Két Úr, két szolgálat
1Sámuel 25,1-42
„Meghala pedig Sámuel, és egybegyűle az egész Izráel, és siratták őt, és eltemették az ő házában Rámában. Dávid pedig felkelt és elment Párán pusztájába. És volt egy ember Máonban, a kinek jószága Kármelben vala, és ez igen tehetős ember volt: háromezer juha és ezer kecskéje volt néki. És Kármelben épen juhait nyírta. (Azt az embert pedig Nábálnak, és feleségét Abigailnak hívták, a ki igen eszes és szép termetű asszony volt; a férfi azonban durva és rossz erkölcsű vala, a Káleb nemzetségéből való volt.) És meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja. Elkülde azért Dávid tíz ifjút, és monda Dávid az ifjaknak: Menjetek fel Kármelbe, és mikor Nábálhoz érkeztek, köszöntsétek őt nevemben békességesen. És így szóljatok: Légy békességben az életben, legyen békességben a te házadnépe és legyen békességben mindened, a mid van! Most hallottam, hogy juhaidat nyiratod. A te pásztoraid pedig velünk valának, nem bántottuk őket, és semmijök sem hibázott az alatt az egész idő alatt, míg Kármelben valának. Kérdezd meg szolgáidat, ők meg fogják mondani néked. Legyenek azért ez ifjak kedvesek előtted, mert alkalmas időben jöttünk. Adj kérlek abból, a mi kezed közt van, szolgáidnak, és a te fiadnak, Dávidnak.. Elmenének azért a Dávid szolgái, és szólának Nábálnak mind e beszédek szerint a Dávid nevében, és várakozának. Nábál pedig felele a Dávid szolgáinak, és monda: Kicsoda Dávid és kicsoda Isainak fia? Mai napság sok olyan szolga van, a kik elszöknek uraiktól. Vegyem azért kenyeremet és vizemet és az én levágott marhámat, a melyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, a kikről azt sem tudom, hova valók? Akkor megfordulának a Dávid szolgái az ő útjokra, és visszatérének; és mikor megérkezének, értesítették őt mind e beszédek felől. És monda Dávid az ő embereinek: Kösse fel mindenki kardját! És felköté mindenki a kardját, Dávid is felköté az ő kardját; és felment Dávid után mintegy négyszáz ember; kétszáz pedig ott maradt a podgyásznál. Abigailt pedig, a Nábál feleségét értesíté a szolgák közül egy ifjú, mondván: Ímé Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék a mi urunkat, de ő elűzé őket. Azok az emberek pedig igen jók voltak mi hozzánk; és nem volt bántódásunk, és semmink nem hibázott az alatt az egész idő alatt, míg velök jártunk, mikor a mezőn voltunk. Olyanok voltak reánk nézve, mint a kőfal, mind éjjel, mind nappal, az alatt az egész idő alatt, míg velök valánk, mikor a juhokat őriztük. Most azért értsd meg és lássad, hogy mit kelljen cselekedned, mert jelen van a veszedelem a mi urunk és az ő egész háza ellen, ő pedig oly kegyetlen ember, hogy senki sem szólhat néki. Akkor Abigail sietve vőn kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pergelt búzát, száz kötés aszúszőlőt és kétszáz kötés száraz fügét, és a szamarakra rakta. És monda az ő szolgáinak: Menjetek el előttem, ímé én utánatok megyek; de férjének, Nábálnak nem mondá meg. És történt, hogy a mint a szamáron megy vala, és leereszkedék a hegynek egyik mellékösvényén: ímé Dávid és az ő emberei lejövének eleibe, és ő összetalálkozék velök. Dávid pedig azt mondotta volt: Bizony hiába őriztem ennek mindenét, a mije van a pusztában, hogy semmi híjja nem lett mindannak, a mi az övé, mert ő a jó helyett roszszal fizet nékem. Úgy cselekedjék az Isten Dávid ellenségeivel most és ezután is, hogy reggelig meg nem hagyok mindabból, a mi az övé, még egy ebet sem. Mikor pedig meglátta Abigail Dávidot, sietve leszállott a szamárról, és arczczal leborula Dávid előtt, és meghajtá magát a földig. És az ő lábaihoz borula, és monda: Óh uram! én magam vagyok a bűnös, mindazáltal hadd beszéljen a te szolgálóleányod te előtted, és hallgasd meg szolgálóleányodnak szavait. Kérlek, ne törődjék az én uram Nábállal, ezzel a kegyetlen emberrel, mert a milyen a neve, olyan ő maga is; bolond az ő neve és bolondság van benne. Én azonban, a te szolgálóleányod, nem láttam az én uramnak szolgáit, a kiket elküldöttél volt. Most pedig, óh uram! él az Úr és él a te lelked, hogy az Úr akadályozott meg téged, hogy gyilkosságba ne essél, és ne saját kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Most azért olyanok legyenek ellenségeid, mint Nábál, és valakik az én uramnak megrontására törekesznek. És most ezt az ajándékot, a melyet a te szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, a kik az én uram körül forgolódnak. Bocsásd meg azért a te szolgálóleányodnak vétkét; mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, mert az Úrnak harczait harczolja az én uram, és gonoszság nem találtatik te benned a te életedben. És ha valaki feltámadna ellened, hogy téged üldözzön és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élőknek csomójába leend bekötve az Úrnál a te Istenednél; ellenségeidnek lelkét pedig a parittyának öbléből fogja elhajítani. És mikor az Úr megadja a jót az én uramnak mind a szerint, a mint megmondotta felőled, és téged fejedelmül rendel Izráel fölé: Akkor, óh uram, nem leend ez néked bántásodra és szívednek fájdalmára, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy az én uram saját maga szerzett magának elégtételt. Mikor azért jót tesz az Úr az én urammal: emlékezzél meg szolgálóleányodról. És monda Dávid Abigailnak: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, a ki téged ma előmbe küldött! És áldott legyen a te tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál engem, hogy gyilkosságba ne essem, és ne saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt! Bizonyára él az Úr, az Izráelnek Istene, a ki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul ne cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna előmbe, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre csak egyetlen ebe sem. És átvevé Dávid az ő kezéből, a mit hozott néki, és monda néki: Eredj el békességben a te házadhoz; lásd, hallgattam szavadra, és megbecsültem személyedet. Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezék, ímé olyan lakoma volt az ő házában, mint a király lakomája, és Nábál szíve vigadozék azon, mert igen megrészegedett; azért ő semmit sem mondott meg néki, sem kicsinyt, sem nagyot egészen reggelig. Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodék, megmondá néki felesége ezeket a dolgokat; és elhala az ő szíve ő benne, és olyanná lőn, mint a kő. És mintegy tíz nap mulva megveré az Úr Nábált, és meghala. És mikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, monda: Áldott legyen az Úr, ki bosszút állott Nábálon az én gyaláztatásomért, és szolgáját visszatartotta a gonosztól, a Nábál gonoszságát pedig visszafordítá az Úr az ő fejére! És elkülde Dávid, és izent Abigailnak, hogy elvenné őt feleségéül. Elmenének azért Dávid szolgái Abigailhoz Kármelbe, és beszélének vele, mondván: Dávid küldött minket hozzád, hogy téged elvegyen feleségéül. Ő pedig felálla, és meghajtotta magát arczczal a földre, és monda: Ímé a te szolgálóleányod szolgáló lesz, hogy mossa az én uram szolgáinak lábait. És Abigail sietve felkele, és felült a szamárra és az ő öt szolgálóleánya, a kik körülötte valának, és elment Dávid követei után, és az ő felesége lőn...”
Áldott testvérek, e fejezetet mindannyian olvastuk már, mindenki megértette a tanulságát, mindenkiért ezzel kapcsolatban, mindent. De biztos így van? Nézzük meg egy másik aspektusból, hogy tényleg értettük-e ezen fejezet tanulságát. Ez majd a ma esti anyag végére kiderül. Addig is elöljáróban tisztázzuk az „Avi gajil” név jelentését, ami: az apám öröme. Mielőtt újra értelmeznénk e fejezetet, és leszűrnénk a tanulságát, lássunk egy ehhez hasonló történetet az újszövetségi írásokból:
Máté evangéliuma 22,15-22
„Ekkor a farizeusok elmenvén, tanácsot tartának, hogy szóval ejtsék őt tőrbe. És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal, a kik ezt mondják vala: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazán tanítod, és nem törődöl senkivel, mert embereknek személyére nem nézel. Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat, monda: Mit kisértgettek engem, képmutatók? Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt. És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás? Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek. És ezt hallván, elcsodálkozának; és ott hagyván őt, elmenének...”
Alapjaiban félreértett és ezért félremagyarázott történet ez testvérek, és a félreértés ezen esetben is a szavak más értelemmel bírása az oka. Jézus valójában nem azt mondja: „Adjátok meg” - hanem azt: „Adjátok vissza”! Egy rég történt beszélgetés ködlik fel előttem, amit egy testvérrel ejtettem meg, és hogy finoman mondjam: nem értettünk egyet egymással. A testvér azt mondta: „Igen, de ezen a világon élünk, és ennek a világnak is meg vannak a törvényei-rendelései, és azokat is meg kell tartani!” Erre azt feleltem: „Vagy ennek felelsz meg, vagy annak.” Kettőnek egyszerre nem lehet eleget tenni! Ő Jézus e történetét hozta példaként és ellenérvként, én pedig elmondtam neki: Én hogy látom ezt a történetet. Az „Adjátok meg” egyfajta tartozást jelent, és ebben az értelemben mintha Jézus legalizálná azt, hogy e világnak is alá kell vetnünk magunkat tartozás szerint. Csakhogy:
János evangéliuma 14,27-31
„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál. És most mondtam meg néktek, mielőtt meglenne: hogy a mikor majd meglesz, higyjetek. Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije; De, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát és úgy cselekszem, a mint az én Atyám parancsolta nékem: keljetek fel, menjünk el innen.”
Tehát újra:
„Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije...”
Vagy itt élsz és így, vagy ott élsz és úgy. Egyszerre két Urat szolgálni, de hogy is mondja Jézus:
Máté evangéliuma 6,24
„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.”
Aki ennek a világnak rendeli alá magát, az tartozás szerint teszi meg, és amíg a tartozását rendesen törleszti, addig van csak békessége! Ezen világ kötelékei pedig: gazdagság, siker, egoizmus, uralkodási vágy stb. Amíg e kötelékeknek élsz, és amíg rendesen törlesztesz annak, aki ezekhez hozzá segít, addig békességben lehetsz e világtól. Erre utal a jelenések könyvében az ide vágó passzus is, miszerint:
Jelenések könyve 13,17
„És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.”
Tehát ezek ellenében az, hogy: „Adjátok vissza” azt jelenti: ne éljetek vele, ne kötelezzétek el magatokat ezekkel a kötelékekkel. Mi történik, ha nem tesszük? Nem tudom! De azt tudom, hogy jobb Istennel élni békességben. Most térjünk vissza az induló történetünkhöz: Nábál nevének jelentése: bolond, bölcstelen, esztelen legalábbis a szó pejoratív értelmében, mi így tudjuk. De ez a szó valóban és teljességében értett számukra a történetben? Hiszen Nábál gazdag, tehetős tehát, sikeres ember volt abban a korban, minden tekintetben. Ha az e világ bolondjaira gondolunk, akkor ez nem stimmel, testvérek vegyük észre. De van ennek egy másik aspektusa is nevezetesen: azok az emberek, akiket Isten nevez bolondoknak. Kik ők? Hát például:
Lukács evangéliuma 12,16-21
„És monda nékik egy példázatot, szólván: Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje. Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat. És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél! Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag.”
Emlékeztek, amikor azt mondtam, hogy aki e világgal van békességben, az tartozik is e világnak? Nábál idejében, éppen Saul volt a törvényes király, és Dávid éppen Saul ellenségének tekintetett. Ha Nábál adott volna valamit is Dávidnak, az úgy tűnt volna, mintha segítette volna az ő ura ellenségét (szövetségszegés). Mi történt volna, ha nem utasította volna el Dávidot? Nem tudom, de biztos, hogy Dávid részéről békessége lett volna. Ráadásul nem sokkal ezután Dávid lett a törvényes király. Hogy ha megtudta volna Saul, hogy segítette Dávidot, mit tett volna? Hát van elképzelésem erről, de azt is tudom, hogy bizony sokan adták életüket azért az eljövendő királyságért, ami szemmel láthatólag még megvetett és semmi, de amikor majd az eljön, az első feltámadásban lesz részük, és azon túl az örökös jóban és igaz békességben. Nábál-al, ellentétben Avigajil nevének jelentése, mint már említettem talán: az Atya öröme. Ő nem törődött az esetleges büntetéssel! Ő nem a jelenbe, hanem a jövőbe, egy másik, egészen pontosan az igaz királyságba vetett!
1Sámuel 25,27-31
„És most ezt az ajándékot, a melyet a te szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, a kik az én uram körül forgolódnak. Bocsásd meg azért a te szolgálóleányodnak vétkét; mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, mert az Úrnak harczait harczolja az én uram, és gonoszság nem találtatik te benned a te életedben. És ha valaki feltámadna ellened, hogy téged üldözzön és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élőknek csomójába leend bekötve az Úrnál a te Istenednél; ellenségeidnek lelkét pedig a parittyának öbléből fogja elhajítani. És mikor az Úr megadja a jót az én uramnak mind a szerint, a mint megmondotta felőled, és téged fejedelmül rendel Izráel fölé: Akkor, óh uram, nem leend ez néked bántásodra és szívednek fájdalmára, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy az én uram saját maga szerzett magának elégtételt. Mikor azért jót tesz az Úr az én urammal: emlékezzél meg szolgálóleányodról.”
Ézsaiás könyve 62,1-5
„Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az Ő igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl. És meglátják a népek igazságodat, és minden királyok dicsőségedet, és új nevet adnak néked, a melyet az Úr szája határoz meg. És leszel dicsőség koronája az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened kezében. Nem neveznek többé elhagyatottnak, és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörűségem, és földedet így: férjhez adott; mert az Úr gyönyörködik benned, és földed férjhez adatik. Mert mint elveszi a legény a szűzet, akként vesznek feleségül téged fiaid, és a mint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni.”
Új névről eszünkbe juthat a Jelenések könyve is:
Jelenések könyve 2,17
„A kinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, a melyet senki nem tud, csak az, a ki kapja.”
Ezek után azt talán biztosra vehetjük, hogy azok, akik elkötelezik magukat e világgal, és az e világnak való megfelelési kényszer miatt, szembe kerülnek Istennel biztos, hogy nem Avigajil nevet kapnak. Nábál, mikor megtudta, hogy Dávid mire készült, és mivel mentette meg őt és mindenét a felesége megkövült, végleg megkeményedett a szíve. Részben egyfajta tudathasadásos állapotba került, mert nem védte meg őt az a világ, aminek ő adózott, aminek ő a hűségese volt, részben meg azért, mert rájött: mitől menekedett meg, és ebből megtudta: rossz lóra tett! Azonban túl sokáig lamentált ezeken, és bár az Örökkévaló tíz napig várta hogy korrigáljon, idő múltán elpecsételte őt, mint bolondot, aki nem a megfelelővel kötött szövetséget, és megverte őt, mert menthetetlen lett a gonoszságában.
1Sámuél 25,37-38
„Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodék, megmondá néki felesége ezeket a dolgokat; és elhala az ő szíve ő benne, és olyanná lőn, mint a kő. És mintegy tíz nap mulva megveré az Úr Nábált, és meghala.”
Csak a tizedik napon verte meg az Úr Nábált! Nem Ő keményítette meg a szívét, hogy meg ne térjen! Isten Várt! Tudjátok-e, hogy Jézus idejében a Szanheddrin, miért nem jelentette ki az emberek előtt, hogy Jézus a megígért Messiás? Nem azért mert nem ismerték fel, hiszen felismerték őt.
János evangéliuma 3,1-2
„Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.”
Tanító, Messiás? Messiás a tanító! Hiszen írva van a Messiás felől:
Ézsaiás könyve 42,1-6
„Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására. Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak: Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává.”
DE! Ha Jézust, mint Messiást elfogadják, ez oly változásokat eredményezne a nép részéről, amit a római birodalom nem nézne jó szemmel. Például: az adófizetés esete. A Szanheddrin a Rómaiaktól tartott tehát, és ezt nyilván ki is mondják:
János evangéliuma 11,45-48
„Sokan hivének azért ő benne ama zsidók közül, a kik Máriához mentek vala, és láták, a miket cselekedett vala. De némelyek azok közül elmenének a farizeusokhoz, és elbeszélék nékik, a miket Jézus cselekedett vala. Egybegyűjték azért a papifejedelmek és a farizeusok a főtanácsot, és mondának: Mit cselekedjünk? mert ez az ember sok csodát mível. Ha ekképen hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet...”
Tehát nem az Istentől féltek, hanem Rómától. Pont, mint Lábán is, nem Dávidtól tartott, hanem Saultól.
{flike}