A megemlékezés fontossága
 

Ésaiás próféta könyve 43,1-28
„És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Égyiptomot, Kúst és Sebát helyetted. Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért: Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugotról egybegyűjtelek. Mondom északnak: add meg; és délnek: ne tartsd vissza, hozd meg az én fiaimat messzünnen, és leányimat a földnek végéről, Mindent, a ki csak az én nevemről neveztetik, a kit dicsőségemre teremtettem, a kit alkottam és készítettem! Hozd ki a vak népet, a melynek szemei vannak, és a süketeket, a kiknek füleik vannak! Minden népek gyűljenek egybe, és seregeljenek össze a népségek: ki hirdethet közülök ilyet? Vagy a régieket tudassák velünk, állítsák elő tanuikat, hogy igazuk legyen, hogy ezek hallván, ezt mondják: Igaz. Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, a kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító! Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, a ki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom mindnyájokat, mint menekülőket a Káldeusokkal együtt vídámságuk hajóiba. Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. Így szól az Úr, a ki a tengeren utat csinál, és a hatalmas vizeken ösvényt, A ki kihozott szekeret és lovat, sereget és vitézt; együtt hevernek ottan, nem kelnek föl, kialudtak, mint gyertyabél elhamvadának! Ne emlékezzetek a régiekről, és az előbbiekről ne gondolkodjatok! Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket. Dicsőítni fog engem a mező vada, a sakálok és struczok, hogy vizet szereztem a pusztában; a kietlenben folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak. A nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet! És még sem engem hívtál segítségül Jákób, hanem megfáradtál én bennem Izráel! Nem adtad nékem égőáldozatul bárányaidat, és áldozataiddal nem dicsőítettél engem; nem terheltelek ételáldozattal, és tömjénnel nem fárasztottalak. Nem vettél pénzen nékem jóillatú nádat, és áldozataid kövérével jól nem tartottál, csak bűneiddel terhelél, vétkeiddel fárasztál engemet. Én, én vagyok, a ki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg! Juttasd eszembe, no pereljünk együtt, beszéld el, hogy igaznak találtassál! Az első atyád vétkezett, és tanítóid elpártoltak tőlem! Ezért én is megfertőztettem a szent fejedelmeket, és veszedelemre adám Jákóbot, és gyalázatra Izráelt!” 

Áldott Testvérek. E ma esti alkalommal, az emlékezés egy nagyon fontos formájáról, a megemlékezésről fogunk beszélni, ami azért fontos, mert a megemlékezés, a jövőt, a jövőnket formálhatja meg, az Úr szavai szerint. Mielőtt eme fejezetnek nekidőlnénk, a fontosság és pontosítás kedvéért, lássunk meg egy „újszövetségi” igerészt, hogy megláthassuk, hogy nincs semmi változás ebben a kérdésben sem az úgy nevezett „ószövetségi” és újszövetségi kritériumok között. 

Máté ev. 21,18-21          
„Reggel pedig, a városba visszajövet, megéhezék. És meglátva egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen. És a fügefa azonnal elszárada. És látván ezt a tanítványok, elcsodálkozának, mondván: Hogyan száradt el a fügefa oly hirtelen? Jézus pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nemcsak azt cselekszitek, a mi e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen;” 

Ugye azt mondja az Úr: 

„Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nemcsak azt cselekszitek, a mi e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen;”

Hittünk, de miben? Kiben? Mi alapján? Na, ezekkel a kérdésekkel fogunk ma foglalkozni.

Mindenekelőtt, vegyük át eme utóbbi idézet történését. Tehát adott ez a fügefa, mely leveles, tehát „hivalkodó”, akár azok az emberek, akik hívőknek vallják magukat, ámde a hitük nem terem valós gyümölcsöket. Az a szó a fügefa esetében hogy leveles, valójában és teljességében azt jelenti: élettel teli. Az ember esetében az a szó hogy hívő, azt kellene hogy jelentse szintén, hogy: élő! Pál azt állítja: 

Róma 1,16-22   
„Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek. Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él. Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják. Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik: Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek. Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett. Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;” 

Tehát újra a konklúzió: 

„Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.” 

Tehát a mai vizsgálódásunk esetére: 

Zsoltárok könyve 1,1-6
„Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen. Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, a mit szétszór a szél. Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak gyülekezetében. Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.” 

Tehát azok, akik az Úr vezetése szerint élnek, valósággal olyanok a szent tan bizonysága szerint, mint a „folyóvíz mellé ültetett fa”, mely azt a tényt hogy élő, folyamatos gyümölcsterméssel mutatja fel! Yehezkiél könyvében olvassuk:

 Ezekiél 47,12.   
„És a folyó mellett, mind a két partján mindenféle ennivaló gyümölcs fája nevekedik fel; leveleik el nem hervadnak és gyümölcseik el nem fogynak; havonként új meg új gyümölcsöt teremnek, mert vizök onnét a szenthelyből foly ki; és gyümölcsük eledelre és leveleik orvosságra valók.” 

Most azon gondolkodom, hogy a karizmatikus hívők védjegyéül lett „gyógyító evangelizációk” mennyire félreértett dolgokon nyugszanak. Ugye a gyógyítás utasításának való engedelmességet, valójában ebből merítik: 

Máté evangéliuma 10,8
„Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.” 

Hát először is: ingyen vettétek ingyen is adjátok, ezt mondta tehát az Úr. Minthogy ezen „evangelizációk” többnyire nem ingyenesek, eleve nem nyernek hitelt. De talán ami fontosabb: mit jelent a szent tan szerint a betegség és mit a gyógyulás elsődlegesen? 

Jeremiás 17,12-14
„Óh dicsőség trónja, kezdettől fogva magasságos, szentségünknek helye. Izráelnek reménysége, oh Uram! A kik elhagynak téged, mind megszégyenülnek! A kik elpártolnak tőlem, a porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat! Gyógyíts meg engem Uram, hogy meggyógyuljak, szabadíts meg engem, hogy megszabaduljak, mert te vagy az én dicsekedésem!” 

Értsük meg azt a tényt testvérek, hogy az Isten szerint való gyógyulás, elsősorban a lelki helyreállást jelenti, tehát a tesúvát, azaz a visszatérést Istenhez, amit ma „megtérésnek” neveznek sokan. És ebben az értelemben nyilvánvalóvá válik, egy ez idáig érthetetlen dolog, ami sokakat gondolkodóba ejtett, remélhetőleg csak e mai estéig. A kérdés pedig az: Isten királyságának idején még lesznek pogányok? Az a jelző hogy „pogány”, azt jelenti, hogy bálványimádó, idegen istent, isteneket követő. 

Ezékiel könyve 47,12     
„És a folyó mellett, mind a két partján mindenféle ennivaló gyümölcs fája nevekedik fel; leveleik el nem hervadnak és gyümölcseik el nem fogynak; havonként új meg új gyümölcsöt teremnek, mert vizök onnét a szenthelyből foly ki; és gyümölcsük eledelre és leveleik orvosságra valók.” 

Illetve ezek alapján a: 

Jelenések könyve 22,1-4
„És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, a mely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki Az ő utczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók. És semmi elátkozott nem lesz többé; és az Istennek és a Báránynak királyiszéke benne lesz; és ő szolgái szolgálnak néki; És látják az ő orczáját; és az ő neve homlokukon lesz.” 

Ennek megértéséhez elengedhetetlenül fontos, hogy értelemre jussunk a hely felől, tehát hogy hol lesznek ezek? Isten országában! A Mester ezt mondta: 

Lukács evangéliuma 17,20-21
„Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” 

Akik tehát valóban hívők, és az egy igaz Istenben hisznek (tehát újra emlékezzünk a hit valódi jelentésére az eredetiből, mint: emunah - engedelemben való követés)! Tehát ezek már a testbe kényszerült létezésük idejét is Isten országában töltik! Az eddigiek szerint tehát ezek élete, a pogányokat az egy igaz Istenhez irányítják, vagyis megtérésre vezetik őket. Más jelentése ennek: meggyógyítják a lelki deformitásukat, azaz Istentől való elidegenedett életüket. Ez is a gyümölcsöző élet jele, sőt, valójában ez az Isten által preferált életjel! Nem a hivalkodás, ami beszédben áll (megvallások), hanem a gyümölcsökben való bővelkedés! 

János Evangyélioma 1,1
„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.” 

Még nyelvészeti értelemben is az ige, cselekvést, létezést, vagyis életet jelző szó. Ha élsz, akkor cselekszel! És a cselekvésed következménye a gyümölcs! Így válik érthetővé a jó és rossz gyümölcs fogalma is. Ha ugyanis az Isten vezetése szerint cselekszel, akkor beszélünk „jó gyümölcsökről”, míg ha test vagy emberi okoskodás szerint cselekszünk, nos ekkor beszélünk egyértelműen rossz gyümölcsökről. Ezek ismeretében térjünk vissza az Ézsaiás fentebb olvasott fejezetéhez: 

Ézsaiás 43,15-22              
„Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. Így szól az Úr, a ki a tengeren utat csinál, és a hatalmas vizeken ösvényt, A ki kihozott szekeret és lovat, sereget és vitézt; együtt hevernek ottan, nem kelnek föl, kialudtak, mint gyertyabél elhamvadának! Ne emlékezzetek a régiekről, és az előbbiekről ne gondolkodjatok! Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket. Dicsőítni fog engem a mező vada, a sakálok és struczok, hogy vizet szereztem a pusztában; a kietlenben folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak. A nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet! És még sem engem hívtál segítségül Jákób, hanem megfáradtál én bennem Izráel!” 

Ugye értjük testvérek? Itt egy gyümölcs hiányára hívja fel a figyelmünket az ige! Hát nem kell megemlékeznünk a Micráimból való kimenekedésről? 

„Így szól az Úr, a ki a tengeren utat csinál, és a hatalmas vizeken ösvényt, A ki kihozott szekeret és lovat, sereget és vitézt; együtt hevernek ottan, nem kelnek föl, kialudtak, mint gyertyabél elhamvadának!” 

Mert az Úr kimentette az Ő népét a rabságból és megszabadította őket az üldözőiktől, akik rabszolgaságban tartották őket. Ugyanis csak Yiszráél kelhetett át a veres tengeren, de az üldözőik bele vesztek! Nem érhették el az Úr megszabadítottait. Erre nem kellene emlékeznünk? Arra, hogy nincs az a hatalom, ami rabságba vethetne minket? Jézus mondja ismételten: 

János evangéliuma 10,27-30
„Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. Az én Atyám, a ki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” 

Valójában Jézus ezen szavai is emlékeztetők! Így folytatódik: 

Ézsaiás 43,18-24
„Ne emlékezzetek a régiekről, és az előbbiekről ne gondolkodjatok! Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket. Dicsőítni fog engem a mező vada, a sakálok és struczok, hogy vizet szereztem a pusztában; a kietlenben folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak. A nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet! És még sem engem hívtál segítségül Jákób, hanem megfáradtál én bennem Izráel! Nem adtad nékem égőáldozatul bárányaidat, és áldozataiddal nem dicsőítettél engem; nem terheltelek ételáldozattal, és tömjénnel nem fárasztottalak. Nem vettél pénzen nékem jóillatú nádat, és áldozataid kövérével jól nem tartottál, csak bűneiddel terhelél, vétkeiddel fárasztál engemet.” 

Nem kell tehát a megemlékezés gyümölcse, bár az Örökkévaló azt mondja: 

„A nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!” 

De az Ő népe nem dicsőíti az Istenét. Majd dicsőíti az Istent a mező vada! Jézus ismét ezt mondja: 

Lukács evangéliuma 19,37-40   
„Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fenszóval mindazokért a csodákért, a melyeket láttak; Mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban! És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat! És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” 

Ha nincs egy lélek sem, aki Istent dicsőítené, majd dicsőíti Őt a mező vada, vagy akár a kövek! Kicsivel odébb, eme kor nemzedéke felől így határoz Isten: 

Ézsaiás 57,14-21
„És szól egy szó: Töltsétek, töltsétek, készítsétek az útat, vegyetek el minden botránkozást népem útáról. Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét. Mert nem örökké perlek, és nem mindenha haragszom, mert a lélek előttem megepedne, és a leheletek, a kiket én teremtettem. Mert a telhetetlenségnek vétkéért haragudtam meg, és megvertem őt, elrejtém magamat és megharagudtam; és ő elfordulva, szíve útjában járt. Útait láttam, és meggyógyítom őt; vezetem őt, és vígasztalást nyujtok néki és gyászolóinak, Megteremtem ajkaikon a hálának gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt!És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, a mely nem nyughatik, és a melynek vize iszapot és sárt hány ki. Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!” 

A 18-19-es vers tehát: 

Útait láttam, és meggyógyítom őt; vezetem őt, és vígasztalást nyujtok néki és gyászolóinak, Megteremtem ajkaikon a hálának gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt!” 

Ugye a gyógyítás, gyógyulás már értelmezve, de ami még fontos: 

„Megteremtem ajkaikon a hálának gyümölcsét” 

A hála is egy gyümölcs! Aminek megléte, az Istennel való békességünk alapja egyben! Ez tehát egy oly gyümölcs, ami minden fán, vagyis minden hívőben meg kell hogy teremjen! És azért jövőformáló gyümölcs is egyben, mert ha az ember mindenkor megemlékezik az Isten szabadításáról, kegyelméről, akkor minden szituációban az Isten szabadítását fogja várni és felhagy az erőlködéssel, ötletelésekkel, önszabadítási kísérletekkel, amik minthogy emberi erőfeszítések, eredendően és egyértelműen tehát rossz gyümölcsök! Ha azonban Istenre várva, békességben tűr az Isten népe az Isten szabadítására, közben megemlékezik és elbeszéli az Isten cselekedeteit melyek által az ősidőktől fogva megmentette az Isten az Övéit, ez már jó gyümölcs, és ebből a jó gyümölcsből azok is táplálkoznak, akik eddig nem hallottak az Isten cselekedeteiről, de a hű bizonyságtevő által részesedhet az Istennel való kapcsolatból! Gyógyulást eredményez számára, a hívő ezen gyümölcse! 

Ésaiás próféta könyve 64,1-11
„Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának; mint a tűz meggyújtja a rőzsét, a vizet a tűz felforralja; hogy nevedet ellenségidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek a népek; Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk; leszállnál és előtted a hegyek elolvadnának. Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki Őt várja. Elébe mégy annak, a ki örvend és igazságot cselekszik, a kik útaidban rólad emlékeznek! Ímé, Te felgerjedtél, és mi vétkezénk; régóta így vagyunk; megtartatunk-é? És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink, és elhervadánk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordának el bennünket! S nem volt, a ki segítségül hívta volna nevedet, a ki felserkenne és beléd fogóznék, mert orczádat elrejtéd tőlünk, és álnokságainkban minket megolvasztál. Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan. Oh ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ímé lásd, kérünk, mindnyájan a Te néped vagyunk. Szentségednek városai pusztává lettenek, Sion pusztává lőn, Jeruzsálem kietlenné. Szentségünk és ékességünk házát, hol téged atyáink dicsértenek, tűz perzselé föl, és minden a miben gyönyörködénk, elpusztult. Hát megtartóztatod-é magad mind e mellett is, Uram; hallgatsz-é és gyötörsz minket felettébb?” 

A 4-es vers ezt mondja: 

„Elébe mégy annak, a ki örvend és igazságot cselekszik, a kik útaidban rólad emlékeznek! Ímé, Te felgerjedtél, és mi vétkezénk; régóta így vagyunk; megtartatunk-é?” 

A Példabeszédek könyvében olvassuk: 

Példabeszédek 3, 1-6

„Fiam! az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd; Mert napoknak hosszú voltát, és sok esztendős életet, és békességet hoznak néked bőven. Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára; Így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei előtt. Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.” 

Azt azért értsük meg testvérek, hogy Salamon nem a maga tanítványaivá tette a népét, hanem az Úr tanítványaivá! Tehát nem a maga tanításáról, törvényeiről szól, hanem az Istenéről. 3-4-es vers: 

„Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára; Így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei előtt.” 

Vagyis azt mondja, hogy ezek által lesz az Isten számára gyümölcsöző az életünk és ezekkel a gyümölcsökkel tudunk sokakat meggyógyítani. Mind az Ézsaiás 64,4 mind pedig a Példabeszédek 3,6 azt mondja, hogy akik minden szituációjukban az Istenre emlékezve járnak, azok kedvesek az Isten előtt. Mert mi az, amit az Isten nem láthatott előre? Mi az az új dolog, amit az Isten nem láthatott előre a régmúlt napjaiban? Mi az a szituáció, ami az Istent felkészületlenül éri? Mi az amiből most, a régmúlt idők példái szerint nem tud kimenteni? Pál is azt mondja: 

Róma 15, 4
„Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.” 

Ha az Isten egykor megtett valamit, ma is megteheti és meg is teszi! Mert az Isten nem változik! 

IV. Mózes 23, 19
„Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy azt ne teljesítené?” 

De most nézzünk a közelebbi történelemre. Téged akkor mentett meg az Örökkévaló, amikor még nem is ismerted! Mert a megtérésre hívással mentett meg mindannyiunkat! Nem a mi érdemünk volt ez. Mi gondoskodtunk volna erről az útról? Nem! Ezt Ő adta nekünk, és a megmenekedésünkért! Életünk egy pontján, ránk talált az Isten kegyelme. Megmentett azóta is számtalan bajból már, nem a mi érdemünk egyik menekedés sem! Miért ne bíznánk magunkat az Isten vezetésre mindenkor? Miért lennénk vele bizalmatlanok? Mert az engedetlenség valójában a bizalmatlanságon alapul sokaknál. Mert sokan úgy ítélik meg a pillanatnyi helyzetüket, hogy: „az Istennek erre a helyzetre vonatkozó vezetése, nem biztos, hogy sikerre vezet.” Ez abszolút bizalmatlanság! Ezt érdemli tőlünk az Isten? Aki hisz benne, az bízik is benne, mert a hit, az engedelmes követést jelenti! Azt mondja az Úr igéje: 

Ézsaiás 42,16

„A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; előttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és őket el nem hagyom.”  

A szentírás azokat nevezi vakoknak, akik nem látják a dolgaik kimenetelét. Vak nem követhet vakot! A vakoknak oly vezetőre van szükségük, aki lát! Isten az, aki mindent tökéletesen lát! Sőt, már előre lát mindent! Ki lenne a vezetésre alkalmasabb? Ki lenne méltóbb a követésre nála? Ha pedig egyértelmű, hogy Őt jó és helyes engedelemben követni, akkor mi ez a vonakodás tőle? Mi ez az ellenkezés?

{flike}