Ábrahám a mi atyánk!?

Áldott testvérek, ez a téma különösen érzékeny lehet sokak számára, de erről is beszélnünk kell. A Tanach-ban (más néven ószövetségben), egyértelműen tárul elénk az, hogy Isten miképpen nevezi önmagát:

2Mózes 3,1-6
„Mózes pedig őrzi vala az ő ipának, Jethrónak a Midián papjának juhait és hajtá a juhokat a pusztán túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez. És megjelenék néki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala. S monda Mózes: Oda megyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor. És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, és szólítá őt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok. És monda: Ne jőjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld. És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni.”

Láthatjuk tehát, hogy Isten miképpen nevezte meg magát. Persze jöhet egyből az a reflex, hogy ez már a múlté. Ezeknek a hirtelen reagáló testvéreknek szól a következő ige:

2Mózes 3,15
„És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre.”

Az Örökkévaló meghatározta, hogy örökkévaló neve legyen ez nemzetségről nemzetségre. Vajon ki meri elavulttá tenni?

Még mielőtt továbbhaladnánk, tisztáznunk kell, hogy természetesen az Örökkévaló a mi Atyánk. Akkor miképpen lehet Ábrahám is a mi Atyánk? Miképpen lehetünk a gyermekei? Erre a válasz: cselekedeteink által lehetünk, függetlenül attól, hogy Izraelitákról vagy más nemzetekből megtértekről van szó! Ábrahám tehát azoknak az atyja, akik cselekedeteikben hasonlóak hozzá. De erről majd egy kicsit később.

Először is tisztáznunk kell az ige által, hogy Jézusban mi különbség van Izrael, és a nemzetekből megtértek között:

Galátzia levél 3,28
„Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.”

Tehát nincs semmi különbség! Bár az ige világosan kimondja ezt, mégsem tiszta sokak szerint, mert inkább követik a saját szívüket, mintsem Isten beszédét. Miattuk kicsit nyomatékosítani kell, megnézünk tehát több igerészt is, ami nyilvánvalóvá teszi.

Római levél 2,28-29
„Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az; sem nem az a körülmetélés, ami a testen külsőképpen van: Hanem az a zsidó, aki belsőképpen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; amelynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van.”

Tehát nem az a zsidó, aki testileg van körülmetélve, hanem akinek a szíve van körülmetélve. Tudjátok Testvéreim, helyettem nagyon részletesen és hosszan leírja ezt Pál, de szükséges kiemelni ezek közül néhány verset, hogy szembetűnő legyen az egyértelmű üzenet mindenki számára. De most beszéljünk egy kicsit a körülmetélésről. Mire adatott ez?

Római levél 4,7-12
„Boldogok, akiknek megbocsáttattak az ő hamisságaik, és akiknek elfedeztettek az ő bűneik. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít. Ez a boldogság tehát a zsidónak, vagy a pogánynak is tulajdoníttatik-é? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak a hit tulajdoníttaték igazságul. Miképpen tulajdoníttaték tehát? Körülmetélt vagy körülmetéletlen állapotában? Nem körülmetélt, hanem körülmetéletlen állapotában. És a körülmetélkedés jegyét körülmetéletlenségében tanusított hite igazságának pecsétjéül nyerte: hogy atyja legyen mindazoknak, akik körülmetéletlen létökre hisznek, hogy azoknak is tulajdoníttassék az igazság; És hogy atyja legyen a körülmetélteknek is, azoknak, akik nemcsak körülmetélkednek, hanem követik is a mi atyánknak Ábrahámnak körülmetéletlenségében tanusított hitének nyomdokait.”

Ábrahám a körülmetélkedés szövetségét nem úgy kapta, hogy majd abból következik valami! Nem úgy kapta, hogy majd jelenteni fog valamit. Ábrahám a körülmetélkedés szövetségét utalásként kapta, vagyis az ő hitének pecsétjeként. Tehát a hite miatt kapta a körülmetélést, ezzel a jeggyel választotta el Isten, vagyis szentelte meg Ábrahámot. Az imént felolvasott igerészben pedig ismét egy egyértelmű világos üzenetet kapunk:

„És a körülmetélkedés jegyét körülmetéletlenségében tanusított hite igazságának pecsétjéül nyerte: hogy atyja legyen mindazoknak, akik körülmetéletlen létökre hisznek, hogy azoknak is tulajdoníttassék az igazság,”

Testvérek, ez az ige kimondja, hogy a körülmetéletleneknek, vagyis a nemzetekbelieknek is atyja Ábrahám, akik hitükkel a nyomdokaiba léptek. Hiszen Isten körülmetéletlenül hívta el Ábrahámot, és ugyancsak körülmetéletlenül hitt Ábrahám Istennek.

Folytatásként pedig nézzük továbbra is azokat az igéket, amelyek arról tanúskodnak, hogy a nemzetekbeliekből megtértek is Izraelhez tartoznak:

János evangéliuma 10,16
„Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.”

Erről pedig részletesebben ír Pál:

Efézusi levél 2,11-18
„Annakokáért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a testben pogányok, kiket körülmetéletlenségnek nevez vala amaz úgynevezett s a testen kézzel megcsinált körülmetélkedés, Hogy ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon; Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által. Mert Ő a mi békességünk, ki egygyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat, Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén; És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést. És eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak. Mert Ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.”

Jézus tehát lerombolta a zsidók és a többi nemzetek között levő válaszfalat. Bár Jézus valóban lerombolta, az önmagukat Jézus követőinek valló emberek mégis újra felépítették, sőt, önmaguk között is falakat építettek. Ugyanis ahány felekezet, annyi fal. Mert Isten Lelke egységes gondolkodáson munkálkodik a szentek között:

1Korintusi levél 1,10
„Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.”

Még sincs egységes gondolkodás. Miért? Talán Isten Lelke nem végzi jól a munkáját? Nem. Hanem azért, mert a legtöbb helyen be sem fogadják Istennek a Lelkét.

Jézus példázatban tudtunkra adja, hogy Ő a szőlőtő, és mi vagyunk a szőlővesszők:

János evangéliuma 15,5
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”

Egy szőlővessző van, és ágai nemzetségtől függetlenül bárki lehet, aki megtér Istenhez. Pál pedig ezt a hasonlatot hozza:

Római levél 11,17-24
„Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának; Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be. Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez. Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt akik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol. Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket. Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelid olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájokba.”

Tehát legyen szelíd, vagy vad ágak, Isten egy helyre oltja be őket. Egy sokak által elviselhetetlen dologról is szót kell ejtenünk, ez pedig az imént olvastuk:

„Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket. Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelid olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájokba.”

Vagyis akik természetes ágak voltak, de hitetlenségük miatt kitörettek, azok még inkább be fognak oltatni ha megtérnek! Mit jelenthet ez? Hogy lehet egy ág jobban beoltatva mint egy másik ág? Talán mégis van különbség? Isten kegyelmének szempontjából nincs, de más szempontból van. Nézzük ezeket.

Az ige bizonyságot tesz arról, hogy a zsidókat hitből igazítja meg Isten, a nemzetekbelieket pedig hit által:

Római levél 3,30
„Mivelhogy egy az Isten, aki megigazítja a zsidót hitből és a pogányt hit által.”

A zsidókat azért hitből, mert ők hisznek, és buzgólkodnak Istenért, de nem a helyes ismeret szerint:

Római levél 10,2
„Mert bizonyságot teszek felőlök, hogy Isten iránt való buzgóság van bennök, de nem megismerés szerint.”

Istent ugyanis ismerni kell, hogy neki tetsző hitünk és cselekedetünk legyen. Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy ők hisznek az Istenben, de nem a helyes ismeret szerint, hiszen közülük a legtöbben még nem hisznek Jézusban. De ha majd hinni fognak, akkor az ő megtérésük jóval látványosabb lesz a nemzetekbeliek megtérésénél. Az Ő megtérésük ahhoz hasonló, mikor a világosságban lehúzzák a fejükről a leplet és hirtelen látni fognak. Ez pedig azért van, mert nekik az Istennek a tiszteletét, az írásokat és Isten parancsolatainak a megtartását nem kell elmagyarázni, ők már ezt megélik. A probléma viszont az, hogy a Messiást még nem ismerték fel. A példában említett fátyol hasonlatát láthatjuk Pál életében is:

Apostolok Csel. 9,17-19
„Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel. És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, megkeresztelkedék; És miután evett, megerősödék.”

Testvéreim, lássunk túl a testin. A pikkelyek nem csak azért írattak meg, hogy megértsük, miképpen nyerte vissza Pál a látását. A pikkelyek alatt értsük a fátylat, amely lehullott Pálról és megnyilatkoztak lelki szemei. Azonnal megkeresztelkedett és prédikált Jézusról ott, ahová azért ment, hogy fogságba ejtse Jézusban hívőket:

Apostolok Csel. 9,20-22
„Vala pedig Saulus a damaskusi tanítványokkal néhány napig. És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia. Álmélkodnak vala pedig mindnyájan, akik hallák, és mondának: Nem ez-é az, aki pusztította Jeruzsálemben azokat, akik ezt a nevet hívják segítségül, és ide is azért jött, hogy őket fogva vigye a főpapokhoz? Saulus pedig annál inkább erőt vőn, és zavarba hozta a Damaskusban lakó zsidókat, bebizonyítván, hogy ez a Krisztus.”

Manapság melyik az a nemzetekbeli, aki megtérése után azonnal prédikálja az írás alapján, hogy Jézus a megváltó? Nemde évek telnek el amíg tejjel táplálkozik? Értjük már, hogy a zsidókból megtértek miért oltatnak be annál inkább a szelíd olajfába? De folytassuk csak a többi előnyükkel:

5Mózes 5,8-10
„Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek; De irgalmasságot cselekeszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják.”

Hívők körében nem beszélhetünk generációs átokról, mert csak azokat éri, akik gyűlölik Istent. Egy hívő pedig nem gyűlölheti Istent, máskülönben nem beszélhetünk hívőről. De nem is erről akarok beszélni, hanem arról, amit folytatásul olvasunk:

„De irgalmasságot cselekeszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják.”

Ezt csakugyan Pál megerősíti írásában:

Római levél 11,25-29
„Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak, és így üdvözülni fog az egész Izráel, ahogyan meg van írva: "Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából, és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket." Az evangélium miatt tehát ellenségek Isten szemében tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért, hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.”

Kedveltek az ősatyákért! Vagyis igazolva látjuk Isten ígéretét, miszerint irgalmasságot cselekszik ezer íziglen azokkal, akik szeretik, és a parancsolatait megtartják. Ezért olvassuk azt az igében, hogy mennyivel inkább beoltatnak azok az ágak, amelyek egykor a fához tartoztak.

Lássuk a második, egyben legfőbb okot. Ez az ok pedig Isten dicsősége, amelyet az igazi követői az életüket, sőt az üdvösségüket is adnák:

Római levél 9,3-5
„Mert kívánnám, hogy én magam átok legyek, elszakasztva a Krisztustól az én atyámfiaiért, akik rokonaim test szerint; Akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség és a szövetségek, meg a törvényadás és az isteni tisztelet és az ígéretek; Akiké az atyák, és akik közül való test szerint a Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen.”

Láthatjuk Pál gyötrődését, és egyben azt, hogy a saját üdvösségénél is fontosabbra tartja Isten dicsőségét. Mert itt Isten dicsőségéről van szó, hiszen a kiválasztott népnek kellene inkább példát mutatnia az Istenben való hitről, mert Isten rájuk bízta az igéjét. Erről beszél Pál a római levélben:

Római levél 3,1-2
„Mi akkor a zsidó előnye, vagy mi a körülmetélés haszna? Minden szempontból sok. Elsősorban az, hogy Isten rájuk bízta igéit.”

Maradjunk még az Isten dicsőségét szomjazók körében, nézzük meg Mózes szavait is, amelyet Istenhez intézett:

2Mózes 32,31-32
„Visszatért tehát Mózes az ÚRhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Igen nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból csinált istent magának. Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!”

Mózes egy olyan pásztor volt, aki életét adta juhaiért. De vajon csak a juhok érdekét nézte? Nézzük csak a következő igerészt:

4Mózes 14,11-16
„és ezt mondta az ÚR Mózesnek: Meddig utál engem ez a nép, és meddig nem hisz bennem a sok jel ellenére sem, amelyeket közöttük tettem?! Megverem dögvésszel, és elűzöm őket, de téged náluk nagyobb és erősebb nemzetté teszlek. Mózes azonban azt mondta az ÚRnak: Hallották az egyiptomiak, hogy te hoztad ki közülük hatalmaddal ezt a népet, és elmondták a föld lakosságának. Hallották, hogy te, URam, e nép között vagy; hogy te, URam, szemtől szembe megjelentél, és hogy a te felhőd áll fölöttük, és felhőoszlopban jársz előttük nappal, éjjel pedig tűzoszlopban. Ha most mind egy szálig megölöd ezt a népet, akkor ezt fogják mondani azok a nemzetek, amelyek hallották a híredet: Mivel nem tudta az ÚR bevinni ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért nekik, azért mészárolta le őket a pusztában.”

Mózes valósággal félte az Úr nevét. Mózes itt nem csak a nép védelmében beszélt, hiszen ha a nép védelmében beszélt volna csupán, akkor Isten nem kegyelmezett volna meg. Istennek nem lehet hazudni, így megérthetjük, hogy Mózes azt akarta mindezzel, hogy ne káromolják Isten nevét az emberek miatt.

Visszatérést ígértem nektek Ábrahám hitéről, amelyről neveztetnek nemzetségtől függetlenül azok, akik Ábrahám nyomdokaiba lépnek. Lássuk először Isten szavait, amelyet Ábrahámhoz intézett:

1Mózes 12,1-3
„És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked. És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.”

Tehát a föld minden népe, nem csak a zsidók. Ez pedig azért van, mert nem a test és vér szerintiek vannak Ábrahámtól, hanem a lélek szerinti. Hiszen Ábrahám elsőszülöttje Izmáel volt, nem pedig Izsák. Mégis Izsák lett az örökös, mert Ő volt Isten ígérete szerint való.

Római levél 9,6-9
„De ezt nem úgy értem, mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak, és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: "Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni." Vagyis nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. Mert az ígéret szava ez: "Abban az időben visszajövök, és fia lesz Sárának.”

Tehát az ígéret szerint valók Isten gyermekei. Akkor ismerjük meg a nekünk adott ígéretet:

János evangéliuma 14,3
„És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

Ez az ígéret testvéreim, ami nekünk adatott. De hogyan teljesülhet be rajtunk az ígéret?

Zsidó levél 10,35-36
„Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.”

Isten akaratának a cselekvése által! De milyen cselekedetekről van itt szó? Így szólt az ige:

„Mert állhatatosságra van szükségetek,…”

Tehát nem egyik lábbal Isten követésében és a másik lábbal a világ élvezeteiben, vagyis nem állhatatlan módon. Hanem kitartva az Úr által megszabott parancsolatok cselekvésében, vagyis állhatatosan követni Őt. Hogyan is szól az ige?

Máté evangéliuma 24,13
„De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.”

Ez tehát egyértelmű üzenet az igében, de szólnunk kell egy másik igazságról is:

Római levél 9,9-13
„Mert ígéretnek beszéde ez: Ez idő tájban eljövök, és Sárának fia lesz. Nemcsak pedig, hanem Rebeka is, ki egytől fogant méhében, Izsáktól a mi atyánktól: Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekből, hanem az elhívótól, Megmondatott néki, hogy: A nagyobbik szolgál a kisebbiknek. Miképpen meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.”

Hogy van ez tehát? Még meg sem születünk és döntve van a sorsunk felől? Még most az elején ki kell emelnem, hogy mi nem hiszünk a predesztináció tanában. De az való igaz, hogy vannak Isten által rendelt küldöttek, akiket eleve megbecsült edényeknek formált. Jeremiás is egy volt közülük:

Jeremiás könyve 1,5
„Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.”

De gondoljunk csak Keresztelő Jánosra is, akiről a születése előtt határozott Isten, hogy milyen szolgálatot tölt be.

Lukács evangéliuma 1,13-17
„Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak. És lészen tenéked örömödre és vigasságodra, és sokan fognak örvendezni az ő születésén; Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva. És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz. És ez Ő előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.”

Ezek a kiválasztottak Isten Lelkéből kaptak, Istenért minden más dolgot félretettek és felvállaltak bármit az Ő követéséért. Az Ő életük nagyszerű bizonyság, hogy Istentől küldöttek voltak.

De Ismét lássunk túl a testin és lásuk meg a lelki születést. Mi, akik hívőkké lettünk, nem az anyaméhtől váltunk Isten követőivé, hanem a Szentlélek által. Meghallottuk Isten igéjét, befogadtuk azt, és az újjá szült minket, így küldötteivé váltunk, akik félretesznek bármit az Ő követéséért.

A megvető példázatban olvashatjuk, hogy Isten igéje a mag, ami különböző területekre esett. A mag viszont csak ott termett, ahol jó volt a talaj, vagyis ahol befogadta a föld. Lelki értelemben, ahol a mi szívünk befogadta Isten beszédét, csak így tud gyümölcsöt teremni! Mert nem csak a fülünkkel kell hallanunk, nem csak az értelmünkbe kell befogadnunk, hanem meg kell tennie még úgy 40cm-ert, hogy fejünktől a szívünkig jusson. Bár a legtöbb esetben ez a távolság nagyon hosszúnak bizonyul, de ez az egyetlen módja, hogy Isten gyermekeivé lehessünk. Ábrahám sem csak a fülében, vagy az elméjében tartotta meg Isten beszédét, hanem hallgatott rá és megcselekedte mindazt, amit az ÚR parancsolt neki:

1Mózes 12,1-4
„És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked. És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei. És kiméne Ábrám, amint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne ő vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős vala, mikor kiméne Háránból.” 

Ábrahám cselekedett! Mi miképpen reagálunk Isten beszédére!?