Ima

Az imádkozással általában úgy vannak a testvérek, hogy mi sem egyszerűbb ennél. Imádkoznak is jó sokat, kérnek Istentől, hálát adnak, imádkoznak másokért. De mi az ige üzenete az imádkozást illetően? Mire adatott az ima, és miképpen ér el Istenhez? Azt kell hogy mondjam az ige által, hogy az ima sem olyan egyszerű dolog, mint ahogyan azt a közismeret tanítja. Kezdjük ezzel az igével:

Ézsaiás könyve 58,1-4
„Kiálts teljes torokkal, ne kiméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákób házának vétkeit. Holott ők engem mindennap keresnek, és tudni kivánják útaimat, mint oly nép, amely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta; kérik tőlem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését kivánják. Mért bőjtölünk és Te nem nézed, gyötörjük lelkünket és Te nem tudod? Ímé, bőjtöléstek napján kedvtelésteket űzitek, és minden robotosaitokat szorongatjátok. Ímé perrel és versengéssel bőjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével; nem úgy bőjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban.”

Először tisztázzunk valamit, mert mondhatjátok, hogy ez az igerész a böjtről szól és nem is az imádságról. Pál ezt írta az imádkozásról:

1Thesszalonikai levél 5,17
„Szüntelen imádkozzatok.”

Nyilvánvalóan nem arra gondolt, hogy a nap 24 órájában leborulva imádkozzunk Istenhez, hanem arra, hogy az egész életünknek egy imának kell lennie. A ima nem más, mint a kommunikáció, vagyis közösség Istennel. Gondolom nem kell részleteznem, hogy a folyamatos közösség Istennel elengedhetetlen. Az imádkozás, amint maga a szó jelentése is elárulja: „imád”, nem csupán a szavunkkal kell eleget tennünk az imádatnak, hanem az ige bizonysága szerint, sokkalta inkább a cselekedeteinkkel!

Lukács evangéliuma 6,46
„Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, amiket mondok?”

Így megértjük, hogy akár egy szó, a böjt vagy a jó cselekedetek, mind ima Isten felé. Térjünk vissza az Ézsaiás 58. fejezetére, amiben a böjtölésről olvashatunk:

 „Ímé perrel és versengéssel bőjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével; nem úgy bőjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban.”

Máris láthatunk egy akadályt, ami meghiúsítja az imát. Akinek Istentelen cselekedetei vannak, annak nem hallgatja meg Isten az imádságát. Tehát a szentség követelmény az imameghallgatáshoz:

János evangéliuma 9,30-31
„Felele az ember és monda nékik: Bizony csodálatos az, hogy ti nem tudjátok honnan való, és az én szemeimet megnyitotta. Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket; hanem ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg.”

De jöjjön egy történet is:

Józsué könyve 7,1-13
„De az Izráel fiai hűtlenül bántak vala a teljesen Istennek szentelt dolgokkal, mert elvőn a teljesen Istennek szentelt dolgokból Ákán, Kárminak fia (ki a Zabdi fia, ki a Zéra fia a Júda nemzetségéből); felgerjede azért az Úrnak haragja Izráel fiai ellen. Külde ugyanis Józsué férfiakat Jérikhóból, Aiba, amely Bethaven mellett van, Bétheltől napkelet felé, és szóla nékik, mondván: Menjetek fel és kémleljétek ki azt a földet. És felmenének a férfiak és kikémlelék Ait. Majd visszatérének Józsuéhoz, és mondának néki: Ne menjen fel az egész nép; mintegy kétezer férfi, vagy mintegy háromezer férfi menjen fel, és megverik Ait. Ne fáraszd oda az egész népet, hiszen kevesen vannak azok! Felméne azért oda a népből mintegy háromezer férfi; de elfutának Ai férfiai elől. És megölének közülök Ai férfiai mintegy harminchat férfit, és üldözék őket a kaputól kezdve egész Sébarimig, és levágták őket a lejtőn. Azért megolvada a népnek szíve, és lőn olyanná, mint a víz. Józsué pedig megszaggatá az ő ruháit, és földre borula arccal az Úrnak ládája előtt mind estvéig, ő és Izráel vénei, és port hintének a fejökre. És monda Józsué: Ah Uram Istenem! Miért is hozád által ezt a népet a Jordánon, hogyha az Emoreus kezébe adsz minket, hogy elveszítsen? Vajha úgy akartuk volna, hogy maradtunk volna túl a Jordánon! Óh Uram! mit mondjak, miután meghátrált Izráel az ő ellenségei előtt! Ha meghallják a Kananeusok és e földnek minden lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a te nagy nevedért? És monda az Úr Józsuénak: Kelj fel! Miért is borulsz te arcra? Vétkezett Izráel, és általhágták szövetségemet is, amelyet rendeltem nékik, mert elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból is, és loptak is és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak. Ezért nem bírtak megállni Izráel fiai az ő ellenségeik előtt, hátat fordítottak ellenségeiknek, mert átkozottakká lettek. Nem leszek többé veletek, ha ki nem vesztitek magatok közül azt a nékem szentelt dolgot. Kelj fel, és tisztítsd meg a népet, és mondjad: Tisztítsátok meg magatokat holnapra, mert ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Istennek szentelt dolog van közötted, Izráel! Nem állhatsz meg a te ellenségeid előtt, míg el nem távolítjátok közületek az Istennek szentelt dolgot.”

Mi az Istennek szentelt dolog? Dicsőség, imádat… de erre majd visszatérünk. A történet összefoglalva röviden: Józsué, minek borulsz arcra, mikor cselekedned kellene? Isten tudtunkra adta, hogy mit vár, ettől kezdve cselekedni kell és nem megimádkozni. De van esetleg kivétel? Igen, ha bűnbánattal telve megyünk bűnbocsánatért:

Lukács evangéliuma 18,9-14
„Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondá: Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is. Bőjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek! Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Nem is értem, hogy miképpen tudnak dicsőíteni olyan emberek, akik nyilvánvalóan bűnben élnek. Egy biztos, az ilyen dicsőítés nem ér el Istenhez, hanem zaj Isten számára:

Ámos könyve 5,18-24
„Jaj azoknak, akik kívánják az Úrnak napját! Mire való néktek az Úrnak napja? Sötétség az és nem világosság. Mintha valaki oroszlán elől szaladna, és medve bukkanna rá; vagy pedig bemenne a házba és kezét a falhoz támasztaná, és kígyó marná meg. Nem sötétség lesz-é az Úrnak napja és nem világosság?! Sötétség lesz az, s még hajnalfénye sem lesz. Gyűlölöm, megvetem a ti ünnepeiteket, és nem gyönyörködöm a ti összejöveteleitekben. Még ha égőáldozatokkal áldoztok is nékem, sőt ételáldozataitokat sem kedvelem; kövér hálaáldozataitokra rá se tekintek. Távoztasd el tőlem énekeid zaját, hárfáid pengését sem hallgathatom. Hanem folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak.”

Tehát elsősorban igazságot vár el Isten, és csak az által lehet kedves előtte a dicsőítés!

Ézsaiás könyve 24,16
„A föld széléről énekeket hallánk: dicsőség az igaznak! S én mondék: végem van, végem van, jaj nékem! A hitetlenek hitetlenül cselekesznek és hitetlenséggel a hitetlenek hitetlenséget cselekesznek.”

Akik önmagukat hívőknek, azaz Isten követőinek nevezik, de a cselekedeteik nem Istenről tesznek bizonyságod, akkor az a cselekedet hitetlen cselekedet, sőt, aki cselekedte, az is hitetlenné válik. Mert nem a ruha teszi az embert, hanem a cselekedetek határozza meg az embert. A cselekedetek, azaz a gyümölcsök által tűnik ki, hogy valaki Istent követő, vagy tagadó. Az mit sem számít, hogy mit mond magáról az ember…

És mi a helyzet a hálaadással? Vajon bárki kezdheti az imáit hálával? A helyes sorrend a következő: bűnért és vétekért való bocsánatkérés, és csak azután jöhet a hálaadás! Mert tudjuk, hogy a bűn elválaszt Istentől, és ezért kell, hogy először rendezzük a dolgokat Istennel (azaz bűnbocsánatért járuljunk elé), majd amikor rendezve van, akkor nincs gátja a dicsőítésnek, hálaadásnak.

Mert mire is van az ima? Arra, hogy mi megmondjuk Istennek, hogy hogyan legyen? Hiszen nem így tanított Jézus sem minket:

Máté evangéliuma 6,5-15
„És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, akik a gyülekezetekben és az utcák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg. Ne legyetek hát ezekhez hasonlók; mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle. Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek; És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen! Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”

Tehát az akarata legyen meg a földön, amiképpen a Mennyben is! Ha hisszük, hogy Isten mindent ismerő, mindent a javunkra tesz, ha hisszük, hogy nálunk sokkalta bölcsebb és hiszünk ennek az igének:

Ézsaiás könyve 55,8-9
„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!”

Akkor nagyon egyszerűen arra a felismerésre juthatunk, hogy jobb, ha valóban azt imádkozzuk, hogy legyen meg a Te akaratod! De van kivétel, ez pedig az ítélet. Ahogyan meg is van írva:

Jakab levele 2,13
„Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.”

Például Isten ítélt a niniveiek felől, ami így hangzik:

Jónás könyve 3,1-10
„És lőn az Úrnak szava Jónáshoz másodszor is, mondván: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd néki azt a beszédet, amit én parancsolok néked. És felkele Jónás, és elméne Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive pedig nagy városa vala Istennek, három napi járó föld. És kezde Jónás bemenni a városba egy napi járóra, és kiálta és monda: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! A niniveiek pedig hivének Istenben, és bőjtöt hirdetének, és nagyjaiktól fogva kicsinyeikig zsákba öltözének. És eljuta a beszéd Ninive királyához, és felkele királyi székéből, és leveté magáról az ő királyi ruháját, és zsákba borítkozék, és üle a porba. És kiáltának és szólának Ninivében, a királynak és főembereinek akaratából, mondván: Emberek és barmok, ökrök és juhok: semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek és vizet se igyanak! Hanem öltözzenek zsákba az emberek és barmok, és kiáltsanak az Istenhez erősen, és térjen meg kiki az ő gonosz útáról és az erőszakosságból, amely az ő kezökben van! Ki tudja? talán visszatér és megengesztelődik az Isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el! És látá Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek az ő gonosz útjokról: és megbáná az Isten azt a gonoszt, amelyről mondá, hogy végrehajtja rajtok, és nem hajtá végre.”

Vagyis nem volt feltételes üzenete, nem volt benne, hogy: „de ha megtértek…” De mégis mi történt? A niniveiek nem akármilyen bűnbánatot tartottak, és Isten megkegyelmezett a városnak. Vajon megkegyelmezett volna, ha nem tartanak bűnbűnatot? Minden bizonnyal nem, Sodoma és Gomora sorsára jutottak volna.

Lássunk még egy történetet:

Ézsaiás könyve 38,1-5
„Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás Ámós fia, a próféta, és mondá néki: Ezt mondja az Úr: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz! És Ezékiás arccal a falnak fordulván, könyörge az Úrnak, És monda: Oh Uram, emlékezzél meg arról, hogy én előtted jártam, igazságban és egész szívvel, és hogy ami jó előtted, azt műveltem! és sírt Ezékiás keservesen. És lőn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván: Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok.”

Itt sem olvasunk feltételes üzenetről, hanem kijelentésről, hogy: „meghalsz”. Mégsem törődött bele Ezékiás, hanem imádsággal kitartott és győzött. De van ellenpélda is:

5Mózes 3,23-26
„Könyörgék is az Úrnak abban az időben, mondván: Uram, Isten, te elkezdetted megmutatni a te szolgádnak a te nagyságodat és hatalmas kezedet! Mert kicsoda olyan Isten mennyben és földön, aki cselekedhetnék a te cselekedeteid és hatalmad szerint? Hadd menjek át kérlek, és hadd lássam meg azt a jó földet, amely a Jordánon túl van, és azt a jó hegyet, és a Libanont! De megharaguvék az Úr én reám ti miattatok, és nem hallgatott meg engem; hanem ezt mondá az Úr nékem: Elég ez néked, ne szólj többet már nékem e dolog felől!”

Láthatjuk, hogy az imával nem érte el Mózes, hogy megváltoztassa Isten az ítéletét. Még egy történet:

2Sámuel 12,13-20
„Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz meghalni. Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, aki lett néked, bizonynyal meghal. Ezekután elméne Nátán az ő házához. És megveré az Úr a gyermeket, akit az Uriás felesége szült vala Dávidnak; és megbetegedék. És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és bőjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel. Felkelének azért az ő házának vénei és menének ő hozzá, hogy felemeljék őt a földről: de nem akará, és nem is evék ő velek kenyeret. Hetednapra azért meghala a gyermek, és nem merik vala a Dávid szolgái néki megmondani, hogy meghalt a gyermek, mert ezt mondják vala: Ímé, még mikor a gyermek élt, szólottunk néki és meg sem hallotta szónkat; hogyan mondanánk meg néki, hogy meghalt a gyermek, hogy magának bajt szerezzen? Látván pedig Dávid, hogy az ő szolgái suttognak, eszébe vevé Dávid, hogy meghalt a gyermek, és monda Dávid az ő szolgáinak: Meghalt-é a gyermek? Azok mondának: Meghalt. Felkelvén azért Dávid a földről, megmosdék és megkené magát és más ruhát vőn magára, és bemenvén az Úr házába, imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék.”

Láthatjuk itt is, hogy bár Dávid igen odaszántan böjtölve imádkozott a gyermekért, mégsem változtathatta meg ezzel Istennek a végzését. De van egy olyan történet is az igében, mikor Isten végzésére nem böjttel és imával feleltek, hanem vállvonogatással:

1Sámuel 3,10-18
„Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak előtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád! És monda az Úr Sámuelnek: Ímé én oly dolgot cselekszem Izráelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül bele. Azon a napon véghez viszem Élin mind azt, amit kijelentettem háza ellen; megkezdem és elvégezem. Mert megjelentettem néki, hogy elítélem az ő házát mind örökre, az álnokság miatt, amelyet jól tudott, hogy miként teszik vala útálatosokká magokat az ő fiai, és ő nem akadályozta meg őket. Annakokáért megesküdtem az Éli háza ellen, hogy sohasem töröltetik el Éli házának álnoksága, sem véres áldozattal, sem ételáldozattal. Aluvék azért Sámuel mind reggelig, és akkor kinyitá az Úr házának ajtait. És Sámuel nem meri vala megjelenteni Élinek a látomást. Szólítá azért Éli Sámuelt, és monda: Fiam, Sámuel! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Mi az a dolog, melyet mondott néked az Úr? El ne titkold előttem! Úgy cselekedjék veled az Isten most és azután is, ha te valamit elhallgatsz előttem mind abból, amit mondott néked! Megmondott azért Sámuel néki mindent, és semmit sem hallgatott el előtte. Ő pedig monda: Ő az Úr, cselekedjék úgy, amint néki jónak tetszik.”

Bűnbánatot kellett volna tartania, és cselekedni a fiaikat illetően! Még sem tette… Mennyien teszik ezt ma is? Isten igéje figyelmeztet, erre vállvonogatások követik. Addig örüljön az ilyen ember, ha learathatja ennek a következményeit még ezen a földön. Mert ha nem aratja le ezen a földön, akkor az örökkévalóságban vár rá az örök büntetés.

De mennyünk tovább:

Lukács evangéliuma 18,1-8
„Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. Ezt mondta: "Az egyik városban volt egy bíró, aki az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül." Azután így szólt az Úr: "Halljátok, mit mond a hamis bíró! Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?"”

Mi az üzenete ennek az igerésznek? Az, amit előzőleg is beszéltünk, és láttunk a Niniveieknél és Ezékiásnál. Imádkozni, imádkozni, de megtisztítva önmagunkat minden bűntől, hogy imáink célt érhessenek. A Ninivében lakók nem csak imádkoztak, hanem igen mély bűnbánatot tartottak. De mi még az üzenet? Vannak olyan irányzatok, miszerint hitetlenségnek számít az, ha egy dolog ügyében többször imádkozunk Istenhez. De ezt nem látom igazoltnak az igében, sőt, épp az ellenkezőjét vélem felfedezni. Az imént olvasott példázatban is az özvegyasszony nem csupán egyszer látogatta meg a bírót, hanem folyamatosan zargatta kérésével. Ne felejtsük el, Jézus mondta ezt a példázatot, ezért felettébb nagy jelentősége van! Istent hasonlóképpen ostromolhatjuk kéréseinkkel, vagyis több ízben imádkozhatunk hozzá ugyanazzal a kéréssel. Ezt cselekedte Jézus is:

Máté evangéliuma 26,36-45
„Akkor elméne Jézus velök egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és monda a tanítványoknak: Üljetek le itt, míg elmegyek és amott imádkozom. És maga mellé vévén Pétert és Zebedeusnak két fiát, kezde szomorkodni és gyötrődni. Ekkor monda nékik: Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig! maradjatok itt és vigyázzatok én velem. És egy kissé előre menve, arcra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te. Akkor méne a tanítványokhoz és aluva találá őket, és monda Péternek: Így nem birtatok vigyázni velem egy óráig sem!? Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen. Ismét elméne másodszor is, és könyörge, mondván: Atyám! ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod. És mikor visszatér vala, ismét aluva találá őket; mert megnehezedtek vala az ő szemeik. És ott hagyva őket, ismét elméne és imádkozék harmadszor, ugyanazon beszéddel szólván. Ekkor méne az ő tanítványaihoz, és monda nékik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Ímé, elközelgett az óra, és az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik.”

Tehát háromszor is Isten elé járult ugyanazzal a kéréssel. De Pálnál is ezt látjuk:

2Korintusi levél 12,7-9
„És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam. Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem; És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.”

Láthatjuk, hogy a többszöri imádkozás az igében igazolt, sőt, Jézus nem csak tanította, de meg is élte. De mi még az özvegyasszony és a bíró példázatában az üzenet? Vajon miért csak a sokadik imádkozásra válaszol az Isten? Talán unszolni kell, hogy végre megunja és megadja nekünk? Nem, ez a bíró a példázatban, viszont Isten nem ilyen! Isten látni akarja, hogy mennyire akarjuk, mennyire vagyunk odaszántak.

Jakab levele 5,16-18
„Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű; és imádsággal kéré, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig: És ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld megtermé az ő gyümölcsét.”

Tehát az igaz ember imájának és nem annak, aki sokszor kéri, vagy bőbeszédű, vagy szépen formázza a szavakat.

{flike}