Kürtszóra várva

1Mózes 22,1-18
„És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked. Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala. Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről. És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt. És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány? És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt. Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem.És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés. És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből. És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.” 

Áldott testvérek, e mai alkalommal ezen fejezet sorai adják a beszélgetésünk tárgyát, pontosabban innen ered a későbbi és a törvényben már: „örök szidraként” (rendtartásként) nevezett Ros hasana ünnepe. Egészen pontosan a következő idézet adja az „ünnep” alapját: 

„És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett.” 

Ez tehát a helyettes vagy inkább helyettesítő áldozat története számunkra már előképe. Ebből a történetből több következtetést is levonhatunk: 1; Ávráhám az engedelem útján jutott el erre a pontra és engedelem által kapta az ígéretet. Ávráhám magjai tehát azok, akik Ávráhám hitét mutatják fel, azaz engedelemben követik az Istent. Ezen ígéret egyik eleme: 

5Mózes 28,13-14
„És fejjé tesz téged az Úr és nem farkká, és mindinkább feljebbvaló leszesz és nem alábbvaló, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek parancsolataira, a melyeket én parancsolok ma néked, hogy tartsd meg és teljesítsd azokat; És ha el nem térsz egyetlen ígétől sem, a melyeket én parancsolok néktek, se jobbra, se balra, járván idegen istenek után, hogy azokat tiszteljétek.” 

Azaz Isten áldásainak ezen eleme: kiválasztás, elválasztás, sokasodás, más népek számára, kívánatos beoltatás nemzetévé válása. Ugye ez lenne a papi nemzet, hiszen megmondatott: 

2Mózes 19,5-6
„Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az ígék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak.” 

Ezért van az, hogy azokhoz a nemzetekből származókhoz, akik a tesuvá (megtérés) által beoltattak a (szelídolajfába), így szól Péter: 

1Péter 2,9-10
„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; A kik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; a kik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok.” 

Fontos megemlítenünk, hogy a kereszténységben megtérésnek nevezik azt, amikor a világi ember hívővé válik. Ez nem pontos meghatározás, sőt egyenesen pontatlan és határozatlan. Egy világi ember, aki megtér/megtérhet akárkihez, akárhova is. Sajnos, ahogy a legtöbb esetben láthatjuk is, a pontatlanság tévútra is vezet sokakat. És lettek a hívők sokan: öntörvényű, angyal tisztelő, természetfeletti kutató, elszellemiesített, de ugyanakkor röghöz kötött emberek. A héber szó, mint „tesúvá” jelentése: visszatérés. Na, ez már pontosan definiálja azt, hogy hova, kihez. Természetesen csak ahhoz lehet „visszatérni” akitől ered minden élet, tehát: Istenhez. És ha már Istenhez, akkor az utat is tudjuk Ávrahámhoz hasonlóan: engedelemben követők. Ugyanis az engedelem nélkül Ávrahám sem jutott volna el erre a pontra. Mely pontra is? 

1Mózes 22,14
„És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.” 

Ez a hegy ugye a Mórijjáh. Nos, ezen a hegyen lett ugye egy oltár építve, és ez az oltár a legvégső engedelem oltára egyben. Nem csak Ávráhám engedelme ez, hiszen Yichák ekkorra már nem karon ülő öntudatlan kisgyermek volt, hanem érett felnőtt! Yichák nevének jelentése: Isten az, aki nevethet, tehát „valaki” aki Isten örömét keresi. Erre a hegycsúcsra épült pedig a későbbiekben a Béjt hamikdás, azaz a templom is, és ezt a hegyet nevezzük így: Yerusáláim, azaz az Istennel való békességünk városa. Kik élhetnek itt? Nos, Yesájá próféciája szerint: 

Ézsaiás könyve 33,14-22
„Megrettentek a bűnösök Sionban, félelem fogja el a gazokat: ki lakhatik közülünk megemésztő tűzzel, ki lakhatik közülünk örök hőséggel? A ki igazságban jár és egyenesen beszél, a ki megveti a zsarolt nyereséget, a ki kezeit rázván, nem vesz ajándékot, a ki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson: Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy. A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös népet nem látod, a homályos, érthetetlen ajkú népet, dadogó nyelve meg nem érthető. Lássad Siont, ünnepeinknek városát, szemeid nézzék Jeruzsálemet, mint nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol, melynek szegei soha ki nem húzatnak, s kötelei soha el nem szakadnak; Sőt az Úr, a dicsőséges lesz ott nékünk folyók és széles vizek gyanánt, a melyekbe nem jő evezős hajó, és nehéz gálya rajtok át nem megy. Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Ő tart meg minket!” 

Na tehát ide kell eljutnunk nekünk is. Hogy ezt Jézus felülírta volna? 

János evangéliuma 14,1-24
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek. És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok. Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt. Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk! Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem. Bizony, bizony mondom néktek: A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek. A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. Monda néki Júdás (nem az Iskáriótes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak? Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. A ki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, a melyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, a ki küldött engem.” 

Nos, nem úgy tűnik, hogy felülírta volna az engedelem kritériumát Jézus, sőt, Jézus egész testben történő pályafutása során arra helyezte a hangsúlyt, hogy megmutassa, hogy emberi testben is lehetséges az Istennek való engedelem! Sőt kell is! 

Máté evangéliuma 12,46-50
„Mikor pedig még szóla a sokaságnak, ímé az ő anyja és az ő testvérei állanak vala odakünn, akarván ő vele szólni. És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és szólni akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyujtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.” 

Kiket nevez Jézus testvéreinek? 

„Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.” 

És ettől a pillanattól bele is kezdtünk a második következtetésbe (tanításba) 2; Látjuk, hogy ezen időre, Ávrámm neve Ávráhámra változott az Örökkévaló szava által, ez pedig azt jelenti: nemzetek (hámm) Atyja (Avrá). Elgondolkodtató kérdésként merül fel bennünk: De ki az, ki teremtette a nemzeteket, népeket? Csupán az érdekes párhuzam kedvéért: 

Ézsaiás könyve 42,1-8
„Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására. Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak: Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket. Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” 

És ugyanakkor csak a bizonyság kedvéért: 

1Mózes 18,1-19
„Megjelenék pedig ő néki az Úr a Mamré tölgyesében, és ő űl vala a sátor ajtajában, a hő napon. És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll ő előtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát. És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat. Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt. Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, a mint szólál. És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát. A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni. És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjök tevé: és ő mellettök áll vala a fa alatt, azok pedig evének. És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Ő pedig felele: Ímhol van a sátorban. És monda: Esztendőre ilyenkor bizonynyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala. Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszünt vala Sáránál az asszonyi természet. Nevete azért Sára ő magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörűségem? meg az én uram is öreg! És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szűlhetek-é, holott én megvénhedtem? Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendőre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az Úr: Nem úgy van, mert bizony nevettél. Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé tartanak vala. Ábrahám is velök méne, hogy elkisérje őket. És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok? Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle.” 

(További érdekesség, hogy a Ros hasana első napján, a zsinagógákban, éppen Yichák születését (születésének ígéretét) tanulmányozzák, míg a második napon a megkötözését.) Yichákról tehát újra: „a fiú, aki az Atyja akaratát cselekszi és ez által, az Atya örömét keresi.” Testvérek, talán nem is kell tovább magyarázni ezeket, hiszen láthatjuk, hogy a világ megváltásának előjele történt ott a Mórijján! Erre lett megalapozva az Istennel kötött békesség városa is, és ez lesz az a hely, ahova a Jelenések könyve szerint, a mennyekből száll alá a tökéletes város, a tökéletessé lett lakóinak. Kik ezek? Nos, azok, akik az ígéret kritériumaként tökéletes engedelemben követik az Istent. És ez által: lészen egy Isten, egy nép és egy élettér! 

Jelenések könyve 21,1-27
„Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak. És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál. És jöve hozzám egy a hét angyal közül, a kinél a hét utolsó csapással telt hét pohár vala, és szóla nékem, mondván: Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, a mely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz; És nagy és magas kőfala vala, tizenkét kapuja, és a kapukon tizenkét angyal, és felírott nevek, a melyek az Izráel fiai tizenkét törzsének nevei: Napkeletről három kapu; északról három kapu; délről három kapu: napnyugotról három kapu. És a város kőfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei. A ki pedig én velem beszéle, annál vala egy arany vessző, hogy megmérje a várost, és annak kapuit és kőfalát. És a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége. És megméré a várost a vesszővel tizenkétezer futamatnyira: annak hosszúsága és szélessége és magassága egyenlő. És megméré annak kőfalát száznegyvennégy singre, ember mértékével, azaz angyaléval. És kőfalának rakása jáspisból vala; a város pedig tiszta arany, tiszta üveghez hasonló. És a város kőfalának alapjai ékesítve valának mindenféle drágakövekkel. Az első alap jáspis; a második zafir; a harmadik kálczédon; a negyedik smaragd; Az ötödik sárdonix; a hatodik sárdius; a hetedik krizolitus; a nyolczadik berillus; a kilenczedik topáz; a tizedik krisopráz; a tizenegyedik jáczint; a tizenkettedik amethist. A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy gyöngyből vala; és a város utczája tiszta arany, olyan mint az átlátszó üveg. És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány. És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány. És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik. És annak kapui be nem záratnak nappal (éjszaka ugyanis ott nem lesz); És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik. És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé.” 

Még egy érdekesség: 

„És a város kőfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei.” 

Tehát a tizenkét apostol az alapja ennek a városnak (igen, hiszen ők tanították az egykor pogányokból lett ámde a Messiásban beoltatott hívőket is). De van tovább is: 

„És a város kőfalának alapjai ékesítve valának mindenféle drágakövekkel. Az első alap jáspis; a második zafir; a harmadik kálczédon; a negyedik smaragd; Az ötödik sárdonix; a hatodik sárdius; a hetedik krizolitus; a nyolczadik berillus; a kilenczedik topáz; a tizedik krisopráz; a tizenegyedik jáczint; a tizenkettedik amethist.” 

Ha ezeket összevetjük a Hósen köveivel, akkor azt látjuk, hogy valójában a Hósen az alapja az Istennel való békességünknek. Ki viselte ezt a Hósent? A főpap! Ki a főpap? Melki Cedek, azaz Jézus! Hogy ez picit világosabb legyen: 

János evangéliuma 17,20
„De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem...” 

Az apostoloknak pedig ezt mondta: 

Máté evangéliuma 19,25-28
„A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. Akkor felelvén Péter, monda néki: Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk? Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét.” 

Tehát a Kürtzengés ünnepe. Testvérek, a zsidók a Ros hasana ünnepe előtt már tíz nappal, felülvizsgálják magukat abban a tekintetben, hogy a hitéletük emlékeztet-e az Ávráhám által felmutatott a Mózesi tan által megkövetelt hitre? Nekünk magasabb a léc, hiszen Jézust kell szem előtt tartanunk, és így aztán nincs mellébeszélés. Szóval van egy, az Úrtól rendelt idő, amikor mindenkinek önmagát kell megvizsgálnia, és lehetősége van a korrekcióra (talán még van lehetőség). Az egész szenttan benne a próféciákkal, írásokkal, újszövetségi írásokkal, mind-mind az Istennek való engedelemről, az Istenben való bizalomról szólnak, és mind felveti a két utat, mint választási lehetőséget. Engedelmesség esetén az Isten áldásait, engedetlenség esetén az Isten átkát! Vizsgáljuk meg önmagunkat testvérek, és lássuk meg a Szentlélek által, hogy lenne e még egy kis políroznivaló a tökéletességünkön? Ma még lehet. Ki tudja, mit hoz a holnap! De: ha esetleg valaki úgy találja, hogy lenne még hova fejlődnie, és ezen megszomorodik, azoknak egy lehetőség. 

2Korinthusi levél 7,8-10
„Hát ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom, noha bántam; mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig is, megszomorított titeket. Most örülök, nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg. Mert Isten szerint szomorodtatok meg, hogy miattunk semmiben kárt ne valljatok. Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez.” 

Nem tudom mondtam e már, hogy Pál is apostol volt. Ha csak egyetlen egyszer is, csak az érdekesség kedvéért egyszer az apostoli leveleket szó szerint vennénk, minden emberi magyarázattól függetlenül, nos azért lenne min megszomorodnunk.

{flike}