Ne ökumenét

János evangéliuma 5,37-47
„A ki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok. Az ő ígéje sincs maradandóan bennetek: mert a kit ő elküldött, ti annak nem hisztek. Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen! Dicsőséget emberektől nem nyerek. De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek: Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok. Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, a mely az egy Istentől van, nem keresitek? Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van a ki vádol titeket, Mózes, a kiben ti reménykedtetek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?” 

Áldott testvérek, e ma esti alkalommal azokról a dolgokról fogunk beszélni, amit az igeismeret (az Örökkévaló tanítása, rendelései, végzései, azaz a törvény ismeretének) hiánya eredeztet. Az eddigiekben azokról a formákról, esetekről beszéltünk, amit egyszerűbben szándékosságnak nevezhetünk. Erre az állapotra jellemző, hogy kizárólag hívők követhetik el! Hiszen egy világi ember, nincs tudatában az Isten rendeléseinek, tanításának, elvárásainak, így nem is engedelmeskedhet az Istennek. Mielőtt folytatnánk a témát, talán nem árthat, ha átismételjük újfent, hogy az Örökkévaló az ő népével szövetségre lépett, tehát az Örökkévaló és az övéi között, szövetségi viszony van életben! A szövetséget nevezzük még frigynek vagy házasságnak. Tulajdonképpen ez az oka annak, hogy az Örökkévaló férjnek nevezi magát. Például: 

Jeremiás 3,14   
„Térjetek meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek, és magamhoz veszlek titeket, egyet egy városból, kettőt egy nemzetségből, és beviszlek titeket Sionba.” 

Amikor a házasság megköttetik, akkor ugye a felek szeretnék tudni, hogy mivel kedveskedhetnek, mivel tudna örömöt szerezni a házastársának. Ez atyáink idejében is így volt és pontosan ez okból kérték is az Örökkévalótól az iránymutatást. 

5Mózes 26,15-19
„Tekints alá a te szentségednek lakóhelyéből a mennyekből, és áldd meg Izráelt, a te népedet, és a földet, a melyet nékünk adtál, a mint megesküdtél vala a mi atyáinknak, a tejjel és mézzel folyó földet. E mai napon az Úr, a te Istened parancsolja néked, hogy e rendelések és végzések szerint cselekedjél: tartsd meg azért és cselekedjed azokat teljes szívedből és teljes lelkedből! Azt kívántad ma kimondatni az Úrral, hogy Isteneddé lesz néked, hogy járhass az ő útain, megtudhassad az ő rendeléseit, parancsolatait és végzéseit, és engedhess az ő szavának; Az Úr pedig azt kívánja ma kimondatni veled, hogy az ő tulajdon népévé leszesz, a miképen szólott néked, és minden ő parancsolatát megtartod, Hogy feljebb valóvá tegyen téged minden nemzetnél, a melyeket teremtett, dícséretben, névben és dicsőségben, és hogy szent népévé lehess az Úrnak, a te Istenednek, a mint megmondta vala.” 

Valójában ezen igeszakaszt, nyugodtan nevezhetjük házassági szerződésnek is. Tehát, mint említettem volt: vannak, akik szándékosan nem vesznek tudomást arról, ami az Örökkévalónak örömöt szerez, szándékosan hagyják figyelmen kívül az Örökkévaló által meghatározott szabály rendszert, mert a maguk egoista életük fontosabb a számukra, mint az Örökkévaló. Igazából ezek önmagukat szeretik, maguknak akarnak kedveskedni, önmagukhoz tértek meg, számukra önmaguk az elsők és legfontosabbak. Ezen alkalmon nem róluk szeretnék szót ejteni, hanem azokról, akik a megtérést egy vallásos miszticizmusnak gondolják és valami ájtatos (szándékosan nem áhítatos szót használok) viselkedési formát öltenek magukra, ami szintén testi, hiszen nem Isten ismereten alapul, hanem valami önmegvalósításon. Azonban ha nem történik valóságos újjászületés, akkor nem lehetséges az igaz Istentisztelet. Az újjászületés egyetlen módja, az ige befogadása! Erről szól János: 

János Evangyélioma 1,1-14
„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higyjen ő általa. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról. Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek. És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” 

Tudniillik héberül a földet így nevezzük: „Ádámá”, és ami abból vétetett, azt pedig így: Ádám. Tehát, ez az oka annak, hogy a szent tan bennünket embereket termő földnek nevez! Valójában itt van a magvető példázatának magyarázata is. A mag az ige, ha a mag oly földbe (emberbe) kerül, ami jónak bizonyul, tehát befogadja, akkor a mag kikel és gyümölcsöt hoz. Vagyis ha az igét valaki befogadja, abban az ige újjászületést eredményez, és ez egyben az ismeret jelentése. Azaz az Isten igéje által, egy új élet születik. Tehát az Istennel való szövetségre lépésnek ez a célja. Ha valaki nem fogadja be az igét, bárhogyan is él, bármit is tesz, nem ér semmit, illetve az csak rossz lehet. Ezért mondja a próféta: 

Jeremiás 13,23
„Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen, és a párducz az ő foltosságát? Úgy ti is cselekedhettek jót, a kik megszoktátok a gonoszt.” 

Ugyanis kizárólag egyetlen jó cselekedet létezik az Isten előtt, ez pedig nem más, mint az engedelem! Az engedetlenségnek van egy másik formája is, és bár ez is engedetlenség, tehát az Isten előtt rossz! Ám ezt az engedetlenséget a testileg történő jóra törekvés inspirálja. Amikor újjászületés nélkül, azaz nem az ige hatására, és vezetése szerint akar valaki jót tenni. Sokan esetleg azt gondolhatják, hogy ez nem nagy probléma, de mindjárt megmutatom az igéből, hogy: de még mennyire nagy baj ez is. Beszéljünk picit azokról, akik minden bűnt elnéznek, az igeellenességet is legálisnak tartják, felhördülnek azon, ha valaki más valakit figyelmeztet arra, hogy amit tesz az a másvalaki: bűn. Azokról szeretnék néhány keresetlen szót ejteni, akik képesek a bűnt védelmezni, mondván: ne bántsd őt, ne szólj rá, hagyd rá, nézzük el neki, stb. Olvassuk az igét: 

4Mózes 33,51-55
„Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Mikor átmentek ti a Jordánon a Kanaán földére: Űzzétek ki akkor a földnek minden lakosát a ti színetek elől, és veszessétek el minden írott képeiket, és minden ő öntött bálványképeiket is elveszessétek, és minden magaslataikat rontsátok el! Űzzétek ki a földnek lakóit, és lakozzatok abban; mert néktek adtam azt a földet, hogy bírjátok azt. Azt a földet pedig sorsvetés által vegyétek birtokotokba a ti nemzetségeitek szerint. A nagyobb számúnak nagyobbítsátok az ő örökségét, a kisebb számúnak kisebbítsd az ő örökségét. A hová a sors esik valaki számára, az legyen az övé. A ti atyáitoknak törzsei szerint vegyétek át birtokotokat. Ha pedig nem űzitek ki annak a földnek lakosait a ti színetek elől, akkor, a kiket meghagytok közülök, szálkákká lesznek a ti szemeitekben, és tövisekké a ti oldalaitokban, és ellenségeitek lesznek néktek a földön, a melyen lakoztok...” 

Ezek a Kanaánita népek bűnben éltek, és ekkorra betelt az Isten előtt az ő bűneik mértéke! 

1Mózes 15,13-21
„És monda az Úr Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal. Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben. Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be. És mikor a nap leméne és setétség lőn, ímé egy füstölgő kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között. E napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet Égyiptomnak folyóvizétől fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig. A Keneusokat, Kenizeusokat, és a Kadmoneusokat. A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat. Az Emoreusokat, Kananeusokat, Girgazeusokat, és a Jebuzeusokat.” 

Szóval ez a nép valójában a bűnt terjesztették, a bűnt képviselték és a bűnt eltörlendő adta parancsba az Örökkévaló e nép kiűzetését kiirtását. Amikor tehát az Örökkévaló egy nép kiirtására adott utasítást az övéinek, azzal az volt a célja, hogy a bűnt irtsa ki a szent földről. Ugyan ez volt a motívum akkor is, amikor az Isten népének önmaguk közül kellett a bűnöst elveszejtenie! Minden bűn Istentelenség! Ám a bűnöknek három fő csoportja ismeretes, úgymint:

1.) Mered (lázadás). Azok a bűnök, amikkel szándékosan, és akaratlagosan teszünk az Örökkévaló ellen. Például: a Sabbath napján, fát gyűjtögető ifjú (4Mózes 15).
2.) Avon (gonoszság, romlottság).
3.) Cheit (nem szándékos bűn, azaz: vétek). Amikor az elkövető teszem azt: nem is tudja, hogy bűnt követ el. Megjegyzem: erre szoktak hajazni nagy általánosságban sokan a hívők közül, mondván: jobb az áldott tudatlanság, hiszen akkor nincs felelősség. És ezt egy félbe harapott igével is alátámasztják: Apostolok Csel. 17,30
„E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten...”

Csakhogy van ugyanebben a mondatban folytatás is, éspedig:
„…mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek!” 

Ugye az ige által természetesen, tehát ha valaki befogadja az igét, akkor már nem hivatkozhat a tudatlanságra, hiszen olvashatja, értheti, tudhatja. Nagyon fontos megérteni, hogy a „mered”-re, azaz a lázadásra nem volt, és most sincs engesztelő áldozat! 

3Mózes 5,17-19
„Hogyha vétkezik valaki, és cselekszik valamit az Úrnak valamely parancsolata ellen, a mit nem kell cselekedni, ha nem tudta is: vétkessé lesz, és hordozza az ő vétségének terhét: Vigyen azért a nyájból egy ép kost a paphoz, a te becslésed szerint, bűnért való áldozatul, és szerezzen néki engesztelést a pap az ő tévedéséért, a melylyel tudatlanságból tévedett, és megbocsáttatik néki. Bűnért való áldozat ez, mivelhogy bűnt követett el az Úr ellen.” 

A lázadásra nincs bocsánat! Ha tehát valaki tudatosan az Isten akarata ellen tesz, az szándékosság, lázadás az Isten ellen. Ezeket rendelte (és rendeli!) a törvény: kiirtani! A szövetség jelen szakaszában, a kiirtást nem nekünk kell tenni, hanem az Istenre bízzuk, ámde nem szabad az ilyennel közösséget vállalni, tehát ki kell közösíteni! Ezt a szörnyű ítéletet, és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni: nem gyülekezeti szabály megsértéséért, nem egy elvárt magaviseleti forma elhagyásáért, nem egy emberi törvénykezés megsértéséért vállaljuk fel, hanem kizárólag az Isten ellen elkövetett lázadás, szándékosság okán! Erre ugye nagyon sok igei felhívásunk van, több ezek közül az újszövetségi írásokban, ám mire eddig eljutunk, van egy áthághatatlan sorrend, amit be kell tartani! Ugye, ahogy azt az ige elénk is tárja: elsőként beszélni kell az illetővel. Azután több szem közt kell beszélni az illetővel, de ez nem a győzködés miatt van, hanem azért, hogy az elhangzottakra tanúk is legyenek. A bűn súlyától függően, illetve az állítás, tagadás esetén, ezen a ponton már az elkövetés valóságát is bizonyítandó, tanúk meghallgatása is szükségeltethet. Ha és amennyiben ez a bűn tudatlanságból adódott, és az ige fényében az elkövető belátta, hogy nagyot vétett az ige ellen, akkor itt vége a dolognak, hisz megtért a bűnből, tehát nincs miről beszélni a továbbiakban! Nem szabad tovább forszírozni a dolgot. Ha viszont szándékosság a kiváltó ok, ami lehet általános romlottság, vagy egyenesen: lázadás az ige ellen, és ebből nem is szándékozik megtérni az illető, sőt, azt sem látja be, hogy bűn az, amit tett/tesz, akkor a közösség bevonásával kell folytatni az eljárást, ami (ha a közösség előtt is igazolódik a szándékosság) kizáráshoz vezet! Aki a bizonyítottan szándékos elkövetőt védelmezi, az közösséget vállal az elkövetett bűnnel! Aki pedig eme eljárási sorrendet rúgja fel, az is vét az ige ellen! A sorrend betartása is rendkívül fontos! A Tanach az ilyen esetekben rendeli, hogy fedd meg a kapudban vagyis „beszélj vele négyszemközt”, majd: „vidd a vének elé”, majd: „az egész gyülekezet előtt”. És ezzel egy hangban rendelkeznek az újszövetségi írások is (Mt.18,15-18.; 1Kor.5,11-13). Egyebekben pont ezért, tehát az Isten népének szentségéért való küzdelmet folytatta Dávid is, és tőle olvassuk: 

Zsoltárok könyve 101,1-8
„Kegyelmet és igazságot énekelek; te néked zengek éneket, Uram! Gondom van a tökéletes útra: mikor jössz el hozzám? Szívemnek tökéletessége szerint járok én az én házamban. Nem vetem a szemem hiábavaló dologra; a pártoskodók cselekedetét gyűlölöm: nincs köze hozzám. A csalárd szív távol van én tőlem, gonoszt nem ismerek. A ki titkon rágalmazza az ő felebarátját, elvesztem azt; a nagyralátót és a kevélyszívűt, azt el nem szenvedem. Szemmel tartom a föld hűségeseit, hogy mellettem lakozzanak; a tökéletesség útjában járó, az szolgál engem. Nem lakozik az én házamban, a ki csalárdságot mível; a ki hazugságot szól, nem állhat meg szemeim előtt. Reggelenként elvesztem e földnek latrait, hogy kigyomláljak az Úrnak városából minden gonosztevőt.” 

Egyébként, minthogy Dávid próféta is volt, ez is egy messiási prófécia. Tehát senki ne várjon Jézustól se mást. Erről számol be a Jelenések könyve. Ezen zsoltár első sorát olvasva jutnak eszembe oly esetek, amikor a kegyelmet (cheszed), vagy irgalmat (ráhem), ellentétbe állítják az igazsággal és az ítélettel. Pedig nincs itt ellentét, hiszen azok szeretnék ezt, akik tudják, hogy van félnivalójuk! Mert az ítélet rendelkezik arról is, ha valaki ellen elkövettek valami igazságtalanságot, annak esetében igazságot szolgáltatnak. Tehát hiába él valaki ájtatos (-nak tűnő) életet, de szándékosan okoz bántódást testvérének, vagy testvéreinek, vagy bárkinek, akkor az Istentisztelete üres és hiábavaló, az igazságszolgáltatás vele szemben pedig nem marad el! Ezért mondja az ige: 

Ézsaiás 26,7-11
„Az igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak útját. Mi is vártunk Téged, ítéleted ösvényén, oh Uram! neved és emlékezeted után vágyott a lélek! Szívem utánad vágyott éjszaka, az én lelkem is bensőmben Téged keresett, mivel ha ítéleteid megjelennek a földön, igazságot tanulnak a földnek lakosai. Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát. Uram! magas a Te kezed, de nem látják! de látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet.” 

Mielőtt tovább mennénk, tisztázandó, az ellenség fogalmát említsük meg, hogy az Isten azokat nevezi ellenségnek, akik az Ő rendelései, tanítása, szabályai ellen tesznek. Amikor tehát, az Örökkévaló által bűnnek ítélt dolgokat, cselekvőket kirekesztjük, akkor a szentség fenntartásáért cselekszünk, tudva azt, hogy az Istennel csak akkor lehetünk egységben, ha a bűnt kirekesztjük! Még egyszer had mondjam el: csak az Úr által bűnnek ítélt dolgokért, és nem emberi törvénykezés ürügyén! De ugyanez szükségeltetik abban az esetben is, amikor nem lázadásról van szó, hanem oly egyéb bűnről, amiből az elkövető nem akar megtérni! Ugyanis, írva van, ha és amennyiben egy az Úr által bűnnek ítélt cselekedet miatt szólunk az elkövetőnek, az megmenekülhet, ha belátásra jut. Ha nem szólunk, mi engedetlenséget követünk el, az elkövető pedig esetleg miattunk fog elveszni, mert nem tudta, hogy az bűn, amit tett. Ha szólunk, de az elkövető nem figyel az intésre, akkor az már lázadásnak minősülhet, hiszen már nem hivatkozhat tudatlanságra (Ezekiél 18)! Ha megértettük azt, hogy a bűn bűnnek nevezése, nem csupán egyetértés az Istennel, de a szentség fenntartására tett kísérlet is egyben a testvérek védelmének érdekében, annak okán, hogy az Istennel való közösségünk megmaradjon, akkor ezzel egy időben megérthetjük azt is, hogy a bűn legalizálása, éppen lázadás az Isten ellen, és szándékos rombolásnak minősül a testvériség ellen! Hiszen értsük meg testvérek, ha egy általunk tudott bűnt rejtve hagyunk, azzal a többi testvért is veszélynek tesszük ki. Ez cirka olyan, mintha a családi hűtőszekrényben a te tudtoddal maradhatna méreg, a többiek tudta nélkül. Ezekből láthatóvá válik, hogy mégsem „kis malőr”, legfőként: nem szent cselekedet az, ha a bűnt legalizálva, el mismásolva, támogatjuk a bűnt elkövetőt. Nem ez a törvénykezés testvérek! Ugyanis ha az igazságért emelünk szót a bűn ellen, akkor az minden esetben mentő jellegű, tehát elsősorban a megmentésre irányul. Csak nagyon vigyázzunk, mert valóban csak az Isten rendeléseivel összeegyeztethetetlen dolgok miatt szabad valakit kirekeszteni! Vigyázat! Nem bölcs dolog olyas valakit bűnösnek kikiáltani, akit az Isten igaznak ítél! Pontosan ezért kell az ige szerint annyira körültekintően eljárni, és ezért szükséges esetleg hosszasan vizsgálódni a kérdésben! Szinte hallom: „az vesse rá az első követ…” szokták ilyenkor idézni az igét. De nézzük már meg ezt az igét, és nézzük már meg: tényleg a bűn legalizálására irányult Jézus beszéde? 

János evangéliuma 8,1-11
„Jézus pedig elméne az Olajfák hegyére. Jó reggel azonban ismét ott vala a templomban, és az egész nép hozzá méne; és leülvén, tanítja vala őket. Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének hozzá, a kit házasságtörésen kaptak vala, és a középre állítván azt, Mondának néki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő. A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz? Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniok. Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre. De mikor szorgalmazva kérdezék őt, felegyenesedve monda nékik: A ki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ. És újra lehajolván, írt vala a földre. Azok pedig ezt hallván és a lelkiismeret által vádoltatván, egymásután kimenének a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt vala és az asszony a középen állva. Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged? Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!” 

Először is kezdjük a végén: 

„eredj el és többé ne vétkezzél!” 

Tehát akkor nem legalizálta a bűnt Jézus. Akkor mi történt itt valójában? Nos: 

„Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének hozzá, a kit házasságtörésen kaptak vala, és a középre állítván azt, Mondának néki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő. A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz?” 

A mózesi törvényre hivatkoztak ezek az „írástudók”, éspedig itt tettek maguk ellen bizonyságot, hiszen azt mondták: 

„ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő.” 

Vagyis a bűn elkövetés pillanatában kapták rajta (ez fontos momentum)! Ugyanis a mózesi törvény így hangzik: 

3Mózes 20,10
„Ha valaki más ember feleségével paráználkodik, mivelhogy az ő felebarátjának feleségével paráználkodik: halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő.” 

Hol volt a férfi? Mózes nem mondta, hogy a nőt végezzék ki, hanem azt, hogy: 

„halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő.” 

Mivel a férfit nem vitték Jézus elé, de a mózesi törvényre hivatkoztak, meghamisították az igét, és ez nagy bűn, ez nem apró malőr! Figyi: 

Jeremiás 17,13
„Izráelnek reménysége, oh Uram! A kik elhagynak téged, mind megszégyenülnek! A kik elpártolnak tőlem, a porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat!” 

Tehát aki elhagyja az igét, vagy annak pontos követését, meghamisítja az igét, az a porba íratik be, amit majd a szél elhord. És a történet megemlékezik erről, hiszen írja is: 

„...Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre.” 

Ők is bűnösek voltak, mert csak félig akartak ítélkezni, de mózesi törvényre hivatkoztak, nem azért lettek vádolva a lelki ismerettől, mert ők is házasságtörők, paráznák, gyilkosok, csalók stb. voltak, hanem mert meghamisították az igét, és meghamisítva hivatkoztak a teljességre. 

5Mózes 4,2
„Semmit se tegyetek az ígéhez, a melyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, a melyeket én parancsolok néktek.” 

Nem is tudom, említettem már, hogy nagyon kell vigyázni az ítélkezéssel? Mennyire fontos ragaszkodni az Isten igéjéhez, és mennyire nem szabad az igére „hozzávetőlegesen”, „körülbelül” alapozni? Nem attól vagyunk szentek, hogy valami ájtatos vallásosságban, mindenkit a keblünkre ölelünk, mint valami: az ökumenikus szeretet két lábon járó plakátjai, hanem attól vagyunk szentek, hogy e világtól, és annak minden velejárójától vagyunk elválasztva, és fenntartva az Isten számára! 

Ámos 5,15
„Gyűlöljétek a gonoszt és szeressétek a jót; állítsátok vissza a kapuban az igazságot; talán megkegyelmez az Úr, a Seregek Istene a József maradékinak.” 

Mit mond? József maradékai? De kik ők? Nos, tudjuk, hogy József zsidó volt, de a felesége nemzetekbeli volt. Ettől az asszonytól született gyermekei tehát a zsidó rendelkezések szerint nem voltak zsidók, hiszen nem az volt a lényeg hogy Ábrahám nemzette a gyermeket, hanem az, hogy Ábrahám nemzette Sárának. Izmáél és Yichák. Tehát nem az apai ág, hanem az anyai a fontos. Tehát, József fiai a zsidótörvény szerint nem minősültek zsidóknak, így az örökségben sem lehetett volna részük. Ezért volt szükséges, hogy az ősatya a maga nevére vegye őket. 

1Mózes 48,1-6
„És lőn ezek után, megmondák Józsefnek: Ímé a te atyád beteg; és elvivé magával az ő két fiát Manassét és Efraimot. És tudtára adák Jákóbnak, mondván: Ímé a te fiad József hozzád jő; és összeszedé erejét Izráel, s felüle az ágyon. És monda Jákób Józsefnek: A mindenható Isten megjelenék nékem Lúzban, a Kanaán földén, és megálda engem. És monda nékem: Ímé én megszaporítlak és megsokasítlak és népek sokaságává teszlek téged, s ezt a földet te utánnad a te magodnak adom örök birtokul. Most tehát a te két fiad, a kik néked Égyiptom földén annakelőtte születtek, hogy én hozzád jöttem vala Égyiptomba, az enyéim; Efraim és Manasse, akár csak Rúben és Simeon, az enyéim lesznek. Ama szülötteid pedig, kiket ő utánok nemzettél, tiéid lésznek, és az ő bátyjaik nevéről neveztessenek az ő örökségökben.” 

Minthogy az ősatya ágán kerültek a népbe, tehát ily módon „beoltattak”, és ez által lettek az ígéretek örököseivé, ezért ők azon nemzetekbeliek előképei, akik bár nem születtek izraelitának, de később megtérésre jutottak az Izráél Istenében! Eme kis kitérő után tehát summázva: az igazság helyreállítása az, amikor mindent az Isten igéjének útmutatása szerint teszünk. Ha ezt elhagyjuk, azzal azt jelentjük ki, hogy nem fontos számunkra az ige. Ha valaki ezt sérelmesnek tartja, annak meg kellene még próbálnia az ige oldalára állni, főleg ha úgy is róla nevezteti magát.

{flike}