ÉN VAGYOK ...AZ ÉLET
Az első kérdés, amit tisztáznunk kell, hogy milyen életet támaszt az úrvacsora a hívőkben? A kérdés azért fontos, mert az eredeti görög szövegben a „dzóé” görög szót találjuk. Holott az „élet”-re van egy másik szó is a görög nyelvben, amit az Újszövetség is nem egyszer használ, a „biosz”. Ez utóbbi a testi, fizikai élet jelölésére szolgál. Ez a manapság annyit emlegetett „biológia” (élettan) alapszava. Jelenti mindazt, amit mi a gyomor munkájának, a vér keringésének, a szív lüktetésének, a tüdő összehúzódásának és kitágulásának nevezünk. A biosz tehát a testnek, mint gépezetnek a működését jelenti. Ezzel szemben a dzóé az ember „szellemi” életének a jelölésére szolgál. De nem az úgynevezett értelmi dolgozók szellemi tevékenységére, nem az ember kultúr- életére, mint szellemi tevékenységre utal, még csak nem is valamiféle okkult (spiritiszta) kapcsolatra a szellemek világával, hanem arra a csodára, hogy az embernek szellemi kapcsolata van, illetve lehet az Istennel.
Jézus Krisztus a János 6:53-ban azt jelenti ki, hogy az ember akkor él igazán, amikor nemcsak a biosz értelmében él, hanem a dzóé értelmében is. Jézus szerint a biológiai funkciók működése nem jelenti még az élet teljességét. Jól láthatjuk Jézus igazságát korunknak azon embereinél, akiknél általában jól funkcionálnak a biológiai tevékenységek, ám mégis milyen kétségbeesetten kérdezősködnek „az élet értelme” után! És mégsem érzi életnek azt, amit csinál. Sőt úgy érzi, hogy az élet ezerszer több annál, amit ő él. Ezért gyötri korunk emberét valami megmagyarázhatatlan „szomjúság”. És ezt a szomjúságot igyekszik csillapítani hangulatos lakással, modern bútorokkal, zenével, társasági élettel, videóval, kocsival, külföldi utakkal. És mégsem találja meg azt, amit keres.
Mi a baja az embernek? Jézus megmondja. Az ember nem azt az életet éli, amit élnie kellene és élnie lehetne! Lefokozott, beszűkült, megcsonkított, összezsugorodott életet él az ember. Nem azt az életet, amit Jézus élt. Mert az ember „életéből” hiányzik a dzóé. Azaz, az a
nyugalom, ami Jézust töltötte el. Az az
erő, ami Jézusból áradt. Az az
öröm, amivel Jézus volt tele. Azok a
perspektívák, melyekben Jézus gondolkodott. Az a
szeretet, amit Jézus sugárzott maga körül. Az az
engedelmesség, amivel Jézus elvette az Atya kezéből a poharat. Az az élet, amiről Jézus beszélt Máriának a Lázár teteme felett:
„Aki énbennem hisz, ha meghal is él az.”. Bár feleslegesnek tűnhet a kérdés, de azért csak vessük fel, miért van szükségünk erre a Jézus kínálta, sőt munkálta életre, a dzóéra? Az első feleletet így adhatjuk meg. Azért van szükségünk mindennél jobban a dzóéra, mert dzóéval betelten könnyebben viseli el az ember a biosszal járó fáradalmakat. Idézhetjük azokat a fiatal, középkorú, vagy éppen idős nőtestvéreket, akik ha kell kazánt fűtenek, harminc-negyven gyereket mosdatnak etetnek, gondoznak naponta. Sokszor gondolok ezekre a hősökre. Hogyan is bírják, amit bírni kell? És hogyan bírják azok a nagymamák, akik talán három vagy négy unoka gondját hordozzák hetven-egynéhány évesen, úgy hogy szinte már csak hálni jár beléjük a biosz? A felelet a titokra: A dzóéból, a dzóéval bírják. Amikor tehát Jézus azt akarja, hogy élet legyen bennünk, nem felesleges dolgot akar, hanem az életünk oly régen hiányzó alkotóelemét akarja visszaadni.
S hogy a dzóé csakugyan mennyire szükséges feltétele az életnek, az a tény is mutatja, hogy a dzóé nélkül milyen könnyen összeroppan a biosz. Fantasztikusan ijesztő, és mennyire időszerű csak itt a mi kis hazánkban is Jézusnak ez a tanítása. Hivatalos statisztikai adatok szerint hazánkban évente kb. 3000 ember lesz „sikeresen” öngyilkos. Öngyilkossági kísérletet pedig mintegy 20.000 ember követ el. Olykor elképzelhetetlen kicsinységek, sőt szamárságok miatt. És ezen pedig nem mosolyogni, hanem sírni kell. Íme a modern, az Isten nélküli ember! Ezért akarja Jézus, hogy legyen bennünk dzóé.
Hogyan lehet dzóéhoz jutni? Íme, Jézus így mondja: „Ha eszitek az Ember Fiának testét és isszátok az ő vérét!” A kérdés nyilván csak az: Hogyan kell értenünk ezt az „evést” és „ivást”? Fizikailag netán? Az úrvacsora ugyanis elsősorban mégis csak fizikai evés és ivás, azaz fogaink és gyomrunk dolga. És ebből talán az következik, hogy: lám, mégiscsak Jézus Krisztus valóságos testét esszük és vérét isszuk? Nos, távolról sem! Ez a fajta úrvacsora a katolikusok nagy félreértése volna. A reformáció másképpen látja ezt a kérdést. Mégpedig úgy, hogy a testi evés csak jelképe annak a lelki evésnek és ivásnak, ami láthatatlanul ugyan, de valóságosan és párhuzamosan történik az úrvacsorai közösségben a testi evéssel és ivással. Ezzel a testileg jelképezett lelki evéssel és ivással, és a hit gyakorlásával töltekezünk fel a dzóéval.
Vegyétek szájatokba a kenyeret és a bort, ám e közben szívetekkel, hitetekkel engedjétek lelketekbe a Krisztust, az Ő érdemeit, az Ő békességét, az Ő örömét. Hadd teljék meg a biosz tartalommal, kinccsel, a dzóéval. Hadd legyen valósággá számunkra most az az élet, amiről a hitetlen biológusok nem tudnak, amit a nagy életművészek nem ismernek, de amit Isten elkészített
az Őt szertőknek.
