Elizeus, mint Jézus előképe

Áldott Testvéreim! Egy olyan témáról lesz ma szó, amelyet már néhány hete kerülgetek, de úgy hiszem, hogy ma eljött az ideje annak, hogy beszéljünk róla. Ez a téma pedig Jézus egyik előképéről fog szólni, vagyis Elizeusról. Mielőtt elragadtatott volna tőle Illés és szolgálatba állt volna Elizeus, az Illésben levő lélek kettős mértékét kérte magának:

2Királyok 2,9
„És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettős mértéke én rajtam.”

De milyen lélek volt Illésben? Ezt megtudhatjuk abban a próféciában is, amely keresztelő János eljövetelére is mutat:

Malakiás könyve 4,5-6
„Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.  És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.”

Illés szolgálata tehát az volt (és ma is az), hogy az atyák szívét a fiakhoz és a fiak szívét az atyákhoz fordítsa. De mit jelent ez? Talán azt jelentené, hogy a családon belüli békességen munkálkodik Illés lelke? De hiszen Jézus meghasonlást hozott a családtagok közé!

Máté evangéliuma 10,34-36
„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.”

De akkor mit jelenthet az, hogy az atyák szívét a fiakhoz és a fiak szívét az atyákhoz fordítja? Mert kik az atyák és kik a fiak? Az atyák azok az elődeink, akikről Isten bizonyságot tett, hogy a követői és a kedveltjei. Nem kis hordereje van ezért annak, hogy Isten örökkévaló nevét így határozta meg:

2Mózes 3,15
„És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre.”

Tehát örökkévaló neve ez az Úrnak és figyeljünk csak, hogy miképpen vezeti be Isten:

„Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok.”

Vagyis az atyák nem mások, mint Ábrahám, Izsák és Jákób, és a fiak pedig azok, akik hozzájuk hasonló hitben és cselekedetekben követik Istent! Most nézzük meg Illés egyik történetét:

1Királyok 18,21
„És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem.”

A baál szó jelentését már többször beszéltük, a jelentése az, hogy: férj. Az igében több helyen is megfigyelhetjük, hogy az Isten önmagát férjnek nevezi, és mi vagyunk a feleség. A baál imádatkor nem az történt, hogy egy pogány istenséget imádtak, hanem az egy igaz Istent szándékoztak imádni, csak nem Isten akarata szerint. Mivel nem a helyes ismeret szerint történt a tisztelet, ezért az már nem az egy igaz Isten tisztelete volt, hanem egy másik hamis istenség, amit a saját szívük és gondolataik szerint tiszteltek. Akárcsak ma, akik nem az ige és az Isten által megszabott módon tisztelik Őt, azok valójában nem az egy igaz Istent tisztelik, hanem egy hamis és idegen istenséget.

Hóseás könyve 2,1-22
„Pereljetek anyátokkal, pereljetek (mert nem feleségem ő, és én sem vagyok néki férje), hogy tüntesse el az ő bujaságát arcáról, és az ő paráznaságát emlői közül; Különben meztelenre vetkőztetem őt és olyanná teszem, amilyen volt születése napján, és a pusztához teszem hasonlatossá, és olyanná változtatom őt, amilyen a kiaszott föld, és megölöm őt szomjúsággal. Sőt fiain sem könyörülök, mert paráznaságnak fiai ők is. Mert paráználkodott az ő anyjok; gyalázatba merült, aki őket szülte; mert ezt mondotta: Elmegyek szeretőim után, akik megadják kenyeremet, vizemet, gyapjúmat és lenemet, olajomat és italomat. Azért ímé tövissel rekesztem el útadat, és sövényt fonok eleibe, hogy ne találja meg ösvényeit. És szaladgál majd szeretői után, de nem éri el őket; és mikor keresi őket és nem találja meg azokat, azt mondja majd: Elmegyek hát és visszatérek előbbi férjemhez: mert jobb dolgom volt akkor, hogynem mint mostan: Mert nem vette eszébe, hogy én adtam néki a búzát, a mustot és az olajat, és én sokasítottam meg ezüstjét és az aranyat, amit ők a Baálra költöttek. Azért visszaveszem búzámat a maga idejében és mustomat is az ő divatjában, és elragadom gyapjúmat és lenemet, amelyek meztelensége befedésére lettek volna. És most feltárom az ő gyalázatát szeretői előtt, és senki sem szabadítja őt ki az én kezemből. És megszüntetem minden örömét, ünnepét, újholdját, szombatját és minden ünnepe napját. És elpusztítom szőlejét és fügefáját, amelyekről ezt mondta: Ez az én bérem, amit az én szeretőim adtak nékem, és erdővé teszem azokat, és a mezei vad emészti meg őket. És megbüntetem őt a Baálok napjaiért, amelyeken füstölve áldozott azoknak, és felrakta gyűrűjét és nyakláncát, és elment szeretői után, rólam pedig elfeledkezett, ezt mondja az Úr. Azért ímé csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek. És onnan adom meg néki az ő szőlőjét és az Akor völgyét a reménység ajtaja gyanánt, és úgy énekel ott, mint ifjúságának idején és mint Égyiptomból lett feljövetelének napján. És azon a napon, ezt mondja az Úr, így fogsz engem hívni: Én férjem, és nem hívsz engem többé így: Baálom.  És kiveszítem az ő szájából a Baálok neveit, hogy azoknak neve se említtessék többé. És azon a napon frigyet szerzek nékik a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a föld férgével, és az ívet, kardot és háborút eltörlöm e földről, és bátorságos lakozást adok nékik. És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat. És azon a napon meghallgatom, azt mondja az Úr, meghallgatom az egeket, azok pedig meghallgatják a földet; A föld pedig meghallgatja a búzát és a mustot és az olajat; azok pedig meghallgatják Jezréelt. És bevetem őt magamnak a földbe, és megkegyelmezek Ló-Rukhámának, és azt mondom Ló-Amminak: Én népem vagy te; ő pedig ezt mondja: Én Istenem!”

Még mielőtt rátérnénk konkrétan Elizeus életére, nézzünk még meg a hasonlóságot Illés és Elizeus között:

2Királyok 2,11-13
„És lőn, amikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá őket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe. Elizeus pedig ezt látván, kiált vala: Édes atyám, édes atyám! Izráel szekerei és lovagjai! És nem látá őt többé. És vevé a maga ruháit, és két részre szakasztá azokat, És felemelé az Illés palástját, amely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján.”

„Elizeus pedig ezt látván, kiált vala: Édes atyám, édes atyám! Izráel szekerei és lovagjai!”

Mi a jelentése ennek a felkiáltásnak? Először nézzük meg Elizeus történetét és azután választ kapunk rá:

2Királyok 13,14
„És megbetegedett Elizeus olyan betegséggel, amelybe bele is halt, és lement hozzá Joás, az Izráel királya, és arcára borulván sírt és monda: Édes atyám, édes atyám! Izráel szekerei és lovagjai!”

Újra itt ez a kijelentés: „Édes atyám, édes atyám! Izráel szekerei és lovagjai!”

Mit jelölnek a szekerek és a lovagok? Hadsereget ugye? Lássuk csak:

2Királyok 6,15-17
„Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiméne, és ímé seregek vették körül a várost, és lovak és szekerek. És monda néki az ő szolgája: Jaj, jaj, édes uram! mit cselekedjünk? Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, akik velünk vannak, mint akik ő velök. És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.”

Ez Isten hadserege! Viszont ezek csupán jelölték Isten hatalmát és védelmét, mert Isten serege nem szekerekkel és lovakkal, karddal vagy egyéb fegyverrel harcol a gyermekeiért. Hiszen Dávid idejében is az angyal kivont karddal állt meg Ornán szérűjénél, mégsem kard általi sebeket ejtett a népen, hanem dögvészt (más néven járványt) bocsátott rájuk. Most nézzük meg Isten rendelését a lovakat illetően:

5Mózes 17,14-16
„Mikor bemégy arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ád néked, és bírod azt, és lakozol abban, és ezt mondod: Királyt teszek magam fölé, miképpen egyéb népek, amelyek körültem vannak: Azt emeld magad fölé királyul, akit az Úr, a te Istened választ. A te atyádfiai közül emelj magad fölé királyt; nem tehetsz magad fölé idegent, aki nem atyádfia. Csak sok lovat ne tartson, és a népet vissza ne vigye Égyiptomba, hogy lovat sokasítson, mivelhogy az Úr megmondta néktek: Ne térjetek többé vissza azon az úton!”

Tehát: „Csak sok lovat ne tartson…”

Miért volt ez fontos? Azért, mert Izrael ereje nem a harci szekerekben és a lovagokban volt, hanem egyedül Istenben! Ezért mondta Isten a következőket Józsuénak:

Józsué könyve 11,6
„Akkor ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkor Izráelnek adom mindnyájukat halálra sebezve. Vágd át lovaik inát, és gyújtsd fel harci kocsijaikat!”

És ezért is olvassuk ezt Dávid történetében:

2Sámuel 8,1-4
„Ezek után megveré Dávid a Filiszteusokat, és megalázá őket: és elfoglalá Dávid a Filiszteusok kezéből Méteg Ammát. És megveré a Moábitákat is, és kötéllel méré meg őket, lefektetvén őket a földre; két kötéllel méré azokat, akik megölendők, és egy teljes kötéllel azokat, akik életben hagyandók valának; és a Moábiták Dávidnak adófizető szolgái lőnek. Megveré Dávid Hadadézert is, Réhóbnak fiát, Cóbának királyát, mikor elméne, hogy hatalmát kiterjessze az Eufrátes folyó vizéig. És foglyul ejtett Dávid közülök ezer és hétszáz lovagot, és húszezer gyalog embert; és inaikat elvagdaltatá Dávid minden szekeres lovaknak és csak száz szekérbe valót hagyott meg közülök.”

Mit akarok mondani mindezzel? Azt, hogy Illés és Elizeus, ő maguk voltak Izrael szekerei és lovasai, vagyis azok a szavak és cselekedetek, amelyek Istentől jöttek. Isten beszédét szólták és az volt Izrael ereje! De a gondolatot hadd zárjam ezzel az igével:

Zsoltárok 20,8
„Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az ÚRnak a nevét.”

Illés szolgálatát tehát láttuk és ez volt a kettős mértékű lélek egyik fele, amelyet Elizeus is megkapott. De akkor mi volt a kettős mértékű lélek másik fele? Itt jön képbe Elizeus, mint Jézus előképe. Először is nézzük meg Elizeus elhívását:

1Királyok 19,15-19
„És monda az Úr néki: Menj el, térj vissza a te utadon a pusztán át Damaskusba, és mikor oda jutándasz, kenjed királylyá Hazáelt Siriában; És Jéhut, a Nimsi fiát kenjed királylyá Izráelben, és Elizeust, az Abelméholabeli Sáfát fiát pedig kenjed prófétává a te helyedbe. És lészen, hogy aki megmenekedik Hazáel fegyverétől, azt Jéhu öli meg, és aki megmenekedik a Jéhu fegyverétől, azt Elizeus öli meg. De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, mely meg nem hajolt a Baálnak, és minden ajkat, mely meg nem csókolta azt. És ő elmenvén onnét, megtalálá Elizeust, a Sáfát fiát, amint szántott tizenkét járom ökörrel, és ő maga a tizenkettedikkel volt; és Illés hozzá méne, és az ő palástját reá veté.”

Mint ahogyan azt már érintettem, a próféták beszédei az Úr szavai, amelyben volt Izrael ereje is, nem pedig a szekerekben és a lovagokban. Hiszen a szántóföld jelképezi a világot, a tizenkét ökör pedig Izrael tizenkét törzsét, amelynek vezetőjévé tette Isten Elizeust. Ugyancsak Jézus tizenkét tanítványt választott ki, és őket vezette, majd kiküldte a világba, azaz Isten szántóföldjébe. Nézzük meg Elizeus egyik csodatételét:

2Királyok 6,1-7
„És mondának a próféták fiai Elizeusnak: Ímé ez a hely, ahol nálad lakunk, igen szoros nékünk; Hadd menjünk el, kérlek, a Jordán mellé, hogy mindenikünk egy-egy fát hozzon onnét, hogy ott valami hajlékot építsünk magunknak, amelyben lakjunk. És monda: Menjetek el! És monda egy közülök: Nyugodj meg rajta, és jőjj el a te szolgáiddal. És monda: Én is elmegyek. És elméne velök. És menének a Jordán mellé, és ott fákat vágtak. És történt, hogy mikor egy közülök egy fát levágna, a fejsze beesék a vízbe. Akkor kiálta és monda: Jaj, jaj, édes uram! pedig ezt is kölcsön kértem! És monda az Isten embere: Hová esett? És mikor megmutatta néki a helyet, levágott egy fát és utána dobta, és a fejsze feljött a víz színére. És monda: Vedd ki. És kinyújtván kezét, kivevé azt.”

Van tehát először egy fejszevasunk, ami elveszett:

Lukács evangéliuma 19,10
„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.”

És ez a fejszevas pedig a fizika törvénye miatt értelemszerűen elmerült a vízben, majd ez felkerült a víz felszínére:

Máté evangéliuma 19,23-26
„Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni. A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.”

De ez a történet még nem ért véget ennyivel. Hová esett a fejszevas? A Jordánba! A Jordán folyót más néven úgy hívjuk, hogy a halál folyója. Ebben a folyóban merítkezett meg Naámán hét alkalommal, majd megtisztult a leprából. Ebben a folyóban merítette be János is a hozzá kimenő sokaságot. Mit jelent ez? Ahhoz, hogy üdvözülhessünk, először meg kell halnunk a testi vágyaink számára, ezt jelképezi a bemerítkezés is, lemegy az óember és feljön az új teremtés. Tehát a Jordánba elmerülő, majd feljövő fejszevas jelképezi a halálunkat és az újjászületésünket, és azt, hogy ez Isten nélkül lehetetlen! Mert mit dobott Elizeus a fejszevas után? Fát nemde? A fa sok esetben jelöli az embert az igében, és Jézus is emberi testben jött el hozzánk és egyik történetben láthatjuk is, hogy Jézus a vízen járt! Ahogyan Péter sem járhatott a vízen Jézus nélkül, akképpen a fejszevas sem emelkedhetett fel a víz felszínére a fa nélkül.

Nézzünk meg egy másik történetet:

2Királyok 4,42-44
„Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az ő ruhájában; de ő monda: Add a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt is belőle, az Úrnak beszéde szerint.”

Ugyancsak Jézus is ételt szaporított, gondoljunk csak a négyezer és az ötezer megvendégelésére. Nézzük a következőt:

2Királyok 8,7-12
„És Elizeus elment Damaskusba, Benhadád pedig, Siria királya beteg volt, és hírül adák néki, mondván: Az Isten embere ide jött. És monda a király Hazáelnek: Végy ajándékot kezedbe, és menj eleibe az Isten emberének, és kérj tanácsot az Úrtól ő általa, mondván: Meggyógyulok-é ebből a betegségből? És eleibe ment Hazáel, és ajándékokat vitt kezében mindenféle drága damaskusi jószágból negyven teve terhét; és elment, és megállott előtte, és így szólt: A te fiad, Benhadád, Siria királya, az küldött engem hozzád, mondván: Vajjon meggyógyulok-é ebből a betegségből? Felele néki Elizeus: Menj el, mondd meg néki: Nem maradsz életben, mert megjelentette nékem az Úr, hogy halált hal. És mereven ránézett Hazáelre, mígnem zavarba jött; végre sírni kezdett az Isten embere. És monda Hazáel: Miért sír az én uram? És felele: Mert tudom a veszedelmet, amelyet az Izráel fiaira hozol; az ő erős városait megégeted, az ő ifjait fegyverrel levágatod, és kis gyermekeit a földhöz vered, és terhes asszonyait ketté vágod.”

Isten megjelentette Elizeusnak a jövőt, amelyben Izrael szörnyű sorsa volt, majd ezen elsírta magát. Figyeljük csak a következő történetet:

Lukács evangéliuma 19,41-44
„És mikor közeledett, látván a várost, síra azon. Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók! de most elrejtettek a te szemeid elől. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.”

Ebben is láthatunk tehát egységet. De menjünk tovább:

2Királyok 13,14-21
„És megbetegedett Elizeus olyan betegséggel, amelybe bele is halt, és lement hozzá Joás, az Izráel királya, és arcára borulván sírt és monda: Édes atyám, édes atyám! Izráel szekerei és lovagjai! És monda néki Elizeus: Végy kézívet és nyilakat. És ő kézívet és nyilakat vett kezébe. Akkor monda az Izráel királyának: Fogd meg kezeddel a kézívet. És ő megfogván azt kezével, Elizeus is rátette kezeit a király kezeire; És monda: Nyisd ki az ablakot napkelet felől. És mikor kinyitotta, monda Elizeus: Lőjj! És lőtt. Akkor monda: Az Úrnak győzedelmes nyíla ez, győzedelmes nyíl a Siriabeliek ellen; mert megvered a Siriabelieket Afekben a megsemmisülésig. Monda azután: Vedd fel a nyilakat. És felvette. Ő pedig monda az Izráel királyának: Lőjj a földbe, és bele lőtt a földbe háromszor; azután abbahagyta.  Akkor megharaguvék reá az Isten embere, és monda: Ötször vagy hatszor kellett volna lőnöd, akkor megverted volna a Siriabelieket a megsemmisülésig; de így már csak háromszor vered meg a Siriabelieket. Azután meghalt Elizeus, és eltemették. A moábita portyázó csapatok pedig az országba törtek a következő esztendőben. És történt, hogy egy embert temettek, és mikor meglátták a csapatokat, gyorsan odatették azt az embert az Elizeus sírjába; de amint odajutott és hozzáért az Elizeus tetemeihez, megelevenedett és lábaira állott.”

Elizeus megbetegedett és fájdalmak között halt meg. Akárcsak Jézus, testileg szenvedett és fájdalmak között halt meg. Elizeus meghalt, majd a halott teste által feltámadt egy másik halott. Minek a jelképe ez? Jézus is meghalt, hogy az Ő halála által, akik a halálban vannak életre kelljenek! Ez a kettős lélek, a feltámadás, de van még más jelentése is:

2Királyok 6,8-23
„Arám királya háborút indított Izráel ellen. Tanácskozott udvari embereivel, hogy melyik helyen legyen a tábora. Az Isten embere azonban ezt az üzenetet küldte Izráel királyának: Vigyázz, ne vonulj át ezen a helyen, mert ott vonulnak le az arámok. Izráel királya ekkor embereket küldött arra a helyre, amelyet az Isten embere mondott neki, figyelmeztetve őt, hogy ott vigyázzon magára. Így történt többször is. Felháborodott emiatt Arám királya, összehívatta udvari embereit, és ezt mondta nekik: Miért nem jelentitek nekem, hogy ki tart a mieink közül Izráel királyával? Ekkor az egyik udvari embere így szólt: Senki, uram király! De az Izráelben levő Elizeus próféta megmondja Izráel királyának még azokat a dolgokat is, amelyekről te a hálószobádban beszélsz. A király ezt parancsolta: Menjetek, és nézzetek utána, hogy hol van, hadd fogassam el! Jelentették neki, hogy most Dótánban van. Akkor lovakat, harci kocsikat és tekintélyes sereget küldött oda. Azok megérkeztek éjjel, és körülvették a várost. Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, már körülvette a várost a sereg lovakkal, meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! Mit tegyünk? De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Majd Elizeus így imádkozott: URam, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az ÚR megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal. Amikor aztán az arámok rárontottak, így imádkozott Elizeus az ÚRhoz: Verd meg ezt a népet vaksággal! Meg is verte őket vaksággal Elizeus kérése szerint. Elizeus akkor ezt mondta nekik: Nem ez az az út, és nem ez az a város. Jöjjetek utánam, majd én elvezetlek benneteket ahhoz az emberhez, akit kerestek. És elvezette őket Samáriába. Samáriába érkezve így szólt Elizeus: URam, nyisd ki a szemüket, hogy lássanak! Az ÚR megnyitotta a szemüket, és akkor látták, hogy Samária közepén vannak. Amikor Izráel királya meglátta őket, ezt kérdezte Elizeustól: Megölessem-e őket, atyám? Ő így felelt: Ne ölesd meg! Meg szoktad-e öletni azokat, akiket foglyul ejtesz kardoddal vagy íjaddal? Adj nekik kenyeret és vizet, hadd egyenek és igyanak, azután menjenek el urukhoz. Nagy lakomát rendezett tehát nekik, és miután ettek és ittak, elbocsátotta őket. Azok pedig elmentek urukhoz. Nem is jöttek többé arám rablócsapatok Izráel országába.”

Azt látjuk ugyanis, hogy kivonultak nagy erővel Elizeus elfogására, de a vége az lett, hogy megvendégelték őket és békével eltávozva többé nem jöttek rablócsapatok Izrael országába. Ha egy szóval lehetne jellemezni ezt a történetet, én azt mondanám, hogy: békesség! És ki a békesség fejedelme?

Ézsaiás könyve 9,1-6
„De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök! Te megsokasítod e népet, nagy örömöt szerzesz néki, és örvendeznek előtted az aratók örömével, és vígadoznak, mint mikoron zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját és háta vesszejét, az őt nyomorgatónak botját összetöröd, mint a Midián napján; Mert a vitézek harci saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég, és tűznek eledele lészen; Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!”

Ahogyan pedig már érintettük is az ige által, Elizeus által megtisztult a szír Naámán, és mint életében és halálában, halottat támasztott. Felismerjük ezekben a jelekben Jézust?

{flike}