Visszatérés, de honnan hova?

Zsidókhoz írt levél 6,1-20
„Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi. Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől; A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés. De ti felőletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek. Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen. Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, a kik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket. Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött. Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged. És ekképen, békességestűrő lévén, megnyerte az ígéretet. Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerősítésül az eskü; Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe, Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpítnál, A hová útnyitóul bement érettünk Jézus, a ki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint.” 

Áldott Testvérek. Sajnos a mai, úgynevezett egyház tanain belül, rengeteg Istentelen tanítás lát napvilágot, és a megtévesztett hívők ezen tévtanításokon vegetál. Tévtan, mert az igazságtól távol áll, és a célt, azaz az Istennek tetsző életre való nevelést és éppúgy a hívők végcélját, az üdvösségbe való bejutást elvéti. Akik ezen tévtanokon vegetálnak, azok éppúgy elvétik céljukat, mint a „csalfa kézív”. Azonban tévedés azért is, mert az ember azt reméli, hogy az Istenre hatással lehet. Azt gondolja az ember, hogy majd az ítélőszék előtt, egy párás tekintet, egy rebegő bocsi megtesz a hatását. Azt gondolja az ember, hogy ma még élhet testiesen, élhet a vágyai csapongásának. Azt gondolja: megteszem ezt meg ezt, és majd utána rögvest bocsánatot kérek. Óránként, naponként, hetenként, havonként és évenként. A testi ember, mint tudjuk Isten számára halott. A halál értelme: elválasztva Istentől! A test cselekedetei értelem szerint: a holt cselekedetek. Ezért kezdi a Zsidókhoz írt levél szerzője ezt elsőként: „nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek...” azaz: a testi cselekedetekből való visszatérés, az Isten által inspirált tettek cselekvéséhez! A hívők száz százaléka azt állítja önnön magáról, hogy az Istenben való hitben él. Csakhogy a hit, mint emunah jelentése végkonklúzióban: Istentől való vezetettség, szívnek, léleknek való egységében történő engedelem az Istennek (lásd Ábrahám példaadását). Mert nem elég csak elhinni hogy van Isten! Sátán ennél többet tesz az asztalra, mégpedig engedelem által, és egy picit sem lesz ezek által sem kedves az Isten előtt, ennél több kell! Nem elég pusztán tudni az Isten akaratát! Jézus mondja: 

Máté evangéliuma 5,20              
„Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába.” 

Nem elég tehát pusztán az Isten létének elfogadása, nem elég ezen felül tisztában lenni az akaratával és a neki való engedelem útjával sem! Eddig terjedt az írástudók igazsága ugyanis. Azt mondtuk: szívnek, léleknek teljes egységében való engedelem, pont, mint Ábrahám! Most olvassunk el egy a hívekre jellemző összefoglalót, hogy szembesüljünk az általunk felmutatott hit hiányosságaival. 

Zsoltárok könyve 78,1-72
„Aszáf tanítása. Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak beszédeire. Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből. A miket hallottunk és tudunk; és a miket atyáink beszéltek nékünk, Nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktól; a jövő nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, a melyeket cselekedett. Mert bizonyságot állított Jákóbban, és törvényt rendelt Izráelben; a melyek felől megparancsolta atyáinknak, hogy megtanítsák azokra fiaikat; Hogy megtudja azokat a jövő nemzedék, a fiak, a kik születnek; és felkeljenek és hirdessék azokat fiaiknak; Hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól, hanem az ő parancsolatait megtartsák. Hogy ne legyenek olyanok, mint apáik: szilaj és makacs nemzedék, olyan nemzedék, a melynek szíve nem volt szilárd, és lelke sem volt hű Isten iránt. Efraim fiai, a fegyveres íjászok hátat fordítottak az ütközet napján; Nem őrizték meg az Isten szövetségét, és nem akartak járni az ő törvényében; Sőt elfelejtkeztek az ő tetteiről, csodáiról, a melyeket mutatott nékik. Apáik előtt csodát mívelt Égyiptom földjén, a Czoán mezején. Ketté választotta a tengert s átvitte őket; és felállította a vizeket fal gyanánt. Vezette őket nappal felhőben, és egész éjen át tűznek világosságában. Sziklákat hasított meg a pusztában, és inniok adott bőségesen, akárcsak a mélységes vizekből. Patakokat fakasztott a kősziklából, és folyamok módjára vizeket ömlesztett: Mégis folyvást vétkeztek ellene, és haragították a Felségest a pusztában; És megkísérték Istent az ő szívökben, enni valót kérvén az ő kivánságuk szerint. És szólának Isten ellen, mondván: Avagy tudna-é Isten asztalt teríteni a pusztában? Ímé, megcsapta a kősziklát és víz ömlött és patakok özönlöttek; de vajjon tud-é kenyeret is adni? avagy készíthet-é húst az ő népének? Meghallotta az Úr és megharagudott ezért, és tűz gyulladt fel Jákób ellen, és harag gerjedt fel Izráel ellen; Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az ő segedelmében, És ráparancsolt a felhőkre ott fenn, és az egek ajtait megnyitotta. És hullatott reájuk mannát eledelül, és mennyei gabonát adott nékik. Angyalok kenyerét ette az ember, bőséggel vetett nékik eleséget, Megindítá a keleti szelet az egekben, és elhozá erejével a déli szelet; És hullata rájuk annyi húst, mint a por, és annyi madarat, mint a tenger fövénye. És leszállítá azokat az ő táboruk közepére, az ő sátoraikhoz köröskörül. Evének azért és igen megelégedének, és a mit kivántak, azt hozá nékik. Még fel sem hagytak a kivánságukkal; az étel még a szájukban vala: Mikor az Isten haragja felgerjede ellenök, és főbbjeik közül sokakat megöle, és Izráelnek ifjait levágá; Mindamellett is újra vétkezének, és nem hivének az ő csodadolgaiban. Azért hiábavalóságban töltette el napjaikat, éveiket pedig rettegésben. Ha ölte őket, hozzá fordultak, megtértek és Istent keresék. És eszökbe vevék, hogy Isten az ő sziklájok, és a felséges Isten az ő megváltójok; És hízelkedének néki szájokkal, nyelvökkel pedig hazudozának néki. De szívök nem volt tökéletes iránta, és nem voltak hűségesek az ő szövetségéhez; Ő azonban irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg, sőt sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását. Azért eszébe vevé, hogy test ők, és olyanok, mint az ellebbenő szél, a mely nem tér vissza. Hányszor keserítették őt a pusztában, hányszor illették fájdalommal a kietlenben?! És újra kísértették az Istent, és ingerelték Izráel szentjét. Nem emlékeztek meg az ő kezéről, sem a napról, a melyen megváltotta őket a nyomorgatótól; Midőn kitűzte jeleit Égyiptomban, és csodáit a Czoán mezején. És vérré változtatta folyóikat, hogy nem ihatták patakjaikat. Legyeket bocsáta reájok, a melyek emészték őket, és békát, a mely pusztítá őket. Odaadta termésöket a szöcskének, s munkájuk gyümölcsét a sáskának. Jégesővel pusztítá el szőlőjüket, s figefáikat kőesővel. Odaveté barmaikat a jégesőnek, marháikat pedig a mennyköveknek. Rájok bocsátá haragjának tüzét, mérgét, búsulását és a szorongatást: a gonosz angyalok seregét. Utat tört haragjának, s nem tartotta meg a haláltól lelköket, és életöket döghalálnak veté. És megöle minden elsőszülöttet Égyiptomban, az erő zsengéjét Khám sátoraiban. Elindítá mint juhokat, az ő népét, s vezeté őket, mint nyájat a pusztában. És vezeté őket biztonságban, és nem félének, ellenségeiket pedig elborítá a tenger. És bevivé őket az ő szent határába, arra a hegyre, a melyet szerzett az ő jobbkezével. És kiűzé előlük a pogányokat, és elosztá nékik az örökséget sorsvetéssel; és letelepíté azok sátoraiban az Izráel törzseit. De megkisérték és megharagíták a magasságos Istent, és nem őrizék meg bizonyságait; Elfordulának ugyanis és hűtlenek levének, mint apáik; visszafelé fordulának, mint a csalfa kézív. Haragra ingerelték őt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal. Meghallá ezt Isten és felgerjede; és az Izráelt felette megútálá. És elveté magától Silói hajlékát, a sátort, a melyben lakott vala az emberek között; Sőt fogságba viteté erejét, dicsőségét pedig ellenség kezébe. És fegyver alá rekeszté az ő népét; és az ő öröksége ellen felgerjede. Ifjait tűz emészté meg, és szüzei nem énekeltettek meg. Papjai fegyver miatt hullottak el, és özvegyei nem végezheték a siratást. Akkor felserkene az Úr, mintegy álomból; mint hős, a ki bortól vigadoz; És visszaveré ellenségeit; s örök gyalázatot vete reájok. Azután megútálá a József sátorát, és nem választá Efraim törzsét; Hanem a Júda törzsét választá; a Sion hegyét, a melyet szeret. És megépíté szent helyét, mint egy magas várat; mint a földet, a melyet örök időre fundált. És kiválasztá Dávidot, az ő szolgáját, és elhozá őt a juhok aklaiból. A szoptatós juhok mellől hozá el őt, hogy legeltesse Jákóbot, az ő népét, és Izráelt, az ő örökségét. És legelteté őket szívének tökéletessége szerint, és vezeté őket bölcs kezeivel.” 

Ismét: 

„És megkísérték Istent az ő szívökben, enni valót kérvén az ő kivánságuk szerint. És szólának Isten ellen, mondván: Avagy tudna-é Isten asztalt teríteni a pusztában? Ímé, megcsapta a kősziklát és víz ömlött és patakok özönlöttek; de vajjon tud-é kenyeret is adni? avagy készíthet-é húst az ő népének? Meghallotta az Úr és megharagudott ezért, és tűz gyulladt fel Jákób ellen, és harag gerjedt fel Izráel ellen; Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az ő segedelmében, És ráparancsolt a felhőkre ott fenn, és az egek ajtait megnyitotta. És hullatott reájuk mannát eledelül, és mennyei gabonát adott nékik. Angyalok kenyerét ette az ember, bőséggel vetett nékik eleséget, Megindítá a keleti szelet az egekben, és elhozá erejével a déli szelet; És hullata rájuk annyi húst, mint a por, és annyi madarat, mint a tenger fövénye. És leszállítá azokat az ő táboruk közepére, az ő sátoraikhoz köröskörül. Evének azért és igen megelégedének, és a mit kivántak, azt hozá nékik. Még fel sem hagytak a kivánságukkal; az étel még a szájukban vala: Mikor az Isten haragja felgerjede ellenök, és főbbjeik közül sokakat megöle, és Izráelnek ifjait levágá; Mindamellett is újra vétkezének, és nem hivének az ő csodadolgaiban. Azért hiábavalóságban töltette el napjaikat, éveiket pedig rettegésben. Ha ölte őket, hozzá fordultak, megtértek és Istent keresék. És eszökbe vevék, hogy Isten az ő sziklájok, és a felséges Isten az ő megváltójok; És hízelkedének néki szájokkal, nyelvökkel pedig hazudozának néki. De szívök nem volt tökéletes iránta, és nem voltak hűségesek az ő szövetségéhez; Ő azonban irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg, sőt sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását. Azért eszébe vevé, hogy test ők, és olyanok, mint az ellebbenő szél, a mely nem tér vissza. Hányszor keserítették őt a pusztában, hányszor illették fájdalommal a kietlenben?! És újra kísértették az Istent, és ingerelték Izráel szentjét. Nem emlékeztek meg az ő kezéről, sem a napról, a melyen megváltotta őket a nyomorgatótól;” 

Ez tehát a testi ember jelleme. A kívánságok örvénye, a hiábavalóságra való gerjedelem. A régieknek nem kellett a mennyei kenyér, nekik a kívánságaik szerint való eledel kellett. Meg is van írva, örök mementóul: 

IV.Mózes 21,5
„És szóla a nép Isten ellen és Mózes ellen: Miért hoztatok fel minket Égyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában? Mert nincsen kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt útálja a mi lelkünk.” 

És a maiak? Mielőtt összevetnénk a maiak dolgait az egykoriakkal, vegyük észbe a következőket:  

Lukács evangéliuma 2,1-7
„És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék. Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó. Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába,a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt; Hogy beirattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai. És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.” 

Tehát a fontosság kedvéért kiemelném: Yessua ha Massijah, azaz Jézus a felkent megszületett Béjt Lehem-ben, ami azt jelenti: a kenyér háza! Jézus mondja Önnön magáról: 

János evangéliuma 6,33-35
„Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak. Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret! Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.” 

Tehát, az élet kenyere megszületett a kenyér házában, és a legfőbb kijelentés: 

János evangéliuma 6, 41-50
„Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá. És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, a kinek mi ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá? Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás között! Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő. Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, a ki Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak. Én vagyok az életnek kenyere. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. Ez az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon.” 

Elsőként lássuk és értsük meg a 49.-es verset: 

„A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.” 

Na most ez akkor azt jelentené, hogy mégsem ugyan arról a kenyérről van szó? Nem! Ez azt jelenti, hogy azok bár ették, de: szívükben visszafordultak a maguk választotta táplálékhoz! 

Mert nem elég elfogadni! Benne is kell maradni ám! Ezért mondja: 

1Jn. 2,28
„És most, fiacskáim, maradjatok ő benne; hogy mikor megjelenik, bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor.”

És mi az amivel megláttatik, hogy benne vagyunk? Szintén itt mondja János: 

1Jn. 2,6
„A ki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, a mint ő járt.” 

Na oké. De Ő hogyan is járt? 

Jn. 4,21-34
„Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljő az óra, a mikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, a mit nem ismertek; mi azt imádjuk, a mit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közül támadt. De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (a ki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent. Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek. Eközben megjövének az ő tanítványai; és csodálkozának, hogy asszonnyal beszélt; mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel? vagy: Mit beszélsz vele? Ott hagyá azért az asszony a vedrét, és elméne a városba, és monda az embereknek: Jertek, lássatok egy embert, a ki megmonda nékem mindent, a mit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus? Kimenének azért a városból, és hozzá menének. Aközben pedig kérék őt a tanítványok, mondván: Mester, egyél! Ő pedig monda nékik: Van nékem eledelem, a mit egyem, a mit ti nem tudtok. Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki valaki enni? Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.” 

Tehát summázzuk az eddigieket a megmaradással kapcsolatban. Mert mit is jelent ez: maradjatok meg a Jézusban!? Elsőként: Jézus az Isten igéje! Az Isten az, aki az Ő kegyelméből késszé teszi a szívünket , az ige befogadására, amit szintén előre jelzett egy próféciában: 

Ezekiél 36,22-27
„Ennekokáért mondjad Izráel házának: Ezt mondja az Úr Isten: Nem ti érettetek cselekszem, Izráel háza, hanem az én szent nevemért, melyet ti megfertéztettetek a pogányok között, a kik közé menétek. És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az ő szemök láttára. És fölveszlek titeket a pogányok közül, s egybegyűjtelek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre. És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságtoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” 

Tehát amikor a szívünk jó táptalajjá válik az Isten igéje számára, és az ige meggyökerezik bennünk, és mi követjük az ige vezetését, akkor él bennünk az Isten igéje! Ám: amikor az ige vezetését követve élünk, akkor már az ige a pásztorunk, és mi az Ő nyája. Ha az igében Járunk, akkor bezárul a kör, nevezetesen: az Isten igéje él bennem, én pedig az igében élek! Hiszen az ige vezetésében járva, az ige utasításait cselekszem. A tetteim, az ige tettei, tehát Benne élek. Ez az egyik aspektus. De van tovább is. Megmaradni Jézusban, azt is jelenti, ha ugyan tudjuk, hogy Jézus eredetiben Yessua, jelentése: szabadító! Tehát azt is jelenti: megmaradni abban a szabadságban, amire Ő felszabadított! Na testvérek, erről ismerhető fel tehát, hogy ki az aki benne van, és ki az, aki hívő létére is testi! Mert ugyan sokakat szabadított meg az Isten a rabszolgaságból, de csak kevesen mentek be az ígérte földjére. Hiszen az egykoriakra nézve, nem az volt a végállomás, hogy az Örökkévaló megszabadította őket Miczráimból, a rabszolgaság, a rabság házából. Az csupán a kezdet volt. Testvérek: az e világ alaptanítása, a testi értelemtől való vezettetés is Miczráim. Hiszen minden e világra született ember, akaratától függetlenül szolgál oly dolgokat, amik nem Istenek. Iskolák, melyek dogmákat tanítanak, munkahelyek, ahol mások szekerét tolják a beosztottak, és az ember reménysége csupán egy jobb, kényelmesebb élet, amíg el nem jön a vég. Utána meg a remény szerinti csendes, békés elmúlás. Mindeközben kiszolgálni világi hatalmakat, emberi törvényeket, rendeléseket, melyek az éppen hatalmon levő politikai szemlélet függvényei. Ez nem rabszolgaság? Miközben az ember nem is tudja, hogy igenis van az életnek valós éspedig örök időre szóló értéke, értelme, és lehet a testi életen túli célért is élni. Van egy „másik tanítás, másik törvény is” ami nem emberi, és változhatatlan, ami nincs határolva a testi képességeinktől. Ráadásul, aki annak szolgál, annak az élete nem száll a sírba a testével együtt. És vannak, akik jól reagálnak Isten hívására, és odafordulnak az Isten felé (ezt nevezzük megtérésnek), ezek is, akár a régiek veszik a mennyei táplálékot, amit a régiek manának neveztek (jelentése: mi ez?). Úgy a maiak is veszik tehát ezt a mennyei táplálékot, aminek neve a maiak számára már nem: mi ez?, hanem egyértelműen tudják, hogy ez a „lelki táplálék” az Istennek igéje. De akár a régiek, úgy a maiak többsége is elfordulva megvetik az igét, és a szabadságban is a régi, a testi, a világ szerinti táplálékot részesítik előnyben. Erről írt már előre Pál: 

Timótheushoz írt II. levél 4,1-4
„Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, a ki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.” 

És a történelem megismétli önmagát. 

Prédikátor 1,9-11
„A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt. Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak. Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek.” 

Tehát ugye, a Zsidó levél 6. fejezetével kezdtünk, térjünk is vissza oda: 

Zsidókhoz írt levél 6,1-8
„Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi. Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől; A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.” 

A Messiásról szóló kezdetleges beszéd, valójában a Messiás személyére utal. Betöltötte-e a róla szóló próféciákat? Sokan azt sem tudják, hogy vannak a Messiás „felismerését” elősegítő próféciák. Más kérdés, hogy akkor hogyan tudják Őt „felismerni”? Ki a Messiás? A Messiás eljövetele, a Messiás a próféciákban előre megmondatott szolgálata, a Messiás megvádoltatása, a Messiás bűnösként való kivégzése, a Messiás kínhalála, majd a feltámadása! Sokan nem foglalkoznak különösebben a feltámadásával, pedig ha tudnák, hogy a feltámadás által lett egyrészt Övé minden hatalom, másrészt, a feltámadás által lett örök időkre szóló az engesztelés! Hiszen a Hóseási prófécia beteljesedése, miszerint: 

Hóseás 13,14
„Megváltom őket a Seol hatalmából! Megmentem őket a haláltól! Hol van a te veszedelmed oh halál?! Hol van a te romlásod oh Seol?! Megbánás elrejtetett én előlem.” 

Ennek bekövetkezte tehát, a feltámadáshoz van kötve. Hiszen az élet végállomása, a Messiás váltságáig, a halál volt. Azonban a feltámadás által, a halál végállomás jellege megszűnt! A feltámadás által születhettünk meg mi is, különben már vége lett volna a Golgotha után a világnak, eljuthatott hozzánk is az evangélium, részesedhetünk mi is a Messiás vérében való kegyelemben! Ha...de ennek feltételei vannak. És ha már a vér: 

III.Mózes 17,11
„Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést.” 

Mit jelent tehát hogy a messiás vérét vesszük magunkhoz az úrvacsorán? Hiszen meg is mondta az Úr: 

János evangéliuma 6,54
„A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.” 

Enni a testét azt jelenti: táplálkozni a mennyei kenyérből, tehát táplálni a lelkünket az Isten igéjével! Inni a vérét, azt jelenti: az Ő életével élni, hiszen a vér, az az élet. Ezt úgy is mondhatjuk: amit tanulunk az igéből, azt meg is éljük (ezek még igazából, a kezdetleges beszéd kategória lenne). Visszatérve és folytatva: a holt cselekedetekről, a megtérésről és a hitről már beszéltünk. Úgyhogy térjünk rá a meddő és haszontalan föld példázatára, ami a Zsidó 6, 7-8-as verse: 

„Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől; A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.” 

Tehát volt először is, az Úr által való megszabadulásunk, majd elkezdődött, az Úrtól való táplálásunk, ami valójában a tanítás, tanulás, nevelés... és? Jó földbe esett bennünk a mag? Megvolt tehát a Föld teremtése az Istentől, megadatott az élet lehetősége, megvolt a vetés, megvolt az eső, megvolt az Úrtól való gondozás. Ezek eredménye gyümölcs vagy gaz?

{flike}