Gyávák

Zsidó levél 10,38-39
„Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem.De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.”

Nem szeretnék sok időt tölteni azzal, hogy mit jelent az, hogy az igaz hitből él. Röviden erről annyit, hogy nem azt jelenti, mint amit a többség gondol róla, és nyugtatva önmagukat megállapítják, hogy Isten előtt kedvesek. A hit a mai korra hiszékenységgé fajult, és összevetve a régen élt hit hősöket, és a mai korban élt „hit hősöket”, hatalmas kontrasztot láthatunk, mert az akkoriak hite cselekedetekben mutatkozott meg, a maiak hite pedig szavakban. A valódi hitről Jakab egyértelműen fogalmazott, olvassuk el:

Jakab levele 2,26
„Mert amiképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül.”

Cselekedetek, vagyis az Isten szavának való engedelmesség. Ha ez megvan bennünk, akkor mehetünk tovább, ha nincs meg, akkor máris a meghátrálás emberei vagyunk, és ahogyan a Zsidókhoz írt levél szerzője is írta, bennük nem gyönyörködik Isten. De lássuk, hogy kiben gyönyörködik Isten:

Apostolok Csel. 13,22
„És mikor őt elveté, támasztá nékik Dávidot királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi.”

Miért is gyönyörködött benne Isten? Talán a szép szeméért, jó megjelenéséért? Nem kell találgatnunk, Isten megmondta az okát:

„…ki minden akaratomat véghez viszi.”

Ezért gyönyörködött Isten benne. De menjünk tovább:

Máté evangéliuma 17,5
„Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok.”

A Fiában miért is gyönyörködött? Bár a maiak többsége úgy ismeri Jézust, mint aki az Atya parancsolatait eltörölni jött, rájuk nem is szeretnék időt vesztegetni, hiszen nekik megvan a maguk jézusuk és istenük, de mi tudjuk, hogy a valódi Jézus csak azt mondta, és csak azt tette, ami az Atya akaratában volt (Jn. 5,19; 5,30; 12,50), továbbá a róla szóló prófécia is erről tesz bizonyságot (Ézsaiás 42. fejezete). A kérdés tehát számunkra az, hogy ha lenéz ránk Isten, akkor vajon bennünk gyönyörködik? A Fiát látja mibennünk, vagy csak azt, hogy reá hivatkozunk?

A mai keresztények többségét az jellemzi, hogy próbálnak elbújni Jézus mögött, ráhárítanak mindent, pedig nem elbújni kellene mögötte, hanem Őbenne élni. Úgy hivatkoznak Jézusra, hogy Ő már megtett helyettünk mindent, pedig Jézus tanítása az, hogy mi tegyük meg mindazt, amit parancsolnak nekünk. Óriási különbség! 

Úgy olvastuk az Atya megvallását, és kérését a tanítványok felé, hogy:

„Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok.”

Erre előszeretettel lecsapnának sokat, hogy elég hallgatni Jézust, de Jézus tisztázza azt, hogy a hallgatása önmagában semmit sem ér, ha nincsenek cselekedetek:

Máté evangéliuma 7,24-27
„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.”

Az Atya tehát, Dávidról és az Ő Fiáról megvallás tett (hogy gyönyörködik bennük), az okát is jól tudjuk már, hiszen a közös az bennük, hogy az Atya akaratát keresték és cselekedték. És mi? Ők bátrak voltak, ha az Úr akaratáról/törvényéről volt szó, nem futamodtak meg gyáván. Engedelmesek voltak, és ezért gyönyörködött bennük az Atya. De mi van az engedetlenekkel? Azt mondja a hívők nagy része, hogy nem az engedelmességünk határozza meg az üdvösségünket, vagy az Úrral való kapcsolatunkat. Nekik szóljon a következő ige:

Példabeszédek 3,32
„Mert útálja az Úr az engedetlent; és az igazakkal van az ő titka.”

Ne legyen akkor kérdés, hogy fontos-e az engedelem! Bátraknak kell lennünk az ige követésében, nem számít, hogy ki mit gondol, nem számít, hogy az önmagukat hívőknek mondó emberek hogyan vélekednek azokról, akik az Úr akarata szerint élnek. Bátraknak és nem gyáváknak kell lennünk mindabban, amire elhívattunk.

Apostolok Csel. 4,13
„Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék őket, hogy a Jézussal voltak vala.”

Az ige sok helyen kiemeli azt, hogy az apostolok és mások is bátorsággal szólták az igét. Miért kell ehhez bátorság? Hiszen a mai kereszténység felvállalja bátran a hitét, csakhogy az a hit merőben más, mint amit az Isten kér tőlünk. Ahhoz kell bátorság, hogy a tiszta evangéliumot hirdessük, a tisztaságot, szentséget, törvényt, tökéletességet, engedelmességet, ugyanis ezt a legtöbben gondolkodás nélkül elvetik.

Ha tehát Istentől megkaptuk azt a hatalmas kegyelmet, hogy megláthattuk mindezek fontosságát, akkor kötelesek vagyunk kiállni mellette, és kötelesek vagyunk hirdetni is. Ha pedig nem tesszük, akkor gyávák vagyunk és nem bátrak. A gyáváknak szóljon a következő ige:

Jelenések könyve 21,7-8
„Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál.”

Kik vagyunk? Gyávák, vagy bátrak?

1János levele 5,4
„Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.”

{flike}