Ne csüggedjünk!

II.Kir.6,15-17
„Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiméne, és ímé seregek vették körül a várost, és lovak és szekerek. És monda néki az ő szolgája: Jaj, jaj, édes uram! mit cselekedjünk? Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök. És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.”

Bizony vannak idők-helyzetek, amikor látjuk hogy az ellen oldal seregei felállanak velünk szemben, és megsemmisítésünkre törekednek. Érezzük az ellenünk irányuló támadást: Rettegés-szomorúság-kilátástalanság-aggodalom-elvetettség érzése... Felettünk az ég kékje, vészjósló feketére vált.
Örömünk -ürömre; Vigalmunk sírásba hajlik ilyenkor. Ekkor valójában három lehetőség van: 

1; Magunkba roskadunk vigasztalanul!
2; Egy testvér segítségét kérjük és elfogadjuk!
3; Gyakorolva Jézussal való közösségünket,( olvasva Isten Igéjét) vigasztalódunk-megértésre jutunk-erősödünk!

Ge chazi,  Elisa szolgája a második lehetőséget választva meglátta a menekedés útját... Az első lehetőséget Testvérek hagyjuk azokra akik része e világban van... A Második lehetőség nem szégyen és nem baj! Hiszen pontosan ezért teremtett bennünket az Örökkévaló bárányként, ezért nem vagyunk magányos farkasok. Nem egyedül járjuk utunkat, hanem egy nyájként a Testvéri kötelékben.
Ám ennél pontnál van tovább is! Nem ez a végállomás! Mert amikor Isten Igéjével gyakoroljuk a közösséget, az első ahova elvezet minket Isten Igéje: Atyám,Legyen meg a te akaratod!   Itt,ezen a ponton be kell látnunk, NEM A MIENK A VEZETÉS! Ezen a ponton Istenre kell hagynunk a vezetést-a kimenekedést. Az nem baj Testvérek, ha ezekben a helyzetekben erőnk végére érünk...Sőt! ne is igyekezzünk új erőforrások kiaknázására! Hiszen ahol a mi erőnk véget ér, Ott kezdődik Isten Ereje! Erről beszél Pál is:

Korinthusbeliekhez írt II. levél 12,1-10
„A dicsekvés azonban nem használ nékem; rátérek azért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire. Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig. És tudom, hogy az az ember, (ha testben-é, ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja), Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie. Az ilyennel dicsekeszem; magammal pedig nem dicsekeszem, ha csak az én gyengeségeimmel nem. Mert ha dicsekedni akarok, nem leszek esztelen; mert igazságot mondok; de megtürtőztetem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint a minek lát, vagy a mit hall tőlem. És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam. Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem; És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.”

Láthatjuk Pál esetében, Isten nagy dolgokat bízott rá. Mégis észrevette egyrészt a maga tökéletlenségét-védtelenségét-esendő mivoltát-ereje kicsinységét... Másrészt azonban felismerte és megértette Isten Hatalmát!  Erről beszél másutt is:

2Kor 4,7    
„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.”

Hiszen ez az erő nem a mi bölcsességünk-nem a mi erőnk-nem a mi okosságunk-szépségünk-jóságunk-igazságunk... Hanem Kizárólag Istentől való erő- tehát: Isten ereje! Sokan esnek azonban ilyenkor Pánikba, mondván: Elhagyott az Úr engem... Elestem és többé nem kelhetek fel…Ez az igazi hitetlenség megnyilvánulása! Hiszen meg van írva:

I.Péter 1,3-7
„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, a mely a mennyekben van fenntartva számunkra, A kiket Isten hatalma őriz hit által az idvességre, a mely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. A melyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között, Hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor.”

Tehát valósággal Isten Hatalma őriz bennünket Testvérek!  Az hogy vagyunk  éspedig Hitben vagyunk, az Isten Hatalma, és nem a mi erőnk! Ez az, Amiről Pál így nyilatkozik:

Fil 1,6
„Meg lévén győződve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig:”

Mit is beszélünk? Tehát ezekben a próbákban nem is tudunk elesni??? A Kísértések nem vihetnek bennünket bukáshoz???  Hát sajnos: DEHOGYNEM! Vannak csúfos bukásaink. van hogy esünk- kelünk sajnos... Ekkor várjuk az Isteni szabadítást!  És amikor az megérkezik, akkor válik bennünk meggyőződéssé,  Isten kegyelme- türelme- szeretete- hatalma. A Próbák-Támadások azért Próbák és támadások: Mert az erőnk végső határán túl visznek bennünket,És minél tovább jutunk ezekben, annál nagyobbak a próbák-kísértések-támadások. Hiszen előttünk a példa: Ábrahám esete! Nem azzal kezdődött az ő megpróbálása hogy felvitte Jichakot az oltárra! Hosszú utat járt be Istennel mire ide eljutott! De ő megértette azt amit nekünk is meg kell értenünk: Mindezt azért hogy Isten Kegyelmének nagysága ismertté legyen bennünk!  Ha ezeket az akadályokat úgymond: "simán vennénk", akkor ugye az nem lenne Próba-kísértés-támadás. Ha nem lennének azok, akkor nem vezetnének bennünket állhatatosságra,nem növelnék hitünket, és végezetül: nem vinne bennünket az Istentől való megpróbáltatás szintjére! Pedig annak bizonyosan nagy jelentősége van, hisz meg van írva:

2Kor 10,18    
„Mert nem az a kipróbált, a ki magát ajánlja, hanem a kit az Úr ajánl.”

Erről majd máskor beszéljünk. Összefoglalva hát: MEG KELL GYŐZŐDNÜNK ISTEN KEGYELMÉRŐL-HATALMÁRÓL-SZABADÍTÁSÁRÓL-VÍGASZTALÁSÁRÓL, HOGY AZUTÁN HITELES BIZONYSÁGAI LEHESSÜNK ISTENNEK! Amikor Isten megpróbál bennünket, az pontosan azért van mert ez által nevel. Ha Ő nevel, akkor abban amit elvégzett bennünk, használni is tud! Hiszen ezt mondja  Pál is direkte:

II.Kor.1,3-7
„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vígasztalásnak Istene; A ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket. Mert a mint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vígasztalásunk is Krisztus által. De akár nyomorgattatunk, a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért van az, mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, a melyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért van az. És a mi reménységünk erős felőletek. Tudván, hogy a miképen társaink vagytok a szenvedésben, azonképen a vígasztalásban is.”

Másutt is erről beszél Pál:

Korinthusbeliekhez írt II. levél 4,1-18
„Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, a mint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el; Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint a kik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten ígéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt. Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek: A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe. Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért. Mert az Isten, a ki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való. Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk; Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben. Mert mi, a kik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben. Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek. Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a lelke van meg, a mint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk; Tudván, hogy a ki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, és veletek együtt előállít. Mert minden ti érettetek van, hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére. Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”

Tehát Pál egyenesen azt állítja: Nem takargatjuk el a nehézségeinket-megpróbáltatásainkat-esetleges bukásainkat, sőt: Nyilván és boldogan hirdetjük Isten szabadítását minden embernek! Hiszen a mi evangéliumunk, amiről Pál a harmadik versben beszél az Isten szabadítása a mi életünkben! Azok számára akik hitben járnak: erős vigasztalás ez az üzenet! azok számára pedig akik látás szerint járnak: azok Isten szabadítását nem látják-mert nem is láthatják... Lássuk és figyeljük meg mit mond erről az Örökkévaló. Azt mondja az Úr:

Ésa 57,15-21
„Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét. Mert nem örökké perlek, és nem mindenha haragszom, mert a lélek előttem megepedne, és a leheletek, a kiket én teremtettem. Mert a telhetetlenségnek vétkéért haragudtam meg, és megvertem őt, elrejtém magamat és megharagudtam; és ő elfordulva, szíve útjában járt. Útait láttam, és meggyógyítom őt; vezetem őt, és vígasztalást nyujtok néki és gyászolóinak, Megteremtem ajkaikon a hálának gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt! És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, a mely nem nyughatik, és a melynek vize iszapot és sárt hány ki. Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!”

Ezekben a rendkívül nehéz helyzetekben legyen előttünk Jób példaadása mint meg is van írva:

Jak 5,11    
„Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat. Jóbnak tűrését hallottátok, és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr és könyörületes.”

Ha már teljesen elerőtlenedtünk, ha a sötét ránk is borult... legalább ennyit mondjunk el Jóbbal mi is:

Jób 19,25    
„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.”

Jób ebben az egy rövid mondatában összefoglalta mindazt, amit eddig beszéltem! Soha ne a bajra összpontosítsunk, hanem Istenre! ne a bajok nagyságára figyeljünk, hanem Isten Nagyságára! És ami a legfőbb:

4Móz 23,19    
„Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy azt ne teljesítené?”

Istenben soha ne kételkedjünk! Ábrahám szilárdan hitte, hogy Isten az aki irányítja a lépését, amikor hitben kijött a lakóhelyéről, és bár nem is tudta hova megy, hitt abban: HOGY AKI KIHÍVTA ŐT, AZ BE IS VISZI AZ ÍGÉRET FÖLDJÉRE! És van itt még valami. Azt mondja Pál:

1Kor 15,19    
„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.”