Szerző Téma: Érdekességek!!!  (Megtekintve 1628 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Érdekességek!!!
« Dátum: 2015 Május 19, 16:20:41 »
Az egész világon hallható az égből érkező rejtélyes hang

 Hír24
Megjelent: 2015.05.19. 11:40


Az egész világon hallható az égből érkező rejtélyes hang

 Hír24
Megjelent: 2015.05.19. 11:40
Olyan, mintha egy trombita, egy nyikorgó ajtó és egy légvédelmi sziréna elegye szólna, és senki sem tudja, pontosan mi okozhatja.

Az elmúlt tíz évben egymás után jelentek meg egy furcsa, egyáltalán nem eviláginak tűnő jelenséget bemutató videók a YouTube-on. A világ minden tájáról származó felvételeken egy, látszólag a semmiből érkező rejtélyes hangot lehet hallani – valamint rémült, vagy a meglepetéstől tátott szájjal álló embereket látni, aki megdöbbenve csak annyit tudnak kérdezni: „Mi ez a hang?”A jelenségre egyelőre nincsen pontos magyarázat, így persze ötletekből sincsen hiány, amik a valószínűtől egészen a totális hülyeségekig terjed. Ott vannak azok, akik a közelgő apokalipszis hangjainak tartják, vagy földönkívülieket gondolnak a hangok mögé, esetleg valamilyen titkos kormányzati kísérletet.A tudományos megközelítést valló emberek – mint például a NASA – szerint a legvalószínűbb magyarázat, hogy a bolygó „háttérzörejét” lehet hallani. A tudósok szerint biztosan valamilyen geofizikai ok áll a „hümmögés” mögött, de az, hogy mi, nem tudni. Lehet a tektonikai lemezek mozgása, földrengések hangjai, az atmoszférában szétrobbant meteorok hanghullámai esetleg napkitörések hatása
 ??? ??? ??? ??? van több videó is  érdemes  megnézni
http://www.hir24.hu/tech-tud/2015/05/19/az-egesz-vilagon-hallhato-az-egbol-erkezo-rejtelyes-hang/
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Érdekességek!!!
« Válasz #1 Dátum: 2015 Augusztus 08, 20:45:05 »

Einstein megrendítő levele kislányához:


A Jeruzsálemi Héber Egyetem birtokában levő Albert Einstein Archívum körülbelül 55.000 dokumentumot tartalmaz, melynek teljes egészéről – emellett a szerzői jogról és képének használatáról – Einstein végrendeletében úgy rendelkezett, hogy az egyetem tulajdonába bocsájtja. 2012 márciusában az egyetem bejelentette, hogy az archívum teljes egészét digitalizálták és online elérhetővé tették mindenki számára – írja a Charon Institute honlapja.

A gyűjtemény tartalmazza több személyes jegyzetét, kutatási eredményeit, szerelmes leveleit, és általa soha nem látott lányának, Lieserlnek írt leveleit is. Az 1901-ben született Lieserl teljes neve és későbbi sorsa homályos, egyesek szerint korán meghalt, mások szerint pedig rokonai nevelték.

A LEVÉL:

“Amikor a relativitás elméletét indítványoztam, nagyon kevesen értettek csak meg, amit pedig most felfedek az emberiség előtt, az ugyancsak a világ félreértéseibe és előítéleteibe fog ütközni.

Kérlek, addig őrizd meg ezeket a leveleket, ameddig csak szükséges, évekig, évtizedekig, ameddig a társadalom eléggé fejlett nem lesz ahhoz, hogy el tudja fogadni azt, amit alább kifejtek.

Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.

Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről. A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják. A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza. A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe. A szeretet kibontakozik és megnyilvánul. A szeretetért élünk és halunk meg. A szeretet Isten és Isten a szeretet.

Ez az erő mindent megmagyaráz és értelmet ad az életnek. Ez az a változó, amelyet túl sok ideje megtagadtunk, lehet, hogy azért, mert félünk a szeretettől, mert ez az Univerzum egyetlen energiája, amelyet az emberi lény még nem tanult meg kénye kedve szerint irányítani.

A szeretet leírására egy egyszerű helyettesítést alkottam meg, az egyik leghíresebb egyenletemben. Ha az helyett elfogadjuk azt, hogy a világot meggyógyító energia kifejezhető a szeretet és fénysebesség négyzetének szorzatával, akkor arra következtethetünk, hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert nincsenek határai.
Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta az Univerzum többi forrásait, amelyek végül ellene fordultak, igen sürgető lenne egy másfajta energiaforrásból töltekezni…

Ha azt akarjuk, hogy fajunk túléljen, ha fel akarjuk fedezni az élet értelmét, ha meg akarjuk menteni a világot annak minden tudatos élőlényével, akkor a szeretet az egyetlen válasz.

Talán nem vagyunk még készek szeretetbombát létrehozni, egy elég erős szerkezetet, ami elpusztíthatná a bolygót romboló gyűlöletet, hiúságot és kapzsiságot.

Mindezek ellenére, minden egyén magában hordoz egy kicsi, de erős szeretetgenerátort, amely energiája arra vár, hogy kiszabadítsák.

Amikor megtanuljuk felajánlani és elfogadni ezt az Univerzális energiát, drága Lieselr, akkor ki fogjuk tudni jelenteni, hogy a szeretet mindent legyőz, hogy bármit túlél, mert a szeretet az élet esszenciája.

Mélységesen bánom, hogy nem tudtam kifejezni mindazt, ami a szívemben van, ami egész életemben csendesen dobogott érted. Talán túl késő bocsánatot kérni, de mivel az idő relatív, szükségét érzem elmondani neked, hogy Szeretlek, és te juttattál el a végső válaszhoz!
Édesapád; Albert Einstein






http://librarius.hu/2015/07/29/einstein-megrendito-levele-kislanyahoz/
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Érdekességek!!!
« Válasz #2 Dátum: 2015 Augusztus 11, 12:38:55 »
ezt az előbb találtam az interneten :



A szivárvány folyó
2012.08.11. 11:56 Qeki
A dél-amerikai kontinens északi részén fekszik az Amerika felfedezőjéről elnevezett ország: Kolumbia. A Serrania de La Macarena National Park Kolumbia első nemzeti parkja (1971) az Andok keleti részén, a Serranía de la Macarena (Macarena -hegy ) és a Központi-Kordillerák északi határa mellett, Meta tartományban fekszik. A Serranía de la Macarena az egyik legrégebbi geológiai képződmény Kolumbiában, mely 120 kilométer hosszú, 30 kilométer szélességű, észak–déli irányban húzódik, legmagasabb pontja Llanos (2615 m).A park 6200 km2 nagyságú ökológiailag egyedülálló terület, itt találkozik az Amazonas és az Orinoco régió növény- és állatvilága, különleges klímájának köszönhetően rendkívül gazdag biodiverzitás figyelhető meg, számos endemikus fajnak ad otthont.  Jaguárok, pumák, szarvasok, hangyászok, több macskaféle, 8 majomfaj, 550 madár-, 100 hüllő- és 1200 féregfaj él a területen. Növényvilága is változatos 48 orchidea- és 2000 további növényfaj található ittÉs még sem emiatt vált híressé ez a terület. Andrés Hurtado García helyi kutató és újságíró számolt be először egy csodálatos természeti jelenségről, egy különleges helyről, egy egyedülálló, biológiai csodáról.
Az Andok keleti oldalának lábainál eredő Caño Cristales Földünk egyik legszínesebb és leglátványosabb folyója, a torkolatáig kb. 100 kilométeres utat tesz meg, számos vízesés és különleges alakzatú sziklafalaktól övezve. Az esős évszakban a vízeséseket, száraz évszakban a folyómeder különleges sziklaképződményeit csodálhatjuk.Azonban ha eljön a két évszak közötti időszak (szeptember-november), a folyómeder szikláit ellepi a kristálytiszta víz (egész az aljig lelátni és nincs benne hal) a napfény pedig lejut a meder aljára  virágba borítva a folyót. Egy itt a folyómeder szikláin, sziklapárkányain élő algafajta,a Macarenia clavigera virágzása hozza létre ezt a fantasztikus „művészi alkotást

 A napfényben a zöld, a kék, a sárga, lila és a piros megannyi árnyalatával szivárvány folyammá változtatja a folyót. A legszebb része a La Macarena település közelében folyik, sajnos azonban nehezen megközelíthető , nincs kiépített út, csak lovon, öszvéren vagy gyalogosan lehet eljutni a folyóhoz. Talán ennek is köszönhető, hogy eddig érintetlen maradt ez az egyedülálló természeti csoda.Ez a jelenség azonban csak rövid ideig gyönyörködtet, mert amint a vízhozam megnő, a folyó sebes sodrása és mélysége miatt a napfény nem jut le a mélybe és az algák és moszatok visszaváltoznak eredeti színűkre.
Az utóbbi években több gerillabázist sikerült felszámolni a kormányerőknek és 2009 óta újra látogatható a park teljes területe. Egy nap max. 20 fő, idegenvezetővel látogathatja a folyót, négy ösvényt jelöltek ki erre a célra. A látogatási rend szigorításával, a lakosság felvilágosításával , környezettudatosságra nevelésével  próbálják a ,,szivárvány folyó" varázslatos természeti szépségét megvédeni  az elkövetkező nemzedékek számára is.Az UNESCO "Az emberiség biológiai öröksége"-vé nyilvánította a nemzeti park egyedülálló ökoszisztémáját.
 több kép is  és  elmentettem párat  de  nagyon szép, érdemes  megnézni az  egész cikket:

http://vilagutazo.blog.hu/2012/08/11/a_szivarvany_folyo
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Érdekességek!!!
« Válasz #3 Dátum: 2015 Augusztus 12, 18:49:01 »
Milyen nyelveket beszélt Jézus?

Az Izraelbe látogató Ferenc pápa és vendéglátója, Benjamin Netanjahu miniszterelnök hétfőn érdekes párbeszédet folytattak Jézus Krisztus anyanyelvéről. Mikor a zsidó állam kormányfője kijelentette, hogy a Megváltó héberül beszélt, az egyházfő rögtön kijavította: "arámiul." Kinek van igaza?
Jézus itt élt, ezen a földön és héberül beszélt" - mondta Netanjahu a Ferenc pápának tolmácsoló fordítónak, utalva a judaizmus és a kereszténység közti szoros kapcsolatra a jeruzsálemi találkozón. "Arámiul" - vetette közbe a pápa, mire a kormányfő így vágta ki magát: "arámiul beszélt, de tudott héberül is."


 

A pápa háromnapos izraeli útját árgus szemekkel követte a világsajtó, az izraeli kormányfővel folytatott eszmecserére pedig sokan felkapták a fejüket.

Jézus a római uralom alatt álló júdeai Betlehemben született, amely ma az izraeli megszállás alatt álló Ciszjordánia területéhez tartozik. Názáretben töltötte gyerekkorát, főként galileai területeken prédikált, Jeruzsálemben halt meg, abban a városban, amely a három ábrahámi világvallás szent helye, és amelyre a zsidóság, illetve a palesztinok is igényt tartanak.

A palesztinok Jézust gyakran nevezik palesztinnak, amit a zsidók nem néznek jó szemmel. Gilad Zuckermann izraeli nyelvészprofesszor a mostani esettel kapcsolatban a Reutersnek elmondta, hogy mind az izraeli kormányfőnek - akinek 2012-ben elhunyt apja, Benzion Netanyahu elismert nyelvészprofesszor volt -, mind az 1,2 milliárd katolikus hívő vezetőjének igaza volt.

"Jézus anyanyelve az arámi volt" - mondta, majd hozzátette, hogy a gyakorlatilag a kihalás szélén álló sémi nyelv szorosan kapcsolódik a héberhez. "Azonban a hébert is ismerte, ugyanis az érvényben lévő vallási előírások ezen nyelven voltak lejegyezve" - egészítette ki. Sebastian Brock, az Oxfordi Egyetem BBC-nek nyilatkozó kutatója is egyetért abban, hogy a hétköznapi nyelv az arámi volt, a hébert pedig az írástudók használták, és a szent szövegek is ezen a nyelven íródtak. A legtöbb kutató egyetért abban, hogy Jézus arámi nyelven prédikált a tanítványainak.

Az arab nyelv abban az időben még nem hatolt be Palesztina vidékére, azonban a latin és a görög elterjedt volt a térségben. "Nem valószínű, hogy Krisztus tudott volna néhány szónál többet latinul" - mondta Jonathan Katz, az Oxfordi Egyetem klasszika-filológusa. Ez a jog és a római hadsereg nyelve volt, Jézus nem valószínű, hogy tisztában lehetett a latin nyelv szépségeivel. A göröggel azonban már más a helyzet, ugyanis a Római Birodalom polgári tisztviselői gyakran használták, a Dekapolisz városaiban, valamint a Jordán-folyó völgyében a görög nyelv - mint lingua franca - és kultúra dominált. "Nem beszélhette tisztán, de jártas lehetett a görögben" - mondta Katz.

Ugyanakkor "nincs egyértelmű bizonyíték, hogy Jézus tudott volna írni bármelyik nyelven is" - mondta Brock. János evangéliumában egy helyütt olvasható, hogy Jézus lehajolt, és "az ujjával írni kezdett a földön", ám a kutató szerint inkább csak rajzolgathatott.

http://mult-kor.hu/20140530_milyen_nyelveket_beszelt_jezus
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Érdekességek!!!
« Válasz #4 Dátum: 2015 Augusztus 25, 09:47:18 »
Ford

 

Detroitban, az USA "autó fővárosában", az igazgatósági épület előcsarnokának a falán, többszörös életnagyságú kép köszönti a látogatót. Idősebb sovány úr, ezüstszínű hajjal és nagyon kék szemekkel. A kép alatt kis tábla: "Henry Ford. Született 1863. Július 30.-án Dearbornban. Meghalt 1947. Április 7.-én Detroitban."

A festmény alatt fényképsorozat, ezzel a felírással: "a Ford kocsi fejlődése." Huszonkét válogatott modellt fényképeztek le.

A kezdet

Ez egy tipikusan amerikai "karriertörténet", amit az "amerikai életforma" bármely propagandistája megírhatott volna…

Henry Ford apját az írországi éhség hajtotta át az óceánon, de az öreg Ford egyike volt azoknak a ritka íreknek, akik a protestáns vallást követték, és annak is a legszigorúbb, legaszketikusabb hívei közzé tartozott. Így Henry Ford egy olyan farmon látta meg a napvilágot, ahol minden este a Bibliát olvasták, s ahol mindenkinek szakadásig dolgoznia kellett.

Ford csak 15 éves koráig járt iskolába, s egész élete során voltaképpen büszke maradt elképesztő műveletlenségére. (Egy ízben perbe is keveredett ez ügyben, és a bíróság előtt a másik fél alapvető történelmi eseményeket kérdezett tőle, hogy bizonyítsa Ford "műveletlenségét". Ezekre persze Ford mind azt mondta, hogy "nem tudom...", végül a sokadik kérdés után begurulva azt válaszolta, hogy ha ezek a kérdések fontosak lennének számára, megnyomna az íróasztalán egy gombot, és a hívására bejövők közül több is akadna, aki kapásból megválaszolná őket. Ezen válaszok meghallgatása után hozná meg a döntését, egyedül ! Erre a bíróság azt a megállapítást tette, hogy aki ilyet mond, az nem lehet "műveletlen". A döntést a vádlónak fogcsikorgatva kellett tudomásul vennie...)

Ez egyike volt azon tulajdonságainak, amelyek alapján a fizetett tollnokai a "kisemberek bajnokát" és "a furfangos ügyvédek, bankárok ellenségét" faragták az egyik legravaszabb és legkönyörtelenebb milliárdosból.

A jövendő milliárdos gyerekkorától fogva érdeklődött minden iránt, ami gép, ami szerkezet, és ami mozog. El kell ismerni, hogy hallatlanul fejlett technikai érzéke volt, és nem félt a kétkezi munkától.

John Tebbel, az "Örökösök" című könyvében az egyik fejezetnek az a címe, hogy "Látogatás a rablóbáróknál", itt érdekesen hasonlítja össze Rockefeller és Ford jellemét. "Rockefeller sem volt írástudó: azt mondta soha sem volt ideje olvasni. Ebben a vonatkozásban Henry Ford olyan volt, mint ő. Ford vagyona XX. századi, maga Ford azonban a XIX. század igazi gyermeke. Nem volt benne semmi modern. Ő volt az örök falusi fiú, a gépek és szerkezetek iránti érzékkel, nagy kíváncsisággal s a könyvek iránti gyógyíthatatlan bizalmatlansággal. Hiányzott belőle Rockefeller fantasztikus érzéke a trösztirányításhoz. Ford nem volt teremtő alkat. Tehetsége abban volt, hogy már létező módszereket javított és szervezett újjá, amíg azokat saját céljaira használhatta. Társainál is erőszakosabb terrorral harcolt a szakszervezetek felemelkedése ellen…"

Mindez azonban még a ködös távolban volt azon a napon, amikor 1876 egy késő őszi délután, amikor a családi lovas kocsin apjával utazva, 12 éves korában, Detroit utcáján először pillantott meg egy gőzmotorral hajtott "ősautót".

Ekkor már szabályos műhelye volt apja farmján, ahol a környékbeliek óráit, és mezőgazdasági gépeit javította. 16 éves volt, amikor úgy döntött, hogy elhagyja a szülői házat. Detroitba ment, ahol először tanonc volt egy kocsigyártónál, majd segéd egy hajómotorokat gyártó üzemben. 23 éves korában visszaköltözött a farmra és megnősült. De csak egy évig bírta falun. Ez alatt az egy év alatt sem dolgozott a földeken, megpróbált traktort fabrikálni, és kísérleti benzinmotorokkal babrált. Amikor visszatért Detroitba, a várost villamos árammal ellátó Edison Compan -nál vállalt munkát.

Az első gépkocsi

Az önéletrajzát írók úgy állítják be a dolgot, mintha ő építette volna az első autót. Ez azonban nem igaz. Ford még névtelen gépész volt Edisonnál, amikor egy Charles Duryea nevű ezermester 1892.-ben megépítette az USA első autóját. A "legenda szerint" Ford detroiti lakásának a konyhájában 1893.-ban építette meg az első, egyhengeres benzinmotorját, amelyet a fürdőkádban próbáltak ki, hogy az olaj ne csepegjen a földre. A benzint állítólag Ford felesége szinte cseppenként, tölcsérrel töltötte a motorba. Ez a konyhaasztalon gyártott motor hajtotta három évvel később az első Ford kocsit.

Csakhogy, nem biztos, hogy valóban így történt. Ford ugyanis évekkel korábban megismerkedett egy King nevű tapasztalt mérnökkel, aki már négyhengeres, négyütemű autómotoron dolgozott, és 1894.-ben ki is próbálta a maga gépkocsiján. Nyilvánvalónak látszik tehát, hogy az a bizonyos "konyhaasztalon gyártott" Ford motor igen sokat köszönhetett King munkájának. Duryea és King nem volt tőkés alkat, tehetségük ellenére nevük elveszett az ismeretlenség homályában, Fordé pedig fogalommá vált…

Miután elkészült az első Ford gépkocsi, a detroiti Edison üzem főnöke elvitte magával Fordot New Yorkba, hogy bemutassa magának a nagy feltalálónak, Edisonnak. Erről a találkozásról csak Ford emlékirataiból tudunk, ami nem a legbiztosabb forrás, annyi mindenesetre bizonyos, hogy Edison, a detroiti vállalaton keresztül kölcsönöket adott Fordnak, aki ily módon vagy egy tucat gépkocsit épített. Ezeknek semmi közük nem volt a későbbi Ford kocsikhoz. Versenyautók voltak, amelyek az első USA-ban rendezett autóversenyen elég nagy sikert arattak.

Ebben az időszakban az Edison és más autórajongók kölcsöneiből autókat építő Ford már kilépett az Edison cégtől, és önállósította magát. Először Detroit Motor Company néven szervezett üzemet, majd 1903.-ban rájött, hogy versenyautókkal nem lehet igazi pénzt keresni, ezért megalapította a Ford Motor Company nevű vállalatát. Mindössze 28 ezer dollárral indúlt, és az összes részvényének az értéke (amelyet jórészt barátok és ismerősök vásároltak meg), nem haladta meg a 150 ezer dollárt.

Ford Edisonnak is felajánlott részvényeket, az öreg feltaláló azonban nem állt kötélnek. Később Edison emlékirataiban ezt írta erről: " először segítettem a fickót - de arra már nem gondoltam, hogy a végén már milliószámra fogja építeni ezeket a nyavalyás kocsikat…"

Az első Ford gépkocsi 1904.-ben, egy évvel az alapítás után jelent meg Detroit utcáin. Időközben a részvényesek egy része elkedvetlenedett, mert nem tartották elég gyorsnak az üzlet fejlődését. Ford ezeket a részvényeket átvette, és 1906.-ban csaknem 60 %-os tulajdonosa volt a cégnek.

A nagy áttörés

Ez 1908.-ban következett be, amikor piacra dobta a híressé vált "T" modelljét. Ebből a kocsiból 1908 és 1927 között 15 millió darabot gyártottak. Ez olyan rekord volt, amelyet a Volkswagen csak 1972.-ben tudott megdönteni !!!

Nehéz megismerni a teljes igazságot, mert a propaganda gépezet kiválóan működött, és gyorsan bevitte a köztudatba, hogy ez egyedül Ford zsenialitásának az érdeme. A korabeli könyvek azonban számos tehetséges mérnökről beszélnek, akiknek Ford hangolta össze a munkáját. Sőt, annak idején az is köztudott volt, hogy Ford áthozatta Franciaországból a Renault egyik 1905.-ös modelljét, műhelyében ízekre szedte a kocsit, és a konstrukciós ötletek egy részét beleépítette a T-modellbe. Akárhogyan is történt a dolog, tény, hogy a T-modell óriási sikert aratott, és a reklámmondata - "Bármilyen színben szállítjuk, feltéve, hogy feketét rendel" - bejárta az USA-t.

A propaganda

A Ford legenda szerzői szeretik hangsúlyozni, hogy e hatalmas üzleti siker szervezője rendkívül egyszerű, puritán ember volt. Keveset evett, egyszerűen lakott, nem ivott és nem dohányzott, korán feküdt le, minden vasárnap templomba járt, szeretett korcsolyázni. Ez a propaganda elképesztően sikeres volt. Az egyszerű amerikaiak számára (kivéve persze Ford saját munkásait, akik közelebbről ismerték), Ford mindig, mint valami "népi szent" jelent meg, aki "munkájából gazdagodott meg", s aki "egész életében a nagybankárok ellen harcolt". Ő jelképezte a ravasz parasztfiút, aki a városba érve becsapja a dörzsölt nagyvárosi fickókat.

A valóság

Ez bizony sokkal szürkébb, és kegyetlenebb, mint a propaganda által életben tartott legenda. A mérnökei kidolgozták 1909 és 1914 között a futószalag gyakorlati alkalmazását. Az eredmény fantasztikus volt: 1913.-ban egy T-modell összeszerelése csaknem 13 óra hosszat tartott. 1914.-ben, alig három hónappal a futószalag bevezetése után már csak 93 percig. Ennek ismeretében egy kicsit másképpen tekinthetünk az ipartörténelembe az "ötdolláros trükk" néven bevonult történetre.

Közvetlenül a futószalag bevezetése előtt az üzemi hajsza olyan fizikai és szellemi megterhelést rótt az akkori körülmények között a dolgozókra, hogy szinte menekültek az üzemből. Ráadásul a napibér kevesebb volt napi 2,5 dollárnál. Ennél már a detroiti üzemek jóval többet fizettek. Az akkori statisztikák szerint a Ford gyár munkásgárdája évente csaknem háromszor kicserélődött. Ekkor hirdették meg a napi 5 dolláros bért. Amit az összeszerelés fantasztikus felgyorsulása után nyugodtan megtehettek.

Meg kell említeni azonban azt, hogy nem mindenki kapta meg ezt a propaganda által hirdetett összeget, csak azok, akik erre "erkölcsileg méltók" voltak… Mindenekelőtt senki sem kapott 5 dollárt a munkavállalás napját követő 6 hónapig. Ezután a nőtlen férfiak sem kereshettek ennyit, de azok sem, akik válófélben voltak. (A statisztikák szerint, két évvel az "ötdolláros trükk" bevezetése után, a munkások 1/3 része nem kereste meg az 5 dollárt !) Eben az időben szervezte meg azt az üzemi kémhálózatát, ami párját ritkította a modern kapitalizmus történelmében. (A "társadalomkutatási osztály" végigjárta a munkáslakásokat, és az után szaglászott, hogy hol található olyan "erkölcstelenség" ami méltatlanná teszi a munkást a napi 5 dolláros bér elérésére).

Az első világháború

Mire kitört, a szaporodó gyárai már napi 2.000 T-modellt gyártottak. Ekkor ezt nyilatkozta: "A háború oka a kapitalizmus. El kell intézni a kapitalistákat, és akkor a háború rögtön eltűnik a föld színéről." Az ellentmondás nem nagyon zavarta. Kibérelt egy hajót, és összetoborzott híveivel elindult Európába, hogy "keresztes hadjáratot hirdessen a békéért". Amint a hajó horgonyt vetett Norvégiában, Ford szépen lesétált a hajóról, beköltözött egy szállodába, és az első adandó alkalommal visszatért az USA-ba.

Saját bevallása szerint - Amerika hadba lépésének pillanatától kezdve, jóformán csak a háborúnak dolgozott. Teherautótól a torpedórombolóig, a tankoktól a hajómotorokig mindent gyártott, amire csak az üzemei képesek voltak. A békeapostol személyi részesedése a cég nyereségéből 1917 és 1919 között csaknem 130 millió dollárt tett ki. Ez tette lehetővé, hogy felvásárolja a cég maradék kisrészvényeit. (Ezek hozamának az érzékeltetésére egy történet: Rosetta Hauss, aki annak idején Fordot Edisonnak bemutatta, 1903.-ban 100 dollárért vásárolt Ford részvényeket. Ezek, a hölgynek, 16 év alatt 96.000 dollár osztalékot hoztak, s amikor ezt Ford fölvásárolta 260.000 dollárt fizetett értük…")

Antiszemitizmus

1933 márciusában Hitler így nyilatkozott: "Véleményem szerint az USA-ban, az egyre erősödő Nemzeti Szocialista mozgalom élén Henry Ford áll. Bajor alapelvekre épülő antiszemita politikája megérdemli legőszintébb csodálatunkat. A lapjában megjelent és a zsidó veszedelemről írt cikkeinek gyűjteményét nemrégiben fordítottuk le, és adtuk közzé milliós példányszámban."

1936 nyarán Ford (elő amerikai állampolgárként !) megkapta Hitlertől a "Porosz Fekete Sas Érdemrend" nagykeresztjét. Ennek megfelelően a második világháború kitörése után Ford hevesen ellenezte Amerika hadba lépését.

A sötét cikksorozat évekig elhúzódó perek és ellenperek évekig elhúzódó kavarodását eredményezte, ami különösen azért volt kellemetlen Ford számára, mert a bizonyítási eljárások során a gyár belső rendőrségének szimatoló módszereire és a munkásellenes terrorjára is fényderült. Ezért végül Ford visszakozót fújt, és kijelentette, hogy "lemond antiszemita nézeteiről", majd üzleti taktikáihoz híven minden felelősséget a lapjának vezércikkírójára hárított, és elbocsátotta.

Szakszervezet elleni harc

Miközben az erőre kapó szakszervezetek sorra kényszeríttették ki a kollektív szerződéseket a nagy trösztöktől, Ford becsapta a kaput a szakszervezet szervezői előtt. Üzemi rendőrségének a vezetését egy többszörösen büntetett előéletű bokszbajnok (Harry Bennett) kezébe tette le, akinek a hivatalos munkaköre "személyzeti osztályvezető" volt. Bennett olyan "kiválóan" végezte feladatát, hogy 1937.-ben az akkor 600 tagú Ford rohamcsapatot már maga Mitchigan állam kormányzója is így jellemezte: "Henry Ford az állam legundorítóbb gengsztereit alkalmazza".

Ennek a belső terrornak néhány epizódja bevonult az ipar és az amerikai munkásmozgalom történelmébe. Ilyen volt a híres "dearborni éhségmenet" 1932.-ben. Ezen a válságon is sokat keresett. 50 - 60 ezer embert bocsátott el, és helyükbe negyedannyi bérért vette fel az újakat. (A híres "ötdolláros trükk" már rég a múlté volt, az új munkásoknak napi 1 dollárt fizetett…)

Az "éhségmenet" résztvevőinek a zöme elbocsátott Ford munkásokból állt. Csak kenyeret, munkát, naponta kétszer 15 perc szünetet és a munkásuk utáni kémkedés megszüntetését kérték a transzparenseiken.

A tüntetőket a városi rendőrség, és Ford rohamosztagosai várták. A rendőrség könnygázzal fogadta a tüntetőket. Erre kőzápor volt a válasz, és ezzel megfutamították a rendőröket. Ford rohamosztagosai és néhány városi rendőr, ekkor belelőtt a tömegbe: négy halott és több mint 50 sebesült maradt a fagyos földön. (Bennettet egy kődarab halántékon találta. Felgyógyulása után, jutalmul a szenvedéseiért, Ford - Lincoln típusú autót kapott gazdájától, később pedig Ford egyik birtokából jókora darabot Bennett nevére íratott, hogy a telken nyaralót építhessen).

A másik ilyen botrány a "River Rouge-i vérengzés" néven ismert. Ez jóval később 1937.-ben történt, és azzal kezdődött, hogy az autómunkás szakszervezet elhatározta, beküldi a szervezőit a Ford üzemekbe, hogy röpcédulákat osztogatva ismertessék a szakszervezet céljait, és szervezkedésre szólítsák fel a munkásokat. Bennett és a velük együttműködő rendőrség persze tudott a tervről, és fegyveresen őrizték az üzemeket. Amikor a szakszervezetisek megpróbáltak bejutni a gyárba, Ford rohamosztagosai brutálisan megrohanták őket. Több szakszervezetis életveszélyes sérüléseket szenvedett (koponya és hátgerinctörések). Amikor néhány óra múlva az áldozatok feleségei tiltakozó röpcédulákat osztogattak az üzem bejárata előtt, a Ford gárda őket is összeverte. Ezután a szakszervezet néhány vezetője kísérelt meg bejutni a gyárba, de Bennett emberei őket is brutálisan összeverték.

Ezután a szakszervezetek pert indítottak Ford ellen, aki évekig harcolt a bíróságon. Nyolc ítéletet hoztak Ford ellen, amelyben kötelezték, hogy engedje meg a szakszervezetek működését a birodalmában. Henry Ford azonban fütyült ezekre a bírósági döntésekre, sőt a Legfelsőbb Bíróság döntését sem teljesítette. Két évvel később (1941 februárjában) a Legfelsőbb Bíróságnak még egy döntést kellett hoznia ahhoz, hogy végül is a szakszervezetek beléphessenek a Ford gyárakba. Az amerikai ipartörténészek egy része ma is úgy véli, hogy Ford valószínűleg még tovább ellenállt volna, ha a második világháború, és az ezzel kapcsolatos munkaerőhiány nem gyöngíti meg a tárgyalási pozícióit.

Henry Ford jellemrajzához hozzátartozik, hogy miután évtizedes - és a szó legszorosabb értelmében vett - véres harca után, végre megtűrte a szakszervezeteket a gyáraiban, nyomban a legfantasztikusabb demagógiába kezdett. Odáig ment el, hogy felajánlotta: "az összes Ford gyártmányt szakszervezeti címkével és védjeggyel lássák el…"

Mire ez lezajlott, a gyárai hatalmasat terjeszkedtek. Sokak szerint a második világháború küszöbén ez volt a világ legnagyobb ipartelepe. Saját teherpályaudvarral, dokkokkal, óriási hengerművekkel rendelkezett. Szinte mindent maga állított elő. Olyannyira, hogy Brazíliában, csaknem egymillió hektárnyi gumi koncesszióval rendelkeztek. Lényegében a gyár egyik végén beöntötték a vasércet és a szenet a saját bányáikból, és a másik oldalon gépkocsi gördült ki.

Mindent felhasznált erőműveiben még a hulladék deszkát és a fűrészport is elégette, a vasművek hulladékát cementtel keverte, és utat épített belőle, az irodai papírhulladék feldolgozására is külön üzemet hozott létre.

A második világháború

Kezdetben hevesen ellenezte Amerika hadba lépését (a Hitlerrel való viszonyát már említettem), de a japán támadás után már nem hangoztatta ezt az álláspontját, mivel tudta, hogy a háború hatalmas profitot fog eredményezni ismételten a számára. Ekkor építette fel a tröszt egyik új, hatalmas üzemét Willow Run városkában. Itt gyártotta a B-24 Liberator bombázót, amiből majdnem 10.000 darabot szállított. Ezen kívül, több mint 50.000 repülőgépmotort, 30.000 tankmotort, és különböző katonai járművek százezreit szállította a hadseregnek. Mindmáig nem lehet megbecsülni, hogy ez a néhány háborús év mekkora hasznot hozott neki.

Hivatalosan fia (Edsel Ford) vezette az üzemet a húszas évektől kezdve, ez azonban nem volt több puszta formalitásnál. Edsel mérsékelt ember volt, aki nem örökölte apja brutális keménységét. Sokak szerint az apjával, és nem utolsó sorban Bennettel vívott harca gyorsította fel halálát. Edselt 1943.-ban ötvenéves korában temették el, és ez után ismét, immár hivatalosan is (a hetvenkilenc éves) Henry Ford vette át a birodalma vezetését.

Új trónörököséül a három unokája közül az idősebbikre esett a választása, aki nagyapja nevét viselte, és Henry Ford II. állt a birodalom élére. Amikor 1945.-ban (28 évesen) "trónra lépett", még nem volt egyeduralkodó, mert nagyapja időről időre erélyesen beleszólt az ügyek intézésébe. Ez a "beleszólás" sok pénzébe került a trösztnek, mert életének utolsó éveiben Ford hibát hibára halmozott.

Henry Ford II.

Első lépésként (amikor megtehette…) megszabadult a Bennett féle gengszter szervezettől. A rendészeti szervezet megmaradt, de "törvényes köntöst" öltött. A gumibot és a bikacsök ideje elmúlt, helyébe a kartotékrendszer lépett. A sortüzeket pedig az FBI-al való együttműködés kiépítése váltotta fel.

Az iparvállalatok, és egyetemek legtehetségesebb fiataljaival teljesen átszerveztette a vállalatot. Ezek a fiatal menedzserek állították talpra azt a céget, ami kb. az amerikai gépkocsi piac 1/3 részét tartja kézben az óta is.

Ha az "öreg" Ford is (Rockefellerhez hasonlóan) felismerte volna az örökösödési és adórendszerben lévő kiskapukat, a család mai vagyona több mint kétszeres lenne, így halála után a céget óriási adókkal terhelték meg.

A helyzetet ("hagyományos módon…") a Ford alapítvány létrehozása mentette meg. Ennek alapításakor az volt a funkciója, hogy a vagyont átmentsék, azóta már az alapítvány óriási összegeket fordít szociális célokra.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Érdekességek!!!
« Válasz #5 Dátum: 2015 Augusztus 25, 09:54:10 »
Onassis

 

1923 késő szeptembere volt, és vihar zúgott az Atlanti-óceánon. Az ócska, 12 000 tonnás olasz teherhajó, a TorycYnaso Di Savoia minden eresztékében recsegett. A hajófenéken, rozsdásodó vascsövek és feltornyozott fahasábok tetején kuporogva ezer olasz és görög emigráns gyötrődött. A hajófenék kijáratánál őrség vigyázott, nehogy az emigránsok kitörhessenek a fedélzetre, és megzavarják a teherhajón berendezett, néhány elviselhető utaskabin lakóit. A vihar tetőpontján, amikor a hajófenéken egymásra zuhantak az emberek, és a gyengébbek már-már fuldokoltak a nyomorúság kibírhatatlan bűzében, a kijáratnál álló őr felé egy kéz húszdolláros bankjegyet nyújtott. A matróz elvette a pénzt, és a csapóajtó nyílásában megjelent egy tömzsi, fekete hajú, 17 éves fiú alakja.

A fiút Arisztotelész Onassisnak hívták, és - ha vesztegetéssel is - kijutott a hajófenék bűzéből, a szabad levegőre. Amikor a vihar kissé elcsendesedett, odabotorkált ahhoz a matrózhoz, aki az édesvíztartály szivattyúját őrizte. Adott neki tíz dollárt, és lemoshatta magáról a hajófenék szennyét.

Hatvan dollárja maradt. Ennyi pénz rejtőzött a I7 éves Arisztotelész Onassis zsebében, amikor Buenos Airesben argentin földre tette a lábát.

Valójában a nagy olajszállító flották jövőbeni királyának, aki majd egy meggyilkolt amerikai elnök özvegyének kezét is elnyeri, gazdag gyermekkora volt. Nem a nyomorúság, hanem a történelem lökte a Tommaso Di Savoia fedélzetére.

A család

Arisztotelész Onassis apja, aki a Szókratész nevet viselte, gazdag dohánykereskedő volt a törökországi Szmirna városában, a mai Izmirben. Nem számított ugyan milliomosnak, de a városban élő görög közösség leggazdagabb tagjai közé tartozott, és arra készült, hogy fiát az oxfordi egyetemre küldi tanulni. Az első világháborút Törökország és Görögország két egymással szemben álló tábor tagjaként harcolta végig. Törökország a németek és a Monarchia szövetségese volt. A görögök, akik évszázadokig éltek török hódoltság alatt, az antant oldalán harcoltak.

A háború végén, az egymást követő Párizs környéki béketárgyalások idején Anglia és Franciaország bátorították az akkori polgári liberális görög miniszterelnököt, Venizeloszt, hogy terjessze ki Görögország szuverenitását Konstantinápolyra (Isztambul), és Kisázsiában a kulcsfontosságú Szmirna elfoglalásával szilárdítsa meg a meghódítandó területek stratégiai helyzetét. (A valódi cél az volt, hogy kiragadják a Fekete-tenger kijáratát, a Dardanellák tengerszorosát a törökök kezéből.)

A görög hadsereg 1919-ben valóban elfoglalta Szmirnát, és Szókratész Onassis, Venizelosz rajongója szervezte meg a város gazdag görög kereskedői között a megszálló hadsereget támogató - és megfelelő információkkal ellátó - politikai társaságot.

Az ellencsapás nem késett sokáig. A görögök rohama és a megszálló hadsereg kegyetlenségei felszínen tartották a török nacionalizmus lángját, és a szultán összeomló birodalmának kormánykerekét megragadó Kemál Atatürk csapatai ellentámadásba lendültek. 1922 őszére a "nagygörög" álmok szertefoszlottak. Szmirnát is visszafoglalták a törökök, és a szó legszorosabb értelmében kiirtották a görög lakosságot. Hat nap alatt 5000 görög lakta házat és görög üzletet gyújtottak fel, és 120 000 ember lelte halálát a földig rombolt városnegyedekben.

Szókratész Onassis nem volt egyszerű görög, hiszen a város leggazdagabb kereskedői és a görög inváziós hadsereg pénzügyi támogatásának megszervezői ködé tartozott. Őt börtön várta, kínzással kicsikart vallomások után bírósági tárgyalás és csaknem biztos halál.

A menekülés

A 16 esztendős Arisztotelész Onassis, a család legidősebb, szabadlábon lévő férfisarja azonban már akkor sejtette, hogy csaknem minden megvásárolható. Az elnéptelenedett Onassis ház pincéjében rejtőző pálinkakészletet szétosztotta a környéken elszállásolt török tisztek között, cserébe egy szabad mozgást biztosító igazolványért. Ezzel az igazolvánnyal bejutott Szmirna porig égett, hajdani görög kereskedőnegyedébe, és apja irodájának romjai között megtalálta Szókratész Onassis egyik acélkazettáját, benne ötezer dollárral. Ebből háromezret arra költött, hogy megvesztegesse a török katonai bíróságot és kiváltsa apját a börtönből. A másik kétezer dollárt a szmirnai amerikai konzul helyettese kapta, amiért soron kívül feljuttatta az Onassis családot a Görögország felé tartó, túlzsúfolt menekülthajók egyikére.

Az összeomlást követő fantasztikus népvándorlásban akkor másfélmillió görög áramlott az egyébként is óriási gazdasági nehézségekkel küzdő ötmilliós Görögország felé. Arisztotelész Onassisnak, aki már gyermekkorában ösztönszerűen tudta, mire való a pénz, akár amerikai alkonzulról, akár szivattyút őrző matrózról van szó, elég volt egy pillantás Athénra, hogy tisztában legyen a helyzet kilátástalanságával. A család 1923 nyarán érkezett Athénba, és Arisztotelész már augusztusban a Tommaso Di Savoza mélyén kuporogva hajózott Buenos Aires felé.

A kezdet

Az első hónapok Argentínában olyan munkával teltek, amely legfeljebb milliomos karrierekről szóló, Hollywood őskorában készített filmekben volt "hihető".

Volt rakodómunkás a kikötőben, pincér egy lebujban, tányérmosó egy görög vendéglő konyháján.

Az első befektetés

Egy esztendeig tartott, amíg az otthonról görög, török és angol nyelvtudással érkező, de időközben már olaszul és spanyolul is beszélő Arisztotelész Onassis állást kapott a Dél-Amerika telefonhálózatát kézben tartó, akkor növekvő amerikai óriáströszt, az ITT (International Telephone and Telegraph) argentínai leányvállalatánál. Heti 40 dollár volt a fizetése, ami akkor Argentínában komoly pénznek számított. Az ifjú Onassis, aki 20 dollárt költött arra, hogy a bűzlő hajófenékből kiléphessen a fedélzetre, és tízet arra, hogy vízzel végiglocsolhassa a testét, az első 40 dollárt arra költötte, hogy legjobb ruhájába öltözve megjelenjék Buenos Aires egyik előkelő jachtklubjában, és felvételét kérje. A megfelelő helyre juttatott vesztegetés mellett ez volt a később híressé vált "Onassis recept" második alkotóeleme, a kapcsolatszerzés kezdetei.

A dohány piac

A jachtklub új tagja - amikor éppen nem tartózkodott a klub valamelyik vitorlásán - úgy lakott és élt, mint egy koldus. Egészen addig, amíg az első ezer dollárt összegyűjtötte. Akkor írt apjának, aki a korábbinál szerényebb körülmények között, de azért sikeresen folytatta Görögországban a dohányüzletet.

Argentínában akkor ismeretlen volt a görög dohány, kubai dohányt kevertek az Egyesült Államok déli részén termesztett fajtákkal. Az apjától kapott dohánymintákkal Arisztotelész Onassis az ITT irodáiban végzett munka után megkezdte ügynöki körútjait. Feladatát megkönnyítette, hogy a nagy importőrök jó része tagja volt a jachtklubnak…

Két esztendő alatt Onassis betört az argentin dohánypiacra, az argentin főváros gyáraiban felhasznált dohánymennyiség egyharmada az ő közvetítésével importált görög és török dohányfajtákból állott. A dohányüzlet 1925-ben kezdődött, amikor Onassis 19 esztendős volt. Két esztendő múlva, 1927-ben százezer dollárja volt…

A pénzt a pénz keresi. Onassis, akinek üzleti ösztöne és tehetsége a zsenialitás határait súrolta, pontosan tudta, miképpen kell használni ezt az ősi mechanizmust. Százezer dollár felett megjelent az Onassis recept harmadik összetevője, A jól elhelyezett vesztegetés és a kapcsolatszerzés birtokában a parancs, kockáztatni!

Az első hajó üzlet

Montevideo kikötőjében egy néhány ezer tonnás, félig elsüllyedt tankhajót mostak a hullámok. Több mint egy esztendeje rozsdásodott már a vízben. Onassis átment Montevideóba, beszállt egy motorcsónakba, körülhajózta a roncsot, és a helyszínen kiszámította, mennyi pénzt adhat érte. Az üzletet egy órán belül megkötötte. A tankhajót kiemelték, tízezer dollárért rendbe hozták, és két hónap múlva Onassis ötvenezer dollár haszonnal adta el. Ez volt az első hajóüzlete.

Közben folytatódott a dohánybehozatal, sőt a hajók immár gabonát, gyapjút, sót és nyersbőröket is szállítottak hazafelé vezető útjukon Európába Onassis számlájára.

1929-ben, 23. születésnapján, hat esztendővel az után, hogy partra szállt Argentínában, Onassis vagyona elérte az egymillió dollárt. A "vesztegetni - kapcsolatot keresni - kockáztatni" hármas jelszót páratlan energiával érvényesítette. Olyan fizikuma volt, hogy kora gyermekkorától kezdve legfeljebb három-négyórányi alvásra volt szüksége. Akár 48 vagy 72 órát is végig tudott dolgozni egyhuzamban. Ilyenkor a harmadik nap végén 12-14 órás álomba zuhant, s utána frissen ébredt.

A kapcsolatok

vonatkozásában az állami, illetőleg kormányszintet az első millió meghódításának esztendejében elérte. A görög kormány, amelynek ekkor is Venizelosz volt az elnöke, ebben az időben olyan vámrendelkezéseket vezetett be, amelyek súlyosan megadóztatták az olyan országokból érkező behozatalt, amelyekkel Görögországnak nem volt hosszú lejáratú kereskedelmi szerződése. Ez számos görög és amerikai üzletember érdekeit sértette, de Onassis volt az egyetlen, aki ezért csatába indult.

Hónapokon keresztül levelekkel (és ajándékokkal) árasztotta el Buenos Aires és Athén kormányhivatalnokait, majd Görögországba utazott, és kihallgatást kért Venizelosztól, arra hivatkozva, hogy apja a szmirnai megszállás idején nagy, áldozatokat hozott a görög hadsereg támogatására.

Venizelosz fogadta a fiatalembert, átvette a görög-argentin kereskedelmi egyezmény megkötésére vonatkozó javaslatot, majd az egészet átküldte a külügyminisztériumba. Néhány nappal utóbb Onassis megjelenhetett a külügyminiszter irodájában, aki meglehetősen unottan fogadta. Körmeit reszelgetve beszélt Onassisszal, és azt ajánlotta, hagyja meg telefonszámát a miniszteri titkárságon, és majd értesítik javaslata sorsáról.

Onassis felállt, majd jobb lábával felrúgta a karosszéket, amelyben addig ült, s így szólt a zajra összerezzenő külügyminiszterhez: "Miniszter úr, úgy gondoltam, hogy hajlandó komolyan megvizsgálni egy olyan ügyet, amely fontos Görögország számára. Ön azonban félig aludt, amíg beszéltem, és úgy látszik, jobban érdeklik a körmei, mint a görög külkereskedelem."

A miniszter az ajtóból hívta vissza Onassist, aki két hét múlva argentin állampolgár létére görög diplomáciai útlevéllel, mint a Venizelosz kormány rendkívüli megbízottja utazott Buenos Airesbe. Újabb három hét múlva megkötötték a görög-argentin kereskedelmi szerződést, és Onassis lett Görögország argentínai főkonzulja. Az áruáradat ismét megindult, és ezzel együtt meggyorsult az Onassis vagyon növekedése is.

Ismét a hajók

E jelentős kezdeti sikerek után, de a gazdagok világának mércéjével még mindig igen szerény anyagi eszközök birtokában fordult Onassis érdeklődése a hajók felé. Voltaképpen sem visszamaradt levelezése, sem töredékes önéletrajza, sem a róla szóló könyvek nem adnak magyarázatot arra, hogy miért vonzotta a hajók és a kereskedelmi flották világa.

Feltehető, hogy szerepe volt az ügyben az első sikeres manővernek, a félig elsüllyedt teherhajó kiemelésének és a vele szerzett gyors haszonnak. Egy másik valószínű magyarázat az, hogy a szokásos kereskedelmi ügyletek már túlságosan is rendezetten és békésen folytak, nem elégítették ki azt a rendkívül összetett, haszon, kaland és kockázat után egyszerre megnyilvánuló vágyakozást, ami a szuper gazdagok első, hatalmat és vagyont teremtő generációját általában jellemzi.

1931 telén, amikor a nagy világgazdasági válság elérte mélypontját, Kanada egyik legnagyobb hajózási vállalatának immár két esztendeje vesztegelt és rozsdásodott egy kisebb kereskedelmi flottája, Montreal kikötőjében. Több mint tíz hajóról volt szó, amelyek eredetileg egyenként kétmillió dollárba kerültek, de még a gazdasági válság mélypontján is megértek százezret.

A válság miatt azonban a hajóknak nem volt munkájuk, és a tulajdonosok, a csőd szélén álltak. Onassis megjelent Montrealban, megnézte a hajókat, és kiválasztotta azt a hatot, amely a legjobb állapotban volt. Utána letett az asztalra a hat hajóért 120 000 dollárt, pontosan annyit, mint azok ócskavas értéke. A bukás szélén álló vállalattól megkapta a hajókat, de ebbe a kockázatvállalásba majdnem belebukott. Csaknem két esztendeig kellett várnia, amíg szállítmányt tudott szerezni parányi flottájának, időközben négy hajót (némi haszonnal) el is kellett adnia, mert rájött, hogy a válság miatt csak kettőt tud foglalkoztatni.

A nagy ötlet

Ez a kettő azonban csakhamar busás profitot hozott, mégpedig azért, mert Onassis - elsőként a későbbi nagy flottacsászárok közül - felfedezett és könyörtelenül kihasznált egy páratlan lehetőséget, az úgynevezett "kedvezményezett zászló" elvét.

Volt - és van - a világon néhány ország, amelynek kormánya azzal próbálja növelni jövedelmét, hogy különleges adókedvezményeket biztosít olyán hajótulajdonosoknak, amelyek a szóban forgó ország flottanévsorába vétetik fel, jegyeztetik be a hajóikat. A "kedvezményezett zászló" két kulcs országa az Onassis vagyon születésének időszakában Panama és Libéria volt.

Az adókedvezményeken kívül ezek az országok más csemegével is csábították a vállalkozó kedvű hajótulajdonosokat. Tilos volt szakszervezetet alakítani, rendkívül lazák voltak a biztonsági előírások, és nem volt minimális bér. Panamában azokban az években mindössze 500 dollárt kellett lefizetnie annak, aki hajózási társaságot akart alapítani. Hasonló volt a helyzet Libériában. Ténylegesen ekkor (és egészen a 80-as évekig) Panamának és Libériának valójában egyáltalán nem volt kereskedelmi flottája. Az évék során azonban amerikai, angol, görög, arab és más nemzetiségű tulajdonosok hajóinak százai szántották az óceánokat panamai és libériai zászló alatt. Névlegesen, a statisztikák rovataiban Panama és Libéria kereskedelmi flottája a tőkés világ flottáinak rangsorában a negyedik-ötödik helyen állott.

Az egész alig volt több könyvelési kérdésnél meg annál a lehetőségnél, hogy különösen gazdásági válság és nagy munkanélküliség idején, kíméletlenül le lehetett szorítani a béreket, és büntetlenül kockáztatni a másutt megkövetelt biztonsági előírások elhanyagolásával a matrózok életét.

Onassis akkor ismerte fel ezt a lehetőséget, amikor még távolról sem vált általános gyakorlattá. Két hajója volt csak, de azok már panamai zászló alatt futottak, és üzemben tartásuk feleannyiba került, mint a világ kereskedelmi hajózása felett akkor uralkodó nagy angol és skandináv társaságok költségszintje. Az Onassis flotta gyorsan nőtt, és a milliók szaporodtak.

Újabb nagy ötlet

Alig telt el néhány esztendő, Onassis ismét kockáztatott, és megint helyesen mérte fel az átlagüzletember számára még alig észrevehető, bontakozó világgazdasági irányzatokat. 1934 táján, amikor vagyona már a tízmillió dolláros határt súrolta, káprázatos, drága festményekkel zsúfolt luxuslakásokat tartott fenn Londonban, Párizsban és New Yorkban, és nevét kezdték megismerni a hajózási üzlet arisztokratái, úgy vélte, hogy rövidesen elkövetkezik a világgazdaságban az olaj korszaka.

Az olaj szállításához pedig hajók kellenek, egészen másfajta hajók, mint amilyenekkel a szenet szállítják. A világgazdasági válság voltaképpen még mindig tartott, és a nagy norvég meg svéd hajógyárak mindössze 10 százaléknyi készpénz lefizetése ellenében is vállalták hajók építését. Akkoriban az olajszállító hajók átlagos nagysága alig érte el a tízezer tonnát. Ennél nagyobb tankhajó már kivételesnek számított. Onassis Svédországban megrendelt egy 15 000 tonnás tankhajót, amely az Ariszton nevet kapta. Utána még két rendelés következett: az Arisztofanész és a Buenos Aires.

Az Ariszton egymaga 700 000 dollárba került, de csak 70 000-et kellett érte előre kifizetni készpénzben. Alig készült el, Onassis (miután a "kedvezményezett zászlót" kihasználva, olcsóbban szállított legtöbb vetélytársánál) megszerezte első nagy olajszállítási üzletét. A nemzetközi olajdzsungel egyik nagy "magányos farkasa", J. Paul Getty bízta meg azzal, hogy Kaliforniából olajat szállítson Japánba a legendás hírű kereskedőház, a Mitsui kikötőibe. Az Ariszton egy év alatt 600 000 dollárt keresett, noha még ki sem volt fizetve… Hasonlóan nagy hasznot hozott az első két esztendőben az Arisztofanész és a Buenos Aires is.

A világháború

Közben Európa felett lassan beborult a politikai égbolt, az Onassis hajók azonban jobban futottak, mint valaha. Szállítottak nyersanyagot és alkatrészeket a fegyverkező náci Németországnak, és szállítottak a spanyol polgárháború idején a fasisztáknak meg a köztársaságiaknak egyaránt. Mindenkinek, aki megfizette a taksát. Ezekből a háború előtti évekből származik Onassis klasszikusnak tekinthető nyilatkozata: "Mint görög, a Nyugathoz tartozom. Mint hajótulajdonos, a kapitalizmushoz tartozom. Azt az országot szeretem legjobban, ahol legkevésbé korlátoznak, és a legkevesebb adót követelik tőlem…"

Amikor kitört a világháború, Onassis három nagy tankhajója Svédországban rekedt. Mindhárom hajó éppen svéd kikötőben tartózkodott. A svéd semlegesség egyik "különlegessége" volt az a hitleri Németország és Svédország közötti egyezmény, amely szerint minden külföldi hajó, amely éppen svéd kikötőben horgonyoz, nem mozdulhat a háború végéig. (A svédek így adtak biztosítékot Hitlernek arra, hogy ezeket a hajókat nem lehet a szövetségesek oldalán felhasználni.)

Miközben a három nagy Onassis tankhajó Svédországban vesztegelt, az immár több tucat teherhajót számláló Onassis flotta óriási profitot hozott gazdájának a háborús években. Egy amerikai hajózási szakértő, Ernest Leiser így írt erről a hadiszállítók üzleteiről szóló könyvében: "A legtöbb hajó rendkívül rossz állapotban volt. Igaz, amíg tönkre nem mentek, hasznosan szolgálták a szövetségesek háborús erőfeszítéseit és még hasznosabban tulajdonosuk bankszámláját. A háborús zónában elképesztően magasak voltak a fuvardíjak."

A háború éveiben így dagadt tovább a vagyon, és a gazda, aki szerette az "édes életet", újabb, az előzőnél is fényesebb lakosztályba költözött New York, egyik legdrágább felhőkarcolójának, a Ritz toronynak a tetején. Ezekben az években birtokot is vásárolt magának New York közelében, Long Islanden, a kiváltságosok számára fenntartott Osztriga-öbölben. Rendszerint itt töltötte a hétvégeket a Fox filmgyártó tröszt görög származású elnöke, Skouras meg két másik dúsgazdag görög hajótulajdonos, Livanos és Niarchos társaságában.

E háborús évek egyik különlegessége volt, hogy valamilyen csodája folytán a hitleri haditengerészet torpedói elkerülték az Onassis hajókat. A statisztikák szerint 450 olyan hajó dolgozott a háború alatt a szövetségeseknek, amelyek görög tőkések tulajdonában voltak. Ezek közül 360-at elsüllyesztettek a német tengeralattjárók. A 360-ból csak egyetlen volt Onassisé. (Ezért persze megkapta a magas biztosítási ősszeget.) E különös véletlen az amerikai belső elhárítás, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) figyelmét sem kerülte el. Az FBI abból índúlt ki, hogy Onassis argentin állampolgár, és noha Argentína formailag semleges volt, Peron diktatúrája idején a nácikkal rokonszenvezett. (A háború után német háborús bűnösök tucatjai találtak menedéket Argentínában.)

A nácikkal fenntartott kapcsolat szálai jórészt Peron politikai ambícióktól fűtött feleségének, Eva Peronnak, "Evitának" a kezein futottak keresztül. Márpedig az FBI értesülései szerint a régóta "nőhabzsoló" hírében álló és hollywoodi filmsztárokkal cicázó Onassist gyengéd szálak fűzték Evitához. Így történt, hogy maga Roosevelt hagyta jóvá az FBI igazgatójának, J. Edgar Hoovernek azt az utasítását, hogy Onassist a háború tartamára helyezzék megfigyelés alá. Ettől kezdve az FBI rendszere, lehallgatta telefonbeszélgetéseit, az elhárítás pénzügyi osztálya pedig üzleteit kísérte figyelemmel. Bizonyítékokat azonban nem tudtak szerezni. Tényleges eljárást sohasem indítottak, s amikor a Ritz torony tetején Onassis teraszát bevilágították a második világháború befejezését köszöntő tűzijáték rakétái, vagyona már meghaladta a harmincmillió dollárt.

A házasság

Közvetlenül a második világháború után két eseménysorozat zajlott le Onassis életében, amelyei döntően befolyásolták további karrierjét. Az első Livanos-Niarchos-Onassis-klán létrehozása volt Abban az időben Livanos volt a világ legnagyobb magánkézben lévő flottájának tulajdonosa. Az arányokat tekintve, a mellényzsebéből kifizethette volna az egész Onassis flottát. Livanos egyik lányát, Tinát Onassis, a másikat, Eugéniát Niarchos vette feleségül.

A várakozással ellentétben a házassági kapcsolat nem jelentett üzleti szövetséget. Éppen ellenkezőleg, Onassis és Niarchos között megkezdődött egy több évtizedes küzdelem, amely rányomta bélyegét, a világ nagy magánflottáinak történetére. (Onassis egyszer így nyilatkozott kapcsolatukról: "Általában azzal töltjük az időt, hogy megpróbáljuk elvágni egymás torkát. Időnként azután leülünk a vacsorázó asztalhoz, és tisztességesen viselkedünk a Hölgyek kedvéért.")

USA-ban

A második és immár világgazdasági jelentőségű eseménysorozat, Onassis és a nagy amerikai olajtrösztök háborúja. Az Onassis flotta különösen felduzzadt akkor, amikor a háború alatt amerikai állami pénzen épített több ezer amerikai teherhajó közül a legjobbakat, Onassis bagóért megvásárolta. Ezeket a hajókat Liberty-ship, azaz Szabadság-hajó néven ismerték a háború alatt, és az eladásukról szóló törvény értelmében csak amerikai állampolgár vehette meg őket.

Ez nem okozott különösebb nehézséget. Tina Livanos, Onassis ifjú felesége amerikai állampolgár volt, és a több tucat hajót az ő nevére vásárolták. Egy ideig az Egyesült Államok főügyésze kísérletezett ugyan az üzlet megvétózásával, de eredménytelenül. Onassis ugyanis közölte az amerikai hajóépítőipar vezetőivel, hogy a következő néhány évben 50 millió dolláros rendelést ad gyáraiknak. A magas szintű korrupció gépezete működésbe lépett. A szabálytalanságot eltussolták, és Onassis megtarthatta a Szabadság-hajókat. Ezek jórészét olajtankhajóvá alakították át, és a félig még romos nyugat-németországi hajógyárakban újabb, minden addiginál nagyobb tankhajók is épültek Onassis számára. E sorozat utolsó tagját Hamburgban, 1954-ben bocsátották vízre. 30 000 tonnájával a kor legnagyobb olajszállító hajója volt, és az Al Malik Saud (Szaúd király) nevet viselte.

Szaúdi üzlet

A névválasztás nem volt véletlen, és az sem, hogy a szokásos pezsgő helyett a hamburgi kikötőben a mekkai forrásból származó szent vízzel avatták a hajót. Az Al Malik Saud építése több mint egy esztendeig tartó titkos tárgyalás eredménye volt, amelyet az akkor már 100 millió dollárnyi vagyonnal rendelkező Onassis Ibn Szaúd utódjával, az 1953-tót 1964-ig uralkodó Szaúd királlyal folytatott. Persze senki sem tudja, hogy hány millió dollár áramlott, a tárgyalás ideje alatt a királyi pénztárba, és az ügyeket intéző szaúdi hercegek svájci bankszámláira. Annyi tény, hogy Szaúd király és Onassis megállapodást kötöttek, ezentúl a nagy amerikai trösztök kezében lévő Arab-Amerikai Olajtársa. (ARAMCO) által termelt szaúd-arábiai olaj szállítására az Onassis flottának elsőbbségi joga van.

Az olajtrösztök tomboltak, és tombolt a rivális rokon, Niarchos is. Niarchos (feltehetően valamelyik Livanos lánytól) megtudta, hogy Onassis egymillió dollárral megvesztegette a szaúdi királyi ház egyik hercegét, aki éppenséggel a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be. A vesztegetést azonban bizonyítani kellett. Előkaparták az amerikai hírszere szolgálat, a CIA egyik közismert ügynökét, Rober Maheut, aki később a multimilliomos Howard Hughes és a CIA közötti kapcsolatok építője volt Tárgyi bizonyítékokat Maheu sem tudott szerezni.

Az olajmonopóliumok CIA kapcsolataival azonban Onassis, bármilyen gazdag volt is, már nem versenyezhetett. Így a CIA felhatalmazást adott Maheunak, hogy a vesztegetésről szóló hírt, mint "megbízható információt" közzé tegye a nagy amerikai lapokban. Ezzel persze nemcsak Onassist, hanem Szaúd királyt is meg akarták leckéztetni.

A lecke sikerült. Szaúd király, aki akkor már éles harcbán állott féltestvérével és későbbi utódjával, Fejszállal, kénytelen volt egyetlen tollvonással megsemmisíteni az Onassisszal kötött megállapodást. Ráadásul a nagy olajmonopóliumok bojkottálni kezdték az Onassis flotta hajóit. Pusztán a tétlenségre ítélt hajók kikötői és fenntartási költségei hetenként több százezer dolláros veszteséget okoztak a görög hajómágnásnak.

Visszatekintve, valószínűleg ez volt az Onassis karrier kritikus pontja. Ha az olajmonopóliumok tartósan fenn tudják tartani a bojkottot, összeroppantják Onassist…

A nagy fordulat

A világpolitika azonban közbeszólt. Az olajtársaságok bojkottja 1955-ben kezdődött el. Nasszer 1956-ban államosította a Szuezi-csatornát, majd az angol-francia-izraeli beavatkozás után lezárták a Szuezi-csatornát, s a keskeny vízi úton elsüllyesztett hajók hosszú évekig lehetetlenné tettek minden forgalmat. A szuezi útvonal lezárása egy csapásra megnyitotta az olajtankhajók aranykorát.

A Közel-Keletről és mindenekelőtt a Perzsa-öböl országaiból származó olaj többé nem haladhatott keresztül a csatornán, a hajóknak meg kellett kerülniük Afrikát. Így kétszer annyi hajóra volt szükség, és az út tizenkét nappal hosszabb lett. A válság előtt, egy tonna olaj szállítása a nagy nyugat-európai finomítókba tonnánként körülbelül 4 dollárba került. Néhány hónappal a csatorna lezárása után Onassis, aki már ekkor a világ egyik legnagyobb magántankhajó flottájának a birtokosa volt, tonnánként 60 dollárnyi szállítási költséget zsebelt be. Ez azt jelentette, hogy minden egyes úton kétmillió dollárt keresett. Amikor 1957-ben részben megnyitották a csatornát, és megindult a korlátozott forgalom, Onassis több százmillió dollárral volt gazdagabb, és túlélte a nagy olajtársaságok bojkott kísérletét.

Monaco

Ebben az időben már elérkezett arra a szintre, hogy a monacói, hercegség ideiglenes "megvásárlása" csak afféle könnyed, játékos kalandot jelentett a számára. Persze azért ez is üzlet volt, nem is akármilyen. Onassisnak ebben az időben már New Yorkban, Londonban, Párizsban és Buenos Airesben voltak irodái, luxuslakásai és kastélyai. A legfényűzőbb talán a francia Riviérán, Nizza és Cannes között. (Ebbe a palotába költözött annak idején VIII. Edward angol király, amikor házassága miatt le kellett mondania az angol trónról, és windsori herceg néven morzsolta életének hátralévő évtizedeit.)

Onassis nemcsak egy hercegségre kiterjedő, "játékszert" szerzett magának a közli Monacóban, hanem egyben pénzügyi támaszpontot is, amelynek klímájánál csak időtörvényei voltak enyhébbek. Rövidesen megszerezte magának Rainier monacói herceg barátságát, s miközben közösen hancúroztak vidám és vállalkozó kedvű francia filmcsillagocskákkal a herceg számos kastélyának egyikében, Onassis emberei a párizsi tőzsdén felvásárolták a Mente-Carlo Fürdőtársaság részvényeit.

Ezzel Onassis ellenőrzése alá került a monacói hercegség jövedelmének nagy részét szolgáltató világhírű játékkaszinó, s egyben korlátlan lehetősége nyílt arra, hogy dollármilliókat érő telektrükköket bonyolítson le a nagy hatalmú fürdőtársaság részvénytöbbségének birtokában a hercegség égész területén. Amikor Rainier herceg feleségül vette a híres amerikai filmszínésznőt, Grace Kellyt, Onassis egymillió dollárt adott az ifjú párnak, és az esküvői jachtra Onassis egyik repülőgépe szórta a vörös és fehér szegfűket. (A piros-fehér: Monaco nemzeti színei.)

A franciák

A Monaco epizód voltaképpen a francia kormány nyomására ért véget. Párizs, és benne a szigorú erkölcsű De Gaulle, nem nézte jó szemmel, hogy a korábban egyértelműen francia politikai ellenőrzés alatt álló hercegség egy akcióiban nem korlátozható és időnként homályos üzletekbe is bonyolódó milliárdos, magánjátszóterévé váljék.

A francia kézben lévő monacói rádió a 60-as évek derekától kezdve heves kampányt indított Onassis ellen, és a francia bankok korlátlan hiteleket ígértek a hercegnek, ha visszavásárolja Onassistól a fürdőtársaság részvényeit. Miután formailag mégsem "játszótérről", hanem egy államról volt szó, nemcsak a pénz, hanem az állami bürokráciasúlya is lehúzta a mérleg serpenyőjét. A monacói államtanács francia ösztönzésre törvényt hozott új fürdőtársasági részvények kibocsátásáról. Ezzel egy csapásra megszüntette Onassis részvénytöbbségét.

A tanács egy másik határozata utasította a társaságot, hogy részvényenként 16 dollárért vásárolja vissza az Onassis kezében lévő értékpapírcsomagot. Onassis tiltakozott, azt állítván, hogy egy részvény legalább 50 dollárt ér. De csapdába került, csak a monacói legfelsőbb bírósághoz fordulhatott, annak tagjain pedig ott nyugodott De Gaulle tábornok szigorú tekintete. Végül Onassis kénytelen volt kiengedni kezéből a hercegséget. Egyike volt ez ritka vereségeinek. De ahhoz, hogy ezt elszenvedje, az operett ország mögött álló igazi hátalom pénzügyi súlyára is szükség volt.

"A" jacht

Onassis következő játékszere - amely haláláig végigkísérte - a több millió dollárért épített fényűző luxusjacht volt, amelyet lányáról Christinának nevezett el. Az csak e játékszer külső fényét növelte, hogy a fedélzet közepébe egy ősi krétai mozaikpadlót építettek be. Szükség esetén a mozaik egy gombnyomásra lesüllyedt, és a fedélzetet úszómedence foglalta el. A nemes trópusi fából készült padlók, a több száz éves japán lakkajtók, a francia impresszionisták és El Greco képei a szalonokban, a bálpult bálnabőrrel fedett székei, a sierrai márványbók készült fürdőszóba esztendőkön keresztül a nagy nyugat-európai képes lapok álmélkodó riportjainak tárgya volt.

A Christina azonban nemcsak luxushajó volt, hanem Onassis nemzetközi politikai és üzleti kapcsolatainak szervezési központja is. A hajó olyan telefonszisztémával volt felszerelve, hogy a fedélzetről pillanatok alatt el lehetett érni telefonon a világ bármely pontját. Külön, közvetlen telefonvonalat vezettek a világ legnagyobb tőzsdeközpontjaiban létesített Onassis ügynökségekhez. S ha személyes jelenlétre volt szükség, a hajó hátsó fedélzetén állandóan készenlétben állott egy vízi és szárazföldi leszállásra egyaránt alkalmas repülőgép.

Igazi, legendásan "édes élet" folyt a Christina fedélzetén. Greta Garbótól Marlene Dietrichen át Elizabeth Taylorig filmsztárok tucatjai vonultak fel a krétai mozaikpadlón, és ezen a hajón virágzott ki a nőfaló Onassis életének egyik nagy kalandja, viszonya Maria Callasszal, a 60-as esztendők operaszínpadainak egyik legtündöklőbb csillagával.

Mindez óriási nyilvánosságot kapott, akárcsak az, hogy mindennap kétszer külön repülőgép szálltotta Párizsból a frissen sült kenyeret a jachtra…

Onassis azonban ezen a hajón másképpen kereste meg a maga kalácsát. A világpolitika sorsát befolyásoló hatalmasok is állandó vendégek voltak a hajó fedélzetén. Jelenlétük olyan sajátos kapcsolatrendszert nyitott meg Onassis számára, ami megkönnyítette üzleti és tőzsdei manővereit, és lehetővé tette, hogy semmibe vegye a "közönséges emberekre", sőt a közönséges tőkésekre is, vonatkozó törvényeket…

Churchill

E hatalmasságok közül talán a legbizalmasabb, és legjelentősebb kapcsolat Winston Churchillhez fűzte Onassist. Churchill 1957-ben jelent meg először a Cltristina fedélzetén, és attól kezdve haláláig minden esztendőben több hónapot töltött Onassisszal. (A hajókirály egyik életrajzírója, Frank Brady szerint Onassis többször és hevesen, és mindig szélsőjobboldali pozícióból, támadta a szovjetellenesség valóságos apostolának számító Churchillt. Főképpen azért, amiért szerinte a második világháború utolsó szakaszában tartott jaltai értekezleten nem kényszerítene keményebb magatartásra Roosevelt elnököt a Szovjetunióval szemben.

(Aligha kell mondani, hogy az első találkozás és Churchill halála között eltelt nyolc esztendőben Onassis az angol üzleti, világ és benne az angol érdekeltségű nagy nemzetközi monopóliumok legtitkosabb politikai és személyi kapcsolatainak ismerőjévé vált.)

Churchill állandó vendég volt, szinte lakónak számított. De nem hiányzott a fedélzetről Adenauer sem, az a bonni kancellár, aki végleg lehorgonyozta Nyugat-Németországot az amerikai érdekszférában, s akinek kancellársága idején nemzetközi méretekben kibontakozott az újjászülető német trösztök tevékenysége.

Kennedy

Ennek a hajónak a fedélzetén találkozott első ízben Churchill és John Fritzgerald Kennedy, az Egyesült Államok későbbi elnöke. Jacqueline Kennedy, az elnökség felé törő ifjú szenátor felesége is ekkor lépett először a hajó fedélzetére. A kapcsolat akkor sem szakadt meg, amikor férjét már elnökké választották. Jacqueline Kennedy a titkosszolgálat embereinek kíséretében és a volt elnök, Roosevelt fiával együtt látogatta meg Onassist a hajón.

A fiatal Roosevelt akkor az amerikai kereskedelmi minisztérium államtitkára volt, és nem nagy fantáziára volt szükség annak felderítéséhez, hogy többről van szó, mint egy vakációzó elnöki feleség, meg egy lovagias kereskedelmi államtitkár udvariassági látogatásáról. Az amerikai szenátusban heves bírálatok hangzottak el a Jacqueline Kennedy, Roosevelt páros látogatása miatt. Korrupciót is emlegettek, és azt, hogy Onassis Roosevelten keresztül, a kereskedelmi minisztériumot akarja felhasznál az amerikai hatóságokkal szemben még mindig tisztázatlan ügyeinek rendezésére.

Annak jellemzésére, hogy a Christina fedélzetén szövődő kapcsolatoknak milyen politikai, és szükségszerűen üzleti, jelentőségük volt, érdemes idézni a Washington Post egyik vezető szerkesztőjének, Benjamin Bradlee-nek Beszélgetések Kennedyvel című könyvét. (Bradlee egyébként egyike volt azoknak, akik a Washington Post szerkesztőségében Nixon elnöksége idején az emlékezetes Watergate botrány leleplezését irányították.) Bradlee megemlíti: Kennedy világosan látta, hogy a közelgő, 1964-es elnökválasztásokon sok kárt okozhat esélyeinek az Onassis kapcsolat. Megkérte feleségét, mondja meg Onassisnak, hogy ne tegye be lábát az Egyesült Államok földjére az 1964-es választások előtt. Egy másik alkalommal Kennedy arról beszélt, hogy miután bízott az 1964-es választás megnyerésében, kit szeretne utódjának látni 1968-ban. Bradlee kérdésére azt válaszolta: "Eredetileg azt szerettem volna, ha Franklin Roosevelt lenne az utódom, de ő az Onassis jachton tett látogatásával lehetetlenné tetté magát."

Onassis kapcsolatrendszerének kiépítettségére jellemző, hogy amikor Kennedy elnököt meggyilkolták, Onassis a jacht fedélzetén már néhány órával később megkapta a Fehér Ház protokollfőnökének külön telefonhívását, amely a Fehér Házba invitálta temetési díszvendégként.

William Manchester az elnökgyilkosság körülményeivel foglalkozó Egy elnök halála című könyvében meglehetősen dermesztő képet fest a Fehér Ház lakóinak és vendégeinek viselkedéséről ezekben a végzet teljes napokban. Nem elhanyagolható már az sem, hogy Onassison kívül az egyetlen, a családi körhöz nem tartozó vendég McNamara volt, az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon későbbi ura, a Ford cég vezérigazgatója, majd utóbb a Világbank vezetője. Ez önmagában is adhat némi fogalmat a kapcsolatok mélységéről és arról, hogy mit jelenthetett mindez az Onassis vállalkozások könyvelése számára.

A Manchester beszámoló talán legjellemzőbb, és leginkább visszataszító, epizódja az volt, hogy min nevettek a ház vendégei a temetés küszöbén. "Vacsora utáni kávénál - írja Manchester - hegjelent Robert Kennedy igazságügy miniszter, a meggyilkolt elnök fivére, és előhúzott egy tréfás dokumentumot, amely szerint Onassis kötelezettséget vállalna arra, hogy vagyonának felét felajánlja Latin-Amerika éhező szegényeinek. Az ötletet nagy vidámság fogadta, és ugratták Onassist, hogy írja alá. A hajómágnás végül előhúzta töltőtollát, a viccokmány alá görög betűkkel odakanyarította a nevét, majd kijelentette, görög betűkkel írt aláírását nem lehet cégszerűnek tekinteni, egyébként pedig azt a töltőtollát használta, amelynek tintája egy idő múltán láthatatlanná válik..."

Újabb házasság

Ebben az emberi. és politikai atmoszférában bontakozott ki a meggyilkolt elnök szinte "nemzeti intézményként" tisztelt özvegyének és a homályos ügyletekbe bonyolódó milliárdos hajómágnásnak szerelmi regénye. Akárcsak a meggyilkolt elnök, az elnöki tisztségre pályázó következő Kennedy testvér, Robert is politikailag veszélyesnek tartatta az Onassis kapcsolatot, nem is beszélve a házasságröl. Az 1968-ás elnökválasztást megelőző kampány idején kereken megtiltotta sógornőjének, hogy az elnökválasztás időpontjáig kapcsolatot tartson Onassisszal. Amikor 1968-ban Robert Kennedyt is meggyilkolták, Onassis kommentárja így hangzott: "Ez tragédia Amerika szemára, de Jacqueline most végre megszabadult a Kennedyektől."

Ilyen előzmények után került sor az akkor "világrengető" eseménynek számító frigy megkötésére a szmirnai dohánykereskedő fia és a meggyilkolt Kennedy elnök özvegye között. Az egész bonyolult kapcsolatot, amelynek politikai és gazdasági üzleti kihatásai mindmáig ismeretlenek, végig átszőtte Onassis üzleti manővereinek hálója.

Érdemes ezért néhány rendelkezést idézni, a 173 cikkelyből álló házassági szerződésből. Az adatok Többet mondanak minden szenvedélyes kommentárnál. 1. Jacqueline Kennedy a házasságkötéskor hárommillió dollárt kap adómentes kötvények formájában. 2. Ha Onassis utóbb úgy dönt, hogy elhagyná feleségét, kártalanításként tízmillió dollárt fizet minden, a házasságban töltött esztendőért. 3. Ha Jacqueline Kennedy úgy dönt, hogy az ötödik házassági évforduló előtt hagyja el férjét, mindössze húszmillió dollárt kap. Ha öt esztendő után hagyja el, a húszmillión kívül tíz év alatt még kétmillió dollárt kap. 4. Ha Onássis meghal, és a házasság még nem bomlott szét, az özvegy százmillió dollárt kap. 5. Onassis havi tízezer dollárt fizet Jacqueline Kennedy, New York-i különlakásának fenntartásáért, hétezret orvosi költségekre, fodrászra és kozmetikusra. Havonta tízezer dollárért vásárolhat Jacqueline Kennedy új ruhákat, és Onassis hatezer dollárt folyósít havonta a feleségét őrző testőrökre.

Miközben az "édes élet" felszíne alatt a Christina az Onassis birodalom üzleti és politikai intrikáinak kínzó főhadiszállásává változott. A tulajdonos vagyon hivatalos beismerés szerint meghaladta az egymilliárd dollárt. "A rejtett tartalékokat" is figyelembe véve, a beavatottak nem hivatalosan kétmilliárdról beszéltek. Ebben a szakaszban Onassis hosszú évekig tartó kísérletet tett arra, hogy egy ország - ezúttal igazi ország - tényleges "tulajdonosává" váljék.

Görögország

Érthető, hogy a hadművelet célpontjaként hazáját, Görögországot választotta. Amikor 1957-ben Karamanliszt, Görögország köztársasági elnökét első ízben választották görög miniszterelnökké, a konzervatív, jobboldali politikus nyomban kapcsolatot keresett Onassisszal.

Felajánlotta, hogy vegye át a fejletlen és veszteséges görög légiforgalmi vállalatot, és építsen nagy hajógyártó üzemet görög földön. Alig hangzott el az ajánlat, jelentkezett az ellenfél rokon: Niarchos. A vetélkedés mögött egy gigászi méretű, de teljesen soha fel nem tárt korrupció húzódott meg. Karamanlisz és pártja Onassist támogatta. Az akkor már rég trónon ülő görög királyi család és mindenekelőtt a tényleges hatalmat kézben tartó Friderika anyakirálynő, (a hitleri leány szervezet volt vezető tagja) Niarchos mellett tör lándzsát. A támogatást egyik fél sem adta ingyen.

A csata végül is kompromisszummal végződött Niarchos megkapta a hajóépítő üzem létrehozásának jogát, Onassis viszont a görög légiforgalom korlátlan ura lett. Olympic névre keresztelte légitársaságát, és már az első évben 15 millió dollárt költött fejlesztésre. Közben a Karamanlisznál lényegesen haladóbb szellemű és pénzügyi szempontból is puritán Papandreu lett Görögország miniszterelnöke. Tőle kért Onassis 30 millió dollár állami hitelt, hogy azon légitársasága számára három új óriásgépet vásárolhasson.

Az erőviszonyokra, és a hajócsászár stílusára, jellemző, hogy amikor Onassis megjelent. Papandreu irodájában, még követeléseket is támasztott. Először is azt igényelte a kormánytól, hogy beruházásainak hasznát magas szinten államilag garantálják. Másodszor: a kormány vállalja el, hogy állami erővel megakadályoz a jövőben minden sztrájkot az Olympic légiforgalmi vállalatnál. Ebben az esetben, mondta Onassis a miniszterelnöknek, nemcsak hajlandó elfogadni a 30 milliós állami hitelt, hanem egymilliót Papandreu is kap belőle. Egy miniszterelnök pártjának mindig szüksége van pénzre.

Ez a kísérlet mindenesetre nem járt sikerrel. Papandreu a szó szoros értelmében kidobatta irodájából Onassist, és utasítást adott titkárainak, hogy többé a színét sem akarja látni.

Újabb fordulat

A történelem ismét fordult. És megint - mint Szuez esetében - Onassis javára. Papandreu kormányát a görög hadsereg ezredeseinek fasiszta puccsa megdöntötte, és megkezdődött a modern történelem egyik szenvedésekkel terhes, véres korszaka. Az amerikaiak a változást azzal ünnepelték, hogy a Boeing repülőgépgyártól Onassis megkapta azt a repülőgép vásárlási hitelt, amelyet Papandreu megtagadott tőle. Az Olympic első tengerentúli járatai már arról az athéni repülőtérről indultak, amelynek fehér márványcsarnokát a katonai diktátor, Papadopulosz fényképe díszítette.

Onassis az első gesztusokból felismerte, hogy az ezredeseket meg lehet fizetni, és páratlan lehetőség nyílik számára, ha szerencséje van, magához ragadhatja az egész görög gazdaság irányítását.

Néhány nappal azután, hogy Onassis feleségül , vette Jacqueline Kennedyt, repülőgépe felszállt a Christina fedélzetéről, és Athén felé vette útját. (A hajón egyébként meglehetősen nyomott volt a hangulat. A régen elhagyott első feleség, Tína Livanos gyermekei, a már felnőttkorba lépett Alexander és Christina leplezetlenül utálták az új asszonyt, akiről az ugyancsak faképnél hagyott Maria Calias a következő vitriolos kijelentést tette, "Jacqueline Kennedy férjhez ment, hogy legyen nagyapja a gyerekeinek. ")

Athénban a mindenható és számára mindennél fontosabb üzlet várta Onassist. Arról tárgyalt a junta embereivel, hogy nagyszabású beruházásokat hajt végre a görög gazdaságban. Az első menetben 400 millió dollárról volt szó. A beruházási terv alumíniumkohó, egy sor könnyűipari üzem, hajógyár és egy szállodahálózat létrehozását írta volna elő. A több évre terjedő beruházási terv a legnagyobb gazdasági vállalkozás volt Görögország történetében.

A diktatúra azonban nem számolt az idővel. Az ezredesek úgy gondolták, uralmukat megszilárdíthatják, ha minél több pénzt préselnek ki Onassisból, persze a megfelelő profit ígéretével. A hajócsászár ebben a vonatkozásban engedékenynek mutatkozott, és néhány nappal a tárgyalások megkezdése után már 600 millió dolláros beruházásról volt szó. Ekkor azonban a diktatúra emberei váratlanul gyűlölt vetélytárssal, Niarchosszal is tárgyalni kezdtek.

Ettől fogva már hárman ültek a gazdasági sakktábla előtt, és a tárgyalások üteme lelassult. Kemény és könyörtelen volt az alku. Az ezredesek tudták, akármelyik "nagyragadozó" mellett döntenének is, az lesz a görög gazdaság koronázatlan királya és az ország valóságos "második diktátora".

Tudta ezt Onassis is, és a Christina fedélzetén szövődött kapcsolatrendszer segítségével a világ tőkés piramisának csúcsain keresett támogatást. Az Egyesült Államokba utazott, és a Julie nevű elnöki jacht fedélzetén titokban találkozott Nixon elnökkel. Nyilvánvaló volt, hogy a Fehér Ház támogatását akarta megnyerni a görög gazdaság irányításának megkaparintásához. Az elnöki jachton lefolytatott tárgyalások részletei persze soha nem kerültek nyilvánosságra. Amikor azonban később Nixon csillaga lehanyatlott, a különböző kongresszusi vizsgáló bizottságok feltárták, hogy Onassis több millió dollárt "adományozott" Nixon választási alapjához, s az összegek egy része a Kaliforniában akkor épülő elnöki rezidencia szépítését szolgálta.

A junta bukása

A történelem fordulata azonban most az egyszer kedvezőtlen volt Onassis számára. A görög katonai junta megbukott, még mielőtt Onassis magához ragadhatta volna hazája egész gazdaságának irányítását. Az új kormány számára pedig egyszerűen lehetetlen volt, hogy tovább tárgyaljon azzal az emberrel, aki hajlandó lett volna dollár százmilliókkal "alápolcolni" a diktatúra rendszerét.

Valószínűleg ez a pont, a Görögország feletti teljes gazdasági hatalom megszerzésének lehetősége, volt Onassis pályafutásának csúcsa.

A vagyon persze továbbra is növekedett, s Onassis egyike maradt azoknak a "nagyragadozóknak", akik megtartják vagyonuk felett az abszolút, személyes uralmat.

Utolsó évek

A csúcsról csak lefelé vezethetett az út, s ezt az utat tragédiák is szegélyezték. Onassis fia, Alexander, az Onassis birodalom örököse, repülőgép szerencsétlenség áldozata lett. Christina lánya, a jacht névadója, akit lázas sietséggel kezdtek bevezetni az üzleti élet labirintusaiba, nehezen bírta a terhelést, és férjtől szeretőig, majd onnan az idegorvosig tántorgott. Maga Onassis 1974-ben súlyos beteg lett. A betegség neve: myasthenia gravis, legfeltűnőbb tünete pedig az izmok általános ernyedése és gyengülése. Leglátványosabban a felső szemhéjat mozgató izmoké. Onassist kortizonnal kezdték kezelni, de a kór terjedését nem lehetett megállítani. Szemét csakhamar már csak úgy tudta nyitva tartami, ha szemhéját ragtapasszal magasra húzta, és a tapaszt halántékához erősítette…

A vég látnivalóin közeledett. De az utolsó nagy üzleti "dobás" még hátravolt. S Onassis üzleti manipulációkkal eltelt élete végén méltó befejezésként, Jacqueline Kennedyt csapta be.

Az eredeti házassági szerződés egyik legfontosabb pontja úgy szólt, hogy ha Onassis a házasság alatt hal meg, az "elnök özvegye" 100 millió dollárt kap. Később ehhez, amikor Onassis végrendeletet készített, még hozzáfűzték, hogy Jacqueline Kennedy férje halála után 200 000 dollár évjáradékot kap. Gyermekei nagykorúságukig évi 25 000 dollárt. Ezek az alapon "Jackie" miközben felragasztott szemhéjú férje oldalán a világ legdrágább mulatóit járta, legalább 125 millió dollárra számíthatott.

Csak éppen arról nem tudott, hogy azokban a hónapokban, amikor a hajócsászár a görög gazdaság sorsáról tárgyalt a fasiszta ezredesekkel, a beruházás egyik titkos feltételéül azt szabta meg, hogy diktatúrát szolgaian kiszolgáló törvényhozás változtassa meg az ország örökösödési törvényeit !

Az ezredesek készséggel teljesítették ezt a feltételt. A hatalmukban lévő parlament a legnagyobb csendben hozott egy törvényt, amelynek hivatalos neve "külföldön élő görög állampolgárok örökösödési ügyeit érintő szabályzat" lett. De nevezhették volna egyszerűen "Onassis törvénynek" is, hiszen ő kérte, és az ő testére szabták.

Lényegében arról volt szó a törvényben, hogy ha egy görög és egy nem görög állampolgár görög területen házasságot köt, akkor az aláírt házassági szerződés pénzügyi rendelkezései érvénytelenek. Ugyanakkor a nem görög állampolgárságú házastárs nem kaphatja meg a férj vagyonának egynegyedét sem, mint ezt egyébként a görög törvények előírják. Csak a végrendeletben számára kikötött járadékot veheti fel.

1975. március 15-én, egy szombati napon Onassis meghalt, egy párizsi kórházban. Jacqueline Kennedy néhány nap múlva megdöbbenve értesült arról, hogy ő lett a szmirnai dohánykereskedő fiának utolsó üzleti áldozata.

Ezen a végső húzáson Onassis kerek 100 millió dollárt "keresett".

Immár nem a maga, hanem az Onassis flotta számára, amelyet a "nagyragadozó" halála óta "szürke" és szorgalmas menedzserek vezetnek Christina Onassis nevében és gazdagodására.


http://www.erdekessegek.hu/index5_13.htm
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Érdekességek!!!
« Válasz #6 Dátum: 2016 Április 24, 10:43:24 »
Az egész világon hallható az égből érkező rejtélyes hang

Hír24
Megjelent: 2015.05.19. 11:40
Olyan, mintha egy trombita, egy nyikorgó ajtó és egy légvédelmi sziréna elegye szólna, és senki sem tudja, pontosan mi okozhatja.

Az elmúlt tíz évben egymás után jelentek meg egy furcsa, egyáltalán nem eviláginak tűnő jelenséget bemutató videók a YouTube-on. A világ minden tájáról származó felvételeken egy, látszólag a semmiből érkező rejtélyes hangot lehet hallani – valamint rémült, vagy a meglepetéstől tátott szájjal álló embereket látni, aki megdöbbenve csak annyit tudnak kérdezni: „Mi ez a hang?”A jelenségre egyelőre nincsen pontos magyarázat, így persze ötletekből sincsen hiány, amik a valószínűtől egészen a totális hülyeségekig terjed. Ott vannak azok, akik a közelgő apokalipszis hangjainak tartják, vagy földönkívülieket gondolnak a hangok mögé, esetleg valamilyen titkos kormányzati kísérletet.A tudományos megközelítést valló emberek – mint például a NASA – szerint a legvalószínűbb magyarázat, hogy a bolygó „háttérzörejét” lehet hallani. A tudósok szerint biztosan valamilyen geofizikai ok áll a „hümmögés” mögött, de az, hogy mi, nem tudni. Lehet a tektonikai lemezek mozgása, földrengések hangjai, az atmoszférában szétrobbant meteorok hanghullámai esetleg napkitörések hatása
??? ??? ??? ??? van több videó is érdemes megnézni
http://www.hir24.hu/tech-tud/2015/05/19/az-egesz-v...


és még egy videó <a href="http://www.youtube.com/watch?v=-1IIUcNI0cw" target="_blank">http://www.youtube.com/watch?v=-1IIUcNI0cw</a>
Kevesebb megtekintése
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25