Honvágy

Honvágy

Nyilván sejthetitek, hogy nem egy földi ország iránti honvágyról lesz szó, hanem az Isten országának honvágyáról. Honvágyunk úgy lehet, ha megismertük Isten országát, csak úgy vágyakozhatunk utána. Jézus nyilvánvalóvá tette számunkra, hogy Isten országát már e földi életünkben is megtapasztalhatjuk:

Lukács evangéliuma 17,20-21
„Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.”

Melyik országba születtünk? Testi értelemben e világba születtünk, de lélek szerint újjászülethetünk, és csak ekkor láthatjuk meg Isten országát:

János evangéliuma 3,1-5
„Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele. Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.”

Tehát Isten országát már e világi életünk során is szemlélhetjük, sőt, részesei lehetünk. De ahogyan a világi országoknak törvényei vannak, azaz kritériumai, akképpen Isten országának is. Vagyis ha nem élünk az adott világi ország által meghatározott törvényei szerint, akkor az ország a saját büntetési módszerét alkalmazza a törvény áthágóin. Nincs ez máshogy Isten országával sem, Isten megadta az országának a törvényeit, ha pedig állampolgárai akarunk lenni, akkor azokat meg kell tartanunk.

De honnan tudhatjuk, hogy melyik országnak vagyunk igazán a polgárai? Jézus egyértelmű tükröt tart elénk:

Máté evangéliuma 6,19-21
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.”

Akik e világba vetnek, azok e világban is akarnak aratni. Nem konkrétan az anyagi dolgokra kell behelyettesítenünk, mert vannak tehetősebb testvérek, akiknek ugyan van magas anyagi értékük, de nincs azokban a szívük. A kincsnek több fajtája lehet, úgymint karrier építése, család alapítása, tanulmányok befejezése, idős kor megélése. Ezek önmagukban áldások és nagyszerű dolgok. De ha valakit ezek közül akár egy is e világhoz köti, bűnévé válik. Például az efféle hozzáállások: „remélem még nem jön vissza az Úr, mert még meg szeretnék házasodni!” Vagy: „biztosan megérti Isten, hogy nekem még be kell fejeznem a tanulmányaimat és nincs időm az akaratával foglalkozni!” Lássuk meg az ilyen hozzáállású embereket Jézus példabeszédében:

Lukács evangéliuma 14,12-24
„Monda pedig annak is, aki őt meghívta: Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat; nehogy viszont ők is meghívjanak téged, és visszafizessék néked. Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat: És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor. Hallván pedig ezeket egy azok közül, akik ő vele együtt ülnek vala, monda néki: Boldog az, aki eszik kenyeret az Isten országában. Ő pedig monda annak: Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat meghíva;  És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész!  És mindnyájan egyenlőképpen kezdék magokat mentegetni. Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem! És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azért nem mehetek. Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá ezeket az ő urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utcáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide. És monda a szolga: Uram, meglett amint parancsolád, és mégis van hely. Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam. Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat.”

A saját dolgaikkal, a saját vágyaikkal foglalkoztak és nem az elhívásukkal. Figyeljünk különösen az utolsó mondatra:

„Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat.”

Egy időben úgy értelmeztem ezt az igeverset, hogy egy hivatalos sem kóstolja meg a vacsorát, pedig amint láthatjuk, azt mondta Jézust, hogy a hivatalosok közül valakik nem kóstolják meg a vacsorát, vagyis azok, akik nem-el feleltek az hívásra. Tehát vannak hivatalosok is a vacsorán. Tartsuk észben az igehely utolsó mondatát, most pedig ugorjunk vissza egy kicsit az igerészben. Ezt mondta valaki Jézusnak, még a példabeszéd előtt:

„Boldog az, aki eszik kenyeret az Isten országában.”

A példázat végét pedig úgy zárta Jézus, hogy azok nem esznek a vacsorájából, akik a maguk dolgával foglalkoztak. Ez is egyértelmű üzenet, hogy ha valaki a saját életét éli és nem Isten akarata szerint éli az életét, az nem eszik a vacsorából:

2Korintusi levél 5,14-15
„Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket, Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, aki érettök meghalt és feltámasztatott.”

Ez a Jézus iránt való szerelem, hogy többé nem magunknak élünk, hanem Érte! Ezért van az, hogy az Isten iránt való szeretetet nem szájjal kell megvallanunk, hanem cselekedetekben. Most pedig tegyük tisztába a vacsora jelentőségét. Ez nem csupán egy étkezést jelent, hanem egy közösséget:

Jelenések könyve 3,20
„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.”

Egy asztal, egy ház, egy táplálék. Mi volt Jézus eledele?

János evangéliuma 4,31-34
„Aközben pedig kérék őt a tanítványok, mondván: Mester, egyél! Ő pedig monda nékik: Van nékem eledelem, amit egyem, amit ti nem tudtok. Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki valaki enni? Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.”

Vagyis az Atya akaratának a cselekvése volt Jézus eledele. A mi eledelünk pedig mi? Közös Jézuséval? Olvassuk el Pál honvágyát:

Filippi levél 1,21-24
„Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom. Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb; De e testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek.”

Pál nem a világtól való elszakadáson problémázott, hanem amint olvastuk, másoknak hasznosnak akart bizonyulni, áldás akart lenni. Képes volt lemondani a saját vágyáról, saját öröméről, hogy másoknak öröm lehessen. Ez minden tekintetben példaértékű.

{flike}

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Nyomtatás