüket az én küszöböm mellé és ajtófélfáikat az én ajtófélfáim mellé tették, és csak a fal vala köztem és közöttök; és megfertéztették az én szent nevemet útálatosságaikkal, melyeket cselekedtek, ezokáért elvesztém őket haragomban. Most már eltávoztatják paráznaságukat és királyaik holttesteit tőlem, és ő köztök lakozom mindörökké. Te, embernek fia, hirdessed Izráel házának ezt a házat, hogy piruljanak vétkeik miatt. És mérjék utána arányosságát; És ha pirulni fognak mind a miatt, a mit cselekedtek: e ház formáját és berendezését, kijáratait és bejáratait és minden formáit és minden rendeléseit és minden formáit és minden törvényeit jelentsd meg nékik és írd meg szemeik előtt, hogy megtartsák minden formáját és minden rendeléseit, s azokat cselekedjék. Ez a ház törvénye: A hegy tetején egész határa köröskörül igen szentséges. Ímé, ez a ház törvénye. És ezek az oltár mértékei singek szerint (egy sing tesz egy közsinget és egy tenyért): talpa vala egy sing magas és egy sing széles, korlátja pedig a szélén köröskörül egy arasznyi. És ez az oltár magassága: A földön való talptól az alsó bekerítésig két sing s szélessége egy sing, és a kisebb bekerítéstől a nagyobb bekerítésig négy sing és szélessége egy sing; És az Istenhegye négy sing, és az Isten-tűzhelyétől fölfelé a szarvak egy sing. És az Isten-tűzhelyének hosszúsága tizenkét sing vala tizenkét sing szélesség mellett, négyszögben négy oldala szerint. És a bekerítés vala tizennégy sing hosszú, tizennégy sing szélesség mellett, négy oldala szerint; és a korlát köröskörül rajta fél sing. És talpa vala egy sing köröskörül. És grádicsai napkeletre néztek. És mondá nékem: Embernek fia, ezt mondja az Úr Isten: Ezek az oltár rendtartásai: Azon a napon, mikor elkészül, hogy égőáldozattal áldozzanak rajta és vért hintsenek reá, Adj a papoknak, a Lévitáknak, kik a Sádók magvából valók, a kik járulhatnak én hozzám, ezt mondja az Úr Isten, hogy szolgáljanak nékem, egy fiatal bikát bűnért való áldozatul. És végy véréből, és tedd az oltár négy szarvára és a bekerítés négy szegletére és a korlátra köröskörül, és tisztísd meg azt, és szenteld meg. És vegyed a bikát, mely a bűnért való áldozat, és égesd meg azt a háznak erre rendelt helyén, a szenthelyen kivül. Másodnap pedig vígy egy ép kecskebakot bűnért való áldozatul, és tisztítsák meg vele az oltárt, mint a fiatal bikával megtisztították. Mikor elvégezed az oltár megtisztítását, vígy áldozatul egy ép, fiatal bikát és egy ép kost a nyájból. És áldozzál velök az Úr előtt, és a papok hintsenek sót reájok, és vigyék azokat égőáldozatul az Úrnak. Hét napig mindennap egy-egy bakot hozz bűnért való áldozatul, és egy fiatal bikát és egy kost a nyájból, mint épeket hozzák. Hét napon át szenteljék és tisztítsák meg az oltárt és töltsék meg kezét. És betöltsék e napokat; a nyolczadik napon és azután pedig áldozzák a papok az oltáron égőáldozataitokat és hálaadó áldozataitokat, és én kegyelmesen fogadlak titeket, ezt mondja az Úr Isten.”

Istentől elhívott Testvérek. E mai alkalommal ezen fejezet tanulságától indulunk, értelmezve ezeket. Ez tehát a ház törvénye, és ne legyen előttünk ez múltbéli dolog felidézése, mert ez nem a múltba révedés alkalma, hanem felkészülés az eljövendő dolgokra, és az azokban való részvételre. Ne feledjük, hogy a Béjt ha Mikdásh (templom) ugyan a Messiás után 70-ben leromboltatott, de az idők végeztével újra állni fog, ez eddig soha nem látott dicsőségében.

Jelenések könyve 21,1-27
„Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak. És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál. És jöve hozzám egy a hét angyal közül, a kinél a hét utolsó csapással telt hét pohár vala, és szóla nékem, mondván: Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, a mely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz; És nagy és magas kőfala vala, tizenkét kapuja, és a kapukon tizenkét angyal, és felírott nevek, a melyek az Izráel fiai tizenkét törzsének nevei: Napkeletről három kapu; északról három kapu; délről három kapu: napnyugotról három kapu. És a város kőfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei. A ki pedig én velem beszéle, annál vala egy arany vessző, hogy megmérje a várost, és annak kapuit és kőfalát. És a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége. És megméré a várost a vesszővel tizenkétezer futamatnyira: annak hosszúsága és szélessége és magassága egyenlő. És megméré annak kőfalát száznegyvennégy singre, ember mértékével, azaz angyaléval. És kőfalának rakása jáspisból vala; a város pedig tiszta arany, tiszta üveghez hasonló. És a város kőfalának alapjai ékesítve valának mindenféle drágakövekkel. Az első alap jáspis; a második zafir; a harmadik kálczédon; a negyedik smaragd; Az ötödik sárdonix; a hatodik sárdius; a hetedik krizolitus; a nyolczadik berillus; a kilenczedik topáz; a tizedik krisopráz; a tizenegyedik jáczint; a tizenkettedik amethist. A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy gyöngyből vala; és a város utczája tiszta arany, olyan mint az átlátszó üveg. És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány. És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány. És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik. És annak kapui be nem záratnak nappal (éjszaka ugyanis ott nem lesz); És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik. És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé.”

És egyben a jelenések könyvének ezen fejezetének 27-es verse mutat egy rendkívül fontos dologra a mai anyaggal kapcsolatban:

„És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé.”

Ugyan ezen kritériumot tárja elénk, az Ezekiél 43,12.

Ezekiél 43,12
„Ez a ház törvénye: A hegy tetején egész határa köröskörül igen szentséges. Ímé, ez a ház törvénye.”

Hogy ennek jelentését meg tudjuk érteni, mindenekelőtt fel kell fedeznünk valamit ezen fejezetben, ami valójában nem is rejtett:

„És a város kőfalának alapjai ékesítve valának mindenféle drágakövekkel. Az első alap jáspis; a második zafir; a harmadik kálczédon; a negyedik smaragd; Az ötödik sárdonix; a hatodik sárdius; a hetedik krizolitus; a nyolczadik berillus; a kilenczedik topáz; a tizedik krisopráz; a tizenegyedik jáczint; a tizenkettedik amethist.”

Figyelem:

II Mózes 28,13-21
„Csinálj annakokáért arany boglárokat, És két lánczot tiszta aranyból; fonatékosan csináld azokat; sodrott mívűek legyenek, és tedd rá a sodrott lánczokat a boglárokra. Azután csináld meg az ítéletnek hósenét mestermunkával; úgy csináld mint az efódot csináltad: aranyból, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből csináld azt. Négyszögű legyen, kétrétű, egy arasznyi hosszú és egy arasznyi széles. És foglalj abba befoglalni való köveket; négy sor követ, ilyen sorban: szárdiusz, topáz és smaragd; ez az első sor. A második sor pedig: karbunkulus, zafir és gyémánt. A harmadik sor: jáczint, agát és amethiszt. A negyedik sor: krizolith, ónix és jáspis; arany boglárokba legyenek foglalva. A kövek tehát az Izráel fiainak nevei szerint legyenek, tizenkettő legyen az ő nevök szerint; mint a pecsét, úgy legyen metszve, mindenik a reá való névvel, a tizenkét nemzetség szerint.”

A város kőfalainak alapjai, megegyeznek a… mivel? Az ítélet hósenén való kövekkel! Az ítélet mint szó, eredetiben így hangzik: „mispátim”, ennek jelentése: döntésem, ítéletem. Az ítélet hósenét a főpap viselte a mellén, így képviselte Yisráél 12 nemzetségét az Örökkévaló előtt. Ez tehát jelenti az Örökkévalónak egy kérdésre adott válaszát, tehát döntését is, jelen esetben: kik mehetnek be... De jelenti azt is, hogy a nemzetekből beoltatottak, mely nemzetségbe írattak be! És ennek felhangjaként jelenik meg a 27-es vers, miszerint:

„És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé.”

Tehát van először is a beíratás az élet könyvébe.

Malakiás 3,13-18
„Keményen szóltatok ellenem, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Mit szóltunk ellened? Azt mondtátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járunk a Seregeknek Ura előtt? Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket; hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek, és megszabadulnak, noha kisértik az Istent! Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, a kik félik az Urat és becsülik az ő nevét. És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, a melyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik, a mint kiki kedvez a maga fiának, a ki szolgálja őt. És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, a ki nem szolgálja őt.”

Majd a beoltatás az Isten népébe, ugye ez a nemzetekből megtértek számára van. A beíratás nem automatikus, mint ahogy azt sokan gondolják. Ez nem úgy megy, hogy tetszik-e a zsidóknak vagy sem. A beoltatásnak bizony, kritériumai vannak!

Ezekiél 47,21-23
„És oszszátok el ezt a földet magatok közt Izráel nemzetségei szerint. És legyen, hogy sorsvetéssel oszszátok el azt magatok közt és a jövevények közt, a kik közöttetek lakoznak, a kik közöttetek fiakat nemzettek, és úgy tartsátok őket, mint a ki ott született az Izráel fiai között: veletek együtt sorsvetéssel legyen örökségök Izráel nemzetségei között. És úgy legyen, hogy a mely nemzetséggel lakozik a jövevény, ott adjátok ki az ő örökségét. Ezt mondja az Úr Isten.”

Mit jelent ez? Megmutatom:

Malakiás 4,4-6
„Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényéről, a melyet rendeltem ő általa a Hóreben, az egész Izráelnek rendelésekül és ítéletekül. Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.”

Most tisztázzuk, kik voltak az atyák?

II.Mózes 3,13-15
„Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik? És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok. És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre.”

Tehát: Ábrahám, Yichák vö (és) Yakov. Ők az ősatyák. Hogyan lehetséges a szíveinket hozzájuk fordítani és az ő szívüket mihozzánk? Csak úgy, ha az ő tanításaik, példaadásuk nyomán, mi is az egy igaz Isten akaratát keresve, Neki engedelmeskedve éljük, e testben töltött életet! Nem csak keresve az akaratát, de legfőként: feltétlen engedelemmel élve Istennek! Pont mint ők! Akiknek semmi sem volt ehhez túl drága, és bármiről le tudtak mondani, hogy az Örökkévalónak a jókedvét keressék az engedelem által! Most pedig értsünk, és ezzel egy időben, térjünk vissza a kezdetekhez:

Mózes I. könyve 22,1-18
„És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked. Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala. Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről. És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt. És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány? És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt. Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés. És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből. És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.”

Hogy megérthessük a lényeget, vagyis hogy a kulcsot átvehessük, ami a szent tan minden ajtaját, és a kijelentések mélységeinek tárházát nyitja, figyeljünk fel a tanításra. Az Örökkévaló tehát Ábrahámtól azt az egyetlent kéri, ami még megmaradt neki az életének vágyaiból. Ez minden, ami megmaradt, és egyben ez az, ami az Istentől minden értelmet felülhaladóan meg is adatott neki. Nemes egyszerűséggel azt az utolsó dolgot kérte tőle az Örökkévaló, ami ebben a testi életben még fontos volt Ábrahám számára. Ábrahám nem gondolkodott, hanem engedelemben követte az Örökkévalót, továbbra is az Ő tetszését keresve. Ezzel egyértelműen kifejezésre juttatta, amit végül Dávid fogalmazott meg oly szépen:

Zsoltárok 16,2
„Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.”

Ábrahám számára nem létezett más, hanem csak az Isten, aki örökké megmarad. Mivel hogy Ábrahám az örökkévalóságba vetett öröksége is az örökkévalóság. Na, most valamit nagyon meg kell értenünk! Gyakorta hallható, hogy azok, akik egyebekben elvetik a tóra tanítását, az Ábrahámi áldásokról beszélnek, azokra hivatkoznak, egyszer s mind: az Ábrahámi áldásokat kívánják maguknak, mint jogos jussukat. Az Ábrahámi áldások közül is legfőként a gazdagságot. Alaposan melléfognak ezek, mert ha így fogják fel a dolgot, akkor a tényleges Ábrahámi áldásokból részük nem lesz! Az Istennel való békesség, az Isteni gondviselés,az Istentől való jó akarat, az Isten által adatott jó szerencse, ezek e világi szinonimái a gazdagság. De nem a világi javakban való bővelkedés a cél, hanem mind ezek! Valójában ezek az Ábrahámi áldások, amikből részünk lehet. Aki a világban veszi ki a részét, az a világgal is veszi el a részét! Az pedig a mindent megemésztő tűz lesz. Amit vetünk, azt nem itt kellene learatnunk, hanem majd odaát. Ezt tanította a Mester:

Máté evangéliuma 6,19-21
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.”

Ezzel kapcsolatban, és ha már itt vagyunk, tegyünk tisztába egy ősrégi félreértést is. Gyakorta hivatkoznak a kétfelé sántikálók a tékozló ifjú esetére. Hogy bár eltékozolta a vagyonát, de az Atya nemcsak hogy visszafogadta őt, hanem újra meggazdagította. Mondom ősrégi félreértés ez! Hogy ezt honnan veszik, azt nem tudom, de olvassuk el figyelmesen a történetet, és meglátjuk hogy az értelme egészen más, és nem is szorul magyarázatra.

Lukács evangéliuma 15,11-32
„Monda pedig: Egy embernek vala két fia; És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont. Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt. Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni. Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni. És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki. Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt. És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam! Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk. Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni. Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot. És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza. Erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt. Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak. Mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot. Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.” 

Ez tehát a történet, és most figyeljünk a 31-es versre:

„Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!”

Nem azt mondja, hogy osztozol az öcséddel, nem is azt, hogy: „vagyonom egy része a tied”. Azt mondja az atya a hű fiának: „Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!” A tékozló fiúnak tehát adatott egy gyűrű, egy öltő ruha, meg egy pár saru. Így tessék tékozolni! Ha a mennyek országában lesz szomorúság, akkor az azért lesz, mert az eljutottak meg fogják tudni hogy mijük lehetett volna(!). Ha ezen a világon odafigyeltek volna. A testi élet feladásának ezt a szintjét nevezi a szent tan így: Morijjáh! A mai nevén így hangzik: Yirú Salaim, vagyis: Yerusálem. A békességünk, és természetesen az Istennel való békességünk városa! Ezen a hegycsúcson építtetett meg a Béjt ha Mikdásh, és az idők végeztével újra itt fog állni. Ezt a szintet nevezte el Ábrahám így:

„És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.”

Mert azok, akik ezt a szintet elérik, azok bízhatnak az Örökkévalónak mindenre kiterjedő (így a bűnök bocsánatára, és az üdvösségre jutásra is kiterjedő), gondviselésére! Ezt a szintet, hovatovább: ezt a hegycsúcsot nevezzük e mai napon így:

Galátzia 2,20
„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.”

Aki ide feljut, az már nem ember, és nem emberként él, hanem ez a neve: Istennek fia!

János evangéliuma 1,1-13
„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higyjen ő általa. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról. Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.”

Egyben ez a hely, és ez a szint, az igaz Istentisztelet helye is!

V.Mózes 12,13-14
„Vigyázz, hogy a te egészen égőáldozataidat ne áldozzad minden helyen, a melyet meglátsz; Hanem azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr a te törzseid közül valamelyikben: ott áldozzad a te egészen égőáldozatidat, és ott cselekedjél mindent, a mit én parancsolok néked.”

Ez azt is jelenti, hogy csak azoktól fogadja jó szívvel az Isten az Istentiszteletet, akik elérnek az engedelmesség ezen helyére, ezen szintjére! Mert:

1Sámuel 15,22
„Sámuel pedig monda: Vajjon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!”

Erre a szintre, a szövetség első felében, kizárólag a Leviták jutottak, juthattak el, és ők mint közbenjárók közvetítettek, és kizárólag ők közvetíthettek az emberek és az Isten között. Sokan nem tudják, de mind Mózes, mind pedig Áron, Levita volt. Ám mára, egészen pontosan a Messiás megfeszítése és feltámadása után ez megváltozott. Addig tehát volt az Áron szerinti főpapság ideje, és közbenjáróként a Leviták családja, ám a Messiás feltámadásával beállt az eleve hirdetett, és ezek után örök időkre szóló Melki Cedeki, azaz az Igazság Királya szerinti főpapság ideje, akinek trónja nevezetesen Sálemben, azaz Yerú Sálemben, azaz: a békesség városában van. Ezen főpapi rendben pedig mindnyájan a papi rend része vagyunk.

1Péter 2,9
„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;”

Most pedig jöjjön a csattanó. Ezekből kiindulva meg kell látnunk, hogy ma sokan gondolják magukat az Istentisztelet helyén, mint annak jogos gyakornokai, és sajnos sokan ezt a népből el is hiszik.

Ezekiél 43,7-8
„És mondá nékem: Embernek fia! ezt az én királyi székemnek helyét és lábaim talpainak helyét, a hol lakom Izráel fiai között örökké, és itt az én szent nevemet többé meg ne fertéztesse Izráel háza, ők és királyaik paráznaságukkal és királyaik holttesteivel, magaslataikkal, Mikor küszöbüket az én küszöböm mellé és ajtófélfáikat az én ajtófélfáim mellé tették, és csak a fal vala köztem és közöttök; és megfertéztették az én szent nevemet útálatosságaikkal, melyeket cselekedtek, ezokáért elvesztém őket haragomban.”

Az elmúlt héten Anti testvérünk az igehirdetésében hozta Koráh vö Dátán esetét. Mi volt az ő bűnűk? Isten rendelését elvetve, nem tiszta motívumokból kifolyólag akarták maguknak a tisztséget. El is veszejtette őket az Isten! Ezúttal is így lesz azok sorsa, akik képmutatással, versengéssel, erőszakkal, jogtalanul, de legfőként: Isten kinyilatkoztatott igazságától függetlenül akarnak babérokat gyűjteni. Az Ezekiél 43,11-től az Isten előtt helyes Istentisztelet módját vázolja az Örökkévaló igéje. Nincs olyan, hogy: „szerintem így is jó”, meg: „ennek is örül az Úr”. Az Istentiszteletnek nagyon szigorú kritériuma van! Summázva így hangzik: engedelmesség! Aki engedelmes az Örökkévalónak, attól fogadja szívesen az Isten tiszteletét, attól fogadja örömmel a dicsőítést. Hogyan és mi módon lehetünk engedelmesek? Ez a jó kérdés. Ez a kérdés felmerült már Ámos prófétánál is:

Ámós próféta könyve 3,1-3
„Halljátok meg e beszédet, melyet az Úr szól ti felőletek, Izráel fiai; mindama nemzetség felől, a melyet felhoztam Égyiptom földéről, ezt mondván: Csak titeket választottalak magamnak e földnek minden nemzetségei közül; azért büntetlek meg titeket minden gonoszságtokért. Vajjon járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?”

Na, ennek az együtt járásnak a módját az Örökkévaló, a tórában adta meg. Aki megtartja az Isten szavát, az Isten igéjét, annak áldásul van az ige (V Mózes 30). Arra nézve beteljesedik az Isten igéjének, azaz Yessuának szava:

János evangéliuma 17,1-26
„Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged; A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust. Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt. És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele előtt. Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották. Most tudták meg, hogy mindaz te tőled van, a mit nékem adtál: Mert ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, ő nékik adtam; és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem. Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid. És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek: és megdicsőíttetem ő bennök. És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömemet teljesen bírják ő magokban. Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság. A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra; És én ő érettök oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem; Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem. És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk: Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél. Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt. Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem; És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.”
 

Az evangélium ezen fejezete, valójában a Melki Cedek főpapi imája, közbenjárása azokért, akik általa juthatnak az Örökkévaló kegyelmébe. Tehát azokért, akik Neki, vagyis az Isten igéjének engedelmeskednek! Akik ellenben elhagyják az igét, és nem élnek az ige vezetésében, azok ellen átok lesz minden betűje a szent tannak (V Mózes 30.)! Tehát az Isten igéje adatott egyetlen és kizárólagos út gyanánt, azoknak, akik hisznek. Számukra az Isten szava, igéje: az élet beszéde!

{flike}

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyomtatás