Jézus követése

A mai korban nem látjuk azt az odaszánást, amit az apostoli időkben olvashatunk, Isten követőjének mondják azokat, akik elfogadják Isten kegyelmét és megjelennek heti rendszerességgel egy gyülekezeti alkalmon. De ennél jóval többet tettek le az asztalra Isten valódi követői, gondoljunk csak a tanítványok elhívásának a pillanatára, akik mindent hátrahagyva követték Jézust. Ezzel kapcsolatban Péter meg is kérdezi Jézust:

Máté evangéliuma 19,27-30
„Akkor felelvén Péter, monda néki: Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk? Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjá születéskor, amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét. És aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet. Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.”

Valóban hátrahagytak mindent, nem csak házat és szántóföldet, hanem apát, anyát, testvéreket, gyermekeket és feleséget is. Noha nem azt jelenti, hogy nem volt többé kapcsolatuk velük, vagy megtagadták volna őket, hanem fontossági sorrendben alábbsorolást kaptak, hiszen Isten volt az első helyen. Például olvashatjuk is, hogy Pál említést tesz arról, hogy Péter később magával vitte a feleségét (1Kor. 9,5).

Elég erősen él a mai korban az a tanítás is, miszerint a család fontosabb a szolgálatnál. Pontosítsunk azért egy kicsit, mert sok szolgálat van, ami emberi igyekezet csupán és nem Isten elhívása. Tehát a kérdés a következő: Istentől kapott elhívásunknál fontosabb a család? Mielőtt megválaszolnánk ezt a kérdést, gondolkodjunk egy kicsit. Nem választható külön Isten és az Ő beszéde, így ha Isten szól, akkor engedelmességnek kell követnie, mint ahogyan olvashatjuk a tanítványok elhívásánál is. Az Istenimádatunk, ha úgy tetszik; Istentiszteletünk abban mutatkozik meg, hogy engedelmesek vagyunk-e Istennek. Ezt a maiak többsége kettéválasztja, vagyis az Istenimádatot és az iránta való engedelmességet. Pedig nincs Istenimádat engedelmesség nélkül.

1Sámuel 15,22-23
„Sámuel pedig monda: Vajjon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél! Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király.”

Így a kérdésre a válasz, hogy az elhívásunknál (vagyis az Isten iránt való engedelmességnél) fontosabb-e a család, az, hogy: nem! Hiszen arra kaptunk elhívást, hogy kövessük Istent, tartsuk meg parancsolatait, éljünk akarata szerint, Tőle kapott elhívásunkban maradjunk meg, ebben semmi sem akadályozhat meg minket. Ha inkább a családnak engedelmeskedünk mintsem Istennek, akkor nem vagyunk méltóak Istenhez:

Máté evangéliuma 10,37-38
„Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám. És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.”

A családban véget ért a béke, nem alkudhatunk meg, ha Isten igéjéről van szó. Istennek tartozunk engedelmességgel mintsem embereknek, ezért mondta Jézus, hogy meghasonlást hozott a családtagok közé:

Máté evangéliuma 10,32-38
„Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt. Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe. Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám. És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.”

Pál is elég egyértelműen a tudtunkra adja, hogy a házasságnál is fontosabb Isten követése, ezért mondja azt, hogy aki nem házasodik meg, az teljesen Istennek tudja szentelni magát. De akik már házasok, azoknak is van egy végzése:

1Korintusi levél 7,18-40
„Körülmetélten hivatott el valaki? ne fedezze el azt; körülmetéletlenül hivatott el valaki? ne metélkedjék körül. A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi; hanem Isten parancsolatainak megtartása. Kiki amely hivatásban hívatott el, abban maradjon. Szolgai állapotban hivattattál el? Ne gondolj vele, sőt ha szabad lehetsz is, inkább élj azzal. Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképpen aki szabadságban hívatott el, Krisztusnak szolgája. Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái. Kiki amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt. A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelreméltó legyek. Úgy ítélem azért, hogy jó ez a jelenvaló szükség miatt, hogy tudniillik jó az embernek úgy maradni. Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget. De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a testben. Én pedig kedveznék néktek. Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva ezentúl, azért akiknek van is feleségök, úgy legyenek, mintha nem volna. És akik sírnak, mintha nem sírnának; és akik vígadnak, mintha nem vígadnának; akik vesznek, mintha semmijök sem volna. És akik élnek e világgal, mintha nem élnének: mert elmúlik e világnak ábrázatja. Azt akarnám pedig, hogy ti gond nélkül legyetek. Aki házasság nélkül van, arra visel gondot, ami az Úré, mimódon kedveskedhessék az Úrnak; Aki pedig feleséget vett, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a feleségének. Különbözik egymástól az asszony és a hajadon. Aki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében; aki pedig férjhez ment, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a férjének. Ezt pedig a ti hasznotokra mondom; nem hogy tőrt vessek néktek, hanem hogy illendőképpen és állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz háboríthatlanul. De ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, ha virágzó idejét múlja, és úgy kell történnie, amit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek férjhez. Aki pedig szilárdan áll a szívében és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött, és azt végezte el szívében, hogy megtartja hajadon leányát, jól cselekszi. Azért, aki férjhez adja, az is jól cselekszi, de aki nem adja férjhez, még jobban cselekszi. Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban. De boldogabb, ha úgy marad, az én véleményem szerint; pedig hiszem, hogy bennem is Istennek lelke van.”

Mit jelent ez, amit Pál mondott? Idézem újra:

„Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva ezentúl, azért akiknek van is feleségök, úgy legyenek, mintha nem volna.”

Ugye kifejtette Pál, hogy ha valaki házasság nélkül van, az teljesen az Úrra visel gondot, hogy mikképpen legyen tetszésére. Erre mondta Pál, hogy akinek van felesége, úgy legyen, mintha nem volna. Vagyis Isten iránt való kedvességre igyekezzen, engedelmességben való követésre.

De ha eltérünk a családtól, megfigyelhetjük, hogy sokaknak nagyobb akadály az egoizmusuk. Ugyanis akár több évtizedig is tanultak, és hirdettek valamit Jézusról, Isten igéjéről, és mikor egy-egy olyan igerészbe ütköznek, amely ellent mond az eddigi megélt és hirdetett hitüknek, akkor nemhogy megnéznék, hogy jó alapon állnak-e, inkább félremagyarázzák, vagy figyelmen kívül hagyják azon igerészeket. Az ilyen emberekről mondja azt Isten igéje, hogy: kemény nyakúak. Istent csak az általa meghatározott módon lehet követni, erre adatott pedig Isten igéje, aki nem más, mint Jézus. Ezért is mondja magáról Jézus, hogy Ő az út és csak általa juthatunk az Atyához (Jn. 14,6).

Minden ember életében eljön az a pillanat, mikor mérleg egyik serpenyőjébe teheti az addig felépített igenézetét, Istenismeretét és tekintélyét, és a mérleg másik serpenyőjébe pedig Istennek a tiszta igéjét. Sokan még önmagukhoz sem őszinték, és még a gondolatát is el akarják kerülni annak, hogy lehet tévesen értelmezik Isten igéjét. Viszont csak nagyon kevesen vannak azok, akik nap mint nap vizsgálják magukat Isten igéjében és ahhoz szabják magukat.

Gondoljunk csak Pálra, aki hatalmas tudást halmozott fel és elismert volt a vének előtt is. Miután találkozott Jézussal, át kellett értékelnie mindazt, amit tanult és gondolt, majd helyesen döntött! Jézusért kész volt feladni mindent, tekintélyt, hírnevet, tudást, és ráadásul mindezekre vállalta az üldöztetést és megannyi szenvedést. Mai napon is sokan úgy élnek, mint ahogy egykor Pál. Azt hiszik, hogy jól gondolkoznak, jól csinálják, a nagy igyekezetben pedig nem veszik észre, hogy pont Jézus ellen harcolnak.

János evangéliuma 16,1-3
„Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.”

Nyilván nem hitetlenekről szólt Jézus, hiszen a hitetlenek nem hisznek Istenben, így tisztelni sem akarják Őt. Így egyértelmű, hogy önmagukat hívőknek valló emberek cselekszik mindezt, de Jézus fel is fedte a cselekedeteik okát:

„És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.”

Tehát úgy követik, és úgy tisztelik Istent, hogy nem ismerték meg Őt. A mai napon is ők vannak többségben. Nem Isten követ minket, hanem nekünk kell követnünk Őt. Nem úgy van ez, mint ahogy hallottam már másoktól: „hitből vettünk házat és autót, de nem tudjuk fizetni” – hibáztatták Istent. A hitről ugyanis tudjuk, hogy nem hiszékenység, hanem meggyőződés (Zsid. 11,1)! Így a hitben kilépés nem mást jelent, mint az Isten beszédében való rendíthetetlen bizalom. Amit tehát Isten mond, az igen és ámen, és Neki engedelmeskedve mondhatjuk el, hogy kiléptünk hitben és követjük Istent. Mint ahogyan Ábrahám is tette!

{flike}