Szerző Téma: Napi lelki morzsák  (Megtekintve 827756 alkalommal)

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4740 Dátum: 2013 Augusztus 24, 07:51:11 »
Alfred Christlieb - Bizonyságaid örökkévaló örökségem
Augusztus 24.



   Igyekezzetek a város jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érte az Úrnak, mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.
     Jer. 29,7


Ez az Ige a keresztyének helyes politikai magatartására tanít meg bennünket. Izrael a babiloni fogság ideje alatt idegen pogány államban élt. Izraelnek tartania kellett magát a babiloni kormányzat rendeleteihez. Ez nehézséget okozott sok hívő izraelita életében. Igénk világos isteni útmutatást ad arra, hogyan küszöbölhetők ki ezek a nehézségek. - Isten gyermekei hasonló helyzetben vannak. Igazi otthonuk a mennyben van. Itt lenn jövevények és vándorok. A politikai közösségek, amelyekhez tartoznak, nem keresztyének a szó bibliai értelmében.

Isten helyezett azonban bele ezekbe, s vállalnunk kell az Ő akarata szerinti viszonyulást hozzá. Hogyan történik ez? Isten azt mondja Igénkén keresztül: a szenvedéseket és a kellemetlenségeket, amelyek az államhoz tartozásoddal járnak, ne emberektől, hanem Isten kezéből vegyed.

Izraelt Bábel királya hurcolta fogságra. Izrael sóhajtozott a babiloni hivatalnokok igazságtalanságai, önkényeskedései és kegyetlenségei miatt. Bábelről mégsem úgy beszél Isten, mint olyan városról, ahová Bábel királya hurcolta el őket, nem, Isten azt mondja erről a városról: "amelybe fogságra küldöttelek titeket". Izraellel meg akarja tanítani, hogy a fegyelmezés Tőle van, s nem a kegyetlen ellenségtől.

Mennyi panasz és szidalom, duzzogás és civódás elhallgatna, ha az Istentől való helyes magatartást tanulnánk meg időnkkel és annak terheivel kapcsolatban!

Tanuljuk meg ezt mondani: Nem ez vagy az az ember az oka nehéz sorsomnak, hanem maga az Úr adta ezt rám. S mivel Ő adta, ne panaszkodjak és zúgolódjak, hanem mondjam csendesen: ez számomra üdvös, javamat szolgáló út.

Alfred Christlieb - Bizonyságaid örökkévaló örökségem
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4741 Dátum: 2013 Augusztus 24, 11:44:57 »





NAPI ÁHÍTAT
Ma 2013 augusztus 24. szombat, Bertalan napja van.

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből:

"Áldásból áldás

"Megáldalak téged ... és áldás leszel." (1 Mózes 12, 2)

Isten megáldotta Ábrahámot. Földi javakban meggazdagította, Izrael törzsatyjává tette és neki ígérte Kánaán földjét. De a legdrágább áldás Isten barátsága volt. Ábrahám bizalmas viszonyban lehetett Istennel, beszélt vele, mint barátjával. Így áld meg Isten. Természetes állapotunkban Isten átka van rajtunk, hiszen átkozott mind, aki nem tartja meg a törvény beszédeit és nem cselekszik aszerint. Isten áldása: élet és békesség. Lelke által az élet lelkével áld meg. Aki még Isten átka alatt van, az lelkileg halott és békétlen. Nevethet, tréfálhat, lehet féktelenül jókedvû, de nincs lelki békessége. Élvezheti az életet, de tulajdonképpen nincs élete. Jézus keresztjén ment végbe a nagy fordulat: átokból áldás. Jézus átokká lett helyettünk, hogy mi áldást nyerhessünk. Aki hittel fordul az Úr Jézushoz, arra az isteni szeretet áldásfolyama árad. Az ilyen ember mások számára is áldás lehet. De kell is, hogy azzá legyen! Ez Isten akarata, tõle kapott feladatunk. Így lett Ábrahám Lót számára áldás, és a házanépe, az ország lakosai számára is; s mint a hitbõl való engedelmesség nagyszerû elõképe, a mi számunkra is áldás. Eliézer urától tanult imádkozni és magáévá tette annak nemes, tiszta gondolkozását. Így volt ez Józsefnél is. Isten áldottjaként áldás áradt belõle Potifár házában, a börtönben és családjában. Vagy áldás, vagy átok árad belõlünk környezetünkre és mindazokra, akikkel találkozunk. Aki még Isten átka alatt van, az másokra is átok; õ maga elégedetlen és másokra is ez árad belõle; könnyelmû és másokat is könnyelmûvé tesz. Üres, tartalmatlan beszédével másokat is megüresít. Kétszínû, tisztátalan szavaival mérget önt a vele érintkezõk lelkébe. Izgató beszédmodorával aláássa az istenfélelem és rend védõgátjait. Nem is sejti, mennyit ront és rombol. Viszont Isten gyermeke sem tudja, hogy csendes, fegyelmezett, szelíd magatartása nyomán mennyi áldás árad belõle. Vagy-vagy! Vagy áldás, vagy átok. Az ítéletkor is csak ez a két csoport lesz: áldottak, akik öröklik az országot és átkozottak, akik az örök tûzre mennek. Amennyi helyet engedünk szívünkben Isten áldásának, olyan mértékben leszünk magunk áldássá. Ha áldás árad belõlünk, mi is új áldást nyerünk felülrõl. Ha elmulasztjuk az áldást továbbadni, fentrõl sem árad az tovább és mi magunk is elsorvadunk."

"Jézus lábainál

"Mária tehát, amint odaért, ahol Jézus volt,
meglátva Őt, leborult a lába elé." (János 11, 32)

Jézus lábainál: 1. Ez az a hely, ahol menedéket találunk. Ezért borult Mária Jézus lába elé. Lázár meghalt. Miért nem jött az Úr? Ezzel a teherrel és nyomorúsággal esik oda az Úr elé. Tegyünk mi is így. Szorultságunkban, gondjainkban, minden belső gyötrelmünkkel ne vergődjünk magunkban. Mindennel, ami lehúz, akár mások nyomorúságával is, boruljunk előtte hittel térdre. Így tett a kananeus asszony, elállva Jézus útját. Az Úr soha nem megy el irgalmatlanul azok mellett, akik nála keresnek segítséget és vigasztalást. Megerősíti és felüdíti az embert a teher alatt. 2. Jézus lábainál van a legjobb pihenőhely. Luk. 8, 35-ben olvasunk arról a szerencsétlen emberről, akit egy sereg gonosz lélek szállott meg. Végül is ott találták ezt az embert, akiből a démonok kimentek, Jézus lábainál, felöltözve, ép értelemmel. Azelőtt hajszolták és üldözték őt a démonok, nyugtalanul bolyongott mindenfelé. Jézus megszabadította őt ezektől a borzalmas szellemektől. Igazán csak nála pihenhet meg a test és a lélek. Ha munkád idegessé tesz, nyugtalanságba sodor, ha lelkedben gondok és kétségek viharzanak, idegeid pattanásig feszülnek és elvesztetted lelki egyensúlyodat, keress lehetőséget és csendet az imádkozáshoz, Jézus lábainál! Ha így megnyitjuk lelkünket az Ő számára, őáltala újra magunkra találunk, de ha elveszítjük Őt, akkor önmagunkat is elveszítjük és kívánságaink és a sötét hatalmak uralma alá kerülünk. 3. Jézus lábainál mindig tanulunk (a tanítvány név is innen ered). Mária „leült Jézus lábaihoz és hallgatta az Ő beszédeit" (Luk 10, 39). Van eredménytelen tanulás is. Akik mindig tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem jutnak, nem ülnek lelki értelemben Jézus lábaihoz. Mindenféle emberi okoskodásra hallgatnak, kielégítik kíváncsiságukat, tudni akarnak sok mindent és végül olyan tanítások felé sodródnak, amelyek nem segítik elő belső növekedésüket. Aki igazán tanul Jézus lábainál, az megnyitja lelkét az Ige kijelentése, intése és vigasztalása előtt. Az ilyen áldott tanulás miatt nem maradnak el földi foglalatosságaink sem. - Végül: 4. Jézus lábainál van az imádat és a hálaadás igazi helye. A tíz bélpoklos közül csak az az egy borult Jézus lábaihoz, aki hálás volt. Jézusban az Atya dicsősége van, ezért őmaga Isten imádásának igazi helye."

Forrás: http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn/




" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető torokildiko46

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4742 Dátum: 2013 Augusztus 25, 07:44:15 »
REGGELI DICSÉRET MAGYARÁZATTAL!
A legnagyobb ajándék
„Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.”
Jób könyve 10:12

Életet adott neked, és már jóval azelőtt megálmodott veled valami különlegeset, mielőtt szüleid fejében elindult volna a vezérhangya. Életet adott neked, lehetőséget. Esélyt arra, hogy Ember legyél igazán.

Sokszor annyira borúsan látod a hétköznapokat, olyan reménytelennek a hivatást, amit végzel, kibírhatatlannak a rokonságot és kilátástalannak a jövőt, hogy elfeledkezel arról, nem a magad akaratából jöttél erre a világra. Isten akart téged, ahogy engem is és mindannyiunkat. Isten akarta, hogy megszüless, Ő adta az életet és duplán kifizette az árát, ezért felelősséggel tartozol neki.

Felelősséggel, hogy hogyan is éled meg a mindennapokat, mit veszel észre, és mennyit is adsz te magad bele. Felelősséggel azért, hogy meglátod-e a Gondviselés kezét, vagy mindent a véletlen művének, a szerencse forgásának ítélsz.

Hát döntsd el ma, hogy végre kinyitod igazán a szemed! Döntsd el ma, hogy ezután más lesz, és élni fogsz igazán, tudatosan! Vedd észre a mindennap apró csodáit, a napfelkelte százszínű sugarait, melyeket Isten neked festett olyan gondosan. A családod, rokonaid gazdag sorát, hogy még élnek, még ott vannak körülötted, még van kit felhívni, még van kinek mesélni és kiönteni a szíved.

Vedd észre azokat a körülményeket, melyek Isten gondviselését tükrözik: a tető a fejed fölött, a meleg víz, ami zubog a csapból, a két lábad, ami elvisz oda, ahova menned kell, a két karod, melyekkel átölelheted a melletted állót, az értelmed, hogy tudsz gondolkodni, dönteni, érezni, és talán mindezt szavakban is megfogalmazni.

Vedd észre a munkád örömét, hogy alkothatsz, hatással lehetsz mások életére, még ha apró területen is. Hogy tehetsz valamit az „élhetőbb világért”. Vedd észre, hogy mindezt Ő adta neked azért, hogy élj velük, kamatoztasd, és a történet végén szeretettel nézhess Isten szemébe, mert gondviselésén keresztül megismerhetted az igazi arcát.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4743 Dátum: 2013 Augusztus 25, 08:15:25 »
Ámen Ildikó.

Az Úrnak köszönhetjük életünket és mindennapi gondoskodását. Bár sokszor úgy érezzük, hogy minden összeomlott körülöttünk, Ő az utolsó pillanatban nyújta segítő jobbját.
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4744 Dátum: 2013 Augusztus 25, 08:16:30 »
Augusztus 25.
A jobb rész

Idézet
A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 11,32-40

32 És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. 33 Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, 34 tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg.    35 Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat. Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. 36 Mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. 37 Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok,    38 akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban. 39 És mindezeken, noha hit által elnyerték az Írás jó bizonyságát, nem teljesült be az ígéret, 40 mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, és azt akarta, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.

"És mindezek, noha hit által elnyerték az Írás jó bizonyságát, nem teljesült be rajtuk az ígéret, mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott."
(Zsid11,39-40)


Minden korszak hívőivel egy társaságban vagyunk, beleértve az egész ószövetségi népet is, amely Istenben reménykedett. Lényegében véve mindnyájunk helyzete ugyanaz. Mindannyiunknak a hit aktusával kell felelnünk egy, az ígéretből fakadó isteni szóra. Minden egyes embernek a hit karjával kell megragadnia az ígéretet.
Az Újszövetség azonban sokkal jobb, mint az Ószövetség, mert Jézus Krisztus beteljesítése a régi ígéretnek. Mindezek az ószövetségi férfiak és asszonyok, akik ennek ellenére példaként szolgálnak arra nézve, hogy mit is jelent Istenben bízni nem kapták meg azt, amit Isten megígért nekik. Mi viszont megkaptuk, mert ismerjük Jézust, mint megváltót és urat.
Most minden "jobb", ahogy a Zsidókhoz írt levél szerzője írja azt. Nekünk "jobb reménységünk" van (7,19), minthogy "jobb szövetségnek" (7,22) vagyunk a részesei, amely "jobb ígéretek" (8,6) és "különb áldozatok" (9,23) alapján köttetett. Lehet, hogy több ponton hasonlít egymáshoz az atyák szövetségi élete és a mi Istennel való kapcsolatunk, de a mi helyzetünkben minden "jobb".

Nem szerénytelenség ez, ha emlékeztetjük magunkat erre az igazságra. Tulajdonképpen szükséges is , hogy mélyen tudatában legyünk, mennyivel nagyszerűbb az új helyzet a régivel összehasonlítva. Mi egy új szövetség feltételei, előjogai és elkötelezettségei alatt munkálkodunk és élünk.

Mindig van valami vonzódás a keresztyén egyházban, amely arra késztet, hogy visszatérjünk az Ószövetséghez. Úgy tűnik, sokan inkább a törvény, mint a kegyelem alatt szeretnének élni. A legtöbb ember a vallásos szertartás látványát és a kézzel csinált templomok légkörét kedveli. Ráadásul az emberi lustaság megkönnyíti az egyházak vezetőinek, hogy úgy viselkedjenek, mintha az egyház az ő tanításuktól és közbenjárásuktól függene. Mindezek a tényezők hozzájárulnak ahhoz, hogy a visszacsúszás, mint valóságos veszély és állandó fenyegetés jelen legyen. Az éberség megköveteli, hogy ne csak a történelmet, hanem Krisztust is ismerjük.
Ezekben a végső napokban Isten a Fiúban jön el hozzánk. Krisztus keresztjében elhangzott a végső szó bűneinket illetően. Krisztus felmagasztalásában pedig elhangzott a végső szó jövőnket illetően.

Andrew Kuyvenhoven - Mindennap az Ige fényében
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4745 Dátum: 2013 Augusztus 25, 08:19:44 »
Augusztus 25.
Bizonyságaid örökkévaló szövetségem



Igyekezzetek a város jólétén... és könyörögjetek érte!
Jer 29,7


Szóljunk még egyszer a keresztyének politikához való helyes magatartásáról! Igénk erre tanít bennünket: ne légy közömbös vagy részvétlen az iránt az ország iránt, amelybe Isten helyezett, hanem keresd annak javát!

Izraelnek sok keserű oka lett volna arra, hogy haragudjon Bábelre, s táplálhatta volna szívében azt a gondolatot, hogy igazán rossz sora legyen a városnak. Izrael a város jólétére vonatkozó igyekezettel szemben közömbös, vagy egyenesen ellenséges lehetett volna.

Isten azonban nem akarta ezt. Ő a bosszú helyett a város jólétére irányuló igyekezetet parancsolt Izraelnek.

Ha Izraelnek Isten akarata szerint az ellenséges Bábel javát kellett keresnie, mennyivel inkább áll ez reánk, hogy keressük annak az országnak és népnek javát, amelybe Isten állított bennünket. Az ország javával szembeni önzőség és részvétlenség rövidlátó balgaság. A politikai hatalom birtokosainak hibái fölött való bosszankodásunk, vagy kedvetlenségünk sohasem vezethet arra, hogy hazánktól érdeklődésünket, szeretetünket és segítségünket megvonjuk.

S ha azt kérdezzük: Hogyan kell nekünk keresztyéneknek országunk javát keresnünk? Akkor Igénk azt mondja nekünk: "könyörögjetek érte az Úrnak"! Ebben vagy abban a speciális politikai kérdésben való magatartásra nézve nem ad Jeremiás utasítást. Csak egyetlen utat mutat, amelyen az ember hazájának és népének a legnagyobb hasznot nyújthatja: a komoly imádkozást.

Imádkozzunk azért, hogy az égre kiáltó bűnök és vétkek fedessenek fel és szűnjenek meg!
Kérjük Istent, hogy az Igét szabadon és Istentől kapott erővel hirdethessük!
Mivel Aki minket megfenyített, meg is gyógyíthat, azért a hűséges imádkozók mindennél fontosabbak országunkban.


Alfred Christlieb - Bizonyságaid örökkévaló örökségem
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4746 Dátum: 2013 Augusztus 25, 08:21:47 »
Augusztus 25,
A vele való barátságunk gyümölcse

Titeket pedig barátaimnak mondottalak ..."
(Jn 15,15).


Amíg át nem adjuk életünket minden apró részletéig, addig nem ismerjük meg az önzetlenség örömét. A legnehezebb átadni magunkat: "Megteszem, ha..." "Ó, igen, azt hiszem oda kellene szentelnem az életemet Istennek." Az ilyen beszédből hiányzik az önzetlenség öröme. De amint kiszolgáltatjuk magunkat, a Szent Szellem megtölt Jézus örömével. Az önzetlenség végső célja, hogy életünket adjuk barátunkért. Amikor a Szent Szellem lakozást vesz bennünk, az a vágy tölt be, hogy odaadjuk életünket Jézusért. Még gondolatunkban sem fordul meg, hogy ezzel áldozatot hoznánk, mert a Szent Szellem szeretetszenvedélye teljesen betölt. Urunk az önfeláldozó élet megtestesítője: "Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt cselekszem, én Istenem" (Zsolt 40,9). Egyre túláradóbb örömmel haladt előre önmaga odaáldozásában. Alárendeltem-e magam valaha is Jézus Krisztusnak feltétel nélküli odaadással? Ha nem Jézus Krisztus a vezérlő csillagod, akkor nincs áldás áldozatodon. De amikor szemedet Őrá irányítod áldozathozatalod közben, akkor lassan, de biztosan érvényre jut benned az Ő átformáló ereje. Ne engedd, hogy természetes hajlamaid gátolják a szeretetben járásodat. A szeretet kiölésének egyik gyakori és legkegyetlenebb módja a természetes hajlamokon alapuló megvetés. A szent szeretete az Úr Jézus. Isten szeretése nem érzelmi vonzódás; úgy szeretni, amint Isten szeret, a lehető leggyakorlatibb szeretet. "Titeket pedig barátaimnak mondottalak." Ez a barátság a bennünk megteremtett új életre épül, és nincsenek rokon vonásai régi életünkkel, hanem csak az Istenből való új élettel. Kimondhatatlanul alázatos, mocsoktalanul tiszta és feltétel nélkül Istennek alárendelt élet.

Oswald Chambers - Krisztus mindenek felett
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4747 Dátum: 2013 Augusztus 25, 12:45:09 »




NAPI ÁHÍTAT
Ma 2013 augusztus 25. vasárnap, Lajos napja van.

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből:

"Isten iránti feltétlen engedelmesség

"Döntsétek el ti magatok, vajon helyes-e az Isten elõtt,
ha inkább rátok hallgatunk, mint Istenre?!" (Cselekedetek 4, 19)

"Szükség törvényt bont" - mondja a világi közmondás. De Isten törvénye területén ez nem érvényes. A fõtanács meg akarta tiltani az apostoloknak, hogy bizonyságot tegyenek Jézus nevérõl, õk pedig Isten akaratát tartották feltétlenül érvényesnek magukra nézve. Így legyen nálunk is. Sok embert éppen a legközelebbi hozzátartozói akadályoznak a hitrejutásban, pedig Isten parancsolja mindenkinek mindenütt, hogy megtérjen. Lehet, hogy ez az isteni akarat éppen feléd irányul és szüleid vagy más közeli szeretteid nem engednék meg, hogy komolyan vedd Isten akaratát; ebben a dologban vissza kell utasítanod õket. Itt lép érvénybe az a "gyûlölet", amirõl Jézus beszél, és ami tulajdonképpen egy mélyen megsebzett szív szeretete. Mindenesetre az emberek rábeszélése és ítélkezése semmiben ne befolyásoljon. Aki emberfélelembõl vagy másra való tekintettel hagyja magát feltartóztatni, az hûtlenné lesz Isten hívása és parancsa iránt. Jaj annak, aki inkább enged embereknek, mint Istennek! Sokszor elõfordul az is, hogy az emberek Isten parancsa áthágására akarnak rávenni. Felettesed megkívánja például, hogy hazugsággal leplezz valami üzleti vagy hivatali szempontot. Állj meg erõsen. Hívõ keresztyén nem hazudhat! Lehet, hogy nem tiszta ügyekbe, csalásokba, lopásba akarnak magukkal sodorni. Sokszor nehéz kimaradnod, mert emiatt a többiek sem érik el céljukat. Gonosz tervük meghiúsul. Hadd gyûlöljenek; tûrd el, hogy kiközösítsenek vagy esetleg elbocsássanak állásodból, de állj Isten parancsa mellett! Õ a te oldaladon van és ez elég. "Az Urat, a te Istenedet imádd és csak neki szolgálj!" A rossz értelemben vett engedékenység elszakít Istentõl. Emberek ugyan békében hagynak akkor, de lelkiismeretünknek nincs nyugalma. A világ is megveti azokat a keresztyéneket, akik saját meggyõzõdésükkel ellentétbe kerülnek. Ha Isten akarata szerint akarunk cselekedni, neki mindig van útja számunkra. Ha meg akarjuk könnyíteni utunkat és hajlunk az emberek ferde felfogása felé, gonosz bonyodalmakba juthatunk és mindenképpen elzárjuk utunkat a kegyelem trónjához. De hogyan tehetné ezt meg Isten gyermeke? Van-e olyan nyomorúság, amely elszakaszthat Isten szeretetétõl? Ragaszkodj Isten szavához és akaratához!"

Forrás: http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn/




"Visky Ferenc, Méz a sziklába
Áhítatok az év minden napjára"

"2013. augusztus 25., vasárnap

"Krisztus vére által." (Ef 2,13)

Ő jött el hozzánk, a megtörtekhez. A törésre állt. Áttörte az egeket az Isten bűnbánatban megtört népéért. Közel jött, és az Ő vére jobbat beszélt, mint az Ábel vére. Ábel vérét ítéletre itta be a föld. Jézus véréről meg van írva, hogy aláhullott, de az nincs benne az Igében, hogy beitta a föld. Krisztus vére ma is itt van, és szól az Atyához: "Bocsáss meg!" "Vére által" - nem pedig esemény, megtapasztalás által. Elég nagy esemény az Ő kiáltó vére! Ő nem önmagáról tanított, hanem saját magát adta nekünk. Mi se Krisztusról prédikáljunk, hanem Krisztust hirdessük ennek a világnak. Egyetlen szenvedélyünk Ő! Menjünk közelebb hozzá."

Forrás:http://www.parokia.hu/tartalom/kalauz/4/




"Cseri Kálmán
A kegyelem harmatja"

"08.23 Kinek szolgálok?

"Mi pedig, miközben... szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan,
ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által..." (2Kor 3,18)

A Biblia különbséget tesz az Úr házának való szolgálat és az Úrnak végzett szolgálat között (Ez 44). Az Úr házának való szolgálat során megjelenik a kísértés, hogy az ember tulajdonképpen önmagának szolgál. Van, aki alkatánál fogva szeret tevékenykedni, buzgólkodni. Egyfajta kötelességteljesítés ez, a jó lelkiismeret keresése, amiért elismerést, dicséretet is vár. Az Úrnak való szolgálat gyakran rejtett, nem látványos, nem is tud róla senki. Mindig lemondással jár, mert az alatt semmi láthatóan „hasznosat" nem végez a hívő. Ebben a nagyon mozgalmas, tevékeny életben, ami körülvesz minket, idegen és furcsa, ha valaki csak úgy csendben Isten elé áll, időt szán arra, hogy belsőleg lecsendesedjen, és várja, hogy Isten milyen gondolatokat ad neki - miközben kiönti a szívét az Úrnak. Aki azonban gyakorolja ezt, tapasztalja, hogy milyen közel kerül eközben az Úrhoz. Szinte felesleges sorolnia a kéréseit (máskor csak azokat szoktuk imádságba foglalni), mert bizonyos lesz abban, hogy Isten hatalmas, nagyon szeret, bármit megtehet és megadhat, előre magasztalhatjuk őt következő tetteiért. És közben kap a hívő olyan lelki erőt, világosságot, békességet, mondanivalót, amivel utána hathatósan szolgálhat mások javára. - De eközben formálódunk mi is erőteljesen. Csendben történik bennünk az, amit Pál apostol a fenti igében ír le, s amit egy másik helyen így jellemez: kiformálódik bennünk a Krisztus (Gal 4,19). Megerősödik a bizonyosságunk, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ettől fosztja meg magát az, aki soha nem szolgál az Úrnak, mindig csak az Úr házának."

Forrás: http://www.velunkazisten.hu/kegyelem_harmatja/0823_Kinek_szolgalok


08.24 Menjen vagy maradjon?

"Amikor Jézus közelébe értek és látták, hogy a megszállott...
felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket." (Mk 5,15)

Amikor Jézus isteni hatalmával megszabadította ezt az ön- és közveszélyes embert az ördögi megszállottságból, Gadara lakói kérni kezdték, hogy távozzék el a határukból. Az előbb még megszállott ember pedig kérlelte őt, hogy mellette maradhasson. Mi mit kérünk Jézustól, ha belenyúl az életünkbe: menjen el vagy maradjon velünk örökre? Mi is történt itt? Volt valaki, aki a sírboltokban lakott, csupaszon szaladgált az egyetlen úton, ami Gadarát a Genezáret-tóval összekötötte, rettegésben tartotta az embereket, megkeserítette minden arra lakó életét, és olyan emberfeletti ereje volt, hogy ha láncokkal megkötözték, azokat is széttépte. Amikor Jézus odament, megszabadította őt ebből az állapotából, de a benne lakó démonok elpusztították a falu disznóinak egy részét. Ezért az ott lakók kérni kezdték Jézust, hogy menjen el onnan. Nem tudtak annyira örülni a szabadításnak, mint amennyire sajnálták anyagi veszteségüket. Pedig Jézus őket is megszabadította valamitől, amitől szenvedtek, és nem tudtak rajta változtatni. Most már nem kell félniük semmitől, de ahelyett, hogy hoznák hozzá a többi betegüket is, ahogyan mások tették, elküldik őt. Bizonyos értelemben mi is ilyen kényszer alatt élünk, mint ez a megszabadított ember. Félelmek, indulatok, hazugság, harag, kényszergondolatok rabságában szenvednek sokan, és nem tud segíteni senki. Jézus Krisztus ebből is ad szabadulást. De vajon nem sajnáljuk-e a „disznóinkat", amelyek közben esetleg elvesznek? Sok ember jobban ragaszkodik a disznóságaihoz, mint Jézushoz. Pedig ő új életet kínál, saját igazságának fehér ruhájába öltöztet, és aki benne hisz, igazán emberré válik, és vele marad mindörökre."

Forrás: http://www.velunkazisten.hu/kegyelem_harmatja/0824_Menjen_vagy_maradjon




" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető Shomer ayin

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3211
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4748 Dátum: 2013 Augusztus 25, 16:30:47 »
Augusztus 25.
Bizonyságaid örökkévaló szövetségem



Igyekezzetek a város jólétén... és könyörögjetek érte!
Jer 29,7


Szóljunk még egyszer a keresztyének politikához való helyes magatartásáról! Igénk erre tanít bennünket: ne légy közömbös vagy részvétlen az iránt az ország iránt, amelybe Isten helyezett, hanem keresd annak javát!

Izraelnek sok keserű oka lett volna arra, hogy haragudjon Bábelre, s táplálhatta volna szívében azt a gondolatot, hogy igazán rossz sora legyen a városnak. Izrael a város jólétére vonatkozó igyekezettel szemben közömbös, vagy egyenesen ellenséges lehetett volna.

Isten azonban nem akarta ezt. Ő a bosszú helyett a város jólétére irányuló igyekezetet parancsolt Izraelnek.

Ha Izraelnek Isten akarata szerint az ellenséges Bábel javát kellett keresnie, mennyivel inkább áll ez reánk, hogy keressük annak az országnak és népnek javát, amelybe Isten állított bennünket. Az ország javával szembeni önzőség és részvétlenség rövidlátó balgaság. A politikai hatalom birtokosainak hibái fölött való bosszankodásunk, vagy kedvetlenségünk sohasem vezethet arra, hogy hazánktól érdeklődésünket, szeretetünket és segítségünket megvonjuk.

S ha azt kérdezzük: Hogyan kell nekünk keresztyéneknek országunk javát keresnünk? Akkor Igénk azt mondja nekünk: "könyörögjetek érte az Úrnak"! Ebben vagy abban a speciális politikai kérdésben való magatartásra nézve nem ad Jeremiás utasítást. Csak egyetlen utat mutat, amelyen az ember hazájának és népének a legnagyobb hasznot nyújthatja: a komoly imádkozást.

Imádkozzunk azért, hogy az égre kiáltó bűnök és vétkek fedessenek fel és szűnjenek meg!
Kérjük Istent, hogy az Igét szabadon és Istentől kapott erővel hirdethessük!
Mivel Aki minket megfenyített, meg is gyógyíthat, azért a hűséges imádkozók mindennél fontosabbak országunkban.


Alfred Christlieb - Bizonyságaid örökkévaló örökségem


Hááááát... Nos nem találok szavakat Christlieb szöszögésére...
Az első értelmes mondat ami eszembe jut erről: " hogy mi vaaan? " Honnan szedte ezt az őrjöngést???

Na vegyük akkor sorjában: ( bár ő elfelejtett Igehelyet írni, én megteszem...) Jer 29,7   
És igyekezzetek a városnak jólétén, a melybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.


A Kiemelés oszlatja el a tévelygést egyben! Mert a Zsidóknak- az Örkkévalótól adatott földön elkövetett bűneik miatt, arról a földről: "SZÁMÜZETÉSBE" kellett menniük BÜNTETÉS gyanánt!

Nos meg van írva: Zsid.12,5.    
És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged;
6.    
Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.
7.    
Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa?
8.    
Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak.
9.    
Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának, és élünk!
10.    
Mert ám azok kevés ideig, tetszésök szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.
11.    
Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak.
12.    
Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl,
13.    
És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon.
14.    
Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, a mely nélkül senki sem látja meg az Urat:
15.    
Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek.


Tehát a büntetés felvétele miatt is az Örökkévaló által meghatározott módon kellett a fogságukhoz viszonyulniuk...
Azt akarom ezzel mondani: Hogy ez a Parancsolat, a kiűzötteknek szól! Nem a pogány országokban megtérteknek!
Az is írva van, ( és ez Babilonnak (is) szól.) : Ésaiás próféta könyve 33. rész

1.    
Jaj néked pusztító és el nem pusztított, te csalárd, a kit még meg nem csaltak! Ha bevégzed a pusztítást, el fogsz pusztíttatni; ha készen leszel csalárdságoddal, téged fognak megcsalni.


Tehát azért óvatosan ezekkel...
Mert pl. a Magyar vezetőket, keresztény körökben szokássá vált áldani ugyebár...   De én miért mondjak áldást arra, aki oly dolgokat tesz, amit az Örökkévaló átokkal súlyt? Miért áldjam, és miért legyek hálás: azokat és azokért, akik átokkal sújtott dolgokat tesznek?

Az ki nem Yiszráélita, az nem számüzetésben él a maga országában!  Annak ugye nem büntetés az élőhelye... Akkor pedig arra nem vonatkozik a Jeremiási üzenet!
Ézs 60,19    
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4749 Dátum: 2013 Augusztus 26, 06:58:24 »
Augusztus 26.
Mi lesz?


Fiatalságodat várta,
s vénséged sincs odaszánva.
Mi lesz, ha sátrad elbomol,
s már nem lesz többé alkalom?

"Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala."
(Mát. 19.22)


Füle Lajos: 365 napon
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4750 Dátum: 2013 Augusztus 26, 14:03:31 »
Augusztus 26.
Nyugtalankodol?



  "Békességet hagyok nektek; az én békességemet adom nektek" (Jn 14,27).

Vannak idők, amikor békességünk tájékozatlanságon alapszik; ha azonban ráébredünk a véres valóságra, az élet tényeire, belső békességünk lehetetlenné válik - kivéve, ha Jézustól kaptuk. Amikor Urunk békességről beszél, akkor békességet teremt. Szavai mindig "szellem és élet". Befogadtam-e valaha, amit Jézus ígért? ?Az én békességemet adom nektek" - ez a békesség tölt el bennünket, ha Krisztus ábrázatát szemléljük és nyugalmát észleljük. Kínosan zűrzavaros helyzetben vagy talán éppen most? Felrettentenek a hullámok, amelyeket az Ő gondviselése engedett meg? Mintha hited szikláit elborítanák. Még most sem találtad meg a békesség, az öröm vagy a vigasztalás forrását? Minden kopár és terméketlen? Akkor nézz felfelé és fogadd be az Úr Jézus nagy nyugalmát! A visszatükrözödő békességed annak a bizonyossága, hogy rendben vagy Istennel, mert szabad a lelkedet feléje fordítanod. Ha azonban nem vagy rendben Istennel, nem tudsz másfelé fordulni, csak önmagad felé. Ha megengeded, hogy valami eltakarja előled Jézus Krisztus arcát, akkor vagy nyugtalankodsz vagy hamis békességed van. Felnézel-e ebben a rád nehezedő helyzetben Jézusra, hogy békességet kapj tőle? Ha igen, akkor Ő a békesség jóságos forrása lesz benned és általad. De ha magad próbálsz segíteni magadon, ezzel mintegy kitörlöd Őt az életedből és megérdemled, ami ér. Azért nyugtalankodunk, mert figyelmen kívül hagyjuk Őt. Amikor Jézus Krisztussal tanácskozunk, nyugtalanságunk azonnal eltűnik, mert benne nincs békétlenség, és mert nekünk egyetlen gondunk az lesz, hogy benne maradjunk. Tárj ki mindent előtte és a nehézségekben, fájdalmas veszteségekben és szomorúságban halld meg, mit mond Ő: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!"

Oswald Chambers - Krisztus mindenek felett
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4751 Dátum: 2013 Augusztus 26, 14:04:48 »




NAPI ÁHÍTAT
Ma 2013 augusztus 26. hétfő, Izsó napja van.

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből:

"Akaratunk teljes átadása

"És Asa összegyûjtötte az egész Júdát ...
és fogadást tettek, hogy ezután az Urat,
az õ atyáik Istenét teljes szívvel és teljes
lélekkel fogják keresni. És megesküdtek
az Úrnak felszóval, kiáltással." (2 Krónika 15, 9. 12. 14)

A felébredt lelkeket össze lehet és össze kell gyûjteni. Lelki halottakat hiába hívnak össze, de ha megelevenednek, járni kezdenek, sõt összejárnak. Mert közösség által nõ az erõ, a bátorság és a tûz. A magányos parázs hamar kialszik. A tíz törzs országából is sokan jöttek Asához. Személye vonzotta õket, mert látták, az Isten vele van. Érezhetõ volt ez Asa örömébõl, buzgóságából, sikeres munkájából és lelki növekedésébõl, Milyen fontos, hogy Isten gyermekei azt a benyomást keltsék, az áradjon belõlük, hogy az Úr velük van. Ez vonz másokat és szívesen velük tartanak. Még Saul, Dávid keserû ellensége is kénytelen volt beismerni, hogy az Úr Dáviddal van. A határozott életû hívõ keresztyének mindig vonzólag hatnak környezetükre. - Egyik testvérünk kint a fronton, az elsõ világháborúban olyan bátor tettet vitt véghez, hogy az egész századba lelket öntött. Az õrmester megkérdezte, honnan vette azt a bátorságot? "Tudom, hogy Isten kezében van az életem és ha Õ elveszi, Õhozzá megyek" - hangzott a válasz. Az õrmester érezte, hogy áz Úr van vele és felkérte, hogy minden reggel és este tartson áhítatot társainak. Így vethette a jó magot. Még halála napjának reggelén is - elesett a harcban - együtt imádkozott társaival. A nagygyûlésen, amit Asa tartott, az Úrnak való teljes és tökéletes átadás történt. Hûséget esküdtek neki. Rendíthetetlen és teljes volt a döntésük. Boldogok voltak az emberek, mert a tökéletes átadás boldoggá tesz. Félemberek mindig nyomasztó levegõt árasztanak, nem nyújtanak örömet és vigaszt. Félre tehát minden félmegoldással és határozatlansággal! A félemberek élete a legnyomorúságosabb; semmijük nincs a világban és a Megváltóban sem örvendezhetnek. Aki pedig feltétel nélkül átadja magát az Úrnak, az megérzi az Õ egész szeretetét. Júda teljes szívvel, egy akarattal, teljes lélekkel csatlakozott az Úrhoz. Add át végre te is magadat teljesen!"

Forrás: http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn/




"Visky Ferenc, Méz a sziklába
Áhítatok az év minden napjára"

"2013. augusztus 26., hétfő

"Elkezdték némelyek a lézengő zsidó ördögűzők közül
az Úr Jézus Krisztus nevét hívni azokra, akikben gonosz
lelkek valának, mondván: kényszerítünk titeket a Jézusra,
kit Pál prédikál. Valának pedig némelyek Skévának, egy
zsidó főpapnak fiai heten, akik ezt mívelik vala." (ApCsel 19,13-14)

Skéva fiai kisajátítják Jézus nevét saját céljaikra. Sokan kisajátítják ezt a nevet - babonára, manipulációra, meggazdagodásra, tekintély-növelésre. Mi mire használjuk? Arra, amire adatott? Jézus neve szabadító név - erre veszem-e igénybe? A legveszélyesebb Gonosz: az ördögöket űző ördög. Íme a megtévesztés, a hitetés lelke. "Aki démonokat űz, hogyan lehetne démoni?" - gondoljuk. A Gonosznak is vannak csodái, amikkel elbűvölhet; az ördög is adhat édes mézet, nagy élményeket. De nem az eredmények igazolják a Lelket, hanem a forrásuk."

Forrás: http://www.parokia.hu/tartalom/kalauz/4/




"Cseri Kálmán
A kegyelem harmatja"

"08.25 Élni fog benne minden

"Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak." (Ez 47,9)

Amikor ez a prófécia elhangzott, Isten népe a babiloni fogságban voll Már több évtized eltelt, sokan nem is remélték, hogy még egyszer látják Jeruzsálemet, és felépül a templom. Isten ekkor Ezékiel prófétán keresztül azzal vigasztalta a népet, hogy pontosan leírta nekik, milyen lesz az új templom. Ezékiel látomásának a végén látta ezt: a templom küszöbe alól víz folyt ki, ami egyre mélyülő folyóvá duzzadt, s ahova csak eljutott, ott élet támadt. Még a Holt-tenger is tele lett halakkal, a folyó partján pedig olyan gyümölcsfák nőttek, amelyek havonta teremtek gyümölcsöt, leveleik pedig orvosságul szolgáltak. Mit jelent ez a képes beszéd? A templom mindig Isten jelenlétére utal. A víz a csapadékban szegény Palesztinában az élet jelképe lett. A folyó víz, élő víz, Isten igéjét jelenti. A templomból kiáradó ige termékennyé teszi a pusztaságot is, életet támaszt a halál helyén, nyomában gyümölcs terem ott, ahol semmi nem volt. Gazdag, bővölködő élet lesz ott, ahova Isten igéje eljut. Ahol azonban nincs számára hely, ott „a pocsolyák nem gyógyulnak meg, sósak maradnak". Jézus Krisztus azt mondta önmagáról: a templomnál nagyobb van itt. Valamint ezt: én vagyok az élet. Azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek (Jn 10,10). Ő olyan vizet kínál, ami végleg eloltja a benne hívő életszomját, sőt átfolyik rajta, és másokat is megelégít (Jn 4,14). Csodálatos látni ma is, hogy aki hallgatja és magába fogadja Isten igéjét, annak hogyan változik meg az élete. Valóban gyümölcsök jelennek meg rajta: szeretet, öröm, türelem, jóság... (Gal 5,22). A halál állapotából emel ki Isten az ő igéjével, és örök életet ad."

Forrás: http://www.velunkazisten.hu/kegyelem_harmatja/0825_Elni_fog_benne_minden


"08.26 Egyre mélyülő patak

"...lemért ezer könyököt, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért." (Ez 47,3)

Ezékiel látomásában a templomból kifolyó víz egyre mélyül. Mit jelent ez? Először a víz bokáig ér. A mezítláb vagy saruban járó emberek lába hamar bepiszkolódott, leggyakrabban lábmosásra volt szükségük. Jézus is ezt mondta: akit az újjászületés fürdője megtisztított, annak is szüksége van lábmosásra. Vagyis aki az ő tanítványa lett, az is rászorul a naponkénti bűnbánatra és bocsánatra, a lelki tisztálkodásra. Ötszáz méterrel lejjebb a víz térdig ért. A bűnbocsánatot kapott hívő közösségbe kerül Istennel, és megtanul vele imádságos párbeszédben élni. Megtanulja Istent önmagát megalázva, térden állva imádni. Az ilyen ember már nem a saját akarata teljesülésére vágyik, hanem ezt kéri: taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem (Zsolt 143,10). A harmadik fokozat, amikor derékig áll a vízben a próféta. így már erős a folyó sodra, keményebben kell ellenállni minden kísértésnek. A derék egyrészt az erő jelképe (derekasan helytáll valaki), másrészt a termékenységre emlékeztet: az érett hívőnek már vannak lelki gyermekei, másokat is Istenhez vezet. Kissé lejjebb pedig annyira megnőtt a víz, hogy úszni kellett volna benne, nem lehetett átgázolni rajta. Itt már rá kell feküdni a vízre, és teljes bizalommal engedni, hogy megtartson és vigyen. Ezt nevezi a Biblia hitben járásnak. Már nem éri a lábam a földet, de egy másik valóság tart és visz: a víz, Isten kegyelme. Én pedig hagyom, hogy vigyen, és arra használjon, amire akar. Az Istennel való közösség mélyülésének, a hitben való növekedésnek, a lelki érésnek szép képe ez. Én hol tartok ezen az úton?"

Forrás: http://www.velunkazisten.hu/kegyelem_harmatja/0826_Egyre_melyulo_patak




" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető szandry

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3124
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4752 Dátum: 2013 Augusztus 27, 13:50:33 »





NAPI ÁHÍTAT
Ma 2013 augusztus 27. kedd, Gáspár napja van.

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből:

"Világos jelszó

"Hátra nem fordultam!" (Ézsaiás 50, 5)

Ez volt Isten igaz szolgájának, Jézusnak a jelszava. Tántoríthatatlanul haladt elõre, semmi sem tartóztathatta fel, még Péter szava sem: "Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled!" Utolsó jeruzsálemi útja elõtt arcát egyenesen Jeruzsálem felé fordította; "eltökélte magát". Pedig tudta, hogy borzalmak várnak rá ott. De nem fordult el, nem állt meg, ment egyenesen elõre. "Hátra nem fordulok!" - ez legyen a mi jelszavunk is, ha már elindultunk a mennyei cél felé. A régi braunschweigi címeren egy futó paripa van ezzel a felirattal: Nunquam retrorsum! (soha se visszafelé). Nem lehet megállnunk, a megállás visszacsúszás. Az emberi lélek szüntelen mozgásban van; ha nem Isten felé, akkor menekülõben elõle. A Szentlélek szüntelenül elõre és felfelé vonz minket. Ha nem engedünk neki, visszaesünk és lezuhanunk. "Jól futottatok, kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak?" A galáciaiak eltértek attól, aki elhívta õket. Hogyan? Az elsõ öröm és leírhatatlan boldogság után, amit Jézusban találtak, apály állt be náluk. A boldog érzés helyébe nyomott hangulat lépett. Tévtanítókat fogadtak be, akik a kegyelem útjáról a törvény útjára irányították õket, azt állítva, hogy nem elég a Jézusban való hit, szükség van a körülmetélkedésre és a többi zsidó törvény megtartására is. Ma is jönnek tévtanítók a felébredt lelkekhez és kötelezõvé akarják tenni például a szombat megszentelését. Azt állítgatják, hogy az egyház minden hanyatlása onnan származik, hogy a szombat helyett vasárnapot ünnepel. Mások szerint az ún. "Szentlélekkel való keresztség" hiánya az oka a keresztyének rossz belsõ állapotának. Mások mást hoznak elõ. Céljuk mindig az, hogy valamivel segítsük elõ a megváltást, nem elég csak a Megváltóra hagyatkozni és vele mind mélyebb közösségbe jutni. Elõbbre akarnak jutni és visszaesnek. Ne engedjük feltartóztatni magunkat, tartsunk ki õvele, a Fõvel és növekedjünk benne. Haladjunk elõre azokon a nyomokon, amelyekbe Isten kegyelme elõször állított bele (Fil 3, 16)."

Forrás: http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn/




"Visky Ferenc, Méz a sziklába
Áhítatok az év minden napjára"

"2013. augusztus 27., kedd

"Ez pedig tudtokra lőn mindeneknek, mind zsidóknak,
mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem
szálla mindnyájukra, és magasztaltatik vala az Úr
Jézusnak neve. Sokan pedig azok közül, akik ördögi
mesterségeket gyakoroltak, könyveiket összehordva
mindeneknek láttára megégetik vala." (ApCsel 19,17-19)

A felkavaró események tudtára lettek az efézusiaknak. Szent félelem fogta el őket. Akik addig babonákkal, varázslásokkal, okkultizmussal foglalkoztak, szellemi nagytakarítást végeztek, kitakarították házaikból mágikus könyveiket, bűvszerszámaikat. A radikális megoldást választották - az elégetést. A tiszta, jézusi tűz az, ami egyedül megtisztíthat. Egy afrikai misszionárius mondta el: a keresztyénné lett törzsek közt kétféle szokás járja. Bizonyos törzsek megtért tagjai elássák régi isten-szobrocskáikat; míg más törzsekből származó keresztyének elégetik őket. Ám akiknél az eltemetés szokása él, gyakran némi idő elteltével elfordulnak Jézustól, és újra kiássák a szobrocskákat. Akik pedig elégették őket, azokat ritkábban rántja vissza a múltjuk a régi kultuszokba."

Forrás: http://www.parokia.hu/tartalom/kalauz/4/




"Cseri Kálmán
A kegyelem harmatja"

"08.27 Reménységgel várjuk

"Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk,
akkor állhatatossággal várjuk." (Róm 8,25)

Ezt a szakaszt azzal kezdi az apostol, hogy a teremtett világ szenved, sóhajtozik és nyög. Miért? Mert Isten ránk bízta világát (a teremtést), hogy az ember művelje és őrizze, ehelyett azonban inkább kiraboljuk és tönkretesszük. Írtjuk az erdőket, ezzel mérhetetlen kárt okozva önmagunknak, pusztítjuk az állat- és növényvilágot, mérgezzük a vizet és a levegőt, közben nem tudunk gátat vetni az éhezésnek és betegségeknek, nem tudunk véget vetni a háborúknak... Ha csak ezt látjuk, minden okunk megvan a kétségbeesésre. Isten gyermekei is szenvednek. Nekik is ugyanannyi bajt okoz mindez, mint másoknak, és ők még a mások nyomorúsága miatt is szenvednek, együtt sírnak a sírókkal. Nekik azonban van reménységük. Tudják, hogy ez a világ elmúlik, de Isten készíti az új teremtést. Annak a zsengéi ők maguk is. Isten már elkezdte nagy helyreállító munkáját, s megígérte, hogy mindent újjátesz majd. Isten nem mondott le az ellene fellázadt világról. Aki az új teremtés reménységével él, aki várja a megígért jövőt, túllát a jelen nyomorúságain, készül Jézus Krisztus dicsőséges második eljövetelére, annak ez már a jelen szenvedései közt is nyugalmat, derűt, biztonságot ad. Ezért Isten gyermekei nem csüggednek el, hanem helytállnak a jelen feladatai között. Igyekeznek enyhíteni a szenvedéseket, és segíteni másokat is, hogy lássanak túl a sok nyomorúságon, higgyenek Jézusban. Nem ők akarják megváltani a világot, hanem a világ Megváltójára irányítják a figyelmet, s az ő megváltottjaiként igyekeznek élni. Bizonyosak abban, hogy Isten minden ígérete teljesedni fog."

Forrás: http://www.velunkazisten.hu/kegyelem_harmatja/0827_Remenyseggel_varjuk



" Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" Lukács ev. 18.13b (MBT)  Hallel`Yah jahid!

Szeretettel András.

Nem elérhető bacsipista

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5969
    • Keresztény kincskereső
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4753 Dátum: 2013 Augusztus 27, 14:53:45 »
Eichorn mai üzenetét olvasva Jézus mondása jutott az eszembe.

"Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára."

Lukács 9:62.


Ha ÍÍJézust követjük el kell felejteni a multunkat, nem szabad nosztalgiáni, hog mi  volt ami nagyon jó volt és milyen kár érte. Nekünk előre kell figyelni, Jézus nyomdokait követni.
elég egy hátrapollantás és máris letérünk az útról, rossz irányba vihetnek a lépteink.
Legyünk és maradjunk egyenesek, jellemben, példamutatásban és szeretetben.
"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1Korintus 6,12

Nem elérhető ditte

  • Segítő
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4504
Re:Napi lelki morzsák
« Válasz #4754 Dátum: 2013 Augusztus 28, 08:54:55 »
Igaz.
"Társuk vagyok mindazoknak,akik félnek téged,és akik határozataidat megtartják."Zsoltárok 119,63