A dohányzás bűn?

A dohányzás bűn?

Fontosnak tartottam e témát is röviden megemlíteni, mivel ezzel kapcsolatban is hatalmas félreértések vannak, amely nagyon sok keresztény életét megkeserítette. Általában azzal szokták bizonyítani a dohányzás bűnét, hogy a testünk a Szentlélek temploma, és azt ne szennyezzük. Továbbá azzal is szoktak érvelni, hogy megkötözöttség, ezért a bűn kategóriájába tartozik. Szokták még cifrázni azzal is, hogy démonikus megszállottság. De mi is az ige tanítása erről?

A Tanakhban, más néven az Ószövetségi írásokban nem találunk utalást a dohányzásra, pedig a dohányzás történelme sok ezer évre visszanyúlik, Krisztus kereszthalála előtt több ezer évre. Ha csakugyan bűn lenne, akkor miért nem beszélt az Örökkévaló a törvényében erről? Miért nem adta törvénybe a dohányzás tilalmát, ha csakugyan bűn lenne a szemében? Hiszen részletes az Isten törvénye, minden megtalálható benne, ami számára bűn lehet. Mégsem olvasunk erről, viszont az Újszövetség lapjain találunk egy elég jó támpontot, ami által eldönthetjük.

1Korintusi levél 6,18-19
„Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?”

Egyértelmű és világos üzenet! Azt olvastuk, hogy csak a paráznasággal vétkezhetünk a testünk ellen, azaz a Szentlélek temploma ellen. Minden más bűn, kívül van ezen, egyértelműen a dohányzás is ide tartozik. Nem szabadna tehát önkényesen törvényeket gyártani, nem szabadna elítélni azokat, akik nem vétkeztek!

Érdekes és egyben szomorú látni, hogy megbélyegzik a dohányosokat más testvérek, akik ugyancsak hozzájuk hasonló életet élnek. Mert sokan nem tudják elképzelni a reggelt kávé nélkül, mások nem tudnak egy nap meglenni sör vagy csokoládé nélkül, mégis akik ezeket cselekszik, nem kapnak megítélést, holott ez sem különbözik a dohányzás megszokásától.

Zárásként azért hadd tisztázzam, én nem dohányzom és nem is dohányoztam, nehogy azt higgyétek, hogy „haza beszélek”. A dohányzás egészségtelen, pénzkidobás, vagyis röviden szólva: butaság. De nem bűn!

{flike}

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Nyomtatás