Hitetlen hívők

2Timóteus 3,1-17
„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld. Mert ezek közül valók azok, akik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bűnökkel megterhelt és sokféle kívánságoktól űzött asszonykákat, Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak. Miképpen pedig Jánnes és Jámbres ellene állottak Mózesnek, akképpen ezek is ellene állanak az igazságnak; megromlott elméjű, a hitre nézve nem becsületes emberek. De többre nem mennek: mert esztelenségök nyilvánvaló lesz mindenek előtt, amiképpen amazoké is az lett. Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet, Üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémű üldöztetéseket szenvedtem! de mindezekből megszabadított engem az Úr. De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak. A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén. De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amik reád bízattak, tudván kitől tanultad, És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által. A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”

Íme egy újabb újszövetségi igerész, egy tanítás, amiből tanítani kell. Tudjátok érdekes az, hogy a keresztény hitvallások, dogmák, egyszóval tanítások, más emberek tanításán nyugodnak. Gondolok például a jelen esetben említett Pálra, de akármelyik apostolra. Talán rossz lenne ez? Ezt válaszolja meg mindenki önmaga. Bár legyen Jakab, Péter, Pál, János vagy a többi apostol, az ő tanításuk egységes volt, nem úgy, mint a mai keresztény tanítók között. De akkor hol a baj? Ott, hogy az apostolok tanításán túl nem látják Isten tanítását, megragadnak az apostolok beszédein, mintha valami olyasmit mondanának, amit csak ők tudhatnak. Pedig elejétől fogva mindannyian Isten igéjéről tanítottak, nem magukhoz gyűjtve a hallgatóságot, hanem Isten igéjéhez vezetve őket. Mégis a mai gyülekezetek csak Jézus, és az apostolok beszédeiből táplálkoznak, és azért lett az egységből több ezer felekezet és millió látásmód, mert számukra a Máté evangéliumától a Jelenések könyvéig kimerült a Szentírás! Ezért nem értik, hogy mit miért mondott Jézus, és mit tanítottak az apostolok. Nem vesznek tudomást arról, hogy mikor az apostolok éltek, nem Máté vagy János evangéliumát hirdették, nem Pál leveleit tartották Szentírásnak, hanem továbbra is a Tanach-ból, vagyis az úgynevezett ószövetségi írásokból tanították Isten gyülekezeteit. Ha pedig tudnák az apostolok, hogy a mai kor keresztény gyülekezetei az ő tanításaikat tartják Szentírásnak, vajon mennyire botránkoznának meg? Sőt, vajon mennyire botránkozik meg ezen Jézus, akinek a küldetése az volt, hogy az Atya beszédét hirdesse, és parancsolatainak a megtartását kérje!?

De térjünk rá a mai nyitó igerészünkhöz, avagy következzen a tanítás Pál tanításából.  

Először is kezdjük az elejével. Pál említi az utolsó időket, ez azért is érdekes, mert több helyen is olvashatjuk az újszövetségi iratokban, hogy az apostolok idejében már az akkori korra is utolsó időket mondtak, sőt János utolsó órának mondja, ez pedig azért van, mert nem években kell gondolkoznunk, hanem korokban. Mert ha években gondolkozunk, akkor valamit csúnyán benézhettek, ugyanis azóta 2000 év eltelt, és ha akkor utolsó idők lettek volna, akkor milyen idők vannak ma? Tehát korokról van szó, azaz Jézus feltámadása és majd eljövetele között egy éra, azaz kor van, vagyis az apostolok ideje óta bár sok minden történt, de nem történt új felvonás, a kor még mindig ugyanaz. Máig együtt nő a konkoly és a búza, majd az aratáskor mindegyiknek meglesz a maga helye.

Ezután Pál felsorol egy rakásnyi Istentelen cselekedetet, amelyeket azok az emberek követnek el, akik fenntartják a kegyesség látszatát, de annak erejét megtagadják. Mit jelent ez? Először is vegyük a kegyességet. Talán arról lenne itt szó, hogy gyakorolják az emberek előtt? Nem, sokkalta inkább az Isten kegyében gondolják magukat. Ezt olvashatjuk kicsit arrébb:

2Timóteus 3,12
„De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.”

Vagyis Isten akaratában élni, az Isten kedvében járni! Akik valóban így is tesznek, azokat valóban üldözni fogják, mivel a cselekedetük kirí a tömegből. Tehát vannak sokan, akik csak a látszatát gyakorolják, de megtagadják annak az erejét! Vagyis nem hiszik, hogy ez igazán fontos lenne, ezért nem is cselekszik, csak a látszatát tartják meg. Ismerős nem? Tömve van ilyen hívőkkel a gyülekezeti padok, mivel ez a széles körben elfogadott „evangélium”, hogy csak higgy Jézusban, és akkor minden rendben lesz, pedig azt sem tudják, hogy mit jelent hinni Őbenne. Azt mondják, hogy nem kellenek a cselekedetek, ezzel meg is tagadják az erejét annak, hogy mennyire fontos a jó gyümölcstermés, mennyire fontos Isten akaratában élni az életünket. Miért, mennyire fontos? Üdvfontosságú!

Ezután olvashatjuk azt is, hogy ezek az emberek mindig tanulnak, de a teljes igazság megismerésére soha el nem juthatnak. Olvassuk el ezzel párhuzamban Jakab leveléből:

Jakab levele 1,22-25
„Az ígének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat. Mert ha valaki hallgatója az ígének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt. De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.”

Ugye a hívő mindig tanul valamit. Nem feltétlen jót és igeit, de tanul valamit a gyülekezetben, vagy igeolvasás közben, párosítva néhány érzelmi kirohanással. Ne feledjük, hogy most azokról van szó, akiket Pál is említett, akik csupán a kegyesség látszatát tartják meg, de annak erejét megtagadják. Tehát értjük, hogy akik csak a látszatban élnek, azaz azt hiszik, hogy hívők, de Jézus cselekedeteit nem követik, azok azért nem juthatnak el az igazság, azaz az ige (Jn. 17,17) megismerésére, mert nem abban látják az örökéletüket (Isten igéje = Jézus). Márpedig abban van:

János evangéliuma 12,48-50
„Aki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, amelyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem, amint az Atya mondotta vala nékem.”

Továbbá:

Jakab levele 1,21
„Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott ígét, amely megtarthatja a ti lelkeiteket.”

De hogy ne tarthassa az ellentábor kezében az „ütőlapot”, ezért nézzük meg a szerintük ennek ellent mondó igét, amely Jézus beszéde:

János evangéliuma 5,39
„Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam;”

Bizony csak tudakozzák az írásokat (más fordítások szerint: kutatják, tanulmányozzák, vizsgálják, fürkészik), de nem cselekedték, ezt máshol Jézus egyértelműen kijelenti:

Máté evangéliuma 23,1-3
„Akkor szóla Jézus a sokaságnak és az ő tanítványainak, Mondván: Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: Annakokáért amit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik.”

Ezután egy érdekes dolgot olvashatunk Páltól, két személyt illetően, akikről semmit sem találunk az általunk ismert Szentírásban, akiket úgy hívnak, hogy Jánnes és Jámbres. Kik ők, és miért hozta fel őket példaként Timóteusnak? Ha figyelmesen elolvassuk a fejezet utolsó részeit, akkor Pál egy ilyen kijelentést tesz:

2Timóteus 3,15
„És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által.”

Vagyis Pál jól tudta, hogy Timóteus tisztában van Jánnes és Jámbres személyével, hiszen gyermeksége óta tudja a szent írásokat. Ugyanis régen nem ennyi volt a Szentírás, jóval terjedelmesebb, de sajnos még jelen terjedelmében sem olvassa el a hívők többsége. Visszatérve Jánnes és Jámbres személyére, vajon kik lehetnek ők? Úgy gondolom elég annyit említeni róluk, hogy ők voltak azok a varázslók, akik a fáraó előtt Mózessel „párbajoztak” Egyiptomban, majd a kivonuláskor ők is kivonultak Izrael népével, de itt még közel sem ér véget a történetük. 

Tovább haladva Pál levelében, végül követendő példaként állítja magát Timóteus elé, mivel az élete az Isten parancsolatainak a megtartásában telt. Végül azzal zárja, hogy a teljes írás alkalmas arra, hogy tökéletessé tegyen minket, minden jó cselekedetre felkészítsen. Merthogy az írásokat nem csupán olvasni kell, hanem sokkalta inkább megcselekedni. Pál, amikor ezt írta Timóteusnak egyértelműen a Tanach-ra gondolt, mégpedig azokkal a szent iratokkal egyetemben, amelyekről a mai nap vagy egyáltalán nem hallunk, vagy amelyikről hallunk, azt viszont gondolkozás nélkül elvetik a hívek.

Így hát összegzésként annyival zárom, hogy a mai hívők többségének a hite, nem Isten beszédén nyugszik, hanem olyan tanításokon, amelyeket az apostolok tanításaiból tanítanak. Még ha az apostolok tanításain nevelkednének, de sajnos a tanításaikat saját értelmük szerint tanítják a maiak, és fel nem ismerhetőekké lettek.

{flike}