Ellentmondás a Szentírásban?

2Korintusi levél 3,1-18
„Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek? A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember; A kik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira. Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van. Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van: A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájára arczának elmúló dicsősége miatt: Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata? Sőt a dicsőített nem is dicsőséges ebben a részben az őt meghaladó dicsőség miatt. Mert ha dicsőséges az elmulandó, sokkal inkább dicsőséges, a mi megmarad. Azért ilyen reménységben nagy nyiltsággal szólunk; És nem, miként Mózes, a ki leplet borított az orczájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét. De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el; Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre. Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel. Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” 

Áldott Testvérek. E mai alkalommal tisztázzuk, azokat a dolgokat, amik éket ütnek közénk, és azok közé, kik nem értenek velünk egyet az Igében. Ugye elsőként a mi sajátosságunk az Ige szó szerint való elfogadása, az Ige teljességének egybe vétele, az Ige tisztelése, a Tanach megtartása. A másik oldalon pedig van, az „újszövetségi írásoknak” emberi okoskodásokkal kitöltött, legtöbb esetben félremagyarázása, félreértése. Pál levelének imént idézett levelének fejezete, eme ellentétet látszik elmélyíteni, ámde biztos ez? A látszat biza ez, hiszen lépten, nyomon ebből történő idézeteket halljuk akkor, mikor a Tanach múlhatatlanságát, és időszerűségét mutatjuk fel. A valóság tehát az, hogy míg a másik oldal velünk szemben e fejezetet tűzi a zászlajára, addig mi pedig e fejezetet igyekeztünk (eddig) idézőjelbe tenni. A végeredménye ennek pedig: nem az egységre jutás lett. Nézzünk szembe a tényekkel és a konkrétumokkal tehát, és jussunk dűlőre ebben a kérdésben. Nézzük az éken első pörölycsapást mérő kijelentését Pálnak: 

„A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.” 

Ebből következik tehát az az állítás, hogy az írott Ige „megöl” és ezzel szemben viszont az újszövetség pecsétjeként adatott Szentlélek adja a vezetést. Ugye az Írás az írás, és esetleg sokan nem tudtak ebben a dologban vitatkozni, hisz meg van írva, ez tény. Ezt látszik megerősíteni kegyelemdöfésként a következő állítása Pálnak: 

„De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el; Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.” 

Upsz, úgy tűnik 1-0 oda. Ha ezt így tudomásul vesszük, és ebbe belenyugszunk, akkor biza nem fogunk dűlőre jutni ebben a kérdésben, és az ellentétek csak nőnek, mi pedig nem, mint győztes sokkal inkább, mint vesztes sereg kulloghatunk az eseményekkel. Nos, testvérek kezdjük újra, és tisztázzuk a tényeket első pontként tisztázandó, valóban azt tanácsolta Pál, hogy ne olvassuk az Isten Igéjét? Egy idézettel válaszolnék erre a kérdésre Páltól: 

Apostolok Csel. 17,11
„Ezek pedig nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.” 

Pál abban a dologban tesz különbséget a thesszalonikiak és a béreabeliek között, hogy míg az egyik nem gondolkodva fogadta el az igehirdetést, addig a másik utánajárt, hogy tényleg azt írja ezen a Szentírás. Tehát Pál nagyon is a Szentírást tanította a Szentírást emelte fel! Persze lehet, hogy sokan arra gondolnak, hogy itt is az újszövetségi kontra ószövetségi írások okozták a különbséget. Nos, ezt a felvetést tényekkel lehet elsimítani. Amikor Pál és a többi apostol tanított, még nem voltak újszövetségi írások ugyanis. Ha tehát ez így van és Pál továbbra is az igét hirdette, akkor mi ez a halál kontra élet ellentét? 

„A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.” 

Elsőként talán tisztázandó. Mi a definíciója a halálnak, és mi az életnek a Biblia szerint? A halál (mot) jelentése: elválasztódás, végső elválasztottság. Az élet (chay) jelentése: egyesülés az életadóval, tevékeny és valóságos követése Istennek. Ugye az Isten a teremtményeit életre teremtette! Ez megfigyelhető a teremtéskönyvének első fejezetében. Ennek az életnek nem határozott véget, ami azt jelenti: ez az élet az, ami megmarad örökre! A halál megjelenését akkor tapasztaljuk, amikor bekövetkezik az engedetlenség ugye ironikus dolog ez számomra, mert azt látom, hogy ebben sincs érdemi változás azóta sem. Isten ad eledelt, de az embernek valamiért az az eledel kell, amit az Isten nem rendel eledelül. Éva egy tiltott gyümölcsöt kívánt meg, a zsidók a pusztai vándorlás során nem érték be a Maná-val nekik hús kellett, a mai kereszténység nagy része pedig a tisztátalan állatok húsához ragaszkodik foggal és körömmel. Érdekes ez, mert bármiben lehet ezek szerint kompromisszumra jutni, de a zabálás az nem lehet kérdés. Tehát vissza a bö'resit könyvéhez azt látjuk az élet jeleként, hogy Istennek minden teremtménye engedelmeskedett az Isten szavának, akaratának, rendelésének. Az engedetlenséget pedig az élettől való elválasztásként jeleníti meg az Ige, azaz halálként. Sokan a Tanachot de még inkább a Tórát a törvényként, tehát valami kötelezőként diktátumként értelmezik, tehát sokak számára a „nem jó”-t jeleníti meg. „Ezt kell, így kell, akkor kell és ezt meg azt nem szabad, semmit sem szabad” dolgok gyűjtő írásaként. Számukra ez a kárhoztatás, és ebből következően azok, akik hirdetik a Tórát, azok végzik a kárhoztatás szolgálatát. Elsőként megfigyelendő Pál ezt a szolgálatot dicsőségesként írja le! Tehát valós, fontos és kiemeltként! Akkor most következzen a kárhoztatás tényének megvizsgálása. Áldott testvérek, ehhez sem kell nyelvésznek lenni, hiszen meg is van írva a jelentése: 

János evangéliuma 3,16-21
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek; A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.” 

Tehát a kárhoztatás jelentése: Isten megjelentette az igazságot, kinyilvánította az akaratát, és akik ezt nem veszik figyelembe, azok magukra vessenek. Ez cirka, az 5Mózes 30 summája. Akik hallják, az Isten Igéjét többé nem mondhatják azt, hogy ezt vagy azt nem tudtuk. Cirka erről van szó. Akkor most beszéljünk a „lepelről”: 

2Korintusi levél 3,13-17
„És nem, miként Mózes, a ki leplet borított az orczájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét. De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el; Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre. Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel. Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” 

Körülbelül mostanra sejthető, hogy itt nem negatívumról van szó, sokkal inkább, valaminek a bevezetőjéről, előképéről. Amikor az ember szolgálatba áll, akkor még nem kell mindent értenie, elég megtennie. Az engedelmesség az első szinten még nem teszi lehetővé, hogy mindenre rákérdezzünk: Miért így? Miért kell? Az első szinten tesszük, és slussz-passz! Érezzük ugyan, hogy mindennek van valami oka, de nem tudjuk pontosan hogy mi. A szövetség jelen szakaszában azonban: 

János evangéliuma 15,14-15
„Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.” 

Tehát az a szitu, hogy legalábbis, elkezdtük megérteni, hogy mit, miért kell úgy, ahogyan azt az Isten mondja. Ez is egy prófécia beteljesedése, hiszen írva van a Messiásról ez is: 

Ézsaiás könyve 42,1-8
„Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására. Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak: Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket. Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” 

Tehát az értés, értelem, tudás, a világosság a Szentírás szerint, míg a tudatlanság, értetlenség a homály, sötétség, lepel, hiszen a dolog jelentése: leplezett, elrejtett. Nézzünk egy példát ezekről, tehát egy tanítást, amiben meglátjuk azt, amit eddig nem értettünk. 

2Mózes 10,16-23
„Akkor a Faraó siete hívatni Mózest és Áront és monda: Vétkeztem az Úr ellen, a ti Istenetek ellen és ti ellenetek. Most annakokáért bocsásd meg csak ez egyszer az én vétkemet és imádkozzatok az Úrhoz a ti Istentekhez, hogy csak ezt a halált fordítsa el én tőlem. És kiméne a Faraó elől és imádkozék az Úrhoz. És fordíta az Úr igen erős nyugoti szelet, és felkapá a sáskát és veté azokat a veres tengerbe; egy sáska sem marada egész Égyiptom határán. De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem bocsátá el az Izráel fiait. És monda az Úr Mózesnek: Nyujtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen setétség Égyiptom földén és pedig tapintható setétség. És kinyujtá Mózes az ő kezét az ég felé, és lőn sűrű setétség egész Égyiptom földén három napig. Nem látták egymást, és senki sem kelt fel az ő helyéből három napig; de Izráel minden fiának világosság vala az ő lakhelyében.” 

Egy érdekes párhuzamot szeretnék mutatni: 

János evangéliuma 12,26-36
„A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya. Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez órára. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem. A sokaság azért, a mely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki. Felele Jézus és monda: Nem én érettem lőn e szó, hanem ti érettetek. Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia. Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia? Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, a míg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és a ki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Míg a világosságotok megvan, higyjetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködék előlük.” 

Ugye a párhuzam mindkét esetben, a szent rész kivonása a közönségesből. És a sötétség is közös ezekben, azaz a tudatlanság, értelem nélküli valóság jele, plusz a három nap is közös pont, hisz a Messiás is három napig volt a föld gyomrában. A zsoltár mondja magyarázatul: 

Zsoltárok 112,1-4
„Dicsérjétek az Urat. Boldog az ember, a ki féli az Urat, és az ő parancsolataiban igen gyönyörködik. Hős lesz annak magva a földön; a hívek nemzedéke megáldatik. Gazdagság és bőség lesz annak házában, s igazsága mindvégig megmarad. Az igazakra világosság fénylik a sötétben: attól a ki irgalmas, kegyelmes és igaz.” 

Jézus ezen esete, a megdicsőülése előtt történt, és látjuk is, hogy nem értették meg őt az akkoriak, és pont azért, mert a megdicsőülése után adja nekünk az értelem mélységeinek megértését. Az apostolok sem értették meg, hiszen tényleg írva van a Messiásról, hogy örökre megmarad. Jézus pedig a haláláról beszél. Azután ki is végezték, és mivel még nem értették azt, amit a Messiásról ír a Tanach, így vissza is fordultak a világba. 

János evangéliuma 21,1-3
„Ezek után ismét megjelentette magát Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette pedig ekképen: Együtt valának Simon Péter, és Tamás, a kit Kettősnek hívtak, és Nátánáel, a galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettő is az ő tanítványai közül. Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit...” 

Miért mondom azt, hogy ez azt jelenti, hogy visszafordultak a világba? Mert Jézus innen hívta el őket! 

Lukács evangéliuma 5,1-11
„És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, ő a Genezáret tavánál áll vala; És láta két hajót állani a vizen: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat. És ő bemenvén az egyik hajóba, a mely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot. Mikor pedig megszünt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót. És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk. Intének azért társaiknak, a kik a másik hajóban valának, hogy jőjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének. Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram! Mert félelem fogta körül őt és mindazokat, a kik ő vele valának, a halfogás miatt, a melyet fogtak; Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, a kik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz. És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenöket és követék őt.” 

Az is meg van írva: 

5Mózes 17,15-16
„Azt emeld magad fölé királyul, a kit az Úr, a te Istened választ. A te atyádfiai közül emelj magad fölé királyt; nem tehetsz magad fölé idegent, a ki nem atyádfia. Csak sok lovat ne tartson, és a népet vissza ne vigye Égyiptomba, hogy lovat sokasítson, mivelhogy az Úr megmondta néktek: Ne térjetek többé vissza azon az úton!” 

Az ember nem fordulhat vissza oda, ahonnan kihozta, kihívta az Úr! Nem jött ez a visszapillantás Lót feleségének sem, nem jött be a pusztai vándorlás során azoknak sem, akik vissza akartak térni Egyiptomba, nem jött be az apostoloknak sem, hiszen olvassuk is, hogy sikertelenek lettek. 

János evangéliuma 21,3
„Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit...” 

Ezután egy másik prófécia beteljesedése történik meg Jézus részéről: 

Ézsaiás könyve 11,10-12
„És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, a ki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma dicsőség lészen. És lesz ama napon: az Úr másodszor nyujtja ki kezét, hogy népe maradékát megvegye, a mely megmaradt Assiriától, Égyiptomtól, Pathrosztól, Szerecsenországtól, Elámtól, Sinártól, Hamáthtól és a tenger szigeteitől. És zászlót emel a pogányok előtt, és összegyűjti Izráel elszéledt fiait, és Júdának szétszórt leányait egybegyűjti a földnek négy szárnyairól.” 

Hiszen Jézus újra elhívta a tanítványait, és azokat küldte értünk. A fáraó nem tudta az igazságot és ezért jött a sötétség, ő nem tudta, hogy csak egy Isten van! Azt sem tudta sem ő sem a népe, hogy az Isten márpedig kiviszi a népét Egyiptomból! Az Izraeliták mindezt tudták, ezért volt náluk világosság! Viszont az Izraeliták nagy része nem tudta, hogy Istennel nem lehet játszani. Ezért haltak meg oly sokan a kihívás után, és a bevonulás előtt, mert nem tudták nem értették, hogy csak az Isten által meghatározott módon és szabályok által lehet Őt követni és áldásaiban részesülni! Itt is lesz majd párhuzam, mert ezt az igazságot a maiak nagy része sem tudja, vagy nem akarja megérteni. Jézus idejében nem tudták az írástudók, hogy az Igével, éspedig a valós és tökéletes Igével vitatkoznak, ezért borult rájuk teljes sötétség. Az apostolok pedig nem értették, hogy a Messiás úgy lesz örök és időtlen, ha a halálból feltámad, és ez által nyit nekünk halandó embereknek ajtót, hogy általa mi is átjárást kaphassunk, ezért kerültek rövid időre ismét a sötétségbe. Mi pedig mindezeket azért érthetjük meg, mert a Messiás teljhatalomra jutott, és ahogyan írva van Pál által: 

2Korintusi levél 3,16-17
„Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel. Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” 

Érthetjük is az írásokat, érthetjük azt, hogy mit miért tetet velünk a Teremtő, tehát világosságunk van! Érthetjük, hogy a világban mi történik, és mi következik, érthetjük, hogy mi miért következik be rajtunk, de ha esetleg pillanatnyilag nem is értjük megtesszük, és tudjuk, hogy idővel megfogjuk érteni! Mi ugyan igen, de azok, akik csak az „újszövetségi írásokat” olvassák, azt sem értik, hogy hova mutatnak vissza! Azok, mert a hívők létének egyetlen értelme a visszajutás. Vissza oda, ahonnan minden indult. Vissza ahhoz, akitől minden ered! Vissza a világosságba vissza az Isten által jónak ítélt állapotba. Tehát, nem vissza a világosságból a sötétségbe, a tudatosságból az értelem nélküli életbe, a szabadságból a rabságba. Hanem vissza Istenhez. Ám most már a Messiásnak hála tudatosan az Ő vezetését követve! Maradt még valami, ami ékként ott feszül Pál levelének idézetében köztünk és azok között, akik elutasítják a Szentírások összességének szó szerint vételét. Ez pedig nem más, mint az újszövetség kora, ahogyan Pál megfogalmazza: 

2Korintusi levél 3,1-6
„Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek? A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember; A kik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira. Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van. Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van: A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít...” 

Tisztázzuk, hogy miben állt az úgynevezett „ószövetség”: 

5Mózes 6,1-9
„Ezek pedig a parancsolatok, a rendelések és a végzések, a melyek felől parancsolta az Úr, a ti Istenetek, hogy megtanítsam azokat néktek, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melyre átmenőben vagytok, hogy bírjátok azt; Hogy féljed az Urat, a te Istenedet, és megtartsad minden ő rendelését és parancsolatát, a melyeket én parancsolok néked: te és a te fiad, és a te unokád, teljes életedben, és hogy hosszú ideig élhess. Halld meg azért Izráel, és vigyázz, hogy megcselekedjed, hogy jól legyen dolgod, és hogy igen megsokasodjál a tejjel és mézzel folyó földön, a miképen megigérte az Úr, a te atyáidnak Istene néked. Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És ez ígék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra.” 

Azaz, a tény tehát az ember, mintegy külső hivatkozásként gyakorolja magát az Isten által meghatározott törvényekben! Az újszövetség: 

Jeremiás könyve 31,31-37
„Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. Ezt mondja az Úr, a ki adta a napot, hogy világítson nappal, a ki törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, a ki felháborítja a tengert és annak habjai zúgnak, Seregek Ura az ő neve: Ha eltünnek e törvények előlem, azt mondja az Úr, az Izráelnek magva is megszakad, hogy soha én előttem nép ne legyen. Ezt mondja az Úr: Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a föld fundamentomait: én is megútálom Izráelnek minden magvát, mindazokért, a miket cselekedtek, azt mondja az Úr!” 

Most ugye azt látjuk, hogy a törvény maradt a kiválasztott nép is maradt, ebbe viszont már be lehet oltatni. Tehát ezekben nincs változás ó-és új között. De akkor miben van? Nos, a betöltésének a módjában! Míg az elsőben az ember feladata volt, hogy külső hivatkozásként alkalmazza a törvényt, addig az újban már az életünk legfőbb elemévé válik! Hiszen írja: 

„Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” 

És máshol is írva van: 

Ezékiel könyve 36,24-27
„És fölveszlek titeket a pogányok közül, s egybegyűjtelek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre. És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságtoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” 

És a Szentlélek dolga is tiszta már előttünk ugye? Hiszen írja is: 

És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” 

Jézus mondja a Szentlélekről: 

János evangéliuma 14,26
„Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.” 

János evangéliuma 15,26-27
„Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok.” 

János evangéliuma 16,1-15
„Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy a ki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem. Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy a mikor eljő az az idő, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam néktek. De ezeket kezdettől fogva nem mondottam néktek, mivelhogy veletek valék. Most pedig elmegyek ahhoz, a ki küldött engem; és senki sem kérdezi tőlem közületek: Hová mégy? Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem néktek, a szomorúság eltöltötte a szíveteket. De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek.” 

Ugye nem felejtkezünk meg arról, hogy Jézus a testé lett Ige! Tehát világosan érthetjük már azt is, hogy a Szentlélek nem az Ige helyett adatott, hanem az igéért! Talán a ma esti anyag summája az lehet, ne féljünk a látszólagos Bibliai ellenmondásoktól, hanem kérjük az Urat, hogy segítsen megérteni az Igét!

{flike}