Követés

Mózes II. könyve 33,1-23
„Szóla azután az Úr Mózesnek: Eredj, menj fel innen, te és a nép, a melyet kihoztál Égyiptom földéről, a földre, a melyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak mondván: A te magodnak adom azt. És bocsátok előtted Angyalt, és kiűzöm a Kananeusokat, Emoreusokat, Khittheusokat, Perizeusokat, Khivveusokat és Jebuzeusokat: A tejjel és mézzel folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emészszelek az úton. Mikor meghallá a nép ezt a kemény beszédet, gyászba borula, és senki nem tevé fel az ékszereit. Megmondotta vala az Úr Mózesnek: Mondd meg az Izráel fiainak: Keménynyakú nép vagy te, egy szempillantásban, ha közéd mennék, megemésztenélek. Azért most vesd le a te ékességeidet magadról, azután meglátom mit cselekedjem veled. És lerakták magokról az Izráel fiai az ő ékességeket, a Hóreb hegyétől fogva. Mózes pedig vevé a sátort, és felvoná azt a táboron kívül, messze a tábortól, és nevezé azt gyülekezet sátorának, és lőn, hogy mind a ki az Urat keresi, ki kelle mennie a gyülekezet sátorához, a táboron kívül. És lőn, hogy mikor Mózes kiméne a sátorhoz, az egész nép felkele, és kiki mind az ő sátorának ajtajában álla; nézvén Mózes után míg a sátorba beméne. És lőn, mikor Mózes beméne a sátorba, hogy felhő-oszlop szálla alá, és megálla a sátor ajtajában, és beszéle Mózessel. És látá az egész nép, hogy a felhő-oszlop a sátornak ajtaján áll, és felkele az egész nép, és kiki meghajlék az ő sátorának ajtajában. Az Úr pedig beszéle Mózessel színről színre, a mint szokott ember szólani barátjával; és mikor Mózes a táborba visszatére, az ő szolgája az ifjú Józsué, Núnnak fia, nem távozék el a sátorból. És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig azt mondtad nékem: név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim előtt. Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped. És monda: Az én orczám menjen-é veletek, hogy megnyugtassalak? Monda néki Mózes: Ha a te orczád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen. Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, a mely e földnek színén van. Monda azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is a mit kívántál; mert kedvet találtál szemeim előtt, és név szerint ismerlek téged. És mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orczád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek. Orczámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén. És monda az Úr: Ímé van hely én nálam; állj a kősziklára. És mikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orczámat nem láthatod.”

Áldott Testvérek: tudjuk, hogy a hívők berkein belül, sokan gondolkodnak úgy, hogy jó választás lehet az áldott tudatlanság. Hiszen a tudatlanság (szerintük) mentséget ad a számonkéréskor. Nos, hogy ez mennyire nem így van, azt a mai alkalommal megérthetjük, Isten kegyelméből. Tehát, dőljünk neki ennek a fejezetnek, hogy értelemre jussunk. Kezdetnek pedig figyeljünk a következő részletre, mert ez által megérthetjük, mekkora mélységei vannak az igének, mennyire fontos a tudatos követése az Istennek, és hogy hova vezet a tudatlanság.

„És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig azt mondtad nékem: név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim előtt. Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped. És monda: Az én orczám menjen-é veletek, hogy megnyugtassalak?”

Mózes tudta, hogy nem az ajándék a fontos, hanem az ajándékozó személye. Mit ér a szabadság, ha az Örökkévaló nem jár velük? Ezért tehát azt kérte az Örökkévalótól, tanítsa őt, hogy megtaníthassa, megismertesse (!) néppel az „utat”. Figyeljetek a 12-es versre:

„És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig azt mondtad nékem: név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim előtt.”

Nem mutattad meg nekem, kit(!) küldesz velem. Az Örökkévaló megadta az Ő követéséhez szükséges „utat”, igét, de:

Mózes V. könyve 29,1-4
„Ezek annak a szövetségnek ígéi, a mely felől megparancsolta az Úr Mózesnek, hogy kösse meg azt Izráel fiaival Moábnak földén, azon a szövetségen kivül, a melyet kötött vala velök a Hóreben. És előhivatá Mózes az egész Izráelt, és monda nékik: Ti láttátok mind azt, a mit szemeitek előtt cselekedett az Úr Égyiptom földén a Faraóval és minden ő szolgájával, és egész földével: A nagy kísértéseket, a melyeket láttak a te szemeid, a jeleket és ama nagy csudákat. De nem adott az Úr néktek szívet, hogy jól értsetek, szemeket, hogy lássatok, és füleket, hogy halljatok, mind e mai napig.”

Valamiért a nép nem értette meg, hogy az Egyiptomban történt dolgok, azok engedetlensége miatt, az engedetlenség büntetéseként történtek. Nem értették meg, hogy velük is ezt fogja tenni az Úr, mert nem tesz kivételeket! Meg is van írva:

Példabeszédek könyve 20,10
„A kétféle font és a kétféle mérték, útálatos az Úrnál egyaránt mind a kettő.”

Nem szabad azt gondolni, hogy majd a mi kedvünkért megváltozik az Örökkévaló. Nem szabad azt gondolni, hogy miattunk, kétféle mértéket fog használni. Szintén a Példabeszédek 20. fejezete:

Példabeszédek könyve 20,11
„Az ő cselekedetiből ismerteti meg magát még a gyermek is, ha tiszta-é, és ha igaz-é az ő cselekedete.”

Az egyiptomi fáraónak pedig szólt az Örökkévaló, egyszer – kétszer - háromszor, de az nem engedelmeskedett az Istennek, ezért küldte az Örökkévaló a pusztítót, aki végezte zokszó nélkül, amit az Isten rábízott. Ám ezek után azt olvassuk:

Mózes II. könyve 33,1-3
„Szóla azután az Úr Mózesnek: Eredj, menj fel innen, te és a nép, a melyet kihoztál Égyiptom földéről, a földre, a melyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak mondván: A te magodnak adom azt. És bocsátok előtted Angyalt, és kiűzöm a Kananeusokat, Emoreusokat, Khittheusokat, Perizeusokat, Khivveusokat és Jebuzeusokat: A tejjel és mézzel folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emészszelek az úton.”

Mózes tehát ebből tudta meg, hogy bizony nagy bajban vannak. Tudta, mert emlékezett rögtön a „példára”, ami vele történt, és azt is tudhatta, hogy az Ő esete valójában példa volt, hogy később azonnal értelemre jusson. Nem a boldog tudatlanságot választotta Mózes! A zavarba ejtő példa pedig:

II.Mózes 4,19-26
„Az Úr pedig monda Mózesnek Midiánban: Eredj, térj vissza Égyiptomba; mert meghaltak mindazok a férfiak, a kik téged halálra kerestek vala. És felvevé Mózes az ő feleségét és az ő fiait és felülteté őket a szamárra és visszatére Égyiptom földére. Az Isten vesszejét pedig kezébe vevé Mózes. És monda az Úr Mózesnek: Mikor elindulsz, hogy visszatérj Égyiptomba, meglásd, hogy mindazokat a csudákat véghez vidd a Faraó előtt, melyeket kezedbe adtam; én pedig megkeményítem az ő szívét, és nem bocsátja el a népet. Ezt mondd azért a Faraónak: Így szólt az Úr: Elsőszülött fiam az Izráel. Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem és te vonakodol elbocsátani: ímé én megölöm a te elsőszülött fiadat. És lőn az úton, egy szálláson, eleibe álla az Úr és meg akarja vala őt ölni. De Czippora egy éles követ veve és lemetszé az ő fiának előbőrét és lába elé veté mondván: Bizony, vérjegyesem vagy te nékem! És békét hagya néki. Akkor monda: Vérjegyes a körűlmetélkedésért.”

Azért zavarba ejtő eme „példa”, mert azt látjuk, hogy Mózes éppen elkezdi az engedelmességet, és máris szemben találja magát az Örökkévaló ítéletével. Miért? Mert most már látjuk, nem elég az Isten parancsolataiban való járás, ha nincs az Úrral való tényleges közösség! Ennek módja pedig a csatlakozás felmutatása, vagyis az engedelmes hit! Igen! Az Ábrahámi hit! Ez az Ábrahámi hit felmutatása pedig rájuk nézve még csak a körülmetélkedésben nyilvánult meg, ám mára megértettük ugye, hogy valójában az is az engedelmesség szimbóluma. Ebben az Ábrahámi engedelmes hitben lehetséges csak az Úrral járni, vagyis közösséget gyakorolni az Örökkévalóval, mert a Vele való közösségben fogan meg az ismeret, és csak Ismeret által lehet tökéletességre jutni! Az Örökkévaló, és Mózes közti párbeszéd tehát erre épül a továbbiakban:

II.Mózes 33,11-15
„Az Úr pedig beszéle Mózessel színről színre, a mint szokott ember szólani barátjával; és mikor Mózes a táborba visszatére, az ő szolgája az ifjú Józsué, Núnnak fia, nem távozék el a sátorból. És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig azt mondtad nékem: név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim előtt. Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped. És monda: Az én orczám menjen-é veletek, hogy megnyugtassalak? Monda néki Mózes: Ha a te orczád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen.”

Valójában ezt a pár mondatot, és annak jelentését, Mózes így foglalta össze a nép számára:

Mózes V. könyve 26,1-19
„Mikor pedig bemégy arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és bírni fogod azt, és lakozol abban: Akkor végy a föld minden gyümölcsének zsengéjéből, a melyet szerezz a te földedből, a melyet az Úr, a te Istened ád néked; és tedd kosárba és menj oda a helyre, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened, hogy ott lakozzék az ő neve; És menj be a paphoz, a ki abban az időben lesz, és mondjad néki: Vallást teszek ma az Úr előtt, a te Istened előtt, hogy bejöttem a földre, a mely felől megesküdt az Úr a mi atyáinknak, hogy nékünk adja. És a pap vegye el a kosarat kezedből, és tegye azt az Úrnak, a te Istenednek oltára elé. És szólj, és mondjad az Úr előtt, a te Istened előtt: Veszendő mesopotámiai vala az atyám, és aláment vala Égyiptomba, és jövevény volt ott kevesed magával; nagy, erős és temérdek néppé lőn ottan. Bosszúsággal illetének pedig minket az Égyiptombeliek, és nyomorgatának minket, és vetének reánk kemény szolgálatot. Kiáltánk azért az Úrhoz, a mi atyáink Istenéhez, és meghallgatta az Úr a mi szónkat, és megtekintette a mi nyomorúságunkat, kínunkat és szorongattatásunkat; És kihozott minket az Úr Égyiptomból erős kézzel, kinyújtott karral, nagy rettentéssel, jelekkel és csudákkal; És behozott minket e helyre, és adta nékünk ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet. Most azért ímé elhoztam ama föld gyümölcsének zsengéjét, a melyet nékem adtál Uram. És rakd le azt az Úr előtt, a te Istened előtt, és imádkozzál az Úr előtt, a te Istened előtt; És örömet találj mindabban a jóban, a melyet ád néked az Úr, a te Istened, és a te házadnépének; te és a lévita, és a jövevény, a ki te közötted van. Ha a harmadik esztendőben, a tizednek esztendejében, minden termésedből egészen megadod a tizedet, és adod a lévitának, a jövevénynek, az árvának és özvegynek, hogy egyenek a te kapuid között, és jól lakjanak: Akkor ezt mondjad az Úr előtt, a te Istened előtt: Kitakarítottam a szent részt a házból, és oda adtam azt a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek minden te parancsolatod szerint, a melyet parancsoltál nékem; nem hágtam át egyet sem a te parancsolataidból, sem el nem felejtettem! Nem ettem belőle gyászomban, nem pusztítottam belőle tisztátalanul, és halottra sem adtam belőle. Hallgattam az Úrnak, az én Istenemnek szavára; a szerint cselekedtem, a mint parancsoltad nékem. Tekints alá a te szentségednek lakóhelyéből a mennyekből, és áldd meg Izráelt, a te népedet, és a földet, a melyet nékünk adtál, a mint megesküdtél vala a mi atyáinknak, a tejjel és mézzel folyó földet. E mai napon az Úr, a te Istened parancsolja néked, hogy e rendelések és végzések szerint cselekedjél: tartsd meg azért és cselekedjed azokat teljes szívedből és teljes lelkedből! Azt kívántad ma kimondatni az Úrral, hogy Isteneddé lesz néked, hogy járhass az ő útain, megtudhassad az ő rendeléseit, parancsolatait és végzéseit, és engedhess az ő szavának; Az Úr pedig azt kívánja ma kimondatni veled, hogy az ő tulajdon népévé leszesz, a miképen szólott néked, és minden ő parancsolatát megtartod, Hogy feljebb valóvá tegyen téged minden nemzetnél, a melyeket teremtett, dícséretben, névben és dicsőségben, és hogy szent népévé lehess az Úrnak, a te Istenednek, a mint megmondta vala.”

A 17-es verstől tessék koncentrálni, de nagyon!

„Azt kívántad ma kimondatni az Úrral, hogy Isteneddé lesz néked, hogy járhass az ő útain, megtudhassad az ő rendeléseit, parancsolatait és végzéseit, és engedhess az ő szavának; Az Úr pedig azt kívánja ma kimondatni veled, hogy az ő tulajdon népévé leszesz, a miképen szólott néked, és minden ő parancsolatát megtartod, Hogy feljebb valóvá tegyen téged minden nemzetnél, a melyeket teremtett, dícséretben, névben és dicsőségben, és hogy szent népévé lehess az Úrnak, a te Istenednek, a mint megmondta vala.”

Tehát a nép kérte, hogy megtudhassa az utat, aminek követésével, tökéletességre juthatnak. Ámde ez a tudás, az Istennel való közösség nélkül nem sokat ér. Figyeljetek csak:

V.Mózes 31, 14-17
„Monda azután az Úr Mózesnek: Ímé elközelgettek a te napjaid, hogy meghalj; hívd elő Józsuét, és álljatok fel a gyülekezetnek sátorában, hogy parancsolatokat adjak néki. Elméne azért Mózes és Józsué, és felállának a gyülekezet sátorában. És megjelenék az Úr a sátorban, felhőoszlopban, és megálla a felhőoszlop a sátor nyílása felett, És monda az Úr Mózesnek: Ímé te elaluszol a te atyáiddal, és ez a nép felkél, és idegen istenek után jár és paráználkodik azon a földön, a melyre bemegy, hogy lakozzék azon; és elhágy engem, és felbontja az én szövetségemet, a melyet én ő vele kötöttem. De felgerjed az én haragom ő ellene azon a napon, és elhagyom őt, és elrejtem az én orczámat ő előle, hogy megemésztessék. És mikor utóléri a sok baj és nyomorúság, mondani fogja azon a napon: Avagy nem azért értek-é engem ezek a bajok, hogy nincsen az én Istenem én közöttem?”

Ugyanis ha nincs Istennel való közösség, akkor nincs ismeret sem! Ezek azért fontosak, mert az Isten ismeret nélkül, az engedelmesség is csak baal imádat! Baal, mint hamis Istenkép. Ha nincs Isten ismeret, akkor tehát az engedelmesség sem lehet tökéletes, mert ha nem ismerjük az Urunkat, akkor nem is tudjuk mit szeret, mik a kedvesek neki. És ennek kizárólagosságáról beszél Jézus:

Mt.7, 21-23
„Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”

Mózes pedig felismerte, hogy az Isten szava, valójában "A" Pásztor! És Őt meg akarta ismerni, hogy ne egy tiltólistát közöljön a népével, hanem egy személyessé tehető kapcsolatot a Pásztorral! Ezért mondta:

II.Mózes 33, 12
„És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem...”

Azután kérte Mózes, hogy megláthassa a szót!

II. Mózes 33,14-23
„És monda: Az én orczám menjen-é veletek, hogy megnyugtassalak? Monda néki Mózes: Ha a te orczád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen. Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, a mely e földnek színén van. Monda azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is a mit kívántál; mert kedvet találtál szemeim előtt, és név szerint ismerlek téged. És mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orczád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek. Orczámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén. És monda az Úr: Ímé van hely én nálam; állj a kősziklára. És mikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orczámat nem láthatod.”

Ezek után ugrunk egy nagyot térben és időben, és itt vagyunk ma. Megértettük, és megláttuk, hogy a tudatlanság nem vezet célhoz! Megértettük azt is, ha megpróbáljuk a törvény parancsolatait betölteni, az egyrészt nem sikerül, másrészt azzal szembesülünk, hogy nem érezzük az erőt, ami az Úr jelenlétére utal. De megértettük azt is: ha megismertük Őt, akit Mózes is meg akart ismerni, akkor Ő a parancsolatok betöltésére sarkall, de akkor, tehát az Ő jelenlétében ez sikerre is jut! Nem mi vagyunk az elsők Mózes után, akik szeretnék az igét „meglátni”. Jézus maga mondja ezt:

Mt.13,16-17
„A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak. Mert bizony mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, a miket ti láttok, és nem látták; és hallani, a miket ti hallotok, és nem hallották.”

Nos azért, mert ott és akkor az ige valós kapcsolatot alakított ki az engedelmes követőkkel, és ebben a valós kapcsolatban, nem csak vezette őket, de magyarázott, tanított, és korrigált is. Ezt nevezzük így: élő kapcsolat az Úrral! Az eddigiekben tehát megértettük, hogy az Örökkévalóval való egységre jutás az engedelmességen alapul, és csak ebben az állapotban lehetséges a tökéletességre jutás az Istenben.  Ám ugye azzal kezdtük a legelején, hogy vannak, akik tagadják az engedelmesség fontosságát, és a tudatlanságot választják menedékül, mondván: amiről nem tudunk, azt nem kérhetik számon. Csakhogy Pál azt írta:

Róma 15,4
„Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.”

Tehát nekünk igenis hitbéli kötelességünk, hogy az atyáink által megélt, és hirdetett dolgoknak utána járjunk, és értelemre jutva, méltóknak találtassunk arra nézve, hogy a hitbeli őseinket: atyáinknak nevezhessük. Az engedetlenség, akár tudatos, akár tudatlanságból elkövetett legyen: bűn! A büntetés nagyságában van csupán különbség!

IV.Mózes 15,22-41
„És ha megtévelyedtek, és nem cselekszitek meg mind e parancsolatokat, a melyeket szólott vala az Úr Mózesnek; Mind azokat, a melyeket parancsolt az Úr néktek Mózes által, az naptól fogva, a melyen parancsolta azokat az Úr, és azután a ti nemzetségeiteknek is: Akkor, hogyha a gyülekezet tudtán kivül esik a tévedés, az egész gyülekezet áldozzék egy fiatal tulkot egészen égőáldozatul, kedves illatul az Úrnak, és étel- és italáldozatot is hozzá szokás szerint, és egy kecskebakot bűnért való áldozatul. És végezzen engesztelést a pap Izráel fiainak egész gyülekezetéért, és megbocsáttatik nékik, mert tévedés volt az; ők pedig vigyék be az ő áldozatjokat tűzáldozatul az Úrnak, és a bűnért való áldozatjokat az Úr elé az ő tévedésökért. És megbocsáttatik Izráel fiai egész gyülekezetének, és a közöttök tartózkodó jövevénynek; mert az egész nép tévedésben volt. Hogyha csak egy ember vétkezik tévedésből: áldozzék egy esztendős kecskét bűnért való áldozatul. A pap végezzen engesztelést azért a tévedő emberért, a ki tévedésből vétkezett az Úr előtt, és ha engesztelést szerez néki, megbocsáttatik néki. A benszülöttnek Izráel fiai között és a jövevénynek, a ki közöttök tartózkodik: egy törvényetek legyen néktek a felől, a ki tévedésből cselekszik. De a mely ember felemelt kézzel cselekszik, akár benszülött akár jövevény, az Urat illeti az szidalommal, vágassék ki azért az az ő népe közül; Mivelhogy az Úrnak szavát megvetette, és az ő parancsolatját megszegte, kiirtatván kiirtassék az az ember, az ő hamissága legyen ő rajta. Mikor pedig Izráel fiai a pusztában valának, találának egy férfiat, ki fát szedeget vala szombatnapon. És elvivék azt, a kik találták vala azt fát szedegetni, Mózeshez és Áronhoz és az egész gyülekezethez. És őrizet alá adák azt, mert nem vala kijelentve, mit kelljen vele cselekedni. És monda az Úr Mózesnek: Halállal lakoljon az a férfi, kövezze őt agyon az egész gyülekezet a táboron kivül. Kivivé azért őt az egész gyülekezet a táboron kivül, és agyon kövezék őt, és meghala, a miképen parancsolta vala az Úr Mózesnek. És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire az ő nemzetségeik szerint, és tegyenek a szeglet bojtjára kék zsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után, a melyek után ti paráználkodtok. Hogy megemlegessétek, és megcselekedjétek minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy legyek néktek Istenetekké. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.”

A szándékos bűn, lázadás! Ennek halál a következménye, és ezt látjuk is. Az, hogy ma ez nem megy azonnal végbe, az részben az Úr népének hibája, akik szintén eltértek az Úr által adatott út vezetésétől, részben pedig azért késik az ítélet, mert eljött az az idő, amikor a bűnösöknek is be kell tölteniük a bűneiket. Mindezekről, mi már beszéltünk, több alaklommal is. Amit mutatni szeretnék, az a 37-41-es igékig terjedő felhívás, és annak mélysége:

„És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire az ő nemzetségeik szerint, és tegyenek a szeglet bojtjára kék zsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után, a melyek után ti paráználkodtok. Hogy megemlegessétek, és megcselekedjétek minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy legyek néktek Istenetekké. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.”

A szemlélő bojt, vagyis a cicett, arra adatott tehát, hogy: „…megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat;...”

Megemlékezni ugye csak arról lehet, amit mi már megtanultunk! Ma is van ilyen „emlékeztető” a nemzetekből megtértek számára.

Jn.14,26
„Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.” 

Elsőként tehát tanít a Szentlélek! Ez pedig pontosan azt jelenti, hogy az ige szerint vezetve tanít, ha és amennyiben valós közösségünk van vele! Ez nem beszédben, és legfőként: nem a mi megvallásaink szerint van, hanem valóságban. Egyrészt, megeleveníti számunkra az igét, majd magyarázva, korrigálva tanítja. És az hogy emlékeztet minket, az azt is jelenti: semmi újat nem tesz, hanem csak azt eleveníti fel, amit Jézus tanított és hirdetett már eleve, és azt is, hogy amikor megakadunk egy szituációban, a Szentlélek eszünkbe juttatja a számunkra járható Utat.