Básán bikái

Ésaiás próféta könyve 2,1-21
„Ésaiásnak, Ámós fiának beszéde, a melyet látott Júda és Jeruzsálem felől. Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok; És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde; Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul. Jákóbnak háza! jertek járjunk az Úrnak világosságában! Mert elhagytad, Uram, a Te népedet, Jákób házát; mivel telvék napkeleti erkölcsökkel, és szemfényvesztők, mint a Filiszteusok, és idegenek fiaival kötnek szövetséget; És betelt földje ezüsttel és aranynyal, és nincs szere-száma kincseinek; betelt földje lovakkal, és nincs szere-száma szekereinek; És betelt földje bálványokkal, és kezeik csinálmányának hajolnak meg, mit ujjaik csináltak. Ezért porba hajtatik a közember, és megaláztatik a főember, és meg nem bocsátsz nékik. Menj be a kősziklába, és rejtőzzél el a porba az Úr félelme elől, és az Ő nagyságának dicsősége előtt. A kevély szemű közember megaláztatik, és a főemberek magassága porba hajtatik, és csak az Úr magasztaltatik fel ama napon. Mert a seregek Urának napja eljő minden kevély és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, és az megaláztatik. És Libánon minden czédrusai ellen, a melyek magasak és felemelkedettek, s Básánnak minden tölgyfái ellen; Minden magas hegyek ellen, és minden felemelkedett halmok ellen; Minden magas torony ellen, és minden erős kőfal ellen; És Társisnak minden hajói ellen, és minden gyönyörűséges drágaságok ellen. És porba hajtatik a közember kevélysége, és megaláztatik a főemberek magassága, és egyedül az Úr magasztaltatik fel ama napon. És a bálványokat teljességgel elveszti. És bemennek a sziklák barlangjaiba és a föld hasadékaiba, az Úr félelme elől és nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet. Ama napon odadobja az ember ezüst bálványait és arany bálványait, miket magának csinált, hogy azok előtt meghajoljon, a vakondokoknak és denevéreknek, Hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékiba, az Úr félelme elől és az Ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.”

Áldott Testvérek. Ezen alkalommal merüljünk el az ismerni vélt próféciában, és jussunk együtt értelemre a kijelentések mélységeiben. Az 1-5-ig terjedő szakasz, a Messiási korra jellemző világosság kiáradásáról, a tévtanoktól való elszakadásról, a versengés megszűnéséről, és a testvérharc befejezéséről tesz bizonyságot. Az 5. verstől pedig a Messiás nélküli tudat miatti ítéletnek lehetünk tanúi. Ha most megértjük, akkor csupán tanúi, és nem szenvedő alanyai. Figyeljük meg a bűnök jellemzőit és azoknak erre a korra kiteljesedő mértékét. 6-11-ig, a tévelygés és az ego felemelkedett állapota említtetik úgy közemberre, mint főemberre vonatkozóan. Akár gyülekezeti vezető, akár gyülekezeti tag esetében ez a helyzet. Értsük meg Testvérek, a szent tan nem a világiaknak íródott, hanem okulásul, tanításul, világosságul adatott a hívőknek! Erről az állapotról írt előre a zsoltáros:

Zsoltárok könyve 14,1-7
„Az éneklőmesternek; Dávidé. Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, útálatosságot cselekedtek; nincs, a ki jót cselekedjék. Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső? Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem. Nem tudják-é ezt mind a gonosztévők, a kik megeszik az én népemet, mintha kenyeret ennének, az Urat pedig segítségül nem hívják? Majd rettegnek rettegéssel, mert Isten az igaz nemzetséggel van! A szegénynek tanácsát kicsúfoljátok, mert az Úr az ő bizodalma. Vajha eljőne Sionból Izráelnek a szabadítás! Mikor az Úr visszahozza népének foglyait, Jákób örül majd és vigad Izráel.”

Meg kell értenünk, hogy az a név, hogy „Yisráél”, azt jelenti: aki Istennel harcol. Egyben tisztázzunk egy nagyon régi félreértést, miszerint a jelentése ennek a névnek az, hogy Isten ellen harcolni, és ezt a téves diagnózist arra állítják fel, hogy a történet szerint Yakov Isten ellen küzdött.

I Mózes 32,24-32
„Jákób pedig egyedűl marada és tusakodik vala ő vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig. Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben. És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. És monda néki: Mi a te neved? És ő monda: Jákób. Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott. Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem. És a nap felkél vala rajta, amint elméne Peniél mellett, ő pedig sántít vala csípőjére. Azért nem eszik Izráel fiai a csípő forgócsontjának inahúsát mind e mai napig, mivelhogy illetve vala Jákób csípője forgócsontjának inahúsa.”

Valójában ezen történet értelmezése azon múlik, mint minden a szent tanban, hogy az olvasó mely alapon áll! Mert aki testi életet él, az testiesen is gondolkodik! Aki pedig lélekben született újjá, az a lélek vezetése szerint ért. Tehát a történet summája és mondanivalója: Yisráél, aki minden megkörnyékező akadállyal szemben megküzdött, hogy örökölhesse az Isten áldását és ígéreteit. A próbák ugyanis az Istentől adatnak, hogy azok által formáljon, és tegyen bennünket a szentségben való állhatatosságra! Tehát a 14-es zsoltár valójában azt mondja: mind a főemberek, mind pedig a közemberek elidegenedtek az Istentől, ezekre eljön az Isten ítélete, és ebben az ítéletben csak az állhatatosak, vagyis csak és kizárólag az Isten népe marad meg! Tehát azok között, akik Isten népének vallják magukat, vannak olyanok, akiket nem az ige vezet mint pásztor, hanem a maguk véleménye vagy a közfelfogás szerint járnak, és vannak akiket az Isten Lelke vezet valóban. Ugyan mind azt vallja, hogy a Lélek vezetése szerint járnak, ám ennek van egy kizárólagossága is:

János evangéliuma 14,23-26
„Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. A ki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, a melyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, a ki küldött engem. Ezeket beszéltem néktek, a míg veletek valék. Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.”

Illetve:

János evangéliuma 15,26-27
„Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok.”

Ehhez még alapul kell venni az értelem miatt azt, hogy ki Yessua?

János Apostol I. levele 1,1-10
„A mi kezdettől fogva vala, a mit hallottunk, a mit szemeinkkel láttunk, a mit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjéről. (És az élet megjelent és láttuk és tanubizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, a mely az Atyánál vala és megjelent nékünk;) A mit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal. És ezeket azért írjuk néktek, hogy örömetek teljes legyen. És ez az az üzenet, a melyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekeszszük. Ha pedig a világosságban járunk, a mint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá teszszük őt, és az ő ígéje nincsen mi bennünk.”

Illetve:

Jelenések könyve 19,11-13
„És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, a mit senki nem tud, csak ő maga. És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik.”

Tehát Jézus az Isten igéje, szava, beszéde! Az Istennek Szentlelke pedig Őt említi fel, Őt emeli fel, Őrá emlékeztet, Őt ismétli! Nem ad más vezetést, csak azt, ami megmondatott az Istentől! Pál által megmondatott jó előre:

Timótheushoz írt II. levél 4,1-8
„Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, a ki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak. De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangyélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd. Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.”

Azt mondja: a hitet megtartottam. Nem a véleményét, hanem az Isten által hirdetett engedelem útját! Eltétetett neki a mi? Az igazság koronája. Azt hogy igazság, úgy mondjuk: cedek! Ki is a mi Urunk? Nos, Ő a főpapunk, és az Ő neve: Melki Cedek! Jelentése: az Igazság Királya. Tőle kapott hát koronát Pál. De mit jelent ez? Először is:

János evangéliuma 17,14-20
„Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság. A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra; És én ő érettök oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem;”

Tehát Isten beszéde az igazság, vagyis maga a Messiás Yessua. Isten beszédét, azaz Önmagát adta az Övéinek, és azok az igazak, akik benne élnek! Nem mellette, nem is nélküle, hanem Őbenne! Tehát akik az igazság útját járva megszenteltetnek, az igazságban gyakorlottak, az igazságtól vezérlettek, azok nyerik el az ígéretet! Most pedig lássunk és értsünk, és döbbenjünk meg:

I Mózes 32,24-30
„Jákób pedig egyedűl marada és tusakodik vala ő vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig. Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben. És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. És monda néki: Mi a te neved? És ő monda: Jákób. Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott. Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem.”

26-os vers:

„És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.”

Vagyis nem hagylak el, nem engedlek el, nem térek el tőled, és nem fordulok el tőled. Veled maradok, amíg be nem teljesedik minden amit ígértél! Na igen, Yakov ebben a küzdelemben megsérült. Akik Istent választják, azok sem ússzák meg sérülés nélkül! Halálos sebet kap az ego! A testi élet az önközpontúság! Pálnak is adódtak ebben a küzdelemben „nehézségei, sérülései, fájdalmai”, ő kitartott ezek ellenében, anélkül, hogy elhajlott volna. Mi is elmondhatjuk ezt? Sokan anélkül beszélnek az igéről, vagy ünneplik az igét, hogy tudnák mit mond. Nem ezen az úton járnak azok. Pál sem így tanította az ige útját, de a tizenkettő sem! Márpedig a bejárás Isten városába, csak rajtuk alapulhat!

Jelenések könyve 21,14
„És a város kőfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei.”

Na, most tessék hangoztatni, hogy ki a lelki Yisráél. Tehát bár sokan az Istenről neveztetik magukat, de az utjaik valójában más irányba fordultak egy ponton. Más tanítás szerint járnak, más tanítást követnek. Azt a más tant nevezi a szent tan így: Antikrisztusi tan. Ezen Antikrisztusi tanítás alapján halmozzák tehát sokan a világi dolgaikat, növelik az egójukat, polírozzák a maguk dicsőségét, és hitetik el másokkal, hogy ezek Istennek ajándékai, Istennek az életükre vonatkozó személyre szóló vezetései. Erről, illetve ezek elleni ítéletről szól tehát az Ézsaiás második fejezetének 6-11 versig. A 10. verstől:

Ézsaiás 2,10-18
„Menj be a kősziklába, és rejtőzzél el a porba az Úr félelme elől, és az Ő nagyságának dicsősége előtt. A kevély szemű közember megaláztatik, és a főemberek magassága porba hajtatik, és csak az Úr magasztaltatik fel ama napon. Mert a seregek Urának napja eljő minden kevély és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, és az megaláztatik. És Libánon minden czédrusai ellen, a melyek magasak és felemelkedettek, s Básánnak minden tölgyfái ellen; Minden magas hegyek ellen, és minden felemelkedett halmok ellen; Minden magas torony ellen, és minden erős kőfal ellen; És Társisnak minden hajói ellen, és minden gyönyörűséges drágaságok ellen. És porba hajtatik a közember kevélysége, és megaláztatik a főemberek magassága, és egyedül az Úr magasztaltatik fel ama napon. És a bálványokat teljességgel elveszti.”

Ezen ítélet a megsemmisüléssel kezdődik tehát azok számára, akik tudtukon kívül, de mégis a maguk véleményére támaszkodtak, és ezért elvetették az Isten igéjét, így tehát önmagukat bálványozták. Ebben az ítéletben mindenekelőtt rájönnek, hogy nincs menedék az Isten elől, hogy magukat nem tarthatják meg, hogy az ítéletben nem menekedhetnek meg a véleményük által. A 10-es vers így kezdődik:

„Menj be a kősziklába, és rejtőzzél el a porba az Úr félelme elől, és az Ő nagyságának dicsősége előtt.”

Most lássuk meg, hogy az újszövetségi írások sem hirdetnek mást:

Jelenések könyve 6,1-17
„És látám, mikor a Bárány a pecsétekből egyet felnyitott, és hallám, hogy a négy lelkes állat közül egy monda, mintegy mennydörgésnek szavával: Jőjj és lásd. És látám, és ímé egy fehér ló, és a rajta ülőnél íjj vala; és adaték néki korona; és kijöve győzve, és hogy győzzön. És mikor a második pecsétet felnyitotta, hallám, hogy a második lelkes állat ezt mondá: Jőjj és lásd. És előjőve egy másik, veres ló, és a ki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék; és adaték annak egy nagy kard. És mikor felnyitotta a harmadik pecsétet, hallám, hogy a harmadik lelkes állat mondá: Jőjj és lásd. Látám azért, és ímé egy fekete ló; és annak, a ki azon üle, egy mérleg vala kezében. És hallék a négy lelkes állat közt szózatot, a mely ezt mondja vala: A búzának mérczéje egy dénár, és az árpának három mérczéje egy dénár; de a bort és az olajt ne bántsd. És mikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallám a negyedik lelkes állat szavát, a mely ezt mondja vala: Jőjj és lásd. És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által. És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, a kik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, a melyet kaptak. És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak? Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, a míg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, a kiknek meg kell öletniök, a mint ők is megölettek. Azután látám, mikor a hatodik pecsétet felnyitotta, és ímé nagy földindulás lőn, és a nap feketévé lőn mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lőn, mint a vér; És az ég csillagai a földre hullának, miképen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza. És az ég eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttaték. És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejték magokat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba; És mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, a ki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától: Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?”

Ézsaiás 2,19-21
„És bemennek a sziklák barlangjaiba és a föld hasadékaiba, az Úr félelme elől és nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet. Ama napon odadobja az ember ezüst bálványait és arany bálványait, miket magának csinált, hogy azok előtt meghajoljon, a vakondokoknak és denevéreknek, Hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékiba, az Úr félelme elől és az Ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.”

A 16-os vers a legtisztább Ézsaiási utalás:

„És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejték magokat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba; És mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, a ki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától: Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?”

Ugye mondtam már, hogy a Jelenések könyve valójában és teljességében a Tanach-i próféciák gyűjteménye!? Az Ézsaiási prófécia kapcsán azok, akik nem érzik magukat ültetvénynek, fáknak, domborzatoknak, ne nyugodjanak meg, mert a fák és magaslatok nem azt jelentik, mint amit azokról gondolni szokás. Figyeljük meg a Messiási próféciát, hogy értelemre juthassunk ezek felől.

Zsoltárok könyve 22,1-14
„Az éneklőmesternek az ajjelethassakhar szerint; Dávid zsoltára. Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava. Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is és nincs nyugodalmam. Pedig te szent vagy, a ki Izráel dícséretei között lakozol. Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg. De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata. A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket: Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne! Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem anyámnak emlőin. Születésem óta a te gondod voltam; anyám méhétől fogva te voltál Istenem. Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, a ki segítsen. Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái. Feltátották rám szájokat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.”

Ugye a 13-as verstől említtetik a Básán megnevezése. Bár az Ézsaiás 2,13-ban Básán tölgyfái említtetnek, a 22-es zsoltárban pedig Básán bikái, ám valójában a Básán jelentése a fontos számunkra. Lássunk még egy próféciát ezzel kapcsolatban az egyértelműség kedvéért:

Ámós próféta könyve 4,1-13
„Halljátok meg e beszédet Básánnak ünői, a kik Samaria hegyén vagytok; a kik nyomorgatjátok a szegényeket, megrontjátok az ügyefogyottakat, a kik azt mondják az ő uroknak: Hozd elő, hadd igyunk! Megesküdt az Úr Isten az ő szentségére, hogy ímé napok következnek reátok, a mikor szigonyokkal visznek el titeket, és a ti maradékotokat halászó horgokkal. És a réseken mentek ki, mindenikőtök egyenest; és a Hermónba vettettek, ezt mondja az Úr. Menjetek Béth-Elbe és vétkezzetek, szaporítsátok a vétkeket Gilgálban. Vigyétek fel reggelente áldozataitokat, és harmad-naponként tizedeiteket. Kovászosból gyújtsatok hálaáldozatot; ajánljatok önkéntes áldozatokat, híreszteljétek; mert így szeretitek, Izráel fiai, azt mondja az Úr Isten. De én is bocsátottam rátok fogak tisztaságát minden városaitokban és kenyérszükséget minden helységeitekben, és még sem tértetek vissza hozzám, ezt mondja az Úr. De én is megvontam tőletek az esőt, három hónappal az aratás előtt, és esőt adtam egy városra, más városra pedig nem adtam esőt. Az egyik rész esőt kapott, az a rész pedig, a melyre nem esett eső, megszáradott. És két-három város tántorgott egy-egy városba, vizet inni, de meg nem elégíttettek; és még sem tértetek vissza hozzám, ezt mondja az Úr. Megvertelek titeket szárazsággal és ragyával; kerteiteknek, szőlőiteknek, fügefáitoknak és olajfáitoknak nagy részét megette a sáska; és még sem tértetek vissza én hozzám, ezt mondja az Úr. Döghalált bocsátottam rátok, mint Égyiptomra; fegyverrel öltem ifjaitokat, fogságra vitettem lovaitokat; és táborotok bűzét egész orrotokig emeltem, és még sem tértetek vissza hozzám, ezt mondja az Úr. Felforgattam közületek többeket, a mint felforgatta Isten Sodomát és Gomorát, és olyanokká lettetek, mint a tűzből kikapott üszök; és még sem tértetek vissza hozzám, ezt mondja az Úr. Azért hát ekképen cselekeszem veled Izráel! Minthogy pedig ekképen cselekeszem veled, készülj Istened elé, oh Izráel! Mert ímé, a ki hegyeket alkotott és a szelet teremtette, és a ki megjelenti az embernek az ő gondolatját, a ki a hajnalt sötétséggé változtatja és a föld magaslatain lépdel: az Úr ő, a Seregeknek Istene az ő neve.”

Ugye ezen prófécia is Básán tulkaihoz, azaz bikáihoz szól, de most elsőként lássuk, mit jelent számunkra a Básán hegye. Termékeny, gazdag fennsík volt ez a hely, a Jordán keleti partvidékén. Az erdői, barmai, az erő, az önelégült jólét és a szenvedély jelképe. Mindezek mellett, ez az egész hely, valójában magaslaton, vagyis fennsíkon fekszik. Tehát az értelem az, hogy az emberi, a testi kívánságok, az egoizmus táplálása, az önérdek diktátumai valójában azok a magaslatok, amik akadályokat képeznek az Isten megismerésében, az Istennek való engedelemben! Akik ezen magaslatok lakói, azok képviselnek a hívők számára hatalmukkal, nehézségeket, bántásokat. Ezekkel volt valójában kemény harca Jézusnak is. Hívőknek vallották magukat, de inkább az emberi érdekeket helyezték előtérbe, mint az Isten igazságát! Pál is szól ezen magaslatokról egyebekben:

Korinthusbeliekhez írt II. levél 10,1-18
„Magam pedig, én Pál, kérlek titeket a Krisztus szelídségére és engedelmességére, a ki szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távol bátor vagyok irántatok; Kérlek pedig, hogy a mikor jelen leszek, ne kelljen bátornak lennem ama bizodalomnál fogva, a melylyel úgy gondolom bátor lehetek némelyekkel szemben, a kik úgy gondolkodnak felőlünk, mintha mi test szerint élnénk. Mert noha testben élünk, de nem test szerint vitézkedünk. Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására; Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak; És készen állván megbüntetni minden engedetlenséget, mihelyst teljessé lesz a ti engedelmességtek. A szem előtt valókra néztek? Ha valaki azt hiszi magáról, hogy ő a Krisztusé, viszont azt is gondolja meg önmagában, hogy a mint ő maga a Krisztusé, azonképen mi is a Krisztuséi vagyunk. Mert ha még egy kissé felettébb dicsekedem is a mi hatalmunkkal, a melyet az Úr a ti építéstekre és nem megrontásotokra adott, én nem vallok szégyent; Hogy ne láttassam, mintha csak ijesztgetnélek a leveleim által. Mert, úgy mondják, a levelei ugyan súlyosak és kemények; de a maga jelenvolta erőtelen, és beszéde silány. Gondolja meg azt, a ki ilyen, hogy a milyenek vagyunk távol, a levelek által való beszédben, éppen olyanok leszünk, ha megjelenünk, cselekedetben is. Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani, vagy hasonlítani, a kik magukat ajánlják; de azok magukat magukhoz mérvén és magukhoz hasonlítván magukat, nem okosan cselekesznek. De mi nem dicsekszünk mértéktelenül, hanem ama mérőzsinór mértéke szerint, a melyet Isten adott nékünk mértékül, hogy hozzátok is elérjünk. Mert nem feszítjük túl magunkat, mintha nem értünk volna el hozzátok; hiszen hozzátok is eljutottunk a Krisztus evangyéliomával. A kik nem dicsekeszünk mértéktelenül mások munkájával, de reméljük, hogy hitetek megnőttével nagyokká leszünk köztetek a mi mérőzsinórunk szerint bőségesen. Hogy rajtatok túl is hirdessük az evangyéliomot, nem dicsekedvén más mértéke szerint a készszel. A ki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék. Mert nem az a kipróbált, a ki magát ajánlja, hanem a kit az Úr ajánl.”

5-ös versre figyelünk:

„Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;”

Aki az Istennek elszentelt edényének, tehát Isten népének vallja magát, az Isten vezetése szerint is járjon, elhagyva az ellenkezéseket, ötleteléseket, okoskodásokat! Akiket valóban az Isten Igéje vezet, pásztorol, ezt az éneket énekelhetik majd, mégpedig igaz szívvel az Istennek:

Ésaiás próféta könyve 26,1-21
„Ama napon ez éneket énekelik Júda földén: Erős városunk van nékünk, szabadítását adta kőfal és bástya gyanánt! Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, a hűség megőrzője. Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik; Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában, örök kőszálunk van. Mert meghorgasztá a magasban lakozókat: a magas várost, megalázá azt, megalázá azt a földig, és a porba dobta azt; Láb tapodja azt, a szegény lábai, a gyöngék talpai! Az igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak útját. Mi is vártunk Téged, ítéleted ösvényén, oh Uram! neved és emlékezeted után vágyott a lélek! Szívem utánad vágyott éjszaka, az én lelkem is bensőmben Téged keresett, mivel ha ítéleteid megjelennek a földön, igazságot tanulnak a földnek lakosai. Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát. Uram! magas a Te kezed, de nem látják! de látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet. Uram! Te adsz nékünk békességet, hisz minden dolgainkat megcselekedted értünk. Uram! mi Istenünk! urak parancsoltak nékünk kívüled; de általad dicsőítjük neved! A meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek föl: ezért látogatád meg és vesztéd el őket, és eltörléd emlékezetöket. Megszaporítád e népet, Uram! megszaporítád e népet, magadat megdicsőítéd, kiterjesztetted a földnek minden határait. Oh Uram! a szorongásban kerestek Téged, és halk imádságot mondtanak, mikor rajtuk volt ostorod. Miként a terhes asszony, a ki közel a szűléshez, vajudik, felkiált fájdalmiban, előtted olyanok voltunk, Uram! Mint terhesek vajudtunk, de csak szelet szűltünk: szabadulása nem lőn e földnek, és nem hulltak el a föld kerekségének lakói. Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat! Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag! Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!”

A Bárány éneke?

{flike}