Hiábavalóság

1Mózes 2,15
„És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.”

Isten az embernek feladatott adott, ha úgy tetszik: szolgálatot. Nem azért teremtette, hogy semmittevően élvezze Isten áldásait. Feladatra lett teremtve, méghozzá az Éden művelésére és őrzésére. Művelni, hogy gyümölcstermés legyen, őrizni pedig a gonosztól kellett. De mi üzenete van ennek a mai korra? Először is az, hogy a gyümölcstermésünk kora, még véletlenül sem zárult le (nem is fog).

Máté evangéliuma 3,8-12
„Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket. És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik. Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. Akinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.”

Istennek minden teremtménye el kell hogy érje azt a célt, amire teremtetett. Világos üzenet ebben az igerészben is, hogy akik nem teremnek gyümölcsöt, azok kivágattatnak. Miért? Azért, mert gyümölcstermésre lettünk teremtve, ha ez nincs meg, akkor hiábavalókká lettünk. Jézus mondja:

Máté evangéliuma 5,13
„Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.”

Amint a sónak meg van a célja, akképpen van meg nekünk is a célunk, csak ezt mindenkinek fel kellene ismernie. Nem rejtett dolog ez, nem nehezek kikutatható elvárás ez Istentől, hiszen megannyi helyen ránk köszön az Isten akarata, hogy mit vár el tőlünk.

Efézusi levél 2,8-10
„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.”

Bár jól tudom, hogy Istenről az a népszerű felfogás, hogy Neki elég, ha csak szeretjük, mintha Isten bármivel beérné. Csakhogy a szeretetünket nem a szánkból kéri, sokkalta inkább a cselekedeteinkből. Az emberi lét egyetlen értelme az, hogy kedvesek lehessünk Istennek, ez pedig az engedelmeskedés által lehetséges! Nem lehetünk terméktelen fák:

Lukács evangéliuma 13,1-9
„Jövének pedig ugyanazon időben némelyek, kik néki hírt mondának a Galileabeliek felől, kiknek vérét Pilátus az ő áldozatukkal elegyítette. És felelvén Jézus, monda nékik: Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképpen elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek. És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt.”

Visszacsengenek keresztelő János szavai, a fejsze már ott van a fák gyökerén. Isten elrendelte, hogy háború idején nem vághatják ki a gyümölcstermő fákat, csakis azokat a fákat, amelyek nem teremnek gyümölcsöt. Ez pedig nem csak a háború alatti időkre íratott meg, hanem sokkalta inkább a mi tanulságunkra, hogy megértsük belőle az üzenetet:

5Mózes 20,19-20
„Mikor valamely várost hosszabb ideig tartasz körülzárva, hadakozván az ellen, hogy bevegyed azt: ki ne veszítsd annak egy élőfáját sem, fejszével vágván azt; hanem egyél arról, és azt magát ki ne irtsad; mert ember-é a mezőnek fája, hogy ostrom alá jusson miattad?Csak amely fáról tudod, hogy nem gyümölcstermő, azt veszítsd el és irtsd ki, és abból építs erősséget az ellen a város ellen, amely te ellened hadakozik, mindaddig, amíg leomlik az.”

Megdöbbentő, hogy milyen sokan élik úgy a keresztény életüket, hogy számukra nem életbevágó fontosságú az Isten iránti engedelem. Bár vannak azért sokan, akik fontosnak tartják az Isten iránti engedelmességet, de túlzásba nem viszik, ugyan kellő dolognak tekintik, de üdvfontosságúnak véletlenül sem. Azzal a felkiáltással, hogy Isten kegyelme által kívánnak üdvözülni, semmivé teszik Isten rendeleteit és kéréseit felénk, amelyek által pedig kedvesekké formálhat minket. Valahogyan napvilágot látott az a felfogás, hogy Isten úgy szeret minket ahogyan vagyunk. Az odáig rendben van, hogy mikor megszólított minket és megtérésre hívott, akkor bár mocskos (bűnös) állapotban talált minket. Azt a részét viszont elfelejtik, hogy bár szeretettel vont magához minket, a továbbiakban változást kíván tőlünk, pontosabban iránta való engedelmességet. Hogy pedig el ne szálljunk magunktól, hogy ha engedelmeskedünk is Neki, ezt mondja:

Lukács evangéliuma 17,7-10   
„Kicsoda pedig ti közületek az, aki, ha egy szolgája van, és az szánt vagy legeltet, tüstént azt mondja annak, mihelyt a mezőről megjő: Jer elő, ülj asztalhoz? Sőt nem ezt mondja-e néki: Készíts vacsorámra valót, és felövezvén magadat, szolgálj nékem, míg én eszem és iszom; és azután egyél és igyál te? Avagy megköszöni-é annak a szolgának, hogy azt mívelte, amit néki parancsolt? Nem gondolom. Ezenképpen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, amik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük.”

Annyira gyönyörűséges, mikor Isten parancsolatait teljesíthetjük, csodálatos ez a dolog amit teremtett Isten, hogy a teremtmény tehet valami kedveset a Teremtő Isten szemében. Megörvendeztetheti Istenét, szeretetét kifejezheti az engedelmessége által, betöltheti azt a célt, amire teremtetett.

Mert nem úgy van ez, amint sokan gondolják, hogy mindaz a dolog amit tennünk kell, hogy elfogadjuk Isten kegyelmét. A Máté 18. fejezetben, Jézus tanításában a napnál is világosabb, hogy a bűnbánatnál, és a kegyelemért való esedezésért másra is szükség van.

Máté evangéliuma 18,23-27
„Annakokáért hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki számot akar vala vetni az ő szolgáival. Mikor pedig számot kezde vetni, hozának eléje egyet, aki tízezer tálentommal vala adós. Nem tudván pedig fizetni, parancsolá annak ura, hogy adják el azt, és a feleségét és gyermekeit, és mindenét, amije vala, és fizessenek. Leborulván azért a szolga előtte, könyörög vala néki, mondván: Uram, légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé néki.”

A legtöbben idáig jutnak el. A megbánásig, a kegyelem kéréséig amelyet meg is kapnak, és ezután tuti biztosak az üdvösségükben. Csakhogy a történet folytatódik…

Máté evangéliuma 18,28-35
„Kimenvén pedig az a szolga, találkozék egygyel az ő szolgatársai közül, aki száz dénárral vala néki adós; és megragadván azt, fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nékem, amivel tartozol. Leborulván azért az ő szolgatársa az ő lábai elé, könyörög vala néki, mondván: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. De ő nem akará; hanem elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, amivel tartozik. Látván pedig az ő szolgatársai, amik történtek vala, felettébb megszomorodának; és elmenvén, mindent megjelentének az ő uroknak, amik történtek vala. Akkor előhivatván őt az ő ura, monda néki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél nékem: Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem te rajtad?És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, amivel tartozik. Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szivetekből meg nem bocsátjátok, kiki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket.”

Aki csak felületesen kezelte ezt az igerészt, az most döbbenjen rá Jézus zárómondatán:

„Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szivetekből meg nem bocsátjátok, kiki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket.”

A kegyelmet nem csak elfogadni kell, hanem meg is kell tartani, úgymond: Isten kegyelmében meg kell maradnunk. Megmaradni pedig úgy tudunk, ha Isten előtti kedvességben megállunk. A kérdés tehát; mi módon maradhatunk meg Isten előtti kedvességben? Válaszoljátok meg ezt a kérdést magatoknak… Egyébként ez a Máté 18. fejezetében olvasható történet summáját egyetlen mondatban itt találjuk:

Máté evangéliuma 6,12
„És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek;”

Visszatérve a téma elejére, minden teremtmény valamire teremtetett, és fontos, hogy elérje az élete célját. Ha ez nincs meg, akkor bármit is tesz, úgy nevezik, hogy: hiábavalóság! A Prédikátor könyvében jócskán olvashatunk Salamon kijelentései közül, ami többnyire azzal a végkövetkeztetéssel zárul, hogy „hiábavalóság”. De mikképpen is zárja, vagyis summázza a beszédeit? Olvassuk el:

Prédikátor 12,15-16
„A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga! Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az.”

Nem olyan nehezen megérthető dolog ez. Hiszen ahogyan az első emberpár történetében olvassuk, hogy megromlott az Istennel való kapcsolatuk azért, mert engedetlenek lettek Istennek (ettek arról a fáról, amelyről megmondta, hogy ne), hasonlóképpen Isten iránt való engedelmességünk által találhatunk vissza Istenhez. Ő Jézus, az Isten Igéje, Aki meg is mondta és már biztosan nagyon sokszor olvastátok, hogy Ő az út, és ezen az úton bármilyen meglepő vagy kényelmetlen, de járnunk kell.

{flike}