Az igazság

Csepregi Ferenc Tanulmányok 2014. augusztus 16. Találatok: 2640

Az igazság

János evangéliuma 5,1-47
„Ezek után ünnepök vala a zsidóknak, és felméne Jézus Jeruzsálembe. Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó, a melyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornácza van. Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását. Mert időnként angyal szálla a tóra, és felzavará a vizet: a ki tehát először lépett bele a víz felzavarása után, meggyógyult, akárminémű betegségben volt. Vala pedig ott egy ember, a ki harmincnyolcz esztendőt töltött betegségében. Ezt a mint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni? Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy a mikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem. Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj! És azonnal meggyógyula az ember, és felvevé nyoszolyáját, és jár vala. Aznap pedig szombat vala. Mondának azért a zsidók a meggyógyultnak: Szombat van, nem szabad néked a nyoszolyádat hordanod! Felele nékik: A ki meggyógyított engem, az mondá nékem: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj. Megkérdék azért őt: Ki az az ember, a ki mondá néked: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj? A meggyógyult pedig nem tudja vala, hogy ki az; mert Jézus félre vonult, sokaság lévén azon a helyen. Ezek után találkozék vele Jézus a templomban, és monda néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod! Elméne az az ember, és hírül adá a zsidóknak, hogy Jézus az, a ki őt meggyógyította. És e miatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton. Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. E miatt aztán még inkább meg akarák őt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel. Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat néki, a miket ő maga cselekszik; és ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csudálkozzatok. Mert a mint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is a kiket akar, megelevenít. Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta; Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte őt. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre. Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és a kik hallják, élnek. Mert a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában: És hatalmat ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia. Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, És kijőnek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására; a kik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására. Én semmit sem cselekedhetem magamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem, az Atyáét. Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem nem igaz. Más az, a ki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, a melylyel bizonyságot tesz rólam. Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról. De én nem embertől nyerem a bizonyságtételt; hanem ezeket azért mondom, hogy ti megtartassatok. Ő az égő és fénylő szövétnek vala, ti pedig csak egy ideig akartatok örvendezni az ő világosságában. De nékem nagyobb bizonyságom van a Jánosénál: mert azok a dolgok, a melyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem azokat, azok a dolgok, a melyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam, hogy az Atya küldött engem. A ki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok. Az ő ígéje sincs maradandóan bennetek: mert a kit ő elküldött, ti annak nem hisztek. Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen! Dicsőséget emberektől nem nyerek. De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek: Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok. Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, a mely az egy Istentől van, nem keresitek? Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van a ki vádol titeket, Mózes, a kiben ti reménykedtetek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?”

Áldott testvérek. Sokan hirdetik, hogy a Messiás, valami egészen mást hozott, mást készített az újszövetség részeseinek, mint az eleve hirdetett dolgok. Hirdetik és tartják, hogy annak az első szövetségnek adatott a törvény és a rendek, annak volt egy választott népe és annak a népnek adatott meg az Örökkévaló rendeléseinek megtartása is. Mára azonban ez, sajnos sokak szerint „megváltozott” és rendelések, és a tanítás és a törvény nélkül is üdvösségre jut ez szerint az „újszövetség” szerint akárki. Járjunk utána a szent tan bizonyságtétele által, hogy valóban így van-e? Mindenekelőtt abban jussunk egységre, hogy sem az Örökkévaló, sem az Ő beszéde nem változik! Hiszen lássuk csak meg testvérek. Isten egyszer szólt és azóta teszi a dolgát a nap, a hold és a csillagok. Egyszer szólt, és azóta van szárazföld. Csak egyszer szólt és azóta van élet a földön. Egyszer fogadott valamit és azóta van szivárvány is, szövetségi emlékeztető gyanánt. Azután amikor az Isten ismertté teszi magát:

2Mózes 3,1-15
„Mózes pedig őrzi vala az ő ipának, Jethrónak a Midián papjának juhait és hajtá a juhokat a pusztán túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez. És megjelenék néki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala. S monda Mózes: Oda megyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor. És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, és szólítá őt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok. És monda: Ne jőjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld. És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni. Az Úr pedig monda: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, a mely Égyiptomban vagyon és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az Égyiptombeliek kezéből és felvigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, téjjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok lakóhelyére. Mivel hát ímé feljutott hozzám az Izráel fiainak kiáltása és láttam is a nyomorgatást, a melylyel nyomorgatják őket az Égyiptombeliek: Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Égyiptomból. Mózes pedig monda az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Égyiptomból? És felele: Én veled lészek! és ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Égyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek. Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik? És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok. És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre.”

Azt mondja önmagáról az Isten: Vagyok! Az pedig hogy van, azt jelenti: volt és lesz (J H V H; Jö hu vö Hájá). Ám ez nem csupán jelző, nem csak ismertető jel!

2Mózes 6,1-3
„Az Úr pedig monda Mózesnek: Majd meglátod mit cselekszem a Faraóval; mert hatalmas kéz miatt kell őket elbocsátani és hatalmas kéz miatt űzi el őket az ő földéről. Az Isten pedig szóla Mózeshez és monda néki: Én vagyok az Úr. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes.”

Az hogy örökké van, azt is jelenti és egyben az ad erőt, lényeget a nevének, hogy: változhatatlan! És ez az oka annak, amiért Jakab már ezt mondja róla:

Jakab 1,16-18
„Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka. Az ő akarata szült minket az IGAZSÁGNAK IGÉJE által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk.”

Az igazságnak igéje. Mielőtt meglátnánk, hogy mit is jelent ez, tisztázzuk a törvény örökös fennmaradását, mint Isten szavának meglévőségét. A törvény teljességében 613 micvát foglal magában és többen azt gondolják, hogy ez egyszerre és Mózes által adatott. Ámde nem így van. Először is: a törvénynek az emberrel kapcsolatos része, tehát az a része, ami az ember általi betöltésre vonatkozik (!) 613 parancsolat, de ezen kívül vannak parancsolatok, amiket nem az ember tölt be, de az emberért adatott! Van parancsolat a nap, a hold, a csillagok számára, és van parancsolat a vizek számára.

Jeremiás könyve 31,35-37
„Ezt mondja az Úr, a ki adta a napot, hogy világítson nappal, a ki törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, a ki felháborítja a tengert és annak habjai zúgnak, Seregek Ura az ő neve: Ha eltünnek e törvények előlem, azt mondja az Úr, az Izráelnek magva is megszakad, hogy soha én előttem nép ne legyen. Ezt mondja az Úr: Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a föld fundamentomait: én is megútálom Izráelnek minden magvát, mindazokért, a miket cselekedtek, azt mondja az Úr!”

Illetve:

Példabeszédek 8,29
„Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait:”

Ide még visszatérünk annak apropójából, hogy sokan úgy vélekednek, hogy a törvények idején még nem volt Jézus, de a Jézus megjelenésétől, meg nincs már törvény. Szóval az emberek betöltésére adatott 613 miczva, valójában nem mind adatott Mózes által, mert ennek vannak visszatérő, tehát a teremtés óta meglévő elemei. Ilyen pl.: az étkezésre vonatkozó parancsolat, hiszen a teremtés hajnalán adta az Örökkévaló a gyümölcs és zöldfélék evésére vonatkozó rendelését, és íme, az ember azóta él is azokkal. Ám de a Noénak adatott 7 parancsolat, engedmények, illetve útnyitó rendelései miatt szintén fennmaradtak!

1Mózes 9,1-17
„Azután megáldá Isten Noét és az ő fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott; Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelűl; a mint a zöld fűvet, nektek adtam mindazokat. Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek. De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét. A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert. Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon. És szóla az Isten Noénak és vele az ő fiainak, mondván: Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok. És minden élő állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig. Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére. És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti veletek van: Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben. És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a vízözönné minden testnek elvesztésére. Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden testből való élő állat között, mely a földön van. És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van.”

Itt és ezen a ponton 7 rendelést látunk, amely nyomós okként adatott és mindezidáig fenn is maradt, mert Mózes által is megerősíttetett, illetve később, az apostolok által is megerősítést nyertek bizonyos részei (nem mintha a többit elkaszálták volna, sőt! De még ide is vissza térünk.). Valójában, Mózesnél csak 606 Micva adatott, ehhez jön a Noah 7 miczvája, így lesz 613 parancsolat. Tehát azt mondtam, hogy útnyitó rendelések a Noah által vett és neki adatott parancsolatok. És ezekből 7 van:

Szaporodjatok
Sokasodjatok
Töltsétek be a földet
És féljen és rettegjen, tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön és a tengernek minden hala kezetekbe adatott
Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelül amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat.
Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek.
A ki ember - vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.

Vegyük sorjában ezeket a rendeléseket:

a szaporodásról, talán nem kell sokat beszélnünk. Ebben benne foglaltatik egyszer a házasság intézménye és azon belül pedig a hűség, a felelősség, és az egység fogalma is. Ám benne van, és szerves részét képezi a gyermeknevelés is, akárcsak mint Ádám és Éva esetében.
„Sokasodjatok” A sokasodás, már magába foglalja a sokszínűséget, a több féle értékrendet is, ez majd a „különválasztás” miatt lesz fontos, hiszen ne feledjük, hogy a Teremtő nagyon is tudta, hogy kiknek adott kegyelmet Noéval egyetemben és előtte nem volt kérdéses, hogy a bűn újra felüti a fejét! Azon kívül pedig az átok is örök és erre a földre, és a testi életre átkot mondott az Örökkévaló: 1Mózes 3.
„Töltsétek be a földet!” Ne legyenek az emberek egy élettérben, hogy végbemehessen az elválasztás és a felvett szokásaikkal ne keveredjenek az emberek.
„Féljen és rettegjenek az állatok” Tehát ne az állatok uralkodjanak az embereken és az emberek ne az állatokat szolgálják, se ne istenítsék azokat!
„A húsevés engedménye”, ami később Mózes által korlátozva lett a „tiszta” állatok húsára.
„A vérevés tilalma” Ez is fennmaradt, és módosítás nélkül erősíttetett meg mind Mózes, mind pedig az apostolok által.
„Az emberölés tilalma” Ez is!

Minthogy az Isten nem teremtett és nem adott bűnt az emberek elé, itt és ezen a ponton, akárcsak a kezdetekben, még nincs és nem volt szükség a különböző bűnök elkerülését célzó rendelések átadására (boldog idők…). Kezdetben, még minden Isten akarata, rendelése és igéjében való vezetése szerint volt! És természetesen, mindenek engedelmeskedtek az Isten igéjének (persze mindenekelőtt Jézus! És ezért mondjuk: mindenekben Ő az első). Térjünk vissza azokhoz a pontokhoz, melyek felől mondtam, hogy még rátérünk.

Példabeszédek 8,22-36
„Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem. Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét. Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget; Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai; Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait: Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben. Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban. És most fiaim, hallgassatok engemet, és boldogok, a kik az én útaimat megtartják. Hallgassátok a tudományt és legyetek bölcsek, és magatokat el ne vonjátok! Boldog ember, a ki hallgat engem, az én ajtóm előtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáit őrizvén. Mert a ki megnyer engem, nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot. De a ki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik az ő lelkén; minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált!”

Tehát Jézus, az Isten igéje, így írja le szemtanúként és megélőjeként, a teremtés történetét. A „kezdetben” könyvének első két fejezetében ugyan ezeket meg is találjuk és láthatjuk is, hogy amíg minden és mindenek (köztük az ember), engedelmeskedtek az Isten igéjének, Isten szavával leírva: „Ímé mit teremtett, minden igen jó!”- volt. Ám volt már a kezdettektől hirdetve, az engedetlenség büntetése is! Ha tehát engedelmeskedik az ember az Isten szavának: minden Jó! Ha engedetlen az ember: „meghalsz!” (ez sem változott). Majd a Messiás ígérete:

1Mózes 3,14-15
„És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.”

Kígyó és magva. Asszony és az ő magva.

Jelenések könyve 12,9
„És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének.”

(Még beszélünk erről.)

Egyebek között tisztán láthatjuk a Szabadító, azaz Jézus küldetésének mibenlétét is: az engedetlenségtől szabadít meg minket! Tehát jóra, az engedelmességre nevel! És most értjük meg a Messiási próféciaként adatott Ézsaiás 42-őt és annak fejleményeként, pl.: a Máté 5-öt. Azt mondtam: engedetlenségtől szabadít meg minket (Jézus=Yessua=Szabadító!). Hiszen az ismeret által világosságot ad, tehát lehetővé teszi számunkra a jó, az igaz választását, hogy tudatosan és akaratlagosan minden bizonytalanság nélkül választhassuk az igazat!

Ézsaiás 61,1-4
„Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást; Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót; Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére! És megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják, és a puszta városokat megújítják, és a régi nemzetségek pusztaságait.”

De ne siessünk előre, hanem lássuk meg a „kronológiát”, és a „törvényszerűséget” a dolgok menetében. Tehát a bűnök megjelenése előtt, szükségtelen a különböző bűnöktől való intelem, csupán az egyetlen intés marad meg, ami a „kezdetben” adatott az ember számára, ez nem más, mint az engedetlenség átka. Azt is mondtam, hogy Noénál, a törvény egy része útnyitóul adatott. Nos igen, mert a sokaság és a szétszéledés nyitott ajtót az Istentől való eltévelyedésnek, a bűnök kialakulásának, majd két törvényszerűség megjelenésének, nevezetesen:

Isten nélkül lehetetlen Istennek tetsző életet élni!
Törvény nélkül nincs bűn, azaz: világosság nélkül nincs sötététség; jó nélkül nincs rossz; igazság nélkül nincs hazugság. Tehát a kontraszt oka!

Mózes előtt tehát a törvény további részeinek megjelenése előtt, már Ávrám idejében megjelenik a Melki Cedek (Igazság Királya).

1Mózes 14,18-20
„Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala. És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől. Áldott a Magasságos Isten, a ki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenből.”

Erről a találkozásról így ír, a Zsidókhoz írt levél szerzője:

Zsidókhoz írt levél 7,1-7
„Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, a ki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta, A kinek tizedet is adott Ábrahám mindenből: a ki elsőben is magyarázat szerint igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség királya, Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké. Nézzétek meg pedig, mily nagy ez, a kinek a zsákmányból tizedet is adott Ábrahám, a pátriárka; És bár azoknak, kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsolatjok van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz az ő atyafiaiktól, jóllehet ők is az Ábrahám ágyékából származtak; De az, a kinek nemzetsége nem azok közül való, tizedet vett Ábrahámtól, és az ígéretek birtokosát megáldotta, Pedig minden ellenmondás nélkül való, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet.”

Tessenek felfigyelni az egyszerű értelemre. Van például a „tizedfizetés misztériuma” és szintén a tizedfizetés fennmaradásának jeleként, arra hivatkoznak azok, akiknek nincs joguk tizedet szedni, hogy Ábrahám is fizetett tizedet, sőt Yakov is. Elsőként had emlékeztessek mindenkit: Yakov ígérte, hogy az ő későbbi nevének felvevői, az Izraeliták, azon a helyen fizetnek majd (!) tizedet. De ő maga nem fizetett!

1Mózes 28,20-22
„És fogadást tőn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megőriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételűl kenyeret s öltözetűl ruhát adánd nékem; És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr leénd az én Istenem; És ez a kő, a melyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom.”

Yakov röviddel ezután Yisráél-nek neveztetett, azután a Yisráél, Miczráim-i (egyiptomi) fogságba jutott. Majd az onnan való szabadulásuk, az ígéret földébe való bejutásuk után, a Szuká ha Kodes (Szent sátor) Béjt Él-ben állították fel. És az „átmeneti” Ároni főpap alatti, levitai papi rend törvénye szerint, valóban a Yakov által megígért helyen, tehát ott, Béjt El-ben fizettek tizedet mindazok, akik Yisráél-ről nevezték magukat. Nos, ennyit Yakov fogadalmáról, de lássuk Ávrám valós tizedfizetésének értelmét és jelentését:

Ugyanis itt megjelenik „Valaki”, akinek nincs jelölve a származása és ez azért érdekes, mert a szent tanban minden ember az atyáról van nevezve, az atya pedig az ő atyjáról és így tovább, és így tovább. Neki nincs származása jelölve. Vagy mégis? Nem Melkisédek a neve, hanem Melki Cedek! Igazság Királya, ami azt jelenti: Tőle származik az igazság. Azt is jelenti a leírás, hogy Salem Főpapja. Vagyis az Istennel, vagy Istenben való békesség Főpapja. Nos, erről majd az Áron alatti papi törvényekről, ami legfőként a közbenjáró tisztségről és az áldozati szidrákról neveztetik, illetve azok helyéről tudjuk, hogy ezek akkor még csak „eljövendők” voltak, és Ávrám az eljövendők idejéig, a jelen szerint volt alávetve a jelennek. Tehát Ávrám ezért fizetett tizedet. Melki Cedek, csak jóval az után ült be a királyi székébe, amikor is megszűnt az „átmeneti” és mindenki, aki az Ő királyságában él, a papi rend tagja is egyben! És azzal vette kezdetét az átalakulás, hogy az Istentisztelet helye, Béjt El-ből Yerusáláimba került. Isten házából, a békességünk városába. Így lett az egyből sok; a „családból” nép. De lássuk a törvényadás teljességét, és annak fennmaradását: mindenekelőtt az Isten ígérete, hogy lássuk, hogy a törvény nem egy hirtelen meggondolás eredménye:

1Mózes 15,12-14
„És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá. És monda az Úr Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal.”

Az idők menete szerint, tehát eljön Mózes.

2Mózes 2,23-25
„És lőn ama hosszú idő alatt, meghala az Égyiptom királya, Izráel fiai pedig fohászkodnak vala a szolgaság miatt, és kiáltnak vala és feljuta a szolgaság miatt való kiáltásuk Istenhez. És meghallá Isten az ő fohászkodásukat és megemlékezék Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéről. És megtekinté Isten az Izráel fiait és gondja vala rájok Istennek.”

2Mózes 3,1-22
„Mózes pedig őrzi vala az ő ipának, Jethrónak a Midián papjának juhait és hajtá a juhokat a pusztán túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez. És megjelenék néki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala. S monda Mózes: Oda megyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor. És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, és szólítá őt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok. És monda: Ne jőjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld. És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni. Az Úr pedig monda: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, a mely Égyiptomban vagyon és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az Égyiptombeliek kezéből és felvigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, téjjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok lakóhelyére. Mivel hát ímé feljutott hozzám az Izráel fiainak kiáltása és láttam is a nyomorgatást, a melylyel nyomorgatják őket az Égyiptombeliek: Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Égyiptomból. Mózes pedig monda az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Égyiptomból? És felele: Én veled lészek! és ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Égyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek. Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik? És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok. És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre. Menj el és gyűjtsd egybe az Izráel véneit és mondd ezt nékik: Az Úr, a ti atyáitok Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene megjelent nékem, mondván: Megemlékeztem rólatok és arról a mit elkövettek rajtatok Égyiptomban. És mondám: Kiviszlek titeket az égyiptomi nyomorúságból a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok földére, téjjel és mézzel folyó földre. És ha hallgatnak szavadra, akkor elmégy te és az Izráel vénei Égyiptom királyához, s így szóltok néki: Az Úr, a héberek Istene megjelent nékünk; most azért hadd menjünk három napi útra a pusztába, hogy áldozzunk az Úrnak a mi Istenünknek. Én pedig tudom, hogy az égyiptomi király nem engedi meg néktek, hogy elmenjetek, még erőhatalomra sem. Kinyújtom azért az én kezemet és megverem Égyiptomot mindenféle csudáimmal, melyeket véghez viszek benne; így azután elbocsát titeket. És kedvessé tészem e népet az Égyiptombeliek előtt, és lészen, hogy mikor kimentek, nem mentek üresen. Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat; és rakjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, s ÍGY FOSZSZÁTOK KI EGGYIPTOMOT.”

Tehát az ígéret, és a végbemenetel:

1Mózes 15, 14
„De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal.”

2Mózes 3,21-22
„És kedvessé tészem e népet az Égyiptombeliek előtt, és lészen, hogy mikor kimentek, nem mentek üresen. Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat; és rakjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, s így foszszátok ki Eggyiptomot.”

Azért ebben is el van rejtve testvérek valami, és annak értelmében meg kell látni(!), hogy a hit, a cselekedetek nélkül mit sem ér! Tehát szabadítóul, előképül az Isten elküldte Mózest az Ő népéért, hogy a rabságból és az elegyből kivezesse, az igéjének világossága által, a sötétségből kihozza a tudatlanság okozta rabság foglyait. Amíg még az Isten népe a nemzetekkel volt, a nemzetek szokása és a nemzeti elvárások szerint élt. De már itt kezdődött el az Ávrámnak, majd Yakovnak tett ígéret beteljesülni, miszerint a nemzetek is beoltatnak ebbe a nemes tőbe.

2Mózes 12,35-38
„Az Izráel fiai pedig Mózes beszéde szerint cselekedének és kérének az Égyiptombeliektől ezüst edényeket és arany edényeket, meg ruhákat. Az Úr pedig kedvessé tette vala a népet az Égyiptombeliek előtt, hogy kérésökre hajlának és kifoszták az Égyiptombelieket. És elindulának Izráel fiai Rameszeszből Szukhóthba, mintegy hatszáz ezeren gyalog, csupán férfiak a gyermekeken kívül. Sok elegy nép is méne fel velök; juh is, szarvasmarha is, felette sok barom.”

Ámde nagyon nem mindegy, hogy Yisráél a többi népbe, vagy a többi nép Yisráélbe! Azután adatott a törvény Mózes által, mert a bűn és a tévelygés és a bálványimádás, a hamis Istenhit, a tudatlanság miatt felette igen megnevekedett. És ezzel egy időben az elegy nép számára is adatott, ha úgy tetszik egy parancsolat:

4Móz 15,16
„Egy törvényetek legyen, és egy szabályotok néktek és a jövevénynek, a mely közöttetek lakik.”

Tetszik vagy sem, így lesz: mindenben és teljesen, egy a nép! (Közös nevükön: Isten népe.) Ez által értjük meg a következőket:

Jelenések könyve 12,17
„Megharagvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és a kiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele;”

Tehát a Sátánnak ellensége nem az, aki Isten népében valónak vallja magát, hanem az, aki az Isten rendeléseit megőrzi, és azok szerint jár. Érdekesség:

Jelenések könyve 21,1-8
„Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak. És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál.”

Nos, valóban azt írja: „aki győz”. Nos, ez a név: Yisráél, jelenti: Isten harcosa. Tehát azokkal harcol a Sátán a Jelenések könyve szerint, akik megőrzik az Istennek szent parancsolatait. Ezért tehát küzdeni kell! És ezzel egy értelemben:

Jelenések könyve 22,13-16
„Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot. Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag.”

A Jelenések könyve, a szentírás utolsó könyve, ami már az „újszövetségi írások”-ban van. Tudják azok, akik miatt ezt megjegyeztem, hogy miért tettem. Térjünk vissza az előképhez, Mózeshez. Mózesről tudjuk, hogy próféta volt, de valóban csak ennyi? Volt ugye elsőként Mózes mint próféta, és ez vitathatatlan és közismert, ezt még talán senki nem firtatja. Azután volt Áron, akit főpapnak rendelt az Isten. És most egy sarkalatos ponthoz értünk. Az Ároni főpapság alatt szolgáló levitai rendről, tudjuk, hogy „átmeneti”. Miből tudjuk? Egyrészt mindabból, amiről beszéltünk, Ávrám és Yakov tekintetében, de van itt ami konkrétabban mutatja nekünk a „tökéletlenséget” annak okán, hogy várjuk, és várhatjuk a „Tökéleteset”.

5Mózes 5,22-29
„Ez ígéket szólá az Úr a ti egész gyülekezeteteknek a hegyen a tűz, a felhő és a homályosság közepéből nagy felszóval, és nem többet; és felírá azokat két kőtáblára, és adá azokat nékem. És lőn, mikor a szót a setétség közepéből halljátok vala, és a hegy tűzzel ég vala, hozzám jövétek a ti törzseiteknek minden fejedelmével és vénjével; És mondátok: Ímé az Úr, a mi Istenünk megmutatta nékünk az ő dicsőségét és nagyságát; és az ő szavát hallottuk a tűznek közepéből; e mai napon pedig láttuk, hogy az Isten emberrel szól, és ez mégis él. Most hát miért haljunk meg? Mert megemészt e nagy tűz minket. Ha még tovább halljuk az Úrnak, a mi Istenünknek szavát, meghalunk! Mert kicsoda az, az összes halandók közül, a ki a tűznek közepéből szóló élő Istennek szavát hallotta, mint mi, hogy megélt volna? Járulj oda te, és hallgasd meg mind azt, a mit mond az Úr, a mi Istenünk, és te majd beszéld el nékünk mind, a mit néked mond az Úr, a mi Istenünk, és mi meghallgatjuk, és megcselekeszszük. És meghallá az Úr a ti beszédetek szavát, a mikor beszéltek vala velem, és monda nékem az Úr: Hallottam e nép beszédének szavát, a mint beszéltek vala hozzád; mind jó, a mit beszéltek vala. Vajha így maradna az ő szívök, hogy félnének engem, és megtartanák minden parancsolatomat minden időben, hogy jól legyen dolguk nékik és az ő gyermekeiknek mindörökké!”

Tehát a nép, az igazság megjelenésekor, ítéletet érzett önmagán és tudatosult bennük, hogy ezen bűneikkel ha megjelennek az Isten előtt, elvesznek. Ezért kértek maguknak közbenjárót, hogy ne közvetlenül Istennel és az Ő igazságával találják szemben magukat. Ezt az Örökkévaló helyénvalónak is látta, sőt: Ő maga intette a népet, hogy ne nagyon siessenek hozzá, amíg bűneikben vannak, bűneikben élnek, mert nincs irgalom!

2Mózes 19,20-25
„Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne. És monda az Úr Mózesnek: Menj alá, intsd meg a népet, hogy ne törjön előre az Urat látni, mert közűlök sokan elhullanak. És a papok is, a kik az Úr eleibe járulnak, szenteljék meg magokat, hogy reájok ne rontson az Úr. Mózes pedig monda az Úrnak: Nem jöhet fel a nép a Sinai hegyre, mert te magad intettél minket, mondván: Vess határt a hegy körűl, és szenteld meg azt. De az Úr monda néki: Eredj, menj alá, és jőjj fel te és Áron is veled; de a papok és a nép ne törjenek előre, hogy feljőjjenek az Úrhoz; hogy reájok ne rontson. Aláméne azért Mózes a néphez, és megmondá nékik.”

Tehát még a papok sem! Még nincs tökéletes áldozat, ezért a tökéletlenségben nincs tökéletes! Ezért mondja az Írás:

Zsoltárok 14,2-3
„Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső? Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem.”

Mózes tehát a próféta, és Áron a főpap, akiket az Isten elszentelt és külön választott. De Mózes valóban „csak” próféta lett volna?

5Mózes 5,31
„Te pedig állj ide mellém, hogy elmondjam néked minden parancsolatomat, rendelésemet és végzésemet, a melyekre tanítsd meg őket, hogy cselekedjék azon a földön, a melyet én adok néktek örökségül.”

5Mózes 6,1
„Ezek pedig a parancsolatok, a rendelések és a végzések, a melyek felől parancsolta az Úr, a ti Istenetek, hogy megtanítsam azokat néktek, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melyre átmenőben vagytok, hogy bírjátok azt;”

Tehát mint látjuk: nem „csupán” próféta, de tanító is volt ez a Mózes. Nem csupán elhozta a törvényt, de tanította is annak megélését. Tehát az eddigiek szerint Mózes volt: pásztor (vezető), próféta, tanító, de van még tovább is: Áron volt tehát az Istentől, hogy főpap legyen. Ámde tudjuk az írásokból, hogy Áront is Mózes tanította, Mózes tanácsolta, és a főpapi szolgálat legjelentősebb részét, a népért való közbenjárást is Mózes végezte:

2Mózes 32,1-24
„Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről leszállani, egybegyűle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lőn dolga ama férfiúnak Mózesnek, a ki minket Égyiptom földéből kihozott. És monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggőket, a melyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám. Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggőket füleiről, és elvivék Áronhoz. És elvevé kezökből, és alakítá azt vésővel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, a kik kihoztak téged Égyiptom földéről. Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az előtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak innepe lesz! Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani. Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, a melyet kihoztál Égyiptom földéből. Hamar letértek az útról, a melyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izráel, a kik téged kihoztak Égyiptom földéből. Monda ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép. Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenök, és törűljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek. De Mózes esedezék az Úrnak, az ő Istenének színe előtt, mondván: Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, a melyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Égyiptomnak földéről? Miért mondanák az égyiptomiak, mondván: Vesztökre vivé ki őket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörülje őket a föld színéről? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet. Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelről a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nékik: Megsokasítom a ti magotokat mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyről szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké. És abba hagyá az Úr azt a veszedelmet, melyet akart vala bocsátani az ő népére. Megfordula azért és megindula Mózes a hegyről, kezében a bizonyság két táblája; mindkét oldalukon beírt táblák, mind egy felől, mind más felől beírva. A táblák pedig Isten kezének csinálmányai valának, az írás is Isten írása vala, kimetszve a táblákra. Józsué pedig hallván a nép rivalgását, monda Mózesnek: Harczkiáltás van a táborban. Az pedig felele: Nem diadalmasoknak, sem meggyőzetteknek kiáltása ez, éneklés hangját hallom én. És mikor közeledett volna a táborhoz, látá a borjút és a tánczolást, és felgerjede Mózesnek haragja, és elveté kezéből a táblákat, és összetöré azokat a hegy alatt. Azután fogá a borjút, a melyet csináltak vala, tűzben megégeté, és apróra töré mígnem porrá lett, és a vízbe hintvén, itatá azt az Izráel fiaival. És monda Mózes Áronnak: Mit tett néked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted? Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz. Mert azt mondák nékem: Csinálj nékünk isteneket, a kik előttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Égyiptom földéről kihozott, nem tudjuk mint lőn dolga. Én pedig felelék: Kinek van aranya? Szedjétek le; és nékem ide adák, én pedig a tűzbe vetettem, és e borjú formáltaték.”

Nem én... a tűz! Nem én akartam, hanem a nép... Nem én, hanem az asszony, akit mellém adtál... De ismerős szavak... Hááát. Nos, azt látjuk, hogy érdekes fordulat van a dologban. Mózes a népéért így szól az Istenhez:

„Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, a melyet kihoztál Égyiptom földéből. Hamar letértek az útról, a melyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izráel, a kik téged kihoztak Égyiptom földéből. Monda ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép. Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenök, és törűljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek. De Mózes esedezék az Úrnak, az ő Istenének színe előtt, mondván: Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, a melyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Égyiptomnak földéről? Miért mondanák az égyiptomiak, mondván: Vesztökre vivé ki őket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörülje őket a föld színéről? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet. Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelről a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nékik: Megsokasítom a ti magotokat mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyről szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké. És abba hagyá az Úr azt a veszedelmet, melyet akart vala bocsátani az ő népére.”

Sőt, hogy teljesen tiszta legyen a kép, egy másik aspektusban:

2Mózes 32,29-32
„És mondá Mózes: Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak, kiki az ő fia és attyafia ellen, hogy áldása szálljon ma reátok. És másnap monda Mózes a népnek: Nagy bűnt követtetek el, most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bűneiteknek. Megtére azért Mózes az Úrhoz, és monda: Kérlek! Ez a nép nagy bűnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, a melyet írtál.”

A 33-as vers, ami közvetlenül ez után jön, fenntartja az ígéretet Istentől lett fogadalom által, hogy az engedetlenek nincs bocsi. Szóval azt látjuk, hogy bár Mózes nem a főpapi tisztben állt, mégis ő végezte a főpapi tiszt ezen legjelentősebb részét, ami nem más, mint a népért való közbenjárás. Míg Áron?

„És monda Mózes Áronnak: Mit tett néked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted? Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz....”

Abban talán kiegyezünk, hogy nem ilyen főpap az igazán idilli. Tehát, Mózes: egy személyben volt Isten által rendelt szabadító, a nép fejedelme, vezetője (pásztora), próféta, tanító és igaz közbenjáró, főpap! Aki a maga életét ajánlotta a népéért cserében. Azután egyszer csak:

5Mózes 18,15-19
„Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok! Mind a szerint, amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben a gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak! Az Úr pedig monda nékem: Jól mondták a mit mondtak. Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon!”

Ebben a kijelentésben, mint valami eljövendőkről való bizonyságtevésben, az eljövendő Messiást, Mózeshez teszi hasonlóvá. De nem frizura, vagy ruhaviselet szerint, hanem: Istentől adatott szabadító, fejedelem, pásztor, tanító, próféta és főpap! Ha most azt mondanám, hogy minden az egyben, félek, félre értenék némelyek. Az ezek után, az Istentől adatott próféciák, melyek a Messiás felismeréséért adattak, szintén ezekről számolnak be és az idők teljességére nézve, egyetlen egy „személy” esetében láthatjuk meg ezek összességét, aki nem más, mint a Nácáreti Yessua ha Messijáh! És ezennel visszatértünk a kezdő igéhez, amivel kezdtük is a mai estét, a János 5-höz, így értettük meg (ha megértettük), hogy miért mondta Jézus:

János evangéliuma 5,39-47
„Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen! Dicsőséget emberektől nem nyerek. De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek: Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok. Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, a mely az egy Istentől van, nem keresitek? Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van a ki vádol titeket, Mózes, a kiben ti reménykedtetek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?”

Nem mondta, hogy Mózes tanítása helyett, hanem azt mondja: Mózes tanítása által! Jézus tehát: nem törölt el semmit a törvényből, a szent tanból, hanem az ő megjelenésével vetett véget, az Ároni főpapságnak, az áldozati rendnek, a lévitai papságnak, és a vele járó papi rend törvényének, helyébe beállította a Melki Cedek szerinti főpapságot, mint Igazság Királya szerinti főpapságot, aminek mi csak és kizárólag az igazság által lehetünk a részesei!

János evangéliuma 17,1-26
„Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged; A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust. Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt. És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele előtt. Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották. Most tudták meg, hogy mindaz te tőled van, a mit nékem adtál: Mert ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, ő nékik adtam; és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem. Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid. És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek: és megdicsőíttetem ő bennök. És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömemet teljesen bírják ő magokban. Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. Szenteld meg őket a te igazságoddal: a te igéd igazság! A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra; És én ő érettök oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem; Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem. És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk: Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél. Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt. Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem; És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.”

Nem megvallásokban áll az igaságban való megszenteltetés, hanem az igazság követése, tehát az igazságban való járás által! Tehát a dolgok menetében a teremtéstől kezdődően láthatjuk, hogy van jelölve egyszer a szolgálatra adás időszaka, majd az abból való szabadulás, az elegyedés időszaka, majd a szétválasztás, a közbenjárók időszaka, majd annak tökéletességre emelése, de sehol nincs említés az Istennek, vagy Isten szavának, esetleg az igazságnak megváltozásáról.

{flike}

igazság

Nyomtatás