Kedves Gyöngyike, én ezt másképpen gondolom.
A bűnbe esés következménye a test halála volt. Ha elolvasod a Mózes 1:3 Isten nem mondja, hogy beteg leszel.
A halál és a betegség valójában nem ugyan az.
Sehol sem olvassuk, hogy Ádám vagy Éva betegek lettek volna. (elképzelhető, de Mózes nem említi meg)
Így a bűnnek, nem közvetlen velejárója a betegség.
Ha a saját környezetemből indulok ki, akkor sajnos azt a megállapítást kell tennem, hogy minél nagyobb gazember valaki, annál egészségesebb. Ez természetes is, hiszen Sátán az övéit nem kínozza.
Ellenben mindazokat, akiket az Úr megvett, azokat előszeretettel gyötri. Miért teheti ezt meg?
Az van, hogy nem teheti, mind addig, míg teret nem engedünk neki.
Teret pedig csak hitetlenségből adunk neki.
Talán Luther mondta: az ördög egy láncon tartott kutya, ha nem megyünk hozzá közel, nem tud minket megharapni.(lehet, hogy nem ő volt, de nagyon igaz)
Tudod, minden hitetlenség ami nem egyezik a hittel.
A hit az definiálva van:Zsid 11:1 A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Ez olyan mély, és igaz gondolat, hogy könyvtárak telnének meg azzal, hogy ha csak megérteni próbálnánk. Hát még ha gyakorolni.
Igen, hitetlenség miatt nem látunk gyógyulásokat. (legalább is többet)
Ha megnézzük az evangéliumokban a gyógyulásokat, sok esetben ott van a hit. A betegségnél, pedig a hitetlenség.
A hit a gyógyulásra, viszont közel sem egyenlő az üdvösséggel.
Röviden ennyi.