Kegyelmesebbek Istennél?

A mai téma azokat az embereket fogja leleplezni, akik Istent csúfolják meg az által, hogy kegyelmesebbnek akarnak lenni az egy igaz Istennél. Isten ugyanis nem csupán szerető és kegyelmes Úr, hanem igaz is. Továbbá beszélni fogunk arról is, hogy Isten milyen esetekben szólít fel harcra, amikor is békességről nem lehet szó. Kezdjük ezzel az igével:

1Királyok 20,28-43
„Akkor előlépett az Isten embere, és ezt mondta Izráel királyának: Így szól az ÚR: Mivel azt mondták az arámok, hogy az ÚR a hegyek istene, de a völgyeknek nem istene, azért ezt az egész nagy tömeget a kezedbe adom, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Hét napig táboroztak egymással szemben, a hetedik napon azután csatára került sor. Izráel fiai levágtak százezer arám gyalogost egyetlen napon. A megmaradtak Áfék városába menekültek, de a várfal rászakadt a megmaradt huszonhétezer emberre. Benhadad is a városba menekült, és szobáról szobára bujkált. A szolgái ezt mondták neki: Azt hallottuk, hogy Izráel házának a királyai könyörületes királyok. Vegyünk zsákruhát a derekunkra és kötelet a fejünkre, úgy menjünk Izráel királya elé: talán életben hagy téged. Zsákruhát öltöttek tehát a derekukra, a fejükre pedig kötelet, és úgy mentek oda Izráel királyához. Így szóltak: Szolgád, Benhadad ezt üzeni: Hagyj életben engem! Aháb megkérdezte: Hát él még? Testvérem ő! Az emberek jó jelnek vették ezt, sietve bizonygatták, és mondták: Igen, a te testvéred Benhadad! Ő ezt mondta: Menjetek, hozzátok ide! Benhadad kijött hozzá, ő pedig harci kocsijára állította. Benhadad ezt mondta neki: Visszaadom azokat a városokat, amelyeket apám elvett a te apádtól, és rendezz be magadnak bazárutcákat Damaszkuszban, amilyeneket az én apám rendezett be Samáriában! Én pedig - felelte Aháb - szövetséggel bocsátlak el téged. Szövetséget kötött tehát vele, és elbocsátotta őt. Egy prófétatanítvány ezt mondta társának az ÚR parancsára: Üss meg engem! De az az ember nem akarta megütni. Akkor ezt mondta neki: Mivel nem hallgattál az ÚR szavára, egy oroszlán terít le téged, amint eltávozol tőlem. Miután eltávozott tőle, rá is talált egy oroszlán, és leterítette. Talált azután egy másik férfit, és ezt mondta: Üss meg engem! Ez a férfi úgy megütötte, hogy meg is sebesült. Akkor elment a próféta, és várt a királyra az úton, de felismerhetetlenné tette magát egy kötéssel a szemén. Amikor a király arra ment, ő így kiáltott a királyhoz: Szolgád részt vett az ütközetben, és egyszer csak odafordult hozzám valaki, odahozott egy embert, és ezt mondta: őrizd ezt az embert! De ha nem vigyázol rá eléggé, életeddel felelsz az életéért, vagy fizetsz egy talentum ezüstöt. Szolgádnak azonban itt is, ott is akadt tennivalója, az az ember pedig eltűnt. Izráel királya ezt mondta neki: Ez a te ítéleted, magad döntöttél! Ekkor az gyorsan levette szeméről a kötést, Izráel királya pedig fölismerte, hogy a próféták közül való. A próféta ezt mondta neki: Így szól az ÚR: Mivel kiengedted kezedből azt az embert, akit én kiirtásra szántam, életéért életeddel, népéért népeddel felelsz! Izráel királya ezután elkeseredve és haragosan hazament, és megérkezett Samáriába.”

Mit láthatunk, mit tanít ez a történet? Azt, hogy nem áldozhatunk fel mindent a békesség oltárán! Ha nem lenne a történet végén az, hogy Isten halálbüntetéssel sújtotta a „kegyelmes” Aháb-ot, akkor a maiak többsége azt gondolná, hogy helyesen cselekedett Izrael királya. Jönnének azzal, hogy ne ítélkezzünk, vagy hogy szeressük ellenségeinket is. Nyílván ez így is van, viszont nem a háborúban! Amikor az Úr harcra szólít fel, akkor harcolni kell, nem pedig békességre törekedni. Tudjátok, van ez az ige:

Jeremiás könyve 48,10
„Átkozott, aki az Úrnak dolgát csalárdul cselekszi, és átkozott, aki fegyverét kiméli a vértől!”

Nem lehetünk kegyelmesebbek Istennél, mert amikor Isten kiirtást parancsol, akkor semmit sem hagyhatunk meg. Mielőtt Izrael fiai megkezdték volna a honfoglalást, akkor Isten parancsba adta, hogy kicsinytől nagyig, állattól emberig mindent irtsanak ki. Miért? Egyrészt azért, hogy azon földnek lakosai el ne fordítsák Izrael népét az egy igaz Istentől azáltal, hogy cselekedeteikben részesek lesznek, másrészt azért, mert azt a földet Izraelnek adta Isten, többé nem azé a népé volt amely ott lakott, ezért kellett minden lakosát kiirtani. Talán kegyetlenségnek látszik ez, avagy megítéljük az Istent parancsolatáért? Reklamálni majd a trónszéknél lehet, csakhogy nem érdemes…

Isten ugyancsak parancsolatba adta, hogy más háborúk esetén (ami nem a szent földért történt) csak a férfiakat kellett kardélre hányni, az állatokat, a gyermekeket és az asszonyokat viszont meg kellett kímélniük, hacsak máshogy nem rendelkezett Isten (pl: Amálek népe). Olvassuk el:

5Mózes 20,10-18
„Mikor valamely város alá mégy, hogy azt megostromold, békességgel kínáld meg azt. És ha békességgel felel néked, és kaput nyit, akkor az egész nép, amely találtatik abban, adófizetőd legyen, és szolgáljon néked. Ha pedig nem köt békességet veled, hanem harcra kél veled, akkor zárd azt körül; És ha az Úr, a te Istened kezedbe adja azt: vágj le abban minden fineműt fegyver élével; De az asszonyokat, a kis gyermekeket, a barmokat és mind azt, ami lesz a városban, az egész zsákmányolni valót magadnak prédáljad; és fogyaszd el a te ellenségeidtől való zsákmányt, akiket kezedbe ad néked az Úr, a te Istened. Így cselekedjél mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, amelyek nem e nemzetek városai közül valók. De e népek városaiban, amelyeket örökségül ad néked az Úr, a te Istened, ne hagyj élni csak egy lelket is; Hanem mindenestől veszítsd el őket: a Khittheust, az Emoreust, a Kananeust, a Perizeust, a Khivveust és a Jebuzeust, amint megparancsolta néked az Úr, a te Istened; Azért, hogy meg ne tanítsanak titeket az ő mindenféle útálatosságaik szerint cselekedni, amelyeket ők cselekesznek az ő isteneiknek, és hogy ne vétkezzetek az Úr ellen, a ti Istenetek ellen.”

Olvassuk el Saul egyik történetét is, melyben megkímélte a kiirtanivalót, Amálek királyát és az állatok közül is sokat:

1Sámuel 15,1-35
„És monda Sámuel Saulnak: Engem küldött el az Úr, hogy királylyá kenjelek fel téged az ő népe, az Izráel felett; most azért figyelj az Úr beszédének szavára. Így szól a Seregek Ura: Megemlékeztem arról, amit cselekedett Amálek Izráellel, hogy útját állta néki, mikor feljöve Égyiptomból. Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat. És összehívá Saul a népet, és megszámlálá őket Thélaimban, kétszázezer gyalogost, és Júdából tízezer embert. És elméne Saul Amálek városáig, és megütközék ott egy völgyben. És monda Saul a Kéneusnak: Menjetek, távozzatok el, menjetek ki az Amálekiták közül, hogy velök együtt téged is el ne veszesselek, mert te irgalmasságot cselekedtél Izráel minden fiaival, mikor Égyiptomból feljövének. És eltávozék Kéneus az Amálekiták közül. Saul pedig megveré Amáleket Havilától fogva egészen addig, amerre Súrba mennek, mely Égyiptom átellenében van. És Agágot, az Amálekiták királyát elfogta élve, a népet pedig mind kardélre hányatá. Saul és a nép azonban megkímélte Agágot és a juhoknak, barmoknak és másodszülötteknek javát; a bárányokat és mindazt, ami jó vala, nem akarták azokat elpusztítani, hanem ami megvetett és értéktelen dolog volt, mindazt elpusztíták. Akkor szóla az Úr Sámuelnek, mondván: Megbántam, hogy Sault királylyá tettem, mert eltávozott tőlem, és beszédeimet nem tartotta meg. Sámuel pedig felháborodék és kiálta az Úrhoz egész éjszaka. És korán felkele Sámuel, hogy találkozzék Saullal reggel; és hírül adák Sámuelnek, ezt mondván: Saul Kármelbe ment, és ímé emlékoszlopot állított magának; azután megfordula, és tovább ment és lement Gilgálba, És amint Sámuel Saulhoz érkezék, monda néki Saul: Áldott vagy te az Úrtól! Én végrehajtám az Úrnak parancsolatját. Sámuel azonban monda: Micsoda az a juhbégetés, mely füleimbe hat és az az ökörbőgés, melyet hallok? És monda Saul: Az Amálekitáktól hozták azokat, mert a nép megkímélte a juhoknak és ökröknek javát, hogy megáldozza az Úrnak, a te Istenednek; a többit pedig elpusztítottuk. Akkor monda Sámuel Saulnak: Engedd meg, hogy megmondjam néked, amit az Úr mondott nékem ez éjjel. Ő pedig monda néki: Beszélj. Monda azért Sámuel: Nemde kicsiny valál te a magad szemei előtt is, mindazáltal Izráel törzseinek fejévé lettél, és az Úr királylyá kent fel téged Izráel felett?! És elkülde az Úr téged az úton, és azt mondá: Menj el, és pusztítsd el az Amálekitákat, kik vétkezének; és hadakozzál ellenök, míg megsemmisíted őket. Miért nem hallgattál az Úrnak szavára, és miért estél néki a prédának, és cselekedted azt, ami bűnös az Úr szemei előtt? És felele Saul Sámuelnek: Én bizonyára hallgattam az Úr szavára, és azon az úton jártam, amelyre engem az Úr elküldött; és elhoztam Agágot, az Amálekiták királyát, és az Amálekitákat elpusztítottam. A nép azonban elvette a prédából a megsemmisítésre rendelt juhoknak és ökröknek javát, hogy megáldozza az Úrnak, a te Istenednek Gilgálban. Sámuel pedig monda: Vajjon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél! Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király. Akkor monda Saul Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak szavát és a te beszédedet; de mivel féltem a néptől, azért hallgattam szavokra. Most azért bocsásd meg az én vétkemet, és térj vissza velem, hogy könyörögjek az Úrnak. Sámuel pedig monda Saulnak: Nem térek vissza veled, mert megvetetted az Úrnak beszédét, és az Úr is megvetett téged, hogy ne légy király Izráel felett. És mikor megfordula Sámuel, hogy elmenjen, megragadta felső ruhájának szárnyát, és leszakada. Akkor monda néki Sámuel: Elszakítá tőled az Úr a mai napon Izráelnek királyságát, és adta azt felebarátodnak, aki jobb náladnál. Izráelnek erőssége pedig nem hazudik, és semmit meg nem bán, mert nem ember ő, hogy valamit megbánjon. És ő monda: Vétkeztem, mindazáltal becsülj meg engem népemnek vénei előtt és Izráel előtt, és velem térj vissza, hogy könyörögjek az Úrnak, a te Istenednek. Visszatére azért Sámuel Saullal, és könyörgött Saul az Úrnak. Sámuel pedig monda: Hozzátok ide előmbe Agágot, Amálek királyát. És elméne Agág kényesen ő hozzá, és monda Agág: Bizonyára eltávozék a halál keserűsége. És monda Sámuel: Miként a te kardod asszonyokat tett gyermektelenekké, úgy legyen gyermektelenné minden asszonyok felett a te anyád! És darabokra vagdalá Sámuel Agágot az Úr előtt Gilgálban. Ezután Sámuel elment Rámába, Saul pedig felment az ő házához Gibeába, Saul városába. És Sámuel nem látogatá meg többé Sault egész halálának idejéig; de bánkódék Sámuel Saul miatt. Az Úr pedig megbánta, hogy királylyá tette Sault Izráel felett.”

Saul engedetlen volt Isten beszéde iránt, kegyelmes volt, pedig kiirtásra kapott parancsot. Láthatjuk a történet végén, hogy Sámuel miképpen végzett Agággal; darabokra vagdalta. Ez volt a helyes indulat, nem ami Saulban volt.

De miképpen tudjuk behelyettesíteni ezen igéket a mai korba? Hiszen testileg nem harcolunk az ellenség ellen, a mi harcunk lelki harcok, lelki fegyverzettel.  

Máté evangéliuma 10,34-38
„Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával: saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.”

Tehát kardot a földre, de ez nem csak a hitetlenek kezében van a kard! Ezt azért mondom, mert a családot sok esetben hívő és hitetlen emberek alkotják, és természet szerint a hívő békességre törekszik. De tehetjük bármi áron!? Békességre lehet törekedni, amíg az ige engedi, de az Isten igéjét nem áldozhatjuk fel a békesség kedvéért.

Továbbá mit irtsunk ki a családunkban? Nyilván nem a családtagokat, hanem mindazt, ami megakadályoz minket az Isten iránt való engedelmességben. Például ha a család hamis tanúskodásra, vagy egyéb hazugságra, netalán lopásra kötelez, inkább Isten igéjének legyél engedelmes, mintsem rokonaidnak. Máskülönben nem leszel méltó Isten igéjéhez, azaz Jézushoz.

Mindezek arról tesznek bizonyságot, hogy kit szeretünk. A családunkat, vagy Jézust? Sok múlik ezen, méghozzá az üdvösségünk. Az Isten iránt való engedelmességünk által válik meghasonlottá a házanépünk, ha csakugyan cselekedjük Isten igéjét. A kard ott a mi kezünkben is, ami az Isten beszédét jelképezi:

Lukács evangéliuma 22,35-38
„Azután ezt kérdezte tőlük: "Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben?" "Semmiben" - válaszolták. Majd ezt mondta nekik: "Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen. Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: És a bűnösök közé sorolták. Mert ami felőlem elrendeltetett, az most beteljesedik." Erre így szóltak: "Uram, íme, van itt két kard." Ő pedig azt felelte: "Elég!"”

Aki pedig inkább választja a békességet és a szeretetet Isten beszédének megtartása helyett, arról ezt mondta Jézus:

„Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám.”

A békességnek ára van, de semmiképpen nem lehet fizetőeszköze az ige.

Angol nyelven a tanítás az alábbi linkre kattintva elérhető:
Being more graceful than God?