Bizalomból jeles
Példabeszédek 3,5
„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.”
Áldott testvérek, e ma esti alkalommal az Úrba vetett bizalom elengedhetetlenségéről beszéljünk, ami bizony több és szélesebb körű, mint azt gondoljuk. Ahogy azt a Zsoltár is mondja:
Zsoltárok 115,1-18
„Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és hívségedért! Miért mondanák a pogányok: Hol van hát az ő Istenök? Pedig a mi Istenünk az égben van, és a mit akar, azt mind megcselekszi. Azoknak bálványa ezüst és arany, emberi kezek munkája. Szájok van, de nem szólanak; szemeik vannak, de nem látnak; Füleik vannak, de nem hallanak; orruk van, de nem szagolnak; Kezeik vannak, de nem tapintanak, lábaik vannak, de nem járnak, nem szólanak az ő torkukkal. Hasonlók legyenek azokhoz készítőik, és mindazok, a kik bíznak bennök! Izráel! te az Úrban bízzál; az ilyenek segítsége és paizsa ő. Áronnak háza! az Úrban bízzál; az ilyenek segítsége és paizsa ő. A kik félitek az Urat, az Úrban bízzatok; az ilyenek segítsége és paizsa ő. Az Úr megemlékezik mi rólunk és megáld minket; megáldja Izráel házát, megáldja Áronnak házát. Megáldja azokat, a kik félik az Urat, a kicsinyeket és a nagyokat. Szaporítson titeket az Úr, titeket és a ti fiaitokat. Áldottai vagytok ti az Úrnak, a ki teremtette a mennyet és a földet. Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta. Nem a meghaltak dicsérik az Urat, sem nem azok, a kik alászállanak a csendességbe. De mi áldjuk az Urat mostantól fogva mindörökké. Dicsérjétek az Urat!”
A 9-11, majd a 17-es versek, a bizalom hihetetlen széles spektrumát tárják elénk. Mert nézzük elsőként a 17-es vers eredőjét:
Ézsaiás könyve 38,1-20
„Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás Ámós fia, a próféta, és mondá néki: Ezt mondja az Úr: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz! És Ezékiás arczczal a falnak fordulván, könyörge az Úrnak, És monda: Oh Uram, emlékezzél meg arról, hogy én előtted jártam, igazságban és egész szívvel, és hogy a mi jó előtted, azt műveltem! és sírt Ezékiás keservesen. És lőn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván: Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok. És az assiriai király kezéből megszabadítlak téged és e várost; megoltalmazom e várost! Ez legyen jel néked az Úrtól, hogy teljesíti azt az Úr, a mit mondott: Ímé, visszatérítem az árnyékot, azokon a fokokon, a melyeken az Akház napóráján a nap már átvonult, tíz fokkal; és visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, a melyeken már átvonult. Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségéből fölgyógyult. Én azt mondám: hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtől! Mondám: nem látom az Urat, az Urat az élők földében, nem szemlélek embert többé a nyugalom lakói közt. Porsátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem! Reggelig nyugton vártam; mint oroszlán, úgy törte össze minden csontjaimat; reggeltől estig végzesz velem! Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem mint a galamb, szemeim a magasságba meredtek: Uram! erőszak rajtam, szabadíts meg! Mit mondjak? hogy szólott nékem és Ő azt meg is cselekedé! Nyugton élem le éveimet lelkem keserűsége után! Oh Uram! ezek által él minden! és ezekben van teljességgel lelkem élete. Te meggyógyítasz és éltetsz engemet! Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet! Mert nem a sír dicsőít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hűségedre nem a sírverembe szállók várnak! Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet! Az Úr szabadított meg engemet; azért énekeljük énekimet éltünk minden napjaiban az Úrnak házában!...”
Eme történet háttér tehát, hogy Cidkizjahu (Ezekiás), ugyanazt a betegséget kapta el, ami által az Úr, megszabadította Yuda földét a betolakodóktól. Ez a betegség az ellennel végzett, tehát halálos kórról beszélünk, mégsem ez a lényeg. A lényeg az a feltétlen bizalom, amit Ezekiás az Örökkévaló felé mutatott. Nem a kór nagyságára, súlyosságára nézett, hanem az Isten hatalmára, ami által bármiből, bármikor megszabadíthat az Úr. Ezen állítás valódiságát, a 18-as verstől olvashatjuk:
„Mert nem a sír dicsőít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hűségedre nem a sírverembe szállók várnak! Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet! Az Úr szabadított meg engemet; azért énekeljük énekimet éltünk minden napjaiban az Úrnak házában!...”
Ezt olvashatjuk azután az Úr házának énekeként:
Zsoltárok 115,17-18
„Nem a meghaltak dicsérik az Urat, sem nem azok, a kik alászállanak a csendességbe. De mi áldjuk az Urat mostantól fogva mindörökké. Dicsérjétek az Urat!”
Hogy ez a megvallás innen ered? Vagy, hogy csupán a betegségből való felépülés lehetőségéről szólna-e az Úr szabadítása, megtartása? Nos, ez elég sekélyes gondolat lenne tőlünk, mert nézzük csak a példaadást:
2Mózes 17,1-16
„És elindula Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájából, az Úr rendeléséhez képest az ő útjok rendje szerint és tábort ütének Refidimben. De a népnek nem vala inni való vize. Verseng vala azért a nép Mózessel és mondák: Adjatok nékünk vizet, hogy igyunk. És monda nékik Mózes: Miért versengtek én velem? Miért kísértitek az Urat? És szomjúhozik vala ott a nép a vízre és zúgolódék a nép Mózes ellen és monda: Miért hoztál ki minket Égyiptomból? Hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és barmainkat? Mózes pedig az Úrhoz kiálta mondván: Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés hijja, hogy meg nem köveznek engemet. És az Úr monda Mózesnek: Eredj el a nép előtt és végy magad mellé Izráel vénei közűl; pálczádat is, melylyel a folyót megsujtottad, vedd kezedbe és indulj el. Ímé én oda állok te elődbe a sziklára a Hóreben, és te sujts a sziklára, és víz jő ki abból, hogy igyék a nép. És úgy cselekedék Mózes Izráel vénei szeme láttára. És nevezé annak a helynek nevét Masszának és Méribának, Izráel fiainak versengéséért, és mert kísértették az Urat, mondván: Vajjon köztünk van-é az Úr vagy nincsen? Eljöve pedig Amálek és hadakozék Izráel ellen Refidimben. És monda Mózes Józsuénak: Válaszsz nékünk férfiakat és menj el, ütközzél meg Amálekkel. Holnap én a halom tetejére állok és az Isten pálczája kezemben lesz. És úgy cselekedék Józsué a mint mondotta vala néki Mózes, megütközék Amálekkel: Mózes, Áron és Húr pedig felmenének a halom tetejére. És lőn, mikor Mózes felemelé kezét, Izráel győz vala; mikor pedig leereszté kezét, Amálek győz vala. Mikor azért Mózes kezei elnehezedének, követ hozának és alája tevék, hogy arra űljön; Áron pedig és Húr tartják vala az ő kezeit, egy felől az egyik, más felől a másik, és felemelve maradának kezei a nap lementéig. Józsué pedig leveré Amáleket és az ő népét fegyver élivel. És monda az Úr Mózesnek: Írd meg ezt emlékezetül könyvbe és add tudtára Józsuénak, hogy mindenestől eltörlöm Amálek emlékezetét az ég alól. És építe Mózes oltárt és nevezé nevét Jehova-Niszszi-nek. És monda: Megesküdött az Úr, hogy harcza lesz az Úrnak Amálek ellen nemzetségről nemzetségre.”
Találjuk meg a kulcsokat e fejezetben ugye Yisráél népe a sivatagban volt, meglehetősen zord és élet ellenes környezetben, és akkoriban még kevés szálloda és bisztró volt a sivatagokban. Nem tudom azóta több van-e? Szóval elhangzik a nép kérdése, melyet az Örökkévaló kísértésként vett, megtart-e bennünket az Úr? Beteljesíti-e a szavát az Úr? Velünk van-e mindig mindenben az Úr? Ezek az igéből:
2Mózes 17,1-7
„És elindula Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájából, az Úr rendeléséhez képest az ő útjok rendje szerint és tábort ütének Refidimben. De a népnek nem vala inni való vize. Verseng vala azért a nép Mózessel és mondák: Adjatok nékünk vizet, hogy igyunk. És monda nékik Mózes: Miért versengtek én velem? Miért kísértitek az Urat? És szomjúhozik vala ott a nép a vízre és zúgolódék a nép Mózes ellen és monda: Miért hoztál ki minket Égyiptomból? Hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és barmainkat? Mózes pedig az Úrhoz kiálta mondván: Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés hijja, hogy meg nem köveznek engemet. És az Úr monda Mózesnek: Eredj el a nép előtt és végy magad mellé Izráel vénei közűl; pálczádat is, melylyel a folyót megsujtottad, vedd kezedbe és indulj el. Ímé én oda állok te elődbe a sziklára a Hóreben, és te sujts a sziklára, és víz jő ki abból, hogy igyék a nép. És úgy cselekedék Mózes Izráel vénei szeme láttára. És nevezé annak a helynek nevét Masszának és Méribának, Izráel fiainak versengéséért, és mert kísértették az Urat, mondván: Vajjon köztünk van-é az Úr vagy nincsen?”
Ám nem maga a kérdés volt a baj ebben a dologban, hiszen van az úgy testvérek, hogy a minden napos küzdelmekben meglankadva, lelki szemeink előtt, felhők takarják el a napot. És bár tudva tudjuk, hogy a nap a felhők fölött van, mégis a láthatókra kezdünk figyelni aggodalommal. Nem a kérdés volt a baj tehát, hanem az a dacos, lemondó, vádló közeg, amiben megfogalmazódott ez a kérdés.
„És elindula Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájából, az Úr rendeléséhez képest az ő útjok rendje szerint és tábort ütének Refidimben. De a népnek nem vala inni való vize. Verseng vala azért a nép Mózessel és mondák: Adjatok nékünk vizet, hogy igyunk. És monda nékik Mózes: Miért versengtek én velem? Miért kísértitek az Urat? És szomjúhozik vala ott a nép a vízre és zúgolódék a nép Mózes ellen és monda: Miért hoztál ki minket Égyiptomból? Hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és barmainkat?”
Maga a feltételezés volt a baj, amit megfogalmaztak, kérdésükben:
„Miért hoztál ki minket Égyiptomból? Hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és barmainkat?”
Hiszen a nép már számos esetben meggyőződhetett arról, hogy Mózest Isten vezeti, a javukra! Tudhatták és tudták is, hogy az Örökkévaló beteljesíti rajtuk az ígéretét, melyet még Ábrahámnak tett:
1Mózes 15,12-16
„És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá. És monda az Úr Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal. Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben. Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be.”
Tehát tudhatták, és tudták is, hogy az Úr megemlékezett a szövetségről, és ígéretének megfelelően elhatározta, hogy a népét megszabadítja a rabságból, az életellenes környezetből, az ígéret földjére vezeti be. Azaz a halál árnyékának völgyéből, a tejjel és mézzel folyó földre. De a nép a sivatagban, nem az Isten ígéretére nézett, hanem a problémák nagyságára. Vagyis arra hogy, nincs víz! A közel keleti népeknél, a víz az életet is jelenti. Ahol nincs víz, az a halál völgye. A bajt okozó kérdés pedig már nem is kérdés, hanem egyenesen feltételezés volt Istenről, és ezért lett bűn az Isten előtt. Megtarthat-e az Isten életben ott, ahol nincs élet? Nos, láthatjuk, hogy igen! A következő probléma, mi van, ha nálunk erősebb had támad ránk?
2Mózes 17,8-12
„Eljöve pedig Amálek és hadakozék Izráel ellen Refidimben. És monda Mózes Józsuénak: Válaszsz nékünk férfiakat és menj el, ütközzél meg Amálekkel. Holnap én a halom tetejére állok és az Isten pálczája kezemben lesz. És úgy cselekedék Józsué a mint mondotta vala néki Mózes, megütközék Amálekkel: Mózes, Áron és Húr pedig felmenének a halom tetejére. És lőn, mikor Mózes felemelé kezét, Izráel győz vala; mikor pedig leereszté kezét, Amálek győz vala. Mikor azért Mózes kezei elnehezedének, követ hozának és alája tevék, hogy arra űljön; Áron pedig és Húr tartják vala az ő kezeit, egy felől az egyik, más felől a másik, és felemelve maradának kezei a nap lementéig.”
Ez a történelmi leírás, egyben hatalmas tanítás is, és aki tanul ezekből, az győzhet! Jonatán tanult az esetből, és ez ebben a történetben konkretizálódik:
1Sámuel 14,1-6
„És történt egy napon, hogy Jonathán, a Saul fia azt mondá szolgájának, a ki az ő fegyverét hordozza vala: Jer, menjünk át a Filiszteusok előőrséhez, mely amott túl van; de atyjának nem mondá meg. Saul pedig Gibea határában, a gránátfa alatt tartózkodék, mely Migron nevű mezőn van; és a nép, mely vele volt, mintegy hatszáz ember vala. És Ahija is, ki Silóban az efódot viseli, fia Akhitobnak, az Ikábód testvérének, Fineás fiának, a ki az Úr papjának, Élinek fia vala. És a nép nem tudta, hogy Jonathán eltávozék. A szorosok között pedig, melyeken keresztül akara menni Jonathán a Filiszteusok előőrséhez, volt egy hegyes kőszikla innen, és volt egy hegyes kőszikla túlfelől. Az egyiknek Boczécz, a másiknak pedig Sené volt a neve. Az egyik sziklacsúcs északra volt, Mikmás átellenében, és a másik délre, Géba átellenében. És monda Jonathán a szolgának, a ki az ő fegyverét hordozá: Jer, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek előőrséhez, talán tenni fog az Úr érettünk valamit, mert az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást...”
Az Úr előtt nincs akadály hogy sok vagy kevés által, mert a győzelem is az Úrtól van, és akinek ítéli azé! A tanítás szerint pedig, nem is a haderő volt a győzelem záloga, hanem Mózes Istenhez emelt keze!
2Mózes 17,10-12
„És úgy cselekedék Józsué a mint mondotta vala néki Mózes, megütközék Amálekkel: Mózes, Áron és Húr pedig felmenének a halom tetejére. És lőn, mikor Mózes felemelé kezét, Izráel győz vala; mikor pedig leereszté kezét, Amálek győz vala. Mikor azért Mózes kezei elnehezedének, követ hozának és alája tevék, hogy arra űljön; Áron pedig és Húr tartják vala az ő kezeit, egy felől az egyik, más felől a másik, és felemelve maradának kezei a nap lementéig.”
Továbbá érdemes megfigyelni Húr és Áron ténykedését. Nekik sem volt mindegy, hogy ki fog győzni, de nem Josua mellé sorjáztak kivont karddal, hanem Mózes kezeit emelték az ég felé segítségül, és ez biztosította a sikert. Ma hányan, de hányan tennének másként? Hányan gondolkodnának úgy, hogy a bunyóból még az én erőm hiányzik. Szerencsére Húr és Áron úgy gondolkodtak, hogy az erejüket az Istentől kapták, és ezt az Istentől kapott erőt annak adják, aki az erejének szűkébe került, az Istennél való közbenjárásban. Azaz résre álltak! Isten által van tehát a megtartatás! Szedjük össze tehát ezeket, Isten elegendő arra, hogy megszabadítson! Isten elegendő arra, hogy vezéreljen! Isten elegendő arra, hogy tanítson! Isten elegendő arra, hogy megsegítsen! Isten elegendő arra, hogy meggyógyítson! Isten mindenre elegendő! Hogy ez egy új felfedezés lenne tehát? Nos, sajnos nem, figyeljünk csak:
2Mózes 6,2-3
„Az Isten pedig szóla Mózeshez és monda néki: Én vagyok az Úr. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes.”
Újra:
„Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten...”
Valójában így mondjuk: „El Shadday” és ez valójában ezt jelenti: mindenható Isten, aki mindenre elegendő! És ezt már tudta Ábrahám, Yichak, Yakov. Ők ugyan tudták, csak e mai felvilágosult nemzedék nem tudja már, mert amikor a saját erejükkel, tehetségükkel, bölcsességükkel próbálják magukat megszabadítani a szorult vagy akár kilátástalan helyzetükből? Amikor oly gyorsan el tudják felejteni, hogy ha nem is látom most, de tudva tudom, hogy a felhők felett ott a nap? Amikor aggodalommal figyelik a világban történő dolgokat, és annak okán akarnak összefogni, hogy megakadályozzanak oly dolgokat, amiket az Isten elrendelt, mint aminek meg kell lenniük. Amikor a látható dolgoktól való félelem előbbre kerül, mint a láthatatlanban való bizalom. Amikor már a hívők jelszava is ez: hiszem, ha látom. Szóval az van kedves tesók, hogy azt hogy Isten mindenre elegendő, már tudták az ősatyák is. Fontos lenne-e nekünk is tudni? Abszolút! Mert ebből fakad minden, ami a hitet jelenti! Ezen alapul az odaszánás, az engedelem, a követés, az alávetés. És hogy ezt Isten is így gondolja-e? Nos:
Malakiás könyve 4,1-6
„Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemencze, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, a mely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat. És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok. És széttapodjátok a gonoszokat, és porrá lesznek lábaitok nyomása alatt azon a napon, a melyet én szerzek, azt mondja a Seregeknek Ura. Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényéről, a melyet rendeltem ő általa a Hóreben, az egész Izráelnek rendelésekül és ítéletekül. Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.”
A kérdés ugye az volt, hogy az atyák hitének meggyőződésen alapuló hitelességét, fontos lehet-e átörökítenünk? A válasz pedig:
„Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.”
Atyák szívét a fiakhoz fordítja, ami a befogadás! Például 1Mózes 48. Fiak szívét az atyákhoz, a beoltatásra való odaszánás! Ami az akarás. Ám tudva levő, hogy ennek van egy alapszabálya! Ez pedig nem más, mint az Isten iránt való hűség, ami abban lát napvilágot, hogy minden, amit mond, vagy mondott az Isten, az aranyszabály!
1Mózes 18,17-19
„És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok? Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle.”
Tehát az ezekhez való „vissza térés” a Malakiási prófécia beteljesedése, aminek vonzata, a Messiásban való feltétlen és felhőtlen bizalom! Hiszen ezek megléte a záloga annak, hogy a Messiás ítéletének eljövetelekor, nem a Messiás ellenében fogunk elhelyezkedni, hanem a Messiás mellett! Jobbja felől! Máté 25. És hogy ez viszont valami új felfedezés lenne? Nos, sajnos ez sem új. Térjünk csak vissza Mózeshez:
2Mózes 6,2-3
„Az Isten pedig szóla Mózeshez és monda néki: Én vagyok az Úr. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes.”
Tehát:
„de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes.”
Nos, talán azért nem is lehetett ismeretes előttük, mert Ábrahám előtt nem is volt az Örökkévalónak olyan irányú határozata, hogy népet választ magának. De azóta viszont? Hiszen ez a jelző: J.H.V.H. Aki volt és lesz, azaz örökké való! És ez mindent magában foglal, hiszen azt is jelenti, sőt első sorban azt jelenti: változhatatlan! Tehát a hívő bizalmának ereje, az Isten változhatatlansága! Amit egyszer megtett, az újra megteheti! Aki kihívott, be is visz! Amit megígért, azt be teljesíti! Ennek felismerésének fontosságáról írta Pál:
1Korintusi levél 9, 25-27
„Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint a ki nem levegőt vagdos; Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.”
Végezetül szóljon az ige, amivel kezdtük is a ma esti alkalmat:
Példabeszédek 3,5
„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.”
{flike}