Szerző Téma: Történetek  (Megtekintve 4352 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történetek
« Dátum: 2015 Július 30, 17:00:49 »
AZ AJTÓ

 
(Görög Tibor)

Régi történet szól arról, hogy két szerzetes csodás ígéretet talált egy pergamen lapon. E szerint a világ ezer útjának végén van egy ajtó, ahol összeér a menny és a föld. Aki ezen az ajtón bekopogtat, az előtt megnyílik, s küszöbén átlépve meglátja az Istent.

A két szerzetes hosszú szabadságot kért. Elhagyták a kolostort, s útnak indultak, hogy megkeressék azt az ajtót. Bejárták a világ ezer útját. Találkoztak ezer kísértéssel, tengernyi szenvedésen vergődtek át. Megöregedtek és elfáradtak ugyan, de Isten közeli látásának vágya fiatalos tűzzel vitte őket egyre tovább.

Egy napon célhoz értek. Ott volt az ajtó, ahogy a régi írás ígérte. Ott a küszöb, s azon túl... - majd Isten. A várva várt pillanat itt volt, az ajtó megnyílt, szemüket behunyták, úgy lépték át meghatottan a küszöböt.
Amikor kinyílt ismét szemük - kolostorukban találták magukat. Ugyanott, ahonnan sok évvel azelőtt csodavárón elindultak. Asztalukon a nyitott Biblia feküdt, kint megszólalt a harang reggeli imára és a napi munkára...
                                                     
(Görög Tibor: Csendes szobák - nyitott ablakok c. könyvből)
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #1 Dátum: 2015 Július 30, 17:12:34 »
AZ ÓRÁSMŰHELYBEN

 
Egy órásműhelyben a polcra tettek egy éppen elkészült kis órát. Ott állt két idősebb óra között, amelyek buzgón ketyegték másodperceiket.
- Úgy, most tehát rajtad a sor – mondta az egyik a kettő közül. – Sajnállak! Most ugyan vidám vagy, de várj csak, majd ha egy évben több mint 31 milliószor ketyegsz, akkor erőd végén leszel.
- Micsoda, 31 milliószor ketyegni! – kiáltotta íjjedten az újonnan jött. - Arra sosem volnék képes! – és kétségbeesésében azonnal meg is állt.
Ekkor beleszólt a beszélgetésbe a másik óra:
- Te buta jószág, minek hallgatsz ilyen szóbeszédre? Nincs semmi baj. Egyszerre mindig csak egyet kell ketyegned. Próbáld meg újra, ugye, ez nem is nehéz? És most még egyet, ezt is ugyanolyan könnyen, és most csak így mindig tovább.
- Ó, hát ez egyenként nem is nehéz! Akkor újra kezdem! – kiáltott megkönnyebbűlve az új óra. Összeszedte magát, és bátran ketyegett tovább, egyszerre mindig csak egyet. Nem számolta sem a napokat, sem a hónapokat, de az év végére 31 milliót ketyegett, és szinte észre sem vette.

Bár csak mi, keresztények is csak egyik másodpercet a másik után vennénk, és nem az egész évet egyszerre! Az ÚR imádságában a „mindennapi” szükségekről van szó (Máté 6:11). „ Ne aggódjatok tahát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” – mondja az ÚR (Máté 6:34). És ez az ígéret négyezer év után is érvényes: „....élteden át tartson erőd!” (5.Mózes 33:25)
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történetek
« Válasz #2 Dátum: 2015 Augusztus 02, 19:37:32 »
FONTOS VAGY

Az osztálytársaimmal ellentétben, én "a város rossz végéből" jöttem. Míg sok osztálytársam luxusautóval érkezett, én két busszal tudtam eljutni az iskolába. Ha késett valamelyik busz, nem értem időben oda, és a délutáni elfoglaltságokon sem tudtam részt venni. Nem voltak barátaim. Éreztem, hogy lenéznek, mikor megtudták, hol lakunk, mi édesapám foglalkozása, és hogy édesanyám csak egy háztartásbeli. Elkezdtem Istenhez imádkozni, hogy adjon nekem egy barátot. És idővel nemcsak egy barátot adott, hanem egy egész baráti társasággal ajándékozott meg.
Sem a szüleim, sem a bátyám nem tudták befejezni az iskolát, de nagy áldozatot hoztak azért, hogy én tanulhassak. Végül tanár, majd lelkész lettem. Ahhoz, hogy mindezt elérjem, meg kellett értenem, hogy Isten nemcsak meghallgatja imáinkat, hanem mindnyájunkat elfogad, engem is.
Örülök, hogy Isten nem az alapján értékel minket, hogy milyen végzettségünk van, vagy hol és milyen anyagi körülmények között élünk. Ő egyszerűen szeret minket, és szeretetkapcsolatban akar lenni velünk.

Imádság: : Drága Urunk, köszönjük, hogy neked mindannyian fontosak vagyunk, függetlenül attól, kik vagyunk és honnan jöttünk. Ámen.

Isten úgy szeret, amilyenek vagyunk.
Jeanette Krige (Gauteng, Dél-Afrika)

Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid. (Zsolt 139,14)
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #3 Dátum: 2015 Augusztus 02, 19:44:36 »
AZ IGAZI KINCS

Sokakhoz hasonlóan, én is aggódom néha, mi lesz velünk a jelenlegi gazdasági helyzetben. A nehéz időkben az anyagi javaktól reméljük a biztonságot és boldogságot; és azért, hogy jobban érezzük magunkat, néha még a nem létező pénzünket is elköltjük.
Erre emlékeztetett nemrég az az idegen, aki a templomban az előttem lévő padban ült. Piszkos és ápolatlan volt, de érdeklődve hallgatta a prédikációt, és örömmel énekelte az énekeket. Amikor körbeadták a kosarat, láttam, hogy némi aprót dobott bele. Habozás nélkül adott.
Mi pedig, akik szerencsésebbek vagyunk, mint ez az ember, gyakran nem fizetünk tizedet, nem töltünk rendszeresen időt Istennel, nem szánunk időt és pénzt arra, hogy segítsünk a szegényeknek és a hajléktalanoknak. Gyakran még egy kedves szó sem jut az idegennek, nincs időnk a magányossal beszélgetni, vagy hetente egy órát segíteni az ingyen konyhán.
Elhatároztam, hogy nem töltök többé annyi időt azzal, hogy földi kincseket gyűjtsek, hogy így még inkább Isten igéje szerint tudjak élni.

Imádság: : Drága Urunk, segíts, hogy engedelmeskedjünk a te igédnek, azok javára, akiket te szeretsz. Ámen.

Éljünk úgy, hogy az emberek lássák Isten szeretetét a cselekedeteinkben.
Shaun McHardy (Fokváros, Dél-Afrika)

Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben. (Mt 6,20)
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #4 Dátum: 2015 Augusztus 06, 15:16:06 »
A megrepedt cserépedény

 

Egy indiai legenda szerint egy férfi minden nap a falu szélére járt vízért egy új és egy régi edénnyel.Az öreg edény már meg volt repedve, csorgott a víz belőle és a hazafelé úton a fele kifolyt. 2 éven keresztül minden nap ugyanazt az utat tette meg a férfi.Az új edény büszke volt, a teljesítményére és tudatában volt annak, hogy teljes mértékben megfelelt arra, amire készítették. Míg az öreg edény majd meghalt szégyenében, hogy a feladatát nem tudta tökéletesen ellátni még akkor is ha tudta, hogy a repedések a hosszú évek hűséges munkájának a következményei voltak. Úgy szégyellte magát, hogy egy nap amint a kútnál pihentek így szólt a férfihoz:

- Sajnálom, hogy minden alkalommal csak félig telt edénnyel érsz haza így csak félig tudom a szomjadat oltani.

A férfi elmosolyodott és azt mondta:

- Nézz jól körül hazafelé az úton!

Így is tett az edény és látta, hogy az ő oldalán az árok széle sokkal zöldebb volt.

-Látod, hogy a te oldalad sokkal szebb - mondta a férfi. Mindig is tudtam, hogy repedések vannak rajtad és így kihasználtam ennek az előnyét. Virágokat, salátát és más zöldséget ültettem és te minden alkalommal megöntözted őket. Így rózsát szedhettem,hogy a házunkat szebbé tegyük, a gyerekeim salátát, káposztát, hagymát ehettek. Ha te nem olyan lennél, amilyen vagy, akkor mindez nem lenne.


/Paolo Coelho/

Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, ezek teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékesé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak amilyen, s a jót meglátni másokban.



Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #5 Dátum: 2015 Augusztus 25, 19:09:00 »
A mai egy igaz történet ami  velem történt ma :


Ma egy érdekes történetnek lettem a főszereplője,már pár napja irt az unokatestvérem Angéla aki Linz ben dolgozik és lakik hogy ma fog jönni Budapestre de csuppán 2 órája van a vonattól a buszig , utazik tovább Szatmárnémetibe, és szeretne találkozni velünk.
igy hát 1 órakor elindultunk a Keleti pályaudvar felé, útközben irtam neki smst egy lámpánál , észre vettem a járda szélén egy barna pénztárcát, , szóltam Karcsinak ,mivel a lámpa piros volt kiugrottam a kocsiból és felvettem körbe néztem, nem volt senki ott vissza futottam a kocsiba és máris zöld volt, indultunk tovább, az Angéla már várt , be ültünk egy kávézó teraszára és amig Karcsival beszélt kerestem hátha találok egy telefon számot , a pénztárcában pénzt , személyigazolvány , jogosítvány forgalmi engedély , stb... nagyon sok minden volt , de telefon szám nem , tudtam hogy aki elvesztette Szabó Zsolt biztos nagyon el lehet keseredve , sok mindene volt a pénztárcába, de találtam egy telefonszámot egy burkoló, azonnal felhivtam és kérdeztem hogy ismeri Szabó Zsolt urat aki Pomázból van ? le is adta a telefonszámát , felhivtam és el mondtam neki hogy ne aggódjon nálam van a pénztárcája és megvan mindene , pénz személyigazolvány jogosítvány forgalmi ,minden megvan, nagyon hálásan felkiáltotta hogy áldja meg a Jó Isten magát, nos igy most nem sokkára várom hogy eljöjjön hozzánk a pénztárcáért. én meg hálás vagyok az Urrnak hogy én találtam meg a pénztárcát és vissza tudom adni igy tudok egy embernek egy kis örömöt szerezni
Most ment el a Szabó Zsolt áldja meg őt az Úr,
érdekes amit mesélt , az utóbbi időben ebben a rohanó világba , ideges volt türelmetlen volt az emberekkel, de ma miután hívtam és beszélt velem , átértékelt mindent , jobbaknak látta az embereket és azt mondja hogy a mai napon mintha vissza kapta volna hitét Istenben , mondtam neki hogy az Úr nagyon szereti őt , akart nekünk pénzt adni mert ha nemén találom meg a pénztárcát akkor ő mivel a Mohfilmnél dolgozik holnaptól munka nélkül lett volna mert ő ott pirotechnikus mérnők , de csekkolni kell és igazolványok nélkül nem mehet be, pénzt akart adni , vacsorát fizetni , vagy ingyen mozi jegyet nekünk , de nem akartam elfogadni mert nem ezért adtam vissza mindenét ,hanem nagyon hálás vagyok hogy minket használt az Úr hogy egy ember vissza kapta a hitét és érezte hogy imádkozik valaki érte!
valóban csodálatos a Mindenható!!!
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #6 Dátum: 2015 Szeptember 23, 09:09:56 »
(Bruno Ferrero): A jel

Egy fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:
– Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé.
Áradt a szó belőle, miközben mesélte, hogy egy szegény, de becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett, mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és meglátogassák őt a börtönben. És azt is tudta, hogy túl tudattalannak érzik magukat ahhoz, hogy levelet írjanak neki. Mivel választ nem kapott, nem írt nekik többet.
Szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. Bocsánatukért könyörgött, amiért csalódást okozott nekik.
Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami éppen a házuk előtt haladt el… Ott, ahol felnevelkedett és ahol még most is élnek szülei.
Szüleinek megírta, hogy ha megbocsátanak, egy jelet kér tőlük. Olyant, melyet jól lát az autóbuszból… Ha még visszafogadnák őt, kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha nem látja ezt a jelet, nem száll le az autóbuszról, és örökre eltávozik életükből.
Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. Nem mert kinézni az ablakon. Biztos volt benne, hogy az almafán nem fogja meglátni a szalagot.
Útitársa végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a fiút:
– Cseréljünk helyet! Majd én figyelek az ablakból.
Alig néhány ház előtt haladt el az autóbusz, amikor a nő meglátta az almafát.
Könnyeivel küszködve kedvesen megérintette a fiatalember vállát:
– Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják.

Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.
Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.
Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.

Bruno Ferrero nyomán
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #7 Dátum: 2015 Szeptember 23, 09:36:28 »
Tóth-Máthé Miklós: Mi lett volna ha...?

A kereskedő felesége reggeli áhítatra indult a templomba. Ahogy kilépett a kapun, megbotlott egy kőben és teljes hosszában elvágódott. Várandós volt, terhességének harmadik hónapjában.
Sikoltására kiszaladtak a cselédek, felemelték az úrnőt, bevitték és lefektették.
– Hívjátok az uramat... – suttogta az asszony, de alig mozdultak a szolgálók, már sietve jött a házigazda is. Leült az ágyra, megsimogatta az asszony lecsüngő kezét.
– Doktort! – parancsolta a tétován ott ácsorgó cselédeknek, aztán a feleségére tekintve ezt mondta: – Nincs semmi baj, kedves...
Amikor az öreg doktor megérkezett, a kereskedő kiment a szobából és a kapu előtt megkereste azt a vétkes követ. Nekigyürkőzött, kicibálta a helyéről, aztán teljes erejéből az utca kövezetéhez vágta. Szikrázva pattant apró. darabokra.
– Átkozott – lihegte a kereskedő –, és éppen az én kapum előtt... Kit okoljak érte?! Kit?!
Erőtlennek érezte magát, idegesnek, alig várta, hogy az orvos befejezze a mustrát. Legszívesebben berohant volna a házba, hogy minél előbb megtudjon mindent. Óráknak tűnő percek vánszorogtak ezalatt.
– Minden lehetséges – jelentette ki a doktor a vizsgálat után. – Világra hozhat egészséges gyermeket is, de éppenúgy esendően nyomorultat. Vagy akár halottat. Bízzunk Istenben, uram.
– Nem akarok nyomorékot! – kiáltotta a kereskedő. – Bizonyosságot szeretnék, tudni kívánom a valót!
– Istentől kérdezze... – tárta szét a kezét az orvos. – Tőle, aki látja a nem láthatót is.
Egy hétig feküdt a kereskedő felesége és amikor felkelt a betegágyból, igyekezett nem gondolni az esetre. De az ura szótlan volt, komor, csüggeteg. Többször elment otthonról, a barátok társaságát kereste. Aztán egyszer maga mellé ültette asszonyát és ezt mondta neki:
– Meglátogattam a menhelyet és szörnyű látványban volt részem. Megannyi torzszülött nyújtogatta felém a kezét, bambán rámmeredve, idétlen, makogó hangon kéregettek. Aprópénzt szórtam szét közöttük, de a kezem remegett és megszédültem attól a töménytelen nyomorúságtól.
Az asszony sírt. A kereskedő nem vigasztalta. Keményen, makacsul hallgatott. „Az ember – gondolta –, tudjon úrrá lenni még a legreménytelenebb helyzeteken is. A sírás a gyengék menedéke.”
– Lakik a városban egy nő – mondta –, Reginának hívják... Sok szerencsétlen asszony, megesett lány kereste már fel. Úgy hírlik jól dolgozik és segít a bajbajutottakon. Hallgass rám és ne ellenkezz. Amit kérek, annak az ártatlannak az érdekében is teszem.
– Négy gyermeket temettünk már el – nézett rá kétségbeesetten az asszony –, és most ezzel meg az angyalcsinálóhoz küldenél? Átkozott legyen a gondolat, mely az agyadban megfogant!
– Akkor hát megszülöd nyomoréknak?
– És ha nem lesz az? Honnan tudod te? Ki mondta ezt neked? A doktor? Ő sem tudja! Egyedül Isten a tudója! Mi vagy te? Isten?
– A fájdalom szól most belőled – csóválta fejét a kereskedő – de könyörögve kérlek, gondolkozz. Ha világ csúfjára nyomorultat szülsz, ítélet alá kerülünk egész életünkre.
Napokig kerülték egymást. Csak a pillantásukban megbújó néma vádaskodás ingerelte a lelküket. Az asszony gyűlölte az urát, de aztán egyre inkább bekerítette a kétségbeesés. A bizonytalanság. Hátha a másiknak van igaza. És a magzat, akit oly féltőn vigyáz a testében, nyomorék. Lefogyott, belesápadt ebbe a gyötrődésbe, míg aztán egy este felkereste azt az asszonyt.
– Már vártalak, lelkem – fogadta Regina és mosolygott rá bátorítóan. A kereskedő felesége nem ilyenre számított az álmokban fösvény éjszakákon. Csúfnak, boszorkánynak képzelte és mindenképpen öregnek. Ez meg csaknem egyidős vele, a háza mint bármely polgáré, a ruhája drága kelméből, ékszerekkel díszítve.
– Megértelek – mondta Regina –, hiszen magam is átok alatt voltam és nyomorékot szültem. Vízfejűt, torzat, ott van a menhelyen, megnézheted. Az uram elhagyott, egyedül maradtam, akkor határoztam el, hogy akinek tudok segítek.
Átvezette a kereskedő feleségét a másik szobába. Szerszámok, fogók, kenőcsök, gyolcsok mindenfelé. Középen dézsa állt. Regina forró vizet töltött bele, meg egy tömlőből valami sárga folyadékot. Az így elkészített lébe füveket, gyökereket, magokat szórt, fehér vászonlepedőt kerített elő. A gríz megizzasztotta a kereskedőné arcát, a növények fanyar, kesernyés szagától öklendezett.
– Vetkőzz le – mondta Regina –, és ülj bele a dézsába. Mindig mondani fogom, mit kell tenned. Ne félj, nem lesz semmi baj.
A kereskedőné szinte önkívületben bontotta ki a felső két gombot a magas nyakú zárt réklin, de a harmadikhoz érve elsötétedett előtte minden. A friss levegőn tért magához.
– Múló gyengeség – nyugtatta Regina –, mindenkivel megeshet ilyesmi. Bent majd pihensz egy keveset, aztán elkezdjük.
– Nem! – A kereskedő felesége úgy szorította a hasára a kezét, mintha máris a gyermeket ölelné. – Ez az enyém! Ha nyomorék, ha torz lesz, akkor is az én testemből, az én véremből való! Nincs olyan hatalom se égen se földön, aki ezt tőlem elszakíthatná!
Megfordult és csaknem rohanva tette meg az utat hazáig. Öt hónap múlva egészséges fiúgyermeknek adott életet. 1564 áprilisát írták ekkor az angliai Stradfordban. A gyermek a keresztségben a Vilmos nevet kapta. Családi neve: Shakespeare.

Forrás: Tóth-Máthé Miklós: Nábót szőlője, REFORMÁTUS ZSINATI IRODA SAJTÓOSZTÁLYA 1984.

 A nő csak is Istenben bizott!!  és egészséges lett a gyerek aki elég hires is  volt.. Istenben  kell bízni nem emberekben
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #8 Dátum: 2015 Október 07, 09:25:15 »

A szeretet másik neve: idő
 
A padlás félhomályában a magas, hajlott hátú öregember még jobban meggörnyedve igyekezett odajutni a felhalmozott dobozokhoz az egyik padlásablak mellett. A pókhálókat félresöpörve leemelte a felső dobozt, s a fény felé tartva egyik fényképalbumot a másik után szedegette ki belőle. Valaha csillogó, mostmár megfakult tekintete vágyakozva várta, hogy meglássa azt, akiért feljött ide.
 
Úgy indult az egész, hogy emlékeiből előbukkant élete nagy szerelme, s tudta, hogy ezekben az albumokban találhat fényképet róla. Csendben, türelmesen lapozgatott, s pár pillanat múlva már el is süllyedt az emlékek tengerében. Világának forgása nem állt meg felesége elvesztésével, de a múlt emléke sokkal élőbb volt lelkében, mint a jelen magányossága. Ahogy félretette az egyik poros albumot, előkerült valami, ami rég felnőtt fia gyermekkori naplójának tűnt. Nem emlékezett, hogy valaha is járt volna a kezében, vagy hogy tudomása lett volna arról, hogy kisfia naplót vezet. „Minek őrizgette Elisabeth mindig a gyerekek régi lomjait?” morfondírozott, ősz fejét csóválva.
 
Felnyitva a megsárgult lapokat, egy rövid mondatra esett a tekintete, ami önkéntelen mosolyra késztette. A szeme csillogása is visszatért egy percre, ahogy a szívét megérintő kedves szavakat olvasta. Hallotta a kisfiú hangját, aki túl gyorsan nőtt fel ugyanebben a házban, és akinek a hangja az évek során teljesen elhalkult az emlékezetében. A padlás teljes csöndje és a tiszta lelkű hét éves kisfiú szavainak varázsa élete egy elfeledett korszakába repítette vissza az öregembert.
 
Újra belenyúlt a dobozba, és ugyanarra az évre szóló saját régi üzleti naplóját vette ki belőle. Leült egy ócska asztal mellé az ablak alá, és egymás mellé tette a két naplót Az övé bőrkötésű volt, a neve aranyozott betűkkel belevésve. A fiáé gyűrött, kopott volt, alig látszott már rajta a Jimmy felirat. Öreg ujjaival végigsimított a betűkön, mintha újra tisztán láthatóvá akarná tenni az idő és a használat során megkopott nevet.
Kinyitotta saját naplóját, s tekintete egy mondatra esett, ami egyedül állt egyik lapon. Feltűnt, mert a többi napok tele voltak bejegyzésekkel. Önnön gondos kezeírásával ezek a szavak álltak az oldalon:
 
„Az egész napot elvesztegettem Jimmyvel való horgászatra. Nem fogtunk semmit.”
 
Nagyot sóhajtott, majd remegő kézzel megkereste Jimmy naplójában ugyanazt a napot, június 4-ét. Erősen megnyomott, még tétova, nagy betűkkel ez volt odaírva:
 
„Apával horgászni voltunk. Életem legszebb napja.”
 
Lance Wubbles
 
www.ciadvent.ie/2010/days/day13.html

Olvass tovább: http://tanulsagos-tortenetek-tarhaza.webnode.hu/blog/
Készíts saját weboldalt ingyen: http://www.webnode.hu
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #9 Dátum: 2015 Október 07, 09:27:38 »
gy angyal, aki nem akart énekelni.
 
Karácsony éjszakáján az angyalok, Jézus születésnapjára emlékezve Istent dícsőítve hangosan zengeni kezdtek. A hatalmas kórusban egyszer csak elhallgatott az egyik angyal. Szomszédjai mindjárt észre is vették, hogy a társuk elhallgatott és meglepetésükben ők is elnémulva csodálkozva néztek rá. A kórust vezető Főangyal odaszólította magához az elnémult angyalt és kérdőre vonta, hogy miért hagyta abba az éneklést.
Az így válaszolt: Én nagyon szeretek énekelni. Erősen, tisztán énekeltem még azt is, hogy "Dicsőség a magasságban Istennek", de amikor az következett, hogy "a földön békesség" - azt már nem tudtam énekelni, mert látom azt a sok sok békétlenséget ami betölti a földkerekséget.
Kedves Főangyal és ti többiek, nézzetek körül a Földön és lássátok meg, hogy milyen békétlenség van odalent. Milyen sok katona és fegyver van minden országban. A gazdagok és szegények, öregek és fiatalok, rokonok és szomszédok, munkatársak között, de a családokban az emberi szívekben belül sincs békesség. Az emberek nem tudnak megbékélni egymással, egy kicsit hallgatni és tűrni, de nem tudnak megbékélni sorsukkal és önmagukkal sem... Szabad ebben a háborgó világban békességről énekelni?
Igaza van, mondták néhányan a kórusban. A Főangyal azonban megdorgálta őket és megparancsolta, hogy énekeljenek tovább. Az elnémult angyalhoz pedig így szólt: megértem az engedetlenségedet, mert tudom, hogy szomorúság, aggódás és jóakarat van mögötte. De ha jobban odafigyelsz Urunk gondjára és gondolataira, te is örömmel fogod énekelni a békeség himnuszát.
Amikor Urunk embert teremtett, azzal emelte minden más teremtménye fölé a maga közelébe, hogy szabad akaratot adott neki. Szabad engedelmeskednie és szabad lázadnia is. Az ember hatalmat kapott arra, hogy oltalmazza az életet, de arra is, hogy kioltsa.
Tud védeni és támadni, elvenni és adni, gyűlölni és szeretni. Mit lehet a bűn ellen tenni? Urunk próbálkozott özönvízzel, kemény ítéletekkel, de egyik sem használt. Az ember minden ítélet után ugyanaz maradt, aki volt. Azt viszont nem engedi meg Urunk szeretete, hogy erőszakkal valósítsa meg a Földön a mennyei világ rendjét és annak békességét. Szabad döntést és engedelmességet kíván, és ez csak egy úton-módon valósulhat meg: hidat épített a mennyei világ és a földi világ között Fiával: Jézussal.
Ő a békesség fejedelme, ő a béke megteremtője. Csak ő adhat békét a nemzeteknek, a családoknak és az emberi szíveknek. Azok az emberek akik rá hallgatnak, Jézust követik, azok békében élnek, és önzetlenül a béke apostolai tudnak lenni, minden nehéz földi körülmény között is. Ők hiszik, hogy van ennek értelme és a reményt soha nem adják fel. Ők még áldozatok árán is meg tudják teremteni és őrizni a belső és külső békesség harmóniáját. Ez pedig már az örök boldogság kezdete. Isten bízik bennük, számít rájuk. Nekünk ezt kell hirdetni, bele nem fáradva, hogy meghallják, erőt kapjanak, ők is ezt dalolják és összefogva egy szebb, igazabb, tisztább, békésebb és boldogabb világot tudjanak építeni, annak erejében, akinek születésének napját karácsonykor ünnepeljük. Ez a mi feladatunk, az pedig az ő feladatuk.
Az elnémult angyalban fölragyogott az Isteni értelem és most már a többiekkel együtt ő is boldogan énekelte a teljes karácsonyi evangéliumot: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön minden jószándékú embernek.
 
(Stella Leontin)

Olvass tovább: http://tanulsagos-tortenetek-tarhaza.webnode.hu/blog/
Készíts saját weboldalt ingyen: http://www.webnode.hu
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #10 Dátum: 2015 Október 08, 10:02:01 »
Amit mindenki megért

(Fil 2,10–11)

 

Összekuporodva ült már vagy fél napja a koncentrációs tábor egyik sarkában. A csúcsok felől havas szél fútt, de már nem fázott. Már fázni sem tudott. Tétován bámult maga elé. Zsákrongyba csavart, mállott cipőjét nézte, de nem látta. Körülötte csonttá soványodott alakok ölelgették a felszabadító katonákat. Friss ételszag csapta meg. Nagyot nyelt, szájában összefutott a nyál, de nem volt ereje, hogy fölkeljen. Hazagondolt. Vajon élnek-e? Mi van templomával? Gyülekezetével? Otthonával, ahonnan percek alatt kellett eljönnie azon a nyirkos éjjelen. Kiskabátban. Búcsú nélkül.

Lába előtt két másik rongycsomó állt meg. Nem volt ereje, hogy fölnézzen.

– Herr… Sie sind Pfarrer, nicht wahr?

Nem sokat tudott németül, de ezt megértette. Hogy ő lelkész-e? Tétován felnézett. Egy volt osztrák miniszter állt előtte szakállasan, soványan, aszottan, rongyokban. Igen. Lelkész… az volt… vagy ezer éve… az Alföldön… Abban a nagy faluban… addig a lidérces éjszakáig… De csak ennyit mondott:

– Jawohl.

– Akkor jöjjön – magyarázta fogolytársa –, egy lengyel barátunk éppen a szabadulás órájában halt meg. El kellene temetni. Eddig csak éppen elkaparták, aki már nem bírta tovább. Ezen a temetésen végre pap is legyen.

A lelkész végignézett rongyain, piszkos kezén. Az osztrák elértette:

– Nem baj. Ilyen lesz a gyülekezet is.

Tétován állt meg a gödör előtt. A friss hanton zsákba varrt test pihent.

A sír körül néhány egyenruha és sok-sok szakállas, aszott arc. Ők is „egyenruhában”. Mindnyájan egyformák, lengyelek, magyarok, szlovákok, ukránok, németek, osztrákok, franciák, s ki tudja, még hány náció: az elkínzottság, a nélkülözés, az éhség egyenruhájában.

Kezét összekulcsolta:

– Kegyelem néktek, és békesség az Istentől, aki teremtette az eget és a földet. Ámen.

Mit is mondjon… mit is mondjon? Itt, itt… több száz kilométerre hazájától – itt, éppen itt? Hiszen alig van, aki érti. Nyolcan, tízen se, hiszen ő csak magyarul beszél.

– Atyám! Te tudod, mit érzünk mindnyájan… nem tudjuk szavakba foglalni… és nem tudjuk talán soha… Légy áldott, hogy könyörültél rajtunk, köszönjük, hogy irgalmaztál nekünk…

Fölnézett.

Aszott, merev arcok nézték a sírt, vagy túlmeredtek a havas csúcsokon, túl a túlon, túl mindenen, üveges, dúlt szemekkel. Szörnyű panoptikum!

…Uram, irgalmas voltál ehhez az emberhez, hogy hazahívtad, hogy felszabadítottad… Úr Jézus Krisztus… könyörülj és irgalmazz neki, nekünk…

Úr Jézus Krisztus…

Az arcok megrezzentek…

– Ne hagyd ezt az árva, beteg, esett népet, Jézus Krisztus.

Néhányan térdre zökkentek. Csontjuk koppant a fagyos földön. Az ukránok mélyen meghajoltak, és háromszor keresztet vetettek.

Úr Jézus Krisztus…

Ezt mindnyájan értették, lengyelek, szlovákok, ukránok, németek, osztrákok, franciák és minden náció.

A szakállas, mosdatlan arcokon nehéz könnycseppek gördültek végig.

A pap vacogva, dideregve már-már csak ezt az egy nevet mondogatta, szinte öntudatlanul:

– Jézus Krisztus, Úr Jézus Krisztus…

Valaki sírni kezdett, nehéz, fölcsukló férfisírással.

Jézus Krisztus… Jézus Krisztus…

Már nem is volt emberi hangja, inkább csak nyögdelte.

– Oh ma mère! – sírt fel egy francia.

Már mindenki térdelt. Hogy térdeltek!

Csak a katonák álltak még feszesen. Feszesen és homályos szemmel.

Jézus… Jézus Krisztus – kongott a pap hangja…

Az egyik katona letérdelt. Aztán a többiek is. Megrendülten és felszabadultan.

Ha látták ezt az angyalok, és látták, ha érezték a föld alatt valók, és érezniük kellett a föld alatt valóknak is, beteljesült Pál szava: Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Ott is.

Itt is.

Akkor is.

Most is.

Mindörökké.

 

(Gyökössy Endre Mai példázatok című könyvéből)

 

http://www.parokia.hu/forum/viewtopic.php?f=13&t=146&start=135
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #11 Dátum: 2015 Október 08, 10:12:51 »
: Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. ámen!!!
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #12 Dátum: 2015 December 11, 10:05:48 »
AZ ÓRÁSMŰHELYBEN

 
Egy órásműhelyben a polcra tettek egy éppen elkészült kis órát. Ott állt két idősebb óra között, amelyek buzgón ketyegték másodperceiket.
- Úgy, most tehát rajtad a sor – mondta az egyik a kettő közül. – Sajnállak! Most ugyan vidám vagy, de várj csak, majd ha egy évben több mint 31 milliószor ketyegsz, akkor erőd végén leszel.
- Micsoda, 31 milliószor ketyegni! – kiáltotta ijedten az újonnan jött. - Arra sosem volnék képes! – és kétségbeesésében azonnal meg is állt.
Ekkor beleszólt a beszélgetésbe a másik óra:
- Te buta jószág, minek hallgatsz ilyen szóbeszédre? Nincs semmi baj. Egyszerre mindig csak egyet kell ketyegned. Próbáld meg újra, ugye, ez nem is nehéz? És most még egyet, ezt is ugyanolyan könnyen, és most csak így mindig tovább.
- Ó, hát ez egyenként nem is nehéz! Akkor újra kezdem! – kiáltott megkönnyebbülve az új óra. Összeszedte magát, és bátran ketyegett tovább, egyszerre mindig csak egyet. Nem számolta sem a napokat, sem a hónapokat, de az év végére 31 milliót ketyegett, és szinte észre sem vette.

Bár csak mi, keresztények is csak egyik másodpercet a másik után vennénk, és nem az egész évet egyszerre! Az ÚR imádságában a „mindennapi” szükségekről van szó (Máté 6:11). „ Ne aggódjatok tahát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” – mondja az ÚR (Máté 6:34). És ez az ígéret négyezer év után is érvényes: „....élteden át tartson erőd!” (5.Mózes 33:25)
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #13 Dátum: 2016 Január 20, 11:10:21 »
A fiatal lány elmegy a nagymamájához. Teljesen ki van borulva, nagyon nem mennek a dolgai. Amikor egy problémát megold, jön helyette a következő, már az idegösszeomlás szélén áll.
A nagymama semmit nem mond csak feltesz három lábasban vizet főni. Aztán elővesz néhány répát, pár tojást, és kávészemeket. Az első lábasba teszi a répát, a másodikba a tojásokat, a harmadikba a kávét. Csendben megvárják, amíg a három lábasban főnek a dolgok. 20 perc múlva kiszedi őket.
Az unoka megkérdezni, miért kellett mindez?
Nézd meg ezt, a répa a forró vízben megpuhul és szétesik. A tojás kívülről semmit sem változott, de ha feltöröd, látod, hogy kemény lett a belseje. A kávé ugyanolyan maradt, mint volt, de a víz körülötte barna lett.
Mindenkivel történnek rossz dolgok, kicsim. Te döntöd el, miként reagálsz: mint a répa szétesel, tönkremész. Vagy mint a tojás megkeményedsz belül, pedig semmi sem látszik rajtad. Vagy olyan leszel, mint a kávé, ami nem változik, de valami csodálatos, illatos dolog fő ki belőle a forró víz hatására. Ne felejtsd, kislányom, a döntés mindig a te kezedben van!

 forrás  facebook:
https://www.facebook.com/IdezetekIstenrol/?fref=ts
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4485
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #14 Dátum: 2016 Február 06, 08:43:02 »
A karácsonyi ajándék
Egész álló nap havazott, sűrű hópelyhek lepték be az ajtókat, ablakokat, fehér kárpittal vonták be a mezőket, és valahol a kanadai préri egyik magányos farmján egy gyermek készült erre a világra jönni.
John, az apa nyugtalanul járkált fel-alá a nappali szobában. Jessie a felesége, harmadik órája vajúdott első gyermekükkel. Nem volt már éppen fiatal, de nagyon akarta ezt a gyermeket.
- Remélem a Doktor időben ideér – gondolta John – csak ez a sok hó ne esett volna!
Később így morfondírozott:
- Aggodalomra semmi ok, évezredek óta így történik és Jessie anyja is fenn van, hogy segítsen neki, ha kell!
Odakinn a sötét csendben, csak a hópelyhek halk suttogása hallatszott és csak néha jajdult fel egy-egy fa jeges terhe alatt. John a fahasábokat nyaldosó lángokat nézte elmélyülten, amikor kopogtattak. Gondolta a Doktor érkezett meg, de meglepetésére, egy idegen állt az ajtóban.
- Bejöhetek? – kérdezte. John habozott kis ideig, de látva átfagyott, szomorú ábrázatát, és a haját, melyben jégcsapokká állt össze a ráolvadt hó – beengedte. Havas ruháit lesegítette és helyet készített a tűz előtt, ahol az éjszakát tölthette a jövevény. Vacsorát is adott, amiért nagyon hálás volt az idegen.
- Mit kerestél odakinn ilyen havas éjszakában? – kérdezte John.
- Nagyon sok dolgom van – felelte az idegen – Nagyon sok helyre kell mennem.
- De hát hová kell menned ilyen időben?
- Bárhová, - mondta a különös idegen – mindenhová elmegyek ezen a világon, ahol szívesen látnak. John nem igazán értette mit beszél, de nem faggatta tovább, az idegen pedig csendben melegedett tovább a tűz előtt. Később John elmondta, hogy felesége éppen most ad életet első gyermeküknek.
- Tudom – felelte az idegen.
- De hát honnan tudod?
- Már odakinn hallottam a sírást.
John nem értette, hiszen ő semmit sem hallott.
Hajnal kettő volt, mire megszületett, élettelenül. Jessie kimerülten mély álomba zuhant. Az anyja, - aki végig mellette volt – tette a halott csecsemőt a bölcsőbe, csak ez után ment le elmondani, hogy mi történt. Johnon dermedt kétségbeesés lett úrrá. Látva az asztalt borító ajándékokat, a történtek után már nem volt képes hinni a karácsonyi csodában.
- Lány volt, vagy fiú?
- Fiú. – felelte Jessie anyja- Akarod látni?
- Igen. Aztán elviszem, nem akarom, hogy Jessie így lássa.
John szeretettel nézett a sápadt, mély álomban lévő feleségére. Hálás volt Istennek, hogy legalább őt meghagyta neki. Majd pár pillanatig meredten nézte a szánalmas kis testet a bölcsőben, aztán óvatosan karjaiba vette és lement vele a lépcsőn. Ahogy állt, csendben tartva a gyermeket, végtelen bánat fogta marokra a lelkét. Az idegen törte meg a csendet, kérte, hogy foghassa meg a fiút. John szó nélkül átadta. Karjába véve, ringatni kezdte és megcsókolta a fiúcska homlokát.
- Miért csinálja ezt, hiszen halott? - kérdezte Jessie anyja.
- Meleg kell neki!
- De hát meghalt! – mondta, szinte kiabálva a nagymama.
Az idegen azonban, csak mosolygott és tovább ringatta a gyermeket. John arra lett figyelmes, hogy a kicsi fiú szeme kinyílik, és halkan sírdogálni kezd.
- Csoda! Hiszen csodát tettél! – kiabált John – Visszahoztad a halálból a fiamat!
- Nem volt halott. – válaszolt a férfi – Nem halhat meg, aki még nem is élt!
A nagyanyja karjaiba tette a gyereket: - Gyorsan, tegye az anyja mellé, mielőtt felébredne! Azután Johnhoz fordult: - Mennem kell tovább.
John azt sem tudta hirtelen mit is tegyen, sírjon, nevessen, vagy csókolja össze az idegent?
- Maradnod kell, maradj velünk, kérlek - örökre!
De az idegen vette a kabátját és már az ajtóban állt.
- Akkor legalább a Karácsonyt töltsd velünk! – kérlelte John – Nézd teli az asztal mindenféle jóval, szívesen megosztjuk veled! Hiszen a legnagyobb ajándékot tőled kaptuk.
Az idegen azonban nem maradhatott. Megköszönte a szíves marasztalást, de mennie kellett. Halkan becsukta maga mögött az ajtót és lassan elindult a friss havon.
Elállt a hóesés. John állt az ajtóban és nézte-nézte, a vendéget, amíg eltűnt a messzeségben. Befelé indulva döbbent rá, hogy a távolodó idegen léptei nem hagytak nyomot a frissen esett hóban.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25