Én így olvasom
Zsoltárok 16,1-11
„Dávid miktámja. Tarts meg engem Istenem, mert benned bízom. Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen. A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennök van minden gyönyörűségem. Megsokasodnak fájdalmaik, a kik más isten után sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatjokat és nem veszem nevöket ajkaimra. Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat. Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem. Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim. Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök. Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik. Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.”
Áldott testvérek, ez a Zsoltár messiási próféciaként vonult be a köztudatba. Péter is eme zsoltárról beszél próféciaként, mely a feltámadásról tesz bizonyságot. (Apcsel.2,22-28.) Illetve, Pál is erre utalva hirdette a feltámadást: Apcsel 13,35-37. Ámde valóban csak a feltámadásról tesz bizonyságot ez a zsoltár? Hiszen minden verse tanít is a szentségre, illetve elénk tárja a szentség valóságát. Figyeljünk csak:
„Tarts meg engem Istenem, mert benned bízom.”
Tudnánk-e definiálni ezt a szót bizalom, bízni Istenben? A bizalom egyfajta függelem. A bizalom több, mint amit arról gondolunk. A bizalom nem csupán egy reménység, hanem attól több! Hiszen ha bízom Istenben, akkor nem csak azt remélem tőle, hogy megsegít alkalmas időben. Ha bízom benne, akkor követem is Őt, hiszen feltételezem róla, hogy hogy jobban tudja, mire van szükségem, mint én magam. Ha bízom benne, akkor neki engedelmeskedek, hiszen egyedül Ő az, aki mindentudás, tökéletes birtokában van. Tehát át is adom életem irányítását neki. Ha benne bízom, akkor elhagyom az egyéni ambícióimat, céljaimat, vágyaimat, és hagyom, hogy cserébe Isten munkáljon ki bennem célokat, vágyakat, ambíciókat, amik már nem testiek, amik már nem romlásba visznek, amik építőek úgy a környezetem számára, mint a számomra. Erre utal Pál is a filippibeliekhez írt levelében:
Filippi levél 1,6
„Meg lévén győződve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig...”
Hiszen picivel később ezt pontosítja:
Filippi levél 2,13
„Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.”
Ugyanis az Isten az, aki inspirál bennünket a jóra, az igazra. Ad nekünk vágyként egy célt, majd lehetőséget, erőt a véghez viteléhez, és még meg is jutalmaz azért, amit Ő tett, ami tőle adatott. Ha benne bízunk, akkor egész lényünket az Ő szolgálatába állítjuk, mert hisszük hogy egyedül Ő az aki győzelemre vezethet az új életünk minden területén. Nézzük a második verset:
„Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.”
Ha ezt a két állítást, teljes mélységeiben szeretnénk kitárgyalni, nos, arra nem lenne elég egy emberöltő. Hiszen, és lássuk elsőként az Úr fogalmát példaként és irányadóként egy prófécia erről:
Malakiás könyve 1,6-8
„A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok, a kik útáljátok az én nevemet, és ezt mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet? Megfertéztetett kenyeret hoztok oltáromra, és azt mondjátok: Mivel fertéztetünk meg téged? Azzal, mikor azt gondoljátok, hogy az Úrnak asztala megvetni való. Hogyha vakot hoztok áldozatul: Nem bűn-é az? vagy ha sántát hoztok és bénát: nem bűn-é az? Vidd csak azt a te fejedelmednek: vajjon kedvvel fogad-é, avagy reád tekint-é? azt mondja a Seregeknek Ura...”
Nos, igen, sokan nevezik Úrnak az Örökkévalót, de a cselekedeteikkel gyorsan meg is tagadják Őt. Hiszen úgy gondolkodnak róla „Ő beéri bármivel” „a szándék a fontos” „most ezt meg azt megteszem, aztán majd bocsánatot kérek” sokan igyekeznek azon, hogy a tetteikhez akarják oda vonszolni az Urat. Saját elképzelésük, saját akaratuk szerint élnek, és a saját dolgaikat akarják az Úrral megáldatni! Nem az Úr akaratát keresik, nem az Úr tanácsát kérik, nem az Úr vezetése szerint járnak. Számukra az Úr a szolga, akit oda lehet rángatni, és vele mindent meg lehet áldatni. Pedig nem! Sokaknak igazán jót tenne, egy kis történelmi kiruccanás az egykori feudális élettérbe és módba, az akkori törvények szerint. Megtanulnák ki az Úr. Megtanulnák mit jelent az, hogy keresni az akaratát, keresni a tetszését, keresni a jókedvét. Az egykoriak, akiket a Szentírás megemlít, úgy zsidók, mint nem zsidók, ilyen életben éltek, és ezért ők tudták mi az a „félelemmel való szolgálat, alázat, szorgalom, igyekezet” és legfőként tisztelet. Nem én vonok párhuzamot a világi hatalom, és az Isten hatalma között ebben az aspektusban, hanem maga az Úr:
Malakiás könyve 1,8
„Hogyha vakot hoztok áldozatul: Nem bűn-é az? vagy ha sántát hoztok és bénát: nem bűn-é az? Vidd csak azt a te fejedelmednek: vajjon kedvvel fogad-é, avagy reád tekint-é? azt mondja a Seregeknek Ura...”
Tehát sokan nevezik az Örökkévalót Úrnak, de mindegy hogy hogyan és mi alapján, mert lehet úgy is elismerni a hatalmát, mint ahogy pl. a démonok, hiszen ők is Úrnak tartották Jézust. Csak azért ha ezt nevezzük az Úr félelmének, akkor öngólt lövünk. Hiszen ebben az esetben az a furcsa helyzet áll elő, hogy a kereszténység, kontra démonok közt, a démonok a hitelesebbek, hiszen a kereszténységtől eltérően a démonok engedelmeskednek is az Úrnak. Hiszen kétféleképpen lehet tisztelni az Urat. Az egyik mód: engedelmeskedni neki, mint a legfensőbb hatalmasságnak, de kényszerből. Ezt teszik a démonok. És engedelmeskedni neki úgy, mint a szeretett, imádott Úrnak, aki irányában az engedelem, szívnek, léleknek legmélyéből fakadó egyetértés is egyben, a magam életét háttérbe szorítva. Erre utal Jézus, amikor azt tanítja:
Lukács evangéliuma 14,26
„Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.”
Gyűlölet = másodrangú, elhanyagolható a fontossági sorrendben. Tehát nem az az izzó ellenszenv, amit ma értünk a gyűlölet szó hallatán. Tehát amikor azt olvassuk vagy halljuk, esetleg állítjuk „én Uram vagy te feletted való jóm nincsen” akkor az előzőeket is vegyük figyelembe. Következő versek:
Zsoltárok 16,3
„A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennök van minden gyönyörűségem.”
Nos, egy kis ki igazítás, nem a katolicizmust hirdeti ez a vers, tehát nem az emberek által megformált szobrok, szentképek, ereklyék imádatára inspiráló vers ez, hanem azon szentekről szól, akik az Úrnak szentelték magukat, és elválasztódtak Isten számára a közönséges élettől. Az ő barátságuk keresése, az ő társaságuk kedvelése, és ha már ebben egyek, akkor talán jobban érthető ez, ha Pálhoz fordulunk magyarázatért:
Filippibeliekhez írt levél 4,1-9
„Annakokáért szerelmes atyámfiai, a kik után úgy vágyakozom, ti én örömöm és én koronám, ekképen álljatok meg az Úrban, én szerelmeseim! Evódiát intem, Sintikhét is intem, hogy egyenlő indulattal legyenek az Úrban. Igen, kérlek téged is, igaz szolgatársam, légy segítségül ezeknek, mint a kik az evangyéliom dolgában együtt viaskodtak velem, Kelemennel is, és ama többi munkatársaimmal, kiknek neveik fölírvák az életnek könyvében. Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok. A miket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz.”
Talán mert egységben az erő? Hiszen ezért adatott az Istentől a szentek közösségének jele is:
4Mózes 15,37-41
„És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire az ő nemzetségeik szerint, és tegyenek a szeglet bojtjára kék zsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után, a melyek után ti paráználkodtok. Hogy megemlegessétek, és megcselekedjétek minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy legyek néktek Istenetekké. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.”
Ugye mennyire érdekes? Hiszen azt látjuk, hogy Pál is konkrétan ugyanezt említi. Hiszen a szentek közössége, ahogyan az Úr tanítja is megőriz a külső behatásoktól, hívságoktól, testi gerjedelmektől. Egyrészt mert a beszélgetések iránya is szent, és ilyenkor a kísértő messze kerül, hiszen ő nem szívesen hallgatja az Isten dicséretét, magasztalását, már csak azért sem, mert ilyenkor maga az Úr is jelen van! Hiszen valójában erre a közösségre vonatkozott Jézus állítása, miszerint:
Máté evangéliuma 18,19-20
„Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám. Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
És ez még csak három verse, ennek a rövid kis zsoltárnak. Biztos, hogy értjük azt, amit olvasunk testvérek? Haladjunk tovább.
Zsoltárok 16,4
„Megsokasodnak fájdalmaik, a kik más isten után sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatjokat és nem veszem nevöket ajkaimra.”
Ugye a bálványokról van gondolatunk általánosan. Legtöbbször valami számunkra idegen Istent jelent, akit, akiket az ember teremtett magának, különböző célok eléréséhez való segítségül, vagy oltalomul, azon szituációkban, amikor már nem elég a maga ereje, értelme, bölcsessége. De! A bálvány fogalma nem ebben merül ki! Ugyanis, minden, ami megelőzi az egy igaz Istent, figyelemben, célként, erőkifejtésben, igyekezetben stb. az bálványnak minősül, hiszen mindig, mindenben az Isten az első! De még ez sem teljes definíciója a bálványnak. Ugyanis, ha oly tulajdonsággal ruházzuk fel tudtunkon kívül is az Istent, ami nem az Ő tulajdonsága a valóságban, vagy oly módon tiszteljük, amit Ő nem jelölt meg tiszteletadásul, vagy oly eszközökkel keressük az akaratát, amit Ő nem engedett, vagy éppen tiltott egyenesen. Nos, ez is bálványimádat, és bálványáldozat, hiszen egy oly Istent céloz, aki nem létezik, akit nem ismerünk, aki nem az egy igaz Isten! Rövidre fogva, és csak erre a versre koncentrálva vannak, akiknek a siker, a pénz, a hatalom lett a bálvány az életükben, pedig jól indultak. Menetközben azonban megtetszett nekik, az őket érő tisztelet, ami ugyan célt tévesztett először, mert az Istent illette volna, de egy idő multán, helyet is adtak ennek a céltévesztésnek, és leakarják aratni azt, amit nem lenne szabad nekik learatni. Hála, pénz, tisztelet sőt, néha egyenesen imádat. Tehát most olyan szolgálókról beszélünk, aki célt tévesztettek, szolgálat közben, és a figyelmük önmagukra irányult. Figyelem:
„Nem áldozom meg véres italáldozatjokat és nem veszem nevöket ajkaimra.”
Félelmetes előre jelzés! Hiszen ne felejtsük el, hogy ez a prófécia a Messiásról szól! Azaz értük nem szól az engesztelő áldozat! Hiszen a véres italáldozat:
Máté evangéliuma 26,28
„Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.”
Azt mondja: „sokakért”! Tehát nem mindenkiért! Mert bár az Isten mindenkiért adta a Messiást, de nem mindenki akar ahhoz méltóvá lenni. És az az állítás, hogy: „nem veszem nevöket ajkaimra” jelenti:
Lukács evangéliuma 12,8-9
„Mondom pedig néktek: Valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt; A ki pedig megtagad engem az emberek előtt, megtagadtatik az Isten angyalai előtt.”
Vallást tenni az Úrról nem csupán beszédben áll, hanem, és első sorban, cselekedetekben. (Máté 25) Ezért mondtam mindjárt az elején, sokan nevezik Jézust Uruknak, de a cselekedeteik által meg is tagadják. És ezekről szól összességében Jézus tanítása:
Máté evangéliuma 7,21-23
„Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”
Bár az Ő nevében szolgáltak, de önző, sajátos és egoista célokból. Haladjuk, haladjunk:
Zsoltárok 16,5-6
„Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat. Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem.”
Ha most megkérdeznétek arról, honnan ered és mire épül az úgy nevezett „sikerevangélium” akkor azt mondanám: biztos, hogy nem a Szentírásra. Nézzük elsőként az osztályos rész eredetét:
5Mózes 18,20
„Monda pedig az Úr Áronnak: Az ő földjökből örökséged nem lesz, sem osztályrészed nem lesz néked ő közöttök: Én vagyok a te osztályrészed és a te örökséged Izráel fiai között.”
Tehát azok mondják, mondhatnák igazából osztályrészüknek az Örökkévalót, akik minden tekintetben az Úrból, és az Úr által élnek! Vagyis az Úrtól kapott célokra, az Úrtól kapott erővel, az Úr szolgálatában élők. Ezek mondhatják el, ők azok, akik bízhatnak abban tökéletesen, hogy az Úr támogatja őket, hiszen az Úr, gondot visel az ő szolgáiról, háza népéről! Na, most:
„Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem.”
Durr, egy pofon a sikerteória követeinek. Mert ebben az egy mondatban, kijelentésben benne van minden a pénzről, hatalomról, sikerről. Mert bár itt, ezen a földön, de nem ide vetünk, nem itt aratunk! Jézus mondja:
Máté evangéliuma 6,19-21
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is...”
Figyeljük csak meg, hogy ez az utolsó mondat, mekkora kijelentést és leleplező tanítást hordoz:
„Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is”
Akinek a pénz, a gazdagság, jólét, elismerés a fontos, tehát az számára a kincs, az maga mutatja fel magáról, hogy bizony ő testi, és a céljai is testiesek. Akinek pedig az Ura az egyetlen kincse, az a mennyeiekbe vet, és azért él és azért tesz mindent, hogy a mennyeket gazdagítsa! Gyümölcsökkel, megtértekkel, megigazítottakkal, üdvözülőkkel. Tudod olyan ez, mint amikor egy apró pici magot vagy hajtást gyökereztetsz. Addig, amíg gyökeret ereszt, egy cserépbe teszed, de nem azért hogy az ablakodban virítson majd, hanem azért, hogy amikor megerősödik, kiülteted a kertbe, és gyümölcsözik és szaporodik majd. És hogy abból az arra vetődők is profitálhatnak? Pont azért! Nem az enyém, nem tőlem ered, nem az én erőm, bölcsességem, én is úgy kaptam! Éspedig egy határozott céllal és célra kaptam! Nincs jogom megtartani, vagy abból tiszteltetni magam! Pál mondja:
1Korintusi levél 4,7
„Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, a mit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna?”
Vissza térve a zsoltárunk aktuális verséhez és a kijózanító pofonokhoz:
„Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem.”
Lényegében erre tanított bennünket az életével Ábrahám is, és a legszemléletesebben, és erre koncentrálva, a Zsidókhoz írt levélben olvashatunk:
Zsidó levél 11,8-14
„Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, a melyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy. Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten. Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt, a ki az ígéretet tette. Azért is egytől, még pedig mintegy kihalttól annyian származtak, mint az égnek csillagai sokaságra nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan. Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. Mert a kik így szólnak, nyilván jelentik, hogy hazát keresnek.”
A szép örökség pedig, majd az ígéretek beváltásának elérkezettével. Tovább:
Zsoltárok 16,7
„Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.”
Hogy ezt megértsük, picit vissza kell mennünk térben és időben:
Jób könyve 33,13-30
„Miért perelsz vele? Azért, hogy egyetlen beszédedre sem felelt? Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá! Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházokban szenderegnek; Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésökkel. Hogy eltérítse az embert a rossz cselekedettől, és elrejtse a kevélységet a férfi elől. Visszatartja lelkét a romlástól, és életét hogy azt fegyver ne járja át. Fájdalommal is bünteti az ő ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával. Úgy, hogy az ő ínye undorodik az ételtől, és lelke az ő kedves ételétől. Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, a melyeket látni nem lehetett, kiülnek. És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz. Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét; És az Isten könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam! Akkor teste fiatal, erőtől duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait. Imádkozik Istenhez és ő kegyelmébe veszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát. Az emberek előtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem; Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi. Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel, Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával.”
Ugye mennyire elhamarkodott és rossz dolog a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni? Hiszen Jób könyvéből az ilyen gyöngyszemeket is elvesztik azok, akik nem értették meg Jób könyvének mondanivalóját, mert Élifáz mondta: ki vele! Mondják ők. Csak azt nem értették meg, hogy Jób barátainak az volt a bűnük, hogy azt, akit Isten igaznak mondott, ők bűnösnek nevezték! Plusz azt állították, hogy az igaz embert nem érheti olyan baj, mint ami érte Jóbot. Pedig de, mint látjuk. Na ezért kell az Istenismeret testvérek, hogy a hamis ismereten alapuló hitbeli kijelentéseinkkel ne okozzunk magunknak olyan bajt, mint amit ezek okoztak maguknak. Mert van az úgy, hogy az Isten megpróbál bennünket. Van az úgy, hogy az állhatatosságunk, hitünk megmérettetik. De vissza az anyagunkhoz. Nos, az „éjjeli oktatás” az, amikor az Isten lecsillapodott állapotunkban szólít meg bennünket, amikor is képesek vagyunk már az Úrra figyelni, megállva az ámokfutásunkban. Mert előferdül az is, hogy az Istennek embere igyekezetében, szem elől téveszti az Urat, és saját következtetése szerint cselekszik. Ez rossz! Isten viszont nem hagy bennünket elsodródni a nagy lendületünktől, hanem utánunk szól. Azt mondja Jóbnál:
Jób könyve 33,23-24
„Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét; És az Isten könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!”
Most gondoljuk meg testvérek. Magyarázó angyal. Egy az ezer közül. Nekünk pedig a Messiás által, a Szentlélek adatott, aki mindig velünk van! Hogy elvezessen, minden igazságra, emlékeztessen bennünket az Úr igéire, tanítson, neveljen és megigazítson bennünket! Mindig velünk, mindenkor bennünk!
Zsoltárok 16,8
„Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.”
Jobb kezem felől van az Úr, ezért nem botlok meg. Na, ez egy pici magyarázatra vár talán, hiszen ha szemben állok az Úr ítélő székével (lásd: Máté 25) Akkor az a lényeg, hogy az Ő jobbja felé legyek. Ha akkor Ő van a jobbom felől, akkor nekem meszeltek! Mert akkor az Ő bal keze felől vagyok ugye? Csakhogy itt nem erről van szó. Ugyanis, jobbom felől van az Úr, azt jelenti, az Ő akarata szerint cselekszem! A jobb kéz a cselekvés szinonimája ugyanis, míg a bal kéz ugye a pajzsot tartja, tehát elhárít! Pontosan így van az Úr esetében is. Az Ő jobbja felől lenni, azt jelenti: befogad, annak minden járulékával és vonzatával együtt, míg a balkéz felől lenni: elutasítás (lásd: Máté 25) Jobb=Jertek. Bal=Távozzatok tőlem. Tehát amikor azt olvassuk:
„Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.”
Azt jelenti: az Úr akaratára figyelve, az Úr parancsolataiban járok, biztos a siker! És ennek következményeként:
Zsoltárok 16,9-11
„Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik. Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak öröké.”
Azzal kezdtük, hogy ez a Messiásra utaló prófécia is egyben. De ha a Messiás benned él, és te Ő benne?
{flike}