Nem hallottuk, vagy nem érdekelt

Tanulmányok Találatok: 749

Nem hallottuk, vagy nem érdekelt 

ŐrtörönyEzékiel próféta könyve 33,1-33
„És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! szólj néped fiaihoz és mondjad nékik: Mikor hozándok fegyvert valamely földre, és a föld népe választ egy férfit ő magok közül, és őt őrállójokká teszik: És ő látja jőni a fegyvert a földre, és megfújja a trombitát, és meginti a népet; Ha valaki hallándja a trombitaszót, de nem hajt az intésre, s aztán a fegyver eljő és őt utóléri: az ő vére az ő fején lesz. Hallotta a trombitaszót, de nem hajtott az intésre, tehát az ő vére ő rajta lesz; és ha hajtott az intésre, megmentette lelkét. Ha pedig az őrálló látja a fegyvert jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver s utólér közülök valamely lelket, ez a maga vétke miatt éretett utól, de vérét az őrálló kezéből kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólándasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet. Te pedig, embernek fia, mondjad Izráel házának: Ezt mondjátok, mondván: Bizony a mi bűneink és vétkeink rajtunk vannak, és bennök mi megrothadunk, mimódon éljünk azért? Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!? Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, a melyen vétkezendik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtérend hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezendik. Mikor ezt mondom az igazról: Élvén éljen; és ő bízván igazságában, gonoszságot cselekszik: semmi igazsága emlékezetbe nem jő, és gonoszsága miatt, melyet cselekedett, meghal. S ha mondom a hitetlennek: halállal halsz meg; és ő megtér bűnéből és törvény szerint s igazságot cselekszik; Zálogot visszaad a hitetlen, rablottat megtérít, az életnek parancsolatiban jár, többé nem cselekedvén gonoszságot: élvén él, és meg nem hal. Semmi ő vétke, melylyel vétkezett, emlékezetbe nem jön néki; törvény szerint és igazságot cselekedett, élvén él. És ezt mondják néped fiai: Nem igazságos az Úrnak útja; holott az ő útjok nem igazságos. Mikor az igaz elfordul az ő igazságától s gonoszságot cselekszik, meghal a miatt. És mikor a hitetlen elfordul az ő hitetlenségétől és törvény szerint s igazságot cselekszik, él a miatt. És azt mondjátok: Nem igazságos az Úrnak útja: mindeniteket az ő útja szerint ítélem meg, Izráel háza. És lőn fogságunknak tizenkettedik esztendejében, a tizedik hónapban, a hónap ötödikén, jöve hozzám egy menekült Jeruzsálemből, mondván: Megvétetett a város! És az Úrnak keze lőn én rajtam este a menekült eljötte előtt, és megnyitá számat, mikorra az hozzám jöve reggel, és megnyilatkozék szám, s nem valék néma többé. És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! azok, kik amaz elpusztított helyeket lakják Izráel földjén, ezt mondják, mondván: Egyetlen egy volt Ábrahám, mikor örökségül kapta a földet, mi pedig sokan vagyunk, nékünk a föld örökségül adatott. Ezokáért mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Véreset esztek, és szemeiteket bálványaitokra emelitek, és vért ontotok; és a földet örökségül kapnátok? Fegyveretekben bíztatok, útálatosságot cselekedtetek, és mindenitek az ő felebarátja feleségét megfertéztette; és a földet örökségül kapnátok? Ezt mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Élek én, hogy a kik az elpusztult helyeken vannak, fegyver miatt hullnak el; és a ki a mezőnek színén, azt a vadaknak adtam eledelül, és a kik az erősségekben és a barlangokban vannak, döghalállal halnak meg. És teszem a földet pusztaságok pusztaságává, s megszünik erősségének kevélysége, és puszták lesznek Izráel hegyei, mert nem lesz, a ki átmenjen rajtok. És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor a földet pusztaságok pusztaságává teszem mindenféle útálatosságukért, melyeket cselekedtek. És te, embernek fia, néped fiai beszélgetnek felőled a falak mellett s a házaknak ajtaiban; és egyik a másikkal szól, kiki az ő atyjafiával, mondván: Jertek, kérlek, és halljátok: micsoda beszéd az, amely az Úrtól jő ki? És eljőnek hozzád, a hogy a nép össze szokott jőni, s oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédidet, de nem cselekeszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkokra, szívök pedig nyereség után jár. És ímé, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédidet, de nem cselekszik azokat. De ha beteljesednek, mert ímé beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttök.

Áldott Testvérek. Mint látjuk is, a szent tan e fejezete az engedetlenségről, mint értelmetlen és öngyilkos ellenállásról szól. Tudjuk, mert az eddigiekre tudnunk is kell, hogy az Isten beszéde, az élet kenyere! Yessua, a megígért Messiás ezt el is mondja magáról, hiszen azt mondja: 

János evangéliuma 6,48
„Én vagyok az életnek kenyere.” 

Az Élet kenyere, a lelkünket életképessé teszi, csakúgy, mint ahogyan a fizikai étel a testet erősíti. Tehát mindazok, akik hallgatják az Isten szavát és engedelmesen cselekszik az Isten akaratát. Tehát követik az Istent: élnek. Azok pedig, akik nem hallgatnak az Isten szavára, beszédére, igéjére, azok lelke a halál állapotában marad és a földi pályafutásuk befejeztével a halálban, vagyis az Istentől való elválasztottságban maradnak. Az Istennek való ellenszegülésnek több oka is lehet, de mindegyik ok, azon eleve fennálló momentumban gyökerezik, hogy az ember, születésétől fogva testi, hiszen az Ádám és Éva eredendő bűne által a testiséget örökítik tovább az emberek. Ezen állapotról tudható a szent tan bizonysága szerint: 

1.       A bűn miatti szégyenérzet nagyobb, mint az Istenhez való vágyódás! Ebben az állapotban az ember már testileg lát, testileg gondolkodik. 

I Mózes 3,7-10
„És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak. És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.” 

2.       Mentegetőzés, egymásra mutogatás, egyszer s mind: mások okolása. 

I Mózes 3,11-13
„És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém.” 

És ezek eredményeképpen, az Istentől való elválasztódás, a testiség miatt! 

I Mózes 6,3
„És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő.” 

Erre az állapotra jellemző Pál szavaival élve: 

Róma 8,5-8
„Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. A kik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.” 

Testi ember, akire jellemző tehát ismertetőjegy gyanánt: 

1.) Testileg lát dolgokat

2.) Testileg gondolkodik

3.) Mentegetőzik

4.) Másokat okol a sorsáért, de legfőként: a testi élete miatt eleve nem is engedelmeskedhet Isten akarata szerint, hisz a bűn elválasztva tartja az Örökkévalótól! 

Isten Igéje nem is jut el hozzá, mert hallani ugyan meghallja, ámde az ilyen ember meddő marad a mag befogadására. Tehát ez az alap és ebből kiindulóan futnak szerte szét a szálak, akarom mondani az ellenszegülés különböző miértjei személyre szabottan. Ám mit kezdjünk azzal, amikor az engedetlen, valójában már és legalábbis a megvallása alapján már hívő, tehát elvileg nem áll fenn az Istentől való elválasztottság? Nos, ennek az egyik legkézenfekvőbb oka az, hogy olyanok tanították neki az igét, akiket az Isten nem küldött és nem adta nekik ezt a szolgálatot. Minthogy az Istentől való kiválasztásuk erre a szolgálatra nem adatott meg, így azt helyesen nem is tehetik, hiszen meg van írva: 

János evangéliuma 15,5              
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” 

Ellenben azok, akiket az Örökkévaló erre a szolgálatra rendelt, Isten az Ő beszédét adta a szájukba, és ők az Isten beszédét is szólják! Ahhoz nem tesznek hozzá, nem is magyarázzák félre, nem élezik le, nem igazítják az emberek tetszésére, nem válogatnak abban, és nem is vesznek el belőle egy betűt sem! A két eset közötti megkülönböztetésről számol be Jeremiás próféta. 

Jeremiás 23,28-29
„A próféta, a ki álomlátó, beszéljen álmot; a kinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr. Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó pőröly?” 

Ám sajnos, mint tudjuk, hogy lettek önmaguk által felkent tanítók, próféták, akik az igazságot nem ismerve kezdtek el tanítani másokat, így azok nevelése, akik ily tanítók által taníttattak, már eleve kudarcra volt ítélve. Erre az állapotra mondta Yessua: 

Máté evangéliuma 15,14            
„Hagyjátok őket; vakoknak vak vezetői ők: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek.” 

Vannak ellenben szép számmal, akikhez egyszer csak eljut valahogy a tiszta evangélium, és elég elszántak és bátrak ahhoz, hogy minden addigi „eredményt” félredobva, mindent elölről kezdve elinduljanak azon nagyon „keskeny úton” amit mi így nevezünk: az ige vezetése. Na, ők mondhatják el magukról jogosan és igazán, hogy az ige az ő pásztoruk (hiszen az igét, vagy mondom így nyíltan: Jézust követik). A többiek (és sajnos ők vannak többen), az igazság hallatán berzenkedve elzárkóznak az ige hallatán, és oly „tanítókat” keresnek, akik az ő szájuk íze szerint konferálja az Isten szavát. Esetenként „szeretetre” hivatkozva utasítják el az Isten figyelmeztetését az Isten által küldött és erre a célra, vagy még inkább: szolgálatra kiválasztott testvéreket. És ezennel vissza is tértünk a kiindulási pontra. Nevezetesen: még testileg gondolkodnak, mert valójában soha sem lettek lelkiekké! Testi szeretet egészen más, mint az Isten által tanított és elvárt szeretet. A testi szeretet önközpontú, tehát egoista, míg az Isten által plántált, tanított és elvárt szeretetnek kiindulópontja, központja és vége, mindig az Isten! A testi ember azt keresi, azt preferálja, ami neki jó, amit magának szeretne. Az újjászületett ember pedig az Isten tetszését keresi mindig mindenben. Azok tehát, akik valósággal újjá születtek, az önmaguk által kívánatos dolgok fölé helyezik az Isten akaratát, és ebben az értelemben az embertársaik (lett légyen az testvér, vagy még nem testvér is) hasznát is. Tehát a szeretet, személyenkénti definíciójában is megláttatik a különbség, és egyben az az alap is mely felfedi, hogy az értelmező mely alapra építkezik: testire-e, avagy lelkire? Lássuk például Mózes személyét. Mózesről a szent tan úgy emlékezik meg: 

4Mózes 12,3
„Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd vala, minden embernél inkább, a kik e föld színén vannak.” 

Tehát ez a Mózes szelíd, alázatos, mondhatni: szeretet teljes embere volt Istennek. Ez nem élcelődés, mert ez így is van! De nem testi értelemben, hanem az Isteni szeretetben nyilvánult ez meg estében! Lássunk egy nagyon érdekes esetet: 

Mózes II. könyve 32,1-35
„Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről leszállani, egybegyűle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lőn dolga ama férfiúnak Mózesnek, a ki minket Égyiptom földéből kihozott. És monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggőket, a melyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám. Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggőket füleiről, és elvivék Áronhoz. És elvevé kezökből, és alakítá azt vésővel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, a kik kihoztak téged Égyiptom földéről. Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az előtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak innepe lesz! Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani. Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, a melyet kihoztál Égyiptom földéből. Hamar letértek az útról, a melyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izráel, a kik téged kihoztak Égyiptom földéből. Monda ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép. Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenök, és törűljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek. De Mózes esedezék az Úrnak, az ő Istenének színe előtt, mondván: Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, a melyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Égyiptomnak földéről? Miért mondanák az égyiptomiak, mondván: Vesztökre vivé ki őket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörülje őket a föld színéről? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet. Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelről a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nékik: Megsokasítom a ti magotokat mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyről szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké. És abba hagyá az Úr azt a veszedelmet, melyet akart vala bocsátani az ő népére. Megfordula azért és megindula Mózes a hegyről, kezében a bizonyság két táblája; mindkét oldalukon beírt táblák, mind egy felől, mind más felől beírva. A táblák pedig Isten kezének csinálmányai valának, az írás is Isten írása vala, kimetszve a táblákra. Józsué pedig hallván a nép rivalgását, monda Mózesnek: Harczkiáltás van a táborban. Az pedig felele: Nem diadalmasoknak, sem meggyőzetteknek kiáltása ez, éneklés hangját hallom én. És mikor közeledett volna a táborhoz, látá a borjút és a tánczolást, és felgerjede Mózesnek haragja, és elveté kezéből a táblákat, és összetöré azokat a hegy alatt. Azután fogá a borjút, a melyet csináltak vala, tűzben megégeté, és apróra töré mígnem porrá lett, és a vízbe hintvén, itatá azt az Izráel fiaival. És monda Mózes Áronnak: Mit tett néked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted? Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz. Mert azt mondák nékem: Csinálj nékünk isteneket, a kik előttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Égyiptom földéről kihozott, nem tudjuk mint lőn dolga. Én pedig felelék: Kinek van aranya? Szedjétek le; és nékem ide adák, én pedig a tűzbe vetettem, és e borjú formáltaték. És látván Mózes, hogy a nép megvadula, mert Áron megvadítá vala őket, ellenségeik csúfjára. Megálla Mózes a tábor kapujában, és monda: A ki az Úré, ide hozzám! és gyűlének ő hozzá mind a Lévi fiai. És szóla nékik: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és kiki ölje meg az ő attyafiát, barátját és rokonságát. A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedének, és elhulla azon a napon a népből úgymint háromezer férfiú. És mondá Mózes: Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak, kiki az ő fia és attyafia ellen, hogy áldása szálljon ma reátok. És másnap monda Mózes a népnek: Nagy bűnt követtetek el, most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bűneiteknek. Megtére azért Mózes az Úrhoz, és monda: Kérlek! Ez a nép nagy bűnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, a melyet írtál. És monda az Úr Mózesnek: A ki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből. Most azért eredj: vezesd a népet a hová mondottam néked: Ímé, Angyalom megy előtted; és az én látogatásom napján ezt az ő bűnöket is meglátogatom. És megverte az Úr a népet ezért is, a mit cselekedtek a borjúval, melyet Áron készített vala.”
 

Mózes az Isten előtt védte a népét, sőt azt mondta mikor az Örökkévaló el akarta veszejteni ezeket: 

II Mózes 32,32
„De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, a melyet írtál.” 

Azonban a bűnnel, a tévelygéssel, az ellenszegüléssel szemben, csöppet sem volt toleráns! Isten népe között nem tűrte ezek jelenlétét, sőt, pont az Isten népe érdekében állt fel oly keményen a bűn ellenében, nehogy a bűn továbbgyűrűzve másokat is megrontson, és ez által őrizte meg a népet a bűntől. A gazt ugyanis egyrészt gyökerestül kell kiszaggatni, másrészt kímélet nélkül, teljesen! Mert ha tovább terjed, már mások is áldozatul esnek. És a „keménység” fennáll abban az esetben is, ha valaki a szakadék felé sétál, nem suttogva, „ölbe ültetve”, cirógatva próbálod megmenteni, hisz arra ebben az esetben nincs idő! Ha rákiáltasz, megmentheted! Ha hezitálsz, elveszíted! Erről jut eszembe az a történet, mikor a lőtéren, egy könnyelműsködő önjelölt profi, viccelődött a csőre töltött fegyverével, a vizsgabiztos úgy ráüvöltött, hogy teliszaladt a delikvens gatyája. Ám a vizsgabiztos ezzel a „szeretetlen”, „durva” és „sértő” megnyilvánulásával életeket mentett. Ha menteni akarsz, néha keménynek kell lenni. Azt az ágat, amelyik rugalmas, nem tudod a megfelelő irányba fordítani hajlítással, azt az ágat meg kell törni ahhoz, hogy a megfelelő irányba fordíthasd véglegesen. A megtörés gyógyulással jár, és teljes gyógyulást hoz, a hajlítás még nagyobb erővel visz a rossz irányba, gondolj a meghajlított rugalmas faágra! Na, most ezek ismeretében, olvassuk el újra, az Ezekiél könyvének fent említett fejezetét: 

Ezékiel próféta könyve 33,1-33
„És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! szólj néped fiaihoz és mondjad nékik: Mikor hozándok fegyvert valamely földre, és a föld népe választ egy férfit ő magok közül, és őt őrállójokká teszik: És ő látja jőni a fegyvert a földre, és megfújja a trombitát, és meginti a népet; Ha valaki hallándja a trombitaszót, de nem hajt az intésre, s aztán a fegyver eljő és őt utóléri: az ő vére az ő fején lesz. Hallotta a trombitaszót, de nem hajtott az intésre, tehát az ő vére ő rajta lesz; és ha hajtott az intésre, megmentette lelkét. Ha pedig az őrálló látja a fegyvert jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver s utólér közülök valamely lelket, ez a maga vétke miatt éretett utól, de vérét az őrálló kezéből kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólándasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet. Te pedig, embernek fia, mondjad Izráel házának: Ezt mondjátok, mondván: Bizony a mi bűneink és vétkeink rajtunk vannak, és bennök mi megrothadunk, mimódon éljünk azért? Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!? Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, a melyen vétkezendik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtérend hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az ő igazsága által a napon, melyen vétkezendik. Mikor ezt mondom az igazról: Élvén éljen; és ő bízván igazságában, gonoszságot cselekszik: semmi igazsága emlékezetbe nem jő, és gonoszsága miatt, melyet cselekedett, meghal. S ha mondom a hitetlennek: halállal halsz meg; és ő megtér bűnéből és törvény szerint s igazságot cselekszik; Zálogot visszaad a hitetlen, rablottat megtérít, az életnek parancsolatiban jár, többé nem cselekedvén gonoszságot: élvén él, és meg nem hal. Semmi ő vétke, melylyel vétkezett, emlékezetbe nem jön néki; törvény szerint és igazságot cselekedett, élvén él. És ezt mondják néped fiai: Nem igazságos az Úrnak útja; holott az ő útjok nem igazságos. Mikor az igaz elfordul az ő igazságától s gonoszságot cselekszik, meghal a miatt. És mikor a hitetlen elfordul az ő hitetlenségétől és törvény szerint s igazságot cselekszik, él a miatt. És azt mondjátok: Nem igazságos az Úrnak útja: mindeniteket az ő útja szerint ítélem meg, Izráel háza. És lőn fogságunknak tizenkettedik esztendejében, a tizedik hónapban, a hónap ötödikén, jöve hozzám egy menekült Jeruzsálemből, mondván: Megvétetett a város! És az Úrnak keze lőn én rajtam este a menekült eljötte előtt, és megnyitá számat, mikorra az hozzám jöve reggel, és megnyilatkozék szám, s nem valék néma többé. És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! azok, kik amaz elpusztított helyeket lakják Izráel földjén, ezt mondják, mondván: Egyetlen egy volt Ábrahám, mikor örökségül kapta a földet, mi pedig sokan vagyunk, nékünk a föld örökségül adatott. Ezokáért mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Véreset esztek, és szemeiteket bálványaitokra emelitek, és vért ontotok; és a földet örökségül kapnátok? Fegyveretekben bíztatok, útálatosságot cselekedtetek, és mindenitek az ő felebarátja feleségét megfertéztette; és a földet örökségül kapnátok? Ezt mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Élek én, hogy a kik az elpusztult helyeken vannak, fegyver miatt hullnak el; és a ki a mezőnek színén, azt a vadaknak adtam eledelül, és a kik az erősségekben és a barlangokban vannak, döghalállal halnak meg. És teszem a földet pusztaságok pusztaságává, s megszünik erősségének kevélysége, és puszták lesznek Izráel hegyei, mert nem lesz, a ki átmenjen rajtok. És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor a földet pusztaságok pusztaságává teszem mindenféle útálatosságukért, melyeket cselekedtek. És te, embernek fia, néped fiai beszélgetnek felőled a falak mellett s a házaknak ajtaiban; és egyik a másikkal szól, kiki az ő atyjafiával, mondván: Jertek, kérlek, és halljátok: micsoda beszéd az, amely az Úrtól jő ki? És eljőnek hozzád, a hogy a nép össze szokott jőni, s oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédidet, de nem cselekeszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkokra, szívök pedig nyereség után jár. És ímé, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédidet, de nem cselekszik azokat. De ha beteljesednek, mert ímé beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttök.

Ugye azt látjuk, hogy a történetben a nép sérelmezte az őrállók kiabálást: „engem te csak ne figyelmeztess…” Hány esetben halljuk ma is ezeket a szavakat. Vagy: „ez az ember nem lehet Istentől, hisz sértő módon beszél”. Van másik szó is, ami első hallásra talán nem tűnik sértőnek, de a jelentése már végleges! 

Jeremiás próféta könyve 15,1-3
„És monda az Úr nékem: Ha Mózes és Sámuel állanának is előttem, nem hajolna lelkem e néphez; küldd ki az orczám elől, hadd menjenek! Ha pedig ezt mondják néked: Hová menjünk? ezt mondjad nékik: Így szól az Úr: A ki halálra való, halálra; a ki fegyverre való, fegyverre; a ki éhségre való, éhségre, és a ki fogságra való, fogságra. Mert négyfélével támadok reájok, ezt mondja az Úr: Fegyverrel, hogy gyilkoljon, kutyákkal, hogy tépjenek, az ég madaraival és a mezei vadakkal, hogy egyenek és pusztítsanak.” 

Mentsen mindenkit az Isten attól, hogy ezt az üzenetet küldje számára! Meg kell hallgatni az Isten beszédét! De még ez sem elég! Jakab intelme: 

Jakab 1,21-25
„Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott ígét, a mely megtarthatja a ti lelkeiteket. Az ígének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat. Mert ha valaki hallgatója az ígének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, a ki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt. De a ki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.” 

Talán emlékezünk ezekre az igékre, hiszen az elmúlt alkalommal Anti testvérünk igehirdetésének egy sarkalatos pontja volt ez. És volt még másik is, ami ma is említésre kívánkozik, az eddigiek fényében: ugye a magvető példázata! Mert az útszélre esett magokon kívül, mindhárom esetben hívőkről beszél Jézus. Az egyikben azért nem fogan meg, és azért nem fordul gyümölcsözésbe a mag, mert az a hívő éppen a testi célja, kívánságai miatt nem enged teret a magnak (tövises környezet). A másikban meg azért nem, mert az alap, amire építeni kíván, nem engedi, hogy az Isten beszéde meggyökerezzen benne. Ez a testies gondolkodás. A harmadik a „jó föld”, nos, ez a jó alap! Ebben gyümölcsözésbe fordul a vetés! Vannak közösségek, ahol esetleg érdekesség szintjén hallgatják a tiszta Igét. Hallani hallják, de nem az szerint élik a hívő életüket, tehát semmi hatással nincsenek számukra a hallottak. 

Ezekiél 33,31-32
„És eljőnek hozzád, a hogy a nép össze szokott jőni, s oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédidet, de nem cselekeszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkokra, szívök pedig nyereség után jár. És ímé, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédidet, de nem cselekszik azokat.” 

Tehát Ezekiél 33 lenne a magvető példája? Akkor gáz van testvérek! Mert az utolsó igéje ezt mondja: de ha beteljesednek, mert ímé, beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttük.” (!)  

Az egész fejezet egyetlen rövid mondatban foglalható össze: meg kell térni!

{flike}













Nyomtatás