Emlékezet
Zsidókhoz írt levél 12,1-15
„Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, a ki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván. Mert még végig nem állottatok ellent, tusakodván a bűn ellen. És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak. Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának, és élünk! Mert ám azok kevés ideig, tetszésök szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk. Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak. Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl, És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon. Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, a mely nélkül senki sem látja meg az Urat: Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek.”
Áldott testvérek. A Zsidókhoz írt levél eme fejezetének értelme és lényege sokak előtt talán azért homályos, mert a taníthatóság értelmében ezeket az írásokat fejezetekre osztották. Az ezt megelőző, tehát a tizenegyedik fejezet, azokról az úgy nevezett hithősökről szól, akik a hitet az Isten és az emberek előtt, példamutatóan élték meg, és a hitükért elviselték az üldöztetéseket, meghurcoltatásokat, rágalmakat, szenvedéseket mind halálig. Ezeket a hithősöket nevezi a tizenkettedik fejezetben „bizonyságok fellegének.” Bizonyságok, mert a mai közvéleménnyel ellentétben, bebizonyították, hogy igenis lehet az Istennek tetsző életet élni a tökéletességre igyekezve! Bizonyították, hogy igenis lehet, hogy az ember hite, meggyőződéssé érjen oly annyira, hogy az életét feltegye erre a meggyőződésre! Bizonyították, hogy igenis lehetséges, hogy a meggyőződést nyert ember testben élve, lélek szerint járjon, és ez által, ne e világnak, és e világ dolgainak éljen, hanem testben is az Istennek! A mai kor vívmánya a hívői világban az, hogy az Isten egyetlen akarata az, hogy a hívő ember bövölködő és gondtalan életet éljen, és ezért a gondtalanságért legyen hálás az Istennek. Ezen aspektus jelszava: „nem akarhatja azt az Isten, hogy…” és jöhetnek a felsorolások: hogy szűkölködjek, hogy bánatos legyek, hogy feladjam azt vagy ezt, hogy esetleg megizzadjak abban a dologban vagy ebben, hogy olyat tegyek, amit nem szeretnék stb. És ezekre magyarázatul „hiszen a nagy Király gyermekei vagyunk!” Áldott testvérek ezen nézet, maga „a” veszedelmes eretnekség! Ezen fejezet, a példák felmutatásával kiegészítve, tulajdonképpen ismétlése egy „régebbi” figyelmeztetésnek, ami tulajdonképpen ugyanerről szól.
5Mózes 29,1-29
„Ezek annak a szövetségnek ígéi, a mely felől megparancsolta az Úr Mózesnek, hogy kösse meg azt Izráel fiaival Moábnak földén, azon a szövetségen kivül, a melyet kötött vala velök a Hóreben. És előhivatá Mózes az egész Izráelt, és monda nékik: Ti láttátok mind azt, a mit szemeitek előtt cselekedett az Úr Égyiptom földén a Faraóval és minden ő szolgájával, és egész földével: A nagy kísértéseket, a melyeket láttak a te szemeid, a jeleket és ama nagy csudákat. De nem adott az Úr néktek szívet, hogy jól értsetek, szemeket, hogy lássatok, és füleket, hogy halljatok, mind e mai napig. Mindamellett is vezérlettelek titeket a pusztában negyven esztendeig; nem koptak le a ti ruháitok rólatok, és a te sarud sem kopott le lábadról. Kenyeret nem ettetek, sem bort, sem részegítő italt nem ittatok, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek. És eljutottatok e helyre, és kijöve előnkbe Szíhon, Hesbonnak királya, és Óg, Básánnak királya, hogy megütközzenek velünk, de megvertük őket. És elvettük az ő földjöket, és odaadtuk örökségül a Rubenitáknak, Gáditáknak és a Manassé-törzs felének. Tartsátok meg azért e szövetségnek ígéit, és a szerint cselekedjetek, hogy szerencsések legyetek mindenben, a mit cselekesztek. Ti e napon mindnyájan az Úr előtt, a ti Istenetek előtt álltok: a ti főembereitek, törzseitek, véneitek és a ti tiszttartóitok, Izráelnek minden férfia; A ti kicsinyeitek, feleségeitek és a te jövevényed, a ki a te táborodban van, sőt favágóid és vízmerítőid is; Hogy szövetségre lépjetek az Úrral, a ti Istenetekkel, és pedig az ő esküjével erősített kötésre, a melyet ma köt meg veled az Úr, a te Istened; Hogy az ő népévé emeljen ma téged, ő pedig legyen néked Istened, a miképen szólott néked, és a miképen megesküdt a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. És nem csak ti veletek kötöm én e szövetséges, és ez esküvéses kötést, Hanem azzal, a ki itt van velünk, és itt áll e mai napon az Úr előtt, a mi Istenünk előtt, és azzal is, a ki nincsen e mai napon itt velünk. (Mert ti tudjátok miképen laktunk Égyiptomnak földén, és miképen jöttünk által a nemzetek között, a kiken általjöttetek. És láttátok az ő undokságaikat és bálványaikat: fát és követ, ezüstöt és aranyat, a melyek nálok vannak.) Vajha ne lenne közöttetek férfi vagy asszony, nemzetség vagy törzs, a kinek szíve elforduljon e napon az Úrtól, a mi Istenünktől, hogy elmenjen és szolgáljon e nemzetek isteneinek; vajha ne lenne köztetek méreg- és ürömtermő gyökér! És ha lesz, a ki hallja ez esküvéses kötésnek ígéit, és boldognak állítja magát az ő szívében, ezt mondván: Békességem lesz nékem, ha a szívem gondolata szerint járok is, (hogy a részeg és a szomjas együtt veszszenek): Nem akar majd az Úr annak megbocsátani, sőt felgerjed akkor az Úrnak haragja és búsulása az ilyen ember ellen, és rászáll arra minden átok, a mely meg van írva e könyvben, és eltörli az Úr annak nevét az ég alól. És kiválasztja azt az Úr veszedelemre, Izráelnek minden törzse közül, a szövetségnek minden átka szerint, a melyek meg vannak írva e törvénykönyvben. És ezt fogja mondani a következő nemzedék, a ti fiaitok, a kik ti utánatok támadnak, és az idegen, a ki messze földről jön el, ha látni fogják e földnek csapásait és nyomorúságait, a melyekkel megnyomorította azt az Úr: Kénkő és só égette ki egész földjét, be sem vethető, semmit nem terem, és semmi fű sem nevekedik rajta; olyan, mint Sodomának, Gomorának, Ádmának és Czeboimnak elsülyesztett helye, a melyeket elsülyesztett az Úr haragjában és búsulásában. Azt fogják majd kérdezni mind a nemzetek: Miért cselekedett az Úr így ezzel a földdel? Micsoda nagy felgerjedése ez a haragnak? És ezt mondják majd: Azért, mert elhagyták az Úrnak, az ő atyáik Istenének szövetségét, a melyet akkor kötött velök, a mikor kihozta őket Égyiptom földéről; És elmentek, és szolgáltak idegen isteneket, és imádták azokat; olyan isteneket, a kiket nem ismertek volt és nem adott nékik az Isten. És felgerjedett az Úrnak haragja e föld ellen, hogy reá hozza mindazt az átkot, a mely meg van írva e könyvben. És kigyomlálta őket az Úr az ő földjökről haragjában, búsulásában és nagy indulatjában; és vetette őket más földre, a mint mai nap is van. A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mind örökké, hogy e törvénynek minden ígéjét beteljesítsük.”
Ugye a két írás kapcsolati pontja mindenekelőtt, az Istenhez, az Ő igéjéhez való hűség, és az Isten tanításához való állhatatos ragaszkodás. Ami még szembetűnő kapcsolat:
Zsidókhoz írt levél 12, 15
„Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek.”
5Mózes 29,18
„Vajha ne lenne közöttetek férfi vagy asszony, nemzetség vagy törzs, a kinek szíve elforduljon e napon az Úrtól, a mi Istenünktől, hogy elmenjen és szolgáljon e nemzetek isteneinek; vajha ne lenne köztetek méreg- és ürömtermő gyökér!”
Üröm termő gyökér = keserűség gyökere. Megkeseredés lehet akkor, amikor valaki vagy valakik, az Isten követését, Istennek való engedelmességet, kényszernek és nemkívánatos cselekménysornak tartva, elhagyják az Isten iránti engedelmet és más tanítás szerint való módon, saját kívánságaik szerint kezdenek járni, és ezzel másokat is az Istennek való engedetlenségre vezetnek. Ezt konkretizálja az 5Mózes 29,19 is.
5Mózes 29,19
„És ha lesz, aki hallja ez esküvéses kötésnek ígéit, és boldognak állítja magát az ő szívében, ezt mondván: Békességem lesz nékem, ha a szívem gondolata szerint járok is, (hogy a részeg és a szomjas együtt vesszenek):”
Részeg, aki megittasodott a tévelygésében (engedetlenség, lázadás). Szomjas, aki megkívánja azt a tévelygő életvitelt (állhatatlanság, kétfelé sántikálás). Azt találtam állítani az előzőekben, hogy a két írás kapcsolati pontja ugye, az Istenhez és az Ő igéjéhez való állhatatosság, kitartás, hűség, ragaszkodás. Gyakorta hallható az bizonyos nézetet valló keresztény körökben, hogy a keresztényekre ezek a dolgok nem vonatkoznak, hanem csak Pál levelei. (No comment) Tehát Pál nem ezt vallotta volna? Hát lássuk:
Apostolok Csel. 20,26-32
„Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát. Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják. Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szüntem könnyhullatással inteni mindenkit. És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége ígéjének, a ki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.”
Kegyelem igéje azaz: egy nem ismert és elérhetetlen cél elérésének lehetővé tétele, azaz mintegy útmutató egy vezető (Pásztor), aminek követése által elérhetjük a célt. Úgy tűnik, Pál levelei sem annyira mérték adóak ezen „bizonyos nézetet valló körökben”. Érdekes és figyelemfelhívó lehet Pál e szavai egyebekben is. Figyeljük csak:
„Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.”
5Mózes 31, 26-30
„Vegyétek e törvénykönyvet, és tegyétek ezt az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségládája oldalához, és legyen ott ellened bizonyságul; Mert én ismerem a te pártos voltodat, és kemény nyakadat. Ímé most is, holott még köztetek élek, pártot ütöttetek az Úr ellen; mennyivel inkább halálom után? Gyűjtsétek én hozzám a ti törzseiteknek minden vénjét és a ti előljáróitokat, hadd mondjam el ez ígéket az ő füleik hallására, és hadd hívjam bizonyságul ellenök a mennyet és földet. Mert tudom, hogy halálom után mind inkább-inkább megromoltok és eltértek az útról, a melyet parancsoltam néktek; és utólér majd titeket a veszedelem a későbbi időben, mivelhogy gonoszt cselekesztek az Úrnak szemei előtt, bosszantván őt kezeiteknek csinálmányával. Azután elmondá Mózes Izráel egész gyülekezetének füle hallására ez éneknek ígéit, mind végig.”
Többek között azért érdekes ez a „párhuzam”, mert az Isten szava (Krisztus) után azonnal jön az ellenérv (Antikrisztus). És ez nem változik. Egyesek szerint észrevétlen a megjelenése, más nézet szerint szembetűnő. Amikor ugyanis elhangzik a felolvasás az Isten igéjéből, szinte rögtön történnek megjegyzések arra ilyenek, mint: hát igen, csak... már nem érvényes, nem nekünk szól, azért mondta az Isten ezeket, hogy meglássuk, hogy lehetetlen neki engedelmeskedni, és az örök sanzon „nem akarhatja az Úr...” valójában ugye hogy nem észrevétlen az Antikrisztus megjelenése? Ráadásul minden érának meg voltak és vannak azon küldöttei, akik az Isten iránt való egyenességet és hűséget prédikálják. (Ábrahám, Mózes, Dávid, Pál stb.) Amíg az Ő prédikálásuk tart addig, ha van is „ellenszó” arra mindjárt jött az ítélet, büntetés formájában, tehát addig, amíg ezeknek tart a prédikációjuk, addig nem lehet elkaszálni őket. Bár a feladatuk elvégzésében nehezíthetik a dolgukat, de azokon felülemelkednek az Isten segítségével. Erről beszél Pál:
2Korintushi levél 4,6-10
„Mert az Isten, a ki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való. Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk; Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.
És az „erő” amivel fel lettek ruházva ezen „küldöttek” Pál több helyen is hivatkozik erre az „erőre”. Pl.:
2Korintushi levél 10,5-6
„Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak; És készen állván megbüntetni minden engedetlenséget, mihelyst teljessé lesz a ti engedelmességtek.”
2Korintushi levél 13,10
„Azért írom ezeket távollétemben, hogy jelenlétemben ne kelljen keményen viselkednem ama hatalom szerint, a melyet az Úr adott nékem építésre és nem rontásra.”
Amikor azonban lejár az idejük azonnal megjelenik az „ellenszó” (Antikrisztus) aki ellenük mond, meghazudtolja őket és azonnal végbe megy a szelekció a hallgatóság soraiban, hogy nyilván valóvá váljon ki igaz, és ki nem? Ki az, aki elkötelezett az Isten iránt, és ki az állhatatlan. Erről is szólt Pál prófécia formájában:
2Thesszalonikai levél 2,1-12
„Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát. Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, a mikor még ti nálatok valék? És most tudjátok, mi tartja vissza, a miért csak a maga idejében fog az megjelenni. Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre. És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.”
Pál nem egyedi, soha nem volt hirtelen lett dolgokról beszélt. Mindaz, ami történt Mózes idejében és utána ugyanaz történt Pál idejében és utána. Csak, felismerjük-e ezeket? A Prédikátor mondja:
Prédikátor 1,1-11
„A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei. Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt? Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad. És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő ismét feltámad. Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél. Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza. Minden dolgok mint fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül. A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt. Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak. Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek...„
{flike}