Cedek

Lukács evangéliuma 18,1-14
„Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni; Mondván: Volt egy bíró egy városban, a ki Istent nem félt és embert nem becsült. Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, és elméne ahhoz, mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen. Az pedig nem akará egy ideig; de azután monda ő magában: Jól lehet Istent nem félek és embert nem becsülök; Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem. Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró! Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom néktek, hogy bosszút áll értök hamar. Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön? Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondá: Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is. Bőjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, a mit szerzek. A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek! Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Áldott Testvérek. E mai alkalommal, ezen idézettel induljunk el az ige mélységeit kutatva. Láthatjuk, hogy ezen igerész, az imádkozásra, illetve az alázatosságra tanít. A két ember templomi története valamiért úgy vonult be a köztudatba, hogy az egyik a törvény cselekedetei miatt került megvetésre az Istentől, míg a másik a törvény cselekedetei nélkül igazult meg. Nos, természetesen nem erről van szó, hanem egy a napjainkban teljesen elharapódzott nézetről, ami által sajnos sokan elbizakodottakká váltak, így abban az állapotban találtatnak, mint a példabéli farizeus. Mindenekelőtt tisztázzunk pár dolgot. Lett légyen az első: mit jelent az a szó hogy farizeus? Sajnos ezt a szót a mai nemzedék, minden alapot, ismeretet nélkülözve, szitokszónak tartja fenn. Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy érdekes párbeszéd, amit egy nagyon régi magyar filmben hallottam. Az egyik szereplő, ha jól emlékszem Latabár Árpád, sértés gyanánt azt mondta a másik szereplőre, aki Latabár Kálmán volt, hogy: maga, maga, maga normális! Mire Latabár Kálmán így válaszolt: kérem, kikérem magamnak, én nem vagyok normális! Ez ott, abban a komédiában nagyon jól hangzott, és mulattató volt. De sajnos ugyan ez a komédia történik akkor, amikor az egyik hívő sértés gyanánt azt mondja a másikra: te, te, te farizeus! Mire a másik megsértődik. A farizeus szó jelentése nemes egyszerűséggel: elválasztott. Elválasztva e világtól, Isten számára élő személy. Vagyis elszentelt. De nem ezt kéri mindenkitől az Atya?

Mózes III. könyve 19,1-2
„Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.”

A másik tisztázandó kérdés: mitől bűnös egy vámszedő? Majd mindenki azt gondolja, hogy azért, mert Istentől elválasztott életet éltek, Istennek háttal fordulva, Isten igéjét megvetve. Nos, ez sem stimmel! A törvény szerint, Izráél fiai egymást nem adóztathatták, hanem csak a legyőzött ellenségre vethettek ki vámot és adót. Ez a foglalatosság, mint adószedés, nem is volt addig, míg az Izráél, római provinciává nem lett. A rómaiak vezették be ezt a foglalkozást, és nem valószínű, hogy önkénteseket tettek azzá. Ők nem maguknak, hanem a rómaiaknak szedték az adót. Visszatérve a történetünkhöz: mindketten a Béjt ha Mikdásh-ban (templomban) voltak, tehát mindketten Istenfélők voltak. A kettejük között más tett különbséget. Az egyik, a farizeus megtestesíti a mai hívők majd 95%-át, nevezetesen: önhitt! Ők nem kételkednek a sikeres végkimenetelben, számukra biztos az üdvösség. Mindenki másnál okosabbak, bölcsebbek, igazabbak, szentebbek, sok esetben a megnyilvánulásaikból azt látjuk, hogy még Istennél is szentebbnek gondolják magukat. Ezért mi sem természetesebb számukra, mint hogy üdvözülnek, sőt, mi több, már üdvözültek is. Bennük Jézus él! Mondják ők, azután persze a dolgaikat látva, a testvérekkel való viselkedésükben nem Jézust látjuk ugyan, de ezt ők vagy észre sem veszik, vagy egyenesen azt mondják: nem is baj az! Folytassuk: látjuk azt is, hogy mind a ketten már bent vannak a templomban, és az Istenhez imádkoznak. Ez már nagyobb mélysége az igének. Isten elé bűnös ember nem járulhat! Ez törvény! Ezért adta az Örökkévaló az áldozati szidrát. Ha a bűnös felismerve, hogy bűnt követett el (nem halálos bűnt), Isten előtt akarja rendezni a dolgát, mindenekelőtt áldozatot kell bemutatnia önmagáért. Ő nem járulhat az Isten elé, hisz a bűn elválaszt az Istentől! Tehát szüksége van egy bűntelen életre, akit önmagáért ad, és szüksége van egy közbenjáróra, aki elvégzi az áldozatot, és engesztelést szerez a bűnös számára. Ez után járulhat az illető az Isten elé, hogy vallást tegyen a bűneiről az Isten előtt, kijelentve ezzel, hogy nagyon megbánta amit tett, és szüksége van az Isten kegyelmére. Az önhittek az imát nem bűnrendezéssel kezdik, hanem hálaadással. De hogyan járulhatok az Isten elé, ha a bűn elválaszt Tőle? Figyeljük meg a példa történetét, hogy egyértelműen megértsük ezek jelentőségét:

Mózes I. könyve 4,1-4
„Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól. És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő. Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára.”

Látjuk a történetből, hogy Kain a föld gyümölcséből vitt ajándékot az Örökkévalónak, ami ugyan nem volt bűn, de az Istenhez ezzel nem nyithat! A föld gyümölcse által (pri ha Adama), az Istenhez járulás a későbbiekben is megmaradt, mégpedig az Isten által adatott törvényben meghatározva:

Mózes V. könyve 26,1-14
„Mikor pedig bemégy arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és bírni fogod azt, és lakozol abban: Akkor végy a föld minden gyümölcsének zsengéjéből, a melyet szerezz a te földedből, a melyet az Úr, a te Istened ád néked; és tedd kosárba és menj oda a helyre, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened, hogy ott lakozzék az ő neve; És menj be a paphoz, a ki abban az időben lesz, és mondjad néki: Vallást teszek ma az Úr előtt, a te Istened előtt, hogy bejöttem a földre, a mely felől megesküdt az Úr a mi atyáinknak, hogy nékünk adja. És a pap vegye el a kosarat kezedből, és tegye azt az Úrnak, a te Istenednek oltára elé. És szólj, és mondjad az Úr előtt, a te Istened előtt: Veszendő mesopotámiai vala az atyám, és aláment vala Égyiptomba, és jövevény volt ott kevesed magával; nagy, erős és temérdek néppé lőn ottan. Bosszúsággal illetének pedig minket az Égyiptombeliek, és nyomorgatának minket, és vetének reánk kemény szolgálatot. Kiáltánk azért az Úrhoz, a mi atyáink Istenéhez, és meghallgatta az Úr a mi szónkat, és megtekintette a mi nyomorúságunkat, kínunkat és szorongattatásunkat; És kihozott minket az Úr Égyiptomból erős kézzel, kinyújtott karral, nagy rettentéssel, jelekkel és csudákkal; És behozott minket e helyre, és adta nékünk ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet. Most azért ímé elhoztam ama föld gyümölcsének zsengéjét, a melyet nékem adtál Uram. És rakd le azt az Úr előtt, a te Istened előtt, és imádkozzál az Úr előtt, a te Istened előtt; És örömet találj mindabban a jóban, a melyet ád néked az Úr, a te Istened, és a te házadnépének; te és a lévita, és a jövevény, a ki te közötted van. Ha a harmadik esztendőben, a tizednek esztendejében, minden termésedből egészen megadod a tizedet, és adod a lévitának, a jövevénynek, az árvának és özvegynek, hogy egyenek a te kapuid között, és jól lakjanak: Akkor ezt mondjad az Úr előtt, a te Istened előtt: Kitakarítottam a szent részt a házból, és oda adtam azt a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek minden te parancsolatod szerint, a melyet parancsoltál nékem; nem hágtam át egyet sem a te parancsolataidból, sem el nem felejtettem! Nem ettem belőle gyászomban, nem pusztítottam belőle tisztátalanul, és halottra sem adtam belőle. Hallgattam az Úrnak, az én Istenemnek szavára; a szerint cselekedtem, a mint parancsoltad nékem.”

Ez hála áldozat! De figyeltétek a 13-as Verset?

„Akkor ezt mondjad az Úr előtt, a te Istened előtt: Kitakarítottam a szent részt a házból, és oda adtam azt a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek minden te parancsolatod szerint, a melyet parancsoltál nékem; nem hágtam át egyet sem a te parancsolataidból, sem el nem felejtettem!”

Minden parancsolatát megtartottam!(?) Na, most ha esetleg mégsem (és gondolom előfordulhat, hogy becsúszik néha egy kis „gixer”), akkor már mindjárt nem hálaáldozat az első, hanem a bűnrendezés (gondolom megeshet, hogy ebből van több)! Pont ahogyan Ábel tette, pont ahogyan a vámszedő tette! Nem azt jelentik ezek, hogy nem kell törnöm magam a szent és Istentől tanított botlás nélkül való életre, hanem azt jelenti, ahogyan azt az írás mondja a szent apostol által:

János Apostol I. levele 2,1-3
„Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus. És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is. És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.”

Azt még hozzá szeretném tenni, hogy cheit-ről, azaz nem szándékos bűnről, vagy véletlenül megesett bűnről van szó, és nem pesha vagy mered-ről, ami szándékos bűn, azaz: lázadás! Tehát az Isten elé járulás szabálya, ha mindenekelőtt elismerem, hogy szükségem van a kegyelmére! Nem magától értetődő ugyanis a bűnbocsánat! János is azt mondja, hogy:

„Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.”

Tehát törekedjünk az Istentől tanított szent életre! Tehát a Lukács evangéliumában, példaként megírt történetnek nem az a summája hogy nincs szükség a törvényekre, hanem arra, hogy járjunk alázatosan az Isten előtt!

Mikás 6,8
„Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.”

Vajon mit jelent ez: igazságot cselekedni? Mindenekelőtt, hisz eleve hirdettetett: cedek, cedek tirdoch! Azaz:

V Mózes 16,20
„Igazságot, igazságot kövess, hogy élhess, és örökségül bírhasd azt a földet, a melyet az Úr, a te Istened ád néked.”

Mi az igazság?

János evangéliuma 17,17
„Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.”

Ez azt jelenti, hogy az Isten igéjét követve, az Ő tanítását cselekedve, és ez által megszenteltetni az Istentől! Ezen belül az irgalomhoz való ragaszkodás pedig:

Máté evangéliuma 7,12
„A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.”

Hiszen írva van:

III.Mózes 19,13-18
„A te felebarátodat ne zsarold, se ki ne rabold. A napszámos bére ne maradjon nálad reggelig. Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess; hanem félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben; ne nézd a szegénynek személyét, se a hatalmas személyét ne becsüld; igazságosan ítélj a te felebarátodnak. Ne járj rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel a te felebarátodnak vére ellen. Én vagyok az Úr. Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét. Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr.”

Illetve a prófétától:

Ézsaiás 1,17
„Tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét.”

És az alázat? Nos, az alázat azt mondja, hogy Isten nélkül semmi nem megy (az üdvösségre jutás meg pláne)! Ugye mennyire más ezek ismeretében a Lukács 18-ban leírt történet? Van egy mondat a szent tanban, ami bennünket óvatosságra int ebben a kérdésben:

1Királyok 20,11
„És felele az Izráel királya, mondván: Mondjátok meg néki: Ne kérkedjék úgy, a ki fegyverbe öltözik, mint a ki már leveti a fegyvert!”

Ebben az aspektusban ez azt is jelenti, hogy amikor elindulunk a hit útján, valójában az az e világ fejedelmével folytatott harcok kezdete. Ne beszéljünk úgy, mintha botlás nélkül mindvégig megállva már bent is lennénk az igazak földjén. Ezek után van még kedve valakinek hangoskodni? Valakik felett ítélkezni? Esetleg valakiket leuralni? Valakik előtt a tökéletességet láttatni? Hivalkodni? Másokat rágalmazni? Szidalmazni? Versengeni(!)? Az Úr, a végső idők jeleként adott próféciájában, felkészít bennünket a felismerésre, vagyis: a végidők jeleinek felismerésére!

Máté evangéliuma 24,1-51
„És kijővén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az ő tanítványai, hogy mutogassák néki a templom épületeit. Jézus pedig monda nékik: Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik. Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének? És Jézus felelvén, monda nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket, Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek. Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete. Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül. És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég. Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (a ki olvassa, értse meg): Akkor, a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; A ház tetején levő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen; És a mezőn levő ne térjen vissza, hogy az ő ruháját elvigye. Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon. Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon: Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok. Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higyjétek. Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is. Ímé eleve megmondottam néktek. Azért ha azt mondják majd néktek: Ímé a pusztában van; ne menjetek ki. Ímé a belső szobákban; ne higyjétek. Mert a miképen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a hol a dög, oda gyűlnek a keselyűk. Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig. A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: Azonképen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak. Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt. Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.”

Először is tehát:

„És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.”

Nos, ez önmagáért beszél, nem is firtatnám tovább.

„És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek.”

Hamis próféták azok, akik hamis igazságot hirdetnek, hamis Jézusról (mint szabadítóról, vagy hamis szabadításról, azaz a szabadulás hamis módját hirdetve munkálkodnak)! Minden hamis, ami eltér az igében meghatározott módtól. Ezt a hamisságot esetleg a „szeretet”, vagy az empátia köntösében csempészik be. Azonban felfedhető a hamisság, mert azok, akik hamisan hirdetik a szeretetet, pont ők azok, akik a leghamarabb, és legnyilvánvalóbban hagyják el a szeretet útját, ezzel meg is tagadva a szeretet erejét, ha és amennyiben az egójukat sértve érzik. Ám addig is a könnyebb utat hirdetik, miszerint senkinek nem kell aggódnia, legfőként nem kell semmit tennie ahhoz, hogy üdvre jussanak, Jézus az, aki cselekszik bennünk, de ha nem teszi, hanem hagyja, hogy rágalmazóként, igaztalanként, felfuvalkodva, öntelten, világiasan járjunk, az végeredményben a Messiás dolga. Tehát a kegyelem az általuk hirdetett verzió szerint nem kérdéses. Tehát ők azok, akik azt hirdetik, hogy az imádat kezd a hálaadással a legnagyobb lelki nyugalommal, mert a végkimenetel nem kérdéses (ebben nincs alázat az Isten előtt, hanem csak önhittség)!

„És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.”

Ugye ezen versek előre vetítik a szakadást, az elszeparálódást. Ha Isten felé szeretet gyakorlunk, akkor biza az embertársaink felé is azt kell gyakorolnunk ugyanis!

1János 4,20
„Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát?”

Az Istentől adatott, és Mózes által hirdetett törvények két irányultságúak ugyanis! Két kőtábla volt, ami elsősorban jelzi: kőbe vésve, tehát változhatatlan és elévülhetetlen! Másodsorban pedig a két irányultságot jelzi! Az első kőtáblára írott micvák az Örökkévalóval való engedelmes, és tisztelettel teljes együtt járás szidrái, rendtartásai vannak felírva, míg a második kőtáblára a vízszintes irány, vagyis az emberekkel való együttélés szabályai. Csak az egyik megtartása nem elég, mert a kettő adatott egyként! Egyebekben pedig a szeretetről sokan, és hosszan tudnak fennkölt módon beszélni. Pont a szeretet az egyik oly dolog, amiről nem beszélni kell, hanem megélni, és mutatni!

{flike}