Ítélkezés és testvérharc
Bírák könyve 19,1-30
„Ugyanebben az időben, amikor nem volt király Izráelben, mint jövevény tartózkodott az Efraim hegység oldalán egy Lévita, aki ágyas nőt szerzett magának Júda Bethleheméből. Paráználkodék pedig nála az ő ágyasa és elméne tőle atyjának házához, Júdának Bethlehemébe, és ott maradt négy hónapig. Ekkor felkelvén az ő férje, utána ment, hogy lelkére beszéljen, és hogy visszavigye őt. Szolgája és egy pár szamár volt vele. Az pedig bevezette őt az ő atyjának házába, és mikor meglátta őt a leánynak atyja, örvendve eléje ment. És ott tartóztatá őt ipa, a leánynak atyja, és ő ott maradt nála három napig, és ettek, ittak, és ott is háltak. És mikor a negyedik napon reggel korán felkeltek, és ő felkészült, hogy elmenjen, monda a leánynak atyja az ő vejének: Erősítsd meg szívedet egy falat kenyérrel, azután menjetek el. És leültek, és mindketten együtt ettek és ittak, és monda a leány atyja a férfiúnak: Gondold meg és hálj itt az éjjel és gyönyörködjék a te szíved. Mikor pedig felkelt az a férfiú, hogy elmenjen, addig marasztá őt az ipa, hogy ott maradt megint éjszakára. És felkelt azután az ötödik napon jókor reggel, hogy elmenjen, és monda a leánynak atyja: Erősítsd meg, kérlek, a te szívedet. És mulatozának, míg elhanyatlék a nap, és együtt evének mindketten. Ekkor felkele az a férfiú, hogy elmenjen ágyasával és szolgájával; de ipa, a leánynak atyja, így szólt hozzá: Ímé a nap már lehanyatlik, hogy beesteledjék, azért háljatok meg itt; ímé nyugalomra hajlik a nap, hálj itt, és gyönyörködjék a te szíved; holnap aztán készüljetek fel jókor reggel a ti útatokra, és menj el sátorodba. De a férfiú nem akart ott meghálni, és felkelt és elment, és egész Jebusig jutott, – ez Jeruzsálem. Egy pár megterhelt szamár és ágyasa volt vele. Mikor pedig Jebus mellett voltak, a nap már igen alászállott, és monda a szolga az ő urának: Jerünk és térjünk be a Jebuzeusok e városába, és háljunk ott. És monda néki az ő ura: Ne térjünk be az idegenek városába, ahol senki sincs az Izráel fiai közül, inkább menjünk el Gibeáig. És monda az ő szolgájának: Siess, és menjünk e két hely valamelyikébe, és háljunk vagy Gibeában, vagy Rámában. És tovább vonultak, és elmenének, és a nap Gibea mellett ment le felettök, amely Benjáminé. És oda tértek, hogy bemenjenek és megháljanak Gibeában. Mikor pedig oda bement, leült a város piacán, mert nem volt senki, aki őket házába behívná éjszakára. És ímé egy öreg ember jöve a munkából a mezőről késő estve. Ez a férfiú az Efraim hegységéről való volt, és csak jövevény Gibeában, míg a helynek lakói Benjáminiták voltak. És mikor felemelte szemeit, és meglátta azt az utas embert a város piacán, monda az öreg ember néki: Hová mégy és honnan jösz? Ez pedig monda néki: Megyünk Júda Bethleheméből az Efraim hegység oldaláig, ahonnan való vagyok. Júda Bethlehemében voltam és most az Úr házához megyek, és nincsen senki, aki házába fogadna engem. Pedig szalmánk és abrakunk is van szamaraink számára, és kenyerem és borom is van a magam és a te szolgálód és emez ifjú számára, ki szolgáddal van, úgy hogy semmiben sem szűkölködünk. Ekkor monda a vén ember: Békesség néked! Mindarra, ami nélkül csak szűkölködöl, nékem lesz gondom. Csak nem hálsz itt az utcán?! És elvezette őt az ő házához és abrakot adott az ő szamarainak. Azután megmosták lábaikat, és ettek és ittak. És mikor vígan laknának, ímé a város férfiai, a Béliál fiainak emberei, körülvették a házat, és az ajtót döngetve, mondának az öreg embernek, a ház urának, mondván: Hozd ki azt a férfiút, aki házadhoz jött, hogy ismerjük meg őtet. És kiment hozzájuk az a férfiú, a háznak ura és monda nékik: Ne, atyámfiai, ne cselekedjetek ilyen gonoszt, minekutána az a férfiú az én házamhoz jött, ne tegyétek vele azt az alávaló dolgot. Ímé itt van hajadon leányom és az ő ágyasa, ezeket hozom ki néktek, és ezeket nyomorgassátok, és tegyétek velök azt, amit csak tetszik, csak e férfiúval ne cselekedjétek azt az alávaló dolgot. A férfiak azonban nem akartak reá se hallgatni. Ekkor kézen fogta az a férfiú az ő ágyasát, és kivitte nékik az utcára. Ezek pedig megszeplősíték őt, és gonoszul élének vele egész éjszaka reggelig, és csak mikor feltetszett a hajnal, akkor bocsátották el. És elment az asszony virradat előtt és reggel ott rogyott össze annak a férfiúnak háza ajtajánál, amelyben az ő ura volt reggelig. Mikor pedig felkelt az ő ura reggel, és kinyitotta a ház ajtaját, és kiment, hogy útnak induljon, ímé az asszony, az ő ágyasa, ott feküdt elterülve a ház ajtaja előtt, és kezei a küszöbön. És monda néki: Kelj fel és menjünk el. De az nem felelt néki. Ekkor feltette őt a szamárra, és felkelt a férfiú, és elment hazájába. És mikor hazaért, kést vett elő, és megfogta ágyasát, és tagról-tagra szétvagdalta őt tizenkét darabba, és szétküldözte Izráel minden határába. Lőn pedig, hogy mindenki, aki ezt látta, azt mondotta: Nem történt és nem láttatott ehhez hasonló dolog, mióta csak feljöttek az Izráel fiai Égyiptomnak földéből mind e mai napig. Gondolkodjatok e dolog felől, tartsatok tanácsot és beszéljétek meg.
Bírák könyve 20,1-48
„Erre kivonultak az Izráel minden fiai és összegyülekezett a nép, mint egy ember, Dántól fogva Bersebáig és a Gileád földéig, az Úrhoz Mispába. És megjelentek az egész népnek főfő emberei, az Izráelnek minden nemzetségei az Isten népének gyülekezetében, négyszázezer gyalogos, fegyverfogható férfiú. De meghallották a Benjámin fiai is, hogy felmentek az Izráel fiai Mispába. Az Izráel fiai pedig mondának: Mondjátok meg, hogy mint történt ez a gonoszság? És felele a Lévita, a megöletett asszonynak férje, és monda: Gibeába, mely Benjáminé, mentem én és az én ágyasom, hogy ott megháljak. És ellenem támadtak Gibeának férfiai, és körülvették miattam a házat éjjel, engem akartak megölni, de az én ágyasomat nyomorgatták meg annyira, hogy meghalt. Ekkor fogtam ágyasomat, és szétvagdaltam őt, és szétküldöztem az Izráel örökségének minden tartományaiba, mert útálatosságot és aljasságot követtek el Izráelben. Ímé mindnyájan, kik itt vagytok Izráel fiai, szóljatok erről és tanácskozzatok felőle. Ekkor felállott az egész nép, mint egy ember, mondván: Senki közülünk sátorába ne menjen, és senki házához ne térjen, Mert most Gibea ellen ezt cselekedéndjük: sorsot vetünk rá. És választunk tíz férfiút száz közül, és százat ezer közül, és ezeret tízezer közül, Izráelnek minden nemzetségéből, hogy hordjanak élelmet a népnek, hogy ez elmenvén, cselekedjék Benjámin Gibeájával annak minden gonoszsága szerint, melyet elkövetett Izráelben. És összegyülekezett Izráel minden férfia a város ellen, mint egy ember, egyesülten. És követeket küldöttek az Izráel nemzetségei Benjámin minden törzseihez, mondván: Micsoda aljasság az, ami ti közöttetek történt? Most adjátok ki azokat a férfiakat, a Béliál fiait, akik Gibeában vannak, hogy megöljük őket, és kitisztítsuk a gonoszt Izráelből. De a Benjámin fiai nem akartak hallgatni testvéreiknek, az Izráel fiainak szavára, Hanem egybegyűltek a Benjámin fiai a városokból Gibeába, hogy kimenjenek harcolni az Izráel fiaival. És azon a napon a Benjámin fiai, akik a városokból jöttek fel, huszonhatezer fegyverfogható férfiút számlálának, Gibea lakóin kivül, kik szám szerint hétszázan voltak, mind válogatott férfiú. Ebből az egész népből volt hétszáz válogatott férfiú, akik suták voltak. Ezek mindnyájan a parittyával hajszálnyira biztosan találtak és nem hibázták el. Az Izráel fiai pedig szám szerint, a Benjámin fiain kivül, négyszázezeren voltak, fegyverfogható emberek, és mind hadakozó férfiak. Ekkor felkeltek, és felmentek Béthelbe, és megkérdék az Istent, és mondának az Izráel fiai: Ki menjen fel először közülünk a Benjámin fiai ellen hadakozni? És monda az Úr: Júda először. Felkeltek azért az Izráel fiai reggel, és táborba szállottak Gibea előtt. És kimentek Izráel emberei harcolni Benjámin ellen, és csatarendbe állottak fel ellenök az Izráel emberei Gibeánál. És kivonultak a Benjámin fiai is Gibeából, és levertek az Izráel fiai közül az nap huszonkétezeret a földre. De a nép, Izráel férfiai, megbátoríták magukat, és újra csatarendbe állottak ugyanazon a helyen, amelyen előtte való nap sorakoztak. És felmenének az Izráel fiai, és ott sírtak, az Úr előtt egész estig, és megkérdezték az Urat, mondván: Vajjon elmenjek-é még harcolni az én atyámfiának, Benjáminnak fiai ellen? Az Úr pedig monda: Menjetek fel ellene! És mikor az Izráel fiai másnap a Benjámin fiai ellen felvonultak, Kijött elébük Benjámin Gibeából másnap, és levert az Izráel fiai közül még tizennyolcezer embert a földre, kik mindannyian fegyverfoghatók valának. Ekkor felment Izráel minden fia és az egész nép, és elmenvén Béthelbe, sírtak, és ott maradtak az Úr előtt és bőjtöltek aznap egész estvéig, és égőáldozattal és hálaadó áldozattal áldoztak az Úr előtt. És megkérdezék az Izráel fiai az Urat, – mert ott volt abban az időben az Isten frigyládája. És Fineás, az Áron fiának Eleázárnak fia szolgált körülötte abban az időben – mondván: Vajjon még egyszer felmenjek-é harcolni az én atyámfiának Benjáminnak fiaival, vagy pedig abbanhagyjam? És monda az Úr: Menj, mert holnap kezedbe adom őket. És leseket vetett Izráel Gibea ellen köröskörül. És felvonultak az Izráel fiai a Benjámin fiai ellen harmadnapon, és felállottak Gibea ellen úgy, mint annakelőtte. Ekkor kijöttek a Benjámin fiai a nép ellen, elszakasztatának a várostól, és elkezdették a népet verni, és ölni, mint annakelőtte, a mezőn, a két úton, melynek egyike Béthelbe, másika Gibea felé vezet, és már megöltek mintegy harminc férfiút Izráelből. És mondának a Benjámin fiai: Megverettetnek ezek előttünk megint, mint először. Az Izráel fiai pedig mondának: Fussunk el és szakasszuk el őket a várostól, ki az országútra. És az Izráel minden fia elhagyta helyét és Baál-Thámárnál állott fel. Izráel lesei pedig előtörtek rejtekhelyeikből Maareh-Gabából. Ekkor az egész Izráelből tízezer válogatott férfiú tört Gibea ellen, és néki búsulának a harcnak, és amazok észre sem vették, hogy veszedelemben forognak. Így verte le az Úr Izráel előtt Benjámint, és elpusztítottak az Izráel fiai azon a napon a Benjámin fiai közül huszonötezerszáz férfiút, kik mind fegyverfoghatók voltak. Benjámin fiai tehát látták, hogy megveretnek, mivel Izráel férfiai csak azért adtak helyet Benjáminnak, mert ők a lesekben bíztak, amelyeket Gibeánál helyeztek el. És a les elősietett és előtört Gibea ellen, és a les bevonult, és leölte az egész várost fegyvernek élivel. És abban egyeztek meg Izráel férfiai a les-csapatokkal, hogy erős füstfelleget bocsátanak fel a városból. Mikor aztán az Izráel férfiai visszafordultak a harc közben, és Benjámin megkezdte az öldöklést és leölt mintegy harminc férfiút Izráelből, és azt gondolta magában: Bizony megverettetnek előttünk, mint az első ütközetben: Épen akkor kezdett a felhő felemelkedni a városból, mint egy füstoszlop. És mikor aztán Benjámin hátratekintett, látta, hogy íme a város lángja már feléri az eget. És az Izráel fiai megfordultak, és megijedének a Benjámin fiai, akik most látták csak, hogy rajtok a veszedelem. És elfutottak az Izráel férfiai elől a pusztába vivő útra; de a harc ott is utólérte őket, és az út közepén ölték le a városból jövőket. Körülvették Benjámint, üldözték őt, letiporták a pihenő helyen, egészen a Gibea előtt keletre eső vidékig. És elesett Benjámin közül tizennyolcezer ember, mindnyájan vitéz férfiak. Ekkor megfordultak, és a pusztába menekültek, a Rimmon sziklájához; de az útakon még megöltek közülök ötezer embert, és azután egész Gideomig mentek utánok, és megöltek közülök kétezer embert. Azok tehát, akik elestek Benjámin közül, összesen huszonötezeren voltak, kik mindannyian fegyvert fogtak azon a napon, és mindnyájan vitéz férfiak voltak. De hatszáz férfiú megfordult, és elmenekült a pusztába a Rimmon kősziklájára, és ott is maradt a Rimmon szikláján négy hónapig. Az Izráel férfiai pedig visszatértek a Benjámin fiaira, és megölték őket fegyvernek élével a városokban az emberektől a barmokig, és ami csak található volt; az összes városokat pedig, miket találtak, tűzzel égették meg.”
Láthattuk a történetben, hogy Izrael népe nem lett közömbös a bűn láttán, hanem szándékukban állt kitakarítani a gonoszt maguk közül. Itt gyorsan meg is említeném azt a fontos dolgot, hogy ez nem jó erkölcsű magatartás miatt ítéltek így, hanem mert Isten ezt parancsba adta. Isten halálbüntetést határozott több bűn cselekvése ügyében, olyanok mint: bálványimádás, hamisan prófétálás, paráználkodás, emberrablás, szexuális aberráltság! Ez utóbbit illetően, nézzük meg Isten rendeletét:
3Mózes 18,22-30
„Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonynyal hálnak: útálatosság az. És semmiféle barommal se közösülj, hogy azzal magadat megfertőztessed, és asszony se álljon meg barom előtt, hogy meghágja őt; fertelmesség az. Egyikkel se fertőztessétek meg magatokat ezek közül; mert mindezekkel ama pogányok fertőztették meg magokat, kiket én kiűzök ti előletek. És fertőzötté lett az a föld, de meglátogatom azon az ő gonoszságát, mert kiokádja az a föld az ő lakosait. Tartsátok meg azért ti az én rendeléseimet és végzéseimet, és ez útálatosságok közül semmit meg ne cselekedjetek, se a benszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény: (Mert mindezeket az útálatosságokat megcselekedték annak a földnek lakosai, amely előttetek van; és fertelmessé lőn az a föld), Hogy ki ne okádjon titeket az a föld, ha megfertőztetitek azt, amint kiokádja azt a népet, amely előttetek van. Mert aki megcselekszik valamit ez útálatosságokból, mind kiirtatik az így cselekvő ember az ő népe közül. Tartsátok meg azért amit én megtartani rendelek, hogy egyet se kövessetek amaz útálatos szokásokból, amelyeket követtek ti előttetek, és meg ne fertőztessétek magatokat azokkal. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.”
Ám láthatjuk, hogy Izrael népe két alkalommal vereséget szenvedett Benjámin törzsétől. Mi lehetett ennek az oka? Miért csak harmadik alkalommal sikerült felülkerekedniük Benjaminon? Odáig rendben volt a dolog, hogy Isten parancsának engedve, ki akarták takarítani a gonoszt. Viszont a probléma az volt, hogy Izrael népének is volt rendezni valója Isten felé, azaz bűn terhelte őket. Ezért látjuk azt, hogy csak a bűnbánat és a hálaáldozat után adta az Úr a kezükbe Benjamin törzsét. Mielőtt másokon ítélkeznénk, vizsgáljuk meg önmagunkat, vajon mi hogyan állunk az Úr parancsolatainak a megtartásában? Jézus ekképpen mondta:
Máté evangéliuma 7,1-5
„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek. Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van? Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!”
Ezért ha valakit halálra ítélünk egy olyan bűn miatt, ami halált von maga után, és közben minket is halálos bűn terhel, akkor önmagunkat is halálra ítéltük. Mert ha Isten igazságát kívánjuk, akkor az igazság először minket fog átvizsgálni.
Római levél 2,1-11
„Annakokáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, aki ítélsz: mert amiben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat míveled te, aki ítélsz. Tudjuk pedig, hogy az Istennek ítélete igazság szerint van azokon, akik ilyeneket cselekesznek. Vagy azt gondolod, óh ember, aki megítéled azokat, akik ilyeneket cselekesznek, és te is azokat cselekszed, hogy te elkerülöd az Istennek ítéletét? Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít? De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára. Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: Azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel; Azoknak pedig, akik versengők és akik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal. Nyomorúság és ínség minden gonoszt cselekedő ember lelkének, zsidónak először meg görögnek; Dicsőség pedig, tisztesség és békesség minden jót cselekedőnek, zsidónak először meg görögnek: Mert nincsen Isten előtt személyválogatás.”
Vajon akkor azt jelenti, hogy sosem ítélhetünk a gonosz felett? Nem! Ítélnünk kell, de ehhez nekünk tisztáknak kell lennünk a bűn cselekvésétől. Az apostolok idejében is láthatjuk, hogy a Mózesi törvényekben található Istentől kapott rendeleteket megtartották, a gyülekezetekből kivetették a gonoszt!
1Korintusi levél 5,1-13
„Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő; hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna közületek azt, aki ilyen dolgot cselekedett. Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, átadjuk az ilyet a Sátánnak, teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával. Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból. Most tehát azt írom nektek, hogy ne éljetek közösségben azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek. Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!”
Vagyis akit bár testvérnek neveznek (merthogy nem az), de parázna, nyerészkedő, bálványimádó, rágalmazó, részeges vagy harácsoló, az ilyeneket ki kellett vetni a gyülekezetből! A mai korban ellenben azt mondanák erre, hogy nem láthatjuk, hogy mi van a szívükben, lehet hogy meg vannak térve és szeretik az Istent. Ellenben az ige tanítása az, hogy akik ilyeneket tesznek, azok nem testvérek, vagyis nincsenek megtérve. Meg is magyarázza Pál a Római levél 2. fejezetében, amit nemrég olvastunk, hogy Isten a cselekedeteink szerint fog megítélni minket:
„Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: Azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel; Azoknak pedig, akik versengők és akik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal.”
Hát igen, ezt is a kereszténység nagy része másképp gondolja, egy megfoghatatlan szeretetre hivatkoznak, és szintúgy egy megfoghatatlan kegyelemre, amiben hiába bíznak. Mert mind a kettő megfogható, mivel valós! A szeretetünket Isten felé nem a szép gondolatainkkal vagy a szép beszédünkkel kell kifejeznünk, Isten világosan több helyen is tudtunkra adja, hogy a parancsolatainak a megtartásával fejezzük ki a szeretetünket iránta! Vagyis megfogható módon, cselekedetekkel! Ugyancsak a kegyelem megfogható, mert valós. Ha mi nem kegyelmezünk másokon, akkor nekünk sem kegyelmez meg Isten. Ha nem bocsátunk meg másoknak, úgy nekünk sem bocsát meg Isten. A kegyelemnek azok a részesei, akik életében nem válik hiábavalóvá, vagyis megtermik a gyümölcsét. Ilyen elengedhetetlen gyümölcs például az Istennek való engedelmesség!
De ami az ítélkezést illeti, testvéreink ellen nem ítélhetünk, egyedül az Úr ítélheti meg őket. Viszont eszközünk lehet a feddés. Feddeni lehet, mert az igazi feddés a szereteten alapszik. Ezzel a feddéssel testvérek életeit menthetjük meg, hiszen a helytelen cselekvésre felhívva, jóra fordítjuk a figyelmet. A feddés, egy figyelmeztetés, mikor a helytelen cselekedetre mutatunk rá, ennek a célja pedig a megjobbítás! Többek között ezt láthatjuk abban a történetben is, mikor Pál megfeddte Pétert, az elkülönülése miatt. Viszont sokan nem tudják a feddés lényegét és egy pillanat alatt ítélkezésbe, sőt, kárhoztatásba csap át a dolog.
Római levél 14,1-13
„A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok. Az egyik azt hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta őt. Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik. De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa. Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki pedig nem eszik, az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad az Istennek. Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék. Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé. Mert meg van írva: "Élek én, így szól az Úr, bizony előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv magasztalni fogja Istent." Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek. Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást.”
Visszatérve a nyitó igékhez, van még egy döbbenetes valóság, amit fel kell ismernünk. Ugyebár Béliál fiai, akik Benjamin törzséből származtak, fertelmes dolgot cselekedtek. Mégis Izrael fiai jártak pórul, azok, akik az igazságért álltak harcba. Nem csak ennyi a tanulság, amit eddig beszéltünk, hanem még az is, hogy a Benjamin törzse nemesebb lelkű volt az Izraelitáknál. Miért? Mert ők bár ugyanúgy bűnösök voltak, de legalább nem ítélkeztek! Ezen gondolkozzunk el testvérek… Isten előtt igazabb az, aki elpártol és úgy cselekszik hamisságot, mint az, aki Istenének mondja az Urat, de hamisságot cselekedik. Ezt nevezzük hűtlenségnek, vagyis hitszegésnek, amely nagyobb bűn a hitetlenek bűnénél:
Jeremiás könyve 3,6-11
„És monda az Úr nékem Jósiás király napjaiban: Láttad-é, amit az elpártolt Izráel cselekedett? Elment ő minden magas hegyre és minden zöldelő fa alá, és ott paráználkodott. És mondám, miután mindezt megcselekedte: Térj vissza hozzám! de nem tért vissza. És látta ezt az ő hitszegő húga, a Júda. És láttam, hogy mindamellett is, hogy elbocsátottam az elpártolt parázna Izráelt, és adtam néki elválásról való levelet: nem félt a hitszegő Júda, az ő húga, hanem elment, és ő is paráználkodott. És lőn, hogy az ő paráznaságának hírével megfertőztette a földet; mert kővel és fával paráználkodott. És mindez után sem tért vissza hozzám az ő hitszegő húga, a Júda, az ő szíve teljességével, hanem csak képmutatással, azt mondja az Úr. És monda nékem az Úr: Igazabb lelkű az elpártolt Izráel, mint a hitszegő Júda.”
Izrael népe Isten zászlaja alatt vonultak, csakúgy amint ma is teszik sokan, de nem volt velük Isten. Nagyobb a bűne azoknak, akik Istenre hivatkozva tesznek Istentelen dolgokat, mint azoknak, akik bár Istentelenül élnek, de legalább nem adják ki magukat Isten követőinek. A kétfelé sántikálás rosszabb a hitetlenségnél, vége pedig a kettévágatás! Mert mi a kettévágatás értelme? A szövetségszegés! Ugye elsőként Ábrahám történetében olvashatunk kettévágott állatokról, amik között az emésztő tűz (füstölgő kemence) és a szabadítás (tüzes fáklya) mentek át. Vagyis az Atya és a Fiú, akik egymással kötötték a szövetséget, míg Ábrahám aludt. Ott bár nincs leírva a kettévágott állatok értelme, de Jeremiásnál megtudhatjuk annak jelentését:
Jeremiás könyve 34,17-20
„Azért ezt mondja az Úr: Ti nem hallgattatok reám, hogy kiki szabadságot hirdessen az ő atyjafiának és kiki az ő felebarátjának. Ímé, én hirdetek néktek szabadságot, azt mondja az Úr, a fegyverre, a döghalálra és az éhségre, és odaadlak titeket e föld minden országainak útálatára. És odaadom a férfiakat, akik megszegték az én szövetségemet, akik nem teljesítették a szövetség pontjait, amelyet előttem kötöttek vala tulokkal, amelyet ketté vágának és átmenének annak részei között, Júdának fejedelmeit és Jeruzsálem fejedelmeit, az udvari szolgákat és a papokat és a földnek minden népét, akik átmentek a tulok részei között: Odaadom őket az ő ellenségeik kezébe, és az ő lelköket keresők kezébe, és az ő holttestök ez égi madaraknak és a föld vadainak lesznek eledelévé.”
Tehát szövetségkötés volt az, mikor a kettévágott állatok között mentek át, és ezzel azt mondták ki, hogy: ha megszegem szövetségemet, ekképpen járjak, mint az állatok közül egy! Olvassuk el Jézustól is ezt:
Lukács evangéliuma 12,42-48
„Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hű és bölcs sáfár, kit az úr gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál! Bizony mondom néktek, hogy minden jószága felett gondviselővé teszi őt. Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni: Megjő annak a szolgának az ura, amely napon nem várja és amely órában nem gondolja, és kettévágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja. És amely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg; Aki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle.”
Aki kétfelé sántikál, az ketté fog szakadni, mert az Úr gondoskodik arról, hogy a kettévágatás ilyen esetben megtörténjék. Hasonlóképpen Iskáriótes Júdás, egy a tizenkét tanítvány közül csúfos halált halt. Nézzük meg:
Máté evangéliuma 27,1-5
„Mikor pedig reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy őt megöljék. És megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Poncius Pilátusnak a helytartónak. Akkor látván Júdás, aki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harminc ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek, Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad. Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát.”
Péter egész máshogy emlékezik meg erről, nézzük meg:
Apostolok Csel. 1,16-18
„Atyámfiai, férfiak, szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Lélek Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik megfogták Jézust. Mert mi közénk számláltatott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét. (Ez hát mezőt szerze hamisságának béréből; és alá zuhanván, elhasadt középen, és minden belső része kiomlott.”
Akkor most hogyan is halt meg? Felakasztotta magát, vagy leugrott egy magas helyről? Létezik az a teória, miszerint szakadék felett akaszthatta fel magát, majd lezuhanva kettészakadt egy éles sziklán. Ezt nem lehetséges, hacsak valaki zuhanása közben ketté nem vágta egy karddal. Péter lelki vonatkoztatásban beszélt, Júdás közöttük volt, de nem volt közülük való. Jézussal járt, de a szíve a mammoné volt. Szövetséget szegett, mert Jézus követésére adta magát, de mégsem Jézust, hanem a saját kívánságait követte. De a kettévágatásnak nem csak ennyi értelme van! Ugyanis láthatóvá válik a belső rész, aminek a jelentése az, hogy Isten nyilvánvalóvá tette, hogy mi lakozik az emberben! Júdás esetében is a belső része kifordult, minden sötét dolog napvilágra kerül.
{flike}