Oltár

Oltár

Oltár2Mózes  32,1-6
„Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről leszállani, egybegyűle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lőn dolga ama férfiúnak Mózesnek, aki minket Égyiptom földéből kihozott. És monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggőket, amelyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám. Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggőket füleiről, és elvivék Áronhoz. És elvevé kezökből, és alakítá azt vésővel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, akik kihoztak téged Égyiptom földéről. Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az előtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak innepe lesz! Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani.”

Mielőtt még nekifutnánk az egész igerésznek, először hozom Pálnak a szavait, amely erről a történetről beszél:

1Korintusi levél 10,7
„Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és felkelének játszani.”

Fel lehet akkor tenni a kérdést, hogy vajon miért számított bálványimádásnak az evés, ivás és a játszás? A 2 Mózesben egyértelműen kiderül, erről kicsit később részletesebben fogok beszélni, de ugyanakkor nagy súlya van azoknak a szavaknak, amelyeket Pál mondott. Mert mit értett Pál azalatt, hogy ne legyünk bálványimádók az evés, ivás és a játék terén? Talán bűn lenne az evés, az ivás vagy a játék? Nem, hanem hogy ne készítsünk magunknak aranyborjúkat! De ne test szerint gondolkozzunk, ne konkrét aranyborjúkra gondoljunk, hiszen az csak jelöl valamit, vagyis egy lelki dolog megtestesülése. Mégpedig a helytelen Istenismeretet és az abból fakadó helytelen Istentiszteletet jelöli! Ez a mai hívők többségének aktuális üzenet! Hiszen Istent egyféleképpen lehet dicsőíteni, hogy az kedves legyen Őelőtte, méghozzá pontosan úgy, ahogyan Ő azt meghatározta és tudomásunkra adta igéjén keresztül. Tehát aki úgy imádja Istent, ahogyan az nem kedves Neki, az pontosan aranyborjakat imád, és tudjuk, hogy bálványimádók nem örökölhetik Isten országát.

Most vegyük sorra az eseményt és döbbenjünk meg, hogy ismét a mai napon is aranyborjúkat imádnak megannyi gyülekezetben! Nem múlt el az az idő, hanem újra és újra megismétlődik, ahogyan Salamon is mondja:

Prédikátor 1,9-10
„Ami volt, ugyanaz, ami ezután is lesz, és ami történt, ugyanaz, ami ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt. Van valami, amiről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak.”

Tehát először is van egy bálvány, amit nem más idegen Istenként fogadtak el, hanem azt az Istent imádták személyében, Aki kihozta őket Egyiptomból. Figyeljünk csak:

„Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggőket füleiről, és elvivék Áronhoz. És elvevé kezökből, és alakítá azt vésővel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, akik kihoztak téged Égyiptom földéről.”

Tehát megtestesítették az egy igaz Istent borjú formájában, és a saját szívük szerint kezdték el imádni! Vagyis a saját tetszésük, meglátásuk alapján imádták. Az ilyen imádatot nevezzük baál imádatnak, amikor nem egy idegen istent imádnak, hanem az egy igaz Istent, csak Őt félreismerve és a maguk által választott imádati módon. Ezt egyértelműen megláthatjuk a következő igerészben:

Hóseás könyve 2,15
„És azon a napon, ezt mondja az Úr, így fogsz engem hívni: Én férjem, és nem hívsz engem többé így: Baálom.”

Merthogy a baál jelentése is férj! Lássuk az aranyborjú bálvány, vagyis a baál imádatát:

„Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az előtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak innepe lesz! Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani.”

Kihirdette Áron, hogy holnap az Úr ünnepe lesz, és azt a napot (merthogy úgy olvassuk: másnapon) evéssel, ivással és játszadozással ünnepelték meg! Most pedig elárulom, ha még nem jöttetek volna rá, hogy miért mondtam azt, hogy ma sincsen másképp. Meg van írva:

5Mózes 27,5
„És építs ott oltárt az Úrnak, a te Istenednek; olyan kövekből való oltárt, amelyeket vassal meg ne faragj.”

Azokat a köveket, amelyből Isten oltárát építették, nem volt szabad megfaragni. Miért? Először meg kell értenünk, hogy mi az oltár jelentése. Az oltár adatott az áldozatok bemutatására. Ha az oltár, vagy a rajta levő áldozat nem úgy volt elkészítve, ahogyan azt az Úr meghatározta, akkor nem volt kedves az Isten előtt, bármilyen áldozatról is legyen szó. Jézus ekképpen nyilatkozik az oltárról:

Máté evangéliuma 23,16-19
„Jaj néktek vak vezérek, akik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, semmi az; de ha valaki a templom aranyára esküszik, tartozik az. Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az arany-é, vagy a templom, amely szentté teszi az aranyat? És: Ha valaki az oltárra esküszik, semmi az; de ha valaki a rajta levő ajándékra esküszik, tartozik az. Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az ajándék-é vagy az oltár, amely szentté teszi az ajándékot?”

Oltár már nincs, amelyen állatáldozatokat mutathatnánk be, hiszen az állatok áldozása megszűnt a templom lerombolása óta. De tudjuk, hogy mikor Isten Mózesnek adta a szent sátor és a felszereléseinek tervrajzát, ügyelnie kellett Mózesnek arra, hogy teljes pontossággal készíttesse azt el.

Zsidó levél 8,5
„Akik a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának szolgálnak, amint Isten mondotta Mózesnek, mikor be akarta végezni a sátort: Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, amely a hegyen mutattatott néked.”

Ez pedig azért volt, mert a földiek, a mennyeiek képmása! Tehát az oltár is jelöl valamit, ami mennyei. Az oltár nem más, mint Jézus! Nem változott, nem múlt el, csak Benne maradva lehetnek kedvesek a cselekedeteink Isten előtt, csak a Jézusban való életünk által lehetünk jó illat az Atya előtt.

János evangéliuma 15,8
„Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim.”

De gyümölcsöt mikképpen teremhetünk? Csakis Jézus által:

János evangéliuma 15,4
„Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok.”

Tehát ha az oltárra gondolunk, gondoljunk Jézusra. Márpedig azért is, mert ahogyan az oltár volt az egyetlen közbenjáró Isten és ember között, akképpen lett Jézus is egyetlen közbenjárónkká! Gondoljunk akár a békeáldozatra, ugyanúgy Jézuson keresztül békültünk meg az Atyával:

2Korintusi levél 5,18
„Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát;”

Vagy ott a hálaáldozat, ami ugyancsak azt mutatja, hogy Jézus által adhatunk hálát az Atyának. Így megérthetjük Pál szavait, amikor ezt mondja:

Római levél 7,25
„Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által.”

A bűnáldozat is, csakis Jézus által leltünk bocsánatot az Atya előtt! Amiképpen az oltárra vitték az áldozatot a bűneik bocsánatáért, akképpen kaptunk Jézus által bocsánatot a bűneinkért.

És ott az engesztelő áldozat, amelyet egykor a főpap évenként csupán egyszer mutathatott be, belépve a Szentek Szentjébe, a nép bűneiért.

1János levele 2,2-4
„És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is. És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.”

Mennyünk tovább. Tehát miért is nem szabadott az oltárt megfaragni? Egyrészt, hogy ne hasonlítson semmihez sem, mert Istenhez fogható nincsen.

2Mózes 20,1-4
„És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván: Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak.”

Másrészt pedig, úgy jó ahogyan van, ember ne nyúljon hozzá. Jézust nem faraghatjuk meg a saját elképzelésünk szerint.

5Mózes 12,32
„Mindazt, amit én parancsolok néktek, megtartsátok, és aszerint cselekedjetek: semmit ne tégy ahhoz, és el se végy abból!”

Nézzük meg az igében, hogy a faragott kövekből épített oltár nem kedves az Isten előtt:

Ézsaiás könyve 65,1-5
„Megkeresni hagytam magamat azoktól, akik nem is kérdeztenek; megtaláltattam magamat azokkal, akik nem is kerestenek. Ezt mondám: Ímhol vagyok, ímhol vagyok, a népnek, amely nem nevemről neveztetett. Kiterjesztém kezeimet egész napon a pártos nép után, amely nem jó úton járt gondolatainak nyomán; A nép után, mely ingerel engem szemtől szembe, szünetlenül, kertekben áldozik, és téglákon szerez jóillatot, Mely a sírokhoz ül, és a barlangokban hál, a disznóhúst eszi, és fertelmes leves van tálaiban, Mely ezt mondja: Maradj otthon, ne jőjj hozzám, mert szent vagyok néked; e nép füst az orromban és szüntelen égő tűz.”

Tehát akik téglákon áldoznak, azok füst Isten orrában és szüntelen égő tűz. De hát mire is számíthatnánk? Tégla oltár, vagyis hozzányúltak Isten igéjéhez, Jézushoz, miképpen lehetne jó illatú áldozat? A jó illat helyett füstöt érez Isten. Nyilván sejthetjük, hogy miket jelentenek ezek. Már azért is, mert bizonyára ment már füst az orrodba neked is, és a szüntelen égő tűzből csupán egy van, ami a gyehennán, azaz az örök kárhozat helyén található. Akkor most rátérek szókimondóan, hogy mit akartam felmutatni az oltár építésének a módjáról. Jézus valódi személyéhez a mai napon is rengetegen hozzányúlnak. Jézust szembe állítják az Atyával, holott Jézus csak azt mondta és csak azt tette, amit az Atya parancsolt Neki. Isten igéjéhez hozzányúlnak, azt mondva, hogy az ószövetséggel már nem kell foglalkozni. Mint ha nem Isten beszéde lenne, mint ha elavulhatna az, amely az Örökkévaló Istentől származik. Hozzányúlnak Isten igéjéhez és azt mondják, hogy ne Isten mondja meg hogy miként imádjuk Őt! Mert ezt jelentik ki, mikor Isten kérését az imádatát illetően félreseprik és saját elképzelésük szerint kezdik el imádni.

Mert mit jelent imádni valakit? Azt jelenti, hogy mindennél jobban rajongunk érte, mindennél jobban szeretjük. Ezt kéri Isten is a követőitől, ahogyan meg is van írva:

Hóseás könyve 6,6
„Mert szeretetet kivánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat.”

Tehát a szeretet az imádat, amelyet kér Isten. Akkor már csak az kell kitalálnunk, hogy Isten mit ért e szeretet alatt, amit Neki adjunk. Nincs elrejtve, csak olvasni kellene:

János evangéliuma 14,15
„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.”
 

Tehát itt tartunk és ha akarjuk megfogadjuk, ha nem tetszik, akkor elvethetjük, de ez esetben Isten is elveti azt az embert. Sok jézus van, de mi az egyetlen valódi Jézust kell hogy imádjuk, nem a saját elképzelésünk, hanem az egy igaz Isten akarata szerint!

{flike}

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Nyomtatás