Megbecsült edények

Megbecsült edények

2Timóteus 2,15-21
„Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét. A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek. És az ő beszédök mint a rákfekély terjed; közülök való Himenéus és Filétus. Akik az igazság mellől eltévelyedtek, azt mondván, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlják némelyeknek a hitét. Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja. Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók. Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.

A hívő életet elég sokrétűen éli a mai kereszténység. Vannak, akik ugyanazok maradnak mint a „megtérésük” előtt, vannak akik ugyan bemerítkeznek, de csak vizesek lesznek tőle, a legnagyobb részük pedig éli a megszokott kis vallásos életét. Vajon az Isten igéje ilyen sokrétű keresztényeket mutatna be? Valóban úgy élhetjük a hívő életünket, ahogyan az nekünk tetsző? Isten igéje szerint nem! Mindenki tartozik valahová, valakinek a gyermekei vagyunk, vagy a gonosz gyermekei, vagy az Istenéi. Ugyancsak valakinek az eszköze, vagy a Sátán eszköze vagy az Istené. Az, hogy milyen és legfőképp kinek az eszköze vagyunk, azt a cselekedeteink határozzák meg. De először nézzük meg Isten igéjéből, hogy kik a haszontalanok Isten kezében:

Máté evangéliuma 5,13
„Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.”

Gondolom eltaposnivalók nem akarunk lenni, így ráeszmélhetünk, hogy ha nem vagyunk hasznosak Isten kezében, akkor az életünk semmit sem ér. De nézzünk meg más igéket is, amelyek ezt erősítik meg.

Lukács evangéliuma 13,1-9
„Jövének pedig ugyanazon időben némelyek, kik néki hírt mondának a Galileabeliek felől, kiknek vérét Pilátus az ő áldozatukkal elegyítette. És felelvén Jézus, monda nékik: Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképpen elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek. És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt.”

Tehát ha a fa nem terem jó gyümölcsöt, akkor hiába foglalja a földet. Isten igéjéből megbizonyosodhatunk több helyen is arról, hogy az ige az embereket a fákhoz hasonlítja. Nem véletlen, hogy keresztelő János is a fákat hozta a példázatában. Olvassuk el:

Máté evangéliuma 3,7-12
„Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és sadduceusok közül sokan mennek ő hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, monda nékik: Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek? Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket. És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik. Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. Akinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.”

Gabonák vagy polyvák vagyunk? Nem mindegy, mert a búza kerül Isten házába, míg a polyva a gyehennára. Mégis hogyan mondhatják sokan azt, hogy a gyümölcstermés nem üdvfontosságú? Tudom, utalnak arra a latorra, aki a kereszten tért meg Jézushoz és nem tudott semmilyen gyümölcsöt teremni. Csakhogy ez a lator beismerte, hogy a megérdemelt büntetését tölti, amíg Jézus ártatlanul szenved. Felismerte, hogy Jézus a Messiás és a kegyelmét kérte. Ha ez a lator élhetett volna még, ha a kezei és lábai nem lettek volna a keresztfára szögezve, úgy bizony gyümölcsöket termett volna. De hányan vannak a mai napon, akik bár Jézus követésére adták magukat, kezük és lábuk nincs megkötve és mégsem teremnek gyümölcsöt!? Az ilyen emberek nem akarnak Isten akaratában járni, nem akarnak az Ő kezében hasznos eszköznek bizonyulni, az ilyen ember nem szereti igazán Istent és lehet, hogy csak a pokoltól való félelem miatt döntött Isten mellett. De Istent nem lehet megcsúfolni, aki ugyanis a rábízottakon nem hű, annak az osztályrésze a kénkővel égő tüzes tóban lesz.

Máté evangéliuma 25,13-30
„Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljő. Mert épen úgy van ez, mint az az ember, aki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és amije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele. Elmenvén pedig aki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképpen akié a kettő vala, az is más kettőt nyere. Aki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök. És előjövén aki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, aki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, aki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél; Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan ami a tied. Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem; El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét. Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.”

Tehát itt vagyunk mi a példázatban, kaptunk Istentől talentumokat, amelyeket kamatoztatnunk kell. Hiszen akik Isten szolgáivá lettek, azokra Isten bízott valamit. Mégpedig azt, amelyről keresztelő János is beszélt, ez pedig nem más, mint a megtéréshez illő gyümölcsök. Nem arról szól, hogy egy gyülekezetben kineveztek valakit székrendezőnek vagy hang technikusnak, hanem arról, hogy többé nem önmagunknak élünk, hanem Isten akaratának. Ezért mondta Jézus a következőt:

Lukács evangéliuma 9,23-24
„Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt.”  

Tehát naponként megfeszítjük a testünk kívánságait és Jézust követve azt tesszük, amiben Jézus is példát hagyott. Mert mit tett Jézus? Miben kell Őt követnünk? Jézus csak azt szólta, csak azt cselekedte, amit az Atya parancsolt Neki. Így nagyon egyszerűen megérthetjük, hogy ez az az út, amin járnunk kell, ezért út Jézus, amely az Atyához vezet minket. Ezért is mondja erről az útról Jézus a következőt:

János evangéliuma 12,49-50
„Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem, amint az Atya mondotta vala nékem.”

Járunk ezen az úton Testvérek? Ez az a szoros kapu és keskeny út, amelyet kevesen találnak meg, még kevesebben járnak rajta. Olvassuk ezt el Jézustól:

Máté evangéliuma 7,13-14
„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

Borzasztó az, hogy bár Jézus mindezt a tudomásunkra hozta, mégis a mai kor széles körben elfogadott tana az, hogy csupán el kell fogadni Isten kegyelmét, és ezzel a széles útra terelnek sokakat. Sokan úgy gondolkoznak Istenről, hogy könyörögve kér minket, hogy fogadjuk el a kegyelmét, mint ha csak egy jó döntésen alapulna az üdvösségünk. Pedig Jézus sosem mondott ilyet, még az apostolok sem. Meg kellene értenie ezeknek az embereknek azt, hogy nem Istennek van szüksége ránk, hanem nekünk van szükségünk Istenre. Jézus nem véletlenül hagyta ránk a következő beszédét:

Lukács evangéliuma 17,7-10
„Kicsoda pedig ti közületek az, aki, ha egy szolgája van, és az szánt vagy legeltet, tüstént azt mondja annak, mihelyt a mezőről megjő: Jer elő, ülj asztalhoz? Sőt nem ezt mondja-e néki: Készíts vacsorámra valót, és felövezvén magadat, szolgálj nékem, míg én eszem és iszom; és azután egyél és igyál te? Avagy megköszöni-é annak a szolgának, hogy azt mívelte, amit néki parancsolt? Nem gondolom. Ezenképpen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, amik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük.”

Mégis megannyi büszke keresztény létezik, de mire fel? A jó cselekedetek és az Istennek való engedelmesség alap kritérium, nem szorgalmi feladat! Akinél nincs meg ez az alap, a jó cselekedetek, az engedelmesség Istennek, azok nem veszik komolyan Istent, azok nem szeretik Istent, sőt, meggyalázzák kegyelmét, nevetségessé akarják tenni Jézus megváltását. Pedig maga Jézus beszélt arról, hogy az ítéletkor a cselekedeteink által leszünk megítélve és aszerint megy valaki a kárhozatra, mások pedig az örök életre:

Máté evangéliuma 25,31-46
„Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom; Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem. Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked? Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, amennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.”

Istennek edényei vagyunk, de a kérdés az, hogy mi van bennünk? Mert Isten önteni akar belénk, edényekbe, de ahhoz üresnek kell lennünk. Ha teli vagyunk tervekkel, testi kívánságokkal, minden olyan dologgal, amelyet Isten szemétnek ítél, hogyan tölthetne belénk? Csak kifolyna, mert nincs hely az edényben. Meg kell tisztítanunk magunkat ahhoz, hogy Isten tölthessen belénk. Emlékezzünk a nyitó igénkre:

2Timóteus 2,19-21
„Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja. Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók. Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.
 

Ha pedig telve nem is vagyunk, de mégis található valami bennünk, edényekben, akkor nem fogjuk megérteni Isten pontos és tökéletes akaratát, mert amikor Isten belénk önt, akkor összekeveredik mindazzal, amit magunknak tartottunk meg, és csak káosz, bizonytalanság és félelem lesz. Számunkra a cél, hogy Isten kezében minden jó cselekedetre alkalmasak lehessünk. Nem szakosodni kell a jó cselekedeteket illetően, hanem minden jó cselekedetre alkalmasnak kell lennünk, minden időben, minden helyen és minden feladatban. Ha ez valakinek nem az életcélja, sőt, ha nem az öröme, akkor nem szereti igazán Istent.

{flike}

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Nyomtatás