Miénk Jézus szeretete?

A múlthét szombaton Ferenc testvérünk tanított a megemlékezésről, a mai alkalommal szintén erről lesz szó, csak egy kicsit más vonulaton. Nagyon fontos megemlékeznünk az Istentől kapott kegyelmünkről, elhívásunkról, célunkról, hogy ne veszítsük szem elől a helyes utat, amelyet nagyon sokan már elhagytak.

Efézusi levél 1,15-23
„Annakokáért én is, hallván a ti hiteteket az Úr Jézusban, és minden szentekhez való szerelmeteket, Nem szűnöm meg hálát adni tiérettetek, emlékezvén reátok az én könyörgéseimben; Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében; És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között, És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is: És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, Mely az Ő teste, teljessége Ő néki, aki mindeneket betölt mindenekkel.”

Isten elhívásának a reménysége. A reménységünk az az elhívásában, hogy ha mi valósággal követjük Őt, akkor Vele együtt fogunk lakozni. Az a reménységünk az elhívásában, hogy ha mi mindent odaadunk Neki, akkor Ő is nekünk fogja adni mindenét. Az a reménységünk elhívása, hogy ha mi Rá bízzuk magunkat minden helyzetben, akkor senki sem tud kiragadni minket az Ő kezéből. Az elhívásunk nagy dolgokra szól, életbevágó fontosságú, hogy ezért az elhívásunkhoz méltóan éljünk.

3Mózes 19,2
„Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.”

Szentek, de nem csupán gondolkodásban, nem csupán érzelemben és beszédben, hanem sokkalta inkább cselekedetekben! Az, hogy szentté tett minket Isten, annyit jelent, hogy külön választott Önmagának. Az pedig, hogy mi szentek vagyunk, azt jelenti, hogy külön választjuk magunkat a világtól, vagyis nem a világi dolgoknak élünk, hanem az Isten akaratának.

Jakab levele 4,4
„Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.”

Mit jelent a világgal való barátkozás? Egy szóval annyit jelent: asszimilálódás, vagyis beolvadás. Nem lehet az a békességünk, ami az Istentelenek békessége. Nem lehet a pénz a biztonságunk, nem lehet a testünk egészsége a hosszú életünk záloga.

Kolosse levél 3,1-3
„Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén, Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.”

Tehát nem a földi dolgokkal, hanem a mennyeiekkel, mégpedig fáradság nélkül! Az elhívásunk olyannyira nagy, hogy nem szabad egy pillanatra sem ellankadnunk vagy megfáradnunk. De mégis azt gondolják a legtöbben és így azt is hirdetik, hogy a hívő élettel jár a megfáradás és az ellankadás. Pedig ez nem igaz! Nem kellene, hogy vele járjon. Figyeljük csak az igét:

Ézsaiás könyve 40,27-31
„Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsesége! Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De akik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”

Tehát van ez az elgondolás, miszerint természetes, hogy mi hívők megfáradunk és meglankadunk, de aztán elkezdünk bízni az Úrban, és aztán újra megerősödünk és erőt nyerünk. De ez félreértelmezése az igének, mert nem erről szól! Ott kezdődik az egész, hogy Istenben sziklaszilárdan kell bíznunk, nem lehet olyan, hogy újra elkezdünk bízni Istenben. Legyünk figyelmesek arra, hogy először bemutatja az ige számunkra, hogy bár lehetnek ifjak, de elfáradnak, lehetnek legkiválóbbak, de azok meg ellankadnak. És itt jön a fordulat:

„De akik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”

Tehát akik Isten gyermekei, azok ne fáradjanak és ne lankadjanak el. De hogyan lehetséges ez? Istennel minden lehetséges, Jézus bennünk lakva alkalmassá tesz erre. Emberileg lehetetlen, ha még mindig mi élünk és nem Jézus, akkor nem fog sikerülni. Mindenünket át kell adnunk Istennek, hogy többé ne mi éljünk, hanem Isten éljen mibennünk! Mindig emlékezzünk meg arról, hogy Isten gyermekeivé fogadott minket, örök élettel ajándékozott meg, van miért örülnünk, de csak akkor, ha Istennek engedelmes és kedves életet élünk. Hiszen Jézus meg is mondta, hogy nem kell félnünk attól, akik megölhetik a testünket, hanem Istentől kell félnünk, akinek hatalmában áll a lelkünket is a gyehennára vetni.

Máté evangéliuma 10,28
„És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.”

Talán félnünk kellene Istentől? Azt akarja, hogy féljünk Tőle? Isten nem akarja, hogy féljünk Tőle, viszont ha nem engedelmeskedünk Istennek, akkor bizony van okunk félni Istentől. Isten igazságos és nem személyválogató. Vagyis aki igazságtalan, aki bűnt cselekszik, azt meg fogja ítélni. A saját fiától is elfordult, mikor magára vette a bűneinket, így ne gondoljuk egy pillanatra se, hogy Isten bűnösként szeret minket. Valóban mikor még bűnösök voltunk, már akkor szeretett minket, de az Isten akarata az, hogy változzunk meg ha meg akarunk maradni a szeretetében.

János evangéliuma 15,9-10
„Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.”

Isten elhívott mikor még bűnösök voltunk, hogy magának szenteljen minket. Elválasztott minket a világból, de nem azért, hogy továbbra is a bűnöknek szolgáljunk, hanem hogy az Ő akarata szerint járjunk. Mert való igaz az, hogy mikor még bűnösök voltunk, már akkor szeretett minket, de ne gondoljuk azt, hogy továbbra is szeret minket, hogy ha Istentelenül élünk! Fel kell ébredni abból a borzasztó felfogásból, hogy Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk. Mert ez nem igaz! Aki nem engedelmeskedik Istennek, vagyis megveti Istent, azt az embert Isten is megveti. Újra hozom az imént felolvasott igét:

„Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.”

Isten szeretetében meg kell maradnunk, ehhez engedelmeskedni kell, meg kell tartani a parancsolatait! De kinek a parancsolatait? Jézusét vagy az Atyáét? Nem lehet különválasztani, mivel Jézus csak azt szólta és csak azt tette, amit az Atya parancsolt Neki.

János evangéliuma 12,49-50
„Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem, amint az Atya mondotta vala nékem.”

Így csak egy parancsolat van, nincs meghasonlás Jézus és az Atya között, cselekedni kell az Istenünk parancsolatait. De miként kell élnünk? Az életünket nem önmagunk kívánsága szerint kell élnünk, hanem az Isten akarata szerint, mint ahogyan ezt Pál nagyszerűen el is mondta:

Galata 2,20
„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”

Sajnos nagyon elterjedt módon bevonult a keresztény gondolkozásba, hogy a hívő élet nem más, mint elfogadni Isten kegyelmét. Az üdvösségért semmit nem akarnak tenni, úgy gondolják, hogy a törvények felett állva nem kötelesek Isten parancsolatait megcselekedni. Azt mondják, hogy ők Jézus kegyelme által üdvözülnek, nem a törvény cselekedetéből. Az ilyen felfogás miatt Isten parancsolataival nem törődve saját vágyaik után mennek. A Galatákhoz írt levélben Pál csakugyan azt sulykolja, hogy ne a törvény cselekedetei által akarják elnyerni az üdvösséget, mert így nem lesz az övék.

Galátzia levél 2,16
„Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.”

Ők ugyanis ebben látták üdvösségüket, és Jézus kegyelmét semmivé tették. Aki ugyanis csak a törvény alapján akar megigazulni Isten előtt, az nem fog sikerrel járni, mivel Jézus nélkül képtelen kifogástalanul megtartani. Pál nem azt mondja tehát, hogy ne cselekedjük Isten parancsolatát, hanem azt, hogy nem a parancsolatok megtartása által van üdvösségünk. Nagy különbség! Pál Ábrahám példáját hozta, aki igaz lett Isten szemében azért, mert hitt neki.

Galátzia levél 3,6
„Miképpen Ábrahám hitt az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul.”

Igen ám, de Ábrahám hite mélyebb és igazabb volt, mint amit a legtöbben eltudnak képzelni. Ezért mondta Jakab is, hogy Ábrahám hite cselekedetekben mutatkozott meg, és ezért nem csak hit által lett igaz Isten előtt, hanem a cselekedetei által egyetemben!

Jakab levele 2,20-24
„Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt? Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra? Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit; És beteljesedett az Írás, amely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett. Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.”

Nem célom ütni benneteket azzal, hogy cselekedetek, cselekedetek és cselekedetek, de életbevágóan fontos megértenünk, hogy nem attól vagyunk Isten gyermekei, hogy Jézus nevét a szánkra vesszük, nem attól vagyunk gyermekei, hogy Tőle kérünk bocsánatot. Bizonyára emlékeztek a múlt szerdai alkalomra, amiben hoztam Istennek azt a parancsolatát, miszerint az engedetlen gyermeket halálra kellett kövezni. Értsük meg, hogy az engedetlenek Isten országának az örökösei nem lesznek.

2Thesszalonikai levél 1,6-10
„Mert igazságos dolog az az Isten előtt, hogy szorongattatással fizessen azoknak, akik titeket szorongatnak. Néktek pedig, akik szorongattattok, nyugodalommal mivelünk együtt, amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival. Tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangyéliomának. Akik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől, Amikor eljő majd, hogy megdicsőíttessék az ő szenteiben, és csodáltassék mindazokban, akik hisznek (mivelhogy a mi tanúbizonyságunknak hitele volt ti nálatok) ama napon.”

Akik nem engedelmeskednek az evangéliumnak, azokon bosszút áll Isten. Jézus csak azoknak szerez üdvösséget, akik  engedelmeskednek Neki:

Zsidó levél 5,8-10
„Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek, Neveztetvén az Istentől Melkisédek rendje szerint való főpapnak.”

Vegyük komolyan az elhívásunkat, vegyük komolyan azt, Aki elhívott minket! Ha nem vesszük komolyan Istent, Isten sem fog komolyan venni minket. A hívő élet nem kényelemről, nem gazdagságról, nem tervekről szól, hanem önfeladásról, nyomorúságról, üldöztetésekről. Ez utóbbiakat ígérte Jézus.

Önfeladás:

Márk evangéliuma 8,35
„Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.”

Nyomorúság:

János evangéliuma 16,33
„Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.”

Üldöztetés:

Márk evangéliuma 10,29-30
„Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért, Aki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet.”

Nem csak arról kell megemlékeznünk, hogy Isten gyermekei vagyunk, hanem azzal egyetemben arról is, hogy milyen elhívást kaptunk. Ha Isten szeretetében meg akarunk maradni, akkor cselekedjük meg a parancsolatait. 

János evangéliuma 14,15
„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.”

{flike}