Drága az életünk?

A mai napi anyag célja az, hogy átértékeljük életünket, beleértve minden pillanatát és azt az Isten elhívásához hasonlítsuk. Hiszen a Jézusban való élet kinek-kinek más és más, pedig valójában egynek kellene lennie, amit maga Isten határozott meg. Úgy is kérdezhetném; kinek élünk és mennyire vesszük komolyan az elhívásunkat?

Az én megrögzöttségem az, és amit az igében is bizonyítva látok, hogy ha valamit érdemes jól csinálni, az pont az Isten követése. A prédikátor, vagyis a bölcs Salamon is minden mást hiábavalóságnak nevezett, és végül így zárta sorait:

Prédikátor 12,15-16
„A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga! Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az.”

Mert nem azért élünk ezen a földön, hogy a saját gondolataink és saját terveink szerint járjunk:

2Korintusi levél 5,14-17
„Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket, Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, aki érettök meghalt és feltámasztatott. Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük. Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.”

Nézzen mindenki a saját életének mélyére és vonja le a következtetést, hogy éppen hol áll. Mennyire jár hitben, mennyire az elhíváshoz méltóan. Mert ugyanis ebből olvashatjuk ki azt, hogy mennyire vesszük komolyan Istent és ugyancsak azt is, hogy mennyire szeretjük Őt:

János evangéliuma 14,15
„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.”

A földi életünk oly rövid és mégis ebben a leheletnyi időben is a hívő emberek szeretnek maguknak élni, terveiket és kívánságaikat megvalósítani és csak azután Istent követni. Meg lehet magyarázni azzal, hogy hát boldogulnunk kell ebben a világban is és a szükségleteinkről gondoskodni. Nagyon is megérthető emberileg, csak a valóság az, hogy mindezzel Isten igéjét seperjük a szőnyeg alá. Mert Isten ígérete szerint, akik Őt követik, azokról Ő gondoskodik. Mégsem látható sűrűn, a hitnek ez a szintje, pedig csak Istennek kellene hinni, tehát alapvető hitről van szó. Nem azt mondom, hogy senki se dolgozzon, hanem azt, hogy mindenki ismerje fel az elhívását és abba álljon bele. Az elhívásunkban pedig kötelesek vagyunk járni, minden emberi kifogással felhagyni, bízva az elhívó vezetésében és gondoskodásában. De jöhet a kérdés; mi az elhívásom?

Van alapvető elhívás, amely minden Isten követőjére igaz, ezek közül az első; Isten beszédében való hit, vagyis Isten igéjének a megtartása! Ez alól senki sem kivétel, aki Istent akarja követni. A mai kornak már ez az alapvető elhívás magas mércének bizonyul, hiszen Isten szavában sem hisznek, abban válogatnak és cselekedeteiket nézve Istentelenül élnek. Ezért az egyedi elhívásukban sincs Isten ereje, önmaguktól teremnek gyümölcsöt, ami ugyan az övék, de kicsik és savanyúk.

Mikor Jézus kiküldte a tanítványokat, meghagyott nekik néhány utasítást:

Lukács evangéliuma 10,1-4
„Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettőnként az ő orcája előtt, minden városba és helyre, ahová ő menendő vala. Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. Menjetek el: Ímé én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne hordozzatok erszényt, se táskát, se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek.”

Még mielőtt a főbb mondanivalóra térnék, vegyük észre, hogy Jézus hetven tanítványt küldött ki maga előtt. Mi jelentősége lehet a hetvenes számnak? Hogy megértsük, olvassuk el ezt a történetet:

4Mózes 11,1-17
„És lőn, hogy panaszolkodék a nép az Úr hallására, hogy rosszul van dolga. És meghallá az Úr, és haragra gerjede, és felgyullada ellenök az Úrnak tüze és megemészté a tábornak szélét. Kiálta azért a nép Mózeshez, és könyörge Mózes az Úrnak, és megszünék a tűz. És nevezé azt a helyet Thaberának; mert felgyulladt vala ellenök az Úrnak tüze. De a gyülevész nép, amely köztök vala, kívánságba esék, és Izráel fiai is újra síránkozni kezdének, és mondának: Kicsoda ád nékünk húst ennünk? Visszaemlékezünk a halakra, amelyeket ettünk Égyiptomban ingyen, az ugorkákra és dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra. Most pedig a mi lelkünk eleped, mindennek híjával lévén; szemünk előtt nincs egyéb mint manna. (A manna pedig olyan vala mint a kóriándrum magva, a színe pedig mint a bdelliomnak színe. Kiomol vala pedig a nép, és szedik vala a mannát, és őrlik vala kézimalmokban, vagy megtörik vala mozsárban, és megfőzik vala fazékban, és csinálnak vala abból pogácsákat: az íze pedig olyan vala, mint az olajos kalácsé. Mikor pedig a harmat leszáll vala a táborra éjjel, a manna is mindjárt leszáll vala arra.) És meghallá Mózes, hogy sír a nép, az ő nemzetsége szerint, kiki az ő sátorának nyílása előtt; és igen felgerjede az Úr haragja, és nem tetszék az Mózesnek. És monda Mózes az Úrnak: Miért nyomorítád meg a te szolgádat? és miért nem találék kegyelmet a te szemeid előtt, hogy ez egész népnek terhét én reám vetéd? Avagy tőlem fogantatott-e mind ez egész nép? avagy én szűltem-e őt, hogy azt mondod nékem: Hordozd őt a te kebleden, amiképpen hordozza a dajka a csecsemőt, arra a földre, amely felől megesküdtél az ő atyáinak? Hol vegyek én húst, hogy adjam azt mind ez egész népnek? mert reám sírnak, mondván: Adj nékünk húst, hadd együnk! Nem viselhetem én magam mind ez egész népet; mert erőm felett van. Ha így cselekszel velem, kérlek ölj meg engemet, ölj meg ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat. Monda azért az Úr Mózesnek: Gyűjts egybe nékem hetven férfiút Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy vénei a népnek és annak előljárói, és vidd őket a gyülekezet sátorához, és álljanak ott veled. Akkor alá szállok, és szólok ott veled, és elszakasztok abból a lélekből, amely te benned van, és teszem ő beléjök, hogy viseljék te veled a népnek terhét, és ne viseljed te magad.”

A hetven férfiú lett a vének tanácsa, más néven a Szannhedrin. Ahogyan olvasáskor bizonyára felfigyeltünk, Isten elvett Mózes lelkéből és azt töltötte ki a hetven férfire. De Mózesnek mi köze Jézushoz? Erre választ kapunk ez ige által:

5Mózes 18,15-19
„Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok! Mind aszerint, amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben a gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak! Az Úr pedig monda nékem: Jól mondták amit mondtak. Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon!”

Most már bizonyára alakul a kép, de hogy teljes legyen, még olvassuk el Jézus szavait:

János evangéliuma 5,46
„Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő.”

Mert Mózes is Jézus előképe volt, ahogyan Mózes megkapta Istentől a parancsolatokat és azt átadta a népnek, akképpen kapta Jézus is mindazokat a parancsolatokat, amelyet szólott a népnek. Ugyancsak Isten nyomatékosan megmondta Mózesnek, hogy a szent hajlék építésére vonatkozóan mindent az szerint építsen meg, amint megmutatta neki a hegyen. Ugyancsak, Jézus sem mondott és nem tett mást, csak amit az Atya parancsolt Neki, mégis ennek ellenére azt gondolják sokan, hogy Jézus megváltoztatta az Atya törvényeit. Nem véletlen tehát, hogy az Ézsaiási prófécia is nyomatékosította, hogy Jézus a törvényt képviselni jött a földre:

Ézsaiás könyve 42,1-4
„Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.”

Így értjük, hogy mit jelentett a hetven férfiú, akiket elküldött maga előtt Jézus. Ez a jel is Mózes törvényeinek a megtartására mutat, úgy, mint minden más, amit Jézus tett. De térjünk vissza az eredeti téma vonalára, így hangzott az ige:

Lukács evangéliuma 10,1-4
„Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettőnként az ő orcája előtt, minden városba és helyre, ahová ő menendő vala. Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. Menjetek el: Ímé én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne hordozzatok erszényt, se táskát, se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek.”

Senkit ne köszöntsetek! Mi értelme ennek? Az, hogy Jézus kiküldte szolgálatra őket, és a szolgálatot illetően nincs idő kitérésre, hanem az elhívásra fókuszálva egyenesen az irányába menni. Ezt láthatjuk Elizeus történetében is:

2Királyok 4,29
„És monda Elizeus Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálcámat, és menj el, ha valakivel találkozol, ne köszönj néki, és annak is, aki köszön néked, ne felelj, és az én pálcámat tedd a gyermek arcára.”

Le nem térni a szolgálat útjáról! Erről beszélt Pál is:

Filippi levél 3,14
„De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.”

Erről van szó, az elhívást a saját életünknél is fontosabbnak kell tartanunk, mint ahogyan Jézus is tette! Saját szükségleteiről mondott le, sőt, életét adta értünk. És a mi tartjuk a saját életünket drágának?

Márk evangéliuma 8,35
„Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.”

Visszatérve Mózesre, az ő személye igazán sokat árul el a szolgálat fontosságáról és egyben példát mutat arra nézve, hogy hogyan kell a szolgálatot elvégezni. Mózesnek még a saját élete sem volt drága, sőt, az üdvösségét is hajlandó lett volna feláldozni a rábízott nyájért és Isten dicsőségéért:

2Mózes 32,32
„De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, amelyet írtál.”

A szolgálat fontosságát illetően is sokakban él egy tévképzet, miszerint az nem határozza meg az Istennel való kapcsolatunkat. Pedig ez közel sem van így. Hiszen a szolgálat egyenlő az Úr iránt való engedelmességgel. Akik pedig nem szolgálnak, azok nem engedelmesek, így nem is szólíthatják Jézust az Uruknak.

Lukács evangéliuma 6,46
„Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?”

A haszontalan szolgák sorsára pedig úgy gondolom, senki sem akar jutni:

Máté evangéliuma  25,14-46
„Mert épen úgy van ez, mint az az ember, aki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és amije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele. Elmenvén pedig aki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképpen akié a kettő vala, az is más kettőt nyere. Aki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök. És előjövén aki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, aki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, aki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél; Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan ami a tied. Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem; El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét. Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás. Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom; Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem. Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked? Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, amennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.”

De mi van akkor, ha megcselekedjük mindazt, amit Isten parancsolt nekünk?

Lukács evangéliuma  17,10
„Ezenképpen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, amik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük.”

{flike}