Helyes perspektíva
Oh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség, örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied! Tied, oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat, hogy légy minden fejedelmek felett!
1Krón 29,11
És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
Mt 28,18
Én és az Atya egy vagyunk."
Jn 10,30
Minden hatalom... Tehát nincs semmi és senki, akin és amin ne lenne hatalma Istennek és az Ő egyszülött Fiának. Szavának még a gonosznak is engednie kell.
Jeshua / Jézus Neve minden Név felett áll és teljes hatalommal rendelkezik.
Visszatére pedig a hetven tanítvány örömmel, mondván: Uram, még az ördögök is engednek nékünk a te neved által!
Lk 10,17
Még a Sátán és az ördögök is Isten hatalma alatt állnak.
Amikor Jób a szenvedések közepette barátai okoskodása miatt védekezik, sohasem vonja kétségbe Isten hatalmát, sőt:
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, 26. s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent.
Jób 19,25-26
Felelt Jób, és ezt mondta az ÚRnak: 2. Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. 3. Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul? Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám.
Jób 42,1-3
Mindent megtehet az Örökkévaló, minden szándékát megvalósít, Istennél nincs lehetetlen!
Ha egyszer megértjük azt, hogy Isten és Jeshua / Jézus mindenek fellett uralkodik, és Néki adatott minden hatalom, akkor értjük meg igazán Szavának súlyát:
Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.
Ézs 41,10
És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.
Mt 10,28
Most pedig Izráel, mit kíván tőled Istened, az ÚR? Csak azt, hogy Istenedet, az URat féljed, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az URat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből. 13. Tartsd meg az ÚR parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra! 14. Íme, az ÚRé, Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden rajta levő.
5Móz 10,12-14
Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? 32. Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? 33. Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. 34. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? 35. Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? 36. Hiszen meg van írva: "Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat." 37. De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. 38. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, 39. sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Róm 8,31-39
ÁMEN!