A paráznaságról
Ézsaiás könyve 57,1-21
„Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki, és az irgalmasságtevők elragadtatnak és senki nem gondolja fel, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz; Bemegy békességbe, nyugosznak ágyaikon, a kik egyenes útaikon járának. És ti közelgjetek ide, szemfényvesztő fiai, paráznának magva, a ki paráználkodol. Ki felett örvendeztek? Ki ellen tátjátok fel szátokat és öltitek ki nyelveteket? nem ti vagytok-é a bűn gyermekei, a hazugságnak magva? A kik lángoltok a bálványokért minden zöld fa alatt, megöltök gyermekeket a völgyekben, a hegyek hasadékai alatt. A folyónak sima köveiben van örökséged; azok, azok a te részed, töltöttél nékik italáldozatot is, vivél ételáldozatot és én jó néven vegyem-é ezeket? Magas és felemelkedett hegyen helyezted ágyadat, fel is menél oda áldozni áldozatot. Az ajtó és ajtófél mögé tetted bálványjeleidet, és tőlem eltávozván, fölfedted ágyadat, fölmentél rá, és megszélesítéd, és szövetséget szerzél velök, szeretted ágyukat, a merre csak láttad. És menél a királyhoz olajjal, és megsokasítád keneteidet, és elküldéd követeidet messze földre, és megaláztad magadat a sírig. Nagy útadon megfáradál, és még sem mondád: mind hasztalan! erőd megújulását érezéd, így nem levél beteg! Kitől féltél és rettegtél, hogy hazudtál és rólam meg nem emlékezél, szívedre sem vevéd? vagy azért nem félsz engem, hogy hallgatok már régtől fogva? Én jelentem meg igazságodat, és csinálmányaid nem használnak néked. Ha kiáltasz: szabadítson meg téged bálványid raja; mindnyájokat szél viszi el, lehelet kapja fel, és a ki bennem bízik, örökségül bírja a földet, és örökli szent hegyemet. És szól egy szó: Töltsétek, töltsétek, készítsétek az útat, vegyetek el minden botránkozást népem útáról. Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét. Mert nem örökké perlek, és nem mindenha haragszom, mert a lélek előttem megepedne, és a leheletek, a kiket én teremtettem. Mert a telhetetlenségnek vétkéért haragudtam meg, és megvertem őt, elrejtém magamat és megharagudtam; és ő elfordulva, szíve útjában járt. Útait láttam, és meggyógyítom őt; vezetem őt, és vígasztalást nyujtok néki és gyászolóinak, Megteremtem ajkaikon a hálának gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt! És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, a mely nem nyughatik, és a melynek vize iszapot és sárt hány ki. Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!”
Áldott testvérek. Ezen fejezetről, pontosabban ezen fejezet első két verséről mi már beszéltünk többször is, mégpedig az „elragadtatással”, illetve a személy földi pályafutásának végével kapcsolatban. Most nem is annyira erről, sokkal inkább a következő versekről ejtsünk pár keresetlen szót. Tehát a 3-as verstől kezdődően, beszél a paráznákról. Vajon kik lehetnek ezek a paráznák? De még előbb: mi a definíciója ennek a szónak valójában? Hiszen ha ezt megértjük, akkor fogjuk a teljes fejezetet megérteni, és önmagunkat pozícionálni a földi életünk végén ránk váró eseményekben. A paráznaságról, szinte egyöntetű az a vélemény, hogy a törvénytelen szexuális kapcsolatot jelenti. Hát lássuk, hogy ez mennyire nem helytálló, legalábbis első körben nem helytálló nézet. A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetének első három verse óta tudjuk, hogy mindig és mindenben első a láthatatlan, és majd csak abból lesznek a láthatók.
Zsidókhoz írt levél 11,1-3
„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek. Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő.”
Tehát a paráznaság is a láthatatlanból indul, és ráadásul ez a legveszélyesebb és legaljasabb bűn is egyben, és ennek veszélyéről Pál is beszélt.
1 Korinthusi levél 6,15-20
„Nem tudjátok-é, hogy a ti testeitek a Krisztusnak tagjai? Elszakítva hát a Krisztus tagjait, paráznának tagjaivá tegyem? Távol legyen. Avagy nem tudjátok-é, hogy a ki a paráznával egyesül, egy test vele? Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté. A ki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ő vele. Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de a ki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, a melyek az Istenéi.”
Ugye világosan kitűnik, hogy Pál sem a testi paráznaságról beszél?! Mielőtt tovább tapogatóznánk ez ügyben, olvassunk el egy utalást, az Ézsaiás 57-ből, és ez által jutunk közelebb ahhoz a tényhez, hogy mely bűnről van szó a paráznaság neve alatt, és kikhez szól az intelem:
Ézsaiás könyve 57,3-11
„És ti közelgjetek ide, szemfényvesztő fiai, paráznának magva, a ki paráználkodol. Ki felett örvendeztek? Ki ellen tátjátok fel szátokat és öltitek ki nyelveteket? nem ti vagytok-é a bűn gyermekei, a hazugságnak magva? A kik lángoltok a bálványokért minden zöld fa alatt, megöltök gyermekeket a völgyekben, a hegyek hasadékai alatt. A folyónak sima köveiben van örökséged; azok, azok a te részed, töltöttél nékik italáldozatot is, vivél ételáldozatot és én jó néven vegyem-é ezeket? Magas és felemelkedett hegyen helyezted ágyadat, fel is menél oda áldozni áldozatot. Az ajtó és ajtófél mögé tetted bálványjeleidet, és tőlem eltávozván, fölfedted ágyadat, fölmentél rá, és megszélesítéd, és szövetséget szerzél velök, szeretted ágyukat, a merre csak láttad. És menél a királyhoz olajjal, és megsokasítád keneteidet, és elküldéd követeidet messze földre, és megaláztad magadat a sírig. Nagy útadon megfáradál, és még sem mondád: mind hasztalan! erőd megújulását érezéd, így nem levél beteg! Kitől féltél és rettegtél, hogy hazudtál és rólam meg nem emlékezél, szívedre sem vevéd? vagy azért nem félsz engem, hogy hallgatok már régtől fogva?”
Bizony! A hívőkhöz, pontosabban a hívők bizonyos hányadához szól, és a későbbiekben meglátjuk azt is, hogy a hívőknek mely nagy hányadáról is van szó. Nézzük erről az Ezékiel könyvének 16-os fejezetét:
Ezékiel könyve 16,1-22
„És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! add tudtára Jeruzsálemnek az ő útálatosságait, És mondjad: Így szól az Úr Isten Jeruzsálemnek: A te származásod és születésed Kanaán földjéről való; atyád az Emoreus és anyád Hitteus asszony. Születésed pedig ilyen volt: a mely napon születtél, el nem metszették a köldöködet, és vízzel meg nem mostak, hogy tiszta lennél, sóval sem töröltek meg, sem be nem póláltak. Szem meg nem szánt téged, hogy ezekből valamit veled cselekedett volna, könyörülvén rajtad; hanem kivetettek a nyilt mezőre, mert útáltak, a mely napon születtél. Ekkor elmenék melletted és látálak véredben eltapodva, és mondék néked: A te véredben élj! mondék ismét néked: A te véredben élj! Sok ezerekre szaporítottalak, mint a mezei füvet, és megszaporodál és fölnevekedél és jutál nagy szépségre; emlőid duzzadának s szőröd kinőtt vala, de te mezítelen és befedezetlen valál. Ekkor elmenék melletted, és látálak, és ímé a te korod a szerelem kora vala, és kiterjesztém fölötted szárnyamat s befödözém mezítelenségedet, és megesküvém néked s frigyre léptem veled; azt mondja az Úr Isten, és lől az enyém. És megmosálak vízzel és elmosám rólad véredet, és megkenélek olajjal. És felöltöztetélek hímes ruhába, és felsaruztalak borjúfóka bőrrel, s övezélek fehér gyolcscsal s befedélek selyemmel. És felékesítélek ékeségekkel, s adtam karpereczeket kezeidre és lánczot nyakadra. És adtam orrpereczet orrodra és függőket füleidre és ékes koronát fejedre. És felékesítéd magadat aranynyal és ezüsttel, és öltözeted vala fehér gyolcs és selyem és hímes ruha; lánglisztet, mézet és olajat ettél, és megszépülél felette igen, s királyságra jutál. És kiméne híred a pogányok közé a te szépségedért; mert tökéletes vala az ékességeim által, a melyeket reád tettem, azt mondja az Úr Isten. De elbízád magadat szépségedben és paráznává lőn híred szerint, elárasztál paráznaságaiddal minden melletted elmenőt: legyen kedve szerint! És vevél a te ruháidból s csinálál magadnak magaslatokat különböző szinnel borítva, s paráználkodál azokon; ilyen még nem volt és nem is lesz. És vevéd a te ékességidet az én aranyomból és ezüstömből, melyeket néked adtam, és csináltál magadnak férfiú képeket, és azokkal paráználkodál. És vevéd hímes ruháidat és befedezéd azokat, és olajomat és füstölőszeremet vetéd eléjök. És az én eledelemet, melyet néked adtam, - lángliszttel és olajjal és mézzel etettelek vala, - ő eléjök rakád kedves illatul; így lőn, ezt mondja az Úr Isten. És vevéd a te fiaidat és leányaidat, kiket nékem szültél vala, és megáldozád őket azoknak eledelül. Avagy nem volt-é már elég paráznaságodból, Hogy megölted fiaimat is, és oda adád őket, midőn tűzben nékik áldozád? És minden útálatosságaidban és paráznaságaidban meg nem emlékeztél a te ifjúságod napjairól mikor mezítelen és befedezetlen valál, véredben eltapodva voltál.”
Nos a hányadról, azaz hogy a hívők mekkora százalékáról is van szó, talán elég annyi, hogy az egyházhoz szól, azaz a „Menyasszonyhoz”.
Jelenések könyve 21,1-3
„Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.”
Yerusálem, a Menyasszony neve ugyanis, azaz az egyház neve. És ha hozzá szól az intelem, akkor biztosan tudjuk, hogy a túlnyomó többség érintett ebben a bűnben, amit egyelőre nevezzünk még paráznaságnak, és nemsokára azt is megértjük, hogy miért. Yerusálem egy konkrét napon született, ahogyan olvassuk is az Ezékiel könyvének 16. fejezetében, és ez a nap nem más, mint az Ábrahám-i legfőbb engedelmesség esete.
Mózes I. könyve 22,1-18
„És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked. Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala. Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről. És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt. És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány? És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt. Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés. És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből. És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.”
Ez a hegy, azaz hegycsúcs, eredeti nevén Mória, és ez a hegycsúcs lett a későbbiekben Yerusálemnek nevezve. Az az szikla, melyet oltárként használt Ábrahám, mind e mai napig ott van, bár most az Al Aksza mecset legszentebb pontját adja. Ez a hegy, az Istennek való odaszánás és engedelem csúcsa. Ám nem itt kezdte Ábrahám a pályafutását, csak mindennek a végén ide jutott, éspedig nem véletlenül. Nézzük azt a pontot Ábrahám pályafutásban, ahonnan törvényszerű volt, hogy ide eljusson:
Mózes I. könyve 15,1-21
„E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkűl járok, és az, a kire az én házam száll, a Damaskusbeli Eliézer? És monda Ábrám: Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm. És ímé szóla az Úr ő hozzá, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd: hanem a ki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd. És kivivé őt, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda nékie: Így lészen a te magod. És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul. És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl. És monda: Uram Isten, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt? És felele néki: Hozz nékem egy három esztendős üszőt, egy három esztendős kecskét, és egy három esztendős kost, egy gerliczét és egy galambfiat. Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele részét a másik fele része átellenébe helyezteté; de a madarakat nem hasította vala kétfelé. És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Ábrám elűzi vala azokat. És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá. És monda az Úr Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal. Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben. Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be. És mikor a nap leméne és setétség lőn, ímé egy füstölgő kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között. E napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet Égyiptomnak folyóvizétől fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig. A Keneusokat, Kenizeusokat, és a Kadmoneusokat. A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat. Az Emoreusokat, Kananeusokat, Girgazeusokat, és a Jebuzeusokat.”
Ez ugye az úgy nevezett Ábrahám-i szövetségkötés, vagy más néven a frigyre lépés története. Az a szó hogy szövetség, nevezhető frigynek is, vagy nemes egyszerűséggel házasságkötésnek. És ha ezt megértettük, akkor megértettük azt is, hogy miért nevezi az Úr Önmagát több helyen, és több esetben férjnek (pl. Jer.31,32). Ám azt is látnunk kell, hogy bár Ábrahám-i szövetségről beszélünk, de valamiért mégsem Ábrahámmal kötötte az Örökkévaló ezt a szövetséget, hiszen azt olvassuk:
„És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá.”
És a szerződő felekről pedig azt olvassuk:
„És mikor a nap leméne és setétség lőn, ímé egy füstölgő kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között.”
Hogy kik azok, akik megkötötték a szövetséget? Nos, ha a tüzes fáklyáról tudjuk hogy ki, hiszen írva is van:
Ézsaiás könyve 62,1
„Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az Ő igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl.”
Szabadító. Tehát a szabadítás fáklyája. Nos az a szó, hogy szabadító, héberül Yessua, és görögül (sajnos ezen a nyelven ismertebb a neve valamiért) Jézus. Tehát ha Jézus az egyik fél, és mindjárt meglátjuk azt is, hogy miért, akkor vajon ki lehet a „füstölgő kemence”? De most tényleg ki is rendelte el ezt a szövetségkötést? Most pedig egy éles kanyarral, meg van írva:
Ámos könyve 3,3
„Vajjon járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?”
Azaz nincs házasság, fogadalomtétel nélkül! Szinte hallom, hogy sokan azt mondják, hogy új házasság köttetett azóta. Nos, ezeknek ajánlanám a Szentírás olvasását, a fantázia iratok tanulmányozása helyett. Mindjárt meglátjuk, hogy mennyire nincs igazuk ezeknek. Szóval a fogadalom tétel, avagy: mi alapján köttetett a frigy? (Tudva azt, hogy az egyik szerződő, Jézus volt, aki az Isten Igéje.)
V.Mózes 26,15-19
„Tekints alá a te szentségednek lakóhelyéből a mennyekből, és áldd meg Izráelt, a te népedet, és a földet, a melyet nékünk adtál, a mint megesküdtél vala a mi atyáinknak, a tejjel és mézzel folyó földet. E mai napon az Úr, a te Istened parancsolja néked, hogy e rendelések és végzések szerint cselekedjél: tartsd meg azért és cselekedjed azokat teljes szívedből és teljes lelkedből! Azt kívántad ma kimondatni az Úrral, hogy Isteneddé lesz néked, hogy járhass az ő útain, megtudhassad az ő rendeléseit, parancsolatait és végzéseit, és engedhess az ő szavának; Az Úr pedig azt kívánja ma kimondatni veled, hogy az ő tulajdon népévé leszesz, a miképen szólott néked, és minden ő parancsolatát megtartod, Hogy feljebb valóvá tegyen téged minden nemzetnél, a melyeket teremtett, dícséretben, névben és dicsőségben, és hogy szent népévé lehess az Úrnak, a te Istenednek, a mint megmondta vala.”
Minden eme frigybe lépő tudatosan, vagy anélkül, de megteszi, hogy engedelmet és követést ígér az Istennek. Valamiért ezt nevezték így: a megtérők imája. Nos hogyan lehetnénk engedelmesek, ha nem tudjuk, hogy miben kell engedelmeskednünk?! Ez is kell a teljes és igaz házassághoz. Ezt kértük el mi mindnyájan, ez az út a teljességhez is. Teljesség = üdvösség. Ez az az út, amelyen némelyek eltévednek, és soha nem érik el a célt, és vannak, de kevesen, akik révbe érnek, ámde csak ezen az úton. Az egykoriak közül, akik elindultak ezen az úton, csak ketten értek célba: Josua és Kaleb. Azok közül, akiknek adatott az elhívás a szabadságra, és az ígéret földjének öröklésére, csak ketten maradtak meg, mert a többiek, a saját kívánságaikat, ötleteléseiket akarták érvényre juttatni. Ezért írta meg Pál figyelmeztetésként:
Korinthusbeliekhez írt I. levél 10,1-14
„Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; És mindnyájan egy lelki eledelt ettek; És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, a mely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt. De azoknak többségét nem kedvelé az Isten, mert elhullának a pusztában. Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, a miképen azok kívántak. Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, a mint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és felkelének játszani. Se pedig ne paráználkodjunk mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonháromezeren. Se a Krisztust ne kísértsük, a mint közülök kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt. Se pedig ne zúgolódjatok, miképen ő közülök zúgolódának némelyek, és elveszének a pusztító által. Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, a kikhez az időknek vége elérkezett. Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék. Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek. Azért szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást.”
Tehát megvan a szövetség, és megvan annak alapja is, azaz a szövetségben maradás igéje is. De mi van akkor, ha a szövetségre lépő eltér a fogadalmától? Nos ezt nevezi a szent tan így: paráznaság. Hiszen világos: megígértük mi mind az Istennek, hogy Őt követjük, Neki engedelmeskedünk. Azután némelyek, nem engedelmeskednek, és nem az Isten rendeléseit tartják szem előtt, hanem a maguk meglátása szerint járnak. Tudjuk-e, hogy mi a paráznák sorsa? Naná, hiszen írva van, és egyben most mutatnám be, hogy mennyire tévednek azok, akik azt mondják, hogy már más szövetség ideje van. Mindenek előtt az úgy nevezett Ábrahámi szövetség kötés jegye az volt ugye, hogy kettévágott tetemek között haladtak át a szövetségre, frigyre lépők. Ez azért van, mert az ilyen szövetségkötés fogadalma ez: „ha én a fogadalmamat megszegem, járjak úgy, mint ezek közül egy.” Azaz ez a kettévágatás. És érdekes, de nem meglepő, hogy a Máté 24-ben is pont ezt olvassuk:
Máté evangéliuma 24,48-51
„Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.”
Tehát ez a szolga, tudta mi volt az ő Ura rendelete, de nem az szerint járt, hanem a világias dolgok szerint. Ez a szövetségszegés, azaz paráznaság, hiszen a fogadalmát melyben engedelmességet ígért, megszegte! Képmutatók sorsa, mert magáról azt a képet mutatta mások felé, hogy ő az Urának szolgája, pedig valójában csak magát, illetve e világ fejedelmét szolgálta. És még valami: az úgynevezett „újszövetség” ígérete két különböző prófétától:
Jeremiás könyve 31,31-37
„Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. Ezt mondja az Úr, a ki adta a napot, hogy világítson nappal, a ki törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, a ki felháborítja a tengert és annak habjai zúgnak, Seregek Ura az ő neve: Ha eltünnek e törvények előlem, azt mondja az Úr, az Izráelnek magva is megszakad, hogy soha én előttem nép ne legyen. Ezt mondja az Úr: Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a föld fundamentomait: én is megútálom Izráelnek minden magvát, mindazokért, a miket cselekedtek, azt mondja az Úr!”
Ugye látjuk, hogy ugyan azon törvényt írja a szívünkbe és bensőnkbe, tehát ennek értelmében csupán annyi a változás az „ó” és az „új” között, hogy már nem külső hivatkozásként alkalmazzuk az Örökkévaló rendeléseit, hanem szívünk teljességével megéljük! Ezt persze, ember el nem érheti. Ez igaz, ezért kell újjászületni, és nem emberként, hanem Isten gyermekeként élni!
János evangéliuma 1,1-13
„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higyjen ő általa. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról. Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.”
Másik prófécia ugyanerről:
Ezekiél könyve 36,22-29
„Ennekokáért mondjad Izráel házának: Ezt mondja az Úr Isten: Nem ti érettetek cselekszem, Izráel háza, hanem az én szent nevemért, melyet ti megfertéztettetek a pogányok között, a kik közé menétek. És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az ő szemök láttára. És fölveszlek titeket a pogányok közül, s egybegyűjtelek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre. És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságtoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok nektek új szívet, és új lelket adok belétek, elveszem a kő szívet testetekből, és adok nektek hús szívet. És az én lelkemet adom belétek és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek. És megtartalak titeket minden tisztátalanságotoktól, és előhívom a gabonát és megsokasítom azt, és nem adok reátok éhséget.”
Új lélek, új szív, de ugyan az a törvény! A törvényszegésnek pedig ugyan az a büntetése (kettévágatás)! Most pedig egy váratlan fordulattal ugorjunk az érdekesség kedvéért, és főleg a megszívlelésért Zakariáshoz.
Zakariás könyve 4,1-14
„Majd visszatére az angyal, a ki beszél vala velem, és felkölte engem, mint mikor valaki álmából költetik fel. És mondá nékem: Mit látsz te? És mondám: Látok ímé egy merő arany gyertyatartót, tetején az olajtartója, rajta pedig annak hét szövétneke, és hét cső a szövétnekekhez, a melyek a tetején vannak; És mellette két olajfa: egyik az olajtartó jobb oldalán, a másik pedig annak bal oldalán. És felelék, és mondám az angyalnak, a ki beszél vala velem, mondván: Mik ezek, Uram? És felele az angyal, a ki beszél vala velem, és mondá nékem: Hát nem tudod-é, mik ezek? És mondám: Nem, Uram! És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura. Ki vagy te, te nagy hegy? Lapálylyá leszel Zorobábel előtt, és felviszi a csúcs-követ, és ilyen kiáltás támad: Áldás, áldás reá! És szóla hozzám az Úr, mondván: A Zorobábel kezei veték meg e ház alapját, és az ő kezei végzik el azt, és megtudod, hogy a Seregeknek Ura küldött el engem hozzátok. Mert a kik csúfolták a kicsiny kezdetet, örülni fognak, ha meglátják Zorobábel kezében az ónkövet. Hét van ilyen, az Úrnak szemei ezek, a melyek átpillantják az egész földet. És felelék, és mondám néki: Mi ez a két olajfa a gyertyatartó jobb és bal oldalán? És másodszor is felelék, és mondám néki: Micsoda az olajfának az a két ága, a melyek a két arany cső mellett vannak, és öntik magukból az aranyat? És szóla nékem, mondván: Hát nem tudod-é, mik ezek? És mondám: Nem, Uram! És mondá nékem: Ezek ketten az olajjal felkenettek, a kik az egész föld Ura mellett állnak.”
Ugye testvérek, azt látjuk, hogy van itt nekünk egy menóra, amit úgy is nevezünk, hogy örök mécses. Ugyanis ez a menóra, a szenthelyen állva mindig világított. Ez az a hétágú mécses. Azt is tudjuk, hogy ebbe a mécsesbe kizárólag színtiszta olajat volt szabad tölteni, mert egyrészt, ez Isten rendeléséből volt így, másszor pedig gondoljuk csak el testvérek, ha ebbe közönséges olajat töltöttek volna, akkor pillanatok alatt bekormozott volna a szenthelyen mindent. Ennek az olajnak a tisztításához nyolc nap volt szükséges. Ám itt azt látjuk, hogy az olaj egyenesen a „két olajfából” és mégpedig aranyként folyik a menórába. Az hogy arany, hiszen tudjuk, Isteni természetet, azaz származást jelent.
Aggeus könyve 2,8
„Enyém az ezüst és enyém az arany, azt mondja a Seregeknek Ura.”
Ez tehát azt jelenti a számunkra, hogy itt és ezen a szinten, nem az emberi tisztogatásra van szükség, hanem kizárólag az eredetire, ami közvetlenül az Istentől adatik! A menóra tehát az örök mécses, és tudjuk, hogy a világosságot jelenti. Azt is tudjuk, hogy a világ világossága maga a messiás, vagyis Jézus. Azt is tudjuk, hogy Jézus a testben töltött szolgálata alatt nem magára mutatott, nem magát hirdette, hanem az Istent! Tehát ha az Ő előképe a menóra, és Ő a testé lett ige, akkor tudjuk, hogy az Isten szava az olaj, ami táplálja a dicsőség tüzét, és világosságot ad a világnak. De ez a szó, valami új szó-e, vagy az eredeti? Erre akkor kapunk választ, ha megfejtjük, hogy ki az a két olajfa? Nos, van egy utalás arra nézve, hogy ezek az olajfák, nagyon is emberek:
Jelenések könyve 11,1-6
„És adának nékem vesszőhöz hasonló nádszálat, és angyal áll vala mellém és monda: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát és az oltárt, és azokat, a kik abban imádkoznak. De a tornáczot, a mely a templomon kívül van, kihagyd, és azt meg ne mérd; mert a pogányoknak adatott, és a szent várost tapodják negyvenkét hónapig. És adom az én két tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak, gyászruhákba öltözve, ezer kétszáz hatvan napig. Ezek az a két olajfa, és a két gyertyatartó, a melyek a földnek Istene előtt állanak. És ha valaki akar nékik ártani, tűz származik az ő szájokból, a mely megöli az ő ellenségeiket; és ha valaki akar nékik ártani, úgy kell annak megöletni. Ezeknek van hatalmuk arra, hogy bezárják az eget, hogy az ő prófétálásuknak idejében eső ne legyen; és hatalmuk van a vizeken, hogy azokat vérré változtassák, és megverjék a földet akármi csapással, valamennyiszer akarják.”
Tehát két embert keresünk, akik a bizonyság szerint ontják magukból az Isten Igazságát. Nos véletlenül ír róluk a szent tan:
Malakiás könyve 4,4-6
„Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényéről, a melyet rendeltem ő általa a Hóreben, az egész Izráelnek rendelésekül és ítéletekül. Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.”
Tehát Mózes és Éli. Móse, aki által közölte az Isten az Ő rendeléseit, tanítását, azaz a szövetségben maradás igéit, és Éli, aki ehhez visszavezette a népet! Nagyon érdekes, de ez igazolva is van a Szentírásban.
Máté evangéliuma 17,1-3
„És hat nap mulva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magokban egy magas hegyre. És elváltozék előttök, és az ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség. És ímé megjelenék ő nékik Mózes és Illés, a kik beszélnek vala ő vele.”
Mózes és Illés, az Úr mellett.
Zakariás könyve 4,14
„És mondá nékem: Ezek ketten az olajjal felkenettek, a kik az egész föld Ura mellett állnak.”
Majd a szózat az Istentől:
Máté evangéliuma 17,4-5
„Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet. Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok!”
Róla, akit hallgatnunk kell, így nyilatkozik az Isten:
Ézsaiás könyve 42,1-8
„Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására. Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak: Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket. Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.”
A szövetség igéje az út, ami által révbe érhetünk. A kizárólagos út, és nem változik. Jézus mondja:
János evangéliuma 14,1-6
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek. És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok. Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”
Az út követése az engedelem, és ezt nem lehet elhazudni! Vagy követi valaki, vagy nem! Hogy nevezheti valaki pásztorának az Isten igéjét, ha nem is követi? Aki pedig mondja, hogy Jézus a pásztora, de nem követi Őt, na az a parázna.
{flike}