Idegen tűz, avagy az idegenek tüze

Csepregi Ferenc Tanulmányok 2016. február 12. Találatok: 1442

Idegen tűz, avagy az idegenek tüze

3Mózes 10,1-3
„Nádáb pedig és Abihu, Áronnak fiai, vevék egyen-egyen az ő temjénezőjöket, és tőnek azokba szenet és rakának arra füstölő szert, és vivének az Úr elé idegen tüzet, a melyet nem parancsolt vala nékik. Tűz jöve azért ki az Úr elől, és megemészté őket, és meghalának az Úr előtt. És monda Mózes Áronnak: Ez az, a mit szólt vala az Úr, mondván: A kik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem.”

Áldott testvérek. A ma esti alkalommal ezen fejezet tanulságán induljunk el, azaz azon, hogy azok, akik közelebb állnak az Úrhoz, azoknak többet néz-e el az Úr? Mindenek előtt, tisztázzuk az „idegentűz” fogalmát. Gyakori nézet ezzel kapcsolatban, hogy azért nevezte ezt az Isten „idegen tűznek” mert nem az oltárról vették az eleven szenet, tehát nem az Úrtól jött tűz által történt a jó illat gerjesztése. Nos, ezen nézetet gyakorlók bizony tévedhetnek, mégpedig nagyot. És ha nem tisztázzuk ezt a dolgot ma is előferdülhet az idegen tűzzel való tiszteletadás az Úrnak, hasonló végkimenetellel. Ám azért írattatott meg ez a történet, hogy okuljunk belőle. Hiszen írva van:

1Korintusi levél 10,11-12
„Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, a kikhez az időknek vége elérkezett. Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.”

Vannak nézetek az idegen tűzzel kapcsolatban, miszerint az egyiptomi hagyományt követték Áron fiai, hiszen ott a papok, ha kellett, ha nem mindig füstöltek. Nos, ebben már lehet némi igazság, de ez csak eredeztette azt a dolgot, ami végzetessé tette ezt a cselekményt. Testvérek, ha ezt a fejezetet vesszük kiindulási pontnak, akkor évekig vitázhatnánk a valós okról, mégsem jutnánk nyugvó pontra ebben a kérdésben, hiszen többször beszéltünk már a kiragadott és félbeharapott igék okozta tévelygésekről. Inkább induljunk el a „kályhától” és nézzük, hogy a vizsgálódásunk így hova vezet? Nos, a kályha ez lenne esetünkben:

5Mózes 4,1-2
„Most pedig hallgass ó Izráel a rendelésekre és végzésekre, a melyekre én tanítlak titeket, hogy azok szerint cselekedjetek, hogy élhessetek, és bemehessetek, és bírhassátok a földet, a melyet az Úr, a ti atyáitoknak Istene ád néktek. Semmit se tegyetek az ígéhez, a melyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, a melyeket én parancsolok néktek.”

És ismételten, hiszen ez a fontosság jelzője:

5Mózes 12,32
„Mindazt, a mit én parancsolok néktek, megtartsátok, és a szerint cselekedjetek: semmit ne tégy ahhoz, és el se végy abból!”

Abban az esetben, ha nem a Károlit használja valaki, akkor 5Mózes 13,1. Tehát az Örökkévaló, az ő rendelései, rendtartása (szidrája) hogy a szóban forgó esetet tisztábban láthassuk, előbb értelmeznünk kell, mit szerettek volna elérni Nádáb vö Abihu, a tömjénezéssel? Nos, a tömjénezés = jó illat gerjesztés. Egyfajta olyan tett, aminek végzése által reméljük, hogy az Örökkévaló örömmel, jó tetszéssel tekint ránk, illetve arra a helyre ahol végzik a jó illatozást. Tehát egyfajta tiszteletadás az Istennek, ami által azt kívánjuk elérni, hogy az Örökkévaló, jól érezze magát közöttünk. Egyfajta dicséret az Istennek, hiszen azt adjuk neki, amit szeret. Tudni kell azt is, hogy a jó illat gerjesztéséhez, egyfajta speciális fűszer keverékre van szükség, és annak csak az egyik összetevője a tömjén. Azt pedig, hogy miből mennyire van szükség, csak a leviták tudták pontosan. Most vizsgáljunk meg egy történetet a Szenttanból, ami pontosan erről szól, és egyben tanítást ad, majd egy sokak által ma is tévesen gyakorolt ballépést is leleplez:

4Mózes 16,1-35
„Kóré pedig az Iczhár fia, a ki a Lévi fiának, Kéhátnak fia vala; és Dáthán és Abirám, Eliábnak fiai; és On, a Péleth fia, a kik Rúben fiai valának, fogták magokat; És támadának Mózes ellen, és velök Izráel fiai közül kétszáz és ötven ember, a kik a gyülekezetnek fejedelmei valának, tanácsbeli híres neves emberek. És gyülekezének Mózes ellen és Áron ellen, és mondának nékik: Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé? És mikor hallá ezt Mózes, arczra borula, És szóla Kórénak és az ő egész gyülekezetének, mondván: Reggel megmutatja az Úr: ki az övé és ki a szent, és kit fogadott magához; mert a kit magának választott, magához fogadja azt. Ezt cselekedjétek azért: Vegyetek magatoknak temjénezőket, Kóré és az ő egész gyülekezete! És tegyetek azokba tüzet, és rakjatok rá füstölő szert az Úr előtt holnap, és az a férfiú legyen szent, a kit kiválaszt az Úr. Sokat tulajdonítotok magatoknak, Lévi fiai! És monda Mózes Kórénak: Halljátok meg, kérlek, Lévi fiai: Avagy keveslitek-é azt, hogy titeket Izráel Istene külön választott Izráel gyülekezetétől, hogy magához fogadjon titeket, hogy szolgáljatok az Úr sátorának szolgálatában, hogy álljatok e gyülekezet előtt, és szolgáljatok néki? És hogy magának fogadott tégedet, és minden atyádfiát, a Lévi fiait te veled; hanem még a papságot is kivánjátok? Azért hát te és a te egész gyülekezeted az Úr ellen gyülekeztetek össze; mert Áron micsoda, hogy ő ellene zúgolódtok? Elkülde azután Mózes, hogy hívják elő Dáthánt és Abirámot, az Eliáb fiait. Azok pedig felelének: Nem megyünk fel! Avagy kevesled-é azt, hogy felhozál minket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj minket a pusztában; hanem még uralkodni is akarsz rajtunk? Éppen nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál be minket, sem szántóföldet és szőlőt nem adtál nékünk örökségül! Avagy ki akarod-é szúrni az emberek szemeit? Nem megyünk fel! Megharaguvék azért Mózes igen, és monda az Úrnak: Ne tekints az ő áldozatjokra! Egy szamarat sem vettem el tőlök, és egyet sem bántottam közülök. Azután monda Mózes Kórénak: Te és a te egész gyülekezeted legyetek az Úr előtt; te és azok és Áron, holnap. És kiki vegye az ő temjénezőjét, és tegyetek abba füstölő szert, és vigyétek az Úr elé, kiki az ő temjénezőjét; kétszáz és ötven temjénezőt. Te is, és Áron is, kiki az ő temjénezőjét. Vevé azért kiki az ő temjénezőjét, és tevének abba tüzet, és rakának arra füstölő szert, és megállának a gyülekezet sátorának nyílása előtt, Mózes is és Áron. Kóré pedig összegyűjtötte vala ellenök az egész gyülekezetet a gyülekezet sátorának nyílásához, és megjelenék az Úrnak dicsősége az egész gyülekezetnek. És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: Váljatok külön e gyülekezettől, hogy megemészszem őket egy szempillantásban. Ők pedig arczukra borulának, és mondának: Isten, minden test lelkének Istene! nem egy férfiú vétkezett-é, és az egész gyülekezetre haragszol-é? Akkor szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj a gyülekezetnek, mondván: Menjetek el a Kóré, Dáthán és Abirám hajléka mellől köröskörül. Felkele azért Mózes, és elméne Dáthán és Abirám felé, követék őt Izráel vénei. És szóla a gyülekezetnek, mondván: Kérlek, távozzatok el ez istentelen emberek sátorai mellől, és semmit ne illessetek abból, a mi az övék, hogy el ne veszszetek az ő bűneik miatt. És elmenének a Kóré, Dáthán és Abirám hajlékai mellől köröskörül; Dáthán pedig és Abirám kimenének, megállván az ő sátoraiknak nyílásánál feleségeikkel, fiaikkal és kisdedeikkel. Akkor monda Mózes: Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engemet, hogy cselekedjem mind e dolgokat, hogy nem magamtól indultam: Ha úgy halnak meg ezek, a mint meghal minden más ember, és ha minden más ember büntetése szerint büntettetnek meg ezek: akkor nem az Úr küldött engemet. Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, a mi az övék, és elevenen szállanak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat. És lőn, a mint elvégezé mind e beszédeket, meghasada a föld alattok. És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé őket és az ő háznépeiket: és minden embert, a kik Kórééi valának, és minden jószágukat. És alászállának azok és mindaz, a mi az övék, elevenen a pokolra: és befedezé őket a föld, és elveszének a község közül. Az Izráeliták pedig, a kik körülöttök valának, mind elfutának azoknak kiáltására; mert azt mondják vala: netalán elnyel minket a föld! És tűz jöve ki az Úrtól, és megemészté ama kétszáz és ötven férfiút, a kik füstölő szerekkel áldoznak vala.”

Mielőtt eldöntenénk, hogy maga a tömjénező okozza a galibát, azért vegyük észre hogy Mózes és Áron is tömjénezett. Sőt, később a Béjthamikdásh-ban is tömjéneztek folyamatosan. Tehát akkor hol a hiba? Mi ebben a tanítás? Mi az, amit ma is gyakorta elkövetnek lelkesült hívők is a maguk vesztére? Akkor a történet summája elsőként is: Korah-Datan vö Abirám-Léviták voltak, tehát abból a törzsből valók, amit Isten választott magának a nép közül, papok nemzetségének. Egyszerűbben mondva papok voltak, különválasztva a néptől, Isten szolgálatára. Csakhogy nem koheniták, azaz nem a főpapi nemzetségből voltak, hiszen nem Áron leszármazottai. Ők akarták a főpapi tisztet magukénak, és ők akarták irányítani a népet. Vissza a világba. Vissza oda, ahonnan kihozta őket az Úr. Ez volt a bibi, de mi ebben a tanítás? Nos, az előbb vázoltam, hogy a tömjénezés (jó illat tétel) nem egyszerű, hiszen tudni kell, hogy mik az összetevők és mi a keverési arány. Tehát ezek is léviták voltak, azaz tudták ezeket. A tanítás és a tanulság pedig az, hogy vajon elég-e a tudás az Isten előtt? A tudás helyettesítheti-e a kiválasztást? Tudással lehet-e befolyásolni az Isten döntését? Hiszen ma is, hányan de hányan „vállalnak” szolgálatokat úgy, hogy egyértelműen látszik, nem arra hívta el őket az Örökkévaló. Hányan tiszteltetik magukat prófétaként, pedig nem azok. Hányan lesznek tanítók úgy, hogy az nem az Isten elhívása az életükben. Hányak léptetik magukat elő gyülekezet vezetőnek, pedig nem az Isten döntése az. Ezzel két, de valójában három probléma van. Nevezetesen:
1.) Ha nem azt teszik, amit Isten bízott rájuk eleve nem tehetik jól!
2.) Így nem azzal foglalkoznak, amit az Örökkévaló rájuk bízott, tehát a számadásnál hiány támad. Olyan ez, mint amikor a munkaadó számon kéri a beosztottját, hogy ezt vagy azt megcsinálta-e? Az pedig azt mondaná. Nos, azt ugyan nem, de szépen fütyültem helyette.
3.) Ha nem azt teszi, amit az Örökkévaló rábízott, akkor hogyan mondhatja az ilyen, hogy az Istent szolgálja? Tehát kulcs, amit keresünk, ami által megérthetjük Nadab vö Abihu esetét is a prófétánál található:

Hóseás könyve 6,6
„Mert szeretetet kivánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat.”

Persze most jönne a definíciók szükségessége, hogy ezt is érthessük. Szeretet nem az a szeretet, amivel szeretjük esetleg a lekváros vakondos palacsintát, vagy a denevéres hurkát. Azt hogy az Örökkévaló szeretet vár tőlünk, tudjuk kezdetektől, hisz meg van írva például:

Józsué könyve 22,5
„Csak igen vigyázzatok, hogy teljesítsétek a parancsolatot és a törvényt, a melyet parancsolt néktek Mózes, az Úrnak szolgája, hogy szeressétek az Urat, a ti Isteneteket, és járjatok minden ő útján, és tartsátok meg az ő parancsolatait, és ragaszkodjatok hozzá, és szolgáljatok néki teljes szívetekből és teljes lelketekből.”

Ez bár magyarázatot is ad a szeretet mikéntjére, de ez annyira szembetűnő, annyira nyilvánvaló magyarázat, hogy nem látjuk, nem láttuk és az elődjeink sem látták valószínűleg, és ezért Jézus definiálja nekünk tisztán és érthetően:

János evangéliuma 14,23
„Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.”

Isten felé kinyilvánított szeretet az, hogy megtartjuk az Igéjét! Engedelem! Az ismeret fogalma ugye már többször tisztáztuk a Bibliai értelembe vett ismeret nem arról szól, hogy ezzel együtt vakaróztam a fertőtlenítőben tehát ismerem. A Bibliai értelemben vett ismeret jelentése: egyesülés, eggyé válás, aminek folyományaként egy új élet fogan. Ezt a Szenttan emberi léptékkel prezentálja nekünk, de ugyan ez igaz a lelki értelemre nézve is például:

1Mózes 4,1
„Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól.”

Másik példa erre:

Máté evangéliuma 1,24-25
„József pedig az álomból felserkenvén, úgy tőn, a mint az Úr angyala parancsolta vala néki, és feleségét magához vevé. És NEM ISMERÉ őt, míg meg nem szülé az ő elsőszülött fiát; és nevezé annak nevét Jézusnak.”

Ez a testi értelemben vett ismeret definíciója. Most nézzük a lelki értelmet:

János evangéliuma 1,9-13
„Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.”

Ugye tudjuk, hogy az Isten igéje a mag! Most kellene tisztázni a mag fogalmát, de azt keressétek ki ti a Szentírásból. (Máté 13) Az Isten igéjének befogadása eredményezi tehát az újjászületést, és ebben a formában már idővel kifejlődnek az újélet ösztönei, ami azt jelenti, hogy természetszerű lesz számunkra az, hogy mi a szent Isten szemében a jó, és ösztönösen csak jót fogjuk cselekedni. Ez hát a szeretet és ismeret definíciója testvérek. És hogy ezt tisztáztuk, végre közelebb kerültünk az „idegentűz” megértéséhez is. Akkor hát fussunk neki újra:

Most hogy tisztán lássunk, újra az aranyszabály:

És most lássuk az áldozás esetén mi az Isten akarata a jó illatra vonatkozóan:

3Mózes 8,18-21
„Azután előállatá az égőáldozatra való kost, és Áron és az ő fiai rátevék kezeiket a kos fejére. És megölék azt; Mózes pedig elhinté a vért az oltárra köröskörül. És a kost tagjaira vagdalák, és Mózes elfüstölögteté annak a fejét, a tagjait és a kövérjét. A beleket pedig és a lábszárakat megmosta vízben, és elfüstölögteté Mózes az egész kost az oltáron. Kedves illatú égőáldozat ez, tűzáldozat ez az Úrnak, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek.”

De ki mondta Nádáb-nak vö Abihu-nak, hogy tömjénezzenek? Ki mondta, hogy Istennek ezúttal olyan jó illatra lett kedve, ami az ember számára is jó illat? A belek és a lábszár elégetésének füstje az Isten számára volt ugyan jó illat ebben az esetben, de az emberi orr számára nem volt az, ezért hát annak a szagát elfedni olyan, mintha mi akarnánk jobban tudni, mit szeret az Úr. Nem az engedelem cselekvése volt ez, hanem a helyettesítés cselekménye. Valami, ami az Isten által meghatározott dolog helyett történne. Mert a jó illatnak is meg van a maga helye és ideje, ámde legfőként a módja! Mert a Béjthamikdásh-ban is minden napon áldoztak jó illattal az Istennek, de ez más! Hiszen a Béjt ha mikdásh azaz az Isten nevének háza, azaz a templom jelentése: ahol Isten neve lakozik! Tudjuk, hogy az Örökkévaló az igazságban lakozik. Tehát olyan helyen, ahol mindig, minden az Ő akarata szerint történik, ahol valósággal Ő az Úr! Ott nemcsak lehet, de kell is a jó illat, de nem az engedelem helyett, hanem a jó illat a tökéletes engedelem megnyilvánulásaként jelenik meg!

{flike}

idegen tűz

Nyomtatás