Keresztyén Bibliai Lexikon
Paráználkodik címszó
"Az Ószövetségben a z-n-h ige, a pátriárkális szemléletmód egyértelmű egyeduralma miatt, csak nőkkel kapcsolatban használatos. A környező kánaáni népek termékenységi kultuszai hamar fellazították Isten népének szigorú erkölcsi rendjét. A kultuszi magaslatokon folytatott profán és szakrális prostitúció egyaránt megszokott jelenség volt (Jer 3,2). A próféták, a maguk Isten- és emberértelmezéséből kiindulva, mindkettőt egyforma élességgel támadták (Jer 5,7; Ám 2,7). A későbbi törvényi meghatározások részben ebből a prófétai polémiából fejlődtek ki (3Móz 21,7kk; 5Móz 22,21; 1Kir 14,24). Házasságon kívüli nemi kapcsolatból született emberek nem lehettek Isten gyülekezetének tagjai (5Móz 23,3). Azok a törvények, amelyek eredetileg a kultikus prostitúciót ítélik el, a későbbiek során a paráznaságot általánosan tiltó törvényekké lettek. A Péld 5 általában óv a paráznaság bűnétől, a Péld 6,24-35 pedig a férjet óvja tőle. Ugyanígy inti a Péld 7 a tapasztalatlan ifjút, nehogy parázna nő hálójába kerüljön. Sokkal jobban teszi, ha ehelyett a bölcsesség szavának engedelmeskedik (8,32kk).
Az Újszövetség határozottan elvet mindenféle házasságon kívüli és természetellenes nemi kapcsolatot. Ebben a vonatkozásban messzemenően az Ószövetség-i törvényhagyományok szellemének folytatója. Jézus radikalizálja a Tízparancsolatot, mivel az evangélium Isten mentő hatalma ebben a világkorszakban. Ezzel férfi és nő kapcsolata alapvetően megváltozik: a nő nem a férfi tulajdona, hanem Isten előtt egyenlő rangú társa. Jézus szerint nemcsak a ténylegesen megtörtént paráználkodás bűn, hanem már az is, ha valaki kihívóan tekint asszonyra (Mt 5,27kk). A Mt 5,32 és 19,9 szerint a nő házasságon kívüli nemi kapcsolata az egyedül elfogadható indok a házasság felbontásához.
Az ún. apostoli dekrétum négy minimális feltételének egyike a paráznaságtól való tartózkodás (ApCsel 15,20.29; 21,25). A paráználkodás kérdése a páli gyülekezetekben is gyakran előfordult. A görögség véleményével szemben Pál hangoztatja, hogy a paráználkodás az Isten országával összeegyeztethetetlen (Róm 1,24-32; 13,13; 1Kor 5,10k; 6,9k; 2Kor 12,20k; Gal 5,19kk; Ef 5,5; Kol 3,5.8; 1Tim 1,9k; 2Tim 3,2k). Az 1Kor 6,9 bűnkatalógusa a paráználkodást közvetlenül a bálványimádás után helyezi. Ezért azt követeli az apostol, hogy a gyülekezet az ilyeneket vesse ki magából, szakítson meg velük minden közösséget (1Kor 5,9.13; vö. 2Kor 12,19kk). Az egyes gyülekezeti tagok paráználkodása tisztátalanná teszi az egész gyülekezetet és ezáltal veszélyezteti az apostol munkáját, a Krisztusban tiszta gyülekezetet (2Kor 11,2). A paráználkodás a test megnyilvánulása (Gal 5,19), és ezért a Szentlélek Isten munkájával szemben áll. Pál azonban abban is bizonyos, hogy Krisztus minden bűnt el tud törölni (1Kor 6,11; vö. Zsid 11,31)."
