Félni Istentől II.

Áldott Testvérek. Sokak számára nem kedves, és elvetett témáról fogunk beszélni, mégpedig az Úr félelméről. Sokan ezt úgy magyarázzák, hogy az Úr félelme nem más, mint az Úr tisztelete. Bár részben igaz, de nem fedi teljes valóságában. Az elsők között merül fel az a kérdés, hogy miként félhetünk attól, akit szeretünk? Úgy gondolják, hogy két, egymással össze nem férhető érzés ez, így vagy szeretünk valakit, vagy félünk valakitől, de semmiképpen sem lehetséges a kettő együtt. Ez a felfogás miatt van az, hogy sokan nem éreznek kellő bűnbánatot a bűneik elkövetései miatt, mivel csak szeretetet éreznek Isten irányába, de nem félnek, azaz nem tartanak Tőle. De még mielőtt tovább haladnánk, tisztázzuk konkrétabban a dolgokat.

Félni csak azoknak kell Istentől, akik nem járnak a parancsolatai szerint. Azoknak pedig nem kell félniük Istentől, akik a parancsolatait megtartják, viszont tartaniuk kell Tőle, mert ha bűnt cselekszenek, akkor lesz aratás is. Tömören röviden ez a lényege, de ássunk mélyebbre, és lássuk meg az igében az ehhez tartozó történéseket, kijelentéseket.

1János levele 4,17-21
„Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban. A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket! Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát? Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.”

János tehát kijelenti, hogy lehetséges a szeretetben teljessé jutni, és akkor abban nincs félelem. Bár sokat beszéltünk a szeretet fogalmáról, a maiak felfogását erről, és a valódi értelmét is többször tárgyaltuk, mégis dióhéjban foglaljuk össze. A szeretetről a következőket olvashatjuk:

Máté evangéliuma 22,35-40
„És megkérdé őt közülök egy törvénytudó, kisértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”

Pál is említi:

Római levél 13,9-10
„Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat. A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet.”

Továbbá:

János evangéliuma 14,15
„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.”

Mint mikor a lovat fordítva ülik meg, úgy értelmezik ma is sokan a szeretet fogalmát. Azt hiszik, hogy szeretnek, és a törvényt, azaz Isten akaratát megtapossák, pedig a szeretetünk abban látszik meg, hogy Isten akarata, azaz törvénye szerint éljük az életünket. A valódi szeretetet nem lehet igazolni érzelmek által, a valódi szeretetet a cselekedetekből láthatjuk meg:

1János levele 3,16
„Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért.”

Tehát azok, akik Isten akarata, azaz törvénye szerint élik életüket, azok teljessé lettek a szeretetben, és ahogyan előzőleg olvastuk is Jánostól, azokban nincs félelem. Most pedig jöjjön a többség, azaz akiknek félniük kellene Istentől:

Lukács evangéliuma 12,4-5
„Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. De megmondom néktek, kitől féljetek: Féljetek attól, aki minekutána megöl, van arra is hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek, ettől féljetek.”

Bár ma is sokan figyelmen kívül hagyják Jézus beszédét, de attól még Jézus beszéde megmarad. Sejthetjük, hogy kinek van hatalma arra, hogy a gyehennára vesse a lelket, de azért tisztázzuk, hogy nem a Sátánról beszélt Jézus, hiszen Ő is a gyehennán végzi majd, hanem az Atya hatalmáról tett bizonyságot. Jézus ezt a tanítványainak mondta, vagyis egyben nekünk is. Nem azt mondta, hogy csak fogadjátok el a kegyelmemet és akkor minden rendben lesz! Meg kell értenünk, hogy az Atya nem ölel mindenkit a keblére, Ő nem akármilyen követőket akar magának.

János evangéliuma 4,23-24
„De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.”

Tehát nem testben, azaz a test cselekedeteiben, és nem hazugságban! Mit jelent igazságban imádni őt? Mi az igazság?

János evangéliuma 17,17
„Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.”

Ha tehát az ige az igazság (márpedig az), akkor ennek fényében ma hányan imádják igazságban az Atyát? Vagy hányan imádják lélekben, miközben a testi bűnöket cselekszik, és azt mondják rá, hogy nem üdvfontosságú?

Elgondolkoztam azon, hogy vajon hozzam-e az Ószövetségi igéket, a történeteket, amelyek az Istenfélelemről tesznek bizonyságot, de végül úgy döntöttem, hogy nem érdemes hosszúra nyújtani ezt a témát, mert aki akarja, az ennyiből is megérti, aki pedig nem, az a többiből sem értené meg. Nem beszélve arról, hogy sokan elmúltnak tekintik azokat az írásokat, sőt, azt hirdetik, hogy Isten megváltozott. Pedig olvashatunk az Újszövetségi iratok között is egy igen erős felhívásról, amely az ilyen felfogású emberek ellen szól:

Zsidó levél 10,28-29
„Aki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal; Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, melylyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Lelkét bántalmazza?”

Egy picit nézzük meg részletesebben, hogy miről van itt szó. Sokan kegyetlen időszaknak tekintik az Ószövetségi időket. A fent olvasott írásban példaként a tanúbizonyság említetett, ami irgalom nélküli halált hozott a bűnösre. Nem azt olvassuk, hogy ez az ítélet Jézus után megenyhült volna, hanem épp az ellenkezőjét, hogy súlyosabb büntetésre ítéltetik a bűnös. De mi lehet súlyosabb büntetés a halálnál? Akiket halálra ítéltek adott bűnök miatt, azokról nem kellene egyből úgy gondolkodnunk, hogy akkor bizonyára el is kárhoztak. Elvették ítéletüket, de nem jelenti azt, hogy el is kárhoztak volna. Viszont amit olvastunk előzőleg a Zsidókhoz írt szerzőjétől, az a lelki halálról tesz bizonyságot, azaz nem a testi halálról, hanem a kárhozatról. És most nézzük meg a felsorolásában szereplő pontokat egyenként.

1.)    Isten Fiát megtapodja.

Jól tudjuk az igéből, hogy Jézus csak azt mondta, csak azt tette, amit az Atyától hallott és látott. Ezért is olvashatjuk több helyen azt Jézusról, hogy Ő az Isten igéje, beszéde. Tehát megtaposni Jézust, nem mást jelent, mint megtaposni Isten igéjét.

2.)    Szövetség vérét tisztátalannak, azaz közönségesnek tartani.

Mindenekelőtt olvassunk el ezzel kapcsolatban egy igerészt:

2Mózes 24,6-8
„Mózes pedig vevé a vérnek felét, és tölté a medencékbe: a vérnek másik felét pedig az oltárra hinté. Azután vevé a szövetség könyvét, és elolvasá a nép hallatára; azok pedig mondának: Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk. Mózes pedig vevé a vért, és ráhinté a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek, mindama beszédek szerint.”

Láthatjuk, hogy előbb volt egy fogadalomtétel, hogy: „Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk.” Majd ennek fényében következett a nép beszéde szerinti szövetségkötés, mikor Mózes ráhintette a vért a népre. Ezt Jézus ugyancsak megkötötte a tanítványaival, mikor vette a bort, ekképpen:

Márk evangéliuma 14,24
„És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik.”

Nyilván egy hívő se mondaná közönségesnek Jézus vérét, ezért felületes vizsgálás helyett kicsit nézzünk mélyebbre.

Az igéből nyilvánvalóan tudjuk, hogy a lélek a vérben van (3Móz.17,11). A 2Mózes-ben azt olvastuk, hogy a vért a népre hintették, és így történt a szövetségkötés. Jézus pedig a szövetségkötéskor megitatta a tanítványaival, ez jelképezi azt, hogy mi vettük Jézus lelkét. De akkor ezt hogyan lehet közönségesnek, azaz tisztátalannak tartani? A cselekedetekkel testvérek! A szövetségkötéshez két fél szükséges. Ahogyan előzőleg is olvastuk, a nép engedelmességet ígért, és ha ezt áthágjuk, akkor máris Jézus vérén, azaz a szövetségen taposunk. Tisztátalannak tartják a szövetség vérét mindazok, akik a szövetségkötéskor megszenteltettek, de nem teljesítették a maguk részét. 

3.)    Kegyelem lelkének bántalmazása.

A kegyelemmel a legtöbben visszaélnek. Úgy gondolják, hogy Isten úgy is megbocsátja a bűneinket, ezért nem is alakult ki bennük a kellő Istenfélelem ahhoz, hogy megundorodjanak a bűntől. Bűnt bűnre halmoznak azzal a jelmondattal, hogy úgy sincs olyan, aki tökéletes lenne. Ezek azok, akik a kegyelem lelkét bántalmazzák, számukra is adott az ítélet, a halálnál rosszabb vár rájuk.

Az Isten követését nem lehet félvállról venni, ha elindultunk az úton, még nem jelenti azt, hogy célhoz is értünk. Az üdvösség azoké, akik Isten akarata szerint élik életüket.

Filippi levél 2,12-13
„Annakokáért, szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.”

{flike}